Mastodon

Az első ígéretekhez képest legalább négy évet csúszik az új Bozsik

Hogyan lesz 2015 végéből – már most legalább – 2019 eleje?

Október végén bontani kezdik a Fáy utcai Vasas stadiont, hogy nagyjából másfél év múlva egy teljesen új, bár egyelőre terveken még nem létező valami épüljön a helyére. Határozott, pontos dátum, jöhetnek a munkagépek.

Ezzel szemben az új Bozsik helyzete nem ilyen egyszerű. Először 2013 őszén dobták be, hogy mi is kapunk stadiont, viszont talán egyetlen olyan perc sem volt az elmúlt három évben, amikor komolyan vehetően állította volna valaki: ekkor és ekkor dózer, utána építkezünk.

Egy lehetetlen küldetés keretében megpróbáltuk összegyűjteni mindenféle sajtóhírekből, és a klub saját kommunikációjából, hogy mikor épp milyen céldátummal adják majd át az új Bozsikot.

A dátumokat követően az eredeti anyagokból idézünk, gondosan a forrás megjelölésével. Néha van saját kommentárunk, azt dőlt betűvel, kissé behúzva, a dátumos blokkok közé szúrtuk be.

2013.09.17. // A felújítandó létesítmények között ott van a kispesti Bozsik Stadion is. A látványterveket már közzé is tette a Budapest Honvéd. (via index)

2014.01.17. // Öt év múlva a Honvédnak gyönyörű stadionja és utánpótlásközpontja, saját nevelésű játékosokra épülő csapata lesz, egy­két fullextrás légióssal. A nyolcpályás új utánpótlásbázis építését márciusban kezdhetjük. Utána jöhet a stadion. (via presztizs.com/Presztízs Sport, 2013. október)

2014.02.14. // Vígh László kormánybiztos már dolgozik is ezen, hogy egy új stadion fog épülni a jelenlegi Bozsik Stadion helyén. Úgy gondolom, hogy ez 2015 végére elkészül, de pontos időpontot majd csak akkor tudunk mondani, amikor meglesz a közbeszerzés (…) (George F. Hemingway – via honvedfc.hu/DigiSport)

ujbozsik_2014
2014-ben még ilyennek képzelték az új Bozsikot (grafika: honvedfc.hu)

2014.05.28. // A másik, ami ebből következik, hogy a beígért új Bozsik is csúszni kényszerül tehát, hiszen addig, amíg nincs kész az akadémia (…) (via Gajda Péter/csakblog)

Ha minden igaz, akkor ez az első olyan hír, ahol megjelenik a csúszás, mint állandó jelzője az új Bozsik / új akadémia projektkombónak.

2014.06.17. // Az utánpótlás központ tervei elkészültek, és a jóváhagyás végső fázisában vannak. (…) Ha minden jól megy, (…) akkor a 2015/2016-os szezont utánpótlás csapataink már az új edzőcentrumban kezdhetik el. Azt tervezzük, hogy addigra az új Honvéd stadion terve és engedélyeztetése is elkészül. Jövő nyáron/ősszel elkezdődhet a stadion építése is, akkor fogjuk megtudni, hogy mennyi ideig tart, de egy évig mindenképpen. (via George F. Hemingway/csakblog)

2014.11.20. // A stadion építése előreláthatólag 2015-ben kezdődik és 2016-ban fejeződik be – írja az Nso.hu csütörtökön. (via MNO – benne az első, még igen viccesen megrajzolt tervekkel)

2014.11.20. // Kormányhatározat született a Bozsik Stadion újjáépítéséről. (…) A stadion építése előreláthatólag 2015-ben kezdődik és 2016-ban fejeződik be. (via honvedfc.hu)

ujstadion-20141120
A 2014 végi látványterv már hasonlít a 2015-ben elfogadottra, bár ekkor még nem lehetett tudni, hogy ki a tervező (grafika: honvedfc.hu) // Érdekesség, hogy ugyanez a kép szerepel egy 2013 decemberi posztban is a honvedfc.hu-n, de feltételezzük, utólag frissítették bele. Nagyon fura lenne, ha nem.

2015.02.16. // Dr. Fürjes Balázs, ma a Bozsik Stadionban járt. (…) A Honvéd elöljárói örömmel nyugtázták, hogy a beruházás a tervezett ütemnek megfelelően halad(via honvedfc.hu)

2015.02.27. // A tervek szerint a bontás októberben kezdődhet, az építési munkálatok 14-16 hónapot vehetnek majd igénybe. (via rangado)

2015.05.07. // George F. Hemingway (67), a Bp. Honvéd labdarúgóklubjának tulajdonosa szerint a nyárig kiírják a közbeszerzési eljárást a kispesti Bozsik stadion újjáépítésére, s a munkálatok ideje alatt az együttes Csepelen szeretné játszani hazai mérkőzéseit. (via Blikk)

2015.06.19. // Mert azt nehezen hiszem, hogy a külszíni bányafejtéssel és épületbontással foglalkozó Cronus Kft. (ők dózerolták le a régi Budapest Sportcsarnok maradványait), valamint a fémfeldolgozásban érdekelt német Max Aicher Gmbh. kapcsán ilyen pletyikhez lehet jutni. (via csakblog)

2015 nyarán úgy látszik komoly reményeket fűztek többen is egy 2016-os kezdéshez, hiszen megjelent a klub szponzorai között két olyan cég, amelyiknek tapasztalata van nagyobb betonépítmények elhordásában. (A jelenlegi szponzorok listájában már egyik cég sem szerepel.)

