Na most meg egy mínusz

 

Múlt héten szétlelkendeztük magunkat (valljuk meg, egy jó adag megelőlegezett optimizmussal, de hát szüksége van már a csalfa reményre is a szegény kispesti drukkerszívnek) a cseh tálentum, Lukas Zelenka idehozatalán, jómagam is osztottam-szoroztam, fejben taktikáztam és boldogan állapítottam meg hogy irányítóposztra lesz 2 alternatíva is (Zeli és a jó Flávio Beck), szóval jól alakult a hét. Eddig.

Ugyanis ma azért jött a hétvégén már pedzegetett hír beigazolódása: Flavio szerződtetése valóban elakadt két csador között valahol a zord iráni hegyekben, és esély nincs a fél éven belüli elintéződésére az ügynek – itt a FIFA is tehetetlen, ha az arabus exegyesület morcos ajatollaként védi a klubházban a két Korán-lap közé becsúsztatott játékengedélyt. Ez van.

Így a múlt héten vázolt taktikai repertoárunk is javításra szorulhat, egyelőre annyit mondok: minden Flavio pozícióba helyetesítsünk be egy Zelenkát, és kész is vagyunk. Az már árnyalja a képet, hogy sejtésem szerint a cseh srác fizikai állapota nem biztos hogy a topon van, Flavióéról meg élőben is meggyőződtem hogy nincs, így a két “félember” szépen kiegészíthette volna egymást. Lukas pótlékának most itt van vészmegoldásként Ivancsics Gege…hát meglátjuk. Továbbra is tartom hogy ő szélen az igazi.

Supka múltkori interjújában pedzegette hogy szereznénk még valakit a brazil gyerek helyére, kíváncsi leszek hogy ebből lesz e valami. Mindenesetre összegezve az elmúlt egy hét történéseit, jobban örülök mintha a bohémiai harcos játékengedélyével lettek volna gondok. Minden további polemizálás pedig csak szájtépés- a hétvégén a kék-fehérek, jövő vasárnap pedig a Fradi ellen úgyis látjuk a saját szemünkkel hogy hogy szuperál az új középpálya és hogy Danilo élőben is vállal-e Rooney showt, vagy hogy Lukasunk a BL-selejtező után a a másik BL-ben, a BohócLigában is bünteti e a IX. kerületieket.

Még 3 nap és rajt!

Tatrant verünk a főpróbán

 

Szombaton lejátszottuk a téli felkészülés utolsó mérkőzését, ezúttal a jól megszokott műfű helyett a hátsó füvesen (talán már a bajnokikra való akklimatizálódás jegyében választotta e helyszínt Supka mester). A center mögött megbúvó pályára menet egy jó kis stadionmegkerülő-túrán vehettünk részt Szuri bá’ vezetésével, amelynek alkalmával tapasztalhattuk, hogy az eredményjelzőnél már megkezdődtek a tulajdonos által megígért új, színes, full extrás monitor kialakítását célzó munkálatok, vagyis ha minden igaz, a Fradi ellen már színesben bámulhatjuk tucatnyi gólszerzőnk nevét. Hajtás után a Tatran-meccsről is értekezünk.

A mai csörtére egész sokan kilátogattak, az utóbbi hetekben valóságos médiasztárrá váló, a tizenegyesekkel edzőmeccseinken sem sáfárkodó Lengyel Kolos játékvezető helyett ezúttal a közönség soraiban találkozhattunk bíró-celebbel Arany Tamás személyében.

A pályára vonuló csapatunk szemrevételezésekor kissé elkedvetlenedtünk, ugyanis a három top-igazolásunk közül egy sem szerepelt a kezdőben különböző okokból. A meccs után a vezetőedző megnyugtatott minket, Bright és Zelenka hétfőn csatlakozik a kerethez, egyedül Flavioval lehet probléma, egészen pontosan a brazil sporttárs játékengedélye akadt el valahol Irán és szeretett hazánk között

A meccs első félideje egyébként elég álmosan telhetett a látszólag újrahasznosított, egykor valamilyen csőként funkcionáló korlát mellett álló publikumnak. Kapuralövéseket nemigen könyvelhettünk el, szögleteinket, pontrúgásainkat magabiztosan húzta ki a labdára bátran startoló, egyáltalán nem szívbajos vendégkapus. Meglepő volt, hogy More egy ideig a jobbszélen kapott bizalmat, azonban sok mindent – támadásban – nem tudott hozzátenni a játékhoz, bár a többiek sem villogtak.

A cserékkel elég sokáig várt a mester, de a második félidő elején beküldte az ősszel a tarcsiban villogó, általunk az utóbbi bő hónapban már igencsak megkedvelt Nagy Gerit, valamint a legkisebb brazilt, Azevedot és Bajnert. Ők valamelyest felpörgették az előrejátékunkat, ami nem ártott a borongós idő miatt félálomban végigvajúdott meccsnek. Nem sokkal később sikerült is a bravúr, vagyis megszereztük a hőn áhított találatot. Egy Bajner–Azevedo-tűzijátékot követően Moreira adott hajszálpontos passzt keresztbe Danilonak, aki félfordulatból berooney-zta a bőrt a szlovák hálóba. Mestermunka volt, fel is keltünk mindannyian.

Az offenzív játékot ezután sem vittük túlzásba (de kreatívabbak voltunk, mint az elején), mégis sikerült megszerezni a másodikat. Egy Hajdú-oldalszabadrúgást ezúttal elnézett a rosszul kijövő vendégcerberus, Debrő pedig nem habozott, és a kapuba csúsztatott.

Felállásunk a következő volt:

Kemenes- Moga, Debreceni, Lovrics, Hajdú – Horváth A. (Nagy G. 56′), Akassou, Moreira (Hidi 74′), Sadjo (Azevedo 56′) – Ivancsics (Bajner 56′), Danilo (Rouani 74′).

