Megint hátrány volt az előny – Kaposvár-Kispest beszámoló

Unalmas az elmúlt hetek idegenbeli meccseinek szcenáriója, de úgy tűnik, hogy a spílerek által alkotott rendezőgárda rendkívül élvezi az idegeink tönkretételét. Kaposváron megint megvolt a fór – sőt egyenesen két góllal mentünk bő fél óra után –, azonban nem sikerült megtartani, így ismét csak a szentségelés, a fogszívás maradt számunkra. Feldúlt, de egyre inkább beletörődő értékelést olvashattok a hajtást követően.

Pedig a meccsre igyekvő négyszemélyes küldöttségünk több tagja is biztosra vette a szombat esti somogyországi Honvéd-sikert, így jókedvünkből sem az ötperces késésünk (hála a rosszul összeállított útitervnek – lehet, nem az M5-ösön kellett volna elindulni a Dunántúlra), sem a meglehetősen csípős, októberi fagy sem zökkentett ki minket. Sőt még fokozni is lehetett az eufóriát, hiszen amint megérkeztünk a hibátlan talajú cukorgyári gödörpálya szélére, azonnal szögletet harcoltunk ki, amelyből Gege, gyönyörűen Danilo fejére rajzolta a labdát, a tar brásziléró pedig köszönte, és a méregzöld hálóba továbbította azt.

Nem lesz itt baj – gondoltuk magunkban, azonban csak ekkor jutottunk el addig, hogy megvizsgáljuk a pontos összeállítást. Szívfájdalmat okozott Botisunk előre jelzett hiánya, melyet Lovric beljebbtolásával és Adrink jobbhátvédként való szerepeltetésével oldott meg Supi mester. Már a szerdai Ligakupa-derbin is ezt a formulát alkalmaztuk, a legendás kozármislenyi kreativitás kispesti reprezentánsa akkor sokszor futott fel a támadásainkkal, most azonban ezt megoldotta helyette a szokásos posztján szereplő Abbas. A másik sokakat megbotránkoztató húzás az Akassou eltiltása miatt megüresedett szűrőposzt Mashal Johnsonnal való betömése. A három belga bajnoki mérkőzéssel a lábában Kispestre transzportált uyoi születésű nigériai fiú egy remek lövéssel vétette észre magát az első félidőben, és… és ennyi. Társai láthatóan nem igazán bíztak benne, körülbelül annyi passzt kaphatott, mint a kecskeméti afrikai légiósok a nyári UEFA-meccseken, így fennállt a veszélye a kaposvári árnyékszék félidő közepi felkeresésének, természetesen hasmenéses pénzzavar jogcímen.

Amíg ezt átpörgettük az agyunkon, gyorsan elérkezett második dugónk megszerzésének ideje. A Zelenka hiányában irányító poszton lehetőséget kapó Gege jól tálalt Abbas elé, aki jobbról beadott, a cerberus és Sanyika légi ütközete után pedig Dani elé pattant a bőrgolyóbis, amelyet kíméletlenül a kapu közepébe küldött légiósunk, felállva a képzeletbeli góllövőlista képzeletbeli dobogójának képzeletbeli csúcsára. Tizenkét rundó kellett idén a mestertízeshez neki, míg tavaly a harmincadik fordulóban szerezte az ötödiket. Well done, avagy bem feito, ahogy az egyébként rendkívül butus google-fordító javasolja portugálul.

Aztán a szokásos butaságunk miatt hamarosan csupán megosztott első hellyé redukálódott ez a mesterlövész-pozíció. Túlzottan ideális szitu volt, hogy idegenben, a negyvenedik percben kettővel vezetünk, így össze kellett hozni egy büntetőt még a szünet előtt, amelyet a hazai ügyeletes gólvágó Milan Perics bevágott, így azonnal hűlni kezdett a fogunk alatt ropogó forró kása.

Ami a folytatást illeti, most sem sikerült újítanunk, a Kaposvárnak nem okozott gondot a zárt kontrajáték ellenszerének felderítése. Ahogy Pápán és Kecskeméten, itt is vezetésünk után hullajtottunk pontokat, azonban a két lőtt gól szerencsére elegendő volt ahhoz, hogy legalább iksszel távozzunk a Dél-Dunántúl Párizsából. Elképesztő mindenesetre, hogy az a csapat, amely a tavalyi őszi idényben mindössze egyszer adott le vezetésről pontokat (itthon a Győr ellen), egy évvel később négyszer teszi meg ugyanezt tizenkét meccs alatt. A fenti két helyszínhez hasonlóan tegnap is kaphattunk volna három gólt, de úgy látszik, ez a Rákóczi nem AZ a Rákóczi, amely tavaly a végéig versenyen volt Európáért.

