Supka Attila a mérkőzésről – mi pedig egy boxeralsóról

A találkozót követően vezetőedzőnk értékelte a látottakat és némi előretekintésre is vállalkozott a cívisvárosi mérkőzésünk kapcsán, illetve a csapat összeállásának folyamatáról.

Az utolsó kérdés kapcsán megkerülhetetlen annak a felvetése: a hazai játékvezetői és asszisztensi körben hogy vagyunk képesek összevadászni ennyi sült brokkolit. A meccs jelentéhez ugyanis a 2. játékrész közepén értünk el, mikor is Vólent helyére Supka edző Brightot akarta beküldeni. Nos a cserénk 5 percig húzódott mert a túlbuzgó partbíró a stoplik ellenőrzése után a kiwi srác nacija alá is bekukkantott majd intett hogy bukó van, itten nem lesz beállás és elfutott szöglethez lengetni. A kispad 5 percen át könyörgött neki hogy jöjjön vissza megnézni még 1X az esetet de egyáltalán kideríteni hogy mi a problema?! Partjelzőnk azonban csak peckesen integetett hogy ő a maga részéről lezárta az esetet. Végül érkezett SzabóZsé és ő is belesve a Bright-i gatya alá végül engedélyt adott a cserére. Interjúnkból kiderül, hogy az epikus szenvedés oka prózai volt, én meg azon gondolkozom, az ilyen (szereplés-orientált, az hagyján de a szabályzathoz is tufa) csókákat mint a derék vonalbíró, honnan szerzi be ilyen nagy tételben az MLSZ?

Hihetetlen.

Fotó ismét Babar.

Még nem dőlt el semmi (?) – Kispest-Vidi MK beszámoló

Az utolsókat rúgó tél egy hideg, fogvacogtató estével kedveskedett a Bozsikot szerdán úti célul választó kispesti és fehérvári szurkolóknak az aktuális kupafordulóban. MK meccsre került hát sor kedvenc stadionunkban és bizony nem a párharc esélyeseiként készülhettünk a kezdő sípszóra – dicső MK-s közelmúlt ide vagy oda. Supka azért olyan eredményt célzott be a meccs előtt mellyel még élne a remény a jövő keddi visszavágóra, lehetőleg kapott gól nélkül – ezt a vágyálmot kisebb defektusokkal (már amennyire a bekapott gól kicsi) azért kvázi hoztuk.

A Fradi elleni derbihez képest jóval szellősebb lelátók előtt került sor a mérkőzésre. A Vidi “B jellegű” csapattal érkezett, főleg támadószekcióban, nálunk pedig egy amolyan “a lehetőségekhez képesti vegyes” futott ki a gyepre. A védelem pl. abszolút első soros volt, ám lehetőséget kapott a gólvonalon Kemenes, szűrőben pedig az inkább tartaléknak minősülő H. Adri és Hidi, elöl pedig az ifjú tehetség, a Sisa alatt anno az NB1 mélyvízében már megmártózó Vólent.

A találkozó álmos kupa jelleget mutatott kezdéskor, nekem a két évvel ezelőtti, Kecsó elleni hazai MK meccsre emlékeztető módon. Sokáig nem történt semmi érdemleges, majd szép lassan elkezdtük átvenni az irányítást. E pálfordulás hamar eredményt hozott: azt hiszem Zelenka indította Lovricsot, a horvát bekk jól osonkodott el a jobbszélen, centerezését pedig a Danilóra mozduló Bozovics mellett Zelenka belsőzte a kapuba! A korzón csak Pelenkaként emlegetett irányítónk tehát második meccsén már be is köszönt, várjuk a folytatást! (Ahhoz viszont no comment hogy egy-egy rosszabb passza alkalmával már jött is jól megszokott ordenáré szidás egy-két torokból “ez is minek kell nekünk” felütéssel. Én kérek elnézést.) A félidő hátralevő részében a játék képe már nem nagyon változott, belőlünk sajna hiányzott a 2. gólhoz kellő plusz, ami majd a 70. perc után meg is bosszulja magát.

A szünetben határozottan jó kedvvel tekintettem a II. félidő elé és a kiürült műanyagkorsó fenekére – uraltuk a meccset, a Vidinek alig volt momentuma. Egy + gól azonban nagyon hiányzott a nyugodt visszavágó fogalmához.

