Nem csalás, csámítás

Hervé Tchami maga az ideáltipizált tőrőlmetszett önellentmondás. Másfél éve, hogy Mr. Mágnestáblát kiette a fene egy MTK-Szolnok mérkőzésre, hogy később lelkendezve mesélje nekem, volt a Szolnokban egy néger szélső, akinél ő rosszabb futballistát életében nem látott. Egyszerűen nem hitt sem a szemének, sem a jelenségnek. Néhány héttel később leigazoltuk.

Hervé Tchami azóta vígan futkorászik a kispesti széleken, hol Abassal versenyben, hol meg csak úgy magában. Tavasszal még az a csúfság is előfordulhatott, hogy az Üllői úti tartós bekkelésünk második félidejében az egyszerűség és a fenntarthatóság kedvéért egyenesen és egyetlen csatárunkká nemesült a pályán.

Igazából sok vizet sosem zavart. A Haladásnak lőtt gólját ugyan elképedve néztük, igaz, nem a szépsége, hanem maga a ténye miatt, hogy később megszokjuk, a kisemberben mindig benne van a büntető. Mármint a kiharcolt. Iszonyat gyors, a maga módján furán ügyes is, és az ilyen elfutásokat rendszerest képes önnön felvágatásával zárni, aminek következménye a szabálykönyv megfelelő passzusa. A Kaposvár ellen, amikor kettőből kettőt sikerült kihagynunk egy félidő alatt, akkor épp Tchami volt az első. Elpattanhatott valami ér az agyában, úgy ment az első húsz percben, vágta fölé a tizit, majd magát a padra, amikor Supka lekapta a pályáról.

Ez Hervé Tchami, aki valóban maga az ideáltipikus tőrőlmetszett önellentmondás. A szótári definíció, a márványszobor, az anyagában hordozott antianyag, és mivel nincs, és egyben van is, a Tchami, vagy magyarul a csámizás lassanként a kanonizálódás útjára lépve, saját jelentést kezd hordozni.

Micsoda (mészölyösen, és elképedve mondva: mecsoda) gólt vágott a Vlorénak? Benne volt az egész léte, az imént fejtegetett csámizás. A tizenhatos jobb sarkától húzott befelé, egy csel, két csel, majd lendített, és iszonyat felvarrta a ficakba.

Tchami az a futballista, akiből kinézzük, hogy van annyira buta, hogy egy ilyen megoldással fűszerezett lövést megeresszen. Egyszerűen elhisszük, hogy meg meri próbálni. És ha valakinek ilyen gólt kell lőnie, arról is tudjuk, nem lehet más, mint Tchami. Mondhatja bárki bármilyen bénának, tarthatják bármennyire ántifutballistának, mi ettől még pontosan tudjuk, az abszurd maga a valóság, a valóság pedig maga Tchami. Vegyük észre, egy rossznak és butának tartott futballistát képzelünk magunk elé, miközben pontosan tudjuk, ha hasonló történik, akkor abban biztosan benne lesz a lába. Mondom, Hervé Tchami maga az idáltipikus és egyben tőrőlmetszett önellentmondás. Vagyis minden, ami a Honvédot (magyar futballt, etc) jellemzi.

Szeretem Hervét – hagyta el a számat tegnap este. Attila csak állt mellettem, röhögött, majd szembesített a ténnyel, hogy leHervéztem, vagyis becéztem, mintha tényleg szeretném. Ez egy ilyen műfaj. Szeretem mert bolond, de nyilván van bennem némi ellenérzés, mert nehezen győződöm meg arról, valóban egy Honvéd-szintű játékosról van-e szó. Tchamit nehéz hova tenni.

Ahogy a meccset is. Néha tényleg jók voltunk, pofásan passzolgattunk, mentünk előre, parádés megoldásokkal szórakoztattunk. Néha viszont jött valami dühítő hiba, hogy a Vlore kapufát lőhessen, mellépörgessen, alig fölévágjon és hasonlók, amitől akár egy 0-3 simán lehetett volna. Olyanok voltunk csapatszinten, mint Vidovic szokott egyéniben. Vidó olykor fogja magát, utolsó emberből indulva három csellel átmegy a teljes ellenoldalon, majd egy méterről, passz helyett seggberúgja a negyediket. A nehezet és a szépet hozza, a tisztát és az egyszerűt képes elrontani. Talán egy zsebszámológéphez lehet hasonlítani, aminek minden funkciója renszerszerűen működik, kivéve a négy alapműveletet, amik viszont képesek random megkeveredni.

És hogy milyen a szurkoló, voltak percek, amikor arról kezdtünk ábrándozni, ha ilyeneket tudunk már a felkészülés során, akkor mire lehetünk elegek két hét múlva, a bajnoki rajton, vagy úgy magában a bajnokságban? Szerencsére a gravitáció nagy úr a földön, hogy azonnal visszarántson minket a kőkemény valóságban, majd átbillenve rajta, a néhány perccel korábbi érvelésünkkel szöges ellentétben, a kiesésről, a nehéznek ígérkező évről kezdjünk beszélni, sorolva, hogy talán a Pápa, a Kaposvár gyengébb lesz nálunk. Esetleg a Kecskemét. (Tény, aki nemzetközi kupában indult az elmúlt években, az botrányos őszt hozott rendre le, hogy majd tavasszal maradjon bent. Ha nálunk hasonló állna be, kezdhetünk remegni, hiszen a Honvéd legendásan őszi csapat, a tavaszaink rendre botrányosak.)

De közben azért örültünk, mert mégis egy nemzetközi kupapárharcot hoztunk le nullára, olykor pofásan focizgatva, és olykor remek hangulatú lelátóval. (Sör nélkül meccset rendezni, vajon az UEFA ezt hogy gondolja? Mintha olyanok csinálnák a szervezetet, akik még életükben nem jártak meccsen.) Jöhet az Anzsi, ami azért a Vlorénál keményebb sokkal lesz, de még az NB I nivójánál is jóval erősebbnek hisszük, vagyis szintfelmérőnek elmegy, aztán vagy továbbjutunk, vagy nem. Az már nagyjából mindegy.

A mérkőzés góljai megnézhetőek az MTV Videótárában.

Fotó: NSO (mivel épp indulnék nyaralni, nincs időm megvárni babar képeit)

Ha egyet lehet, akkor én annyit kérnék csak, hogy

a most alakuló felcsúti Puskás FC, ha egyszer véletlenül feljut az NB I-be, akkor a kispesti vezetőség semmiképp se a Bozsik-stadionban rendezze majd az ellenük kötelező hazai meccset. Mégis, hogy nézne ki egy Puskás FC vendégként a Honvéd kispesti, Bozsik néven futó sporttelepén? Talán az utolsó cseppek egyike lenne, vagy már bőven azon túl, amit egy kispesti szurkolóval el lehet még játszani. Legalább mi tiszteljük magunkat, ha már más nagyívben nem.

Az pedig már más és máshova vivő kérdés, és nem tartozik szorosan e blog tematikájához, hogy mégis hogy a rákba lehetett átadni egy másodosztályú indulási jogot egy frissen gründolt klubnak, majd azonnal nevezni szűziesen a harmadikba saját néven? Úgy emlékszem a Gázszer Pécsre költöztetése, illetve telephelyváltása óta az ilyenekre nagyon érzékeny az MLSZ. (Vagy – és halkan kérdem – az egy másik MLSZ volt?)

(A Puskáshoz és nevéhez kapcsolódó mantrarészt most nagyívűen elhagyom.)

(Nyilván, az egész úgy lenne sportszerűtlen, ahogy van, nem is komoly a kérés, csak egy abszurd helyzet érzékeltetése végett került át posztformába. Elképesztő világban élünk.)

Elindultak…

…a srácok, és az ember ül a monitor előtt, szabira augusztusig esély sincs, és lehet a keret meggyengülve a tavalyihoz képest, lehet felemás az edzőmeccseken látott kép, lehet hogy az új igazolások “ugrás az ismeretlenbe” jelleget öltenek, akkor is legszívesebben utazna az egyszeri szurker a csapat után.