Összességében elégedettek lehetünk az alapozással. A statisztikánk 8-1-2, amelyet bármelyik csapat elfogadna. Véleményem szerint az igazolásaink is jók lehetnek (bár nem sokat láttuk őket), bár ezt csak akkor jelenthetjük majd ki, ha Zelenka a nevéhez méltóan szerepel (igazából elegedő lenne a BL-performansza negyedét nyújtani, és máris kiemelkedne a bohócból). Kíváncsian várjuk tehát a MöTöKá elleni parázs derbit, amit mindannyian tarifa nélkül izgulhatunk végig.

A fotográfia ismét saját készítésű.

Végre lesz karmester?

Nos, a derék Macko, a feledhetetlen Esad vagy épp az alibikirály Sztojakovics óta már némileg cinikus vagyok ha új irányítófenomén érkezéséről szállnak a hírek a 42-es vili végállomása felől, a mai honlapos hír olvasása és némi nyomozás után mégis valamelyest bizakodó szakállvakargatásra ragadtatom magam.

Stabil kezdőposzt a Spartánál, eredményes török és belga légiósévek…Ha nem is az új RobWarzycha, de legalább egy új Geni kinézhet belőle. Ha nem, nem csalódunk nagyot mert már megszoktuk a koppanást, ha igen, akkor meg király tavaszunk lehet. Nocsak, végre csak jól jövünk ki valamiből?

 

Fotóforrás: im.sport.cz.; táblázat: wikipedia.

Mágnestábla vs. gombfociasztal

Faljuk az edzőmeccseket (nem is rossz mutatóval), a bajnoki rajt a nyakunkon – a szurkolók pedig (legalábbis a notóriusabb fajták) már nagyban sakkoznak fejben, hogy vajh’ hogyan állunk majd fel… E tárgykörben Hanta múlt héten már jelentkezett egy remek kis gondolatébresztővel, én most pedig még tovább mennék. Jelen posztom ihletője a véghhantai cikk mellett ugyanis vastagon táplálkozik a belőlem előtörő önjelölt edzői vénából. Akik követik visszatekintő sorozatunkat, azoknak nem újdonság, hogy fiatalabb koromban rendszeres időtöltésünk volt a baráti körrel a gombfocibajnokságok sorának megrendezése (a mai PC-s és játékkonzolos korszakban kicsit dinoszaurusznak számítottunk ezzel, de hát kit izgat ez). Ezek során mi, a játékosokat „mozgató” emberek voltunk az „edzők”. S mivel a m gombfocink –bár nem a profi, slecás asztali labdarúgást műveltük- kiforrottságában azért messze túlmutatott a 11, bárhol kapható fröccsöntött műanyag játékos toszogtatásán- kell megállapítsam szerényen- feljogosítva érzem magam némi taktikai gondolatkísérletre. A csatározásaink során tucatnyi felállással kísérleteztünk az évek alatt, így természetes hogy a valódi focit is ilyen szemüvegen át nézzük – pláne én, akinek meglepő módon a Kispest volt a csapata. Várhidi mágnestáblájával és Supka flipchart-jával szemben tehát mi most a gombasztalt kapjuk elő és sorakoztatjuk fel rá a kerettagokat a „hogy álljunk fel tavasszal” népi játék keretében. Variációk 1 témára a „tovább” után.

Az igazolásainkon hanta szép akkurátusan végigment múltkor, így mi most a kész keretet gyúrjuk, szemléljük, s dobjuk fel különböző variációkban a kezdő 11-et a pályára. Kezdjük a várható alapcsapattal. E téren a Zilina elleni derbi mindenképp irányadó: a keret lezárulni látszik, az eddigi legerősebb ellenfél ellen már Supka sem kísérletezett, látszólag azt a 11-et küldte fel, amelyik nagy eséllyel a Hungárián is kezdhet. Ehhez hozzávéve a sérülteket és a variációs faktort, az alábbi változattal számolhatunk.

Látszik az akadémia által játszott (és effektíve a Szalai által ősz végén a nagycsapatnál is próbált) 4-2-3-1 alapséma. Az MFA-s srácok ebbe nőttek bele ez nyilván jelzés lehet az elkövetkező évek alap-policyjára is. A látványosság már más kérdés. Supka támadófocit ígért, az edzőmeccsek többsége inkább az utóbbi évek azon nyögvenyelősködésére utaltak, amikor ezzel az alapfelállással toltuk vagy ennek valami mutációjával (pl. Sisa 4-3-2-1-e). Ha a Supka-féle, 2007-ben MK –győztes edzőnk akkori felállását vesszük alapul, a klasszikus 4-4-2-ben így festhet a csapat.
Nem vállalok nagy kockázatot azzal, hogy ha nem válik be a 4-2-3-1, akkor Supka hamar visszaállhat alternatívaként az általa Debrecenben és ’csabán is kultivált régi jól bevált sémához. Ráadásul március végétől Hercegfalvi is bevethető, szerintem játszatja is majd… Így Flavio visszahúzódik klasszik irányítóba, Akassou egyedül szűr (meg is oldja)… edzőnk fiatalokkal szembeni óvatossága miatt a 3 rangidős középső védőt is egyszerre tüntettem fel a kezdőben – nem lennék meglepve, ha erre lenne példa tavasszal is.