A II. játékrész első harmadában aztán 2 hatalmas ziccert is rontottunk – ekkor nem sok hiányzott a Vidi megregulázásához. Ám ami hiányzott az hiánycikk is maradt, a Dottore cserélt, jött a már szünetben bevetett Nikolics és Polonkai mellé Gosztonyi is, a Fehérvár ritmust váltott – jött is az egalizákló találat. Védelmünk egyszer hagyott ki, a 2 cserejátékos által behülyített hátsó alakzatunk csak leste Nikolics találatát. NAGY KÁR VOLT EZÉRT! Félek, sokba kerül majd nekünk ez a Nemanja-gombóc. Percekkel később Kemenes egy remek kijövetellel akadályozott meg egy újabb találatot egyúttal -remélem- jelezve a kispad felé hogy kivel kezdjünk szombaton. Meleg lett a pite. A végére aztán védelmünk úgy-ahogy helyreállította önnön stabilitását elöl azonban már impotensek voltunk, ezúttal sem Azevedo, sem Bright nem tudott sokat hozzátenni az attakokhoz.

1:1. Sajnálatos a kapott gól, nem is kicsit… Azért az eredmény nem egy vészesen rossz kiindulási alap a fehérvári túrához – bár nagy kérdés, a sóstóiak játszanak-e még egyszer íly ötlettelenül mint ezen az estén.

A sajtótájon jó hangulat uralkodott, Mezey voluntarista gesztusroham részeként dícsérte a “masszív Honvédot” és a “remek színvonalú, élvezetes kupatalálkozót”. A Dottore kissé régi gombfocis önmagamra emlékeztet. Én is ha győztem vagy iksz lett, nagyvonalú szóvirágokkal dícsértem az ellenfelem, modoros, egykori Népsportot idéző közhelyeim helyből pofont értek volna. Viszont ha kikaptam, az egész világ hibás volt… emlékezhetünk, a Moraleses fehérváris siker után minden voltunk csak masszívv, szimpi csapat nem – ellenben bekkelős förmedvények Mezey szerint.

Hazafele a 42-esről lecsúszva gyalogolhattam végig az Adyn hazáig. A wekerlei estében épp a főtéren rongyolva át a kivilágított, regionális operatív programból kistafírozott kulisszák látványától elérzékenyülve magamhoz képest ultrameglepő módon optimista hullám  kapott el: lassan itt a tavasz, mi meg elkapjuk a Vidit a visszavágón? Aztán bekanyarodva a sötét Mészáros Lőrinc utcába egy alattomos kátyúba lépve 1 dupla cukaharát idéző performansszal zuhantam majdnem az árokba, ami azért visszarántott a realitás talajára. Jó lenne ha a jövő kedd nem ezt tenné velem -velünk.

Jó: Kemenes, Debreceni, Botis, Lovric, Zelenka, Vólent.

Fotó: Babar.

A Kispest-faktor. Kispest-Videoton MK beharangozó

Ma este 18 órakor jön a Vidi az MK-ban. Csapatunk nem szárnyal igazán, a Vidi magabiztosan menetel első bajnoki címe felé, markánsan jobb kerettel a mienknél. Este hideg lesz, a sör nem csúszik, kinéz egy oktatás nekünk – miért érdemes kimenni? Észérveket nem tudok mondani, emocionálisakat igen. Két dolog miatt. Ezekről bővebben, néhány korábbi mesterünk nyilatkozataival együtt, a hajtás után.

 

 

Egy. A Kupa az nekünk fekszik, nekünk találták ki, nekünk áll a zászló. Mindegy hogy a bajnokságban épp hol szenvedünk. Ahogy a labdabiztoson egyszer egy remek posztban valaki már rávilágított: módosítani lehetne az elmúlt évek tapasztalatai alapján a versenykiírást is, hogy mi csak az elődöntőknél kapcsolódjunk be, odáig úgyis eljutunk. Nos ez most nem lesz sétagalopp de ha tartani akarjuk a hagyományt akkor most bizony meg kell dorgálni a Doktor úrékat.

Kettő. A Kispest-faktor. Ez egy érdekes jelenség. Jobbára a negatívumait élvezzük. Főbb elemei közé sorolhatjuk, hogy bármely volt játékosunk, aki itt rém gyenge volt ellenünk mindig beköszön, tuti egyes meccseket szívunk be hazai pályán bármikor, ha kicsit kiegyenesedni néznénk ki akkor pedig jön valami belső vagy külső botrány és máris földbe áll a szép sorozat. Ha győzelmet várok valaki ellen mert egyszerűen nem lehet más az eredmény, akkor tuti a bukás. Na de. Sajnos ez ritkább eset, de igaz. Ha leírom a csapatot, akkor mindig jön valami csoda-szerűség. Mint Szurgenttel Zalaegerszegen, a Kozarekgólos meccsen. Mint Komorával 1997 őszén a Fradi ellen. Mint Supka első őszén, mikor sorozatos szopolák után idegenben rúgtunk 4-et a mumus Kaposvárnak a Kupában. Mikor a Vác elleni hazai megaláztatás után megfingattuk a Sampot. Hát most ebben reménykedek, halványan, minden alap nélkül.