Szóval elindultak a srácok, az alábbi kerettel, ahogy a klubhonlap is beszámol erről.

Kemenes Szabolcs, Czuczi Márton kapusok. Aleksandar Ignjatovic, Debreceni András, Baráth Botond, Vernes Richárd, Délczeg Gergely, Remes Sebastian, Marco Vidovic, Nagy Krisztián, Ivancsics Gellért, Drissa Diarra, Ivan Lovric, Hidi Patrik, Herve Tchami, Czár Richárd, Diaby Souleymane és Johnson Marshal mezőnyjátékosok.

A magam részéről ezek alapján egy

Kemenes – Lovrics, Debreceni, Ignjatovic, Vidovic – Marshal, Hidi – Ivancsics, Tchami, Vernes – Délczeg

kezdőt saccolok, aztán meglátjuk, mi lesz. Szívem szerint a Nagy gyereket is bevetném, kérdés, nem remegnének-e meg a lábak… Nagy talány ez a párharc és az egész év is, reméljük a csapat jól veszi az első akadályt, ami nem lesz könnyű.

Szorítunk nekik.

Tudtátok, hogy Kispesten van “talent program”?

Lehet, hogy talent programunkba is hozunk 1-2 nagyon fiatal játékost Magyarországról vagy külföldről, akik később akár az első csapat tagjai is lehetnének. Rájuk ebben a szezonban természetesen még nem számítanánk kezdőként” – írja George F. Hemingway pepsifoci.hu-n vezetett blogjának legfrissebb bejegyzésében.

Talent program, vagyis tehetségekkel foglalkozás. Gondoljuk egy amolyan párhuzamos szelekciós mechanizmust kell elképzelnünk, ahová úgy érkeznek játékosok, hogy nem az akadémiai korosztályokba, de nem is a nagycsapatba, hanem csak Kispestre. Itt készülnek, és egyszer majd elválik, szükségét érezzük-e annak, hogy maradjanak.

Így képzeljük mi, mert egyéb információ nincs. A klub legendásan remek kommunikációja (kiket igazoltunk, kik távoztak, a tavalyi NB II-es csapat hova nevez, mi van a sérültekkel, és hasonló kérdések egyre többeket foglalkoztatnak, válaszokat sokszor tőlünk vártok, mi pedig csak karunk tárhatjuk szét, alig csepereg valamivel több hozzánk, mint hozzátok) nyilvánvalóan ezt a programot sem tette közérdeklődés tárgyává.

Sunnyboyról tudtuk, hogy itt van egy ideje, mert aki kijárt a téli edzőmeccsekre el-elkaphatott róla infókat, és emlékezhetünk még Brandon Leere is, aki szintén itt volt néhány éve, de már nincs, esetleg a fakó egykori kuvaiti kapusa, akinek hirtelen már a neve sem jut eszembe. Bár erről nincs (helyesen: erről sincs) semmi bővebb infónk, de úgy gondoljuk, hogy a mostanság tesztelt Ikanne-King és Chukwuebuka szintén hasonló eresztés lehet. Ikanne-King egy közösségi oldalon vezetett profilja szerint jó ideje Kispesten van, az ismerősei között tavasz végén távozó játékosokat is találni, ahogy a publikált fotói között is szép számmal vannak piros-fekete mezes, meglepően korai dátumozású darabok. Elnézést, hogy kissé nonpíszín fogalmazok, de a lényeget tessék csak nézni: valóban, tavasszal észrevehetően megnőtt a néger urak száma a korzón és környékén. Eleinte úgy gondoltuk, a nálunk játszók ismerősei, barátai jöttek ki megnézni az ismerősöket, barátokat játék közben, de egy idő után valahogy gyanús kezdett lenni az egész.

Azt sajnos nem tudjuk, hogy ezek a tálentumok ittlétük alatt a nagycsapattal, a fakóval, esetleg valamelyik akadémiai korosztállyal készültek, de hogy itt voltak/vannak az biztos. Miért?

A kérdés jogos: miért? Maga a program – és most tételezzük fel a létezését – egy érdekes hibridnek tűnik. Fiatal játékosok folyamatos tesztelése, akik ugyan nem épülnek be szervesen az utánpótlásunkba, de a nagycsapatnál sincsenek képben. Sunnyboy 22 éves, nyilvánvaló, hogy nem a 19 éves legidősebb MFA-generációba hoztuk, ahogy az is nyilvánvaló volt már a télen, hogy még a durván meggyengült felnőtt keretbe sem fog beférni. Maradt tehát a jövő ígérete, illetve a jelené, hiszen nemrég szerződést kötöttünk vele. (Ne feledjük, 22 évesen Bárányos már rég nem ígéret volt, hanem stagnáló tehetség, esetleg be nem váltott lehetőség.)

Szóval pontosan hogy is gondoljuk ezt a programot? Volt olyan, aki innen került át a nagycsapatba? Vajon a program léte miért olyan übertitkos információ, hogy egy büdös szót sem kommunikálunk róla? Vajon Kispesten mikor értik már meg végre, a szurkolónak kevés kell, hogy boldog legyen, és ennek fontos része a tájékoztatás. Van egy remek és bejáratott honlapunk, oda bármikor ki lehet tenni híreket. Nyilván nem a költségvetés, vagy a keresetek érdekelnek minket fillérre lebontva, és nyilván nem a belső fegyelmi eljárások ítéletei, vagy hasonlók, hanem csak azok a hírek, amik számunkra valóban jelentőséggel bírnak. Jó lenne látni végre egy krédót a honlapon, hogy mégis merre, hova tart, tartana a Honvéd. Jó lenne tudni, mik a célok, jó lenne tudni mi miért van, és jó lenne tudni, néhányan miért vannak? Tudunk örülni az akadémiai évfolyam érettségizett diákjainak (ez a minimum), de jó lenne tudni, hol tartanak a futball tekintetében, van-e esélyük a nagycsapatra? Jó lenne tudni, a korábban végzettekkel mi van, jó lenne tudni, a már bemutatkozott, és sokak által megkedvelt Nagy Gergővel, vagy Erdélyivel mi van? Jó lenne tudni bármit. Jellemző példa Ceolin és Navarrete esete, akiktől a bajnokság zárása után azonnal elköszöntünk, majd azóta is nálunk szerepelnek felkészülési meccseken. (Navarretéhez tartozik, hogy szegénynek a nevét sem sikerül általában helyesen leírni. A honlap egy homályos eredetű Navarette alakot használ, miközben az MLSZ-nél vezetett kartonján Navarrete szerepel.)

Fél mondatokból próbáljuk megérteni egymást. Kicsit olyan érzésünk van, mint lehetett apáinknak, amikor negyven évvel ezelőtt kinyitották a Népszabadságot, majd próbáltak valamit kiolvasni a sorok közül, hogy mégis értékes információkhoz jussanak. Jelenleg épp itt, a hitelesség frontján vannak komoly deficitek a klubnál. A szurkoló egyre kevésbé hiszi el amit hall, mert teljesen mást lát, és egyre inkább annak sem akar hinni, amit saját szemével lát, hiszen ugyanúgy képtelenségnek tűnik, mint amit hall. Abszurd. Emlékezhetünk, Morales mester lemondásakor hirtelen egyszerre kaptunk olyan híreket, hogy hatalmasak az adósságok a játékosok felé, és egyszerre, hogy egyáltalán erről szó sincs. Értjük mi, hogy a vádakra (ha vádként értelmezzük a lemondott mester szavait) nem kell azonnal védekezéssel reagálni, mert az kommunikációs vereség, még ha igazunk is van, de a mismásolás, a terelés ugyanúgy nem válasz. És ebből az egészből nem az anyagi rész számunkra az érdekes, hanem újra és újra a hitelesség. Hemingway úr rögeszmésen (vagy csak tudat alatt, de állandóan) ezzel érvel, ezt a szót használja, miközben az egyszeri szurkoló egyre többször teszi fel magának a kérdést: valójában érti, hogy miről beszél?

