Mastodon

Újváros, legenda, spórolás

Nyíregyháza – Bp. Honvéd @ Balmazújváros, 18:00

Szülinapot, Lacibácsi!

Balmazújváros annyira kívül esik a mentális térképemen, vagy mifenémen, hogy azért szeretek oda járni* meccsre, mert így legalább alkalmam van kicsit utánaolvasni a városnak, és a térségnek. Kissé zavar is, hogy mennyire nem vagyok képben sem a Hortobágyról, sem a Hajdúságról, sem az arrafelé elterülő nagyobb városokról, úgyismint a remek nevűek társasága: Balmazújváros**, Berettyóújfalu, Püspökladány, Hajdúsámson, vagy mondjuk a városmagjának szerkezete miatt távolról csodált Hajdúböszörmény.

*_ most megyünk másodszor. [egyébként nem szeretek oda járni.]

**_ hogy miért Balmaz a Balmaz, arról itt írtunk.


— Figy, mivel mentek Balmazújvárosba? Vonattal? – kérdezte húgom.
Nem, vállalati busszal. – válaszoltam, azonban a bogár ekkor már ott volt a fülemben: vajon van egyáltalán Balmazújvárosnak vasútállomása? És ha van, akkor az aktív forgalmat bonyolít le, vagy csak úgy ott marad egy másik korból?

Van.

A MÁV 108-as, Füzesabony-Debrecen vonalán fekszik. A vonal egyvágányú, nem villamosított, 103 kilométer hosszú. Ha minden igaz, akkor a világ összes pénzéért cserébe (2020-ban közel 60 milliárd forintért kelt el a közbeszerzés) Debrecen és Balmazújváros között villamosítják, és néhol kétvágányosítják, mert ugye, Debrecenben épül egy autógyár.

Na, de a lényeg, hogy újra belefutottam az egyik legkedvencebb oldalamba, a vasutallomasok.hu-ba, hogy indóházakat, felvételi épületeket nézegessek a 108-as vonalról régen és mostanában. Illetve a mostanában szót tessenek úgy érteni, hogy a legtöbb esetben inkább pár éve, mert az oldalt bár folyamatosan frissítik a lelkes rajongók, technikailag iszonyatosan elavult, és a feltöltött képek mérete is az internet hőskorához igazodva, párszáz pixeles mindössze.

A balmazújvárosi állomásépület például nekem kifejezetten tetszik. A boltíves fedett várakozó, az épület arányai, a lábak és keretek téglaburkolata, valahogy arányos és harmonikus, jó a szemnek, amikor ránéz. (A beágyazott képen az állomás egy korábbi verziója látható. Az újról nem találtam szabadon felhasználható képet.)

Ha továbbhaladunk a vonalon, olyan megállókba futhatunk bele, mint Kétútköz, amit a képek szerint legalább egy évtizeden át mindössze egy fél Barkas jelölt. A hamarosan megszűnő, amúgy remek nevű Látókép. Vagy a már megszűnt, viszont az oldalon a megállóhelyi épület eltűnését végigkövethető Gyökérkút.

A legjobb viszont, amit találtam:

A füzesabonyi pályaudvar legendája!

Mekkora filmcím lenne. Nem egy Pendragon, azonban egy elsőkönyves írónak könnyed befutási lehetőséggel kecsegtethet.

A lényege, hogy a füzesabonyi állomás felvételi épületéről (mert a vasútnál mindenre van pontos szó, és amióta tudom mi a különbség a géppisztoly és a gépkarabély között, valamint értesültem a csőszájfék jelentőségéről, inkább nem provokálom az adott érdeklődési kör elvetemült rajongóit hanyag szóhasználattal) makacsul tartja magát a legenda, hogy azért ilyen szép és nagy, mert véletlenül összekeverték a fiumei állomással.

A legenda természetesen nem igaz, erről egy másik kedvenc oldalamon az Urban Legendsen találni egy rövid cikket. Ha lusta vagy kattintani, akkor lecsapom a nem létező poént:

A szóbeszéd úgy tartja, hogy a tisztviselő a Fiumébe tervezett épület tervét Füzesabonyba küldte, a füzesabonyit pedig a Fiumébe. A tévedést csak a munkálatok megkezdése után vették észre, amikor az épület már méteres magasságban állt, így a terveken módosítani már nem tudtak. (…) egy 1934-35-ben készült, 40 oldalas községi monográfia írója ellenőrzés nélkül vette bele munkájába az állítólagos levélcserét. 