Úgyhogy most vissza a melóhoz, valahogy kibírni szemkifolyás nélkül a monitor előtt, 5-kor aztán start, 3/4 6 Bozsik, Holé úrnál kikérni a csapolt árpalevet aztán várni a csodát.

További hosszas polemizálásra most nincs időm, ezért a rövid esélylatolgatás után inkább néhány korábbi edzőnket kerestük fel, arra a kérdésre várva tőlük a választ: mit várnak a kétmeccses párbajtól.

 

 

 

 

Fotók, innen, onnan: calcioservice.com; origo.hu; mtv3.fi; nasljerseys.com.

3D-ben a Bozsik-stadion

Épp a Google népszerű Earth alkalmazásában volt dolgom, és teljesen véletlenül (na persze) vettem észre, hogy egy kedves rajongó nem csak megrajzolta, hanem fel is töltötte a Bozsikot körüljárható, három dimenziós modellként.

Megnézhető közvetlenül a programból, online, vagy beágyazva ebben a posztban.

Köszönjük, és gratulálunk.

.

Osztályozókönyv – Kispest-FTC

Tartva a magunk által felállított tradícióinkat, osztályozzuk a tegnapi gladiátorinkat akik sajnos elvéreztek a Schembri-Heinz-Csizi gáton. Talán évvégén egy összegzést is készítünk, hanta meg egy menetrendszerinti varázsexcelben vagy egy SPSS klaszteranalízissel súlyosbítva kihozhatja a saját házi rangsorunk nyertesét – aki egy 1 éves csak.blog előfizetést nyer. Képzelem, hogy felspannolja ez majd Rouanit, Danilót vagy épp titkos favoritomat, Zelenkát. No azért nyomjuk.

TÓTH IVÁN: Csúful benézte a szabadrúgásgólt – de a védelem éppúgy elmarasztalható. Schembri ellenében volt egy szép kijövetele, de én már Kemenes Szabit tolnám vissza a gólvonal elé. 4.

LOVRICS: Balhátvédnek és középső védőnek hoztuk, most a jobboldalunk eltűntével a másik szélre vezényelte őt ki Supka mester. Játéka ugyanúgy tetszett, mint az MTK ellen. Elöl mondjuk szegény nem nagyon használható, de nem is ezért hoztuk. 5.5

DEBRECENI: Még mindig nincs csúcsformában, most is voltak érthetetlen előreívelgetései, és robbanékonysága is lehetne jobban a topon. 5.

BOTIS: Nagy küzdő, most is kissé stabilabb lett a védelem a visszatértével, és még egy posztumusz Plókai suhintásra is volt ereje elöl – csak míg elődje azt beverte 1999 decemberében, addig ez most Sorinnak nem sikerült. 5.

HAJDÚ: Dettó mint az MTK ellen, elöl szép dolgokat művelt, hátul átlagos teljesítmény. Őszi formája némileg hanyatlóban de így is erősségünk. 5.

AKASSOU: Hol van az őszi Akassou? A szerelések, ha épp nem Schembri-lábat forgácsolt még kb. mentek, de az indításai katasztrofálisak, voltak, a 40. percben seggberúgott labdája legalábbis Bánföldi díjas, ha meg nem indít és hátrajátszik, minden támadásunk megakad. Aka, Aka, szedd össze magad, ez kevés lesz így. Benji szindróma? 4

HIDI: Patrik úgy fél évente előkerül, edzőink 1-1 meccsre kipróbálják majd elfelejtik. Nos a bizalom szerintem úgy kéne neki mint egy falat kenyér. Az is igaz viszont hogy nehéz bizalmat szavazni az ilyen teljesítmények után. Az első félidőben nagyon halvány volt, Heinzet baromira tisztelte (ezen persze nincs mit csodálkozni, anno a cseh csatár képét akár be is ragaszthatta a saját Euro2004-es lutra-albumába), de ezt le kell vetkőzni! A 40. perc táján végre jött egy jó szerelés, ám mire belendült volna, Supka lekapta. Keményebben, Patrik! 4. Cseréje, Zelenka ismerkedett a közeggel, kocogása valahol a régi Dömés válogatott-videókat idézték, helyezkedésén és ahogy a többieket gesztusokkal is próbálta instruálni, azon az látszott, szerezhet ő  még szép perceket nekünk – csak ne a homlokán vegye a levegőt 10 perc után! Lovricsnak azért tett egy akkora labdát, hogy csuhajj. 5