Namost akkor jövök én: hogy játszatnám a keretet? Nézzünk, mink van a spájzban. Ami erősség: vállalható védelem (Debrő, Botis, Lovric középen, Hajdú baloldalt), egy kiemelkedő szűrő (Akassou), és 2 hangulatember (Iva, Hfalvi) aki ha akar, nagyon tud. Nézzük mi a bizonytalan faktor: a fiatalok – tehetség OK, rutin, fizikai felkészültség – nagy kérdés… + a zsákbamacska újak (Bright, Flavio, Fieber) – beválhatnak, de hasalhatunk is velük. Gyengeség: gólképtelen támadók sora (Rufi, Roua, Dani), hiányposztok (jobbhátvéd, klasszikus irányító vagy ennek helyettese). Ezek alapján marad egy támadószegény, izmos védekezésű csapat (Morales ugye erre nyomult rá). A 4-2-3-1 valóban nem rossz erre a játékosanyagra, de én alapból jobban szeretem a hagyományos, irányítós próbálkozásokat. Igaz erre kb egy karmester-szerűség van a keretben, Flavio, Morales ugyanis szisztematikusan leépítette e posztot, Coira volt ugye egy igen defenzív alapállású középső emberünk Akassou mellett…- Supka ugyan ígért egy-két szervezőbb embert tavaszra, Flavio meg is jött, mást én nem nagyon látok a keretben.

Kékkel az alternatívákat jeleztem. Amíg Hfavi nem épül fel addig Flavio megy az ő posztjára, középre meg Sóst vagy Hidit tenném, a Coira –verziós irányítás-szűrést megoldanák. Baráthéra pedig Moga vagy Remes (ez rizikós, ők még kevéssé meggyőzőek). Fontos szempont nálam, hogy az elkövetkezendő 2-3 évet egyértelműen a fiatalok beépítésére áldoznám, de nem csak szavakban- orrvérzésig becserélgetve majd 3-4 hónap után stabilan kezdetve azokat, akik beválnak (kb. Baráthot, Nagyot, Sóst, Czárt várom e csoportba), második körben pedig Mogát/Remest, Tiszát, Kapacinát, talán Vólentet. Az őszi támadótrióból Danilo lehet Bright dublőre, ha a kivi srác nem válik be, a brazil botladozhat elöl. Rufino technikásabb de bűn lassú – csatártartalékként azért számolhatunk vele. Rouani középpályán lehet vésztartalék a meccsek uccsó 10-15 perére, többre felesleges, max ha sérültünk van. Csatárként felejtsük el, labdát tartani jó lesz, ha fárad az ellen. Sadjót ha végül megtartjuk a rémhírek ellenére, Baráth sérüléséig lehetne jobbhátvédként is alkalmazni, vagy balhátvédként Hajdúnak biztosítani az egy sorral előrébblépést és akkor Ivancsics is lehet irányítópótlék, Flavio előrébb játszatása és Herceg maródisága alatt, bár ez vészmegoldás, Gege inkább a szélen jó szerintem.

Idénykezdő ideiglenes felállás ezek alapján:

Ha vészhelyzet van és visszaállunk kétségbeesésünkben a Moralesi sémára (kötve hiszem de most játszunk…) akkor így festhet a már supkásított arculatú keret a massimói álarcban:

Ha a már sokszor hangoztatott “előre a fiatalokkal” felkiáltásnak akarunk engedelmeskedni és egy Mészöly Gézu-Garami Józsi bá kapcsolat szerelemgyerekét képzeljük edzőként a kispadunkra, az alábbi kezdő futhatna ki a Debrő-Hajdú-Akassou tengely farvizén. Ez azért még merész lenne.


Végül egy merész változat: huszárvágással előszedni a ’90-es évek legendás alapfelállását (3-5-2), csak a játék kedvéért (bár az NB1 reagálási sebességét ismerve a váratlan húzások iránt /lásd két talján edzőnk, Dolcetti és Morales sikeres félszezonjait/, ez akár olyan meglepetésként is hathatna, hogy a végén bajnokok lennénk. Ez csak egy gyenge vicc volt sajnos.)


Látható azért, hogy a keret nem túl gazdag: a bemutatott kezdő-tizenegyek igen sűrűn átfednek. Nincs irigylésre méltó helyzetben tehát Supka sem, kíváncsian várom hogy futunk ki az MTK ellen és ha neadj’isten torpanunk az elején, hogyan variál majd a taktikán, a kezdőembereken. Good luck. Én meg asszem szervezek a haverokkal egy retro-gombtornát a hétvégére…

(a felállások hátteréül szolgáló kép a magyarfutball.hu oldalról származik)

Nincs már mit tanulni a nyugati bajnokságoktól

A fél net a francia alsóbbligás Mulhose-Louhans meccsen elbénázott szabadrúgáskombón röhög, miközben (minő büszkeség) Hajdú és Rufinho egy nagyon hasonlót hozott össze az őszi záró-, vagy inkább a tavaszi nyitófordulóban.

Az eredeti változatot ugyan hárman oldották meg teammunkában, minálunk pedig csak ketten, de ez ne szegje kedvünket, még két hét tűkönülés, és irány a Hungária körút. Hátha ott valami hasonlóval rukkolunk inkább elő:

Apropos, Botisról tudni valamit? Marad?

Az én Kispest-Honvéd sztorim KÜLÖNKIADÁS. BEST OF ’90s

Speciális különkiadásaként a visszatekintő sorozatunknak most fújunk egyet és mintegy összegezve az eddig elhangzottakat (mielőtt az 1999-2000-res idénnyel folytatnánk a sort), számba vesszük az eddigi epizódok által felölelt időszak legjobbjait és citromdíjasait. Az első szakaszban a számomra legjobb kispesti 11-et próbáltam meg összeállítani nem kis fejtörést és sakkozást követően- egy bő cseresorral is kiegészítve a kezdőt. Ha a szezonfelidéző részeket szubjektívnek tituláltuk, erre nem tudom, mit mondhatnék, de kíváncsian várom az olvasók saját 11-eit is-  hisz ahány drukker annyi megoldás… A U2 borítót felhasználó péklapátos címképem után katt, és mehet a verhetetlen 11…

Kezdőcsapat:

