Mastodon

Ontivero a Kiserdőben

Időutazás 10 perc sétával

Talán múlt héten jelent meg Fanta posztja a saját Corona-lélekszindróma anamnéziséről, hogy hogyan éli meg ezeket a heteket. Gyanítom, sokan így (vagy hasonlóan) vagyunk ezzel, sok kiegészítést így nem is tennék a leírtakhoz. Inkább egy kapcsolódó élményem-kettősömről számolok be, ami előbb a múlt vasárnap, aztán tegnap történt meg, és sokat tett a lelki egyensúly simogatásáért.

Már nem emlékszem pontosan, de lehetséges, hogy a posztban tudat alatt elrejtettem némi mértéktelen propagandát az LMBTQ-s wekerlei nagy fakopáncsok mellett, így erre érzékeny olvasóink ugorják az írást és várják meg a válogatott kibeszélőt.

“Ontivero a Kiserdőben” bővebben

Hemibá középkeresztet kapott többek között azért, mert MEGMENTETTE a Honvédot

Indoklás szerint.

A köztársasági elnök 118/2021. (III. 15.) KE határozata kitüntetés adományozásáról

Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –

a magyar labdarúgósport fejlesztésében, különösen a Budapest Honvéd FC megmentésében, valamint az egyik legkiemelkedőbb magyar utánpótlásközpont, a Magyar Futball Akadémia létrehozásában vállalt szerepe elismeréseként
George F. Hemingway, a Hemingway Group elnöke, tulajdonosa részére,

MAGYAR ÉRDEMREND
középkeresztje
polgári tagozata;

kitüntetést adományozom.

Budapest, 2021. március 8.

Áder János s. k., köztársasági elnök

(via Magyar Közlöny, 2021.03.15.)

Nincsenek meglepetések: hivatalosan is a Honvéd avatja a Honvédnak épült stadiont

Nem siették el a mindenféle szervek, de legalább úgy alakult, ahogy a dolgok normális rendje szerint alakulnia kellett. Vagyis a Honvéd (pontosabban a Honvéd fakó) játssza az első meccset az új Bozsikban:

Bp. Honvéd-MFA – Szekszárd @ új Bozsik
2021.03.14. 11:00

Ölelés és pusszantás mindenki hasára, aki lehetővé tette!

via honvedfc.hu, címlapkép: Barla

Hova érzitek idény végén a Kispestet? (3. kör)

Játék és kattintgatás két percben.

Csak a szokásos: ismét megkérdezünk benneteket, hogy hova várjátok év végén a Honvédot? Mármint helyezésileg a tabellán. És hova várjátok az Újpestet, a Fradit, a Diósgyőrt és a többi csapatot.

A legutóbbi, alig egy hónapos felmérésünk óta történt egypár változás:

  • Kispesten és a Videotonnál új edző ül a padon;
  • az Újpestet úgy tűnik eladja a belga tulajdonos;
  • Mezghrani visszatért, Bőle és Nagy Dominik egyre több szerepet kap; (bár előbbi állítólag sérült, ezért sem volt az egerszegi keretben)
  • Balogh sérülés miatt kihagyta a Fradit, Egerszegre sem neveztük, kérdés, mikor tér vissza? Eppel dettó.
  • hajtás után a második kör tabelláját is megmutatjuk.
“Hova érzitek idény végén a Kispestet? (3. kör)” bővebben

A Bp. Honvéd esete Németh Ádám sporttárssal

Németh Ádám sporttárs alig múlt 38 éves. Játékvezetőnek kifejezetten fiatal, miközben egészen komoly pályafutás áll már mögötte. Az első NB I-es meccsét alig 25 évesen, 2008-ban vezette, majd a következő tizenegy évben további 114-gyel toldotta meg ezt a számot. 2016 óta nem küldik nemzetközi meccsekre, és 2019. február 16. óta, vagyis két éve az NB I-ben sem vezet. Könnyen lehet, hogy nem véletlenül.

“A Bp. Honvéd esete Németh Ádám sporttárssal” bővebben

15:44 Horváth Feri az új edző

Micsoda meglepetés.

A pletykák szerint kerülgettük egymást jó ideje, mire eldöntöttük: belevágunk a közös kalandba. Egyelőre csak annyi biztos, hogy Feri visszatalált Kispestre, hogy mennyi időre, azt nem tudjuk, a segítőiről se közöltek információt, bár nem lenne meglepő, ha Szamosi lenne a pályaedző és Borsos a kapusedző. Utóbbi azt is jelenti, hogy Bódog/Pisont/Urbányi (tetszés szerint lehet választani) stábjából nem sokan maradnak.

„Feritől azt várjuk, hogy feltüzelje a csapatot annak érdekében, hogy elkerüljünk a kieső helyről”

Kun Gábor ügyvezető kijelölte a célt. (via honvedfc.hu)

Sok sikert, Feri Kispesten!

A bizalmunk most tényleg beléd helyezzük. Mindenkinek meg kell értenie, ebbe az idénybe egyszerűen már nem fér bele egy szemernyi széthúzás, önérdekkövetés sem.

15:08 Pisont is távozik

A klubnál azért marad.

Pisont István elmondta, hogy örült volna, ha tovább tart a közös munka az NB I-es csapattal, de az egyéni ambícióknál mindig is sokkal fontosabb volt számára a Honvéd. Az 50 esztendős szakember a jövőben is a klub kötelékében marad.

via honvedfc.hu

Sajnálom Pisontot, de ennek most így kellett lennie.

Közös megegyezéssel (marad a klubnál más szerepkörben).