Kispesten nincs edzőkérdés, Supka Attila a bajnokság végén dönt, megy, vagy marad. Marco Rossi több mérkőzését is látta a Honvédnak, felkészült a csapatból, majd rapidmód, másnap ki lett nevezve. Kinek higgyünk? Kispestre csak azonnal bevethető, jó futballistákat igazolunk. Akkor kicsoda Labudovic, Bjelkanovic, Stokic, Porcari és még sorolhatnánk? Kispestre ki igazol? Van néhány dedikált menedzser, aki ha bárkit bevillant egy dévédével, akkor az jöhet? Van bárki, aki megálljt parancsolhat ennek a folyamatnak? Ki dönt az igazolásokkor? Az edző? A tulaj? Szalai Laci? Vajon miért Kispest szinte az egyetlen klub, ahol nincs sportigazgató? Érdekes és talán egyedi jelenség, hogy Zivanovic leigazolásának tényét egy edzői interjú elejtett félmondatából lehetett csak kihámozni, mert más hír nem jelent meg róla.

A “talent programtól” indultunk, és most mégis a hitelességet kérjük számon. Egyszerű lépésekben haladtunk, mert a problémák gyökere egy és ugyanaz. Túl sok dolog és pozíció központosult egy kézben, és úgy tetszik, túlnőtt azon a kézen. Egy jó vezető nem akar mindent maga intézni, egy jó vezető megbízik az alkalmazottaiban, hiszen eleve azért teszi meg őket alkalmazottnak. Kispesten ezt a bizalmat nem érezzük, sokkal inkább ellentettjét, egy furcsa bizalmatlanságot, aminek az a sajátságos következménye, hogy a döntés joga elkerül a megfelelő és adekvát szintektől, feljebb tolódik, majd valami homályos mintázat alapján születik meg. Ne feledjük, egy, az üzleti élet minden más területén sikeres ember áll jelenleg a klubunk élén, és mégis olybá tűnik, belénktörik a bicskája.

Nem tisztünk tippeket adni, mi csak kérni tudunk. És ha már kérünk, első körben a tájékoztatás tárgykörében kellene lépni egy nagyot előre. Ha folyamatos az információáramlás, ha a szurkoló úgy érzi törődnek vele, akkor az egy idő után az átláthatóság valamiféle formáját fogja számára jelenteni, ami pedig köztudottan a hitelesség előszobája. Nem szükséges mindent az orrunkra kötni, de amit igen, az kötelezően meg kell tenni.

Érdemes lenne talán hallgatni ránk, hiszen ha végignézzük a klub elmúlt éveinek történetét a szurkolói tetszési indexek fényében, akkor nagyjából ki merjük jelenteni, a győri DAC-pályán a vendégtáborban ácsorgó és körberajongott Hemibától eljutottunk arra a szintre, hogy néhol már fel-feltűnnek olyan arcok, akik egyenesen Piero Pinihez mérik az öreget. Egy kommunikációs csőd vagyunk. Két kupagyőzelem, egy negyedik hely, nemzetközi szereplések, sikeres akadémia, és mégis teljes érdektelenség, erősödő szidalmak a klubház felé, sokszor hangos gyűlölködés. Kell ez nekünk?

Egy helyzet, amikor senkinek sem lehet igaza, de egy helyzet, amiből még van esély kikecmeregni. Reménykedjünk.

Nyári szünet: második kibeszélő

Legutóbbi kibeszélőnk óta eltelt két hét, ami főleg az albániai nemzetközi kupakötelezettség jegyében. Most, hogy így magyartalanul, de lényegét tekintve helyesen felcsaptam az idén nyári második hasonszőrű posztunkat, elkezdek pontbaszedni.

  • Lejátszottunk három felkészülési mérkőzést. A szlovák másodosztályban középcsapat Rimavska Sobotát 4-0-ra vertük, ám az első vonalas Ruzomberoktól 1-2-re kikaptunk, és végül a hazai másodosztályt reprezentáló Veszprémet 9-1-re vertük.
  • Délczeg összesen négy gólt lőtt a felkészülés során, ebből hármat úgy, hogy a kapus felett emelte át a labdát.
  • A játszott percek alapján a következő hipotetikus kezdőt jósoljuk Vloréba: Kemenes – Baráth (Lovric), Ignjatovic, Debreceni, Vidovic (Remes) – Marshal, Hidi – Vernes (Nagy Krisztián), Ivancsics, Vidovic (Czár) – Délczeg
  • Az új igazolások közül Diakité még nem játszott, Ignjatovic megoldásnak tűnik belső védőben, Belotti, a brazil csatár súlytalan első blikkre, Diarráról nem sok véleményünk van, Sunnyboy pedig egyelőre inkább szórakoztatja a nézőket, mintsem futballista-alkat.
  • A folyamatosan jelen lévő próbázók (Chukwuebuka, Ikanne-King) érdekes jelenségek, mert úgy tűnnek, nem most érkeztek, hanem egy jó ideje a Bozsikban készülnek. Ennek ellenére, vagy éppen ezért nem értjük: a mutatott teljesítmény alapján meddig még?
  • Szöllősi Ferencet visszahívtuk a bajai kölcsönből.
  • Rossi mister háromcsatáros ígéretéből egyelőre nem lett semmi, maradt az ugyanúgy egy (Délczeg) és a két szélsős megoldás 4-2-3-1 formában. Talán majd a beígért erőcsatárral, aki a hírek szerint Yaya Touré távoli rokona, más hírek szerint pedig öccse.
  • Faggyassal mi van?
  • Givovában melegítünk, Nike-ban játsszuk a felkészülésiket, de a hírek szerint megérkeztek már az új mezek, amik Albániában fognak debütálni.

+1 félig-meddig érdekes, ámbár nyilván értelmetlen párhuzam: A vasárnapi edzőmeccset délután négykor játszottuk, nagyjából 37-38 fokos hőségben úgy, hogy előtte 11-től edzést is tartott mister Rossi. 1986-ban Irapuatóban ugyanígy, a legnagyobb hőségben edzettünk, hogy a fiúk szokják a meleget. Lobanovszkij mester, a szovjetek akkori edzője a legenda szerint egyszer átjött a magyar bázisra, furcsán nézett, majd gondolta már csak a sportbarátság kedvéért, hogy szól, nem jó ez így, elfogy minden erőnk a meccsekre. Mondtuk erre neki nagy szakmai lenézéssel: nem kell ám mindenbe beleszólni, csak azért mert a Dinamo Kijev épp a világ egyik legjobb csapata, és te annak az edzője vagy. Lobanovszkij megértően bólintott, majd továbbállt. Az eredményt tudjuk: magyar-szovjet 0-6. Reméljük most nem esünk ugyanebbe a hibába, valamint a srácoknak marad elég erejük a július végén kezdődő, és december elejéig tartó bajnokságra is.

Galáriák

Bp. Honvéd – Rimavska Sobota 4-0

Bp. Honvéd – Ruzomberok 1-2

Bp. Honvéd – Veszprém 9-1

Jó Honvédhoz szól a sör /1. “A Templom téri faborításos”.

…szólna bizony, csak a fent idézett (és kifacsart) szállóigének mindössze két összetevője hiányzik fővárosunkban mostanság. Kábé.