Most ismét rangadóidőszak következik, hiszen két dobogóssal, a Diósgyőrrel és a Debrecennel tolatjuk a következő két hétben, reméljük, tartjuk magunkat a hagyományokhoz, és ezekre a csörtékre felszívjuk magunkat, mint Bácsi Sanyi egy-egy kokócsíkot a kora kilencvenes évek pesti éjszakájában.

fotók: Stummer András Zoltán (442.hu) és jómagam (1909foto.hu)

Gödörben a Honvéd – Kaposvár-Kispest beharangozó

A gyengébb bajnoki szereplés után általunk olyannyira várt fellélegzés, megtisztulás két hetének ma vége szakad, a kispesti hopliták délután Somogyország szívében, a Pruki-kávé elsőszámú hazai lelőhelyén, Kaposváron szúrhatják lándzsáikat ellenfelük szívének közepébe. A Sisa főtörzs által irányított Rákóczi-bérencek mindent meg fognak tenni hazai földjük megvédéséért, azonban túl kell járni az eszükön, és be kell bizonyítani: nem a forgandó hadi szerencse oka a két sereg közötti tisztes különbség a tabellán. Tömör beharang a hajtás után.

A modoroskodást félretéve, valóban jelentős lehet a mai cserte, hiszen a következő négymeccses etapból papíron a kaposvári fellépés a legkönnyebb. A dinamikus, de a pofonfát Debrecenben gyökerestől megára döntő Diósgyőr, Loki, valamint a kényelmes bundát magára oktrojáló Pécs ellen várhatóan brusztolni kell a három, illetve egy pontokért. Épp ezért ma kötelező a siker, ha meg akarjuk tartani dobogóközeli pozíciónkat az őszi szezon hosszú hajrájára fordulva.

Betegségek továbbra is gyötrik a keret tagjait (ez egyébként a fokozott munkahelyi szívatással kiegészítve bloggereinkre is igaz). A sérült vagy „sérült” Zelenka nélkül felálló csapatban Akassou sem kaphat szerepet a Paks elleni kevesebb, mint egy félidős ámokfutás folyományaképp, valamint a hírek szerint professzorunk, Botis is panaszos. Sisa mester keretéből a mai Nemzeti Sport nyom nélkül eltüntette a góllövőlista-éllovas Pericset, az elmúlt hetekben szintén sérülés által sanyargatott ék azonban nyilván az újságírói figyelmetlenség áldozata lett, és valójában kilencven percig fog a leshatáron futkosni egy-egy rövid Lovric-passzt, vagy Debreceni-betlit várva.

Ismét csak arra tudunk biztatni mindenkit, hogy látogasson el Magyarország egyetlen cukorgyári gödörben épült stadionjába! Szurkoljuk szét a Kaposvári éjszakát, hozzuk el a három egységet a Pécsi útról!

Ilyen az, amikor egy klub komolyan veszi a korábbi indulóját, vagyis:

Ólé, ólé,
A kispesti szív feldobog,
Ólé, ólé,
A csapatunk nyerni fog.
Piros-fekete a szívünk,
oroszlán a címerünk,
szeretjük a szép lányokat,
és mindenkit elverünk.

A kötényblogon jelent meg a hír, hogy az őszi idény hazai mérkőzéseire kedvezményes bérletet adtak ki. Hogy mi ebben a rendkívüli? Annyi mindössze, hogy remek ötlettől vezérelve, elküldték a linkelt oldalnak is a sajtóközleményt, vagyis mindent megtesznek azért, hogy még több hölgy látogasson ki rendszeresen a Bozsikba! Jól állunk, dobogóért megyünk, Sanyika visszatért, hát persze, hogy minden rendben. Azaz majdnem minden.

Várunk mindenkit szeretettel, mert miénk ez a sárkánybarlang, az ellenfél itt szalutááááál!

Csak úgy…

…eszembe jutott, hogy ezt felvésem ide. Nem egy nagy sztori, nem különösebben vicces, nem is nagyon tanulságos, de örültem hogy megesett. Sivár hétköznapokon bármilyen bearanyozásnak örvend az ember. Ha Honvédos, és ez az örömforrás a Kispesttel kapcsolatos, akkor még inkább. Életérzés következik.

Kedvelem a sört – a minőségi fajtát. A sör az italok Kispestje. Néha kesernyés, de alapvetően megbízható. Kell beléd. Értéket ad. Szeretem a belga trinyós söröket, a darabos német Kohler– vagy Brehme stílusú malátalé-hátvédeket, az angol szürke eminenciás,  igazi David Batty– vagy Danny Murphy féle ale-harcosokat (gyenge szóvicc, a pofonokért majd jelentkezem). Szeretem a jól behűtött lagereket, azokon belül a komlóval rommá alázott pilsenieket, az apátsági fölülről erjesztetteket, a Brüsszel környéki spontán erjesztetteket.  A sörök Gombóc Artúrja vagyok.

