Mi fán terem a Lassie-faktor?

Gondoltátok volna? – mondta Lovasi egy ősrégi Kispál koncerten, mikor kiderült, hogy gitárja azért nem szól, mert a technikus elfelejtette csatlakoztatni a megfelelő aljzatba.

Gondoltátok volna? – mondom én, hiszen alig néhány hete, hogy azt is kétkedve fogadtuk, nyerünk-e egyáltalán meccset a tavasszal. Most pedig mindjárt sorozatban kettőt.

Cikkünk apropója (persze a Borsodi sörözős játékán túl) ezúttal Bárányos Barika lesz, mégis csak egy ősidők óta velünk élő bohócliger, nem különben a szombaton elpicsázott Pápa agya. A pályán természetesen.

Idézzünk egy kis szakirodalmat a legendás90 nevű oldalról, ahová a vicces kedvű szerzők kigyűjtötték azokat a játékosokat, akikre ráhúzható a legalább négy fővárosi csapatban szerepléssel definiált fociprostiság ismérve, valamint összeraktak belőlük egy felettébb erős válogatottat.

A képzeletbeli tízes mez, és a karmesteri pálca tulajdonosa egy még napjainkban is aktív labdaművész, egy letűnőfélben lévő kor egyik utolsó mohikánja, akinek feltűnését a sportnapilap egészoldalas címlapon hozta le. 1995 nyarán robban a bombahír, Illés Béla (és Hamar István) a Honvédból az MTK-ba igazol. Másnap egy azóta legendássá vált címlappal jelenhetett meg a Nemzeti Sport (bár lehet, a nevekben most tévedek, de mentségemre szóljon, hogy nincs előttem a kérdéses lapszám – v.h.), felül négy király, alul négy bubi, rajtuk pedig arcok: Illés, Hamar, Duró, Kovács Kálmán vs. Bárányos, Kovács Béla, Hungler, Gabala(?), vagyis a kispesti közelmúlt távozó nagyjai, és a kispesti közeljövő reménységei. Bárányos Zsoltban [adatlap], az olimpiai válogatott irányító középpályásában akkoriban sokan a következő Illés Bélát látták (ahogy Sándor Tamásban, Szanyó Károlyban, Dárdai Pálban, Lisztes Krisztiánban, Vincze Ottóban is), és tagadhatatlan, minden képessége megvolt hozzá. Csak épp nem úgy alakult. Barika, ha kedve tartja képes meglőni az év gólját, vagy jobbkülivel dekázni néhányat félpályánál, mint ahogy képes akár fél-egy órákra eltűnni a mezőnyben, szép magyar szóval élve – alibizni.

Barikában, amikor először láttuk, valóban a nagy elődök saját gyártású megfelelőjét véltük felfedezni. Vagy legalább próbáltuk elhitetni magunkkal. A tehetsége adott volt, ráadásul egy olyan csapatban edződhetett, amelynek középpályáját akkoriban maga Bélakirály (Illés, nem Kovács!), Pisontpista, Warzycha és még néhány hasonló kaliberű név alkotta. Úgy tűnt akkor, a fiatal tehetséget majd felfelé húzzák a társak, és néhány év múlva nagyon, de nagyon jó lesz nekünk.

Aztán eltört valami. Barika Belgiumba távozott, hogy onnan – nem kis meglepetésünkre – a Ferencvárosba jöjjön haza kölcsönbe. (Igen, tudjuk, hogy Imrebának ebben vastagon benne van a keze, és a hasonló jelzővel fogó ceruzája.) Két év múlva újra Kispesten, de örömünk ekkor sem sok volt benne, a tavaszra fenemód megerősített csapat képtelen volt megőrizni élvonalbeli tagságát, és történetünk során először, egy átmeneti évre megmerítkeztünk a másodosztály mocsarában.

Hogy a baj nem jár egyedül, a magyar futball történetének talán legerősebb NB2-es bajnokságában kedvencünk az örök rivális Vasas színeiben játszott – és jutott fel, némi szövetségi segítséggel.

A vándorútra tévedt Barika mégsem állapodott meg az őt befogadó angyalföldieknél, a következő rajtnál már Sopronban találjuk, de – persze – csak átmenetileg, mert egy év múlva meg ismét a Vasasnál. Eddig bírjuk követni? (Eddig talán Komlósi is tudná.) Egy év REAC, egy év Görögország, majd újra egy év hazai pálya. Az újbóli feltűnése fura intermezzo, és hiába vagyunk a kupa címvédői, újrázni csak a távozása után tudtunk. (Ekkor esik meg velünk egy újabb csúfság, és a Loki elleni kupafináléban hazai pályán kapunk egy alapos pofont.)

