Az én Kispest-Honvéd sztorim KÜLÖNKIADÁS. BEST OF ’90s

Speciális különkiadásaként a visszatekintő sorozatunknak most fújunk egyet és mintegy összegezve az eddig elhangzottakat (mielőtt az 1999-2000-res idénnyel folytatnánk a sort), számba vesszük az eddigi epizódok által felölelt időszak legjobbjait és citromdíjasait. Az első szakaszban a számomra legjobb kispesti 11-et próbáltam meg összeállítani nem kis fejtörést és sakkozást követően- egy bő cseresorral is kiegészítve a kezdőt. Ha a szezonfelidéző részeket szubjektívnek tituláltuk, erre nem tudom, mit mondhatnék, de kíváncsian várom az olvasók saját 11-eit is-  hisz ahány drukker annyi megoldás… A U2 borítót felhasználó péklapátos címképem után katt, és mehet a verhetetlen 11…

Kezdőcsapat:

Petry Zsolt: első bajnok Kispestem kapusa olyan korszakos szereplője volt a kora ’90-es évek magyar futballjának, hogy mindenképp ide kívánkozik. A ’89-’90-es, „majdnemkiesős” idény Disztl Péter lejtőre került teljesítményével igencsak belém égett, így csodás kontrasztot jelentett 1990-91 folyamán a Fehérvárról érkező Petry klasszis teljesítménye. Kapusunk ekkor a válogatottba is bekerült (évekig kirobbanthatatlanul) és kispesti szezonja alatt fűződnek nevéhez a Norvégia elleni idegenbeli 0:0, ahol csak neki köszönhetünk 1 pontot, illetve a Wembley-ben az angolok szemének kivédése. Nem csoda, hogy az idény kapusa cím is Kispestre került. Legnagyobb sajnálatomra mindössze 1 évet maradt a Bozsik-stadionban, ahonnan a KAA Gentbe távozott.

Csábi József: legendás kora’90-es CS-betűs hátsó alakzatunk emblematikus tagja, leginkább jobbhátvéd, bár a ’93-mas bajnokcsapatban még elvétve, a Komora- és Gálhidi-féle kiesés előli menekülésekben már rendszeresen söprögető. Az NB1 egyik legbiztosabb jobbhátvédje volt, hatalmas, gyakran az ötösig elszálló bedobásai (ilyenből adott „gólpasszt” Pari-nak a Samp ellen) védjegyszerűek voltak. Alap Kispesternek tekinthető, Szolnokról került hozzánk ’88-ban, majd 1994 után a BVSC, Izrael és az MTK érintésével 1998 tavaszára került vissza a Bozsikba. Az utóbbi években Pölő és Sisa, majd Morales mellett pályaedzőként is fungált, jelenleg a válogatottnál teszi ugyanezt. Emberileg is roppant szimpatikus. Sztárallűrök nélküli figura, máig népszerű a szurkolók közt.

Csepregi András: Dzurják mellett az NB1 másik híres „Csöpi”-je. Zalaegerszegről hoztuk az 1990 nyári nagybevásárláskor, az első általam is látott bajnokcsapatból ő volt a kedvenc játékosom. Fura, tudom hogy nem egy csatár vagy irányító mellett tettem le a voksom, de valahogy imádtam a kopaszodó söprögető tanári védekezését. A bajnoki címben szerepe elévülhetetlen, Telek mellett a legjobb hazai liberó volt akkor, az A válogatott vésztartalékaként is számítottak rá, de Garaba vagy Lőrincz Emil mellett nem igazán fért be. Sajnos Mezey a második idényében már ki-kihagyta őt, s valóban volt némi formavisszaesés, 1992 nyári elbocsátását erősnek éreztem, főleg a söprögetőgondokkal küszködő következő idény fényében… Nagy kedvenc volt, itt a helye!

Márton Gábor: a pécsi játékos egy genki kitérő után jelentkezett edzésre Kispesten még 1991 őszén. Eredetileg védekezőbb jellegű középpályás, ám nálunk már 1992 tavaszán feltűnt a liberó posztján, hogy a következő, bajnoki címet hozó idényünkben a kissé gondatlanul összeállított, védődeficites keretben is pótolja e posztot. Vészmegoldás mivolta ellenére nagy szerepe van az ő védőjátékának a bajnoki címünkben, és az 1993 tavaszi Vidi elleni hazaira emlékszem vissza szívesen, ahol még gólt is lőtt a szigorú, de tiszta hátsó rombolás mellett. Sajna másfél év után távozott is, Cannes lett az újabb célállomás. Pályafutását végül nevelőegyesületénél, Pécsett fejezte be.

Mátyus János: 1990-től kezdődő komoly Kispest-drukkerségem első szakaszában, bármíly jó kis csapataink is voltak, echte balhátvéd valahogy nem akadt. Játszott ezt néha Plókai, néha Csábi, itt-ott Csehi Tibi, de egyikük se az a tőrőlmetszett balbunkó. Ilyenre egészen 1993 nyaráig kellett várni, mikor is bajnokcsapatunkhoz 3 ifi került fel, Tóth Misi, Dragóner és Mátyus János. Utóbbi benga csatárnak lett felhozva, Kuusi a Vasas elleni debütjén így is játszatta őt az ősszel, ám a tavasz a finn mester távoztát és Dimitrije Davidovics érkeztét hozta. A szerb tréner pedig hátravezényelte Mátyus Janit- elindítva őt ezzel az NB1 és a válogatott egyik kulcsember-mivolta felé. A trademarkos hátsó becsúszó szerelések mestere végül 1998 nyarán hagyott itt minket, a Fradiba igazolva, ami meredek húzás, mint tudjuk, de mivel azóta is bőszen mantrázza minden nyilatkozatában (lett légyen szó akár a légióskodás utáni leendő magyar csapatáról, a hol lennél edző kérdésről vagy a mely családhoz tartozónak vallod magad érdeklődésről), hogy Kispest és Fradi, Kispest és Fradi. Nehéz rá haragudni, konzekvens, valljuk meg. A Bozsikba játékosként már csak Fradi (és Győr) színekben tért vissza, az első alkalommal ennek Csertői látta kárát. Nagy emlék vele kapcsolatban: a Diósgyőr elleni 1998-as tavaszi idény-nyitó, ahol tanári módon alázza meg a borsodi támadót pont a Kanyar előtt…