  • Ad1) jó Honvéd az most nem nagyon látszik körvonalazódni – az eddigi edzőmeccsek, az ad-hoc igazoláspolitika, szóval a klub körüli légkör anblokk nem az optimizmusunkat legyezgetik – persze ne legyen igazam.
  • Ad2) Jó sört kapni Budapesten szinte művészet – ma persze már nem annyira, mint mondjuk 4-5 éve, hisz már 6 totál riszpektes vendéglátóegység is ráállt – a magyarnál valljuk be, fényévekkel előrébb tartó – cseh söripar termékeinek a promotálására, ezeken túl pedig a német, az ír és az angol, belga sörprincípiumok lelőhelyei, mondjuk úgy, nagykövetségei is megtalálhatók már Budapesten, egymást érik az ezeket bemutató fesztiválok, az örvendetes fejlődést mutató hazai kézműves sörfőzés csapra vert italaiban való manifesztálódásáról (köleses sör, keserű méz…) nem is beszélve.De azért alapvetőn nem állunk jól, más, boldogabb sörkúltúrákkal bíró népekhez képest. Sajnos.

Aki rendszeresen olvas minket az tudja, hogy sör-téren majdnem olyan elvakultan fanatik arcok művelik e blogot, mint amilyen érzésekkel viseltetünk a KISPEST, a HONVÉD irányában, így többünknél a meccs-haverság-sör szentháromság tényleg szent. És háromság. Most induló rovatunkban azokat a helyeket ajánljuk olvasóinknak, ahova úgy érezzük, érdemes betérni egy-egy meccs után, előtt (persze semmiképpen sem helyett). Vagy a sör (khm…leginkább a sör), vagy a hangulat, esetleg mindkettő (ritka eset) miatt. Fröccsimádó olvasóinktól előre elnézést kérek, e sorozatunk cikkei erős malátasznobizmusról tesznek majd tanúságot – de ez nem újdonság, elég csak a Hrabalos és Pivós estéket is érintő posztjainkra visszagondolnotok. Ismertek már minket, mint a rossz pénzt – úgyhogy vágunk bele.

Ilyen bohémista-pilzenista-soviniszta bevezető után egy váratlan fordulattal szériánk első darabja egy, a hazai mainstream sörfőzés termékeit csapra verő intézmény felé terelik az olvasói szemeket. De mégis van egy elvitathatatlan előnye: a lokalizáció. Első vendégünk a Templom tér oldalában álló faburkolatos helyiség, aminek szégyenszemre a pontos nevét sem tudom, pedig 2000 óta évi 1 alkalommal biztos megjelenek a falai között nagy átlagban – régebben többször, majd mióta a magyar ipari sörökre ritkábban fanyalodok, kevesebbszer. Lássuk a verdikteket és az ajánlást.

Elhelyezkedés 10/10.

Mint említettem, a műintézmény remek helyen fekszik: a Szentély megközelítésének elsődleges eszközéül szolgáló 42-es villamosviszonylat 3. állomása, a Templom téri megálló nevét adó tér jobb alsó sarkából induló Fő utca (Kispest kereszttengelye) mentén búvik meg. Rögvest a térről kiinduló sarokban (vigyázat, nem a panelek, hanem a régi kertváros felé!). Elhelyezkedése ideális meccsre menet és jövet, s bár a szigorúan az Adyn masírozó kollegáknak nem könnyű észrevenniük, mégis azt mondom, csapassunk el az alig egy évtizede a tér közepére beoktrojált szökőkút mellett, és kutassuk fel az említett sarkot – érdemes.



Miliő 10/9.

Tavasszal-nyáron az utcafronton (ne feledjük: Kispesten a kertvárosban Wekerléhez hasonlóan a járdasziget és az úttest közt széles füves-fás sávok biztosítják a gardencity légkört!) kiülős rész is csatlakozik a krimóhoz; ez már piros pontot érdemel. Belül faberakásos benső fogadja a betérőket, a meglepően igényes lambéria mellmagasságig ér föl. A falakat dekorációként historizáló söripari fotográfiák (a’ la sörgyári capriccio, ’20as évekbeli magyar kiadásban) díszítik, kiegészülve üveg alatt eltett régi sörcímke-gyűjteményekkel – a Porter, Családi, vagy Lottó sör megnevezéseket olvasva az ember szeme könnybe lábad a Drehere fölött, és ezúttal nem csak a kőbányai kukoricagríz maró utóízétől. A bárpult otthonos, a fa asztalkák megteremtik a meghitt beszélgetések hangulatát is, ahol bátran idézhetjük fel Csehi Tibi szabadrúgásait, Bárányos ígéretes karrier-indulását, vagy az idősebbek a Varga Zoli hozzánk igazolás helyetti disszidálása miatt érzett csalódásukat. Különösen télen áraszt otthonos, meleg fészek hangulatot a helyiség.

Sör 10/4.

Jajj. Itt a gyenge pont. A csapolt Dreher ma már a régi minőségét is kevés helyen éri el, ha betérek, én inkább a csumpibb csapból választom a Kőbányait.

(Kérdésetek jogos – ha állandóan cseh sört hozsannázok, mi dolgom a Kőbabával? Nem tudom. Személyes defekt. Valahogy bejön…).

Annyira zseniális lenne ez a hely, ha mondjuk legalább Urquellt mérnének ki, kisebb bohémiai gyárra pedig már gondolni se merek – de nyilván mindennek oka van, a vendégkör erre esküszik, és akkor ez így van jól. Sörsovén RW blogger meg járjon be a városba élvezkedni az egyéb törzshelyeire.

Perszonál emlékek 10/8.

Fater rég ismerte ezt a helyet natural born wekerlei-ként és őshonvédosként. Mégsem vele voltam itt először, hanem a hibbant Doki barátommal, egy SZTK-s reggeli éhgyomri vérvétel után. Jól is csúszott a Lóbányai, aznap már használhatatlan voltam. Faterral a debüt a Dolcetti éra őszének 4:0-ás Zeteverése után történt, és a nagy (és váratlan) győzelem okozta mámor egy erős szűrésben teljesült ki (Drehert toltunk asszem, 4-4 korsó, majd kilépő Ászok pohár). Egy 10 percre még apu egy régi, kispesti panellakó fradista ismerőse is becsatlakozott, de hamar elhajtottuk – ez az este a piros-fekete színekről szólt. Az egy nagy beszélgetés volt, máig jó emlék. Később tesómmal rendszeresítettük a kocsmát meccs utáni kibeszéldének – aztán ahogy nemesült a sörízlésünk, úgy maradoztunk el egyre többször.

Összegzés: 10/7,7

A sörhátrányokat (mely ráadásul esetünkben túllihegett is) leszámítva ez egy remek hely. A vendégkörben persze felbukkan egy-két masszívabb máté-bácsi, akik megmihálylott lábakkal próbálnak egyenesben maradni a bárpultnál, de jobbára ők csendes őrültek. A csaposok normálisan teszik a dolgukat, az egész hely hangulata pedig kedves, nyugodt, békebeli. Tényleg csak ajánlani tudom bárkinek, aki a meccsek végeztével szívesen levezetne egy nem dugig tömött kocsmában. Hanta mesternek is promotáltam már a helyet – igaz, legendás időpont-egyeztetési deficitjeink miatt eddig pont e helyen még nem jött össze a közös poharazgatás.

Majd ősszel.

Képek: inpius.blog,hu; dreherrt.hu; budapest-geo.hu.

Ellenfélnéző: Flomurtari Vlorë

A világversenyek rendezéseinek sajátosságaiból adódóan minden páros év június hónapjának végére három részre szakad Európa futballszerető társadalma: az első csoportba azok a nemzetek tartoznak, amelyek az aktuális világversenyek hajráján rágják tövig a körmüket, a másodikba azok, amelyeknek vitézei rövidebb lefolyású lebőgéssel tudták le az aktuális seregszemlét, a harmadikba pedig azok, amelyek EB/VB-részvétel hiányában elsősorban a június második felében esedékes eurokupa-sorsolásokra összpontosítanak. Az obligát módon a harmadik csoportban állomásozó Bohócliga-fanatikok számára jó hír, hogy az elmúlt években igen trendinek bizonyult Kazahsztán után ezúttal albán relációban nyílik lehetőség elmélyíteni a népek közötti sportbarátságot. A Kenesei Zoli által is igen kedvelt ország hozzánk hasonlóan csendes szemlélői státuszban éli meg ezeket a júniusokat, a különbség csak annyi, hogy a szkipetár kollégáknak a régmúlt homályba vésző dicsőségén sem kell tűnődniük, mint Hegyi Ivánnak, mikor Jairzinho helyett véletlenül egy Farkas János-felvételt rak be a videolejátszóba. A Honvéd ellenfeleit mantrázó (remélhetőleg folytatásos) sorozatunk első kiadásában Vlorë városában poroszkálunk.

