Mastodon

A magyar futball egyáltalán nem arról szól, hogy európai, tudatos fogyasztóként képzelnek el benne téged, pláne akkor nem, ha vendégségbe jössz

Egy kellemetlen hétvége utózöngéi Videotonból elsőre fillérbaszásnak tűnő kérdésekkel, azonban amíg így bánhatnak az emberekkel, és senki sem szólal fel ellene, addig itt sosem lesz ebből ún. családbarátság.

— Fiam, a poharat majd ne dobd ki, a meccs végén visszaváltjuk. — csapta meg a fülem egy apuka kérése.

— Nyugodtan hozz még egy kört, majd úgyis visszaváltjuk. — egy átlagos szurkolói kérés. Ugye, a kézben még ott az előző sör maradéka, nem egyszerre fogyasztanak a jónépek, vagyis a Közös Körben lévőknél rendszeresen előfordul, hogy felhalmozódnak a repoharak.

A repoharasdi egy viszonylag új jelenség a magyar stadionokban. Korábban próbálkoztak vele Győrött, bevezették a Fradinál, azonban kvázi általánossá az idei szezontól kezd válni. (auf Ungarisch)

A kezdeményezés egyébként önmagában nem hülyeség, viszont a flott működéshez pár dolgot érdemes lenne biztosítani, például a poharak visszaváltását. Utóbbit nem sikerült Videotonban.

A hétvégével kapcsolatban feltettünk három kérdést a klub titkárságának/sajtóosztályának, és ahogy ígértük, változtatás nélkül közöljük a válaszokat, hátha közelebb kerülünk a Repoharak Lelkületéhez, hiszen, mint tudjuk, még mi is új szereplők vagyunk a világában.

“A magyar futball egyáltalán nem arról szól, hogy európai, tudatos fogyasztóként képzelnek el benne téged, pláne akkor nem, ha vendégségbe jössz” bővebben

Artikulálatlanul, vinnyogva röhögök éppen

Idézem:

A FEB Bognár György vezetőedzőt (Paksi FC), mert az FTC elleni bajnoki mérkőzés után adott nyilatkozatában a játékvezetést szándékos elfogultsággal vádolta, ami alkalmas volt arra, hogy a szövetséggel szembeni bizalmat megingassa, fegyelmezési múltjára is figyelemmel 350.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

via MLSZ FEB
“Artikulálatlanul, vinnyogva röhögök éppen” bővebben

“Szakmai oka nem lehetett a döntésüknek, mert nincs olyan kaliberű középpályásuk, hogy ne fértem volna be a keretbe” – nyilatkozta Vadócz

a Nemzeti Sportnak:

  • két hétig a Honvéd második csapatával edzett,
  • nem kínáltunk neki szerződést, pedig lásd a címben.
  • Egyébként előtte/közben egy afrikai(!) csapattal tárgyalt, ami jogos, hiszen szinte az utolsó földrész, ami kimaradt neki:
    • Európa // Magyarország, Franciaország, Skócia, Hollandia, Spanyolország, Dánia
    • Ázsia // India, Hongkong
    • Ausztrália
    • Dél-Amerika // Uruguay
    • Észak-Amerika // –
    • Afrika // –
““Szakmai oka nem lehetett a döntésüknek, mert nincs olyan kaliberű középpályásuk, hogy ne fértem volna be a keretbe” – nyilatkozta Vadócz” bővebben

HIVATALOS: lett csapatkép (ülő, álló, álló és még magasabban álló soros), valamint névsor, hogy kikből áll a felnőtt kerete

Egy. // A csapatképet itt találjátok. Kicsit meg is könnyeztem, de végre lett, van, nézegethető.

Kettő // Frissült a csapat névsora is, és mindenki az idei mezben szerepel már rajta.

“HIVATALOS: lett csapatkép (ülő, álló, álló és még magasabban álló soros), valamint névsor, hogy kikből áll a felnőtt kerete” bővebben

Ha minden igaz, akkor több mint kilenc éve,

egész pontosan 2012. május 26-án fordult elő utoljára olyan a Honvéddal, hogy akadémiai nevelésű játékos egyetlen percet sem töltött a pályán egy NB I-es meccsén:

Pécsi MFC – Bp. Honvéd 3-4
Kemenes – Lovric, Debreceni, Botis, Vidovic (Horváth Adrián) – Tchami, Hidi (Hajdú), Németh N. (Faggyas), Johnson, Ivancsics – Délczeg

Némi kihagyást követően, a következő hasonlóra egészen 2021. szeptember 11-ig kellett várni:

Bp. Honvéd – FTC 0-1
Szappanos – Lovric, Batik, Klemenz, Tamás – Pantelic (Nono) – Bőle (Machach), Hidi (Eppel), Zsótér (Talys), Nagy D. – Lukic

“Ha minden igaz, akkor több mint kilenc éve,” bővebben

Nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy a sajtóból kiolvasható, hanem egyszerűen csak más

Az eddig lejátszott nyolc forduló alapján a csakfoci összeadta az U21-es játékperceket az NB I-ben, és kiderült, hogy az ország egyik legproduktívabb akadémiájánál egész pontosan nulla, azaz zéró perc az összesíthető érték. Legalábbis a felsorolásukban, mivel 2000 után született kispesti nevelést azért találunk az NB I-ben (vajon mit értenek U21 alatt? Erre a szezonra már 2001-től nézik?):

Viszont ha eggyel továbblépünk, akkor még sivárabb képet kapunk: Kispestről gyakorlatilag eltűntek a saját nevelésű labdarúgók. (Rövid távú megfigyelés, egyelőre mindenféle érvényesség nélkül: az eltűnésüket követő hat meccsből ötöt megnyertünk.)

“Nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy a sajtóból kiolvasható, hanem egyszerűen csak más” bővebben

Botka, Gazdag, Holender, Schön és Vécsei is Rossi keretében

Öten is az MFA-ról!

“Botka, Gazdag, Holender, Schön és Vécsei is Rossi keretében” bővebben

Ez a tesseract és a raspberry kombója egy csoda

egyedül azt sajnálom, hogy a szkennert (Canon Lide 300) vagyok képtelen beizzítani alatta.

Ja, de a lényeg.

Adott egy szkenner, amivel iszonyatos ütemben lehet digitalizálni (szöveg 150 dpi, fotó 300-1200 dpi minőségtől függően) mindent, ami előkerül a Kispest/Honvéd történetéből. Szerencsére van bőven kép, dokumentum és történelem, vagyis munka is akad vele rendesen.

“Ez a tesseract és a raspberry kombója egy csoda” bővebben

Egyre _erősebben pletyizik Storckot

Korábban is felmerült már edzőként, ugye, állítólag Feri kapott egy kétmeccses ultimátumot (hat pont!), amit, feltéve ha létezett, teljesített. Szóval, Storck nem lesz edző.

Viszont a pletyikből nem tűnt el a neve, újra és újra felbukkan, hetek óta sportigazgatói minőségben. Ma már az NS is lehozta.

“Egyre _erősebben pletyizik Storckot” bővebben