NAGY GERGŐ: Már kijárt neki a kezdőkénti lehetőség, ám sajna őt is elérte a lámpaláz. Keveset volt játékban és amikor labdát kapott nem sikerültek a megjátszások, elfutások. Sebaj Gergő, lesz ez még jobb is ebben biztos vagyok! 4. Cseréje, Danilo megint szép pillanatokat szerezhetett volna valami  nyugalmazott , Kossuth-díjas mozgásszínházi szakértőnek ha lett volna ilyen a lelátón. Agilitása dicsérhető egyedül, csak azt nem értem, ilyen hosszú lábakkal miért ilyen lassú? 4.5

IVANCSICS: Gellértünk zsinórban második meccsén idézte poszt 2007-es kispesti önmagát, ami azért nem fajin, mert pont 2007 tavaszán volt ő itt nagy formában, azután már ritkán. Húzóember kéne legyen ebben a mai Kispestben, ezt eddig nem hozza. 4

MOREIRA: Lásd az MTK elleni kritikám róla. Kevés, fizikailag is, összjátékban is. 4 Cseréje, Vólent kedvező benyomást tett rám a rendelkezésére álló szűk húsz percben. 5.

BRIGHT: Jót tenne neki az első gól, az beindíthatná. Nem olyan ügyetlen amilyen darabos, akár még jó vétel is lehet belőle – csak kezdje el bizonyítani végre. A kapufája nagyon kellett volna hogy bemenjen… 4.5

PosztFradimeccs beszélgetés Supka Attilával

A találkozót követően Supka vezetőedzőt kaptuk mikrofonvégre. Az érthetően nem túl feldobott szakvezető azért még nem esik kétségbe, némi variálással a kezdőn készülünk a jövő hét 3-mas terhelésére ami az ellenfelek sorát (Vidi, Debrecen, majd ismét Vidi, ebből kettő idegenben) nem ígérkezik sétagaloppnak. A szurkolók segítségére számító vezetőedzővel való minibeszélgetésünket a tovább után olvashatjátok.

 

 

–    Ahogy azt a sajtótájékoztatón is említette, nem könnyű bármit is mondani egy ilyen meccs után – egy erősen X-szagú találkozón maradtunk pont nélkül…

–    X szagú, igen, mondhatjuk. Sajnálatos az eredmény, mert egyenrangú ellenfelei voltunk a második helyezett Ferencvárosnak, és bőven akadt olyan momentum, elsősorban a második félidőben, amire lehet építeni a továbbiakban- ezért is különösen fájó a vereség. Nagyon buta gólt kaptunk, ezen a szinten, NB1-es játékosok, gondolok itt a védelemre, nem engedhetik meg maguknak az ilyen figyelmetlenséget – le kellett volna védekezzék ezt a szituációt. Abban bízunk, hogy a jövőben –ha fogalmazhatok így- kiegyenlítődnek a „külső körülmények” amelyeket a csapat nem tud befolyásolni és akkor majd mi örülhetünk. A sérültek gyógyulásával a variációs lehetőségeink is bővülhetnek.

–    Kezd kellemetlen közelségbe kerülni a kiesőzóna is ezzel a két tavaszi vereséggel- és a közeljövő sorsolását elnézve nem lesz könnyebb dolgunk. Mi lehet tenni a felkészülés során, hogy ne uralkodjon el a csapaton az idegesség?

–  Nem gondolnám, hogy nagy gond lenne. Ma szoros vereséget szenvedtünk az összeszokott FTC ellen, a második félidőben szinte felborult a pálya, ám nem tudtunk eredményesek lenni. Nem hinném, hogy a csapatnak idegeskednie kéne, dolgozunk tovább és bízunk abban hogy az eredményeknek jönniük kell.

–    A sérülések miatt átalakított kezdőben 2 fiatalunk is helyet kapott és Vólent is lehetőséghez jutott a 2. játékrészben. Az ő teljesítményükkel mennyire volt elégedett?