A csapatnak otthont adó Vlorë városának helyén a Kr. e. VI. században alapítottak először települést, mikor az Illír-partvidéken kóválygó görögöknek annyira megtetszett a jelenlegi várost körbeölelő öböl, hogy néhányan égető szükségét érezték az itteni letelepedésnek. Jelentőségét később is megőrizte: a Római Birodalom idején fontos kikötő, később püspöki székhelyként funkcionál. A XI-XII. században a Bizánci Császárság és a Szicíliai Normand Királyság közötti, jellemzően nem barátságos mérkőzések gyakori helyszíne volt a környék, majd 1417-ben őket is elérte a török áfium mindent magával ragadó érdeklődése – egészen 1690-ig, amikor Velence vette át a térség csúcsragadozójának szerepét, de regnálása alig egy évesre sikeredett, utána Sztambul különösebb nehézség nélkül visszaszerezte a kezdeményezést. A település a továbbiakban néha kalóztámadással, máskor földrengéssel színesítve élte mindennapjait, egészen a huszadik századig, amikor jelentősége ismét emelkedni kezdett.

A balkáni háború alatt, 1912-ben Ismael Qemali itt kiáltotta ki Albániát, egyúttal fővárosi ranggal is megkínálta a települést. Az idilli állapot két évig tartott, ekkor az olaszok mutattak példát Signore Rossi Honvéd-trénernek, hogy hogyan is kell gyorsan és eredményesen lerohanni a várost. Regnálásuk hat éven át tartott, de a jelek szerint lájkolhatták a környéket, mert 1939-1944 között (először a taljánok, később a németek) ismét igényt szereztek területi követeléseiknek. A háború után jelentős szovjet segítséggel újjáépült környék 1960-ban került legközelebb az érdeklődés középpontjába, mikor a béketábor egy kevésbé békés pillanatában a környékbeli szovjet csapatkivonásokat sürgető albán hangokra válaszul Hruscsov kilátásba helyezte Vlorë megszállását, és némi nyomaték kedvéért egy hadihajót is leparkíroztatott a város közelében. A megszállásból végül nem lett semmi, de ennyi nagyjából elég is volt ahhoz, hogy az albán nagyvezér, Enver Hodzsa (más források szerint Enver Hoxha) lelkivilágában már meglévő paranoia kellő mértékben elhatalmasodjék. Az államférfi az albán nép létezésének legfőbb értelmét a kommunizmus és a bunkerek építésében vélte meglelni, és mindkét fronton jelentős eredményeket mutathatott fel: a kommunizmus építésében Belgrád páriává avatása után 1961-ben Moszkvával és a komplett európai béketáborral, 1978-ban pedig az utolsó szövetségesnek maradt Pekinggel is megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, így sikerült teljesen magára maradnia a planétán. Bunkerból nagyjából 750.000 darabot telepítettek a 3 milliós lakosú országba, amelyek mindmáig szerves részét képezik az albán vidék sziluettjének. Hasznosításukra vonatkozóan a gombatermesztő helytől a nyilvános vécén át a zöldségtárolóig sokféle elképzelés született, a gyakorlati megvalósítás azonban az esetek többségében nem megoldott. Az infrastruktúra-fejlesztés nem szerepelt a prioritások között, emiatt – bár mostanában már tapasztalható fejlődés – az országutak jelentős része továbbra is a harmincas években (főképp olasz generálkivitelezéssel) épült konstrukció, amely kiválóan alkalmas a vesekő műtét nélküli kezelésére. Alternatívaként kipróbálhatjuk az országosan öt vonalból összetevődő vasúti személyszállítást, a 135 kilométeres Tirana-Vlorë távolságot valamivel több, mint 5 és fél óra alatt megtehetjük a képen látható szuperexpresszel, amely remek lehetőséget kínál a vadregényes albán vidék beható tanulmányozására.

Vlorë napjainkban 80 ezres lakosú kikötőváros, amely Olaszországhoz való közelsége miatt a taljánok irányába tartó legális és kevésbé legális áru- és személyforgalom központjának számít. Joggal tart igényt az ország iparilag legfejlettebb városa címre, amely akkor is elismerésre méltó, ha tudjuk, hogy e témakörben Albánia olyan messze van a világelittől, mint a Honvédban megfordult Navarrete a chilei válogatott kezdőcsapatától. A mellékelt videón megtekinthető városban a kommunista idők betonkreációi után (főleg a tengerpart környékén) már néhány modern és tetszetős épületet is sikerült felinstallálni, így azok számára is ideális lehet, akik nem csak a továbbjutást megünnepelni/a kiesést megsiratni szeretnék, hanem némi tengerben pancsikolással is szeretnék tesztelni, hogy a Balaton helyett netán mégiscsak Albániában van a Riviéra.

Az albán labdarúgó-válogatott az egyes világversenyeket tekintve eddig nem bizonyult fékezhetetlennek. Az 1930-ban alapított szövetség a FIFA-nak 1932 óta tagja, az UEFA-nak pedig alapító tagja volt 1954-ben. A pályán kevésbé bizonyultak aktívnak: első nemzetközi meccsüket a szövetség alapítása után 16 évvel, 1946-ban játszották. A válogatott 1950-ben tőlünk szenvedte el legnagyobb vereségét, Puskásék összesen 12 körmöst osztottak ki a sasfiókáknak egy barátságos mérkőzés keretében. Pár nappal később még kaptak egy hatost a románoktól, utána azonban 13 évig veretlen maradt az albán válogatott. Az első hallásra hihetetlennek tűnő eredmény elérését jelentősen megkönnyítette, hogy a szóban forgó 13 évben összesen négy mérkőzést játszottak, ezen belül 1953 decembere és 1963 májusa között mindössze egyszer méltóztattak pályára lépni (1958-ban 1-1-es döntetlent értek el egy NDK elleni barátságoson). Világ- vagy kontinenstornára először 1964-ben próbáltak meg kijutni, de a hetvenes években is hanyagoltak három EB- és két VB-selejtező sorozatot. Világeseményen még nem mutathatták meg zsenialitásukat, a 2000-es évek elejéig az utolsó és az utolsó előtti helyek között hullámvasutaztak az aktuális selejtező csoportban. A hullámvasutazásban a 90-es években időnként nélkülözniük kellett a hazai pálya jótékony hatásait, mivel a lelkes tiranai közönség által előadott pirotechnikai bemutatók az UEFA-potentátokból mérsékelten pozitív visszacsatolást váltottak ki, amely pályabetiltás formájában tárgyiasult. Legsikeresebb szériájuknak a 2006-os és 2008-as selejtezők tekinthetők, ahol az aktuális hét csapatos csoportjukban sikerült kipecázni az 5. helyet, a legnagyobb visszhangot kiváltó sikerüket viszont a 2004-es EB-selejtezőkből datálják, ahol hazai pályán 3-1-re elpáholták Oroszországot. A legutóbbi vb-selejtező sorozatban velünk egy csoportba sodorta őket a szerencséjük, ám a Torghelle-mágia ellen nem találták az ellenszert (ezzel amúgy az egyetlen csapat voltunk, amelyen nem találtak fogást, mivel a dán-portugál-svéd-máltai négyes mindegyik tagját lecsattantották legalább egy pontra). Pontcsipegetési szenvedélyüket a mostani kvalifikációban sem nélkülözték: bár csak az ötödik helyet tudták elcsípni a csoportban, a riválisok közül egyedül a franciák tudtak győzelemmel távozni a tiranai oroszlánbarlangból, és a Románia elleni idegenbeli pontszerzés is vállalható eredmény. A magyarokkal az említett 1950-es vendetta óta a mostani selejtező-sorozatban találkoztak először, korábbról még két mérkőzést őriznek a történelemkönyvek (1947-ben 3-0 nyertünk itthon, 1948-ban pedig 0-0-t játszottunk idegenben, mindkétszer barátságoson).