Petry Zsolt: első bajnok Kispestem kapusa olyan korszakos szereplője volt a kora ’90-es évek magyar futballjának, hogy mindenképp ide kívánkozik. A ’89-’90-es, „majdnemkiesős” idény Disztl Péter lejtőre került teljesítményével igencsak belém égett, így csodás kontrasztot jelentett 1990-91 folyamán a Fehérvárról érkező Petry klasszis teljesítménye. Kapusunk ekkor a válogatottba is bekerült (évekig kirobbanthatatlanul) és kispesti szezonja alatt fűződnek nevéhez a Norvégia elleni idegenbeli 0:0, ahol csak neki köszönhetünk 1 pontot, illetve a Wembley-ben az angolok szemének kivédése. Nem csoda, hogy az idény kapusa cím is Kispestre került. Legnagyobb sajnálatomra mindössze 1 évet maradt a Bozsik-stadionban, ahonnan a KAA Gentbe távozott.

Csábi József: legendás kora’90-es CS-betűs hátsó alakzatunk emblematikus tagja, leginkább jobbhátvéd, bár a ’93-mas bajnokcsapatban még elvétve, a Komora- és Gálhidi-féle kiesés előli menekülésekben már rendszeresen söprögető. Az NB1 egyik legbiztosabb jobbhátvédje volt, hatalmas, gyakran az ötösig elszálló bedobásai (ilyenből adott „gólpasszt” Pari-nak a Samp ellen) védjegyszerűek voltak. Alap Kispesternek tekinthető, Szolnokról került hozzánk ’88-ban, majd 1994 után a BVSC, Izrael és az MTK érintésével 1998 tavaszára került vissza a Bozsikba. Az utóbbi években Pölő és Sisa, majd Morales mellett pályaedzőként is fungált, jelenleg a válogatottnál teszi ugyanezt. Emberileg is roppant szimpatikus. Sztárallűrök nélküli figura, máig népszerű a szurkolók közt.

Csepregi András: Dzurják mellett az NB1 másik híres „Csöpi”-je. Zalaegerszegről hoztuk az 1990 nyári nagybevásárláskor, az első általam is látott bajnokcsapatból ő volt a kedvenc játékosom. Fura, tudom hogy nem egy csatár vagy irányító mellett tettem le a voksom, de valahogy imádtam a kopaszodó söprögető tanári védekezését. A bajnoki címben szerepe elévülhetetlen, Telek mellett a legjobb hazai liberó volt akkor, az A válogatott vésztartalékaként is számítottak rá, de Garaba vagy Lőrincz Emil mellett nem igazán fért be. Sajnos Mezey a második idényében már ki-kihagyta őt, s valóban volt némi formavisszaesés, 1992 nyári elbocsátását erősnek éreztem, főleg a söprögetőgondokkal küszködő következő idény fényében… Nagy kedvenc volt, itt a helye!

Márton Gábor: a pécsi játékos egy genki kitérő után jelentkezett edzésre Kispesten még 1991 őszén. Eredetileg védekezőbb jellegű középpályás, ám nálunk már 1992 tavaszán feltűnt a liberó posztján, hogy a következő, bajnoki címet hozó idényünkben a kissé gondatlanul összeállított, védődeficites keretben is pótolja e posztot. Vészmegoldás mivolta ellenére nagy szerepe van az ő védőjátékának a bajnoki címünkben, és az 1993 tavaszi Vidi elleni hazaira emlékszem vissza szívesen, ahol még gólt is lőtt a szigorú, de tiszta hátsó rombolás mellett. Sajna másfél év után távozott is, Cannes lett az újabb célállomás. Pályafutását végül nevelőegyesületénél, Pécsett fejezte be.

Mátyus János: 1990-től kezdődő komoly Kispest-drukkerségem első szakaszában, bármíly jó kis csapataink is voltak, echte balhátvéd valahogy nem akadt. Játszott ezt néha Plókai, néha Csábi, itt-ott Csehi Tibi, de egyikük se az a tőrőlmetszett balbunkó. Ilyenre egészen 1993 nyaráig kellett várni, mikor is bajnokcsapatunkhoz 3 ifi került fel, Tóth Misi, Dragóner és Mátyus János. Utóbbi benga csatárnak lett felhozva, Kuusi a Vasas elleni debütjén így is játszatta őt az ősszel, ám a tavasz a finn mester távoztát és Dimitrije Davidovics érkeztét hozta. A szerb tréner pedig hátravezényelte Mátyus Janit- elindítva őt ezzel az NB1 és a válogatott egyik kulcsember-mivolta felé. A trademarkos hátsó becsúszó szerelések mestere végül 1998 nyarán hagyott itt minket, a Fradiba igazolva, ami meredek húzás, mint tudjuk, de mivel azóta is bőszen mantrázza minden nyilatkozatában (lett légyen szó akár a légióskodás utáni leendő magyar csapatáról, a hol lennél edző kérdésről vagy a mely családhoz tartozónak vallod magad érdeklődésről), hogy Kispest és Fradi, Kispest és Fradi. Nehéz rá haragudni, konzekvens, valljuk meg. A Bozsikba játékosként már csak Fradi (és Győr) színekben tért vissza, az első alkalommal ennek Csertői látta kárát. Nagy emlék vele kapcsolatban: a Diósgyőr elleni 1998-as tavaszi idény-nyitó, ahol tanári módon alázza meg a borsodi támadót pont a Kanyar előtt…