2015.07.17. // Az új akadémia építésére egy-két hónapon belül kiírják a közbeszerzési eljárást. A tervek szerint jövő nyárra készülne el (…) A Bozsik Stadion építése az eredeti tervek szerint januárban kezdődött volna, Hemingway pedig úgy véli, az MLSZ javaslata alapján legkorábban jövő májusban kezdődhetne, de inkább 5-6 hónapos csúszással számol. (via MNO)

2015.07.27. // Bozsik Stadion építési engedélye (PDF, via kispest.hu)

2015 // A kiemelt projekt előkészítése 2014 második felében indult, a tervezési folyamat a tanulmány – engedélyezési- és kiviteli tervek elkészítésével 2015 nyarán záródott, és várhatóan 2016-ban kezdődik majd a kivitelezés. (via Óbuda Group – a tervező)

150922_bozsik_stadion_5
Az Óbuda Group egy egész pofás koncepciót vázolt fel (grafika: honvedfc.hu)

2015.09.23. // 2016-ban épül meg a Budapest Honvéd új létesítménye, amely friss látványterveket kapott. Az arénában kilencezer ülőhely, 990 viphely és 350 „skybox”-hely lesz. (via MNO)

2015.09.23. // A várhatóan 2016 évben felépítésre kerülő új Bozsik Stadion látványterveiből mutatunk néhányat az alábbiakban. (via honvedfc.hu)

2015.11.12 // Azt írja az MTI, hogy tavasszal bontják a Bozsikot! (via MTI/csakblog)

2015.12.19. // Herczeg Vince általános igazgató elárulta: egy év múlva már az új akadémián képezik a tehetségeket. (via honvedfc.hu)

2015.12.31. // A budapesti Bozsik Stadion fejlesztésére 510 millió forinttal többet szánnak (…)(via MNO)

2016.02.08. // Még ebben a hónapban elkezdődik az utánpótlás-központ építése, amelynek az a tervek szerint év végére befejeződik, utána kezdődik az új Bozsik-stadion építése. (George F. Hemingway – via honvedfc.hu)

2016.05.03. // Néhány hónappal ezelőtt négy klub, a Honvéd, az Újpest, a Vasas és az MTK, valamint az MLSZ képviselői találkoztak egymással, és ütemtervet készítettek – mondta a Nemzeti Sportnak Domonyai László, az MTK klubigazgatója. – Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Hidegkuti Nándor Stadion az idény kezdetéig nem készül el, míg a Szusza Ferenc Stadionban most májusban, a Vasas pályáján októberben, Kispesten pedig kettőezertizenhét januárjában kezdődnek a munkálatok. (via NSO)

Vagyis annyira nem jött derült égből a Vasas, mint azt gondoltuk. Domonyai egy elejtett félmondatából már korábban lehetett tudni, és most úgy tűnik, bejönni látszik. Kíváncsian várjuk, hogy a januári kispesti építkezés hogy alakul.

2016.06.06. // Jelenlegi álláspontok szerint jövő nyárra készülhet el az új utánpótlás-központ, majd rá egy évre az új Bozsik-stadion. (George F. Hemingway – via honvedfc.hu)

2016.09.23. // (…) Groupama Aréna és a még csak terveken létező új Bozsik stadion – az olimpiai focitorna helyszíne lenne. (via MTI/reset.hu)

2016.10.03 // Egy olvasónk, Gábor, levélben érdeklődött a Nemzeti Sportközpontoknál, és a következő választ kapta:

bozsik-level


  • 2014 február // Vígh kormánybiztos szerint 2015 végére kész az új Bozsik.
  • 2015 február // 2016 vége, 2017 eleje a céldátum.
  • 2016 június // Hemingway szerint jó esetben 2018 nyara.

Ha megfigyeljük, akkor stabilan 16-18 hónappal számolnak az építkezésekre, hol az akadémiával együtt, hol nélküle. A lényeg, hogy mindig és minden pillanatban nagyjából két évre vagyunk az új stadiontól, és ha valami, akkor ez változatlan maradt az elmúlt két és fél évben.

Vagyis ha ma (2016.10.12.) elkezdenék, akkor legkorábban a 2018/19-es bajnokság tavaszi szezonjára vehetnénk birtokba az új Bozsik stadiont.

(nyitókép: az új Bozsik látványterve 2015 őszén. Azóta – ha minden igaz – már kitervezték belőle a reflektorokat, mert zavarta volna a környék lakosságát. | grafika: honvedfc.hu)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||