Kovács Ervin: Nehéz dolgom volt a best of csapat szűrőjét kiválasztanom hisz több remek játékost (Csehi, Duró, Milinkovic) is alkalmaztunk e poszton, ám végül a kora ’90-es évek hazai Vieirá-jára, az Újpesti Dózsától 1990-ben áthozott Kovács Ervinre esett a választásom. Tényleg a világ– és Európa-bajnok francia szűrőhöz tudom hasonlítani: olyan védekezőközép, aki nem csak rombol és labdát szerez, de támadásban sem haszontalan. Sok fontos gólt lőtt, a pl.Fradi 1990 őszi leverése az ő duplájával lett meg. A ’84-es ifi-EB egyik hőse már Újpesten is ígéretes arc volt, de nálunk ért az NB1-es csúcsra. 3 itteni idénye alatt 2 bajnoki cím és egy bronz a terménye, 1990-91 és 1992-93 során is a bajnokcsapat alapembere volt… sőt ’92-93 során szerintem egyenesen a legfontosabb láncszem, a kezdőcsapat Sikesdije. Hiányát igazán 1 év múlva éreztük meg. Legkedvesebb meccsemlékem róla az 1992 tavaszi idényzáró, ahol 1:1-nél kb. 12-14 méterről remek gól heggesztett fordulásból Mitring kapujába. Tőlünk az Ekerenhez került (ma már Beerschot néven létezik a csapat), visszavonulása után kinn maradt – ez az utolsó infóm.

Piroska Attila: A partiumi fiú fiatalon, 24 évesen érkezett Kispestre az 1995 nyári nagy kiárusításkor a távozókat pótlandó egyik új arcként. Helyzete Mátyuséra hajaz: a megelőző években jobbnál-jobb kereteinkben a balszélső poszt általában hátrarendelt csatárral (Hamar vagy Vincze), esetleg vészmegoldás középpályással (hol Csehi, hol Komódi, hol aki épp odakerült) volt megoldva, ha épp nem csatártrióval (Gregor-Vancea-Vincze, vagy Hamar-Vincze-Orosz, stb.) rohamoztunk. Piri némi akklimatizálódás után a ’95 augusztusi spanyol túránk után a Zete ellen debütált, ősz végére alapember lett, tavasszal pedig a Warzycha-Bárányos-Árgyelán sor negyedik tagjaként egy mára már szoft-legendás középpálya egyik pillére. A következő idény felénél Bicskeivel való konflikt után távozik, de Komora 1999-ben visszahívja, és Tornyi, Szuri bá majd Glázer alatt még nagyokat villant. Utóbbinál kényszerből behúzódik irányítónak, Sasunak kenve hatalmas gólpasszokat (amikor meg a jó Mariusnak van kedve passzolni, Piri dupláz az Üllőin). A kedvenc kispesti baloldali középpályásom evör. Végül egy fél éves újpesti kitérő után a 2002-03-mas vészidény felénél takarítja el Kovács Attila Kispestről, mondván nem kell ide más, csak magyar. Nagy ötlet volt. Legnagyobb meccsemlékemet kell-e mondanom? 1996 június, szakadó eső, MK-döntő, 86. perc…

Rob Warzycha: A lengyel irányítóról már mindent leírtam amit fanként le lehetett, ajnározásért, hozsannákért katt ide. A korábban az Evertont is 3 idényen át erősítő karmester hozzánk (az akkori körülményeket tekintve számunkra hihetetlen mázlival) kerülő Warzycha egy idényt tolt le a Bozsikban, 21 mérkőzésen lépve pályára, ezeken 6 gólt és számos gólpasszt összehozva. Rögvest csepeli debütjén góllal nyitott majd olyan csodák jöttek még mint pl. a Fradi elleni 1996 tavaszi Hajdú Atesz-szakállborotválós heggesztés. Nagy emlékem a BVSC ellni hazai bajnoki, ahol olyan labdákat tolt Piroskának, hogy az ember ugrált a lelátón. Sajna (számomra) idő előtt távozott, az MK-döntő előtt elvitte a Colombus Crew. Utána évekig (Szabó Tibi-ig) üres volt a klasszik irányító poszt a kispesti sorompó mögötti sporttelepen. Lehet sokaknak szentségtörés lesz, hogy egy Illés vagy Bárányos helyett miért ő van a kezdőmben, de aki olvasta a visszaemlékező sorozatot, szerintem már csak szánakozó mosollyal legyint…-nálam kirobbanthatatlan a jó Robert.

Pisont István: A Legnagyobb Király. Róla is annyi szó esett már a visszatekintőkben hogy bármi további ragozás csupán felesleges szócséplésnek tűnhet. A gádorosi fiú Szarvasról került a ’80-as évek végén a bundabotrány miatt megfiatalítandó Kispestbe, ahol hamarosan nagy kedvenc lett. Alapemberré Mezey bajnoki idényében vált, az Üllőin lőtt szenvtelen gólja egy szép példája az ekkor futott formájának. Az idény végén vitte volna a Leeds, ám nem engedte ki az aggódó vezetés próbajátékra. Vele kapcsolatban is az Ervinnél már említett ’92 tavaszi Vidi-meccs hozta a személyes etalon-jelenetet, fél pályán végigkígyózó szólójával és majdnem nullszöges góljával. Természetesen tőlünk ment ki külföldre -már egy súlyos sérülést követően megújulva!- Izraelben is igazi sztár lett, de ha szerencsésebb, szerintem egy nagyobb klubban is megállta volna a helyét, igaz panaszkodnia így sem kell. Emberi kvalitásait mutatja a mostanság vele készített Digi TV-s riportban tanúsított szerény hozzáállása, azt meg sose felejtem el neki, hogy itt akarta befejezni aktív pályafutását ám Piniéknek nem kellett, szégyenszemre… Utoljára a pályán a Brazil Masters elleni meccsen láttam, ragasztott is egy akkora dugattyút a zsonglőrök hálójába, hogy majd’ bedőlt a kapu. Én meg elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában a gyerekkorom emlékére.