Az év végén harmadszor is távozik tőlünk, és egy nyíregyházi vargabetűvel leparkol a pápai Perutz-stadion művészbejárata előtt. Itt végre úgy tűnik otthon érzi magát, és Véber Gyuri megtalálta/megadta számára a leginkább kedvére való szerepkört. Talán utolsó mohikánként villantja meg hétről-hétre az NB1-ben, hogy mi is az igazi magyar virtus, miért szép az irányítós játék, ki az igazi klasszikus tízes.

Ugyan a múltban volt néhány összezördülés közte és szurkolóink között, de egy dolgot soha nem szabad elfelejtenünk, ő is a mi almunk kölke, kétszer is visszatalált hozzánk. (A Lassie-faktor igen erősen beágyazódott a magyar futballba.)

Szeretünk, Barika!

Amit nyújtunk, amit kérünk

Lassan fél éve, hogy blogunk gyenge szellőtől kísérve kihajózott az éterbe. Azóta együtt utazunk, témánk mindig van, informálódunk és informálunk, egy perce sem szunnyadunk, hiszen a cél közös és egyben nemes: a lehető legtöbb szurkolót visszacsábítani szeretett csapatunk mellé. Ezen nem fogunk változtatni, ahogy nektek, úgy nekünk is a klub áll mindenek felett.

Nem vagyunk hivatalos oldal, egyszerű drukkerek vagyunk, akik dacolva a külvilág ítéleteivel, büszkék a piros-fekete színekre, büszkék a 102 éves közös múltra, büszkék Olajkárra, Mayer Bélára, ahogy büszkék Puskásra, Bozsikra, Komorára, vagy Détárira is. És amilyen büszkék vagyunk a múltra, oly annyira keserít el minket a jelen.

Megszoktuk az eredményeket, megszoktatták velünk a dobogót, a bajnokesélyes csapatot. Ezzel szemben itt a jelen, a szenvedés, az egyszeri szemlélő számára könnyen elhihető kilátástalanság, a hétről-hétre mutatott játék.

Ne hagyjuk magunkat félrevezetni! A Honvéd több, mint a mostani alsóházas csapat, a Honvéd több, mint a jelenlegi tulajdonos, a Honvéd több, mint a sajtó megítélése, mert a Honvéd mi vagyunk, a közös történelmünk, a hagyományaink, amire mindig és mindenhol büszkék lehetünk, álljon velünk szemben egy rekordjaikkal hencegő fradista, egy bajnoki címre hajtó vidista, vagy akár egy fotelszurker juventusos. Irigyek ránk.

Amikor szombatonként kifutnak a fiúk a pályára, és a kezdőkörben felsorakozik tizenegy piros-fekete mez, nem feledhetjük azt, ami összetart minket. Nem feledhetjük, hogy ebben a klubban jelenleg is több mint száz gyermek sportol, kergeti a labdát, önfeledten örül egy-egy apró gólnak, jól sikerült megoldásnak. Valóban fontos a bajnoki siker, de ugyanúgy fontos (ha nem fontosabb) ennek a szép játéknak, és a játék egyik legnagyobb múltú reprezentánsának a megszerettetése. Ők a mi utánpótlásunk a pályán és a lelátón egyaránt.

Ha kell, ezerszer is kiröhöghetnek, lesajnálhatnak engem, minket, a kispestest, de megtörni nem tudnak. Nem számít, hogy ki hányszor látogat ki a stadionba egy évben, nem számít, ki hányszor utazik akár az ország túlvégébe is egy kilátástalannak tűnő bajnokira, nem számít semmi, csak amit belül érzünk, és tudunk: minket örökre rabul ejtett a Honvéd.

… és ezért csináljuk ezt a blogot. Összehozni azokat, akik féltik, akik a saját értékrendjük szerint kiállnak érte, akik tesznek, vagy tennének, netán csak fontos nekik a klub jövője. Mindenkinek szeretnénk teret adni, szeretnénk, ha minden vélemény megjelenhetne, ha megvitatnánk, ki és hogyan gondolja a várva várt felemelkedést, a hagyományokhoz méltó Kispestet. Amíg a párbeszédek nem személyeskedőek, normális mederben maradnak, érvek és ellenérvek harcolnak egymással, addig nem fogunk moderálni, mert nem szabad elhallgattatni senkit. Mindenki fontos, mindenki számít, mert tudjuk, mindenki egy csapatért van.

