Mastodon

Annyit szeretnék hozzáfűzni az idén elmaradó Szuperkupához, hogy Sipos Jenő hazudik!

Az NSO utánakérdezett az MLSZ-nél, hogy akkor most mi van az idei Szuperkupával, és a következő választ kapták Sipos Jenő szóvivőtől:

A klubok évekkel ezelőtt jelezték, nem támogatják a Szuperkupa-meccset, mert nem illeszkedik a nemzetközi porondon szereplő csapataink felkészülésébe, és a helyszínválasztás is minden évben problémákat okozott. Sokakban ezzel együtt úgy él, hogy mivel tavaly a Ferencváros nyerte el a bajnoki címet és a Magyar Kupát is, ezért nem volt 2016-ban Szuperkupa-meccs, ám valójában az MLSZ elnöksége – a klubok korábbi kérését meghallva – már tavaly törölte a mérkőzést a versenyprogramból, s mivel szeretjük, ha kiszámítható a lebonyolítási rendszer, idén sem változtattunk a határozaton.

Vegyük sorra, hogy mennyi mindent sikerült belehazudni két teljes mondatba:

Egy // “szeretjük, ha kiszámítható a lebonyolítási rendszer”

Hazugság. A tavalyi bajnokság úgy lett tizenkét csapatos, hogy a 2014/15-ös alatt írták át a következő évi versenykiírást. Emlékezhetünk, ekkor dőlt be a Kecskemét, a Győr, a Pápa és a Pécs, valamint esett ki két csapat, ám nem az akkor érvényes versenykiírás szerint töltötték fel az NB I. létszámát a következő évre, hanem nemes egyszerűséggel néggyel csökkentették.

Kettő // “már tavaly törölte a mérkőzést a versenyprogramból”

Hazugság. Az MLSZ dokumentumtárában máig elérhető az ELN-176/2015 (12.08.) számú határozat, amelynek még a címe is beszédes: Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó Szuper Kupa versenykiírása 2016. Tehát a 2015/16-os bajnokság végére kiírták a Szuperkupát, igaz Szuper Kupa néven.

Külön kérdés, hogy vajon Sipos hogyan magyarázza az MLSZ honlapján 2016. július 14-én megjelent “Szuperkupa-sikerrel indít a Ferencváros” című cikket, amelyben a következő állítások szerepelnek:

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2016-ra is kiírta a Szuperkupát, de a versenykiírás értelmében, ha a bajnoki címet és a Magyar Kupát ugyanaz a csapat nyeri meg, idén nem kerül sor Szuperkupa-döntőre. Ebben az évben a Ferencváros mindkét említett sorozatban aranyérmes lett, ami azt jelenti, hogy automatikusan elnyerte a Szuperkupát is.

Tehát az utólag már nem kiírt, de azért tavaly mégis kiírt Szuperkupát a Ferencváros játék nélkül szerezte meg, sőt, az MLSZ még érmeket is adott érte.

Három // “a helyszínválasztás is minden évben problémákat okozott.”

Hazugság. A fentebb idézett tavalyi versenykiírás egyértelműen fogalmazott a 4. pontjában: A) Mérkőzés helyszíne: 2015-2016. évi NB I. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság bajnokcsapatának stadionja.

Négy // “A klubok évekkel ezelőtt jelezték, nem támogatják a Szuperkupa-meccset”

Hazugság(?). A C-közép blog lőtte ezt a képet, amin az látszik, hogy Nyíri Zoltán, a Fradi operatív igazgatója állítja, ők egyáltalán nem kértek semmi ilyesmit. A dolog azért is jelentős, mert kupagyőztes jogán az elmúlt három évben folyamatosan érdekeltek voltak a Szuperkupában.

(Nyíri a kommentjét eredetileg ehhez a poszthoz fűzte hozzá, kérdés persze, hogy mindez mennyire egyezik a Fradi hivatalos álláspontjával.)

Hazugság(?). Hemingway blogja szerint a Honvéd sem kérte, hogy ne legyen Szuperkupa. Most már tényleg érdekelne, hogy Sipos melyik klubokról beszélt.

Az egyik labdarúgással foglalkozó oldal „vércikinek” nevezte, hogy a csapatok állítólag kérték, ne legyen Szuperkupa. Mi biztosan nem kértük. Ettől még nyugodtan lehetnek olyan csapatok, melyeknek a véleménye eltér a miénktől. Különben a megkérdezés teljesen irreleváns. Már nagyon régen volt, amikor az OTP Bank Liga csapatainak akármilyen köze volt a bajnokság lebonyolításához, vagy akármilyen komolyabb döntéshez. Miért pont ebben az ügyben kérdezték volna meg a csapatokat?

Taps

Frissítés [18:34] // Az MTI-nek Sipos már egész mást mondott, figyeljük csak meg a különbséget:

Tavalyelőtt az MLSZ kiírta a bajnok és a kupagyőztes mérkőzését, de végül azért nem került sor a Szuperkupára 2016 nyarán, mert mindkét sorozatot a Ferencváros nyerte. Az elnökség tavaly tavasszal erre az esztendőre már azért nem írta ki a Szuperkupát, mivel a klubok szerint nem illik a felkészülésükbe” – mondta csütörtökön az MTI-nek Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.

A klubok álláspontját nem ismerjük pontosan, amit viszont látni, hogy kommentekben sorra dobáljátok be a mindenféle korábbi nyilatkozatokat (pl. az MLSZ oldaláról is), ahol edzők és játékosok hozsannáznak, mennyire jó ez a Szuperkupa, és hogy mennyire segíti a felkészülésüket. Az pedig, hogy a Gyirmót vagy a Paks felkészülésébe nem illik, és ezt már látják az ősszel, attól még nem lesz valid az érvelés.

Egyszer, de tényleg egyszer lenne valaki csak egy félmondat erejéig őszinte a magyar futballban. A homlokomra tetoválnám minden betűjét.

(címlapkép: Sipos Jenő | fotó: mlsz.hu)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||