–    Elégedett voltam de azt látnunk kell: ezektől a srácoktól még nem várhatjuk el hogy ők nyerjék meg a meccseket. Most még. Részfeladatok megoldására viszont már alkalmasak. Nagy Geri ma kezdő volt , ma ennyi volt benne a játékában, ezt mondhatjuk el Patrikról is, és Vólentnek is adtunk lehetőséget. Tehetséges srácokról van szó akik értékei a klubnak, de fokozatosan kell tapasztalatot szerezniük. A közeljövőben is (ők is és mások is) megkapják az esélyt továbbra is, de szerepeltetésük és ennek foka nyilván meccsszituáció függő.

–    Szembetűnő volt az első játékrészben a kreatív játékos hiánya a középpályán, a második félidei kettőscsere ezen javított valamelyest. Zelenka hogy áll fizikailag és ön szerint megoldhatja ezt a problémát?

Én nagyon bízom ebben. Folyamatosan hozza be a lemaradását, éri utol magát, ma már 30 percet játszott is, reményeink szerint a jövőben egyre nagyobb feladatok hárulhatnak rá, egyre nagyobb szerepet vállalhat a játékunkban. De természetesen nem szeretnénk pusztán egy emberre kihegyezni a felállásunkat.

–    Nem könnyű hét vár ránk: Vidi-Debrecen-Vidi.
–   Nem könnyű valóban. Nincs idő a sebeinket nyalogatni, a két kupameccs és a következő bajnoki is a nyakunkon. Fel kell állnunk, nyilván lesz 1-2 variálás a kezdőcsapaton, és próbálunk tudásunk szerint a legtöbbet kihozni a mérkőzésekből. A Fehérvár ellen hazai pályán mindenképpen szeretnénk egy olyan eredményt elérni, ami a továbbjutás szempontjából optimális esélyeket kínál nekünk a visszavágó előtt. Ehhez nagy szükség lesz a közönségünk támogatására is, akik ma is remekül szurkoltak, ezt ezúton is szeretnénk megköszönni nekik!

Fotó: Babar.


Na de ki lő itt gólt? – Kispest-FTC beszámoló

Sajátos mérkőzésre került sor vasárnap este a Bozsikban. Sajátos, mert a Fradi elleni meccs minden idényben kiemelkedő fontosságú, minden egyéb szócséplés itt fölösleges is. És sajátos azért is, mert olyan dologra vállalkoztunk egy jóbarátommal, amire eddigi focinéző pályafutásunk kapcsán még nem volt példa – azaz helyszínen, egymás mellett végignézni az inkriminált rangadót. E így magában nem sokat mondhat az olvasónak, de mivel finoman szólva ellentétes frontokon foglalunk helyet a Kispest-Fradi viszonylatban, így már árnyaltabb lehet a kép. Kivételesen bevállaltam hát állandó pályamenti posztom elhagyását és a régi jó korzós törzshelyre katapultáltam magam a haveri társaság közepébe, az említett fradisztikus kollegával szorosan egymás mellett, permanensen tárgyalva meg az eseményeket, mindketten kíváncsian arra, hogy ami korábban 15 éven át sosem sikerült, egész pontosan emberi hangon és egymás vérig sértése nélkül végigtárgyalni egy Kispest-FTC-t, az most, 2-3 hónapra a harmadik ikszes életkortól végre megvalósul-e. A tovább után kiderül.

A mérkőzésre „sztárvendégeket” is vártunk ugyanis Öcsém Erasmusos spanyol cserediákjai is bejentekzetek a derbire, mondván speckó élményre vágynak itt a vadkeleten a Barca és Rayo Vallecano rangadók után… nos ők végül az infulenzaszezon egyikutolsó áldozataiként lemondták a meccset, és azt kell hogy mondjam: nem biztos hogy rosszul jártak. Pedig nem így indult. Az utóbbi hónapok síri csöndjéhez képest egészen helyre kis focihangulat alakult ki a kezdő sípszóra a Szentélyben. A vendégszektor tele, 1300 zöld vendéggel, míg a mi Kanyarunk is szép létszámot mutatott, permanens aktivitással, a korzó pedig szintúgy szoftosan megtelt. Mindez kb 4000 nézőt jelentett, ami a klasszik időkhöz képest semmi, de ma már ez is jól esik a bármely magyar stadionban megszokott nézőszámokhoz képest, a körítés pedig, mondom, abszolút vállalható volt, fogytak is a sörök, forralt borok és szálltak az ajkakról a kötelező bíztató és gyalázó rigmusok, vica versa.