Kovács Ervin: Nehéz dolgom volt a best of csapat szűrőjét kiválasztanom hisz több remek játékost (Csehi, Duró, Milinkovic) is alkalmaztunk e poszton, ám végül a kora ’90-es évek hazai Vieirá-jára, az Újpesti Dózsától 1990-ben áthozott Kovács Ervinre esett a választásom. Tényleg a világ– és Európa-bajnok francia szűrőhöz tudom hasonlítani: olyan védekezőközép, aki nem csak rombol és labdát szerez, de támadásban sem haszontalan. Sok fontos gólt lőtt, a pl.Fradi 1990 őszi leverése az ő duplájával lett meg. A ’84-es ifi-EB egyik hőse már Újpesten is ígéretes arc volt, de nálunk ért az NB1-es csúcsra. 3 itteni idénye alatt 2 bajnoki cím és egy bronz a terménye, 1990-91 és 1992-93 során is a bajnokcsapat alapembere volt… sőt ’92-93 során szerintem egyenesen a legfontosabb láncszem, a kezdőcsapat Sikesdije. Hiányát igazán 1 év múlva éreztük meg. Legkedvesebb meccsemlékem róla az 1992 tavaszi idényzáró, ahol 1:1-nél kb. 12-14 méterről remek gól heggesztett fordulásból Mitring kapujába. Tőlünk az Ekerenhez került (ma már Beerschot néven létezik a csapat), visszavonulása után kinn maradt – ez az utolsó infóm.

Piroska Attila: A partiumi fiú fiatalon, 24 évesen érkezett Kispestre az 1995 nyári nagy kiárusításkor a távozókat pótlandó egyik új arcként. Helyzete Mátyuséra hajaz: a megelőző években jobbnál-jobb kereteinkben a balszélső poszt általában hátrarendelt csatárral (Hamar vagy Vincze), esetleg vészmegoldás középpályással (hol Csehi, hol Komódi, hol aki épp odakerült) volt megoldva, ha épp nem csatártrióval (Gregor-Vancea-Vincze, vagy Hamar-Vincze-Orosz, stb.) rohamoztunk. Piri némi akklimatizálódás után a ’95 augusztusi spanyol túránk után a Zete ellen debütált, ősz végére alapember lett, tavasszal pedig a Warzycha-Bárányos-Árgyelán sor negyedik tagjaként egy mára már szoft-legendás középpálya egyik pillére. A következő idény felénél Bicskeivel való konflikt után távozik, de Komora 1999-ben visszahívja, és Tornyi, Szuri bá majd Glázer alatt még nagyokat villant. Utóbbinál kényszerből behúzódik irányítónak, Sasunak kenve hatalmas gólpasszokat (amikor meg a jó Mariusnak van kedve passzolni, Piri dupláz az Üllőin). A kedvenc kispesti baloldali középpályásom evör. Végül egy fél éves újpesti kitérő után a 2002-03-mas vészidény felénél takarítja el Kovács Attila Kispestről, mondván nem kell ide más, csak magyar. Nagy ötlet volt. Legnagyobb meccsemlékemet kell-e mondanom? 1996 június, szakadó eső, MK-döntő, 86. perc…

Rob Warzycha: A lengyel irányítóról már mindent leírtam amit fanként le lehetett, ajnározásért, hozsannákért katt ide. A korábban az Evertont is 3 idényen át erősítő karmester hozzánk (az akkori körülményeket tekintve számunkra hihetetlen mázlival) kerülő Warzycha egy idényt tolt le a Bozsikban, 21 mérkőzésen lépve pályára, ezeken 6 gólt és számos gólpasszt összehozva. Rögvest csepeli debütjén góllal nyitott majd olyan csodák jöttek még mint pl. a Fradi elleni 1996 tavaszi Hajdú Atesz-szakállborotválós heggesztés. Nagy emlékem a BVSC ellni hazai bajnoki, ahol olyan labdákat tolt Piroskának, hogy az ember ugrált a lelátón. Sajna (számomra) idő előtt távozott, az MK-döntő előtt elvitte a Colombus Crew. Utána évekig (Szabó Tibi-ig) üres volt a klasszik irányító poszt a kispesti sorompó mögötti sporttelepen. Lehet sokaknak szentségtörés lesz, hogy egy Illés vagy Bárányos helyett miért ő van a kezdőmben, de aki olvasta a visszaemlékező sorozatot, szerintem már csak szánakozó mosollyal legyint…-nálam kirobbanthatatlan a jó Robert.

Pisont István: A Legnagyobb Király. Róla is annyi szó esett már a visszatekintőkben hogy bármi további ragozás csupán felesleges szócséplésnek tűnhet. A gádorosi fiú Szarvasról került a ’80-as évek végén a bundabotrány miatt megfiatalítandó Kispestbe, ahol hamarosan nagy kedvenc lett. Alapemberré Mezey bajnoki idényében vált, az Üllőin lőtt szenvtelen gólja egy szép példája az ekkor futott formájának. Az idény végén vitte volna a Leeds, ám nem engedte ki az aggódó vezetés próbajátékra. Vele kapcsolatban is az Ervinnél már említett ’92 tavaszi Vidi-meccs hozta a személyes etalon-jelenetet, fél pályán végigkígyózó szólójával és majdnem nullszöges góljával. Természetesen tőlünk ment ki külföldre -már egy súlyos sérülést követően megújulva!- Izraelben is igazi sztár lett, de ha szerencsésebb, szerintem egy nagyobb klubban is megállta volna a helyét, igaz panaszkodnia így sem kell. Emberi kvalitásait mutatja a mostanság vele készített Digi TV-s riportban tanúsított szerény hozzáállása, azt meg sose felejtem el neki, hogy itt akarta befejezni aktív pályafutását ám Piniéknek nem kellett, szégyenszemre… Utoljára a pályán a Brazil Masters elleni meccsen láttam, ragasztott is egy akkora dugattyút a zsonglőrök hálójába, hogy majd’ bedőlt a kapu. Én meg elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában a gyerekkorom emlékére.

