Mastodon

Egy percig jól játszottunk, már csak a következő kilencvennel van baj

Bp. Honvéd – Mezőkövesd 1-2

  • Tizennégy nyeretlen meccs után a csontutolsó Mezőkövesd simán nyer a bajnoki címvédő otthonában. Utoljára akkor győztek, amikor mi még a BL-ben játszottunk! #hellóvilág
  • Szinte a mérkőzés alatt kerül ki a Honvéd honlapjára, hogy fegyelmi okok miatt megváltunk Latifutól. Ehhez hasonló utoljára Csábival fordult elő, akit egy edzőmeccs alatt váltanak le. Akkor ugyanígy a Mezőkövesddel játszottunk. #ó-ió-ció-klubkommunikáció
  • EvdM szerint nekünk voltak helyzeteink.
  • A Kövesd két kapufát is rúgott. #valóság
  • EvdM szeretné, ha nem a játékosok ellen irányulna a kritika.

“Egy percig jól játszottunk, már csak a következő kilencvennel van baj” bővebben

A kedvenc konteóm szerint Erik valami kamubetegségre hivatkozva már le sem ül a padra a Kövesd ellen

Bp. Honvéd – Mezőkövesd @ Bozsik stadion 15:30 TV: m4sport.hu

Egészen parádésra sikeredett a csontutolsó matyók elleni meccs felvezetése. Csütörtökön hozza le a Nemzeti Sport EvdM egy nyilatkozatát vagy nem nyilatkozatát, benne fordításokkal és/vagy félrefordításokkal; felháborodás, Erik go home!, majd jön a péntek, és a klub egy fejléc nélküli, magyar nyelvű, de EvdM által szignózott levélben cáfolja az egészet, jogi lépések bla, bla, bla.

Annyira régen volt már ilyen pörgős, érzelmekkel teli két napunk, becsüljük meg minden percét.

“A kedvenc konteóm szerint Erik valami kamubetegségre hivatkozva már le sem ül a padra a Kövesd ellen” bővebben

Egészen csodálatos videót rakott ki a BBC Puskásról

November 25., a Magyar Labdarúgás Napja alkalmából. Mert ilyen is van.

Ma van a londoni 6:3 évfordulója, és ennek örömére a BBC kitett egy kisvideót, ami a magyar válogatott edzésén készült, és ahol a riporter (összehajtott sportlap kikandikál a kabát bal zsebéből) kérdezi Barcs Sándort (ekkoriban épp az MLSZ elnöke, amúgy pedig egy kifejezetten érdekes életívű huszadik századi figura) és Puskás Ferencet.

Erik cáfol, és ez így van rendjén

Mindössze fél napot kellett várni, és a honvedfc.hu-n megjelent EvdM cáfolata az NSO-n lehozott fordítással kapcsolatban. Ebből megtudhatjuk, hogy

  • egyáltalán nem nyilatkozott a vi.nl oldalnak, pláne nem Chris Tempelman (@mactempel) szerzőnek. Utóbbiról annyit tudnak, hogy októberben járt stadiontúrán a Bozsikban, bár furamód erről semmi sincs az igen aktívan frissített twitterén.
  • a Nemzeti Sportnak még a nem létező interjút is sikerült félrefordítania, valamint hozzáköltenie részeket. A félrefordítás tényét már 58914020 kommentelő is megállapította az erősen kisipari módszerekkel készített első fordításvázlatában.
  • Hemingway nem találkozott Netanjahu miniszterelnökkel a Bozsikban, pláne nem ócska melegítőben.
  • EvdM megjegyzi, hogy ki az a hülye, aki olyan interjút adna a klubjáról, mint amit a Nemzeti Sport fordított? A cikk megjelenését követően nekünk is az volt az első reakciónk, hogy jó, de mi lehetett az indíték?
  • jogi lépések, bla-bla-bla.

“Erik cáfol, és ez így van rendjén” bővebben

Akkora sallert nyilatkozott EvdM Hollandiában, hogy jobb helyeken a munkaszerződése adná a riposztot

Az NSO bökte ki, hogy EvdM a holland vi.nl oldalnak nyilatkozott a Magyarországi tapasztalatairól, és annyira erősre sikeredett a fordítás, hogy egy-az-egybe bemásolom ide, és legfeljebb bekezdésenként hüledezek egyet a szokatlan munkavállalói bátorságon.

