Mastodon

Hangulat-O-Meter, téli felkészülés, első rész

Nagyon sok minden történt az utolsó őszi forduló óta, közte olyan eget rengető változások is, mint az, hogy a Honvéd bevallotta,

nincs végtelen pénz

a jelenlegi, Kun Gergely által igazolásorientáltnak nevezett modell fenntartására.

Annak ellenére, hogy valahol az eddigi működés elengedése örömhír, hiszen láttuk, honnan hova tartott, azért a nincs végtelen pénz egy olyan kijelentés, amiből a szurkoló leginkább a nincset hajlamos meghallani – és temetni kezd.

“Hangulat-O-Meter, téli felkészülés, első rész” bővebben

Itt az összes link a Kun Gergellyel készült keddi interjúkhoz

Akta.

A lényeg, hogy mindenki kattinthat ízlése szerint, viszont ne lepődjetek meg, ha mindenhol ugyanazt találjátok. Kun Gergely annyira felkészült volt, és annyira nem lehetett kibillenteni a szerepéből, hogy talán még magának a mesternek, Lakat T. Károlynak se sikerült volna.

“Itt az összes link a Kun Gergellyel készült keddi interjúkhoz” bővebben

“Úgy vélem, a magyar labdarúgásnak még mindig van hova fejlődnie.”

Kun Gergely nyilatkozós napot tartott.

Jap, a címben szereplő mondat elhangzott Kun Gergely szájából. Különösen a még mindig van részt szeretném kiemelni, hiszen ebben a magasságban már minden picike epszilonnyi elmozdulás óriási siker. Jajj.

Mivel ma sajtónapot tartottak Kispesten, ezért valószínűleg több oldal is ki fog jönni a saját anyagával, mi pedig megpróbáljuk mindet szemlézni, és kiragadni a legfontosabb mondatokat, gondolatokat. (A címben szereplő például az NSO-n megjelent interjúból van.)

““Úgy vélem, a magyar labdarúgásnak még mindig van hova fejlődnie.”” bővebben

Gyirmót, hat éve

És ha már kimondtuk, nem csináltunk segget a szánkból.

Mennyire más volt a világ hat éve. 4-0-ra nyertünk Gyirmóton, és ezzel feljöttünk a bajnokságot vezető Vasas (34 pont) és Videoton (33) mögé a harmadik helyre (31).

2022-ben a Videoton nyolcadik (19), a Honvéd tizenegyedik (16) a Vasas pedig tizenkettedik (15).

“Gyirmót, hat éve” bővebben

Kun Gergely nehéz menete: egy nagyon nem egyszerű helyzetből az egyre fogyó bizalom mellett kell kihoznia a legtöbbet

Szurkolunk neki, és finoman jelezzük már itt a leadben: azért az egyik legfontosabb cél természetesen a bentmaradás kell legyen!

Múlt héten nevezték ki Kun Gergelyt Kun Gábor utódjának, vagyis ügyvezetőnek, és a Honvéd oldalának adott interjúja több kérdést is felvetett bennünk, amiket el is küldtünk a klubnak.

Nos, az van, hogy hamu a fejemre, mert már egy hete, hogy válaszoltak, azonban annyi minden közbejött, hogy totálisan megfeledkeztem róla: illendő lenne kitenni.

Már csak azért is, mert

  • a Honvéd rendre nagyon kedvesen válaszol a megkeresésekre, legyenek azok bármilyen idióta apróságok,
  • aztán mert a Honvéd sajtóosztálya valahol még a régi iskolát viszi, és a kérdéseket ugyanazon a platformon, esetünkben emailben válaszolja meg, nem pedig valami nyilvános felületen, ahogy az manapság több helyütt is divat,
  • és természetesen azért is, mert a válaszok bár szűkszavúak, néhol nem kicsit érdekesek számunkra.
“Kun Gergely nehéz menete: egy nagyon nem egyszerű helyzetből az egyre fogyó bizalom mellett kell kihoznia a legtöbbet” bővebben

Na, megjelent az ígért interjú Kun Gergely ügyvezetővel, így lehetőségünk nyílt kiragadni a mondatait azok kontextusából

Először is: itt a link az ősforrás interjúhoz.

Most pedig jöhetnek a kedvenc részeim.

(Kicsit olyan az egész, mint egy jégtánc gála, ahol a versenyzőknek kötelező és szabadon választott gyakorlatokat kell bemutatniuk. A zsűri pontoz, a közönség tapsol, Gergely válaszol.)

“Na, megjelent az ígért interjú Kun Gergely ügyvezetővel, így lehetőségünk nyílt kiragadni a mondatait azok kontextusából” bővebben

Kun Gábort Kun Gergely váltja a Kispest ügyvezetői székében

Rajtuk kívül már csak egy kunt ismerek: Koszta Jánost.

Érdemei elismerése mellett három és fél év (egész pontosan 1266 nap) után távozik Kun Gábor, a Honvéd ügyvezetője – jelentette be a Honvéd. A Mendelényi tulajdonos által pár hónapja még az egekbe magasztalt ügyvezetőt Kun Gergely váltja.

Egy mondatot azonban kiemelnék a közleményben is megszólaló Mendelényitől:

Mindeközben Gábor irányításával átalakítottuk és modernizáltuk a klub működését.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy Kispesten felcsapták a telefonkönyvet, és a Gábor után, valamint a Géza között a Gergelyt találták, kicsit utánajártunk, mégis nagyjából kicsoda az új ügyvezető.

“Kun Gábort Kun Gergely váltja a Kispest ügyvezetői székében” bővebben

Köszönjük szépen mindenkinek ezt a csodálatos évet! Történelmet írtatok, és büszkék vagyunk rátok mind egy szálig.

Honvéd – FTC 0-2

Utoljára pont húsz éve, a végül kieséssel záruló 2002/03-as szezonban telelt a Kispest kieső helyen, és ha ennyi nem lenne elég egy mocsokszar év lezáráshoz, akkor ott van a mi kedves hangosbemondónk, aki engedte, hagyta, mit érdekel engem, hogy mit csinált, azonban a felügyelete alá tartozó mikrofonba a meccs végén valaki bemondhatta, a rendszer pedig kihangosította, hogy: hajrá, Ferencváros! Ennyire még nem aláztak meg minket a saját stadionunkban, miközben valahol nem meglepő, hogy pont most történhetett meg, amikor minden szempontból, főleg morálisan elképesztően mélyen van a klub. Igazi szarokbele mentalitás.

A szpíker egy újabb név az egyáltalán nem rövid listán, aki nélkül jobb lenne nekünk. Részemről én nem akarom többet hallani a hangját a Bozsikban, mert ez nem egy apró hiba volt, hanem a helyszínen szurkoló emberek ezreit felháborító bunkóság.

Mondjuk manapság Kispesten bármiből elvi kérdést csinálni, vagy felelősséget vállalni valamiért, hahahahahha, én is tudom mekkora vicc. Szőnyeg alá lesz söpörve ez is, figyeljétek meg.

“Köszönjük szépen mindenkinek ezt a csodálatos évet! Történelmet írtatok, és büszkék vagyunk rátok mind egy szálig.” bővebben