fehér-piros-fekete, vagy fekete-fekete-piros, esetleg fehér-fekete-fekete, netán fekete-piros-piros és egyéb kombinációk

Ismét az értelmetlen statisztikák és a Honvéd közös szerelmeseihez szeretnénk szólni egy poszttal, amiben nem kisebb témát érintünk, mint a miben játsszon a csapat, ha meccset?

Azon gondolkodtunk, hogy az nem lehet, hogy nincs összefüggés a teljesítmény és az outfit között. Idén új mezszállítója van a csapatnak, a szurkolók körében csak csivavának emlegetett olasz Givova, ami egyrészt ugyebár megoszt, mert kinek szép, kinek meg nem tetszik, másrészt viszont semmit sem tudunk a hatékonyságáról. Nekem személy szerint tud tetszeni, ha távolról nézem, mert egységes képe van, és a harántcsíkos fehéren nem jön ki annyira, hogy a harántcsík bizony ezüst és élénkpiros. Amúgy az egyik nacink is élénkpiros, ahogy az egyik sportszárunk is, de azok valahogy jól sikerültek. Szóval furi a helyzet, de úgysem erről lesz szó, mert az, hogy mi szép és mi nem, az teljesen lényegtelen a futball szempontjából. A szépség nem lehet statisztika!

Kezdjük mondjuk az alapokkal: a kombinációk számosságával. A kombinációk számosságához viszont szükségünk van arra, hogy tudjuk, miből mivel lehet számolni, vagyis milyen színű mezünk, nadrágunk és sportszárunk van, mert ebből a háromból áll össze a kinézet. Tehát:

  • mez: fehér (ezüst-élénkpiros harántcsíkos), fekete (egyoldali piros szegéllyel)
  • nadrág: piros, fekete
  • sportszár: piros, fekete

A kombinációk száma ennyi adatból viszonylag könnyen kiszámítható: mezből kétfélét választhatunk, hozzá nadrágot szintén kettőből, és sportszárat is ugyanúgy. Számokkal kifejezve: 2*2*2=8, azaz nyolcféle megoldás jöhet ki.

Következő lépés, hogy megvizsgáljuk, ezekből a kombinációkból melyiket használtuk már fel. Fontos és érdekes tudnivaló, hogy eddig hat különféle változattal kísérleteztünk, vagyis a csapat vagy nagyon hisz a babonákban, vagy valaki nagyon keresi azt az állapotot, ahol még saját maga számára is meg tudja indokolni: szép ez a csivava. Tizenkét mérkőzés alatt elpattintottunk tehát a nyolc lehetőségből hatot, amihez egy további rétegérdeklődésre figyelmet tartó tényt is hozzáfűznék, hogy ebből a hatból ötöt idegenben próbáltunk ki. A siófoki nyitófordulóban debütált az új gyártó, azaz az első még elfogadható, de az már felettébb érdekes, hogy Pápán, a 11. fordulóban volt az első olyan idegenbeli meccsünk, ahol valamelyik már korábban használt kombinációban léptünk pályára. (Nyugi, azért maradt még bennünk tartalék, és a Dózsa ellen megint új kombót avattunk a legutóbbi körben.)

Vegyük is sorra az imént említett hat összeállítást:

  • fehér mez, piros nadrág, piros sportszár: Siófok (idegenben, 3 pont), Diósgyőr (otthon, 3 pont), Paks (o, 1), Pápa (i, 0)
  • fehér mez, piros nadrág, fekete sportszár: Videoton (i, 3)
  • fekete mez, fekete nadrág, fekete sportszár: FTC (i, 3), MTK (o, 0), Kaposvár (o, 3), Pécs (o, 0)
  • fehér mez, fekete nadrág, fekete sportszár: Debrecen (i, 0)
  • fehér mez, fekete nadrág, piros sportszár: Kecskemét (i, 0)
  • fekete mez, piros nadrág, fekete sportszár: Újpest (o, 1)

… és a kettő, amit még nem próbáltunk:

  • fekete mez, fekete nadrág, piros sportszár
  • fekete mez, piros nadrág, piros sportszár

Mindez szép és jó, de mennyivel visz közelebb minket a Valóban Foglalkoztató Nagy Kérdéshez, miszerint melyik kombó mennyit ér? A témát több megközelítésben is meg lehet közelíteni, és mi így is fogunk eljárni, mert szükségesnek tartjuk, hogy a vizsgálat végére mindenki elfogadja, amit mondunk az fontos, és a klub meg tegyen eszerint, hogy az eredményesség visszatérjen. (A továbbiakban egyszerűsítünk, és csak a színek megnevezésével fogunk hivatkozni a kombókra, elhagyjuk a mez, nadrág, sportszár szavakat, de értelemszerűen mindig odagondoljuk őket.)

1. A kombókban összesen elért pontok száma

Ennél a kimutatásnál viszonylag könnyű a helyzetünk, ugyanis itt elég csak összeadni a fenti felsorolásban szereplő pontszámokat, hogy megkapjuk: a fehér-piros-piros kombóban szereztük a legtöbbet, méghozzá hetet.  Második helyen a fekete-fekete-fekete található hattal, de a kép csalóka, ugyanis ebben a két kombóban 4-4 meccset játszottunk, míg a többi négyben összesen négyet.

2. A kombókban elért pontok átlaga

Ez a mutató már valamivel közelebb visz minket a dolgok lényegéhez, de még mindig nem elég pontos, hiszen négy kombóról továbbra is egy mérkőzés alapján állítunk valamit, ezért lehet az, hogy a Fehérvárott győztes és egyszer használt fehér-piros-fekete változat a maga hárompontos meccsátlagával bőven veri az 1,75-ös, de gyakran használt fehér-piros-pirosat.

3. Bontásban az egyes elemek

Vessük el azt a tényt, hogy ezek a kombók csak ezekben a kombókban használhatók, hiszen láthatjuk, a klub is úgy variálja, ahogy csak tudja, és nézzük meg, az egyes elemek hány pontosak, milyen átlagot hoznak, hátha ebből ki tudjuk számolni, melyik lenne a legideálisabb viselet.

  • mez: fehér [10 pont; 1,43-as átlag], fekete [7 pont; 1,4-es átlag]
  • nadrág: piros [11; 1,83], fekete [6; 1]
  • sportszár: piros [7; 1,4], fekete [10; 1,43]

Az rögtön látszik a felsorolásból, hogy a piros nadrág messze a legeredményesebb ruhadarabunk a maga 1,83-as pontátlagával. Ha ezt az értéket arányosítanánk a bajnokságra, akkor az 1,83*12(mérkőzés)-es számítással könnyedén megkapjuk, hogy 21,96, vagyis 22 pontos lenne, ami pediglen öttel több a jelenleginél, és egyenlő a harmadik helyen álló MTK eddig gyűjtött egységeivel. A piros nadrághoz tehát ragaszkodjunk!

A mez és a sportszár kérdése a nadrágnál jóval fogósabb, hiszen láthatjuk, az átlagok között mindössze három század az eltérés, amire a legtöbb helyen már azt mondanák: ugyanannyi. Mivel jobb ötletünk nincs, így segítségül hívjuk a már eldöntött nadrágot, és megkérdezzük tőle, hogy ő milyen színezetű szendvicsben érzi a legjobban magát? (Magyarán leszűkítjük a problémát arra, hogy a piros nadrághoz hordott mezek és sportszárak milyen eredményességet tudnak, hátha úgy majd tudunk dönteni.)

