Mastodon

Két fordulóval a vége előtt egyszerre lett nagyon egyszerű és nagyon bonyolult a kiesőmatek

Azzal, hogy pontot szereztünk a Mezőkövesd ellen, és a Mezőkövesd ellenünk, eldőlt, hogy a Mezőkövesd bennmaradt és a Budafok kiesett. Maradt egy négyszereplős egyenlet: Újpest (38), ZTE (36), Honvéd (34) és Diósgyőr (32), ahol a változó a két forduló alatt megszerezhető hat pont, és a bonyolultság a következő:

  • a Honvéd a már kiesett és edzőt váltó Budafokkal, valamint a már bajnok Fradival játszik.
  • a Diósgyőr a kupadöntő előtt álló Újpesttel, valamit a kupadöntő után a Videotonnal. A Videoton szélsőséges esetben még az európai kupaszereplést is bukhatja, viszont azt sem lenne meglepő tőle, ha ismét pihentetné néhány játékosat a közeli Eb és az első selejtezőkörök miatt.
  • a ZTE a semmiben lebegő Kisvárdával, majd az Újpesttel játszik.
  • a legjobb helyzetben lévő Újpest, bár egy egészen abszurd eseménysor végén még kieshet, a Diósgyőrrel és a Zetével, vagyis két másik kiesőjelölttel játszik. Apró pikantéria, hogy az őszi a Diógyőr-Újpestet a Diósgyőrnek adta végül a szövetség, mert az Újpest nem állt ki, miután a Diósgyőr nem ment bele a halasztási kérelembe. Ráadásul ez a zöldasztalos győzelem még nagyon jól jöhet a Diósgyőrnek, ha pontegyenlőség alakulna ki a végén.
“Két fordulóval a vége előtt egyszerre lett nagyon egyszerű és nagyon bonyolult a kiesőmatek” bővebben

Először fordult elő a Honvéddal, hogy nem kapta meg első körben a klublicencet

Nem elég a tabella, még ez is.

Amióta létezik a klublicenc-eljárás a magyar futballban, azóta nem történt meg velünk olyan csúfság, hogy ne szerepeljünk az elsőfokon pozitívan elbírált UEFA/NB I-es kérelmek listáján. Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottságának tegnap közzétett listájáról azonban hiányzunk. Ciki.

Azon kluboknak, amelyeknek a licenckérelme az április 19-i ülésen nem került jóváhagyásra van még lehetőségük arra, hogy licencet kapjanak, ugyanis a klublicenc alapeljárásban meghatározottaknak megfelelően április 20–tól április 30-ig pótolhatják a hiányzó dokumentumokat, és bizonyíthatják a Klublicenc Szabályzatnak való megfelelésüket.

mlsz.hu, 2021.04.20. 13:45
“Először fordult elő a Honvéddal, hogy nem kapta meg első körben a klublicencet” bővebben

A számok alapján teljesen átlagosnak tűnő tulajdonosváltás történt Kispesten, egy erős visszaeséssel az eredményességben

Felső középcsapatból alsóháziak lettünk.

Napra pontosan két éve vett át a metALCOM a Honvéd tulajdonjogát Hemingway érdekeltségeitől. Talán innentől már formálisan is azt lehet mondani, hogy

lejárt mindenféle türelmi idő.

Az új tulajdonosi kör (lassan az új szó is elhagyható) saját bevallása szerint is mintegy másfél évig készült a klub átvételére, tehát a nettó idő, amit beleöltek a klubba, nem is két, hanem inkább három év.

Mielőtt belemennénk abba, hogy a koronavírus-vészhelyzet miatt megváltozott körülmények mennyire megnehezítették a tulajdonosváltáson frissen átesett klub dolgát, mindenképp jegyezzük meg, hogy

  • nem csak minket érintett a koronavírus;
  • egy ideje nem lehetnek nézők – anno Csepelen se voltak, pedig akkor lehetett menni;
  • korábban is voltak körülmények: amikor például 2006-ban Hemingway átvette a klubot erősen sportellenes hangulat uralkodott az országban, és a kormányzat sem állt a sport mögött. Ráadásul akkor egy erősen legatyásodott, borzalmas létesítményhelyzettel rendelkező, szinte utánpótlását vesztett klubot hagytak hátra.

A körülményekre lehet hivatkozni, viszont esetünkben nem érdemes.

“A számok alapján teljesen átlagosnak tűnő tulajdonosváltás történt Kispesten, egy erős visszaeséssel az eredményességben” bővebben

Hosszabb interjú jelent meg a csakfocin az Öreggel (Hemingway-jel)

Pár apróságot azért talán érdemes kiemelni //

  1. pont jókor jött, mert csütörtökön (április 8-án) lesz két éve, hogy a metALCOM átvette a Honvédot.
  2. “Várszegi Gábor eladott nekem valakit, az egyetlen játékost, akiért pénzt fizettem” – mondja. Erre nem pont így emlékszünk, mert a Debrecenből vett Zsolnaira mondta azt, hogy egy “belvárosi lakás árát fizettem érte”. Most akkor több játékost is vásárolt?
  3. A bérplafonnal sajnos máig igaza van. A játékosok fizetésének emelkedése és a teljesítményük között nem fedezhető fel egyértelmű pozitív együttjárás.
  4. Vólent.
  5. “Távozásom egyetlen oka a honvágyam volt.” – ezt a mondatát azért hajlamos vagyok kétkedve fogadni. Az akadémia és a stadion költségeit, valamint a versenytársak miatt elszabaduló ár/bérversenyt valószínűleg nem tudta volna kitermelni a klub külső forrás bevonása nélkül, és itt számít igazán egy későbbi mondata: “az utolsó 5-6 évben már nem kellett pénzt betenni a klubba”.
“Hosszabb interjú jelent meg a csakfocin az Öreggel (Hemingway-jel)” bővebben

Négy pontra, vagyis meccselőnyben vagyunk a kieséstől, és nagyon úgy néz ki, hogy két meccsen múlik az egész idényünk

Nyerni kell Egerszegen és Budafokon is.

Pontszámaink az alsóházban //

Ellenfelek szerint //

  • Nem tesszük könnyebbé a helyzetünket, ha kifejezetten a ZTE, Budafok, Diósgyőr hármasa ellen szeretnénk bentmaradni, majd Miskolcon hagyunk két pontot.
  • A Kisvárda és Újpest ellen lehetséges 18 pontból mindössze 2(!) jött össze, ami talán joggal nevezhető kevésnek.
ellenfél1. kör2. kör3. körösszesen
Kisvárda0101/9 (0,33 ppm)
Újpest0011/9 (0,33 ppm)
ZTE3128. (i)4/6 (2,00 ppm)
Budafok3032. (i)3/6 (1,50 ppm)
Diósgyőr3317/9 (2,33 ppm)
összesen95216/39 (1,23 ppm)
többi 6 ellen35614/42 (1,00 ppm)
szerzett pontok az alsóházban (ppm: pont per mérkőzés)
“Négy pontra, vagyis meccselőnyben vagyunk a kieséstől, és nagyon úgy néz ki, hogy két meccsen múlik az egész idényünk” bővebben

Huszonnégy (24!!!) év után lőtt újra kispesti játékos gólt a válogatottban

Plókás előtt Illés Bélának sikerült, 1995 márciusában Svájcnak.

“Huszonnégy (24!!!) év után lőtt újra kispesti játékos gólt a válogatottban” bővebben