Minden sörök közül azonban a legjobban az igazi, hamisítjhatatlan cseh söröket szeretem. A cseh sör olyan mint a focijuk. Kelet-Közép-Európai, de már komp visz át Leningrádba Nyugatra. Csapolt Poborsky, palackozott Skuhravy, dobozos Rosicky. Imádom őket. A focijukat is, a söreiket is. Zelenkát is (ameddig még marad). Nohát, az utóbbi egy év örömteli tendenciát tapasztalhatott Budapesten – egyre másra nyíltak a cseh sörözők. Végre nem kellett az évi 1-2 prágai utamra várni ha nemesebb sörnedűvel akarom oltani a szomjam barátokkal – ráadásul egyik-másik budapesti krimó egész jó utánzata a kinti becsületszüllyesztőknek. Másolat csupán, persze, hisz Zizkov vagy Liben kiskocsmáinak a hangulatát nehéz visszaadni, (sőt, mondjuk ki: lehetetlen) de legalább próbálkoznak. S ha instant gyorsfogyasztásra  vágyunk, Budapesten ne is hőzöngjünk másért…

Az egyik ilyen intézmény szép lassan törzshelyünkké vált az elmúlt év során a barátaimmal. Péntekenként becsoffadunk a fapadokra, jönnek sorban a világos, félbarna majd barna csodák, a szánk telítődik a szabadságérzet maláta- és komlóízű esszenciáival, az étert meg a többi sörissza bájos sztorijai mellett, melyek a környező asztalok felől szűrődnek felénk, szóval nálunk az étert beteríti a számos közös téma, köztük kiemelten a Kispest, a Bohócliga. Folyik a sör és folynak a régi összeállítások, a nagy meccsek visszaidézése, vitatkozunk azon hogy Pisont vagy Illés volt -e a jobb irányító [szerintem nemk kérdés : )], hogy Détári hogy törte össze a lelkivilágunkat ’93-ban, hogy mire lett volna képes a 2001 tavaszi team, ha együtt marad. Sörszagú, vörös-fekete színű folyammá duzzad a beszélgetés. Péntek. Nincs szebb…

Múlt szerdán munkatársi sörözést tartottunk, én szerveztem, hát a hely nem volt kérdés. A tervezett létszám a visszamondások miatt végül a felére szűkült így a gyűszűnyi pivnicében a csaposlány beoktrojált mellénk két addicionális sörpusztítót, egy idősebb urat és egy fiatalabb arculatot. Ők is csöndben szűrtek mellettünk, egy-két elejtett szóból hallottam: értik a sörtémát. De nem csak azt! A 3. korsó után emelkedett hangulatban már a slágertopic volt soron, nevezetesen szerzőnk vajon hogy évődik a Fradista kollegákkal (munkatársi Kispest-Fradi konflikt: örök és megunhatatlan téma) – mikor is a betársult két sörkollega közül az idősebb odaszólt: “Ne haragudjatok hogy beleszólok: Kispestről volt szó, nem hagyhatom szó nélkül. Mi is Honvéddrukkerek volnánk ugyanis.” Szó szót, koccintás koccintást követett. És ahogy összecsattantak a klasszik kövér söröskriglik, ahogy decensen folyt le a sűrű hab az oldalukon, ahogy még az abszolút nem fociharcos kollegáim is értő és beleérző mosollyal emelték az aranyló sörcsodával telt kupáikat a velem együtt már három Kispester felé… hát az életérzés volt.


Életérzés, megnyugvás, kis oázis, amikre szükség van a szürke hétköznapokon, a munka mókuskereke mellett. És ha az ilyen szép estékbe még belevegyül az én vörös-fekete szerelmem is, akkor nem csoda hogy úgy sétáltam haza a sötét Múzeumkerten keresztül a szerdai éjszakában, olyan idvezült mosollyal, olyan légies léptekkel, hogy ha Bohumil Hrabal lenézett volna rám az égből, valszeg azonnal vesz egy ’96-os Gösseres Diadora mezt és jön velem a legközelebbi hazaira a Bozsikba. Max a sört demizsonba’ hozza magával Nymburkból…

Fotók: portal.debrecen.hu; otrolahatra.virtus.hu

Sokkal több Sanyika kellene a magyar pályákra – Supka mester a DIGI Sporton

A DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban Szombathy Pál műsorvezető vendége volt Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője. A 2011. október 6-i adás megnézhető itt, illetve eredeti helyén, a DIGI Sport honlapján (HD minőségben).

Hol a helyünk?

11 forduló telt el a szezonból, azaz durván a bajnokság harmadánál járunk. Itt az ideje az első mérlegmegvonásnak – ami most esetünkben nem is olyan könnyű. Hol a helyünk a nap alatt? Mire számíthatunk a bajnokság végén?