Hamar István: Sokat tanakodtam, hogy ki legyen a csatárduóm másik tagja Kálmán mellett, végül a szívemre hallgattam, hisz ha már szubjektív 11-et hirdettem, tartsam is magam ehhez. Hamar Pilu lett tehát a másik ék, aki, igaz, pont ezen a poszton játszott a legkevesebbszer nálunk (Kuusela is gyakran visszahúzta középpályára, ha nem épp csere volt, a kiesős tavaszunkon is inkább középpályást játszott). Hamart Csepelről hoztuk át 1992 nyarán egy nagyobb játékosbeszerző-kör eredményeként, s úgy festett, a fiatal srác csak epizódszereplő lesz Orosz, Vincze, Negrau és Fischer mellett. Nem így lett! A fineszes játékos helyet követelt  magának a kezdőben és bizony sok szurkoló kedvencei közé verekedte be magát. A válogatottban Puskásnál debütált rögvest egy duplával az írek ellen, majd szünet, végül Bicskei alatt lett stabil kerettag Izraelből. Tőlünk 1995 sanyarú nyarán távozott Illéssel az MTK-ba, majd vargabetűk után 2003 tavaszán tér haza – kiesni. A csúf bundaügy miatt az NB2 nagy részét szamárpadon nézi végig, hogy a hajrára beálljon, de az már inkább kellemes nosztalgia volt. Kedveltük őt, és tékozló fiúkénti „megtérésével” népszerűségi indexe is helyreállt a XIX. kerületben. Speckó emlék a ’94 tavaszi gól a Fradi ellen, ami győzelmet ért, illetve becserélése a Zete elleni MK-elődöntőn 2004 tavaszán, ahol egy pillanatra ’93-ba utaztam vissza…

Kovács Kálmán: A klubhűség mintaképe. Dömével és Bárányossal ellentétben ő tényleg tartotta, hogy csak egy magyar klub létezik számára játékosként. Természetesen ide nem ezért kerül be első sorban –  a legjobb csatár akit Kispest-mezben én játszani láthattam. A visszatekintőkben már dicsértem őt vég nélkül, most csak annyit: bár volt nem egy végigalibizett meccse, ha olyan kedve volt, simán hintett 2 v. 3 gólt bárkinek– és én a ’80as években (amikor pl. a Panát intézte el) még nem is láthattam játszani. Először első hazatértekor figyelhettem játékát a Bozsikban, erre még 2-szer került sor (1994-95 és 1997). Gyerekkorom válogatottjának stabil ékpárját alkották Kiprichhel. Emlék rengeteg van, a Fradi elleni hazai MK meccs kiállításától (amikor úgy téve mintha nem látta volna az ítéletet, visszament játszani) kezdve az Újpestnek rúgott 1995-ös mesterhármason át a Twente idegenbeli oktatásáig. Visszavonulása után sem szakadt el a klubtól, az NB1 Gerendás Györgyeként reklamált végig szezonokat Reszeli, Bognár vagy épp Szuri bá pályaedzőjeként, nem lehetett nem szeretni. Ha rajtam múlna ma is a klubnál dolgozna.

Vezetőedző: Dimitrije Davidovics. A szerb tréner Kuuselát váltotta 1994 tavaszán, és tekintve a finn edző népszerűségét, nem volt könnyű dolga. Mégis, tavaszra egy önbizalomtól duzzadó gárda jött ki a keze alól (mínusz az MK döntő), ősszel pedig remek keretet hozott össze Kispesten. Kár, hogy elfogyott a lovetta, s a munka befejezetlen torzó maradt… Én Kuuselát is nagyon kedveltem, mégis úgy éreztem: Davidovicsnál tudatosabb és masszívabb játékot toltunk, poszt-eltalálásai (pl. Mátyus) és igazolásai (pl. Milinkovic) pedig értő szemről árulkodtak.

* * *

Azt hiszem ha ez a fiktív kezdő összeállt volna, minden egyes taggal annak csúcsformás időszakát tekintve, csorgó nyállal lehetett volna nézni e csapatot (jó, nyilván nem az ’50-es, ’60-as évek focijához szokott szemnek, de nekünk akik manapság Adewunmiékon vegetálunk, mindenképp). Egy Warzycha labdával meginduló Piroska szép elfutást követően centerez, Hamar átlépi a labdát, Kálmán tüzel, a kapus bravúrral véd, a kiütött labdát Pisont visszakanalazza középre, ahol az érkező (mert akkoriban, basszus, még létezett második hullámunk is) Kovács Ervint találja, aki kíméletlenül tüzel a bal alsóba. A 8.000 főnyi közönség őrjöng, Petry a kapuból felfele tartott hüvelykujjával jelzi a gratulációt, a csapatkapitány Csábi érkezik elsőnek csibészes mosolyával a védelemből gratulálni, őt Csepregi és Márton követi (Mátyus Jani kissé lemarad mert épp a partjelzővel vitatja meg 2 perccel korábbi sárgája jogosságát – közben az általa leszerelt védőt betámogatják az öltözőbe). A kispadnál Davidovic mester igazít egyet a naphemün, és szól a pályaedzőjének, hogy lassan cserélünk, mert pihentetni kéne a kulcsembereket a Neuchatel Xamax elleni BL-selejtezőre…

* * *

Akik közben a kapu mögötti füvesen készülnek:

 

 

Vezér Ádám –  a posztBrockhauser éra stabil kapusa, Rottal szemben kétszer is csatát nyert a kezdőért (1995 és 1998 őszei). Az MK-sikert követően sajnos inkább a lejtőre kerülő csapat kapusa volt, kevés siker jutott neki osztályrészül, pedig remek kis portás volt. Tőlünk Ciprusra távozott, ma már ismét itthon véd.

Plókai Attila A föld-levegő rakéták királya, akit bumfordi védőstílusa ellenére sokan szerettünk Kispesten, dacára a néha hajmeresztő megoldásoknak (Vác elleni 11-kihagyás, Fáy utcai öngól). Szabadrúgásaiból Budó is csak tanulhatott volna.

Cseh András csöndes, szorgos védőmunka a halkszavú csapatkapitánytól – én erre emlékszem „Bagyából”. 2 évig láthattam őt itt, mielőtt a BVSC-nek odaadtuk. A CS-védelem másik emblematikus alakja, ügyes szabadrúgáslövő volt ő is.

Csehi Tibor – A kora ’90-es évek szabadrúgáspápája, a ’90-’91-es szezon góljának szerzője (szegény Zsiborás…), Csepregi mellett a CS-védelemből a második kedvencem. ’92-ben eligazol, „93-ban még visszatér 2 évre. Univerzális arc volt, sok poszton játszatták, a Samp ellen azt is bemutatta hogy helyén van a szíve, nagy küzdő…

Zoran Milinkovics Warzycha utáni második kedvenc légiósom a korszakból. Egy félidényt nyomott le nálunk, de ezzel sok szurker agyába égette bele a nevét. Igazi, kőkemény de ugyanakkor technikás szűrő volt – sajnos pénzügyileg megfáradó klubunk nem jelentett alternatívát neki a Felkelő Nap országával szemben 1995 telén.