A piros nadrágot hatszor viseltük, hozzá fehér mezt ötször, feketét egyszer; piros sportszárat négyszer, feketét pedig kétszer választottunk. Egy elemre értelmetlen átlagolni, így a meznél más döntési eljárást választva azt mondjuk, hogy hagyjuk a feketét, az úgyis csak egy ikszre volt jó az Újpest ellen, és válasszuk a Siófok, a Diósgyőr és a Vidi ellen győztes fehéret. Sportszárnál valamivel egyszerűbb a képlet, ugyanis a piros nadrághoz hordott piros sportszár négy meccsen 8 pontot gyűjtött, ami átlatban kettő, és ezzel nyert is.

Kimondhatjuk tehát, hogy ha a piros nadrágot alapnak vesszük, akkor a fehér mez, piros sportszár választása indokolt lenne az eredményesség szempontjából! Ha viszont csak a natúr átlagokra hagyatkozunk, akkor a fehér-piros-fekete megoldást kellene választanunk, épp azt, amit eddig csak egyszer, a Vidi elverésekor viseltünk. Két út, nehéz döntés, de legalább annyit elértünk, hogy az eddig felmerült hatot a harmadára szűkítettük.

4. Kombók és átlagok

Az előző pont végére sikerült eredményt elérnünk, mi viszont ennyivel nem nyugszunk meg, inkább megnézzük, hogy az egyes viselt és a viselésre még váró kombók milyen valós, illetve hipotetikus pontszámokat eredményezhetnek a csapatnak. (A számok jelentését ld. a 3. pontban.)

  • fehér-piros-piros: (1,43+1,83+1,4)/3=1,55
  • fehér-piros-fekete: (1,43+1,83+1,43)/3=1,56
  • fehér-fekete-piros: (1,43+1+1,4)/3=1,28
  • fehér-fekete-fekete: (1,43+1+1,43)/3=1,29
  • fekete-piros-piros [új]: (1,4+1,83+1,4)/3=1,54
  • fekete-piros-fekete: (1,4+1,83+1,43)/3=1,55
  • fekete-fekete-piros [új]: (1,4+1+1,4)/3=1,27
  • fekete-fekete-fekete: (1,4+1+1,43)/3=1,28

Az eredmény cseppet sem meglepő. Az elemszámok figyelembe vételével végzett korábbi számításainkkal párhuzamosan itt is az jött ki, hogy a legjobb választás a fehér-piros-fekete, valamint a fehér-piros-piros lenne, annyi extrával, hogy bejött melléjük a legutóbb kipróbált fekete-piros-fekete, és a még ki sem próbált fekete-piros-piros. Azt már látjuk, hogy a többi kombó nagyjából három tizeddel marad le, ami elsőre kevésnek tűnhet, de egy bajnokságra vetítve a sok kicsi sokra megy, és 0,3*30=9 pont mínuszt eredményez. Az pedig nem kevés. Sőt, így vissza lehetne hozni a Pápa, Kecskemét és Pécs ellen elhülyéskedett pontokat.

Az eddig gyűjtött 17 pontunkra lehet mondani, hogy reális, de mi hozzátennénk, hogy fehér-piros-feketében mindez 1,56*12=18,72, vagyis nagyjából 19 lenne, mi pedig nem hatodikok, hanem negyedikek. De ugyanakkor azt is köszönjük, hogy a fekete-fekete-piros kombót eddig talonban hagytuk, az 1,27*12=15,24 csak a tizedik helyhez lenne elég. Láthatjuk mennyit számít a mez, a legjobbnak és a legrosszabbnak tűnő kombó között már most négy pont, és hat helyezés a differencia!

Kedves klubvezetés, tessenek minket figyelmesen olvasni, mert épp most írtuk le a negyedik hely biztos receptjét, és tudjuk, ez még csak a minimum, mert egyelőre ott tartunk, hogy csak a mezeket vittük ki a pályára, és letettük a másfél megszerzett pont alapjait, hogy a srácok majd kikerekíthessék bármikor háromra. Mindent azért mi sem tudhatunk.

(Akiket izgatnak a nyers adatok, ezen a linken elérhetik azt a táblázatot, amiből dolgoztunk.)

képek: 1909foto.hu, dvsc.hu

Ajánljuk magunkat, illetve mindenki mást

#03 Nézők nélkül by Parasztbelső on Mixcloud

Úgy alakult, hogy szerveződött és lett egy magyarfocis podcast/webrádió, ami a keresztségben a Parasztbelső* nevet kapta. Alapvetően heti egy órányi hanganyag, amit akár magaddal is vihetsz hordozható lejátszódon, de az otthon nyugalmában is meghallgathatod, ha éppen ahhoz van kedved. Még egyszerre sem kell, mert megállíthatod, és onnan folytathatod ahol abbahagytad, bár szerintünk ilyen veszély nem fenyeget, mert úgyis eléragadsz.

A lényeg amúgy, hogy rotációs rendszerben mindig négy szurkoló/blogger beszélget az aktuális hét eseményeiről, a klasszikus egy moderátor – három vendég felállásban. A legfrissebb kiadásban például én, Nitro Kecsóról, Nano és Dalmatie pedig Diósgyőrből járja körül a témákat, amik főleg a nézőszámról, a légiósokról, a DVTK és a Honvéd mélyrepüléséről, valamint szegény Sunnyboy megveréséről szólnak.

Halgassátok, és szóljatok hozzá a témákhoz a rádió saját blogján, vagy facebook-oldalán.

*Parasztbelső (fn. pór): spiccel, cipőorral megrúgott labda

Javuló tendencia. Kispest-Újpest értékelés.

Ahogy beszámolónkban is taglaltuk: örvendetes volt látni a kecsói, pécsi meccseket jellemző és pápai második félidős nihil elmaradását tegnap – ugyanakkor a jó momentumok esetlegessége és dadogó mivolta még abba az irányba tolják el értékelésünket: oké, ez nem volt rossz, de azért több kell, mert tényleg több van a csapatban. Akik tudtak olyan élvezetes meccseket tolni a Bozsikban, mint a Paks, Diós, Kapos elleni meccseken, azok igen is találják meg azt az elveszett fonalat – és akkor legközelebb még jobban örülhetünk.

Kapu

Kemenes Szabi, szögezzük le, ultimatív kedvenc. Az utóbbi évek kereteit elnézve kimagaslóan szimpatikus és értelmes arc, akit hosszú távon tudunk elképzelni a gólvonalunk előtt. Megkapta már tőlünk a 2010-es évek Vezér Ádámja címet és ezt nem is szándékszunk levenni róla. De valami formajavulást szeretnénk látni! a tavalyi őszi, illetve az idei augusztusi csúcsteljesítményeket újra felfedezni, momentán. A 4 meccses jegelés óta Szabi ugyanis valahogy leült. Mivel ő tipikus bizalmi alkat, aki akkor jó, ha hosszú távon érzi az edző támogatását, direkt optimális a jelen szitu, hogy nincs alternatívája – és még nem is kell, hisz nem betliket hoz Szabi, csak egyszerűen hiányoznak a bravúrok, és a rossz kijöveteli döntések, a lassuló reakcióidők pont azt veszik el a csapattól amit eddig ő prezentált hátul, a magabiztos hátországot. Drukkolunk a javulásért! A tegnapi les miatt végül megállított akció során Kabát lövésének blokkolása már ebbe az irányba mutat.