Ezt persze lehetetlen pontosan megjósolni, magam is hiába kérdezgetem naivan bármely játékosunkat interjúinkban – honnan is tudnák… de mi honnan tudjuk? Hogyan érezzük ezt mi, szurkerek? Fáradt szerda reggeli gondolatébresztés, majd várjuk a véleményeiteket.

A szezon elején ugye azt jósoltam(/tuk többen is) hogy ez a keret, mint az utóbbi évek egyik legjobban összeválogatottja, végre hozhat egy pozitív szezont. Az utóbbi éveinkhez képest jól igazoltunk, jött emblematikus saját nevelés (Németh Norbi), magyar szinten nem ismeretlen légiós (Tchami) illetve meghatározó NB1-es arc (Délczeg), vállalható pótkapus (Sánta). Kosztolányit és Szekulicsot hagyjuk, náluk már akkor éreztük mi, szurkolók, hogy  ők a kötelező sorja – igazunk is lesz, úgy fest. Saját akadémisták sora a keretben, míg a tavalyi gerinc (Kemi-Hajdú-Botis-Debrő-Zeli) együtt maradt. Jó lesz ez.

Nos, a kezdés ugye egy remek 30 perc majd vereség a Győr ellen – jöttek is a borús hangok. Melyek elcsitultak, hisz győzelmi sorozatunk következett. Sajnos magam is hajlamos vagyok még így, 20+ év bohócliga-tapasztalat után is szélsőségeskedni (Hanta szerzőtárs sokszor meg is fedd érte, hogy utána persze ő lökjön be egy fogak közt átszűrt, szoftosan nonpíszí alapvetést) – így a Halitól a Fradi-ig tartó szériában már kezdtem merészeket álmodozni. Kecsó se sokáig józanított, hisz a Vidit is elkaptuk itthon. Danilo gólkirály lesz, mi bronzosok 1992 után először, és behúzzuk az MK-t.

Aztán jött Pápa, ahol megint a kecskeméti recepttel szívtunk, majd egy Újpest elleni -azt kell mondjam kisiklás, a következő hetek teljesítményeit nézve. A csepeli szégyent Siófokon követte egy tompulat, majd a Paks bizonyult itthon nehéz falatnak.

Pedig a keret is szépen alakult szertehetőségileg. Hanta már megénekelte hogy vannak arcaink: egy Kemenesért, Zelenkáért tényleg lehet rajongani, egy Debrőt, egy Németh Norbit sosem szidunk – egy pár korzós posszanóbárót leszámítva. Torghelle Sanyit is megkaptuk – mégha csak kis időre is – mi kell még? No, a 3 afrikai skac egyszerre talán nem. Sokan nem értettük, minek egyszerre 3 új arc a gárdába. Ikande kell, a posztja szerint, ráadásul ő több helyen használható. No de plusz tankcsatár és plusz középső-középpályás, így egyszerre, egy jól működő csapategységbe – lehet hogy sok a jóból – főleg a fekete srácok klikkesedési hajlamát tekintve. Aki ismer, vagy olvasta az írásaim tudja, hogy annyira vagyok afroellenes, mint az Ajax utánpótlásának vezetői a ’90es évek elején… Itt is fő problémám a csomag-effektus. Remélem nem lesz igazam és hosszú távon ez nem fogja éreztetni a hatását. És akkor még nem is beszéltünk a baljós hangzatú Zelenka-hazaautózásról a Paks meccs előtt. Morális válság? Ha kérhetem, ne.

Mégsincs azonban végletes tragédia szerintem, ha nem ássuk bele magunkat -csapat  és drukklerek egyaránt- a pöcegödörbe, mint 2008 tavaszán. Ha sokat mantrázzuk, hogy most  megint jön a félévig tartó 0:1-ek időszaka, az be is következik.  No nem akarok Ikandésodni, ahogy majd a hamarost a klubhonlapra felkerülő interjúnkból láthatjátok, a derék Harmony szerint ha fejben oké vagy, határ a csillagos ég… – de míg ezt neki Ronaldinho suttogta a fülébe, addig nekünk éveken át a Bánföldi Zoltán-Edouard Ndjodo-ManoMano művészekből álló három tenor harsogta hallószerveinkbe  a “Kispest faktor, szopó traktor” című kantátát. Szóval alapvető pesszimizmusunk megérthető, de hosszabb távon nem elfogadható.

Hogy állunk tehát? Év eleji jövendölésemből az MK siker lehetősége úgy elszállt mint Puhl önkontrollja az utóbbi években humor terén. Az akadémisták  előbb kapnak lehetőséget a kezdőben, mint Paolo Sousa egy önéletrajzi ihletettségű sorozat megírására az NS hasábjain. A bronz meg valljuk meg, távolodik.

Ha negatívok akarunk lenni, mondhatjuk, hogy eddig a nagy győzelmeinket iszonyat rossz formát futó csapatok ellen hoztuk (Zete, Fradi, Vasas, UTE), s ahol igazán kellett volna villantani, pl. Kecsó, Pápa, ott nem jött össze a show.