A két náció között a válogatott fiesztákon kívül kevés kapcsolat épült idáig: klubszinten csak az SK Tirana delegációja vonult végig Ferihegyen, igaz, ők kétszer is: 2004 nyarán 3-3-mal, idegenben rúgott kevesebb góllal estek ki a Ferencváros ellen (úgy, hogy a visszavágó 95. percében Lici még pozdorjává rúgta a kapufát 20 méterről), majd 2010 nyarán a ZTE ellen egy hosszabbításos továbbjutás formájában mutatták meg, hogy néha az albán sas is tud csípni. A tiranai kék-fehérek nemcsak magyar riválisokkal, de magyar alkalmazottakkal is dicsekedhetnek: Albániában először foglalkoztattak profi edzőt, 1934-ben, Samo Singer személyében – benne természetesen honfitársunkat tisztelhetjük, a napvilágot ugyanis Singer Sándor néven látta meg. A klubvezetés az ezredfordulón érezte időszerűnek a dicső hagyományok folytatását, kezdésként a pályára igazoltak négy bohócligás celebet a Wukovics-Kenesei Zoli-Sütöri-Lázár kvartett személyében (valahol még megvan a fotó, amelyen Kenő futóedzés címén kukák és kóbor kutyák között szlalomozik Tirana külvárosában), majd a kispadon a Temesvári Miklós – Dzurják Csöpi tengely megszerzésébe invesztáltak be, de a magyar vonal végül elhalt. (Az örök és megbonthatatlan albán-magyar futballbarátság jegyében egyébként a sasfiókák is feltűntek a bohócligában, Demollari Győrben, Sellimi pedig a Fradiban próbálkozott a kilencvenes években. Később még szó esett Fortuzi ferencvárosi munkavállalásáról is, de ez utóbbi végül nem realizálódott.)

A Honvéd kupaellenfelét 1923-ban alapították, Shoqeria Sportive Vlorë néven, első mérkőzésüket a helyi diákság köreiből verbuvált Shoqeria Sportive Jeronim de Rada ellen tudták le. A huszas évek további része is az albán és külföldi csapatok elleni barátságos meccsek jegyében telt, majd 1930-ban alapító tagként tűnnek fel a vörös-feketék a formálódó albán bajnokságban. Az első évtizedet jellemzően a táblázat hátsó régiójában töltötték, így a klub életének legnagyobb történése az 1935-ös névváltoztatás volt, melynek eredményeként Shoqata Sportive Ismail Qemali néven funkcionáltak tovább. A névváltoztatás hagyományait a negyvenes-ötvenes években is ápolták, 1946-ban felvették a ma is használatos Klubi Sportiv Flamurtari Vlorë nevet, de biztos ami biztos alapon 1951-58 között a letisztultabbnak tűnő Puna Vlorë elnevezést is kipróbálták. A névváltoztatást logócsere kísérte, illetve a második világháború után a csapat a korábbi váltómezének színeit kezdte hazai mezén használni (rossz nyelvek szerint ennek oka, hogy az 1920-as években Angliából beszerzett két garnitúra dressz közül az idegenbeli volt jobb állapotban, új mez beszerzése pedig nem tűnt túl egyszerűnek abban az országban, ahol még jó tíz évvel a második világégés után is a német és olasz csapatoktól zsákmányolt ruhák számítottak mindennapos viseletnek). Ez az időszak nemcsak névváltozásokat, de sikereket is tartogatott, a klub 1960-ig kétszer bejutott a bajnoki, egyszer pedig a kupadöntőbe, igaz, ott mindannyiszor az ellenfél játékosai emelgethették a trófeákat.

Az 1960-as kupadöntő után a klub csöndben elmerült az albán bajnokság középmezőnyének langymelegében, majd a nyolcvanas években némiképp váratlanul beköszöntött az aranykor. Az alaphangot az 1982-es bajnoki ezüstérem (és hazai veretlenség) adta meg, amelyet 1985-ben és 1988-ben kupagyőzelem, 1991-ben pedig bajnoki cím és Szuperkupa-győzelem követett. Az aranykor azonban a kommunizmus hanyatlása után lecsendesült – az 1994-es ezüstérem után a gárdának még az 1997-es évben volt egy nagy menetelése, de az őszi első hely után az országban kirobbant zavargások miatt a bajnokikat Tiranába centralizálták, ebbe pedig a flamúrok nem mentek bele, így végül a zöldasztal mellett egy bronzéremmel gazdagodtak. Az utóbbi évek legnagyobb sikere a 2009-es kupagyőzelem volt a vörös-feketéknél, akik az előző idényt 13 győzelem – 7 döntetlen – 6 vereség kombóval a negyedik helyen abszolválták az igen szerényen Kategoria superiore néven futó albán élvonalban.

Az országhatáron kívülre először 1981-ben merészkedtek először, mikor a Balkán Kupa keretei között 3-2-re kikaptak az AEK Athén gárdájától. A páneurópai debütálás 1985 őszén érkezett el, amikor a HJK Helsinki seperte ki őket kettős győzelemmel a KEK-ből. Sokkal biztatóbb képet mutatott a következő idény, mikor az UEFA-kupában rögtön az FC Barcelonát halászták ki a zavarosból: a két döntetlen után csak idegenben rúgott gól hiánya miatt estek ki. Ezen felbátorodva 1987 őszén robbantottak, és a szkipetár futballtörténelem mindmáig legsikeresebb európai kupaszereplésével rukkoltak elő: az első kanyarban összesített 3-2-vel eltakarították a Partizan Beogradot, majd a jugoszláv óriásklubhoz képest már-már névtelennek számító keletnémet Wismut Aue nótáját 2-1-es összesítéssel húzták el, így a harmadik kanyarban újra összecsaphattak a már-már ősi riválissá nemesedő FC Barcelonával. A tündérmesének ezzel vége szakadt, mivel Linekerék a Camp Nou-ban 60 perc alatt négyszer is megkopasztották az albán sasfiókákat, akiknek erejéből csak szépítésre futotta – a kinti 1-4 után az 1-0-ra megnyert visszavágó (bár kétségkívül elismerést jelentő eredménynek számít) gyakorlatilag már nem osztott és nem is szorzott. Ezzel együtt a Partizan és a Barcelona elleni győztes gólokat azóta is szívesen idézik fel Albániában.

A további évek kevesebb sikert tartogattak (kiemelhető talán a 2010. év nyara, mikor otthon 1-0-ra elkapták a skót Motherwell-t, bár a visszavágón beszedett 8-1-es pofont aligha tették ki az ablakba az albán Riviérán), mígnem a tavalyi idényben újra összejött egy továbbjutás: 4-3-as összesítéssel búcsúztatták a montenegrói FK Buducsnoszt gárdáját, de mire nagyon beleélték volna magukat az európai hódításba, addigra a második körben a cseh Jablonec 7-1-es összesítéssel észhez térítette őket.