Védelem

2 nagy butaság, abból 2 kapott gól és megint elment a 3 pont, ez nem vet jó fényt a defenzív szekciónkra! Ugyanakkor Ignja végig, Tandia (aki láthatólag befizette a tandíjat a szerb védőiskolájába. Bocsánat.) pedig az első félidőben igen tetszetős és magabiztos takarítást hozott, a cacak-i láncfűrészes gyilkos mellé úgy fest, megtaláltuk az ideális segédböllért az új afro gyöngyszemben . Hosszú távon az én konzervatív ízlésemnek azonban jobban feküdne az 1 mészáros-1 higgadt ész-védő belsőkettős felállás, utóbbi poszton Bánfi, Hahn, Lőrinc Anti, Szmilja és Botis kései utódjával. Ez lehetne Debi, akinek idén azonban eddig több okból sem úgy megy, ahogy kéne, bár én még bízok egy jó végkifejletben. Ma jó volt a Tandi-Ignja duó, de mondom, hosszabb távon nem ártana egy igazi kapitány hátra, és bármennyire hype-olja hanta a cacak-i srácot akit én is imádok, ez nem ő lesz. Jobbhátvédben Lovrics inkább Fábián idomításával és cukor reklamálásával tűnt ki az uccsó 10 percben, meg egy meglepő sprint-szerelés kombóval az első félidőben. Imádjuk, de mezőnyben néha rémesen lassú. Egy egymeccses Moga rájdot megnéznénk, vagy Baráth Botit az eredeti posztján ha visszatér. Aleksziszt nem kaptunk a baloldalra, ott továbbra is Zsivány lézengett és most legalább nagyon nagy hibát nem csinált, két esetben, mikor a pápai ámokfutását idéző beívelés jött, ezúttal mindkétszer jól fejelt. De látszik, hogy ez kényszerposzt, közben Novák a fakóban, Vidó a tribünön, ehhhhh….

Középpálya

Az első félidőben meglepően működött ez az utóbbi hetekben katasztrofális csapatrészünk. Hidi Pápán is és most is határozott volt és lelkes, kár, hogy amikor ésszel és higgadtan kéne megoldani dolgokat, akkor elgyengül mint Rajczi Péter ha borítékot kap Matthaustól. Remek lövőtechnikáját ideges durrogtatásokra használja el, ami sajnálatos. Marshal ellenben egész jól ágyúzik messziről, de mivel a beszámolóban említett Vasziljevics-őrzés miatt sokszor egész előre került ahol szervezni is kellett volna néha a játékot, ott még kijött, hogy nem egy Bárányos a derék Mufi. Védekezésben viszont mindketten okésak voltak. Vécseiről megoszlanak a vélemények, Öcsém és Hanta szívták a fogukat, nekem tetszett Bálint agilitása, de továbbra sem a Supka által remekül megtalált poszton nyomatja őt Rossi, hanem sokkal védekezőbb szerepkörben, ami akkora pazarlás, hogy nem találok rá jó hasonlatot. A cseréink nagyobb része (2/3-a) ebbe a részlegbe érkezett, “a Király” pattogott, mint az a bizonyos nikkelbolha, és 2 jó lefordulása is volt, hogy aztán eltűnjön (klónja, Odia szerencsére csak civilben osonkodott a Korzón). Diarra pedig, ahogy mondani szokás, házhoz (Fábiánhoz) ment a cukros ló…ért, ilyen ostobaságot is rég láttunk, és lehet kárhoztatni a bírót, hogy talp volt- e és kinél, ez egy olyan ostobenkó mozdulat volt az amúgy nem hentesoid Drissa gyerektől, hogy üljön is csak a lelátón a következő héten (legalább nem küldi be Rossi). A Mistertől annyit kérnénk: a mostani kezdősort hagyja meg Győrbe is. Ebben a hibák ellenére van fantázia.

Csatársor

Fagyi – Dél – Abass. Nem rossz sor! Csettintettünk, várva a tavalyi őszi formás (bár metódusát tekintve “egyszerű, mint a faék” jellegű) támadásainkra: Vécsei indít, szélsőink elfutnak, felvágják őket, tizi, Dél beveri. Nos, tizi volt, Dél beverte, amúgy a többi elmaradt… Ennek ellenére mindkét vágtázó-arc dicsérhető, bár sem Milán, sem Dieng nem csúcsformáját futotta, előbbi nagyot küzdött, utóbbi pedig beverte idei lehetetlenszögesét, azért így már jó az összkép. Délczeg Geri a büntetőt szépen értékesítette és remek kvázi gólpasszt adott Fagyinak, aztán a második félidőre elfáradt, amit az jelez, hogy elkezdte a szögletzászlóig cselezem magam onemanshow-it. Ennek ellenére 6 gólnál jár idén, ezt várjuk tőle és örülünk hogy megvan a góllövő cipő. Diabyt korábban kellett volna hozni, akár pont Dél helyett, az arc amellett, hogy jól passzol, elég jól használ ki helyzetet is, megnéztük volna nagyobb időintervallumban is.

Kispad

Kezdtem már leírni mostanában a talján mágust, aztán Pápa után most is jó kezdőt dobott össze, bátor döntésekkel (1-2 sérthetetlennek vélt alapember ki-, támadószellemű harcosok bekerültek), hogy aztán a második félidőben elkezdje leépíteni munkáját, a középpályánk lebutításával és a kötelező haszontalanlégionár felküldésével (persze ha 3-4 héten belül kiderül hogy Ikenne az új Yannick, akkor a tar kispadvezér elé járulok egy kokiért). A piros lapos kiakadása kissé túlzás volt, a sajtótáj fél órán át való váratása meg szimplán nagyfokú emberi figyelmetlenség. Kicsit azt érzem nála, hogy ha nyerünk, minden király, ha kikapunk, mindenki hagyjon békén, de ezt tudjuk be az olasz temperamentumnak. Mindenesetre a Pécs elleni kiakadást (“ha kell, én felállok“) most már az akkori hirtelen haraggal magyarázta, ez is ebbe az irányba mutat…

Fotók: Babar és Lovi (1909foto.hu).

Gála helyett “csak” remi. Kispest-Újpest beszámoló.

Szinte elmehetnék jósnak. Szinte. Csak az a kár, hogy ezt a “szinte” szócskát is oda kell tenni a mondat elejére. Az elmúlt hetek borzalomjátékai (illetve nemjátékai) után bejött a beharangban jósolt pálfordulás-szerűség, tegnap megint tiszta szívvel lehetett lelkesedni a csapatért, mentek előre rendesen, voltak egész pofás támadásaink, az első félidőben lejátszottuk az ellenfelet a gyepről (igaz ehhez nem csak a mi ellenállhatatlanságunk kellett, ami inkább csak nyomokban jelentkezett, sokkal inkább a lilák indiszponáltsága, de őszintén, ez kit érdekel?)… szóval sok minden klappolt, de egy lényeges ponton továbbra is maradt a rossz tendencia: egy első félidőben eldönthető meccsen, egy (az utóbbi hetek szokása szerint) gyenge alakulat ellen megint kibabráltunk saját magunkkal, buta hibák, rossz lélektani pillanatokban érkező betlik, aminek ezúttal ugyan nem vereség lett a vége, hanem iksz, de fura az ember érzése. Félig teli vagy félig üres a pohár, döntse el ki-ki vérmérséklete szerint.