Felállásunkról ugyanazt tudom mondani, mint hanta 1 hete az MTK ellen. Okésnak tűnő kezdő, kidolgozott taktikára utaló jelek, aztán besülő megvalósulás. Jó ötletnek tűnt a hiányzó sérültek fiatalokkal való helyettesítése, Nagy Gerinek kijárt már egy huszárvágásos kezdő és Hidinek is jobban örültem, mintha Horváth Adrit kellet volna nézni a kezdőben. More újfent való erőltetése betudható volt a sok sebből vérző keretnek, a felállás ismét 1-4-2-3-1, Bright ismét bizalmat kapott. A találkozó előtt a honlapos tippjátékban babonából bevert 1:3 ellenére egy ikszben minimum bíztam, zöld kollegám pedig szintúgy egy visszafogott 2:2-t tippelt a találkozó előtt, vacogó fogakkal a korzós korlátnál. És dícsérte a gyepet. Látszik, régen volt már bohócliga meccsen, nekünk, kispestieknek nem újdonság a Bozsik jó talaja. Itt még egy rugóra járt az agyunk. Kíváncsian vártam a folytatást.

Ami bizony harmatos lett. Az első játékrész anblokk felejthetőre sikerült, Sztanics a 12. percben lemásolva Coira Fradi elleni tavalyi szabadrúgását, leventególt ragasztott a kapunkba, védelmünk és Iván performansza itt testvérek között is minimum érthetetlen volt – tán agyban még mindig a  derék Kolarics Andrea által prezentált Himnusz alatt jártak. Gyenge kísérleteink (Gege próbálkozása az 5. percben, majd első komolyabb helyzetünkként Hidi jó 25-rőli lövés-szerűsége) nem sokat értek, a játékvezető és asszisztensei pedig elkezdték szokásos pályázásukat a „háromhülye” kórus beindítására. Maróti félidőközepi szabálytalansága még a barátom szerint is „narancssárga” volt, az azt követő lesmegítélési eszetlen, következetlen kavalkád az ősz hajú partjelzőt ültette fel a „lelátó kedvence” feliratú trónra.

A játékrész végén aztán felmerült bennem a kérdés: mi a frászért kell a 40. percig várni és aludni ha olyan dolgokat is tudunk mint akkor? Persze megint Hajdú posszant el és nyomult előre, cselei nyomán beadás lett a dologból, Bright, Gege  és Botis is tüzelhetett 1 percen belül… itt csak a szerencse mentette meg a zöld kaput a góltól.

Visszatérve a mi privát Kispest-Fradi meccsünkre az első játékrész mindenestere nem ejtett komoly sebet barátságunkon, a közösen deklarált „két k.rvasz.r csapat találkozója” proklamációt követően vállvetve indultunk a kötelező sör+piszoár körre. A második felvonás aztán forrósította a hangulatot.

A szünet után az első percekben meddő mezőnyfölény alakult ki a javunkra, de az átütő erő továbbra is hiányzott. A játékrész közepére aztán javult a helyzet, ekkor ismét szép tüzijátékot rendeztünk Ranilovics hálója előtt, volt Bright százszázalékos ziccer, később egy felső kapufát is sikerült villantani. Gól, az azonban nem jött. Supka kettős cserével próbált frissíteni, a ma valóban megilletődött Nagy Gergő és visszafogott Hidi helyett Zelenka és Danilo folytatta. Előbbiben, mondjon bárki bármit, a potenciált én látom, helyezkedése, mozgása (Heinzéhez hasonlóan) úgy emelkedett ki a mezőnyből mint az import Pilsner Urquell a Dreher gyár szortimentjéből.

Nyilván nem váltotta meg a világot a mostani 30 percben, de rémelem még nem kezdi ki őt idő előtt türelmetlen publikumunk (persze simán benne van a dologban az Esad-osodás, de hátha égre kifogtunk valaki jót…). Némi fizikai erősödés azért még ráférne. Később Vólent is pályára lépett, agilitása nem tett rosszat a támadószekciónak. Kár, hogy nem nagyon jött össze semmi elől…