Ellenérv is van: pont a már felfutó formát hozó Vidit vertük itthon hősiesen és megérdemelten, persze a szerencsével sem hadilábon állva. Akkor mégis cél a bronz? Az MK-égés és a siófoki kiruccanás fantáziátlansága nem egy hosszú távon stabil csapat képét tárja elénk.

Nagy szakértelem kell ide a jósláshoz, láthatjuk. Úgyhogy át is adom a terepet. Szerintetek milyen év vár ránk?

Reneszánszát éli a 8bites álom a Bozsik eredményjelzőjén

Tavasszal szerelték fel stadionunkba az új eredményjelzőt, ami a kezdeti gyermekbetegségek után mára egész flottul működik. A gólszerzők neve távolról is látható, az időt megfelelő méretű számokkal mutatja, és a csapatok nevei mellett is ott találjuk azok címereit, igaz, egyelőre fehér háttér mellett, nem kihasználva az átlátszó PNG képformátum adottságait.

Szombaton, a Bozsik-stadion névadójának (vs. Bröndby, 2-2) 25. évfordulóján, Sanyika visszatérésének napján tovább erősödött az elérhető vizuális kontent, és végre debütált egy szurkoló készítette gólvideó.

Lehet, csak én vagyok ennyire régivágású és szentimentális alkat, de nekem kifejezetten tetszik, hogy az alkotónak volt bátorsága visszanyúlni a Commodore 64-ek idejébe, és 8bitre megálmodni az animációt. Az egyetlen fájó pont, hogy a “Góóóóóól” felirat valami Times-szerű betűtípussal ugrál a kijelzőn, egyáltalán nem pixeles, így némileg testidegen a kapura rugó oroszlán kockásságától. További fájdalom, hogy bár hangot tartalmaz, és a stadionban van hangosítás, a két rendszer láthatóan hallhatóan nincs összekötve, így a “Csak a Kispest!” szöveg mindössze ezen a videón elérhető. (Szerencsére a helyszínen igazán szükség sincs rá, megoldjuk magunk.)

Köszönjük kedves szurkolótársunknak, hogy még otthonosabbá varázsolta a látványt, és valamit visszacsempészett a hazai számítástechnika hőskorának romantikájából.

[forrás: honvedfc.hu]

Kőkemény volt a paksi mogyoró – Kispest-Paks beszámoló

Törvényszerű vereséget szenvedtünk a PFC ellen, hiszen a rangadók utáni kihalt Bozsik az otthoni szipkák legjobb táptalaja – sóhajthatnánk fel a tegnapi derbi után, vészmadár/troll képességeink csillogtatása céljából. Ez azonban nem áll szándékunkban, így beláthatjuk, hogy a tegnapi nullázás nem volt előre elrendelt. Kis odafigyeléssel, pontosabb, fegyelmezettebb játékkal bizony simán behúzhattuk volna a meccset, mint Koplárovics Béla a kéziféket a Manchester kivégzése után. Tegnapi, megkésett beszámolónk a hajtást követően olvasható.

Pedig nem indult gyengén az év harmadik évszakának második hónapjának első futballszombatja. A sporttelepre érve, az NB I-es meccs előtt mintegy másfél órával kaptuk az információt, miszerint U19-es és U17-es akadémiai csapatunk egyaránt legyakta az ősi utánpótlás-ellenlábas MTK-t. Folytatódhat a győzedelmes széria délután a centeren – gondoltuk, azonban később – egyik olvasónkkal épp a blog és a csapat idei rózsás pörformanszairól diskurálva – meglepő és érthetetlen jelenségre lettünk figyelmesek. A kijárat felé tartó fekete terepjáró még nem lett volna különös, de a cseh rendszám és a benne ülő ismerős, vörösesszőke arczulat láttán hirtelen elillant jókedvünk egy bizonyos hányada. A Pontos Labdák Tibi bácsi utáni második koronázatlan királya az első híresztelések szerint húzódás miatt maradt ki a keretből, a pontosított verzió szerint viszont összeszólalkozott a szakvezetéssel, ami az elmúlt hetek nyilatkozatai után körülbelül annyira meglepő, mint a szobamérleg kiakadása Kis Károly testsúlytesztje után.