A meccskezdésig pedig valahogy minden jó irányba mutatott. Nyugis nap a melóban, a kollegák nagyja szabadságon, a megbízók nagyja szabadságon, csendes délelőtti órák, lehet haladni a határidős feszülések idején sutba dobott hosszabb távú feladatokkal. Nyugodt ebéd, fesztelen beszélgetéssel, aminek során csak testben vagyok a többiekkel, gondolatban már a korzókorlátnál szemlélem a Bozsik gyepét. A kitartóan hulló eső is alábbhagy, és mire a Határ úton feljövök a metróból, a vállalható őszi fociidő mintapéldánya fogad.

…és egy meglepően tetszetős kezdőcsapat! Mintha Rossi olvasná a blogunkat – no nem a tegnapi beharangozót, hanem az elmúlt hetek sirámait. Vécsei végre kezd középen, elöl Dél két oldalán a Supka-éra futóbolondos felállásait idézően Fagyi (végre!) és Abass a két helyiérdekű forrestgump. Hidi bennragadt, de Pápán meglepően jó volt, hajrá! Debit továbbra is jegelik, ami a recens teljesítménye miatt okés lenne, a háttérinfók, amiket az NS szellőztetett meg, már jóval kevésbé szívderítőek. Ne így pazaroljuk el a megmaradt kevés saját nevelést. Gege padon, zsinórban másodszor, egyedül Zsivány balhátvédben égetését nem tudjuk hova tenni, de Rossi biztos “tudja”, hogy Hanta kedvenc fordulatát idézzem.

Az első 45 perc aztán hozza is a dominanciánkat, de nem úgy, ahogy vártuk. A gyors szélsőelfutás kevés, inkább Dél mozog meglehetősen jól elöl, sőt, a legjobb beadás is tőle jön, amit Fagyika izgul el. Hamar vezetünk egy tizivel, az Újpest szét van esve, 3 percenként adnak el labdát a középpályán, Hidi sokat szerel, Abass harcos, labdákat szerez, Vécsei posztját nem látjuk át rendesen, nem klasszikus középső ember, hol hátrább van mint Mufi, hol a támadósor mögötti szervező, sajnos utóbbi kevesebbszer (Hanta szerint Vasziljevicset követi Marshal, ezért van sokszor előrébb), szóval a nagy baj az, hogy esetlegesek vagyunk mi is, de mivel az Újpest még inkább az, így dominál(gat)unk. Aztán egy buta falt a 45. percben, Uppe szabadrúgás, Kabát áll mögé, ezt de utálom amikor vagy az exeink vagy az ellenfél legnagyobb irritátora jelentkezik be góllövésre, vagy ami még rosszabb, ha a kettő egyben, és ami ennél is rosszabb, az az, hogy érzem: meg is csinálja, Kemi nincs a top-on, és a tekerés is elég jó, persze, hogy bent van, bázz, ilyen nincs, egy megnyert félidőt adunk ikszre!

Szünet – hamar elmegy, csere itt nincs, de arról dumálunk a kis társaságunkkal, hogy nem is kéne, pont Fagyi és Abass haloványabb, de őket fenn kell tartani, mert jóval több bennük a potenciál, mint a padon szorongó alternatívákban. Az Újpestnek sajna jót tett a gól, bátrabban jönnek előre, a daerden-i tervszerűség most látszik rajtuk, grat magunknak, hogy ezt előhoztuk a megroggyant ellenfelünkből… Hátul a védelmünk az addigi jó muzsikálás helyett kezdi a bizonytalankodásokat, Szabi valahogy nem érzi a deal-t, mint a szezonkezdetkor, Tandia első félidei jó kis teljesítménye a homályba vész… szerencsére a lilák sem jók, nem tudnak begyűrni újabb gólt, ez a bosszantó, az első félidő után 3:0 kellett volna legyen ide, erre most 1:1 és ott a lendület. Aztán jön egy kiugratás, Abass végre megindul, pedig már Diaby a cetlikéjével jelentkezett a váltására a negyedik bírónál, szóval Abika kilép, persze megint hosszan tolja meg, ki is sodródik, Balajcza fut ki rá, már nincs hely elhúzni a kapus mellett, beadni sem, hát Abass, ezt elmérted, ahogy általában, és… hát basszus, megtalálja a maradék 20 cm-es rést Balajcza hóna alatt, és a hosszú sarokban a labda. A jó Abass. Mint ‘egerszegen tavaly, vagy mint a DVTK ellen Morales alatt. Ziccert nem tud berúgni, lehetetlen helyzetből betalál. Ahogy ezt belőtte, szinte már hallottam Vitray kommentárját ’91 őszéről, a PisontPista-féle Samp-alázó találat alól: “Így van, ez kell, meg kell támadniiii…ezért szeretjük a jó Dieng Cheikh-et. Gyors, eszetlen, de 2-3 éve legalább szállít évi 2-3 hülyególt fontos találatot.

Öröm-bódottá’ a lelátón, a kispadon, Rossi visszaülteti Diabyt a padra és inkább az epikus nevű King-et küldi pályára, akit  a korzó egyszerűen csak a Királyként aposztrofál. Pisont Pista volt anno a legnagyobb királyunk, most megkaptuk Cordelláéktól a legkisebb királyt is, mind méretre, mind teljesítményre, szívünk repes. Aztán a lesajnált Patrick Ikenne-King (-Béla-Sándor-Tódor-Washington-O’Neill…mennyi neved van még?) csinál két meglepően jó mozdulatot, igaz mindkettőt olyan átlagos beadással zárja, amivel zárójelbe teszi az addigi pozitívumokat. Odiánál valamivel azért biztatóbb, de egy Nagy Gerit vagy Vernest vagy Nagy Armandot jobban megnéznék a posztján.

Közben egy újpesti beívelés érkezik a semmiből, a védelmünk fejben szabin vagy még gólörömben, az egyik lila légiós köszöni szépen, és egalizál. Hidegzuhany, amit tetéz a mögöttünk lévő söröspultnál lezajló jelenet, Sunnyboy szendót venne, ám fashionfarmerjának farzsebe már annyira a vádlinál figyel, hogy a derék libériai huszár alsógyatyája általános derültségre vagy 30-40 cm vastagságban villan ki deréktájon. Egy arra sétáló klubalkalmazott jelzi a jó Joelnak, hogy azt bíz fel kéne húzni, hát hogy öltözhetsz így, fiam, ez mégiscsak egy meccs, közszereplő vagy, Sunny meg behúzott nyakkal és felhúzott gatyával eloldalog. Szegény skac, lassan már kezdem megszeretni. Egy “játékos” akit házibohócnak tartunk, nyilvánvaló showelemként, alkalomadtán alkesz Fradisták még jól meg is kínálják a villamoson, ő meg csak vigyorog, és integet mindenkinek. Guy Ritchie-nél kultfigura lenne.