Köszönjük, hogy itt vagytok, köszönjük a visszajelzéseket, és köszönjük, ha úgy érzed, nem csak egy-egy kommentben, hanem akár önálló cikkben is kifejted gondolataid. Tartsatok velünk a továbbiakban is, fújja blogunk hajóját egyre viharosabb szél a messzi magaslatok felé, mutassuk meg a világnak: vagyunk, voltunk, leszünk!

Csak a Kispest!

Fotók: babar

Osztályozókönyv: Pápa-Kispest

Kétszer egymást követően győzelemnek örülni? Ilyenre legutóbb tavaly szeptemberben volt lehetőségünk. Nézzük hát el a kissé engedékenyebb osztályzatokat, ma az elégedettségé legyen a főszerep.

KEMENES: Dettó, mit a Hali ellen. A meccs nagy részében csak szigorú szemmel kellett strázsálnia, ám a kevés pápai gólveszély során (pl. Bárányos szabadrúgás) a helyén volt és bravúrral mentett. Így tovább! 6.

LOVRICS: Gól ma nem jött, jó védekezés igen, bár egy elcsúszásából megint majdnem gól lett – ezt most megúsztuk. A fordulékonysága nem az igazi, egyre jobban látszik hogy a belső védő a tuti posztja – ezért is riszpektes a jobb szélen nyújtott teljesítménye 5.5.
DEBRECENI: Végre hibák és hajmeresztések nélkül működött. Mindig ezt várnánk. 6.
BOTIS: Sorin-standard-ot hozott, megfejelve a szokottnál is kisebb hibaszázalékkal. Rombolj, Sorin :). 6.
HAJDÚ: A meccs nagy részében a védekezés minden erejét elvitte, de legalább azt hiba nélkül hozta. A második félidő vége fele már feljebb merészkedhetett. Jót tett neki az egy hét kihagyás, a Zete elleni kilúgozott teljesítményénél ez ma sokkalta jobb volt. 5.5.

HIDI: Bár ma is voltak elpasszai és tétovázásai, és ha nagyon lassan is, de fejlődik. Mindenképp az első keretnél tartanám és adnám neki a lehetőséget, egy Pintér Z.-szerű szűrőt kihozhatunk belőle. A nagy lövőerejét jobban is kamatoztathatná. Nagyot melózott. 5.
HORVÁTH ADRIÁN: Ő is sokat dolgozott, de a Hali meccshez képest jóval nagyobb hibaszázalékkal, így 3-4 esetben is a középen elvesztett labdája miatt a Debrő-Botis kettőst hozta nehéz helyzetbe. Mégis most megadom az 5-öst, mert nagyot robotolt, de ebben az osztályzatban a jókedvemnek is szerepe van. Cseréje, Akassou remekül szállt be, régi formáját idézve, de a pályán töltött 10 perc nem osztályzás-szignifikáns időtartam (-).

IVANCSICS: Főleg a második játékrészben több ügyes közvetítőpassz fűződik a nevéhez, néha viszont mintha túl korán feladná a küzdelmet. Összességében a Hali ellen és tegnap azért a jobbik arcát hozta, ezt kéne stabilizálni. 5.5.
MOREIRA: Többen dicsértétek őt az utóbbi fordulókban…én ezt nem tudom megtenni. Tény hogy szerez labdákat, de azokat el is szórja, Zelenka forintos indításának elpöcsöléséért pedig azonnali riói repjegy járna. Sajna legfontosabb kontribúciója a győzelmünkhöz az volt, mikor sérülése miatt lecserélték. :(. 4. Váltótársa, Nagy Geri kevés időt kapott s nem igazán tud még túllépni az árnyékán, pedig a mozgásán látszik a kraft. Bátrabban, Gergő! (-).
ZELENKA: Lassú, OK. Hamar elfárad, OK. Futásban a mezőny 90%-a lehagyja, OK. De aki ilyen labdákat tud tenni, mint ő Morénak, Vólentnek vagy épp Ivancsicsnak, esetleg Nagy Gerinek a meccsen, annak helye van a mi Bohócligánkban, Kispesten pedig mindenképp! Kulcsszerepe volt abban, hogy végre élvezetes támadásépítéseket láthattunk tegnap. 6.