Lassan beinduló kapkodófrászunkat aztán tovább súlyosbította a tény: a játékrész végére sajnos a játékvezető átment minősíthetetlenbe. Hangsúlyozom, nem rajta ment el a meccs, nekünk is jóval koncentráltabb és tudatosabb játékkal kellett volna kirukkolnunk és nem csak 5 perces szakaszokban. Mindettől függetlenül a sárga lapok egyoldalú osztogatása, a sajnos már megszokott következetlenségek (az aktuális IQ-akkumulátor szerepét eljátszó Csizmadia és Lovric ugyanúgy sárgával jött ki a szőkített hátvéd és a horvát játékosunk kakaskodásából, noha a hunyó egyértelműen a derék Csizi volt, és még sorolhatnánk) és a torzsalkodó felek megfékezésének gyengekezű elmulasztása azért bőven a referee számlájára írandók. Ekkora már a Hajdú féle tiziszitu, a Lovric-Csizmadia duett vagy a Zelenka-sárga kapcsán közel emelt hangnemben osztottuk egymást a jóbaráttal, kellemesen előjöttek a régi, ’90-es évi reflexek…nagy haragszomrádig azért nem mentünk el, úgy látszik tényleg öregszünk.

A meccsvégi összegzésben két dologban is egyetértettünk. Egyrészt a meccs képe alapján az iksz (én ehhez hozzáteszem: minimum az iksz) megérdemelt lett volna a mi oldalunkról, lévén a Fradinak kábé helyzete nem volt a második 45 percben.  Pruki szerint célfutball volt. Na ja. Másrészt közös hobbink, a jóféle cseh sörök kapcsán adja magát a hasonlat: a találkozó jellegében sajnos sokkalta közelebb állt a Templom téren csapolt Kőbányaihoz, mint rendszeres Hegedűs Gyula utcai Pivo-sörözős kiruccanásaink során fogyasztott testes szűretlen Bernardhoz vagy a jó Cerna Hora-i pincesörhöz. Ha azt nézem, hogy ez a rém gyenge Fradi a második helyen feszít a tabellán, akkor akár jó jelnek is felfoghatjuk a szoros vereséget a jövőre nézve – én azonban fázok az egyre közelebb kerülő kiesőzónától is. Nagy kérdés, hogy a szakmai stáb illetve a csapat maga hogy reagálja le a sorsolás szeszélye miatti nehéz kezdést. Borzalmasan nehéz hetek várnak ránk, csak a legközelebbi hét Vidi-Debrecen-Vidi hármasa adekvát példa erre. Minden optimizmusunkra szükség lesz a következő hetek beharangozóiban. Doki barátommal meg ki tudja, lehet, hogy az Üllőin is megnézünk közösen egy csörtét jövőre…  

Azok között pedig akik a poszt címében feltett kérdésre tudják a választ, Alfi Lacalle gigantposztereket sorsolunk ki.

Fotók: Babar, mint mindig!

Beharangozó: Honvéd – Fradi

1909: 9972739 5c3bbfdb5f08154bc153c61d36ad05fb l

Felesleges.

Mármint beharangozót írni.

Egy Fradi ellen teljesen mindegy ki a balszélső, náthás-e a centerhalf, formán kívül játszik a kapusunk. Ha a Fradi jön, hirtelen nincs légiós, nincs saját nevelés, nincs kérdés, mert a Fradi jön.

Minden kispesti egy kicsit fradista a lelke mélyén. A Fradit verni jó, a Fradit verni kielégítő, a Fradit verni valahogy más. Nekünk kell a Fradi! – évről-évre látni, ahogy a meccsek végén magasban a piros-fekete mezes karok, mindenki örül, ez így jó, így helyes.

Ahogy mondtam, felesleges beharangozót írni. A mai napot mindenki tudja miről szól. Lassan száz éve vívjuk, sokszor bajnoki címet eldöntve, általában élcsapatként. Igazi rangadó.

Lehet bújni az almanachokat, mikor nyertek felénk utoljára (régen), lehet kicsit megijedni az ellen gólképes csatárától, a veretes bajnoki mérlegétől, de szintén felesleges. Egy rangadón bármi megtörténhet, még az is, hogy egy korábban sosem hallott név háromszor bólint a Fradi kapujába.

Szóval nem írunk ma beharangozót, mert hisszük, akinek arra lenne szüksége, annak bármit mondanánk, úgysem értené. Ezt érezni kell.

Találkozunk fél hatkor a Bozsikban.

Csak!

Hétvégi felvezetés, Fradiverő videóval – 3. rész

Annyira megjött az étvágyam hogy nem tudok leállni – rosszabb vagyok, mint Horváth Gyula a nyerőgép előtt. Hanta által indított Fradievő sorozatunkban néhány kötelező jellegű youtube videóval megtámogatott miniposzttal spanoljuk magunkat vasárnapra. A 3. rész következik.