Hamar István: Sokat tanakodtam, hogy ki legyen a csatárduóm másik tagja Kálmán mellett, végül a szívemre hallgattam, hisz ha már szubjektív 11-et hirdettem, tartsam is magam ehhez. Hamar Pilu lett tehát a másik ék, aki, igaz, pont ezen a poszton játszott a legkevesebbszer nálunk (Kuusela is gyakran visszahúzta középpályára, ha nem épp csere volt, a kiesős tavaszunkon is inkább középpályást játszott). Hamart Csepelről hoztuk át 1992 nyarán egy nagyobb játékosbeszerző-kör eredményeként, s úgy festett, a fiatal srác csak epizódszereplő lesz Orosz, Vincze, Negrau és Fischer mellett. Nem így lett! A fineszes játékos helyet követelt  magának a kezdőben és bizony sok szurkoló kedvencei közé verekedte be magát. A válogatottban Puskásnál debütált rögvest egy duplával az írek ellen, majd szünet, végül Bicskei alatt lett stabil kerettag Izraelből. Tőlünk 1995 sanyarú nyarán távozott Illéssel az MTK-ba, majd vargabetűk után 2003 tavaszán tér haza – kiesni. A csúf bundaügy miatt az NB2 nagy részét szamárpadon nézi végig, hogy a hajrára beálljon, de az már inkább kellemes nosztalgia volt. Kedveltük őt, és tékozló fiúkénti „megtérésével” népszerűségi indexe is helyreállt a XIX. kerületben. Speckó emlék a ’94 tavaszi gól a Fradi ellen, ami győzelmet ért, illetve becserélése a Zete elleni MK-elődöntőn 2004 tavaszán, ahol egy pillanatra ’93-ba utaztam vissza…

Kovács Kálmán: A klubhűség mintaképe. Dömével és Bárányossal ellentétben ő tényleg tartotta, hogy csak egy magyar klub létezik számára játékosként. Természetesen ide nem ezért kerül be első sorban –  a legjobb csatár akit Kispest-mezben én játszani láthattam. A visszatekintőkben már dicsértem őt vég nélkül, most csak annyit: bár volt nem egy végigalibizett meccse, ha olyan kedve volt, simán hintett 2 v. 3 gólt bárkinek– és én a ’80as években (amikor pl. a Panát intézte el) még nem is láthattam játszani. Először első hazatértekor figyelhettem játékát a Bozsikban, erre még 2-szer került sor (1994-95 és 1997). Gyerekkorom válogatottjának stabil ékpárját alkották Kiprichhel. Emlék rengeteg van, a Fradi elleni hazai MK meccs kiállításától (amikor úgy téve mintha nem látta volna az ítéletet, visszament játszani) kezdve az Újpestnek rúgott 1995-ös mesterhármason át a Twente idegenbeli oktatásáig. Visszavonulása után sem szakadt el a klubtól, az NB1 Gerendás Györgyeként reklamált végig szezonokat Reszeli, Bognár vagy épp Szuri bá pályaedzőjeként, nem lehetett nem szeretni. Ha rajtam múlna ma is a klubnál dolgozna.

Vezetőedző: Dimitrije Davidovics. A szerb tréner Kuuselát váltotta 1994 tavaszán, és tekintve a finn edző népszerűségét, nem volt könnyű dolga. Mégis, tavaszra egy önbizalomtól duzzadó gárda jött ki a keze alól (mínusz az MK döntő), ősszel pedig remek keretet hozott össze Kispesten. Kár, hogy elfogyott a lovetta, s a munka befejezetlen torzó maradt… Én Kuuselát is nagyon kedveltem, mégis úgy éreztem: Davidovicsnál tudatosabb és masszívabb játékot toltunk, poszt-eltalálásai (pl. Mátyus) és igazolásai (pl. Milinkovic) pedig értő szemről árulkodtak.

* * *

Azt hiszem ha ez a fiktív kezdő összeállt volna, minden egyes taggal annak csúcsformás időszakát tekintve, csorgó nyállal lehetett volna nézni e csapatot (jó, nyilván nem az ’50-es, ’60-as évek focijához szokott szemnek, de nekünk akik manapság Adewunmiékon vegetálunk, mindenképp). Egy Warzycha labdával meginduló Piroska szép elfutást követően centerez, Hamar átlépi a labdát, Kálmán tüzel, a kapus bravúrral véd, a kiütött labdát Pisont visszakanalazza középre, ahol az érkező (mert akkoriban, basszus, még létezett második hullámunk is) Kovács Ervint találja, aki kíméletlenül tüzel a bal alsóba. A 8.000 főnyi közönség őrjöng, Petry a kapuból felfele tartott hüvelykujjával jelzi a gratulációt, a csapatkapitány Csábi érkezik elsőnek csibészes mosolyával a védelemből gratulálni, őt Csepregi és Márton követi (Mátyus Jani kissé lemarad mert épp a partjelzővel vitatja meg 2 perccel korábbi sárgája jogosságát – közben az általa leszerelt védőt betámogatják az öltözőbe). A kispadnál Davidovic mester igazít egyet a naphemün, és szól a pályaedzőjének, hogy lassan cserélünk, mert pihentetni kéne a kulcsembereket a Neuchatel Xamax elleni BL-selejtezőre…

* * *

Akik közben a kapu mögötti füvesen készülnek:

 

 

Vezér Ádám –  a posztBrockhauser éra stabil kapusa, Rottal szemben kétszer is csatát nyert a kezdőért (1995 és 1998 őszei). Az MK-sikert követően sajnos inkább a lejtőre kerülő csapat kapusa volt, kevés siker jutott neki osztályrészül, pedig remek kis portás volt. Tőlünk Ciprusra távozott, ma már ismét itthon véd.

