Mastodon

A posztban feltűnik Ady Endre, Fröcsögő Pál, Ivancsics Gellért és H. Szabó Lajos is

Bp. Honvéd – Balmazújváros @ Bozsik, 17:00 tv: m4sport.hu

Valami egészen elképesztő precizitással vagyok képes lerobbanni az időjárási átmenetek időszakára. Ha az őszből lesz tél, vagyis inkább télszerű; vagy a télből tavasz, akkor jön Takony Tamás és indián haverja, Kaparó Torok. Télen sosem, ha hideg van, szél van, hó van, bármi van, mindig és kizárólag csak az átmenetek időszakában. Pár hete is majdnem, de akkor végül meggondolta magát a tavasz, és mégsem lett. Ahogy én sem.

És akkor ennyit a nyafogásról. Főztem leveskét, vettem be Aspirint, vitamin, zöldség, büfikóla, pihenés, ilyesmik. Meccs lesz, tehát kötelesség magammal szemben, hogy rendben legyek a kezdésre, illetve a megbeszélt időpontra, mert találkozunk, és akkor úgyis sör, a szövődményekkel pedig majd foglalkozom kedden, a Videotonra készülve.

“A posztban feltűnik Ady Endre, Fröcsögő Pál, Ivancsics Gellért és H. Szabó Lajos is” bővebben

Nem szoktuk ilyen későn bedobni a valahogy “mentsük meg az idényünket” című fejezetet

Debrecen – Honvéd @ 17:30, tv: M4 Sport

Ha a vesztett pontokat nézzük, és az idény közben szokásos tabellaszerkesztési elveket, akkor  gólkülönbséggel szorulunk csak le a dobogóról (pedig az egymás elleni eredményünk jobb a Paksánál), mégis valamiért a kupát neveztük meg, mint fő célt. Mondjuk nem baj, mert az emberek szeretnek címeket nyerni, én is ember vagyok, vagyis a logika azt diktálja, hogy én is szeretek címeket nyerni, ami természetesen igaz, szóval jó lenne a kupa, tényleg.

Zárójelbe azért hozzáteszem, hogy én a bajnokságot sem engedtem el, mert ahogy tanult kollégáimmal átbeszéltük, az ilyen években a bronz az új arany, mert a Fradi és a Vidi más ligában játszik. Nagyon más ligában.

“Nem szoktuk ilyen későn bedobni a valahogy “mentsük meg az idényünket” című fejezetet” bővebben

Egy jó Debrecen, egy jó Húsvét, egy jó nap? Sajnos nem ilyen egyszerű

Egy jó Nagyerdő. Legjobb. Remélem nem fürdünk be (DIRR).

Ha itthon játszanánk, már tölteném is be a sablon húsvéti RW-beharangot, amit kb. minden, de minden évben leírok, hogy ugye, HA Húsvét és HA itthon, akkor etc, etc.. Na most a keresztény ünnepkör jeles eleme pipálható, de hazai meccs az nem, és hát a körülmények, azok sem a tuti irányba mutatnak. Nem mintha az említett Húsvétoknak a tuti lett volna a lényege: mármint a győzelem persze tuti volt, de az esélyeink pont hogy nem, mégis mindig nyertünk, szóval ez alapján akár bizakodhatnék is most…mégsem teszem.

“Egy jó Debrecen, egy jó Húsvét, egy jó nap? Sajnos nem ilyen egyszerű” bővebben

A végén pedig azt mondja Boncz Géza, hogy “Há’ most má’ mehetnénk az úton egyszer hosszába is!”

Bp. Honvéd – Haladás @ Bozsik, 17:00

Nyugodt éjszakám volt.

Tényleg.

Az egész napos esőzés elállt késő délutánra, este egy jó mozi (Harry Palmer és a Temetés Berlinben), vacsira lapcsánka, tisztes polgári begubózásnak lehettem mind tanúja, mind szenvedő alanya. Könnyen aludtam el. Reggel a lepedő decenses-feszesen, szinte élére vasalva arról árulkodik a matracon,

hogy hiszek Supkában és a józan észben.

“A végén pedig azt mondja Boncz Géza, hogy “Há’ most má’ mehetnénk az úton egyszer hosszába is!”” bővebben

Annyit szeretnék elérni ma, hogy a Loki elleni kupameccs még ne az idény megmentéséről szóljon

Honvéd – Debrecen @ Magyar kupa, 16h, M4 Sport és m4sport.hu

Egészen nagy amplitúdójú hullámvasút a Honvéd elmúlt másfél éve. Sőt, nem csak az amplitúdó két csúcsértéke közötti távolság hatalmas, hanem a hullámhossz is megjósolhatatlan.

Tavasszal tartósan megragadtunk a pozitív tartományban, a következő szezon még onnan indult, azonban augusztus-szeptember környékén valami megzavarta a rendszert, a begyűrűzésre váró problémák begyűrűztek, és elindult az állandóvá nemesülő hektikusság.

