Több, mint nyolc éve jártunk utoljára Zalaegerszegen. Innen a cím.
Emlékszem, pedig több, mint nyolc éve történt, és a múlt hónapra sem szoktam teljesen tisztán, hogy odafelé menet kicsit eltévedtünk, mert menet közben, igazából a fene se tudja már mit vagy kit, de talán egy régi nyomdát, vagy nyomdászismerőst kerestünk, helyette azonban repteret találtunk, vagy valamit, ami úgy néz ki, mint egy kisebb reptér, hogy végül kezdésre essünk be főtribünre, és az elképesztő csokis-édes popcorn szagára. Vagy nem is szagára, bűzére lesz az inkább, annyira idegen volt egy meccstől. És kilencven percen át jött föl ránk, ivódott bele a bőrünkbe, ruhánkba, agyunkba. Még most is undor fog el, ha rá gondolok.
A hazai kispadon Csank János az utolsókat, nálunk Délczeg, Danilo, Abass és Hidi a gólokat rúgja.
“Végre őszintén elmúltnyolcévezhetünk egy szaftosat” bővebben