Illés Béla – Játéktudása és góljai miatt itt a helye, de nem csodálkoznék, ha ő is csupán a Hali és az MTK mögé sorolna be minket a klublistáján ami a szívében elfoglalt helyet illeti. Gólkirályi cím és bajnoki arany-valamint ezüstérme van Kispestről egy MK 2. hely mellett, de igazándiból az MTK-ban vált véglegesen magyar szupersztárrá. Az hogy nem vállalta be a külföldet, engem mindig elgondolkodtatott- mindenesetre Kispesten azért szép emlékeket őrzök róla.

Bárányos Zsolt – az első olyan saját nevelés, aki a szemem láttára beépülve vált sztárrá a csapatban – imádtam még tinédzserként a játékát. Emberileg a távozását követő évek a „hagyjuk” címkéjű kartotékba tartoznak, itt most csak a szépre emlékezünk (pl. DVTK elleni idény-nyitó 1998-ban, dekázgatás, ívheggesztés, miegyéb), ez alapján pedig itt a helye a padon.

Stefanov István – Hamarhoz hasonlóan csepeli szerzemény, noha kiegészítő embernek hozták, gyakran volt kezdő – itteni teljesítménye pl. kenterbe verte a sztárigazolás Sallóiét. Igazi pengés arc volt NB1-es viszonylatban, nálam is nagy kedvenc.

Vincze István – A „Pilu”. 1990 és 1994 között számos jó idényt futott nálunk, hol balszélsőként hol ékként. Góljai mellett hasznos gólpasszai is fontosak voltak, távozásával támadószekciónkat is érzékeny veszteség érte.

Akadémiai padfoglaló néz ki tavaszra

Kemenes – Takács Ákos, Botis, Debreceni, Hajdú – Danilo, Coira, Akassou, Abass – Rufinho, Rouani

Valahogy így nézett ki Morales mester őszi alapcsapata, amely (és amíg nem jöttek a hírek) ha szép focit nem is produkált, de legalább eredményes volt. A bibliai Dávid vs. Góliát történetét kívülről fújva, az erősebbnek hitt csapatokat verte, de a gyengébbekkel szemben, mint a hajától megfosztott Sámsonként tündöklő Danilo, látványosan omlott össze.

A tovább után megvillantjuk, hogy tavasszal mi várható.

A tizenegy játékosból három már eligazolt a télen. Takács Ákos Győrben folytatja, Abass a szépemlékű Nimes-hez ment kölcsönbe (Forrás, hogy is volt az a sörmeccs?), míg Coira arra, amerre akar, lévén a Bozsikban nem számolnak vele. A jó Pablónál állítólag nem a tudás, vagy a teljesítmény játszotta a távozás okaként általában szívesen felemlegetett legnagyobb szerepet, hanem a ráfordítási költség, és az előbbiek hányadosa, ami (és ismét állítólag) igen magasra rúgott. Sebaj, majd pótolja őt az egész Bohócliga legfrappánsabb nevű védekező középpályása, Horváth Adrián. (Jó, értem, elmagyarázom, mert nekem is igen későn esett le: Horváth és Adrián. Értitek? Mindegy.)

Január eleje óta azonban más világ van, Supka mester újra a fedélzeten. Tizenegy játékos távozott, öt érkezett, és ha gyorsmérleget szeretnénk levonni, simán beleordítanám a tihanyi visszhangba, hogy meggyengültünk!

Németh Gábor az egész liga egyik legjobb kapusa, és bár az ősszel mindössze egy meccsen játszott, ráadásul nem is érezte jól magát nálunk (jajj, fájna leírnom, hogy miért), mégis sajnálom, hogy elment. Kemenes nem rossz, Tóth Iván lassan beférne a Milán ifibe, Kunsági mindenféle utánpótlásválogatott, szóval nem rossz eresztés, de egyikük sem Németh Gábor.

Zsolnaiért nem fogok könnyeimmel küszködve rohamra indulni a klubház ellen, de nem tudom nem megjegyezni rosszmájúságomban, hogy az első Supka-éra messze legdrágább igazolásáról van szó. Lacalléra egyáltalán nem lehet panaszom, hozta azt, amit előtte Nyíregyházán, szép, egyenes derékkal ült a kispadon. Tőle nem vártunk többet, távozását csak azok veszik észre, akiket a hidegbe fordult késő őszi meccseken testmelegének közelségével fűtött be a cseresor oszlopos tagjaként. Tavars egy meccset játszott nálunk egy év alatt, tisztességes, nyaknélküli gyerek volt, viszlátos. Cséke többet volt sérült, mint nem, igazán meg sem ismerhettük, valahogy majd túltesszük magunkat a hiányán. Bojtor dettó, bár ő egy igazi bumeráng, vagy újkeletű Kovács Kálmi. Biztosak lehetünk benne, fog ő még játszani a Honvédban.

Az ősszel játszók közül azonban Takács és Abass űrt hagy maga után. Plókás óta tudjuk, a jobbhátvéd posztja bizalmi, oda hosszú évekre szokunk igazolni. Taki személyében azt hittük megleltük a Bajszos Bombázó méltó utódját, aki majd kitölti a kígyótérről elvégzett szabadrúgások temetőfalba ütött lyuka után tátongó űrt. Takinak azonban úgy látszik több esze volt, és a jobb perspektívákat nyújtó Győr felé mozdult. Sok sikert, köszi, hogy itt voltál három évig! A futógép, ámbátor a labdával igen távoli barátságot ápoló Abasst megkedveltük, és nyugodtan kijelenthetem, ilyen ügyetlen futballista még sohasem volt a szurkolók nagy részének kedvence a Bozsikban.

És akkor a bő lére eresztett bevezető után jöjjenek a kőkemény tények: a tavaszi csapat váza.