A vége közben csöndben lecsorog, mindkét csapatnak jó az iksz, kockáztatás mérsékelten jelentkezik, csak miután Drissa Diarránknál elgurul a gyógyszer (beállása utáni első mozdulatként letalpalja az ellent – gratula), akkor élénkül a záró 10 perc. Előbb Rossi toporzékolja ki magát a trénerzónából, mondván, ez csak sárga volt, spori, mire érkezik a megszólított Fábián, szokásos észosztó tekintetével, Rossi hőzöng, Fábián fegyelmez, mire epic jelenetként befut Lovresz, egy kézmozdulattal Rossit lehiggasztja, Fábiánt meg eltolja a padtól, “Öreg, jól van, haladjál, végeztünk“. A meglepett bíró csuklik egyet, majd visszakocog a gyepre. Iván, a rendész. Zseniális.

A kiállítás meglepő módon minket pörget fel, de egy Diaby kiugráson és lerántáson (és elmaradó lila piros lapon) kívül sokat már nem tudunk felmutatni. Vége, iksz, kár érte, több lett volna ebben a meccsben, de több volt Kecsón, Pápán és itthon a Pécs elleniben is, és most már legalább nyomokban idéztük az év eleji momentumokat, így van miért várni a következő hetek meccseit, a javulás halovány reménye azért pislákol,  csak Kemi hozza vissza a nyári formát, Rossi pedig felejtse el a sallangokat, a mai kezdő jó kiindulási alap a jövőre nézve.

És akkor összejöhet egy vállalható novemberünk. (Főleg, hogy addigra megnyílik a Hrabal is újfent, és nem kell beérni meccs utáni levezetősörnek a Bohemia -amúgy persze remek- Kumburákjával.) Ámen.

Címkép: wikipedia.org, többi: Lovi és Babar (1909foto.hu).

Jobb időkre várva – Kispest-Újpest beharang.

 

…szerintem holnap nyerünk. De ha nem, akkor Győrben tuti az iksz, esetleg a meglepetés-vendéggyőzelem. Hogy mire fel ez a nagy (jobb körökben aranyozott  muszbekmihály-bajuszt érő) optimizmus? Nos, az utóbbi 10-15 évben akárhányszor kezdett elmenni a kedvem a látottaktól, akárhányszor feltettem magamnak a kérdést, hogy érdemes-e még nyomatni ezt a nagy Honvédozást, akárhányszor úgy éreztem, hogy émelygés fog el, ha a nem létező játékunkra gondolok – nos ilyen pillanatokban, jellemzően az utolsó pillanatokban, valahogy mindig jött egy győzelem, vagy azzal felérő döntetlen, legrosszabb esetben egy hajtós teljesítmény. Most is kb. ebben a vaklogikában bízhatok, bízhatunk, mert az utóbbi hetek történései és tendenciái minden irányba mutatnak, csak abba nem, hogy a tavaly őszi Újpest-verés, ami, ahogy Hantával megállapítottuk a múltkor, az akkori félszezon koronaékszer-meccse lett (utána csak lefele vitt az út túlnyomórészt), szóval, hogy mindez megismétlődjön. Nem könnyű…

…pedig tavaly milyen jó is volt őszel megint KISPESTInek lenni…! Volt értelmes keret, valamiféle koncepciót felvállaló edző, egyéniségek a csapatban, verseny a kezdőtizenegyért, hazatérő legendák. Ebből mára nem sok maradt, de ezt a vonalat inkább hagyom is, hiszen több játékosunk is megmorogta már a szerintük csak a múltat dicsőítő írásaim (noha múlt ősszel, s általában, ha van miért, mindenkit szeretünk és szoktunk dicsőíteni, ilyen a szurkoló). Oké, ne múltazzunk. Nézzük a jelent.

Van egy fura szezonunk. Induláskor én pesszimiska voltam (mindig az vagy, mondhatjátok, és ez kábé igaz is), félelmeimben egy vergődő, vereséget vereségre halmozó csapat képe élt, ahol a ládaszámra igazolt gyökértelen légiósok a szokásos őszközepi financiál-mélypontig csak-csak, onnatól pedig ténylegesen kalnak az egészbe. Ehhez képest nem így indultunk! Rossi bátran variált a Supka nevétől sikítófrászt kapó fiatalokkal (Vernes, Baráth), megbabonázta Tchamikánkat, aki elkezdett focizni, az állítólag kezelhetetlen Diabyt elindította a danilósodás útján, Délt megtanította gólt lőni, Sunnyboyt pedig nagyon helyesen továbbra sem vette játékosszámba. És mit hozott mindez? Anzsi ellen hősies helytállást, majd szoftos teltházat otthon. Futballhangulatot. Vidiverést idegenben. A mihaszna légiósnak vélt Zsivány elkezd focizni, Marshal pedig hosszú érés után úgy dönt, tud ő értelmes alternatíva lenni a poszt-Benji korszakban. Aztán jött a Kemenes-affér.

És a törés. Az MTK ellen még jók voltunk, de vereség a vége, Debrecenben edzői hibák és KO, itthon a Kapost kiütjük – majdnem, a vége csúf, de az 5 gól oké, azóta pedig a pápai első félidőt leszámítva jobban besültünk, mint a Rudolf-comeback Diósgyőrben. Értékelhetetlen produkciók, látványosan megsértődő edző, fura döntések a kezdőcsapatot illetően, a sportlap szerint szerződéshosszabbítási (vagy nemhosszabbítási, pontosabban) mizéria miatt fakóba száműzött Debreceni, betliző kulcsemberek (Marshal, Debi, Gege, Kemi, Diaby), pont, akik húzták a szekeret az elején. Aztán Baráth is kiszóratta magát.

Megint valami nem stimmel. Erről majd később, ha lesz időm, tolok posztot is, most legyen elég annyi: úgy fest, az elmúlt őszök jellemző megfáradása megint itt van, kérdés, hogy Rossi bedobja e a törülközőt, mint a heves Morales, vagy tényleg megmarad a Pétain marsall-szerepkörben, és teszi amit Fabio koleszterinmenedzser diktál… tavaly ilyenkor még épp a legjobbkor jött Sanyika, aki a szokásos mélypontunkból kirántotta a szekeret, most ilyen tényezővel nem is számolhatunk, ugye. Nem könnyű.

Persze az Élet Újpesten sem az. Ott a délszláv és afrikai Cordellabébik helyén a belga vonal él, és hol bravúrgyőzelem Pécsett (már amennyire az bravúr), hol meglepő torpanások, szóval ott is katyvasz minden, de valamelyest talán kisebb katyvasz, mint nálunk, úgy tűnik, legalábbis az összefoglalókból, meccsekből ami leszűrhető, abból kiviláglik némi Daerden-i koncepció, pont annyi, ami Rossinál is megvolt az elején, amíg ment nekünk is a játék, amíg élvezhető meccseket toltunk itthon és bravúrokat idegenben. Azóta, ugye… azóta nem értjük mi van. Rossi célozgat, hogy kihátrált mögüle a csapat, most meg már vészhelyzet van de nem értik egyesek, ehhez képest még áll a vártán, most akkor mi van, edzőbuktatás, vagy csak temperamentumos taljánunk túlpörgi magát, megint ott tartunk, ahol az előbb…

…szóval Újpesten sincs még kolbászból a kerítés, de talán a háttér nyugodtabb. (Vagy csak a szomszéd fűje mindig lilább?) Persze nem annyival hogy ne kaphatnánk el őket – ne kaphatná el őket az év eleji Kispest. Mert az uccsó 4 hét Givova mezes alakulata nem lesz elég még a félharmatos lilák ellen sem.