A klubnak nincs jelentős kötődése a magyarfutballhoz, így legkisebb közös többszörösként Flavio Beck Junior és Szlavko Kovacsics személyét tudjuk elfogadni. A brazil labdazsonglőr, aki pályafutása során rögtön kétszer is megfordult az albán Riviérán, tavaly télen a Honvéd vezérkarát próbálta meggyőzni nélkülözhetetlenségéről – ami részben sikerült is, csak a játékengedélye akadt el valahol Iránban. A horvát edzőpápa 2001 nyarán-kora őszén 5 vesztes mérkőzést produkált a Vasas gárdájánál és neve azóta szitokszóként is használható Angyalföld néhány talponállójában – egykori játékosa, a nem kevésbé felejthetetlen Anonam Orosko is képes volt úgy nyilatkozni, hogy kénytelen volt saját, szerény havi 2000 dolláros apanázsából több (száz) zöldhasút a mester zsebébe csúsztatni némi, piros-kékben biztosított játéklehetőség érdekében – az évtized második felében Albániában találta meg a lelki üdvét: miután telefonos segítség igénybe vétele mellett az albán válogatott irányítására is vállalkozott, 2008 márciusa és 2009 májusa között a Flamurtari kispadján hirdette az igét. Bár a Kovacsics-éra már a múlté, a horvát vonal ma is létezik a klubnál – a gárda első számú gólvágója, a 13 bajnokin 9 gólt jegyző Pero Perics is horvát, de a középpályán is találunk dalmát delikvenst, az általában a csatárok mögött helyezkedő Toni Pezo személyében. A Kispesten szokásoshoz képest rövidnek számító légiósnévsort az argentin árnyékék, Rafael Sosa, a macedón hátvéd-középpályás, Nijaz Lena, a montenegrói korosztályos válogatottban is megfordult védő, Blazso Rajovics és a nigériai hátvéd, Abraham Alechenwu teszi teljessé. A csapat zömét adó hazai nevek az esetek többségében nem sokat mondanak, az albán válogatott sem éppen a Vlorë gárdájára épül, bár a főképp balhátvédet (ritkábban balszélső vagy középhátvédet) játszó, állítólag brit csapatok által is figyelt Franc Veliu már megfordult a nemzeti csapatban, többen pedig korosztályos válogatottak voltak korábban.

A legtöbb albán csapathoz (és a Honvédhoz) hasonlóan a hazai pálya erejében bízó Flamurtari hazai meccseit a Stadiumi Flamurtariban rendezi, amely néha az albán U21-es válogatott fellépéseinek helyszíne is szokott lenni. A jelenleg 13 ezres aréna látogatottsági rekordját 1987 ősze óta a Barcelona fellépése tartja 18.500 nézővel (igaz, akkor még állóhelyek is voltak a katlanban), de ha nemcsak a nézőtér telne meg zsúfolásig, hanem a környező panelházak erkélyein is fürtökben lógnának a Délczeg villanásaira kíváncsi játékosügynökök, akkor még ez a szám is megdőlhetne. Az aréna élőképes megtekintésére az aktuális albán bajnok  Skenderbeu Korce elleni tavaszi bajnokit ajánljuk (ahol a közvetítésben a fontos helyzeteket kétszer is megtekinthetik azok, akik túlságosan elbódultak volna a pirotechnikai bemutatótól).

Szeretnénk megköszönni a posztot Black Lotus kollegának, aki az elmúlt években az európai kupák selejtezőköreit ellepő, varázslatos és felettébb egzotikus tájakról érkező kiscsapatok valódi tudorává nőtte ki magát. Talán ma már nincs is olyan asztaltásaság még a távoli Dagesztánban sem, amely ha futballklub-alapításra adja a fejét, ne számolhatna azzal, hogy Lotus egyszer majd bemutatja őket a széles magyar közvéleménynek.

Mivel hatalmas szerencsénkre Lotus barátunkat a futballitisz betegségének kispesti szövődménye fertőzte meg még jómultkorjában, ezért nem is lehetne adekvátabb forrásból értesülni a Famurtari Vlore néven futó ellenfelünk berkeiből/róla, mint tőle. Bízunk benne, hogy nem csak a nyár, de még az ősz folyamán is komoly munka fog majd hárulni a neves kupatudorra (valamint, hogy addig megjavul az NSO regisztrációs felülete, és ezeket a remek írásokat saját nevére vehesse), hogy végül az MTK-t mutathassa be az amszterdami döntő egyik fontos előzményeként.

Lotus (és alkalmi tettestársainak) további írásaiért érdemes mindettől függetlenül ellátogatni a labdabiztos blogra, amely blog egy igazi gyöngyszem a Bohócliga tengerfenekén megbúvó kagylók valamelyikében, és amelynek berkeiből érkezett jelen blogunk szerkesztőgárdája is. (hanta)

Végre egy nap, amikor nem az EB-vel, hanem velünk foglalkozik az UEFA honlapja – EL-sorsolás

Elméletileg délután egykor kezdik húzogatni a neveket, hogy kiderüljön, kit kell legyőznünk elsőként, ha ott szeretnénk lenni jövő májusban az Európa Liga amszterdami döntőjében. Élőben itt nézhető, mi pedig próbálunk majd ezt  a posztot frissítgetni folyamatosan.

Prológ: Akiket kiemeltként kaphatunk: Metalurg Szkopje (macedón, 2.), Siauliai (litván, 4.), Zimbru Chisinau (moldovai, 3.), JJK Jyväskylä (finn, 3.), Flamurtari Vlorë (albán, 4.), Cliftonville (északír, 3.), Torpedo Kutaiszi (grúz, 3.), FC Santa Coloma (andorrai, k.), Llanelli (walesi, p.), Crusaders (északír, k.), Jeunesse Esch (luxemburgi, 2.), Mura 05 (szlovén, 3.), Celje (szlovén, 2.), Daugava (lett, 3.), Zeta (montenegrói, 3.), ÍBV (izlandi, 3.), Narva Trans (észt, 3.), Hibernians (máltai, k.), Floriana (máltai, 4.), Thór Akureyri (izlandi, k.), Ordabaszi (kazah, k.), Zsetiszu (kazah, 2.), Nomme Kalju (észt, 2.), NSÍ Runavík (feröeri, 4.), Portadown (északír, 2.), Grevenmacher (luxemburgi, 3.), Gandzaszar (örmény, 2.), Cselik Niksics (montenegrói, k.), Eschen/Mauren (liechtensteini, k.), Teuta Durrës (albán, 2.). Víkingur Göta (feröeri, 3.), UE Santa Coloma (andorrai, 3.), Cefn Druids (walesi, k.), Sirak (örmény, k.), La Fiorita (San Marinó-i, k.), Libertas (San Marinó-i, 2.) [nso.hu]

Érdekesség, hogy a lehetséges ellenfelek közül eddig két csapattal is találkoztunk már az európai kupák történetében. A moldovai Zimbru Kisinyovot 1994-ben az UEFA-kupában tettük lapátra (4-1, 1-0), míg a kazah Zsetiszut 2008-ban, az Intertotó-kupában (2-1, 4-2).

Az első kör mérkőzéseinek időpontjai: július 5. és 12.

11:30 Egy érdekes kép jelent meg a holland Twente Facebook-csoportjában, amely szerint mi a Group 4-be lettünk besorolva, és a lehetséges ellenfelek innen: Flamurtari Vlorë (albán, 4.), Celje (szlovén, 2.), Floriana (máltai, 4.), UE Santa Coloma (andorrai, 3.), Sirak (örmény, k.). Keressük a magyarázatot az UEFA-nál.

11:40 A nagy keresgélésben csak egy kis bakit találtunk az európai szövetségnél: a sorsolás oldalán 2013-as címszóval egyelőre a tavaly nevezett csapatok vannak felsorolva. [kép]

11:45 A sorstárs Debrecen honlapja szerint a csapatokat még a délelőtt folyamán területi elven szétbontják, és úgy fognak majd sorsolni. Vajon erről a Twenténél honnan tudnak, amikor más még nem?

11:50 Valószínűleg hiteles lehet a 11:30-as hír, mert közben kikerült a Twente honlapjára is.

12:00 Legfrissebb tippünk szerint a Twente-féle papír bárkinél ott lehet, aki kint van a sorsolás helyszínén.

12:25 Úgy néz ki, 13:30-kor kezdik kisorsolni az Európa Ligát.

12:40 A Debrecen az albán Skenderbeu Korce csapatát kapta a BL második selejtezőkörében.