Lejátszottunk hét edzőmeccset, hatot megnyertünk, pályára lépett negyvenöt (45!) játékos, rotáltuk, forgattuk, majd meglátjuk. Botis és Kemenes régóta sérült, velük nem számolhatott Supka mester. Légiósok jöttek-mentek, huszonhatan legfeljebb kétszer szerepeltek a csapatban. Maradt tizenkilenc, akik viszont rendszeresen. Belőlük próbáltuk meg összeállítani a várható tavaszi kezdőt:

Tóth Iván (Kunsági) – Remes (Moga), Debreceni, Lovrics, Hajdú – Horváth A., Akassou – Nagy G. (Fieber), Flavio, Ivancsics (Czár) – Vólent

Hoppáka! Az őszi csapattal összehasonlítva, mindössze Debreceni és Hajdú képviseli az állandóságot (plusz Botis és Kemenes, ha visszatérnek), kilencen új fiúk, sőt, Kunsági, Remes, Moga, Nagy G., Fieber, Czár és Vólent személyében vagy saját nevelésűek, de legalább 21 éven aluliak. Ha Iván nem lenne, az átlagéletkor is 25 alá menne! Az őszi hét légióssal szemben, most mindössze hárommal számolhatunk. Botis lesz a negyedik.

A döntően Moreles-bébikre épülő tavalyi keret helyébe egy akadémistákkal megerősített, illetve régóta itt lévő játékosokból álló alapfelállás körvonalazódik az MTK ellen idénynyitóra.

Kíváncsian várjuk, és ha játék továbbra sem lesz, talán egy jól szurkolható bagázs verődik össze a szemünk előtt szombatonként.

Kapacina Valérral beszélgettünk

Újabb fiatal tehetséget kaptunk mikrofonvégre a hétvégén. Kapacina Valér játéka hasonlóan Nagy Gergőhöz, Sós Márkóhoz, Czár Richárdhoz arról árulkodik: ha a szakmai stáb és a vezetés ügyesen sáfárkodik a fiatal titánokkal és a rutinosabb arcokból kialakított gerinc (mondjuk ezt már jó lenne látni) mellé okosan építik be őket, lehet még egyszer nagy Kispestünk. Ránk férne…

 

 

Peter Fieber jó szereplést vár

Az FK Moldava elleni edzőpartit követően Fieber Péterrel, újdonsült szlovák jobbszélsőnkkel készítettünk miniinterjút. A fiatal középpályás kissé megszeppentnek mutatkozott az első kispesti interjúján, de elszántságban szerencsére nincs hiány.

 

– Péter, újdonsült igazolásként néhány szóval bemutatnád magad a kispesti szurkolóknak?

-Természetesen! Az Inter Bratislava klubjától érkeztem Kispestre. A klubnál végigjártam a szamárlétrát, az összes ifi- és utánpótláskorosztályt, illetve a nagycsapatnál is szóhoz jutottam, az első osztályban is. Ezt követően az Artmedia Petrzalka csapatához szerződtem, ahol szintén a Corgon Ligában (szlovák első osztáy- RW) számítottak rám. Innen érkeztem Kispestre. Mindemellett tagja voltam rendszeresen a különböző korosztályos válogatottaknak is Szlovákiában.

–  Ez az első külföldi klubod ezek szerint…

– Valóban, először mozdulok ki “foci téren” Szlovákiából. Az első tapasztalataim nagyon jók, itt Kispesten tetszik az új közösség is a klub is. Bizakodóan tekintek a szezon elé.

– Édesapád ismerős lehet az NB I-et nyomon követők számára, ő a Debrecennél dolgozott pályaedzőként Miroslav Beranek mellett. Ő ellátott extra infókal a Kispest csapatáról?

– Nem, ez nem volt téma köztünk, nem tőle tájékozódtam. A menedzserem javaslatára érkeztem ide. Januárban több felkészülési találkozón is pályára léptem a piros-feketéknél, miután a szakmai stáb úgy döntött: számítanak rám, így aláírtam a kontraktusomat.

– Mik az elvárásaid a tavasszal kapcsolatban, mind saját magadat mind a csapatot tekintve?

– Nem könnyű erre válaszolni így a felkészülés közepén. Én nyilván keményen küzdök majd a kezdőcsapatba kerülésért, igyekszem segíteni a csapatot a saját eszközeimmel. Optimista vagyok, a lehető legmagasabb helyezésre pályázunk ami tőlünk telik…-meglátjuk ez mire lesz elég!

– Köszönjük a beszélgetést.

– Én is köszönöm!

Moldava is pipálva

A tegnapi, szlovák FK Moldava ellen abszolvált edzőmérkőzés (mely újabb győzelmet hozott) két dologra is szép bizonyossággal szolgált. 1) a hosszú tél utáni első kellemesebb időjárású napok, legyenek azok csupán a tavasz első halovány pszeudo-hírnökei, rögvest bepörgetik a fagyos, szürke hétköznapokban megfáradt arcokat, 2) a Kispest- /Honvéd-szurkolói állapot olyan fertőzés melyre nincs gyógyír. E két axióma eredőjeként ezúttal szép számú közönség szorongott a műfüves korlátja mellett, illetve a kis lelátón. Vélemény a tovább után…

A kezdőcsapatban ezúttal kevesebb próbázó kapott helyet – konkrétan nulla. Mindez egybevág a Supka által legutóbbi beszélgetésünkben is említett felkészülési ágendával, mely szerint az első hónap erőnléti fejlesztő és próbajátékos-tesztelő szakasza után a február a taktikai variációk csiszolásáé és a formába hozásé. Pályára lépett az elmúlt hét két friss igazolása. Peter Fieber mokány kis harcos, engem a régi-régi Dobosra emlékeztet, aki anno az NB II-be került ide hozzánk: brusztol, pörög, néha túlontúl is, sokszor csúszik be hibás passz, de amíg írja szuflával, megy előre. Ha Abass helyett számolunk vele, kb. ugyanott vagyunk, mint a spagettihajú szenegálival, mínusz némi futógyorsaság és sebesség. (Vagyis mégse?). Péterrel egyébként elbeszélgettünk a meccs után, erről a poszt hamarosan.

A másik újonc, Flavio Beck Junior már aláírása előtt akkora hype-ot kapott a szurkolói fórumunkon hogy csak kapkodtam a fejem. Néhány vélemény már odáig ment mintha blogger-névadó egykori lengyel kedvencem reinkarnációját sikerült volna levadásznunk. Nekem most is az a véleményem a tegnapi edzőmeccsen mutatott 45 perces produkcióját elnézve, amit a Mioveni ellen is írtam róla. Látszik, hogy ügyes arc de fizikailag kissé le van eresztve. Itt is 10 perc után úgy vette a levegőt, mint ahogy én szoktam egy 1 hetes influenza után a heti teremfocinkon, csakhogy míg engem hála az égnek nem kell néznie a Bozsik közönségének addig Flaviótól sokan megváltást várnak tavaszra. Csak nehogy ő legyen a brazil Macko. Bízzunk benne, hogy jó formát fut majd, mást nem tehetünk. A kivi srác, a Kárpátalján beköszönő, majd hanta által gyorsan le is nyomozott Kris Bright nem volt jelen, a hírek szerint hazautazott és jövő héten visszatér (állítólag szerződés-aláírásra de ezért a kijelentésért nem vállalom a felelősséget).