Apró megjegyzés, hogy amikor elkezdték építeni a füzesabonyi állomást, akkor a fiumei már állt. A legenda pedig valószínűleg onnan eredeztethető, hogy a XIX. és XX. század fordulója környékén Füzesabony egy közepesen jelentéktelen település volt mindössze, viszont a pályaudvarát mégis ugyanaz a Pfaff Ferenc tervezte, aki a fiumeit, és úgy általában a vidéki legnagyobbakat, mint: Arad, Debrecen (megsemmisült), Kaposvár, Kassa, Kolozsvár, Miskolc, Nyíregyháza (megsemmisült), Pécs, Pozsony, Szeged, Zágráb, valamint jópár egyéb.


Az internet már csak ilyen: hiába volt adott az irány, végül Balmazújvárosról nem sok újat sikerült megtudni, helyette azonban sikerült belefutni valami egészen más és remek érdekességbe.


Amúgy persze, megvan, hogy Újvárosban* a Nyíregyházával játszunk kupameccset, azonban róluk mostanság, vagyis kb. Szatke óta nem tudok semmit. És ezt a nem tudást az a tény sem gyengíti, hogy a családom egy nem elhanyagolható részhalmaza nyíregyházi, illetve Nyíregyháza környékéről, úgyismint Demecser*, Beregszász, satöbbi származik, ahogy például a kortárs zeneművészet Pajor Tamása, Bobafett is, meg az állatkert, ahol még mindig nem jártam, de eskü, ha végre összejön a Kocsmablog/Alkohol infó feat. Kocsmaturista feat. én és a Bandita városi kocsmatúra, akkor a másnap nagy részét ott tervezem tölteni. Kísérőnek az állomáson egy hot dog!

*_ Az egyetlen balmazújvárosi meccsünkön nagy nehezen találtunk egy helyiek által is látogatott kocsmát, és ott tudtuk meg, hogy a kocsmát látogató helyiek nem Balmaznak, hanem Újvárosnak nevezik rövidebb formában a várost.

**_ Térképes funfact hardcore rajongóknak: az megvolt, hogy Devecser mellett van Ajka, és Demecser mellett Ajak? Kicsit félrecsapsz a billentyűzeten, és Szabolcs helyett Veszprém megyében kötsz ki. Erről jut eszembe egy régi vicc:

Két ember ül a Nyugatiban a vonaton. Az egyik megszólal:
— Elnézést, szabad kérdeznem, hogy ön hova utazik?
— Nyíregyházára. És ön?
— Nagykanizsára. Hát nem csodálatos a modern technika, hogy maga Nyíregyházára megy, én Nagykanizsára, és mégis egy vonaton ülünk?
— De, egyrészt a modern technika valóban csodálatos, másrészt ön rossz vonatra szállt.

(utálok viccet mesélni)


Egyébként lesz egy kupameccs

Amúgy, érzitek, a lehető legszarabbat, legkupátlanabbat kaptuk. Egyrészt az NB II-es Nyíregyházával játszunk, akikkel azért az NB I-ben is összefutottunk már párszor; másrészt mindez történik majd Balmazújvárosban, az idült orbánizmus labdarúgásának egyik – hihetetlen módon becsődölt – vadhajtásában. Ráadásul vasárnap késő délután, hatkor. Nulla kupahangulat. Egyedül annyi, hogy sokat kell utazni.

Az igazi szeptemberi kupa, ugye, valami kistelepülés lenne, az ország egy olyan pontján, ahol jó eséllyel még nem jártunk. Például Kemecse, Csácsbozsok, Csorna, Felsőtárkány, Bonyhád, Mórahalom, Bőny. Ezzel szemben a 64, vagy 32 közé mostanában olyanokat kapunk, mint a Győr Győrben, Rákosmente a régi RKSK-n, Pécs Pécsett, Budaörs Tatabányán, Jászberény Kecskeméten, Kazincbarcika Putnokon, vagy Tiszaújváros.

Simán fele-fele a legjobb, vagyis a korai körök sorsolása. Nem az a bajom, hogy nekünk most nagyon kemény ellenfél egy NB II-es Nyíregyháza, hanem a Valódi Kupaélmény hiánya.

Mert amúgy meg az van, hogy semmi más nem elfogadható, csak a továbbjutás.

Eleve, a 64 között nem esünk ki a kupában, másrészt ha egy NB II-es ellenfél is lehetetlen, akkor ott nagyon nagy a gond. Hétvégi meccs, legközelebb szombaton játszunk Gyirmóton, vagyis egyáltalán nincs mit tartalékolni. Ha már összejött az a pech, hogy Nyíregyháza, akkor ne spóroljunk, mindent és mindenkit bele.

Ennyike.


Ja, és boldog szülinapot Supka Attilának is!


lünk, lünk, lünk [#trolllolo]


Nyíregyháza – Bp. Honvéd @ Balmazújváros, 18:00


a címlapképet én lőttem rádiótelefonnal a 2017-es meccsünk előtt.

? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||