El is felejtettük kirakni Baráth Boti góljának coubjait, pedig remek zenéket találtunk hozzá

Boti gól

by geo91

Egy kis züddajcse pornófilmes utóérzés az aláfestés, mert hát Boti nyilvánvalóan beb*szta, ahogy azt Jürgen tette volt az ő Ilséjével és a hozzá tartozó arcszőrzetével. “El is felejtettük kirakni Baráth Boti góljának coubjait, pedig remek zenéket találtunk hozzá” bővebben

Kaptunk újabb 1,7 milliárdot az új akadémiára, és elismerték, csúszik rendesen

Ma jelent meg a Magyar Közlöny 2016/24-es száma, és mivel a legtöbbetekhez szerintem nem viszi ki a postás, ezért átvesszük itt a minket érdeklő részleteket. Tömbösítve: 2,5 milliárd helyett 4,192 milliárd jut az új akadémiánkra, és az építés nem 2014 és 2015 között történik majd meg, hanem 2014 és 2017 között. “Kaptunk újabb 1,7 milliárdot az új akadémiára, és elismerték, csúszik rendesen” bővebben

Napikispest 2016.02.23.

  • Kubatov-fradisták // Sajnos a Kispest is engedett a Fradi kérésének, és a vendégbe csak a szkenneltek jöhetnek. (A Honvéd közben lecserélte honlapján a cikket egy kispestiek számára fontosabb részleteket tartalmazóra. A korábbi állapottal egybevágó szöveg elérhető a Fradi oldalán.)
    • rendőrség // a meccset amúgy a rendőrség kiemelt kockázatúnak minősítette. A határozat elérhető PDF-ben a police.hu oldalon.
  • Hemiblog // benne a marketing fontosságáról(!!!!), és egy apróbb beszólás a kézivezérlésre váltó MLSZ-nek. (via nb1.hu)

“Napikispest 2016.02.23.” bővebben

Most már tényleg érdekel, hogy ki lett a meccs embere a honvedfc.hu-nál, mert

szavazni azt nemigen lehet rá:

Kijelölés_021
Külön kiemelném a KATTINTCS feliratot (via fb/honvedfc)

Persze az is igaz, hogy meghirdetve sem volt a főoldalon, úgy kellett kibányászni az új stadionunk valamiféle látványtervét tartalmazó fejléckép alatti menüsor továbbiak alpontjából. (Egyébként vajon miért cserélték le a Honvéd-Fradit hirdető fejlécet erre a valamire?)

“Most már tényleg érdekel, hogy ki lett a meccs embere a honvedfc.hu-nál, mert” bővebben

Futballmodorossági gyorstalpaló Nagy Sanyinak

A labda gömbölyű – Nagy Sándor – Streamable

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

A labda gömbölyű – segítik ki kapusunkat a háttérből. Ukrajnából érkezett, az ukrajnai futballhoz van szokva, ott még lehet, nem gömbölyű.

Viszont az is van, hogy közmegelégedésre mutatkozott be szombaton a csapatban, így szeretnénk neki segíteni néhány alapkifejezéssel, amit majd később puffogtathat, mielőbb belesimulva a magyar futball közhelymocsarába. Tehát:

“Futballmodorossági gyorstalpaló Nagy Sanyinak” bővebben

Azért így utólag visszatekintve, egész jól jártunk a Budapesti Honvéd névvel

Nézegetem a korszak egyéb bajnokságait, és egészen elképesztő förmedvények jönnek elő klubnév címén. Például a nagypályás kéziseknél:

MÉMOSZ Dréher; VM KASE, Meteor Közért, Vörös Meteor Táncsics Bőrgyár, Kunszentmártoni Traktor, Építők Metró, és személyes kedvencem a Vasas Turbó

vagy a férfi röplabda élvonalában:

MEFESZ TE, Bp. Munkaerőtartalékok, Kinizsi Sörgyár, Vörös Meteor Háztartási Bolt, Bp. Bástya Pénzügyminisztérium, és a legbrutálisabb: Törekvés Vasanyagjavító

Elképzelem magam, ahogy hangos Hajrá, Turbó! felkiáltásokkal vonulok végig az Ady Endre úton, esetleg a stadionban megeresztek egy öblös Huj, huj, Vasanyag! cirádát, netán rákezdek a Mindenkit olt a Háztartási Bolt! című mondókára.

Maradjunk annyiban, hogy a Honvéd szinte már Kispest ezekhez képest.