BRIGHT: Amit sokan mondogattunk, hogy érezzük benne a gólt, az ma végre kijött. Gigaheggesztése 3 pontot ért, és az első félidőben emellett rendre megjátszható volt, a labdákat is jól tartotta meg és adta tovább a második hullámban érkezőknek. Az első értelmes tankcsatár-teljesítmény nálunk évek óta. Persze ezt kéne tartósítani s nem elfáradni a második félidőre. A győztes gólért most adok egy 6-ost. Cseréje, Vólent nagyon akart a számára megadatott kis időben, de sokszor ez önzésbe csapott át, ahelyett hogy a jobb helyzetben lévő társat kereste volna mindenképp saját gólra tört. Az indolensségéből pedig vissza kéne venni, mert a pörgés egy oldalon nagyon király, de könnyen visszaüthet, és jó lenne, ha nem erre tékozolná el a tehetségét. Torghelle Sanyi II. legyen belőle, ne Bajzát II. Ha értitek, mire gondolok (-).

All right, Mr. Bright!

A Pápa ellen úgy látszik ez már csak így megy. Ősszel rendre kétgólos hazai fiaskó, relatíve sok bekapott gombóccal a Bozsikban, majd tavasszal kvázi esélytelenként Véber Gyuri orra alá porlasztunk egy isteneset a bakonyaljai Athénben. Bright mester első góljának örülünk a hajtás után.

A hol borús időt, hol a lenyugvó nap fénye által bearanyozott alkonyhangulatot hozó szombat délután csapatunk úgy léphetett a Perutz-stadion gyepére, hogy múlt heti végre-valahára jellegű győzelme ellenére nem a találkozó esélyese. A bemelegítésnél figyelve a srácokat nem is voltam nyugodt: a csapat nem tűnt kirobbanó önbizalmúnak, inkább csak egykedvűen végezték a gyakorlatokat – igaz ugyanezt lehetett elmondani a ráadásul túlontúl fesztelennek tűnő pápai alakulatról is. Aztán a kezdő sípszóval szerencsére megváltozott minden –  a Hali elleni akarás mutatkozott meg a kezdő tizenegyünk tagjain és mindenki tette a dolgát. Mindez a meglévő technikai hiányosságok vagy állóképességi deficitek mellett egy böcsületes, hajtós teljesítményre elég a jelenlegi kerettől- ezt most legalább hoztuk.


Sőt, némely momentum egész biztatóan hatott. Aki olvassa a beszámolóimat, az tudhatja, hogy Zelenka barátunkba már-már egy elveszett drágakövet szeretnék belelátni, így némileg elfogult vagyok a kályhacsőlábú cseh irányítóval – pozitív irányban. De mit tegyek, ha a 10. minuta körül itt is akkora orbitális 20 méteres indítást kent a kerékkötő Moreirának, észrevéve a pápai védelemben tátongó folyosót, hogy beleszédültem a látványba. Nem sok ilyenben van részünk mostanság Kispesten! Más kérdés, hogy a kis brászil először 5 másodpercen át szenvedett a labda megszelídítésével, majd szokás szerint megvárva, míg 10 méter „sprint” után beéri két védő, elesett egy mohacsomóban a 16-oson belül… A fotós kollégával még 2-3 percen át növesztettük a táskákat a szemeink alatt a hihetetlen helyzet-eltékozlás miatt, mikor is Bright kapott és vett le egy előreívelést a 16-os vonalán, majd kezdett el totyogni-szerencsétlenkedni a bőrrel. Na, ennek is annyi- sóhajtottam, lemondva a helyzet adta lehetőségről, mikor is a szúrós tekintetű kiwi hirtelen kapura fordult és akkora penetráns dugót heggesztett Szűcs Lala hálójába, hogy a szeméttároló eszközökkel köztudottan nagy szakmai barátságot ápoló pápai cerberus rögvest baseballsapkát húzott bánatában (0:1). A posztunk címeként is funkcionáló, Szepesi 1953-mas, „évszázadmérkőzéses” kommentárjának kifordított felkiáltás tehát kijár az első gólját szerző új-zélandi tanknak.

A gól szemmel láthatóan jót tett nekünk (micsoda meglepő fordulat…) és bár a Pápa (kvázi helyzet nélkül) a félidő végéig tartóan átvette a játék irányítását, fölényük csupán meddő volt, a középpályán és főleg 16-osunk előtt kontrolláltuk a veszélyes szitukat. 1-2 hajmeresztéstől eltekintve jól működött a Hidi-Horváth szűrőkettős, amelyet Supka a már bevethető Akassou rendelkezésre állása ellenére sem bontott meg erre a meccsre a kezdőt tekintve. A védelem ma azt hozta, amit kellett, sallangmentesen, cifrázás nélkül takarítva hátul, ezúttal Debrő is jó formáját hozta, Botis pedig a default produkciójával biztosított hátul. Hajdú és Lovrics kevesebbszer tudtak előretörni, mint mondjuk a hazai meccseinken, de a széleiket ők is ügyesen lezárták. Lehoztuk hát az első félidőt, meglepő fegyelmezettséggel és jobbára hibamentesen(1-2 Hore és More horrorshowt nem számítva). Csak nem szépen alakul a hétvége???