Összeállítást csak én vízionálok, szokásomhoz híven 2 verzióban. Jómagam a következő 11-et küldeném fel a pályára, ha colos lennék, kopasz, és egyszer véletlen összefutnék Cordellával egy trattoriában:
Kemenes – Lovrics, Ignjatovics, Tandia, Novák- Hidi, Marshal-Vidovics, Vécsei (Ivancsics), Abass- Diaby (Dél).
Igen, Novákkal, aki az NB2-ben játszott, majd nem játszott és állítólag borzalmasan formán kívüli, de legalább a posztján szerepelne. Vécseit meg ne pazaroljuk a padon, Gege majd váltsa ha elfáradt, mint ahogy az Uppe védelem is, akkor jöjjenek a Gege labdák. Vidó menjen ki a szélre (tényleg, mi van Vidóval? Nálunk van még?), Dél pedig jöhetne csereként a második félidőben és bevágná a győztes gólt.

Azonban tudjuk, hogy a fenti kritériumok egyike sem illik rám, nem vagyok túl magas, és még hajam is van, elég sűrű, szerencsére, húsos olasz menedzserek helyett pedig inkább a barátaimmal találkozom és nem risztorantéban, hanem pesti cseh sörözők kopott asztalainál. Így az összeállításunk is inkább effelé hajlik majd:
Kemenes-  Lovrics, Ignjatovics, Tandia, Zsivanovics- Hidi, Marshal, Diarra, Ivancsics, Abass- Délczeg.

Mindegy is. Az eredmény holnap már kevésbé. Meg nem erősített hírek (egy meteorológ szurker-kommentelő az 1909.hu-ról) szerint az ítéletidő is vár estig, úgyhogy vállalható kondíciók mellett lehet végigszurkolni a nagy rivális elleni derbit. Hogy sokan legyünk, most utópisztikus kérés, így inkább csak azzal zárnék: jó lenne, ha a bevezetőben említett, minden alapot nélkülöző hurráoptimizmust nem látnátok viszont a Győr elleni beharangban– az azt jelentené ugyanis, hogy vertük a lilákat, és szerzőink kissé megnyugodva már nem beszélnek hagymázas hülyeségeket.

Így legyen.

Speciel így ritkaszar érzés kikapni

Olyan volt ez a meccs, mint egy közepes Simpson család epizód, Nelsonnal, a bárhonnan előjövő kiröhögőgyerekkel. Csináltuk becsülettel a futballszerű dolgunkat, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, majd mindig nem sikerült valahogy. Ilyen egyszerűen nincs.

Két dolgot mondanék, egyet tavalyról, egyet tavalyelőttről. Honvéd – Szolnok 0-0 és Honvéd – Kaposvár 0-0. Az első olyan volt, hogy a Szolnok csontutolsó, mi pedig egykapuztunk, de gólt akkor sem lőttünk volna, ha a valószínűség fogalmát hirtelen újracsinálják, és a lutri onnantól az atombiztosat jelenti. A másodikra szerintem még kevésbé szeretünk emlékezni, talán megvan, hogy ez volt az, amikor Tchami és Vécsei is tizenegyest hibázott, miközben a Rákóczi kilenc emberrel tolta.

Ritkán mondhatjuk, hogy a Honvéd hatalmas fölényben játszik, de ha mondhatjuk, akkor átlalában azt is, hogy ezeket a meccseket képtelenek vagyunk megnyerni. Már a kezdő sem volt kis meglepetés, nyolc légióssal(!!!), és egy olyan 4-3-3-ban, ahol a középső három mindegyike alapvetően védekező felfogású, és közülük Hidi(!!!) ad majd fazont a csapatnak. Tavasszal Supkának majdnem bejött egy hasonló gondolat a Videoton ellen, igaz, ott Vécsei volt az egyik középpályás, bár a mostani Diarrához hasonló poszton, valamint akkor szintén kikaptunk, Sanyika utolsó perces fejesével. Remek előjelek.

Erre mit kellett látnunk? Hidi túllép a saját árnyékán, az első félidőben összefogja a csapatot, jó labdákat ad, veszélyes szabijai vannak, mintha valaki teljesen más lenne. A három futógép elől próbálkozik becsülettel, a pápai védőknek sanszuk sincs sebességben, és ha kicsit pontosabbak vagyunk (az egész meccsen összesen ha hiányzott másfél méter – nyolc helyzetből!), akkor egy gólkülönbség-növelő ötössel vonulunk félidőre. Hidi csavarása a jobb alsó mellé, Diaby kétszer a bal alsó mellé, és a további egyéb jellegűek, amikor meg Szűcsnek kellett védenie. Aztán hiába a vezetés (Diaby), tíz perc múlva egyenlítenek, de még ekkor sem hitte el szerintem senki, hogy ez meccs nem egy közepes gyalázás lesz a vendégek részéről.

Nem lett, pedig a második félidő ugyanazt hozta, mint az első. Közben Marshalt Ivancsics váltotta, mikor döcögni kezdett a játékunk, és kellett is mert Gege passzolt, beadott, lőtt, meg úgy mindent csinált, amiből vagy ő, vagy valaki más gólt tud majd rúgni, csak épp nem sikerült semmi újfent. Aztán jött menetrendszerűen Fagyi, és ha már jött, akkor neki is lett egy komolyabb helyzete, mert különben a társai kinézték volna, és hogy még jobban belesimuljon az átlagba, neki is sikerült éppencsak mellécsorgatnia, miközben Lalakapus már ellépett a másik irányba. Vernes nagyon a végén állt be, posztra, ezért most mindegy.

Szóval majdnem bejött ez a furcsa kis 4-3-3 (Debi helyett Tandivával a védelem közepén, ami nem nagy baj, mert ő sem volt ugyan kiemelkedő, talán még meggyőző sem, de mindenképp kellett ide valami frissítés – még akkor is ha tudjuk, esetleg más okok állhatnak a háttérben), toltuk, voltak helyzeteink, csak épp játékunk nem. Az nem foci, hogy megszerezzük, majd hosszan előrevágjuk, fusson a négere. És az sem foci, hogy Délnek balbunkóig kell visszajönnie, ha úgy szeretne labdát kapni, hogy az nem 30 méteres körzetébe érkezik, reménytelenül. Felépített támadásunk nem volt, középpályánk dettó, és mégis, ha megnéznénk a labdabirtoklást, olyan 70-30 környékén lengene ki a javunkra, vagyis ez a Pápa botrányosan szar volt.