A védelemben a beteg Botis helyett ismét Lovrics kezdett ő viszont meglepően biztosan játszott Debi mellett, Cuerdára való beváltása az átigazolási szezon egyik dicséretes ötlete volt, belső védő poszton így határozottan nem állunk rosszul.

Egy emberkét kell még kiemelnem, az pedig a meccs 2/3-ában lehetőséget kapó fiatal MFA-s, Kapacina Valér. A srác nem volt megszeppenve kezdő-pozíciójától, agilisan ment előre, a labdát igen bíztatóan kezelte, sőt az első félidőben volt egy olyan sarkazós indítása félig felugorva a baloldalon Hidi felé, hogy egész szép jövőkép kezdett derengeni a szemem előtt. Nem ő az első bíztató tehetség az Akadémia berkeiből, csak legyünk türelmesek, mi szurkolók és várjuk meg, míg 2-3 éven belül csúcsra tud pörögni a megfiatalított csapat (a vezetőség meg ne adjon el senkit idő előtt…teszem hozzá). A második félidőben lehetőséget kapó Tiszát, vagy az ezúttal kezdő Mogát sem lehet nagyon elmarasztalni, Nagy Gergőt meg nem dicsérem, mert 1) már kezdek unalmas lenni, 2) én meg őt promotálom túl, 3) volt már jobb edzőmeccse is. Mégse tudok elmenni amellett hogy mozgása, helyezkedése és technikája alapján az egyik legnagyobb kincs lehet az utánpótlásból, ha lesz elég akaratereje a továbbiakban is.

Dicséretek után némi kevésbé szívderítő dolgokról is: markáns taktikai elképzelés nem igazán jött át a meccsen inkább az utóbbi évek nyüglődését véltem felfedezni, leszámítva egy-egy rövidebb periódust mikor szemre is tetszetős rövidpasszos produkciókat láthattunk a középpálya környékén. A taktikai hadrend a Szalai (és korábban Sisa) által is alkalmazott 4-2-3-1 volt, s a támadási kreativitás bizony itt-ott akadozott. Nagyon hiányzik egy olyan csatár, aki labdát is tart, ha kell és kegyetlenül be is veri, ha úgy adódik… Persze van még idő csiszolódni, és ha Supka tartani akarja vonzó támadójátékos ígéretét, kell is.

Összeállításunk amúgy:

Tóth I. (Kunsági 46’) – Moga, Debreceni, Lovric, Hidi – Horváth A. (Azevedo 67’), Akassou (Tisza 83’), Fieber (Nagy G. 46’), Ivancsics (Flavio 46’) – Kapacina (Vólent 67’), Danilo (Rouani 46’).

Lényeg a lényeg, kvázi tavaszias délutánon levertünk egy újabb szlovák 2. osztályú ellenfelet, így jó mérleggel fordulhatunk a felkészülés következő hetére melynek csúcsát a pénteki, Zilina elleni, Telkibe pozícionált találkozó lesz. Az már nehezebb falatnak ígérkezik.

 

Fotó: babar.

Válogatott csatárt igazoltunk volna Új-Zélandról?

A tegnapi Zakkarpattya elleni mérkőzésen szerepelt a csapatban egy Kris Bright nevű srác, aki amellett, hogy gólt lőtt a 2-1-es győzelemmel zárult meccsen, négyszeres új-zélandi válogatottnak mondhatja magát.

A klubhonlapon jelenleg (2011.02.04. 12:32) szó sincs róla, hogy leigazolnánk, a wikipedián (talán magát szerkeszti?) viszont már a Honvéd játékosaként szerepel.

Mellékelve betoldjuk ide screenshotban a kérdéses részt, hátha mégsem jön össze barátunknak a remekzsíros kispesti szerződés.

Aki véletlenül látná Bright helikopterét, esetleg villamosát a Bozsik felé repülni, jelezze kommentben.

 

Büntetőkkel végeztük ki (idegileg) a szlovákokat

Szombaton immáron ötödik barátságos meccsünket játszottuk ebben a felkészülési időszakban, ellenfelünk a lassan standard edzőpartnerré avanzsáló, a szlovák bajnokság harmadik helyét elfoglaló Dukla Banska Bystrica volt. A rendezvényről bővebb infó az “Elolvasom »” gomb egyszeri lenyomásával érhető el.

Bár Supka mester néhány héttel ezelőtt megígérte, ezen a csörtén már nem a rendszerint pocsék meglehetősen gyenge teljesítményt nyújtó próbajátékosok tesztelésén lesz a hangsúly, két szláv fiatalember most is lehetőséget kapott a bizonyításra. A blogunk egyetlen jelenlévő szerkesztőjéből álló árnyékszakvezetés szerint sem Jovanovics, sem a már szerdán elvileg elküldött, majd megsajnált és még egy lehetőséget kapott Milic nem jelent erősítést.

Úgy tűnik, a héten előbb meggyengült, majd teljesen kámforrá váló jobb oldalunkat házon belül próbáljuk pótolni. Az érkezésünkkor épp a biztonságiaktól könnyes búcsút vevő Takács helyett az akadémista Moga, majd sérülése után Remes, míg Abbas posztján Vólent, majd Nagy Gergő kapott lehetőséget. Stabil őszi kezdőink közül Rouani, Danilo, Moreira és Akassou is a korlátot támasztotta, az új igazolás Lovrics és Ivancsics viszont a pályán volt.

A meccs egyébként a tipikus “a felkészülés kemény szakaszában járunk, ilyenkor nem igazán a játékon van a hangsúly” szakmai modorossággal jellemezhető, az első félidőben legalábbis nem sokszor sikerült a vendégkapu elé kerülni. Azért egy komoly lehetőségünk akadt: egy csel után az amúgy magához képest egész biztatóan mozgó Vólent találta el a kapufát közelről, de kiszorított helyzetből.

A folytatásban a héten az U18-as válogatottal készült Nagy, valamint Czár Ricsi is mezt húzott, az első nagy lehetőséget viszont a vendégek alakították ki, egy bal oldali beadás után fejelt mellé az üresen álló csatáruk. Néhány percen belül próbázónk, Milic erősen ajándékszagú tizenegyest harcolt ki, amelyet Gege magabiztosan értékesített.