Nos, a második félidő elejét kőkeményen megnyomó Pápának nyilván más elképzelései voltak egy szépen alakuló hétvége mibenlétéről és ezt egy komolyabb presszióval nyomatékosították. Jött is a menetrendszerinti veszélyes szabadrúgás, ám Bárányos jó löketét az addig csak nézelődő Kemenes remek vetődéssel hárította, a Lombard pedig 20 perc után visszasüllyedt a meddő szenvedésbe. Nálunk ugyanakkor, ahogy közeledett a meccs végső szakasza, úgy szaporodtak az Ivancsics vagy Zelenka vezette ellencsapások, a cseh játékos remek ütempasszokkal dobta támadásba a többieket (ha kicsit gyorsabb lenne a lelkem, meglenne az új Szabó Tibi, komolyan mondom), és bizony az utolsó negyed órában már Lovrics és Hajdú is megereszthetett 1-1 klasszik szélső-megindulást.

Közben a meccs posszanástól sem volt mentes. Egy játékosunk sérülése miatti labdakirúgásunkat követően a fair play szellemét hírből sem ismerő Pápa nem adta vissza a labdát, inkább veszélyes beíveléssel próbálkoztak, szerencsére Kemenes a helyén volt. Később a lecserélésre szántan a pálya széle felé poroszkáló Brightot somta valaki fejbe a pápai kispadról egy sípcsontvédővel így ösztökélve a gólszerzőt a gyorsabb haladásra, hát, szép jelenetek. Mindezt egy Véber-Supka szóbeli csörte színesítette a padok közt, így igen parázs lett az utolsó 10 perc, mikor is a Vólent-Nagy Geri kettőssel frissítettünk és Akassou is beállt a megfáradó Horváth Adri helyére. Egy formás akciónk végén ekkor Nagy Gergő is beverhette az NB1-es debütjét, ám sajna a kis szélső elizgulta a helyzetet.

A végén 5perc hosszabbítás, én már fel-alá járkáltam az oldalvonal mellett, mint gyakorló apuka a szülőszoba előtt, kegyetlenül hosszú idő volt ez, csak nem múlik, csak nem múlik….aztán végre felharsan a hármas sípszó, meglett a 3 pont. Nehéz szülés volt, de kontrolláltuk a meccset és ha nem is szemet gyönyörködtető játékkal, de elhivatott teljesítménnyel azt mondom: megérdemelten húztuk be. Az pedig, hogy 3-4 olyan támadásvezetésünk is volt végre, amit jó volt nézni, köszönhetően a passzolni is képes Zelenka-Ivancsics kettősnek, akár még fejlődésben is reménykedhetnénk. De továbbra is igaz: hosszú még az út. A Siófok debreceni meglepetéssikere nem kedvez nekünk, viszont az MTK és (utólag az Újpest) veresége kicsit megnyugtathat minket, a Kecsó paksi fiaskójával együtt. Jövő héten Kis Carlo Paksa ellen valószínűleg vértizzadós meccs lesz, de ha azt sikeresen abszolválnánk, na akkor lehetne kicsit megnyugodni. Kicsit. Addig kicsit SEM, srácok!!

Ps.: 2 dolgot is meglepve tapasztaltam pápai vendégjátékunk során. Bíró Péter Lombard-presidentéről köztudott hogy együtt él a játékkal, bíztatja a csapatát, öltözőben is gyakran feltűnik, etc. De azt, hogy egy-két Bozsikbeli korzós hangkirályt megszégyenitő tónusban tolja a VIP-páholyból az osztanivalót, az obligát „….teeeeee!” mondatlezárással finalizálva szentenciáit, hát dobtam egy hátast. A találkozó végén az öltözőfolyosón pedig Véber sporttárs még a Supkával való affér hatása alatti hevületben harsogva fejtegette kollégáinak tutit, melynek lényege az volt: Kispest bizony számára mindig is csak az Ecseri úttól lefelé lévő Budapesthez csatolt rurális provincia marad. Hát, erre csak azt tudom mondani: a kultúra nem az elegáns zakóval kezdődik.

Képek a mérkőzésről.

 

Hétvégi kiruccanások: a tulaj a pápánál, a csapat a Pápánál

Rózsafüzért szorongató Supka mester, a római katolikus egyházfővel parolázó Hemingway úr – ilyen, és ehhez hasonló képek ugorhatnak be egy pápai túra előtt. Most azonban úgy tűnik, nem kell imádkoznunk, ezek nélkül is meglehet a bakonyi siker.