Tegnapelőtti állításunk – miszerint a Nike mezek vízelvezető-képessége klubunk legnagyobb problémája – ezzel érvényét vesztette, az pedig, hogy a Paks elleni derbi előtt a legtöbben deklaráltan hazai sikert vártak, még nagyobb nyomást helyezett a fiúk vállára, amelyet ők nem is bírtak el. A meccs első tízpercei még a visszatérő Sanyika dicsőítésével, a régi jó emlékek felidézésével teltek a lelátón, miközben a gyepen az idén megszokott események zajlottak le: átütőerő híján, de irányítottuk a meccset, pontatlan passzok, gyenge beadások, kihagyott Abass-helyzetek borzolták a kedélyeket. Már ekkor szembetűnő volt a védelem ingatagsága. Vayer Gábor, az atomzöldek Illés Bélája Sowunmis pontossággal durrantott egy ziccert a bal kapufa mellé, majd Hrepka is elhibázott egy szitut, miután hosszan vette át a zsugát. Kontrát, Károly – utasíthatták az előző hetek meccsei után a paksi ultrák Kis mestert, ezt megfogadva pedig meg is szerezték a vezetést a lelátón csak Csernobil-fejűeknek bélyegzett vendégek, Akassou kiállítása után pedig úgy érezhettük: az ikszhez is jelentős mennyiségű darálatlan mákra lesz szükség.

Attila megpróbált hozzászagolni a szituhoz, és a diszponáltnak jóindulattal sem mondható Abass helyett Hidit küldte fel, erősítendő a középpályát, Danit pedig a szenegáli ziccerbekerülő helyére vezényelte. Fel is javultunk előrejátékban, a 62. és a 68. perc között két gólt szereztünk, azonban e dugók közé egy elementáris hiba is becsúszott. Vayer első góljához a labdát elszóró Botistól a bizonytalan Kemenesig az egész védelem hozzátette a magáét, a végeredményt kialakító baloldali elfutásnál pedig Lovric szívódott fel nyomtalanul. Hihetetlen, hogy az a hátsó sor, amely a bajnokság eddigi tizenegy meccséből hatot nullára hozott, a fennmaradó öt csörtén átlagban 2,6 gólt szipkázott be!


Pozitívum viszont a Torghelle-találat, az ő helyzetkihasználásáról – Warzycha kolléga megfogalmazása szerint – oktatófilmet lehetne forgatni a támadószekció többi tagja számára. Kiemelhető az is, hogy láthatóan az utolsó pillanatig bíztak az egyenlítésben a fiúk, és bár megoldásaik gyenguszra sikeredtek – mind az átlövéseket, mind a közeli pontrúgásokat elpuskázták aranylábúink – kilátástalanságról szó sincs, továbbra is látjuk a potenciált a garnitúrában. Sőt, ha az öltözői gondok, valamint a hátsó bizonytalanságok megoldódnak a kéthetes szünet idején, akkor akár pontszerzésre is sor kerülhet Somogyországban, ahol 2006 decembere óta sosem nyerünk bajnokit.

Rommá kontrázva. Kispest-Paks osztályozókönyv.

Tegnap a meccs előtt arról beszélgettem testvéremmel, a régi nagy Honvédos szaktárssal, hogy amilyen se íze- se bűze meccsnek néz ki a Paks elleni első blikkre, épp olyan sorsfordító lehet: ha győzünk, meglesz az élcsapati lét idén, ha döntetlen, vagy vereség, akkor jön a szokásos leeresztés. Valahogy így éreztük mindketten. Nos a meccset látva bízzunk benne, hogy megérzéseink annyira adekvátak, mint Pelé tipjjei a foci VB-k előtt. A Paks ugyanis okosan játszva kihasználta védekezési hibáinkat és Akassou önsorsrontását, s a második félidőben széjjelkontrázták csapatunk. Pedig még Sanyika is meglőtte a sajátját – ez sem volt elég. Osztályozunk.

 

KEMENES: Az első félidőben sok dolga nem akadt, kivéve egy remek ütemű kijövetelt – igaz ott Hrepka rossz ütemű átvétele is kellett a paksi tékozláshoz. A másodikban fogott egy óriási paksi ziccert, viszont az első paksi gólnál kissé fura szögből kapta be a dugót, a másodiknál pedig úgy láttam, hibázott. Összességében a pozitív-negatív mérleg most egy 5-öst ad ki. 

 

LOVRICS: Fárad, fárad és fárad. Földön a paksi konrtáknál bántóan kijött lassú fordulékonysága, s hiába hajtott, ezzel most e negatívumokat nem tudta ellensúlyozni. 4.

BOTIS: Önfeláldozó melóját most is szállította hátul, góljáig (melynél megint bizonyította, hogy homlokát házbontási munkálatoknál is alkalmazhatnák) a 7-es is kinézett, viszont a második paksi gól előtti összkispesti szerencsétlenkedésben is kulcsszerepet vállalt – sajnos. Ennek ellenére egy 6-ost kap, mert ha nem ment annyiszor, még több a vége…

DEBRECENI: Kirívó mentésekkel most nem jött elő, beleolvadt az erősen nyomott teljesítményt prezentáló védelembe. Markánsabb hátsó játékra képes, ez most hiányzott. 5.