A 82. percben a szlovák csapat egyik védője nagyon csúnyán felvágta Nagy Gergőt, így a spori kénytelen volt ismét büntetőt ítélni, azonban a vendégek nem tudták elviselni az ítéletet. Előbb tömegjelenetet rendeztek, majd az idegösszeroppanás határán álló szakvezetőjük tanácsára a játéktér elhagyásával befejezték a meccset. Sadjo baba ezután értékesítette üres kapura a büntetőt, de ezt csak mi láttuk, így nem volt érvényes.

Egy szó, mint száz, az előkelő 4-0-1-es edzőmeccs-statunkkal a bajnokság elején is kiegyeznénk, azonban ez egy meglehetősen beteg gondolat, amelyet egy közepes erősségű tockos segítségével már ki is ürítettünk örök optimista koponyánkból. A jövő héten egyébként újabb edzőmeccsek következnek és remélhetőleg egy-két igazolás is beficcen.

Az alábbi összeállításban léptünk pályára:

Tóth (Kunsági 46’) – Moga (Remes 68’), Debreceni, Lovrics, Sadjo – Horváth, Hidi – Vólent (Nagy G. 46’), Ivancsics, Hajdú (Czár 66’) – Jovanovics (Milic 46’).

A fotó saját (Babar), de kiírom, nehogy megsértődjem.

Egy jött, egy ment

Egy meglepő és egy várható igazolás hírrel fogadta ma olvasóit hivatalos honlapunk. A kecsói hátvéd, Lovrics érkezéséről már suttogtak a jól értesültek a színfalak mögött, legutóbbi beszélgetésünkben név nélkül Supka edző is utalt rá hogy közel a megállapodás egy védővel. Igen, igen, ő az a “középen és baloldalt is” használható bodyguard aki őrizni hivatott kapunkat az ellen támadásaitól ha Hajdút vagy Debrőt/Sorint pótolni kell. Kissé Berdó-fílingem van így elsőre, de tény, Cséke és a vokuhilabajnok Cuerda  kiesése után kell egy kábé rutin arc hátra a két említett kezdőemberünk mögé alternatívának. A balhátvéd-opciót Sadjo jelenlétében kevéssé fogom, de ártani nem árt. Sok sikert Kispesten!

És a másik hír: Abass-t elvitték…! Nos a hír bizony váratlan, bár pusmogtak arról, hogy figyelik a jó Dienget, de hogy mégis egy gall klub elorozza őt Kispestről, erre nem sokat tettem volna. Abass érdekes egy harcos. Idejövetelekor fél évig nem nagyon játszott (erőnlét) majd utolsó szép őszünkkor úgy tűnt ő a “kicsit halványabb, kicsit lassúbb Abraham”, aki azért vállalható dublőre lehet a másik fekete gyöngyszemnek- az MTK és a Sió ellen beállva pl eredményes is volt. A következő tavaszon aztán versenyre kelt Abival a “ki hagy ki több ziccert” népi játékban, szurkereink és Supka homlokába vésve méteres árkokat. Pölő alatt biztatóan indult (szép szólógól Teplicében és duplázás a DVTK ellen) majd szokásos leülés. Sisa nem tudott vele mit kezdeni (Abass egy talány-mondogatta nekünk néha az interjúk után), majd jött Morales és felrázta, 2010 tavasszal de főleg az utóbbi őszön alapember lett (ami azért részben a keret gyengülésének  köszönhető, de fejlődését nem vehetem el tőle- az tényleg látszott) és valljuk meg- egészen megkedveltük! Hajtással pótolni tudta hajmeresztő beadásait, és folyamatosan nőtt labdabiztossága is. Idén vörösre festett séróját a házasságkötés miatti szolid megmakkanásnak tudtam be de úgy látszik már a francia trikolór egyik szinének megjelenítésével készült az új kalandra. Nem hittem hogy ezt valaha leírom, de szinte hiányozni fog…

Azonban gond egy szál se, Supka helyében én meghúznám a váratlant és ebben a félévben a Nagy G./Sós duó valamelyikét vagy mindkettőt betolnám jobboldali középpályás posztra Abass helyére. Fél év rutin, aztán szerintem meglepő dolgokat tapasztalhatnánk…

Most viszont takarodok vissza melózni mert leadási határidő fellegei tornyosulnak a fejem felett és ha a főnökség meglátja hogy én itt posztot rittyentgetek, akkor hiába érvelek hogy “hisz ez a kedvenc csapatom”, rövidesen majd az utcán csapatom…

fotóforrások: honvedfc.hu, wikipedia.

Leállósávban előzött a Dacia

Hegyiiván-díjas (azaz egy szebb világban péklapátra érett) című posztunk apropóját az adta, hogy szombat délután a Dacia Mioveni román másodosztályú csapata ellen folytatódott felkészülési találkozóink szériája a Bozsikban. A találkozón ezúttal gyengébben muzsikált a próbajátékosokkal teletűzdelt csaptunk, 0:1 lett a vége, úgy hogy Kunsági büntetőt is fogott. Rövid szubjektív beszámoló a hajtás után.

 

A múlt hét végi, Duslo elleni szolid hengereléshez képest minden téren elmaradt a tegnapi meccs – míg egy hete a szemöldökletépő szélre panaszkodtam, most visszasírtam a szeles, de legalább csak szoftosan hideg időjárást – miután alig két perc alatt szimultán fagyott a kezem a korláthoz, a lábam pedig a műfüves melletti kis járdára. Valószínűleg nemcsak én érezhettem így: a szurkolósereg is jóval kisebb létszámú volt az egy héttel ezelőttihez képest, maksziriszpekt azoknak, akik vállalták a fagyoskodást. A másik tétel, amiben elmaradt a Dacia elleni derbi a Sala ellenitől, az a mutatott játék és a 0 gól. Előbbire Supka edző is panaszkodott csatolt interjúnkban, mondván, ez a meccs teljesítményileg bizony kilógott az eddigi sorból.