Hogy miért vagyunk ilyen rendkívül magabiztosak? Csupán azért, mert végre egy olyan városkába látogatnak aranylábú (és -fejű) legényeink, ahonnan eddig mindössze egyszer kellett szopóroller-konvojban hazautaznunk. Akkor, vagyis a feljutásunkat követő idény tavaszán a jónevű, és a szezon végén gólkirályi címet szerző Tomás Medved tizigóljával gyűrtek le minket a sárga-feketék, és egyúttal biztosították részvételüket a 2005-2006-os Arany Ászok Ligában (ájj, egy jó Arany Ászok Liga – csettinthet a mezei drukker). Azóta egy Vadócz-búcsúztatással megbolondított 2-2 és a jó emlékű tavaly tavaszi 3-0 díszíti a Veszprém megyeiek elleni statisztikánkat.

A múlt heti korrekt játékkal kiharcolt siker után nem kell ijedten lekaksizni a sportszárat, nyugodtan fogadkozhatunk a játékosok helyett is: pontért, pontokért merészkedünk a Dunántúli-középhegység szirtjei közé. Ha pedig elérjük a kitűzött célt, akkor egy fontos lépést tehetünk a legrosszabb álmainkban is csak gyenge poénként megjelenő NB II-es szereplés megelőzése végett.

Úgy tűnik, hogy velünk ellentétben a vezetőség nem csak verbálisan noszogatja spílereinket, hanem gyakorlati lépéseket is tesz a siker érdekében. A múlt heti diadal után Supka mester egy szentolvasót morzsolgatva nyilatkozott munkatársunknak (a riporterek gyöngyének – a szerk.) a győzelem receptjéről, tulajdonosunk pedig meg sem állt a pápa vatikáni rezidenciájáig.

Reméljük, hogy a szentatya (égi segedelemmel) ezúttal leszabályozza a minket az utóbbi időben gyakran gólokkal büntető régi jó (?) ismerősünket, Bárányos Zsoltot, valamint az ellenfél csatárainak önbizalmára és szurkolóinak vezetőire is veszélyes Szűcs Lajost.

Aki teheti, kerekedjen fel, hiszen Pápa nem csak a foci miatt lehet kedves túracélpont. Amellett, hogy belvárosa gyönyörű, a stadion melletti termálfürdő medencéiben is megmártózhatunk, vagy akár kipihenhetjük a hosszú győzelem nélküli széria fáradalmait.

Október óta először üríthettük boldogan

Van okunk örülni.

Az a helyzet, hogy nagyjából akkor nyertünk utoljára (még tavaly októberben), amikor a most elpáholt Haladás először. Azóta eltelt tíz forduló, ahol kezdtünk megbarátozni előbb a döntetlenekkel, majd szépen-lassan a sorozatos vereségekkel is. A Hali közben felpörgött, sorra húzta be meccseit, míg végül elénk nem került a tabellán. Egészen szombatig.

Tavaly májusban, amikor legutóbb itt jártak vihar tombolt, vízszintesen fújt az eső, Morales mester szinte a fakót zavarta ki a pályára, akik ettől nem jöttek zavarba, és hoztak egy zavarbaejtő gólnélküli eldöntetlent. És, hogy milyen a fátum, idén is remek labdarúgóidő fogadta a csapatokat, a Széll Kálmán-tervből gyorsan megvalósult az eleje, amolyan schmittpálos helyesírással.

A meccset egyébként, és hosszú idő óta először, az állóról, a régi eredményjelző helyéről néztem végig. Amikor legutóbb a stadion ezen oldalán jártam, Bulgáriából érkeztem, leváért próbáltam jegyet venni, kéthetes csomagokkal felpolcolva járultam a szekuriti színe elé – motozásra. Leányálom. Ráadásul az addig semmit sem mutató Varga Zoli-féle ETO-t fogadtuk, és szaladtunk bele egy csúnya 1-6-os pofonba.

És akkor ismét a kanyarban, és ismét fura viszonyok közepette. Ezúttal egy közösségi oldalon (tumblr) szerveztünk ökumenikus szurkolósdit, szombathelyi, diósgyőri, kecskeméti és fradista vendégnézők részvételével. A Török Peti óta szeretett, Fehér Csaba óta kétkedve fogadott, és Babos Ádám bedobása miatt kicsit megsajnált vasiak önálló drapival jelentkeztek, némileg meghekkelve a Bohócligát, beemelve a szélesebb köztudatba a web világában csak trollfaceként emlegetett grafikai megoldást.