NOVÁK: Nem tett jót neki a pár hetes szünet: a trademarkos alexiszi védekezésból ma egy halványabb kiadást láthattunk. Volt 1-2 önfeláldozó mentése, szó se róla, de indításai ezúttal tompák voltak és ő sem pörgött azzal a karakteres “nyomulok előre a normanidia fronton” jellegű pörformanszával. 5

 

AKASSOU: Év elején dicsértük, hozsannáztuk, sőt, én még a köpésénél is valahol megértettem őt, a tett gusztustalan mivoltának elítélése mellett. Tegnap visszatért az eltiltásból, és erre letolta a “Benjaminnál elgurul a gyógyszer Reloaded” műsorszámát. Ha a sárgalap már ott kandikál a farzsebben, nem akasztom látványosan az ellent, ember! Letakaríttatása után még az őt megfeddő Don Emilioval is összeszólalkozott, tovább rázva a pofonfát. Katasztrófa. 5-2=3.

TCHAMI: Hát ez ma nagyon gyengusz pruduktum volt a kis szélvész kamerunitól. Futni tud, OK, de passzolni, beadni, kombinálni – nos ezek a skillek korlátosan szerepelnek a Hertha akadémia egykori kadétja szerszámosládácskájában. 4. Cseréje, Diaby a Vasas elleni edzőmeccsen parádézott, mezt csókolgatott, itt meg menekült a labda elől. Pedig szemmel láthatóan nem ügyetlen a srác, így sürgősen abba kéne hagynia a Cartoon Network-ön a “Ndjodo, a strucc” c. sorozat tanulmányozását. (-).

NÉMETH NORBERT: Norbi sajnos hazatérése óta leggyengébb produkciójával rukkolt elő, két, védekezésbeni mentése mellett inkább használhatatlan labdáival, ütemtelen passzaival tűnve ki. Év elején javuló tendenciát miutatott, ez a tegnapi dolog megrémített. Gyorsan felejtsük el e meccset, és jöjjenek vissza a Fradi és Vasas, ill. Vidi elleni játékok, Norbi! 4. Cseréje, Ivancsics pörgött, pontúgott becsülettel, de amire behozták (irányító), sajnos pont abban a legkevésbé előremutató az ő játéka. 5.

ABASS: Fekete srácaink egytől egyig rém gyenge napot fogtak ki. Abass 20 perc alatt előtte a két szokásos nagy ziccerét, majd fejben meg is fáradt, töbször lendületből való elfutás helyett totojázott, nem érezte a meccset. Aka kiállítása után ő lett beáldozva, ami a taktikai felállást nézve logikus lépés volt, és ha a védelmünk szilárdabb, akár pontot is hozhatott volna. 4. Cseréje, Hidi, védekezésben csak-csak hozta amit kellett, bár néha ott is úgy kóválygott szegény, mint Lipcsei Peti a Real edzőközpontban a tanulmányútján. Előrefele 3-4 labdát szórt el úgy indítás helyett, hogy azt hittem: átharapom a korlátot magam előtt. Én mindig is hittem Patrikban, de ha nem kapja össze magát, akkor ez nem lesz így jó. 4.

 

DANILO: Azt vártam, hogy az UTE elleni remek gól áttörés lesz – eddig nem lett az. Gyorsasága és lefordulásai tegnap is ültek, de a beadások és némely passza a “legszebb” Abraham-i hagyományokat idézik, vagy a mostani Abasst. Szertelenek, oktalanok. Valaki lehiggaszthatná a derék Danit fejben. Most persze kevesebbszer is volt kapu előtt, hisz a tényleges ék Sanyika lett, akitől tanulhatna helyzetkihasználást a derék braszilero. 5. 

TORGHELLE: Nem ez volt Sanyi legjobb meccse életében, látszik még a játékhiány. A 6-ost mégis megadom, mert csak meglőtte egyből a gólját, és csatártól mi mást várjunk, másrészt hozta régi, jól ismert küzdős, csípek-rúgok-harapok játékának lehiggadtabb verzióját. Ha még jobban beleszokik a csapatunkba, jó lesz ez. Kicsit az összjáték terén lehet majd még előrelépni. Amúgy nagyon örülünk Neked, Sanyika!

Fotó: 1909foto.hu.

SANYI

2001 tavaszán a Szuri bá féle flúgos futam idején Öcsémmel és egy jóbarátomal néztük a korzóról a Zete elleni bajnokságvégi hazait. A második félidőben az akkoriban be-becserélgetett Torghelle hazaadott, amire lecsapott egy Zetés arc, kapuig ment, Nota felnyomja, tizi. Gól. A legendás “Esernyős” figura a lelátón felugrott, ami nem sok jót ígért a hibázó játékosnak az álmoskönyvek szerint. Így is lett. “Torgelle takarodj vissza Marcaliba, ne is lássunk” – üvöltötte a posszant szurker, mi meg vigyorogva azon évődtünk a többiekkel, hogy a magyar foci kiszámíthatatlanságát tekintve Torghelle tuti a válogatott sztárja lesz pár év múlva. Persze, ha akkor valaki azt mondja, hogy ez komolyan bekövetkezik és ezen felül 10 év elteltével Sanyika visszatérésére én külön örömposztot írok, hát csak néztem volna ki a fejemből. Már csak azért is mert azt sem tudtam mi fán terem a “poszt”.