“Annyit szeretnék elérni ma, hogy a Loki elleni kupameccs még ne az idény megmentéséről szóljon” bővebben

Na akkor vegyünk egy nagy levegőt, és fussunk neki másodszor is: MOST indul a tavaszi szezonunk

A posztcímben feldobott ukáz két szinten is igaz: a csapat sem úgy rajtolt idén, ahogy szeretett volna. A télbe csúszó tavaszkezdésben volt itt minden, amit nem szeretünk: nagy zakó az Üllőin, nyögvenyelős majdnem-önsorsrontás a Sió ellen oda-vissza, elmaradó meccsek sora. A nagy tervekkel indított tavaszt tehát ideje igaziból megkezdeni. És igaz ez az egyéni szintemen is: a siófoki és fradipályás végigfagyoskodást követően egy héttel később a tél utolsó megfázáshulláma úgy tett a torkommal, mint Budovinszky szeretett volna a Debrecennel 2005 február végén – ám a bacilusok ezúttal eredményesebbek voltak az egykori kispesti bombázónál. Kihagytam a hólapátolást a Vidi ellen, majd az MK-gyötrődést, de ma visszatérek, hogy számomra és a csapat számára is elkezdődjön, most már igazából, a tavasz. “Na akkor vegyünk egy nagy levegőt, és fussunk neki másodszor is: MOST indul a tavaszi szezonunk” bővebben

Újra nekifutunk a kupameccsnek

Bp. Honvéd – Siófok @ Bozsik stadion, 18:00

Annyi minden történt a múlt szerdai elmaradt kupavisszavágó óta, csak győzzük összefoglalni. Meccs mondjuk pont nem történt, vagyis utoljára február 24-én, csaknem két hete játszottunk, és kaptunk ki nagyon az Üllőin. Idő közben lecsapott az ítéletidő az országra, és ahogy az lenni szokott, télen ismét egy dologra nem voltunk felkészülve: a télre.

Szeretik hangoztatni, hogy vis maior, mert ilyen kemény tél aztán tényleg ritkán van mifelénk, de azt már nem szeretik hangoztatni, hogy évek óta mindig február és március fordulója csapadékosabb, hidegebb, havasabb, tényleg, mi a francért ezekben a hetekben a legsűrűbb a versenynaptár? Pláne az átmeneti időszakban, amikor még nincs minden stadion felszerelve pályafűtéssel. Már persze ahol van egyáltalán stadion.

(Diósgyőrben már van, de még nincs, minket március 31-én esetleg otthon, de inkább Mezőkövesden fogadtak volna, amiből idő közben mégis Debrecen lett. Sziasztok.)

“Újra nekifutunk a kupameccsnek” bővebben

Ha lesz meccs akkor azért, ha nem lesz, akkor meg azért lesz emlékezetes a mai meccs vagy nem meccs

A 99. Bp. Honvéd – Videoton következik. Vagy nem következik.

Az utóbbi időben a Videotonnal valahogy az indokoltnál is több emlékezetes meccset játszottunk. Pörög az agyam, hogy Újpest, Fradi, Haladás, vagy bárki, azonban valamiért az az érzésem, hogy Honvéd-Videotonból még így is több jut eszembe, mint a többiek összesen.

Persze a többségéről nem tudom megmondani, hogy mikor volt, vagy ha tudom, hogy mikor volt, akkor nem azt történt akkor, amire gondolok, illetve az máskor volt és nem is ott, talán nem is a Videoton ellen. Jobb tisztában tenni a dolgokat, ezért legyen ez egy monstrébb (ez relatív, de mindenképp felsorolós) poszt az utóbbi pár évről, már csak magam miatt is, hogy képben legyek, ha véletlenül a Vidire terelődik ma a szó.

“Ha lesz meccs akkor azért, ha nem lesz, akkor meg azért lesz emlékezetes a mai meccs vagy nem meccs” bővebben

Szombat 19.30-ig tuti a futballünnep, remélem, utána is…

Az utóbbi 30 évünk 2 legjobb légiósa vezeti az aktuális Kispestet Mordorban: Warzycha (balra) és Lanza (jobbra)

Erős kezdés” – nyögné az egyszeri szakkomentátor a sorsolásunkra nézve, mely szerint a tavaszi (tavaszi…) bajnoki sorozatot előbb egy Groupama plázás vendégjátékkal, majd egy hazai, Videoton elleni, jelenleg enyhén szólva is kétes kimenetelűnek jósolható meccsel. Aztán még jön a Vasas is… Legendás pesszimizmusomat most félretéve, ez még akkor sem lenne egyszerű, ha a tavalyi őrült májusi formánkban tolnánk az önkívületet. Attól pedig jelenleg picit messzebb vagyunk.

“Szombat 19.30-ig tuti a futballünnep, remélem, utána is…” bővebben

Vagy elkezdjük ma húsz centi hóban a tavaszt, vagy nem

Siófok – Honvéd @ Magyar kupa

Nyolc óra ötvennégy perc // megnyitottam a szerkesztőfelületet, hogy kaparjak valamit a délutáni kupameccs elé. A Siófok honlapja egyelőre csendes, a Facebook-oldalukon továbbra is az a kétnapos anyag van csak kint, ami a vendégszurkolók beléptetéséről szól. Ígéretük szerint dolgoznak a pálya rendbetételén. Tippelni sem merek, hiszen amíg a megye egyes Nagykanizsa le tudta tolni a havat, addig a kétszer felújított Újpesten nem sikerült.

“Vagy elkezdjük ma húsz centi hóban a tavaszt, vagy nem” bővebben