“Akkora sallert nyilatkozott EvdM Hollandiában, hogy jobb helyeken a munkaszerződése adná a riposztot” bővebben

Napikispest 2017.11.23.

  • U19 BL // remek kis meccsen, mintegy 1000-1200 néző előtt 1-1-et játszottunk a Krasznodárral. Különösen a két kapus (részünkről Berla) fogott ki hatalmas napot. Összetettben 1-9 oda, de sebaj, szép volt így is.
  • bíróküldés // Iványi fúj szombaton a Mezőkövesd ellen. Taccsbírók: Kepe Arnold és Csatári Tibor, az alapvonalon Farkas Ádám és Kulcsár Katalin, tarcsiban pedig: Szalai Dániel.
    • Iványival az elmúlt húsz meccsen 29 pontot szereztünk, ami 1,45 pontos átlag, vagyis nagyjából pont annyit fúj, mint a Honvéd ugyanezen időszakra mért átlagteljesítménye. Érdekesség, hogy csaknem napra egy éve nem vezetett nekünk. Legutóbb tavaly november 26-án a Vasast vertük vele 2-1-re.

“Napikispest 2017.11.23.” bővebben

Napikispest 2017.11.22.

  • U19 BL // nem mondom, hogy komoly sanszot érzek rá, mert ezt a visszavágót már rég nem sanszban mérik, de ha egyszer igazi csodát szeretne látni az ember, és nem csak amolyan kispesti bajnoki címet a semmiből, akkor tudom ajánlani ma négytől a Honvéd – Krasznodart a Bozsikban. Az első meccs 8-0 lett oda, vagyis ha bejön, azonnal rendeljük a taxit, irány Róma, dicsértessék (dinnyéttessék) Ferenc pápa, tetszik ismerni Simon Miklóst Kispestről? Ugye, hogy kár lenne kimaradni?
  • esport // az közben megvolt, hogy a Budapesti Honvéd, tehát a régi anyaegyesületünk esport szakosztályt indított Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia néven? Egyelőre annyi fix, hogy lesz CS:GO szakág, és már az edzője is ismert: Kodiak. Én egyelőre kivárok, hátha belevágnak a fekete macskába is, és ha igen, akkor azonnal felveszem a piros pólóm. Treff kettes kezd, CS:AK a Kispest!

“Napikispest 2017.11.22.” bővebben

Napikispest 2017.11.20.

  • stadion // Hemingwayt kérdezte az NS, hogy tavasszal hol játszunk? Az Öreg ugyan külföldön van, de azért válaszolt:
    • “a Honvéd jövő héten kap tájékoztatást a stadionrekonstrukcióval kapcsolatban, ezt követően születhet döntés arról, hogy (…) hol játssza a hazai mérkőzéseit a mostani szezon tavaszi szakaszában.”
    • ha kommentálnom kéne, annyit mondanék, hogy a világ talán valaha volt leggyorsabb kormányhatározat + közbeszerzési folyamat + döntés + szerződés + engedélyeztetés + egyébségek kombója lenne, ha azért kellene már a tavasz elején a Hungáriára költöznünk, mert épül (vagy legalább bontás alatt áll) a Bozsik.

Újpesten kicsit újra meghalt a futball

Újpest – Bp. Honvéd 2-1

  • Stoiacovici debütált az NB I-ben.
  • Az eredetileg kezdőbe szánt Lovric Újpesten sérül meg, így a keretbe sem kerül, ismét egy játékossal kevesebbet nevezünk a meccsre.
  • Lovric mellett a lelátón feltűnik Bobál, Nagy Geri, King, Tömösvári, vagyis további négyen az év eleji alapcsapatból.
  • Eppel és Lanzafame is sárgát kapott, mindketten négynél tartanak. (Lovric is, de ő még korábban kapta a negyediket.)
  • Gróf :(

“Újpesten kicsit újra meghalt a futball” bővebben

Napikispest 2017.11.17.

  • szezonzáró // a Honvéd meghirdette a Paks elleni őszi szezonzáró facebookos eseményét, ami önmagában még nem lenne hírérték, minden meccset meg szoktak hirdetni, azonban az már igen, hogy ebben egy szó sincs arról, hogy azon a meccsen búcsúzna a Bozsik. Úgy néz ki, itt egy újabb közvetett bizonyíték arra, hogy a tavaszt még otthon kezdjük.