Azóta Sanyi volt a válogatott kulcsembere, mostani hazatérésének pedig úgy örülök, mint Németh Norbiénak, előtte pedig utoljára… Kovács Kálmánnak 1997-ben. Örömszavak jönnek.

Szóval nem így indult ez. Sanyi egy hajtós, ám de nem különösebben ügyes srácnak tűnt annak idején. Korosztályából Németh Norbi, de még Kozarek is ígéretesebbnek tűnt nekem első blikkre. Aztán jött Döme, aki visszahozatta Marcaliból, a kölcsön-lét bugyraiból, és Sanyi megtáltosodott. Fitosnál dettó. Aztán kiesés, ő ment az MTK-ba, és bohócliga szinten is meghatározó csatárrá vált. Hiába, ha van körötte csapat… Matthaus, válogatott, Kahn-alázás, majd a külföldi kaland. Válogatottság, hol biztos kerettagként, hol bűnbaknak kikiáltattatás. Nem eseménytelen pályaív. Ami most Kispesten folytatódik.

Én elég hamar Sanyi párti lettem, érdekes módon legjobban MTK-s időszaka alatt. Annak idején rendszeresen kijárt az NB1B-s meccseinkre, miközben igen jó szezont futott az MTK-val. Külföldi évei alatt többször nyilatkozta: haza egy jó Honvédba jönne legszívesebben. És most látjuk: tartotta a szavát. Nem ment a Fradiba, nem ment Diósgyőrbe… ide jött. Szurkolóinknak nem kell magyaráznom, ez mennyit jelent. Ismerünk Bárányos Zsoltot, ismerünk Détárit, mindkettő nagy kedvenc  volt, mindkettő eltékozolta a bizalmat. Ismerünk Kovács Kálmit, ismerünk Mátyus Janit. Egyikük megmutatta, mi a klubhűség, másikuk úgy tudott fradistává válni, hogy nem tagadta meg a Honvéd mezt sem. Így is lehet. Sanyi most az utóbbi csoporthoz zárkózott fel.

Persze én sem azt mondom, hogy most az évszázad csatárát hoztuk haza. De nem is az évszázad csatárát várjuk. Mi egy kispesti támadót vártunk, akinek, mint nyáron Németh Norbinak, nem idegen a kispesti öltöző, a Bozsik állószektorai mögötti jegenyék, a korzón hőzöngő hang-imperátorok, az őrjöngő kanyar. Rá is igaz, mint Norbira, hogy nincs élete formájában, de a mai magyar bajnokságban igen is segíthet nekünk. A csapatnak az eredményességben -mert Esterházy Marcinak nagyon igaza van: Sanyi rég játszott már olyan csapatban, ahol nem egy szál csatárként küzd 10 védő előtt. A mienk most legalább magyar szinten ilyesmi. Egy támadóbb alakulat – nekünk, drukkereknek pedig a csapat iránti kötelék további erősödésében, mert ismét nem egy albán-német-szomáli hármas állampolgárságú, egykori andalúz U12-es tartományi válogatott szupertehetség, hanem egy beazonosítható arculat érkezik. Beazonosítható, és akivel lehet azonosulni.

Sanyit divat szidni. Belerúg a reggeli rádióműsor, a netes kommentelők a válogatott kapcsán, vagy épp a légiósainkról érkező hírek alkalmával (ebbe most nem megyek bele külön, de az én magánvéleményem szerint 1000-szer szívesebben néztem Sanyit a nemzeti 11-ben, mint bármelyik, hajtani képtelen primadonnánkat. Most, egy jó formában lévő Rudolf, Szabics és lábadozó Szalai mellett persze más a helyzet, de ha játékban lenne, a keretben én benntartanám. Mondom, magánvélemény). Kispesten azonban mindig is szerettük, és örömmel várjuk vissza. A szerződés szerint ha télen jön ajánlat, akkor megy is, én bízom benne, hogy júniusig azért marad, utána még 2-3 év külföld, majd megint Bozsik. Kellenek az ilyen pályaívek, kellenek az ilyen arcok. Úgyhogy Sanyi, trademarkos brusztolásod told már a Paks ellen is, ha meg a papírgondok nem engedik, akkor a következő körtől.

Kevés játékos van manapság aki külön posztot érdemel, ha hozzánk igazol. Sanyi, te ilyen vagy. Téged is vártunk! Üdv újra itthon.

Fotó:stop.hu