12:45 Innen is szeretnénk gratulálni az UEFA-nak, hogy a világ egyik legnagyobb sportszervezeteként sem sikerült megoldaniuk egy egyszerű élő közvetítést a sorsolásról.

13:00 Az imént betettünk ide egy képet, ahol valami flashes bizbaszon lehetett korábban követni a sorsolásokat, ha ugyebár videót nem tudnak szolgáltatni. Most azt sem találjuk, egyszerűen elnyelte a föld.

13:05 Két link, amivel érdemes próbálkozni, bár jelenleg egyik sem megy: UEFA szöveges, UEFA videó.

13:08 Úgy látszik erről ennyit: már a videó sincs beágyazva a videós oldalba, tehát az UEFA-nál is lemondtak róla.

13:10 Egyre szánalmasabb a helyzet. Már a főoldalon sincsenek kint a sorsolásra mutató linkek. Totális hírzárlat?

13:11 Közben a Videoton Facebook-csoportja ugyanazokat a lehetséges ellenfeleket sorolja fel, mint a Twentéé.

13:13 A Twente közben megkapta az andorrai Santa Colomát.

13:19 A Flamurtari Vlore Facebook-csoportja szerint őket kaptuk!

13:40 Az 1923-ban alapított, 23 ezer Facebook-rajongóval büszkélkedő, szintén vörös-fekete flamúrok a negyedik helyen végeztek az albán ligában, kupasorozatban az elődöntőig meneteltek. Ha az oldalukon közölt párosítási sorrend valós, akkor július 5-én játszunk a Bozsikban, míg 12-én az ország délnyugati részében található Vlorë-ban.

13:50 A Google Maps szerint kegkönnyebben Szerbián és Macedónián keresztül lehet megközelíteni Vlorë-t. A város nyolcvanezres, klímáját tekintve mediterrán, júliusban átlagosan 25 fokos a hőmérséklet, ami nem nekünk kedvez. Van jó hír is: testvérvárosai között megtaláljuk a floridai Hollywoodot.

13:55 Viszont a Nokia standard GPS-navigációjával nem érdemes próbálkozni, számára Albánia két főútból áll.

14:00 Egy rövid zanza az NSO-n a Vloréról, mi pedig ígéretet kaptunk az európai klubcsapatok nagy tudorától, Black Lotustól, hogy néhány napon belül bemutatja részletesebben is őket. (Lotus egyébként szerepelt már itt a blogon, egy Robert Warzycháról szóló parádét dobtak össze RW-vel párban.)

14:25 A Videoton honlapján megjelent egy kép, amelyből kiderül, hogy továbbjutásunk esetén a következő csapatokat kaphatnánk (Group 6): KAA Gent (belga), Legia Warszawa (lengyel), Anzhi Makhachkala (orosz), Levski Sofia (bolgár) és Asteras Tripolis (görög).

15:20 Alakul a második kör. A Legiát elvitte az Inter Baki (azeri) és a Narva Trans (észt) győztese; a Levski Sofiát az FK Sarajevo (boszniai) és a Hibernians (máltai) győztese; a Gentet pedig a Differdange (luxemburgi) és a Runavik (feröeri) győztese. Maradt tehát a Makhachkala és a Tripolis.

15:25 Mindenhol van infó, csak az UEFA honlapján nem: a második körben ha minden igaz, akkor az orosz Anzhi Makhachkala jöhet. [fc-anji.ru]

15:35 Mahacskala sem lesz egy rövid túra a Google Maps szerint. Ha a Bozsik elől szándékozunk indulni, akkor a Hengersor utcán ki az Üllőire, az Üllőiről a Könyves Kálmán körútra, majd tovább a Hungáriára, a Kacsóh Pongrácnál fel az M3-asra, majd 2860 kilométert keletre! Kocsival 37 óra alsóhangon.

17:00 Az Anzsinál vagy tényleg be vannak szarva tőlünk, vagy európai módon illedelmesek, amikor a következőt nyilatkozza az egyik igazgatójuk:

– Ezen a szinten már nincsenek gyenge csapatok, de azért elégedettek vagyunk a sorsolással. [pepsifoci.hu]

Nézegess képeket Mamadou Diakité pályafutásáról, fülbemászó muzsikával

A ma szerződtetett öt spíler között találjuk a francia-mali kettős állampolágrságú Mamadou Diakitét. A szűrőként is bevethető, külsőre a Danipaci és Alfi közti tartományba eső Akassou- és Marshal-utód saját honlappal rendelkezik (Flavio Beck Junior óta nem láttunk ilyet), belgiumi fotóit remek aláfestőzenével, a Forever Young rapváltozatával tárja az oldal látogatói elé. Itt érhető el a galéria, reméljük, mindenki úgy meghatódik, mint mi.

Azt már meg sem kérdezzük, mit szóltok a biztató szívível rendelkező délszláv hústoronyhoz, az újabb brásziléróhoz vagy a mali srácokhoz, hisz általában enélkül is telekommentelitek a rendelkezésre álló felületeket a blogon. Most is buzdítunk mindenkit erre.

Nyári szünet: első kibeszélő

Igen, eltűntünk kicsit, és igen, sajnáljuk. Negyedik hely, teljes csere előtt álló csapat, új edző, szerdán indult felkészülés, szóval lenne miről írni, ha lenne rá időnk és kapacitásunk. Szegény RW, ahogy szokta volt rendszeresen emlegetni, öltönyös yuppieként sajátos (szopó)rollerrel közlekedik a munkahelyváltás után, Babar vizsgázgat, Hanta pedig minden más, és még a gépe is meghalt a nagy hajtásban. Annyi remény azért van, hogy tegnap óta utóbbi (vagyis én) a Balatonon tengeti a napjait egy ideig, és ha ideje engedi, vagy nem gyárt éppen hajót, akkor mindenképp posztot fog írni a csobbanások közötti pillanatokban. (Innen is elnézést az irodákban, munkahelyeken, városokban maradt tömegeknek!)

Egy kibeszélőt azért kidobunk most, hogy legalább legyen hol és miről diskurálni, ha úgy adódna. A kibeszélő amúgy rendszeres valami lesz a közeljövőben, ha az időzavarunk továbbra sem múlik, illetve akuttá válik, ahogy azt a kedves Rajháty doktornénitől hallottam még társadalombiztosított időszakomban.

  • Elkezdtük a felkészülést. Két hét volt mindössze a pihenő, az EL miatt hamarabb kellett indítani. Hamarosan sorsolás, reméljük egy vállalható és közeli ellenfelet sikerül kifognunk. Hétfőhöz egy hétre, június 25-én minden kiderül. (Hanta amúgy örülne Durresnek, Vlorénak vagy Szkopjénak, mert a kérdéses napokon épp a környéken fog országlátni.)

  • A felkészülés elkezdéséről szóló hivatalos kommünikében van egy kép, ami legalább elgondolkodtató. Sánta ugyebár távozott, és Szabi mellett Iván futkorászik a centeren, vagyis vagy nincs még cserekapus, vagy Czuczi lesz az, de ő még szabadságon, esetleg Iván mégsem kapusedző, hanem reaktiváltuk? Lovric van, ennek örülünk, legyen továbbra is. Mellette Hidi és Fagyi várható volt, bár előbbinél el tudtunk volna képzelni egy kölcsönadást, ha már a klub nem ismeri ezt a jó szokást. A háttérben Vidó fejebúbja is kitűnik, de sajnos a kép felbontása nem a legjobb, így a többieket csak tippeljük, hogy kik lehetnek.
  • Givova. A képen már Givovában futkorászunk.
  • Külföldi próbajátékosok érkeznek majd az elkövetkező napokban. A hírek hat afrikairól és két délszlávról szólnak, szigorúan nevek nélkül, tehát káderezni sem tudunk előre.
  • Lesz három edzőmeccs, amiből csak az első időpontja ismert: június 19, 18 órakor a hátsó füvesen a szlovák Rimaszombat (MFK Rimavska Sobota) ellen.
kép: honvedfc.hu