Mastodon

A bajnokság két veretlen és eddig gólt sem kapó csapata találkozik ma egymással

(Igen, egy forduló ment le.)

Mielőtt rátérnénk az amúgy kibeszélő-trécselde szintjén maradó bajnoki rangadóra az aktuális első és második között, mindenképp szeretném megemlíteni, hogy épp esik az eső felénk (Bozsikhoz igen közel), vagyis végre az idő kellemesnek ígérkezik – így külön öröm, hogy a délelőttömet tapétázással töltöttem a hőségben.

Tehát az idő bár kicsit esős, azért szép, tipikus futballidő, ahogy mondani szokták. Ilyenkor a sör is jobban csúszik, nem kell aszalódni a napon szóval tessék jönni, jó lesz.

Például mert sorozatban tizenegy hazait nyertünk meg, amit elég ritkán szokott a Honvéd, vagy úgy általában bármilyen csapat, kivéve a kilencvenes évek Hypóját az osztrák női kézilabda-bajnokságban, de annak meg pontosan tudjuk mennyi volt a sportértéke.

Mi most rögtön három hazaival (Haladás 2-0, Diósgyőr, Balmazújváros) indítjuk az évet, vagyis ha tartjuk a szériát, akkor lehet belőle tizenhárom, ami már Puskásékhoz mérhető, bár nekik a hazai pálya mindig más volt, Kispesten csak elvétve fordultak meg, de a lényeg úgyis a statisztika. Ráadásul utána pont Felcsút jön, ha már épp Puskásék rekordja, szóval egy 4/4 elég erős kezdés lehetne.

Mert ciki, nem ciki, egy címvédő ne csak álmodozzon a bajnokságról, hanem viselkedjen is úgy, mint akinek nincs, és nem is lehet más célja. A sorsolás kegyes hozzánk, lehet jól, és önbizalomnövelően rajtolni, miközben EvdM is lehetőséget kap arra, hogy finomítsa az elképzeléseit.

Utóbbihoz adalék, hogy bár sajnáljuk Kinget, talán könnyít EvdM helyzetén, hogy az általa elképzelt rendszerbe nem feltétlen illett volna bele egy nem klasszikus hátvéd. Az Öreg persze rögtön mondta, hogy kénytelenek leszünk záros határidőn belül igazolni King helyére, így kíváncsian várom, milyen megoldás lesz (magyarán milyen stílusú arcot találunk).

Például kezdőt nem is merek tippelni, vagyis merek, de a valósághoz nem sok köze lesz:

Gróf – Baráth, Bobál, Lovric, Laczkó – Nagy G./Gazdag, Kamber, Herjeczki – Tömösvári/Bíró Ákos, Eppel, Lanzafame

Tényleg nem tudom. Ez egy ilyen évkezdet, egy új edzővel, egy új felfogással, két új fiatallal, sérülttel, eladott játékosokkal, etc.

Amúgy azt hallani, hogy az Öreg nem feltétlen ragaszkodik majd a két fiatalhoz, szóval akár egy

Gróf – Baráth, Bobál, Lovric, Laczkó – Nagy G., Gazdag, Kamber – Herjeczki – Eppel, Lanzafame

megoldás sem elképzelhetetlen, aztán valaki helyére jön be Tömös mondjuk. (Feltételezve, hogy az egy U20 fixen fizet, a másik már sávosan.)

Pont a napokban írtunk arról, hogy senki sem tudja pontosan ki a magyar és ki a légiós, ugyanígy az U20-a bónuszokról sincs halvány sejtésünk sem. Tényleg, egyszer olyan bonyolult lenne leírni? Ha már az M4 Sport (MTVA) közpénzét költi az Infotv. hatálya alá eső MLSZ, vagyis minden adatnak nyilvánosnak kéne lennie. Fura, ugye?

Mindeközben (13:00) az eső elállt.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||