Plókai Attila A föld-levegő rakéták királya, akit bumfordi védőstílusa ellenére sokan szerettünk Kispesten, dacára a néha hajmeresztő megoldásoknak (Vác elleni 11-kihagyás, Fáy utcai öngól). Szabadrúgásaiból Budó is csak tanulhatott volna.

Cseh András csöndes, szorgos védőmunka a halkszavú csapatkapitánytól – én erre emlékszem „Bagyából”. 2 évig láthattam őt itt, mielőtt a BVSC-nek odaadtuk. A CS-védelem másik emblematikus alakja, ügyes szabadrúgáslövő volt ő is.

Csehi Tibor – A kora ’90-es évek szabadrúgáspápája, a ’90-’91-es szezon góljának szerzője (szegény Zsiborás…), Csepregi mellett a CS-védelemből a második kedvencem. ’92-ben eligazol, „93-ban még visszatér 2 évre. Univerzális arc volt, sok poszton játszatták, a Samp ellen azt is bemutatta hogy helyén van a szíve, nagy küzdő…

Zoran Milinkovics Warzycha utáni második kedvenc légiósom a korszakból. Egy félidényt nyomott le nálunk, de ezzel sok szurker agyába égette bele a nevét. Igazi, kőkemény de ugyanakkor technikás szűrő volt – sajnos pénzügyileg megfáradó klubunk nem jelentett alternatívát neki a Felkelő Nap országával szemben 1995 telén.

Illés Béla – Játéktudása és góljai miatt itt a helye, de nem csodálkoznék, ha ő is csupán a Hali és az MTK mögé sorolna be minket a klublistáján ami a szívében elfoglalt helyet illeti. Gólkirályi cím és bajnoki arany-valamint ezüstérme van Kispestről egy MK 2. hely mellett, de igazándiból az MTK-ban vált véglegesen magyar szupersztárrá. Az hogy nem vállalta be a külföldet, engem mindig elgondolkodtatott- mindenesetre Kispesten azért szép emlékeket őrzök róla.

Bárányos Zsolt – az első olyan saját nevelés, aki a szemem láttára beépülve vált sztárrá a csapatban – imádtam még tinédzserként a játékát. Emberileg a távozását követő évek a „hagyjuk” címkéjű kartotékba tartoznak, itt most csak a szépre emlékezünk (pl. DVTK elleni idény-nyitó 1998-ban, dekázgatás, ívheggesztés, miegyéb), ez alapján pedig itt a helye a padon.

Stefanov István – Hamarhoz hasonlóan csepeli szerzemény, noha kiegészítő embernek hozták, gyakran volt kezdő – itteni teljesítménye pl. kenterbe verte a sztárigazolás Sallóiét. Igazi pengés arc volt NB1-es viszonylatban, nálam is nagy kedvenc.

Vincze István – A „Pilu”. 1990 és 1994 között számos jó idényt futott nálunk, hol balszélsőként hol ékként. Góljai mellett hasznos gólpasszai is fontosak voltak, távozásával támadószekciónkat is érzékeny veszteség érte.

Akadémiai padfoglaló néz ki tavaszra

Kemenes – Takács Ákos, Botis, Debreceni, Hajdú – Danilo, Coira, Akassou, Abass – Rufinho, Rouani

Valahogy így nézett ki Morales mester őszi alapcsapata, amely (és amíg nem jöttek a hírek) ha szép focit nem is produkált, de legalább eredményes volt. A bibliai Dávid vs. Góliát történetét kívülről fújva, az erősebbnek hitt csapatokat verte, de a gyengébbekkel szemben, mint a hajától megfosztott Sámsonként tündöklő Danilo, látványosan omlott össze.

A tovább után megvillantjuk, hogy tavasszal mi várható.

A tizenegy játékosból három már eligazolt a télen. Takács Ákos Győrben folytatja, Abass a szépemlékű Nimes-hez ment kölcsönbe (Forrás, hogy is volt az a sörmeccs?), míg Coira arra, amerre akar, lévén a Bozsikban nem számolnak vele. A jó Pablónál állítólag nem a tudás, vagy a teljesítmény játszotta a távozás okaként általában szívesen felemlegetett legnagyobb szerepet, hanem a ráfordítási költség, és az előbbiek hányadosa, ami (és ismét állítólag) igen magasra rúgott. Sebaj, majd pótolja őt az egész Bohócliga legfrappánsabb nevű védekező középpályása, Horváth Adrián. (Jó, értem, elmagyarázom, mert nekem is igen későn esett le: Horváth és Adrián. Értitek? Mindegy.)

Január eleje óta azonban más világ van, Supka mester újra a fedélzeten. Tizenegy játékos távozott, öt érkezett, és ha gyorsmérleget szeretnénk levonni, simán beleordítanám a tihanyi visszhangba, hogy meggyengültünk!

Németh Gábor az egész liga egyik legjobb kapusa, és bár az ősszel mindössze egy meccsen játszott, ráadásul nem is érezte jól magát nálunk (jajj, fájna leírnom, hogy miért), mégis sajnálom, hogy elment. Kemenes nem rossz, Tóth Iván lassan beférne a Milán ifibe, Kunsági mindenféle utánpótlásválogatott, szóval nem rossz eresztés, de egyikük sem Németh Gábor.

Zsolnaiért nem fogok könnyeimmel küszködve rohamra indulni a klubház ellen, de nem tudom nem megjegyezni rosszmájúságomban, hogy az első Supka-éra messze legdrágább igazolásáról van szó. Lacalléra egyáltalán nem lehet panaszom, hozta azt, amit előtte Nyíregyházán, szép, egyenes derékkal ült a kispadon. Tőle nem vártunk többet, távozását csak azok veszik észre, akiket a hidegbe fordult késő őszi meccseken testmelegének közelségével fűtött be a cseresor oszlopos tagjaként. Tavars egy meccset játszott nálunk egy év alatt, tisztességes, nyaknélküli gyerek volt, viszlátos. Cséke többet volt sérült, mint nem, igazán meg sem ismerhettük, valahogy majd túltesszük magunkat a hiányán. Bojtor dettó, bár ő egy igazi bumeráng, vagy újkeletű Kovács Kálmi. Biztosak lehetünk benne, fog ő még játszani a Honvédban.