A gondos szervezésnek, a válogatott társaságnak, valamint a pályán elért eredménynek köszönhetően az elmúlt hónapok egyik legszebb meccsélményével gazdagodtam/tunk, amely közben nem kicsit esett jól a kötelező kellék: a sör. Egyébként ránézve a promóció állására, ezzel mások is így lehettek, mert sikerült leinnunk a múltkor még előttünk álló Zetét. Remek, ahogy a következő cél is – a Kecskemét, akikhez majd április 26-án (kedden!), Csernobil 25. évfordulóján látogatunk le.

De előtte még szombaton a Pápa.

Lovric: “Csapatként működtünk, egymásért küzdve”

A szombati találkozó hősével, Ivan Lovric védőnkkel a meccs lefújását követően beszélgettünk el – az eredményt e kis villáminterjúban szemrevételezhetitek. A szimpatikus és visszafogott horvát fiú láthatóan boldog volt a győzelem miatt és bizakodva tekint a tavasz folytatása felé. Reméljük optimizmusa nem kincstári – mindenesetre a teljesítményével eddig elégedettek lehetünk mi, szurkolók. Bár minden igazolásunk így sülne el.

 

+ Ivan, először is gratulálunk a duplázáshoz és a sikerhez!  Hogy “érezted” a mérkőzést a pályán?

– Köszönöm a gratulációt. Most nagyon boldog vagyok. Az elmúlt hetekben keményen dolgoztunk, nemcsak én, az egész csapat természetesen (mosolyog). Ennek most végre meglett az eredménye is. Nagyon örülök, hogy végre három ponttal gazdagodtunk. Remélem, a mai teljesítményünket csak megfejeljük a jövőben.

+ Jó volt látni a találkozó során az eksztatikus gólörömötöket a találatokat követően. A meccs kiemelt fontosságát ezek szerint átéreztétek…

– Bizony, létfontosságú mérkőzés volt ez számunkra. Nagyon nagy szükségünk volt a 3 pontra, amit el is értünk végül. Az egész csapat nagyon megküzdött ezért a sikerért a pályán és tényleg CSAPATKÉNT működtünk, egymásért küzdve. Mint egy család. Szóval ez a csapatjáték 3 pontja volt, mondhatjuk így is.

+ Amiben te különösen fontos szerepet vállaltál 2 góloddal. Eddigi pályafutásod során előfordult már, hogy kétszer is beköszöntél egy mérkőzésen?

– Nem, még soha nem dupláztam. Első ligás mérkőzésen legalábbis ez volt az első alkalom.

+ Hogy látod a közeljövőt a csapat szempontjából? Meglehetősen veszélyes pozícióban állunk a tabellán, hogy jöhetünk ki ebből a tavasz végére?

– Optimista vagyok. Ma jól játszottunk, s ha minimálisan is, de elléptünk a vetélytársainktól. Reméljük sikerül elérni a célunkat és bennmaradunk az első osztályban, illetve….helyesbítenék: BENN FOGUNK MARADNI AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN. ha így játszunk, mint ahogy ma tettük, az eredmények is jönni fognak. Én bizakodom!

 

Fotó: honvedfc.hu.

Végre nemcsak dorgálunk – Kispest-Hali osztályozókönyv

A tavasszal első ízben végre kellemes kötelességünknek teszünk eleget a megszokott osztályzókönyvünk elővezetésével, hiszen amellett, hogy győzelemnek örülhettünk szombaton, ezúttal tényleg akadtak megsüvegelendő teljesítmények. Továbbra is tartom, hogy nem lett minden rózsaszín varázsütésre, korántsem. Viszont jól esik egy kicsit fújni, örülni és dicsérni is. Hát lássuk.

 

 

KEMENES: Ritkán került olyan szituba hogy védenie kelljen, még a meccs Hali mezőnyfölénnyel jellemezhető szakaszaiban sem. Azonban mind az első, mind a második játékrészben volt 1-1 döntő bravúrja, ami nagyon kellett az eredmény tartásához. Ha pedig a ‘jó kapusnak szerencséje van’ axiómát vesszük alapul, a Hali első félidős felső kapufája Kemenes kapusi minőségéről állít ki bizonyítványt :). Ma jár a 6.