Hogy nehogy azzal vádoljanak minket hogy csak a ’80-as évekbelli múltból élünk, nézzünk egy napjainkhoz jóval közelibb zöldverést. 2005 nyarán az NB1-be visszajutásunkat és bennmaradásunkat hozó, Bognár Gyurival és Szuri bával, majd Gergely Károllyal fémjelzett idényünk után Piero Pini honfitársát, a talján Dolcettit ültette kispadunkra és bebiztosította számára minden idők egyik leggyengébb kispesti keretét, sok-sok fiatallal vagy máshol levitézlett bohócligerrel.

A soproni ikszes debüt után egyből a Fradi jött aki akkortájt állandóan vert minket így nem ígért sok jót az álmoskönyvek szerint a meccs. Nos, Aldo Maestrót ez nem zavarta, ügyes taktikával és a mozambiki szabiról visszatérő Geni vezetésével, no meg kispesti góljai felét egy meccs alat kiszóró Alvesünkkel porrá zúztuk a zöldeket és Kukás Lajos cerberus önbizalmát. Tímár hiába szépített már…

A meccsen a tesómtól kapott új AS Roma edzőtrikómban feszítettem, és a kiváló debüt azt eredményezte hogy a ruhadarab féltett kabalává vált – még 3-4 évig csak a legfontosabb meccseinkre vettem fel és rendre hozta is magát (legutóbb pl. Győrben, az Abraham-gólos kupadöntő odavágóján). A nézőszám már nem volt a régi, viszont a forró délelőttön (RTL Klub, köszi), különösen jól csúszott a borzalmas minőségben csapolt sör a korzón üldögélve. Csodáljátok?

Bp. Honvéd – Ferencváros 3-1 (2-0)

Bozsik-stadion, 3.000 néző, Vezette: Bede Ferenc

Gól: Alves (9., 37., 59. p.), illetve Tímár (69. p.)

BHFC: Tóth I. – Kovács N., Mészáros, Udvari, Takács Z. – Lázár, Vadócz – Genito (Zana 60. p.), Dancs, Dobos (Bojtor 76. p.)- Alves (Bozsovics 70. p.).
Vezetőedző: Aldo Dolcetti.

Hétvégi felvezetés, Fradiverő videóval – 2. rész

Hanta által indított “Fradit reggelire, ebédre, vacsorára (de leginkább kardélre)” című sorozatunkban néhány régi vagy kevésbé antik videóval megtámogatott miniposzttal spanoljuk magunkat vasárnapra (csak nehogy pofára esés legyen a vége mint mindig ha optimistáskodni próbálok erőltetetten). 2. rész.

Második videónkkal ismételten a focisztikailag csodás ’80-as évekbe röpülünk vissza. Ekkoriban szegény IX. kerületieknek olyan rángógörccsel kombinált idegroham jöhetett elő pavlovi reflexként csapatunk nevének hallatán, mint nekünk a ’90-esek második felében az MTK kapcsán. Azaz: konstans szopóálarc biztosítva.

Ezen a meccsen az előzményeket tekintve azért nem volt ilyen egyértelmű a szitu. A bundabotrány miatt csapatunkat kényszeresen meg kellett fiatalítani és a bajnoki címet nyerő edző, Bicskei sem volt már itt, a válogatotthoz szólították, helyét Both Józsi bá’ vette át. Lehettünk azonban juniorosítva, a Fradi ezúttal sem kapott kegyelmet!

Ezen a ’89-es tavaszi Bozsik-beli rangadón minden volt ami az egyszeri kispester számára fociorgazmust okoz: Disztl Petász büntetőt hárít legszebb fehérvári éveit idézve, Csehi és Sass is góllal terheli a zöld hálót, és Bánki “Kispestre csak akkor mennék ha elaludnék a 3-mas metrón” Dodó pedig hiába szépít, ez már semmire sem elég.

Retro kapufák, tele a stadion… jó lenne újból ilyen kulisszák között élvezni a focit (a kapufa kevésbé, a második feltétel jóval fontosabb).

Vasárnap egy ilyen végeredménnyel kiegyeznék.

Bp. Honvéd – FTC 2-1 (0-0)
Bozsik stadion, 20000 néző
Gólszerző: Csehi, Sass.

Disztl P. – Csábi, Drobni, Disztl L., Nagy – Szíjjártó, Tóth, Varga (Pisont), Csehi – Gregor, Sass. Edző: Both József.