Ami részben betudható a sok próbázónak. Szám szerint 5 új arcot fedeztem fel a kezdőben, 1 kapust (átlagos teljesítmény, nem nagyon mozgatták meg a románok), 2 belső középpályást (egyikük a legendás ’90-es évek végi idők Kanizsa- majd Hali, illetve Kispesten is megfordult csatárát, Fehér J. Csabát idézte fizimiskára- teljesítményre már kevésbé, míg a másik amolyan helyiérdekű Senderoos-ként próbált fellépni, de az arcbeli hasonlóságban itt is kimerült az egyezés sajnos). A csatársor is próbaszekcióként állt fel, a Ribi Roland-búrájú (emlékszünk-e még a Dolcetti idők próbajátékosára?) kis brazilon látszott hogy nem egy elveszett gyerek, de a futógyorsasga erősen redukált állapotban leledzett, ami elgondolkodtató. A bengább harcos, aki az ékpárja volt, az erősen felejtős kategória képviselője.

A meccsen egy igazán értékelhető jelenetet tudtam kimazsolázni, az pedig egy Ivancsics-Hajdú klasszik baloldali akció végterméke volt, melyet Norbi épphogy nem tudott elpöckölni a kapus mellett. A csapatból az első félidőben Ivancsics mozgott kiemelést érdemlően, a második játékrészben pedig ismét több MFA-s vagy utánpótlás tehetségünk váltotta a próbázókat, Nagy, Sós, Remes és Czár sem vallottak szégyent, igaz a Duslo ellen szerintem összességében jobban mozogtak. A múlt héten játszó Rouani s Bajner ezúttal civilben cirkált a pálya és Holé Sándor kirendelt hotdogosztó-egysége között, az alaptámadósorból. Helyettük most Danilo kapott lehetőséget a pályán- ő most elég halovány volt. Ellenfelünk szemre erősebb volt a szlovák II. liga sereghajtójánál, ám azért nem egy világverő alakulatról beszélünk (viszont a suttyó-fakort jelző lámpa vörösen berregett a találkozó jelentős részében, főként a szurkolóknak is kimutogató mélynövésű vendég-jobbhátvéd vértezte fel magát a taplóisztika tudományág több kellékével is), így a korlátozottabb teljesítményünk nem csoda, hogy Supka edző homlokára is ráncokat csalt- de hát inkább most legyünk harmatosak, amíg „csak” felkészülési időszak van a keret meg finoman szólva is képlékeny.

Összeállításunk így festett:

Sásdi (Kunsági 46’) – Takács (Remes 46’), Debreceni, Botis, Hajdú – Abass (Nagy G. 46’), Abramenko (Akassou 57’), Milutinovic (Hidi 63’), Ivancsics (Czár 46’) – Flavio (Sós 63’), Jaksimovic (Danilo 57’).

A találkozó végén az alább is csatolt Supka-beszélgetés mellett 3 játékost is mikrofonvégre kaptunk, ezek a diskurzusok a hivatalos honlapon érhetők el  itt meg itt meg itt. A felkészülés jövő héten folytatódik, újabb meccsekkel és próbázókkal, várjuk, hogy alakulgat a keret.

 


Fotóforrás: honvedfc.hu

Gereblye #2

Jelen posztocskánkkal, mely címéhez méltóan megpróbálja összegereblyézni az elmúlt napok hivatalos és informális csatornáin érkező Kispest-related híreit, pletykáit, történéseit, a múlt heti rovat-starthoz hasonlóan a heti izgalmasabb ránkvonatkozásokat kísérli meg egyberakva tálcán kínálni olvasóinknak.

A poszt amolyan hírgyűjteményként műfajából adódóan továbbra is elsősorban link-kollekcióként funkcionál így a részletesebben kifejtett értekezéseket ne itt keressük, ellenben ha van olyan Kispest-szurker aki valami csoda folytán elkerülte volna az itt említett friss hírmorzsákat, az legalább tájékozódhat.

Nézzük, mit hozott az elmúlt 4 szürke hétköznap.

Újabb edzőmeccs, újabb győzelem! Vasas-Kispest 2:3, Nagy Gergő ha ilyen ütemben folytatja professzionális ívheggesztéseit a kapuba, sok örömünk lehet benne! Mindez videóval alátámasztva, + egy elejtett félmondattal: Supka fejében alakul a keret.

Gege hivatalosan is a miénk fél évre, kölcsönbe. Bár ez sejthető volt, officiálissá csak most nemesült a hír. Ugyanazt mondhatjuk mint egy hete: 2007 tavaszi forma, please come back! A Duslónak suvasztott gól azért szép antré volt.

– Míg röpködnek az átigazolási pletykák, Laczkó az NS péklapát-érett cím-kreálmánya szerint talján munkavállalási engedélyért kell sorba álljon egy genovai irodában, Simon Kriszt pedig még bohócliga-viszonylatban is nívódíjat érően egymással párhuzamosan két csapatnak adja el az újpesti tulaj és Kovács Kokesz sportigazgató, addig nálunk akadémistáink vették nyakukba Európát. A csapatnevektől, melyeket MFA-alapító tulajunk leközöl (Aston Villa, Vicenza, Hercules Alicante, Twente Enschede, Blackburn Rovers) bizony kellemes meghökkenés suhan át az arcokon elsőre – de rég is említették a nevünket egy cikkben ilyen klubokkal játékosunk kapcsán. Másodjára már kevéssé örömteli a gondolat, ami a szurkolóba tolul: ezért neveljük a tehetségeket, hogy még ifiként elvigyék őket? További gondolatok (más eseményekről is) az aktuális Hemingway-kinyilatkoztatásban.

– Hanta közben nem hazudtolja meg önmagát, amint meccsek/játékosok/adatok lehetősége sejlik fel, már gyógyul is rá a táblázatkezelőre. Blogunk új menüpontjában a téli felkészülés meccseinek pályáralépőiről szerezhetünk tailor-made statisztikát. Kíváncsian várjuk mi jön majd ki ebből az edzőmeccsek végén!

Gabala Krisztián kispesti edzői karrierje –legalábbis a jelen felvonás- fél évig tartott csupán. Az NBII-es csapat élén utódja Lőrincz Emil, ex-MTK legenda, aki már jó ideje U15-ös csapatunk irányítja. Minden napra jut tehát némi meglepetés.

Szombaton pedig edzőmeccs délután kettőkor a míves nevű Dacia Mioveni ellen, nagyszombati túrát viszont ne tervezzenek szurkolóink, mert a Trnava elleni gyakorlójátékot lefújták északi szomszédaink.

Zárásként a monitor fölött a falon lógó, bordó zakós Komlósi Gábor portréra tekintve csak annyit mondhatok: hírösszefoglalónk végére értünk kedves nézőink, kedves hallgatóink, legközelebb hozzávetőlegesen egy hét múlva jelentkezünk. Addig is a viszontlátásra.