Hogy kikaptunk, ahhoz kellett az idei balsorsunk. Tizenegy forduló alatt elfogyasztottunk a három kapus mellett két balhátvédet úgy, hogy az oda tavaly kezdőnek visszahozott Novák stabilan sérült. Ezért volt, hogy a néhány hónapja legalább két jó meccset már lehozó, viszont emellett hat különböző pozícióban is kipróbált Zivanovic szorult ki a posztra, és volt gyenge egész meccsen, csak épp a pápaiak ezt nem nagyon feszegették. Egyszer kellett volna fontosat csinálnia, de akkor pont aláfutott, és ahogy befordult, lerántotta a támadót, jöhetett egy büntető, és a vereség.

A fene se akarja Boris nyakába kenni, mert minden normális világban teljesen indiferens lett volna a hibája. Őszintén, ki nem szarja le, hogy 1-8, vagy 2-8 a vége? Nagyjából ugyanis erről volt szó. Esküszöm, életemben először most tényleg élvezem, hogy nem én vagyok Rossi mister (máskor viszont nem foglalkozom ezzel a kérdéssel), mert ezt iszonyat lehet átélni. A Loki és az MTK még hagyján, bár az utóbbit talán megfoghattuk volna, de a Pécs, Kecskemét, Pápa hármasából lenullázni magunkat elképesztő bravúr. Én már rég a falon lennék.

Szombat kettőkor Dózsa, előre félek.

Ma nincs beharangozónk a Pápa ellenire

Valahogy így alakult. Egyrészt az már korábban kiderült, hogy mindenféle okokból nem indítunk kocsit Pápára, másrészt tegnap este ünnepelte (jócskán megkésve) második szülinapját a Népsport, mint bloggyűjtő, és RW-vel ott, valamint felvezetőprogramján, az MTK-Vidin volt jelenésünk. Az események pedig, ahogy az illik, elhúzódtak. Jócskán.

Fél óra múlva kezdünk, az m1 közvetíti, szurkoljunk.

Lássuk, miből élünk

Statisztikákat böngészni szerető szurkolótársainknak fogunk most a kedvére tenni, mert nem mondunk semmit, csak idevágunk egy 53 sorból és 24 oszlopból álló táblázatot (1272 cella), amiben a következőt láthatják majd: azt a teljes keretet, amiből az első és a második csapat jelenleg gazdálkodik, vagyis azokat a játékosokat, akikre idén vagy Rossi Mister, vagy Pári Sándor számított a felnőttek között, Európa-liga nélkül.

Kiderül majd, hogy Debi a legtöbbet foglalkoztatott spílerünk 10 bajnokival és 3 Ligakupa-meccsel. A 10 mérkőzést elért 15 játékos összetétele is érdekes, hiszen harmaduk (vagyis öten) az MFA-ról érkezett, négy játékos magyar igazolás, négy légiós, és két további saját nevelésű. Vagyis ha utánaszámolunk, egyáltalán nem a légiósokról szól a csapat klub szereplése, miközben mégis nem kevesen vannak a keretben.

Minden továbbit olvassatok ki magatoknak a hajtás után.

Sajnos a teljes táblázat nem fért ki az oldalra, így vagy a képre, vagy ide klikkelve megnyitható egy új ablakban.

Az oszlopokat a következőképp kell értelmezni: id: csak egy sorszám; névstátusz: saját nevelés (még az MFA előtti időkből), MFA nevelés, légiós, illetve jelöletlenül a magyar játékosok; nb1, nb2, ligak(upa), szum: ahol v a végigjátszott meccsek száma, l a lecseréléseké, b a becseréléseké, p pedig a padon töltötteké; a szum mezőben a három sorozat adatainak összegét láthatjuk, egy újabb szum oszloppal kiegészítve, amely itt egyenértékű az összes meccsekre nevezések számával (végig + le + be + padon); a játszott oszlopok az összes pályáralépéseket mutatják, és a táblázatunk is eszerint van rendezve, vagyis az EL óta lejátszott meccsek száma szerint, csökkenően. (Az adatok a 2012.10.17-es állapotot mutatják.)

Egy pillanat, amit hirtelen nem tudok hovatenni

Nyári igazolásunk, a sokáig sérült Mamadou Diakite iramodik meg a Haladás elleni hazai Ligakupa-meccs első félidejének közepén, hogy aztán senkitől sem zavartatva essen össze.

Az orvosi stáb berohan, gyorsdiagnosztizál, majd Lajtaváry Buda kiszól a padhoz: “Marco!“, miközben kezeivel a csere egyezményes jelét pörgeti. Rossi fogja az infót, amit egy egyszerű vállrándítás kíséretében veszi tudomásul, szinte egykedvűen, és int Nagy Gerinek, készüljön. Mintha nem is érdekelné az egész. (Miután a meccset végigdühöngi, végigpörgi a pad mellett, úgy gondoljuk, a mozdulat egyértelműen Diakite sérülésének szólt.)

Diakite – emlékeink szerint – eleve sérülten érkezett Kispestre még június közepén, és bemutatkozására egészen a múlt heti Cegléd elleni NB II-es meccsig kellett várnunk. Az alapvetően fiatalokból álló csapatban rajta kívül további két visszatérő jelentette a tapasztalatot. Novák szintén hosszú sérülés után, Abass pedig vietnámi kölcsönből hazatérve játszott újra. Diakité akkor amúgy gólt lőtt, majd félidőben lecserélték, és ugyanúgy Nagy Geri váltotta, ahogy most a Hali ellen. (Úgy látszik a Diakite-Nagy csere normális lesz a szűrő posztjára, hiszen a szerdai 3-3-as odavágón is ugyanezt a kombót játszotta meg Rossi mester.)

Vagyis Diakite eddig játszott 45+63+27=135 percet, azaz másfél meccset június közepe óta, és újra megsérült. Nyáron úgy gondoltuk, a friss igazolások közül talán ő lesz az egyetlen egyik értékelhető, egész vállalhatónak tűnt az előélete. Azóta vártuk, hogy felépüljön. és mire végre összejött, gondoltuk megnézzük, hátha. Erre újra megsérül, amit Rossi egy egyszerű vállrándítás kíséretében vett tudomásul. Kérdés, csak mi látunk bele egy ilyen jelentéktelennek is minősíthető pillanatba rémeket, vagy újfent kifogtunk egy Palásthyt?

~o~

Amúgy a meccset (mármint a Haladás elleni Ligakupát) rettentő unalmas pillanatok kíséretében 2-0-ra nyertük. Faggyas szabija, amit Rózsa tizenhatoson kívüli kezezése – és kiállítása – miatt kaptunk, szóval az parádés löket volt a felső léc alá, nagyjából a kapu közepe környékén.

A második félidő sokáig még az elsőnél is eseménytelenebb volt. A 78. percben kis szópárbaj alakult ki Korolovszky és Abass között, amiből ugyan nem lett tettlegesség, hogy a néző is szórakozhasson kicsit, amiért a bíró egy-egy sárgát is kiosztott. A végén aztán Abassinnyó harcolt meg egy labdáért a tizenhatos és az alapvonal találkozásánál, a beadását pedig Délczeg csúsztatta a kapuba. Ezzel kétszer fél percet fociztunk a meccsen, és teljesen jogosan vertük a nullát összehozó Haladást.

