Mastodon

Nyári játékoskeringő, 3-4. hét

Összerántva két hét (05.23-06.06.) történései és pletykái.

A teljes nyár elérhető a szokott helyen, a keret alapadatait (szerződések, etc) pedig itt találod.

Valószínűleg a két legunalmasabb nyári héten vagyunk túl. Ilyenkor mindenki szabadságon van/volt, a kluboldalak konzervanyagokat pakolnak ki, igazolni pedig legfeljebb az MTK és a Kisvárda szokott.

Először fussuk át a tényeket:

  • Szappanos kapus három évre írt alá.
  • Nagy Geri egy év plusz opciót hosszabbított.
  • Baráth Boti tavalyi szerződése tartalmazott egy opciót, ezzel éltünk. Hogy meddig írtunk vele alá, azt nem közölték, azonban gyanús, hogy csak az egy éves opciót hívtuk le.
  • Lukács az NB II-be frissen feljutott Kecskeméthez igazolt.

Nem sok, de kezdetnek elmegy.

Pletykafronton azért ennél jobban alakultak az utóbbi napok //

  • Molnár Gábor nevét előbb bedobták, majd mégsem, mert a Diósgyőr hajlandó áldozni a megtartására.
  • A Fradiból érkező Lovrencsics, Heister, Vécsei tandem nevei májusban még pörögtek, júniusra viszont kikoptak a köztudatból.
  • Helyettük új névként megjelent az MTK-ból télen a Fradiba igazoló Gera Dániel neve, majd gyorsan el is halt. Pedig Gera pedigréje patent lenne a Kispestre, annyiszor és olyan hosszan volt sérült.
  • Balogh Norbi törökországi kérőjéről se nagyon hallani mostanában.

Két NAGY név //

  • Isael (Fradi, nyilván) viszont egyre jobban tartja magát. Halvány pletykából indult, majd az NSO-n megjelent egy klasszikus PR-cikk vele, benne olyan kijelentésekkel, mint: “Elég, ha annyit mondok, hogy a feleségem mindenáron szeretne itt maradni. Budapest gyönyörű város, hamar megszoktuk, napról napra jobban éreztük magunkat. Élhető hely, minden van, ami a boldog élethez kell. A feleségemmel már beszélgettünk a jövőről, az sem zárható ki, hogy a következő csapatomhoz csak én költözöm, ők pedig Budapesten maradnak. (…)  Szívesen maradnék Magyarországon.”
    • Májusban múlt 33 éves, Isael tehát nem a jövő embere, viszont egy átmeneti évre kisegítőnek simán jó lehet, aztán hátha megveszik az arab világból.
  • Dzsudzsáknak viszont szinte még Isael is csókolómmal köszönne. Decemberben lesz 35 a legutóbb az NB II-es Debrecenben játszó szélső, akinek szintén felmerült a neve a Honvéddal kapcsolatban.
    • Nagy kérdés, hogy mennyire engedhetjük el, hogy Bazsika és Petike külügyérfőni látványosan jó barátságot ápol, Petike ráadásul Honvéd-szurkoló, Bazsikának pedig lefőni látszik a kávé Debrecenben, ami egyébként is eléggé kicsi város az élettempójához, másrészt úgy néz ki, inkább Gróffal* hosszabbítanának.
    • És én innentől nem tudom komolyan venni az egészet. Tudom, hogy arcra ez a banda már rég nem ad, és simán leperegne róluk egy ilyen szerződés, hiszen pont leszarják, hogy Petike épp yachtozik, vagy Bazsikázik a kedvenc csapatával, viszont minden normális világban a világ vicce lenne. Egy 35 felé közelítő, komoly tétért, komoly csapatban évek óta nem játszó játékosra mi szükség azon kívül, hogy Petike a cimborája?
    • Annyit szeretnék mondani, hogy Keller Fater negyven évesen ezerszer többet ért nekem, mint a jelenlegi és válogatottsági rekorder Dzsudzsák.

*_ állítólag Gróf és Dzsudzsák között volt némi konfliktus, ezért is került ki Gróf egy időre a csapatból az idény vége felé.

A szokásos abszurd //

  • Egy dán, ki tudja mivel foglalkozó ember twitjére(!) hivatkozva a fél magyar sportsajtó megírta, hogy a Honvéd is érdeklődik egy fiatal gambiai játékos, név szerint Kajally Drammeh iránt.

? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||