SADJO: Ugyan kényszerből, de végre a balhátvéd poszton kezdett és nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyivel hatékonyabb így, rombolásban, mint támadószélsőként szerencsétlenkedve. Biztosan állt a lábán, a Hali a veszélyesebb előretöréseit kevésbé az ő oldalán vezette. 5.5.
DEBRECENI: Néha akadtak kisebb bizonytalanságai, az első félidőben pl. egyszer nagyon csúnyán otthagyta egy Halista a térfelünk oldalvonalánál (nem is értettem mit szpartakiádozik itt a jó Debrő), de alapvetően jó védőmunkát hozott, sokat dolgozva. 5.
BOTIS: Cséká-szalaggal és kevés sallanggal hozta a kötelezőt. Jól takarított hátul, és védelmünk -viszonylagos- stabilitásában neki is kulcsszerepe volt. 5.5.
LOVRIC: Szokásos nagy küzdését és előrekalandozásait 1 szép fejes- és egy kegyetlenül bevágott góllal koronázta meg. 7-est szántam neki, ám a Hali gól előti hibája majdnem sokba került, így marad a 6-os. De az 6++. Ennek ellenére, azaz ezzel együtt is a csapat eddigi legjobbja tavasszal, összességében.  

HORVÁTH ADRIÁN: Nem ismertem rá Adri barátunkra. A megszokott rombolás mellett ezúttal végre többször is értelmesen passzolt, még előre is. Ha így folytatja, egy vállalható szűrőnkké is válhat az évek során. Ha így folytatja. Ez ma 5.5, jobb volt mint Akassu egséz tavasszal…
HIDI: Lassan, lassan, de fejlődik. Igaz, ehhez nagyító kell, hogy észrevegyük, de ma már nem 10-ből 1, hanem 10-ből 3 alkalommal választ jó megoldást. Úgy látszik, tényleg a folyamatos játéklehetőség kell neki. A bátortalansága, vagy némelykori lassú gondolkozása még mindig szembetűnő, de az is, hogy lenne benne kraft. Én szurkolok neki. 5.

MOREIRA: Hajt, küzd meg minden, és győztes meccs után nem szvesen szapul az ember, de a vak is látja, hogy állandóan elnyomják, vagy ő cselezi el magát a combjáig érő fűben. Mindenki jobban járna, ha visszatérne a Futsal pályák világába. 4.5. Cseréje, Nagy Gergő nem zavart már sok vizet a rendelkezésére álló szűk negyedórácskában ().
IVANCSICS: Na végre. Az utóbbi idők megzuhant kedvű teljesítményével kezdett, aztán a meccsen foyamatában bemasszívodó csapattal együtt pörgött fel egyre jobban. Gólja nagyon kellett már neki, s ennek annyira megörült hogy utána Zelenkának olyan labdát adott ami anno Szabó Tibinek vagy (a most a lelátón ülő) Pisont Pistának is dicséretére vált volna. A meccsen magán több jó passzal is észrevétette magát, az összjátékokból sem vonódva ki. Ez most bizony 6.
ZELENKA: Iszonyat lassú szegény, és emiatt sokszor veszít labdát, de ha nem…akkor bizony a legszebb megoldásokra képes a keretből. Nem lehet nem észrevenni a fineszt a passzaiban, a labdafedezésében. Miért is nem a 4 évvel ezelőtti Zelenkát sikerült megszerezni, akkor mára 6-7 ziccerünkkel több lenne a raktárban. Persze a kérdés költői. Nagyon sajnáltam a kimaradt ziccerét, mert lelkileg is jót tett volna neki a találat. Kis súlyfelesleget is érzékelek, ezt valahogy kezelni kéne, mert ebben az arcban van potenciál. Akár egy ilyen “zömében-sétálós-de-forintos-labdákat-kenek” arculatot is “kinevelhetnénk” belőle jövőre amúgy Galaschek jelleggel. 5. Cseréje, a horvát Labudovic bemutatkozhatott 2 perc és egy felfutás erejéig ().

BRIGHT: Nagyot harcolt elől, de ez az “egy ék nyomul odafenn, szélmalomharcát vívva” játék valahogy nem az igazi. Ha az első félidőben jobban koncentrál, meglett volna kispesti góldebütje, erre azonban még várnunk kell. Lekapását már korábban megléptem volna, hiszen látványosan fáradt meg. 5. Cseréje, Vólent biztatóan kezdett, ám azt nem értem, hogy a kapust vagy a védőket miért nem támadja le. Úgy mozgott némelykor, mint egy veterán bohócligger, akinek egy 16 éves NB1-es pályafutás minden nyűge a lábában van, nem pedig egy ifjú, sikeréhes és vért ivó titánként. Kicsit több alázat és pörgés kéne. ()

Na, megvan az első siker, de nem leülni a babérokra, hanem nyomni tovább, a szurkolók visszaédesgetéséhez ez még csak első és csöppnyi lépés volt. De fontos lépés.

Fotó: Babar.