A Ligakupa egy ajándék.

fotók: babar @ 1909foto.hu (további képek a meccsről)

Haj-jajj. Kispest-Pécs értékelés.

A találkozó végén épp az eredményjelzőnkhöz közelebbi közvetítőállvány mellett szédelegtem a látottaktól, amikor a következő csodás jelenetnek lehettem tanúja: Mamadou “állítólag a legnagyobb igazolás vagyok idén csak mindkét térdem tropa” Diakité elmaradhatatlan bézbólsatyi – fehér monumentfülhallgató kombójával hesszeli a kiürülő pályát, mire kiront hozzá az öltözőfolyosóról Sunnyboy, kétszer körbefutja, és a “Big Sex, Big Sex” felettébb tartalmas felkiáltás háromszori elismétlését követően visszarongyol a Tribün alá. Az est legértékelhetőbb jelenete volt – és ennél többet a máról nem kell mondanom.


Most mit írjunk egy ilyen meccs után? Vicceskedni kinek van kedve ilyenkor, dicsérni nem tudunk, szidni mint a bokrot azt igen, de sok értelme annak sincs. Itt a poszt, hogy tartsuk a szokást, de most többet ettől ne is várjunk -nem mintha ezt tenné bárki is…

Kapu

Kemit kíváncsian vártuk, hogy vajon jön-e vissza végre az év eleji forma, meglesz-e a fonál ami anno elveszett? Hát ezt nem tudtuk meg. A Pécs kétszer ha kapura lőtt, abból egy gól, amiről a hálóőr nem tehetett, a másikból nem lett nagy baj. Ha még osztályoznánk, ezért csak 0-t adhatnánk, hisz egyszerűen nem volt mit értékelni, szegény Szabi ugyanúgy végigszenvedte ezt, mint mi. Riszpekt…

Védelem

Egy nagy hiba indításként, dettó mint Kecsón, és ezzel el is ment a meccs. Pedig, a nem túl acélos támadójátékot hozó Pécs semlegesítése nem is volt mission impossible… Ennek ellenére bizony voltak hajmeresztések hátul. Bőven. Baráth Botinál előjött a remekül bemutatkozó ifjoncok jellemzője, a kis megtorpanás (bár utolsó két gyengébb meccsén így is stabil NB1-es átlagot hozott, mondjuk egy ’93-mas Sándor Csabának vagy 2002-es Csóka Zsoltnak bármikor elmehetne, de benne több van, magasra tette magának a lécet, és persze nem is kárhoztatjuk a kis gyengülésért, hisz fiatal még és hullámzó a teljesítmény. Nem őneki kell húzóembernek lenni hátul. A piros lapja abszolút jogtalannak tetszett, kíváncsian várjuk Puhl kimagyarázását a III. félidőben. Debi összehozta a gólt, majd volt még 1-2 borzasztó kűrje, Ignja visszafogottan, de takarított, Lovresz meg olyan volt mint mindig: darabos és kedves. Persze utóbbi skilljével sz.rt sem érünk. Ráférne a frissítés a védelemre, ez a nagy igazság, és nem leszünk meglepődve, ha Novák vagy Vidó (ha egyáltalán utóbbi még nálunk van…) megjelenne a hátsó alakzatban Pápán.

Középpálya


Hát, ez a csapatrész ma sem nagyon mutatott fel értelmes megoldást. Hidi és Diarra kapcsán copy-zzuk be ide a kecsói verdikteket, kár is pazarolni a szót. Ikenne Kinghez is. Ja, hogy ő Kecsón Odia néven játszott? Annyi baj legyen. (OK, elismerem, ez kissé hatásvadász lett, annyira azért nem volt ostobenkó a srác, mint a sünihajú Odi a hírösöknél, a bemutatkozó hanyattesés után voltak jobb labdái és vállalható mentései, de a szerepet, miszerint Gege helyére húzódva majd ő irányít, annyira töltötte be, mint annak idején Macko a “kispesti Totti” funkciót. Nem igazán.). Zsivány visszakerült jobbszélre, de a skac napjainkra teljesen elsztojakovicsosodott (értsd: 2-3 jó meccs után betlihalom), így szerencsétlen kapott hideget-meleget a korzóról, pont azoktól, akik autogrammot kértek tőle nagy erőkkel a Paks elleni hazai után. Jajj. Gege az első 45 percben elméletileg, a második félidőben gyakorlatilag is láthatatlan lett. E fura légköri jelenség oka az első játékrészbeni ultrahalvány alibije, a másodikban Rossi általi lekapása volt. Vernes, a váltótárs legalább hajtott a neki rendelt 45 perc során, más kérdés, hogy akarása most csak az ellenfél idegrendszerének terhelésére volt elég – nem sikerült a remélt revans Supka felé a régi mellőzésekért.

Csatársor

Hogy mi? -kérdezheti a szomorkodó drukker, és igaza van. Ma nem volt támadójáték. Egyáltalán nem. Diaby néhány megmozdulásánál éreztük hogy a csatár, mint olyan, még létező fogalom még Kispesten, de épphogy csak cirkulál e definíció az XIX. kerületi éterben. Dél ma inkább a szögletzászlóig cselezem ki magam alapelvű “Borgulya 2.0” alapprogramot töltötte be meccs előtt, az utóbbi hetekben látott “Lehet, hogy mégis középcsatár vagyok” bíztató DVD-je helyett. Kár. Szegény Fagyika, vészhelyzet révén, most hihetetlen hosszúságú intervallumot, 30 percet kapott, hozta is becsülettel, amit tud, de húzóembernek sajna ő sem elég.

Kispad

Rossi mister majd’ gutaütést kapott Givova suhogósában a pad mellett, ami, a látottakat tekintve nem csoda. Gege lekapása bátor tett volt, még bátrabb lett volna némi további variálás a kezdőn (védelem, középpálya). Diarrába mit lát bele szegény, továbbra sem értem, Zsiva kifújt, Debi szétesőben… persze könnyű innen ugatnom nekem is, a keret hihetetlenül szűk effektíve, mert persze vagonszám itt vannak a tálentprogram sunnyboy-ai, a mai épp Ikenne king néven próbálta első meccsén megváltani a kispesti világot, hát nem sikerült – e cseréjét konkrétan nem értettem a mesternek. A sajtótájon pedig megint hozta a talján a furán sértett reakcióit, vereségek után rendszerint látványosan feszeng, a végén meg bedobja, hogy “ha velem van a baj hát lehet új edzőt keresni, ha nem futnak a játékosok edzésen az vagy az ő hibájuk vagy az enyém, ha az enyém, hát veszem a kalapom“, most akkor mi van, nem is vagyunk szarok, csak edzőt buktatunk? Rossi meg ne sértődősködjön hanem csapjon szét… Elképesztő állapotok. Egyre szebb ez a péntek.

* * *

Mocskosul gáz meccs volt ez, kedves nézőink, kedves hallgatóink. Helyzetünkre is alig emlékszem. A sajtótájos nihil edzőhangulat, és az a tudat, hogy a következő meccsekre hiába forgatnánk fel a kezdőt, ha nincs kivel, nem túl vidám jövőképet vázol fel. Aztán persze lehet, hogy valahogy visszajön a kifutott első bajnokság-hatod, de erre a friss élmények után most keveset tennék.