Az ősszel játszók közül azonban Takács és Abass űrt hagy maga után. Plókás óta tudjuk, a jobbhátvéd posztja bizalmi, oda hosszú évekre szokunk igazolni. Taki személyében azt hittük megleltük a Bajszos Bombázó méltó utódját, aki majd kitölti a kígyótérről elvégzett szabadrúgások temetőfalba ütött lyuka után tátongó űrt. Takinak azonban úgy látszik több esze volt, és a jobb perspektívákat nyújtó Győr felé mozdult. Sok sikert, köszi, hogy itt voltál három évig! A futógép, ámbátor a labdával igen távoli barátságot ápoló Abasst megkedveltük, és nyugodtan kijelenthetem, ilyen ügyetlen futballista még sohasem volt a szurkolók nagy részének kedvence a Bozsikban.

És akkor a bő lére eresztett bevezető után jöjjenek a kőkemény tények: a tavaszi csapat váza.

Lejátszottunk hét edzőmeccset, hatot megnyertünk, pályára lépett negyvenöt (45!) játékos, rotáltuk, forgattuk, majd meglátjuk. Botis és Kemenes régóta sérült, velük nem számolhatott Supka mester. Légiósok jöttek-mentek, huszonhatan legfeljebb kétszer szerepeltek a csapatban. Maradt tizenkilenc, akik viszont rendszeresen. Belőlük próbáltuk meg összeállítani a várható tavaszi kezdőt:

Tóth Iván (Kunsági) – Remes (Moga), Debreceni, Lovrics, Hajdú – Horváth A., Akassou – Nagy G. (Fieber), Flavio, Ivancsics (Czár) – Vólent

Hoppáka! Az őszi csapattal összehasonlítva, mindössze Debreceni és Hajdú képviseli az állandóságot (plusz Botis és Kemenes, ha visszatérnek), kilencen új fiúk, sőt, Kunsági, Remes, Moga, Nagy G., Fieber, Czár és Vólent személyében vagy saját nevelésűek, de legalább 21 éven aluliak. Ha Iván nem lenne, az átlagéletkor is 25 alá menne! Az őszi hét légióssal szemben, most mindössze hárommal számolhatunk. Botis lesz a negyedik.

A döntően Moreles-bébikre épülő tavalyi keret helyébe egy akadémistákkal megerősített, illetve régóta itt lévő játékosokból álló alapfelállás körvonalazódik az MTK ellen idénynyitóra.

Kíváncsian várjuk, és ha játék továbbra sem lesz, talán egy jól szurkolható bagázs verődik össze a szemünk előtt szombatonként.

Kapacina Valérral beszélgettünk

Újabb fiatal tehetséget kaptunk mikrofonvégre a hétvégén. Kapacina Valér játéka hasonlóan Nagy Gergőhöz, Sós Márkóhoz, Czár Richárdhoz arról árulkodik: ha a szakmai stáb és a vezetés ügyesen sáfárkodik a fiatal titánokkal és a rutinosabb arcokból kialakított gerinc (mondjuk ezt már jó lenne látni) mellé okosan építik be őket, lehet még egyszer nagy Kispestünk. Ránk férne…

 

 

Peter Fieber jó szereplést vár

Az FK Moldava elleni edzőpartit követően Fieber Péterrel, újdonsült szlovák jobbszélsőnkkel készítettünk miniinterjút. A fiatal középpályás kissé megszeppentnek mutatkozott az első kispesti interjúján, de elszántságban szerencsére nincs hiány.

 

– Péter, újdonsült igazolásként néhány szóval bemutatnád magad a kispesti szurkolóknak?

-Természetesen! Az Inter Bratislava klubjától érkeztem Kispestre. A klubnál végigjártam a szamárlétrát, az összes ifi- és utánpótláskorosztályt, illetve a nagycsapatnál is szóhoz jutottam, az első osztályban is. Ezt követően az Artmedia Petrzalka csapatához szerződtem, ahol szintén a Corgon Ligában (szlovák első osztáy- RW) számítottak rám. Innen érkeztem Kispestre. Mindemellett tagja voltam rendszeresen a különböző korosztályos válogatottaknak is Szlovákiában.

–  Ez az első külföldi klubod ezek szerint…

– Valóban, először mozdulok ki “foci téren” Szlovákiából. Az első tapasztalataim nagyon jók, itt Kispesten tetszik az új közösség is a klub is. Bizakodóan tekintek a szezon elé.

– Édesapád ismerős lehet az NB I-et nyomon követők számára, ő a Debrecennél dolgozott pályaedzőként Miroslav Beranek mellett. Ő ellátott extra infókal a Kispest csapatáról?

– Nem, ez nem volt téma köztünk, nem tőle tájékozódtam. A menedzserem javaslatára érkeztem ide. Januárban több felkészülési találkozón is pályára léptem a piros-feketéknél, miután a szakmai stáb úgy döntött: számítanak rám, így aláírtam a kontraktusomat.

– Mik az elvárásaid a tavasszal kapcsolatban, mind saját magadat mind a csapatot tekintve?

– Nem könnyű erre válaszolni így a felkészülés közepén. Én nyilván keményen küzdök majd a kezdőcsapatba kerülésért, igyekszem segíteni a csapatot a saját eszközeimmel. Optimista vagyok, a lehető legmagasabb helyezésre pályázunk ami tőlünk telik…-meglátjuk ez mire lesz elég!

– Köszönjük a beszélgetést.

– Én is köszönöm!