Mastodon

Helyreigazítás

Valótlanul állítottuk, hogy Felcsúton egy U20-as játékperc 52 és fél millió forintjába kerül az adófizetőknek.

A G7 újra ránézett az MLSZ adatbázisában a TAO legnagyobb nyerteseire, és megdöbbentve tapasztalta, hogy a múlt heti 2,3 milliárd forinttal szemben már 5,39 milliárd szerepel A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány neve mellett.

Ebből következik, hogy mi is valótlanul állítottuk, hogy Felcsúton egy U20-as játékperc 52 és fél millió forintjába kerül idén az adófizetőknek, mivel a helyes összeg:

119 millió 380 ezer 670 forint és 99 fillér,

külföldi, illetve euróban számoló olvasóink kedvéért ez mai árfolyamon: 360 ezer és 615 euró.

A Honvéd maradt 72 ezer forint TAO-n per U20-as játékperc. A Honvéd egész éves összes támogatásából (218 millió) nem jönne ki két felcsúti játékperc.

Nincsenek szavak.

Akkorát nyilatkozott Lanzafame, hogy azt vétek lenne elsüllyeszteni egy napikispestben

Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy az aranyérem megszerzése erőn felüli cselekedet volt a klub részéről, boldog lennék, ha ezt mások is elismernék. Hatalmas értékei vannak ennek a csapatnak, sokan sokat tettek azért, hogy a Honvéd huszonnégy év elteltével újra bajnok legyen. Örömmel látnám, ha George F. Hemingway kapna némi segítséget, mert akkor Nagy Gergővel, Bobál Dáviddal és Patrick Ikenne-Kinggel az élen talán könnyebben Kispesten lehetne tartani azokat a futballistákat, akik beírták a nevüket a klub históriás könyvébe. (via NSO)

Igen, igen, a bajnokcsapat három alapemberének jövő nyáron lejár a szerződése, ami azt jelenti, hogy ha a Hemingway-féle fizetési limit környékén járnak, akkor vagy ugyanannyiért hosszabbíthatnak, vagy további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk. A 24 éves Nagy Geri 2010. november 26-án, a 26 éves Ikenne-King 2012. október 5-én, a 22 éves Bobál Dávid pedig 2014. május 31-én mutatkozott be a nagycsapatban, vagyis simán törzsgárdának is hívhatjuk őket. Sőt, Gerinél régebben a Kispest jelenlegi keretéből csak Danilo debütált. King az ötödik legrégebbi, Dávid pedig a kilencedik.

Az interjút persze nem csak a kiragadott részlet miatt érdemes elolvasni, tipikus Lanzafame, minden képzelt disszonancia ellenére pont ezért szeretjük.
“Akkorát nyilatkozott Lanzafame, hogy azt vétek lenne elsüllyeszteni egy napikispestben” bővebben

52 és fél millió forint TAO-ba kerül idén az adófizetőknek minden egyes felcsúti U20-as játékperc

Erre mondják azt, hogy megéri!

Az index lehozta a TAO 2017/18-as támogatási időszakának tíz legnagyobb nyertesét:

klub TAO 2017/18 osztály
Felcsút 2 368 252 330 NB I
Kecskemét 708 835 912 megye1
BVSC 658 753 424 BLSZ II
Haladás 527 875 162 NB I
Mezőkövesd 382 012 269 NB I
Diósgyőr 261 995 877 NB I
Újpest 242 446 641 NB I
Honvéd 217 884 378 NB I
MTK 215 461 397 NB II
ZTE 213 850 330 NB II

“52 és fél millió forint TAO-ba kerül idén az adófizetőknek minden egyes felcsúti U20-as játékperc” bővebben

Pénteken fél 11-kor bejelentik, hogy 13:00-kor az Öreg élőben Facebookozik!

Évértékelőt tart, subi-dubi-dúúúúú!

Itt tessék majd keresni a megfelelő időben.

“Pénteken fél 11-kor bejelentik, hogy 13:00-kor az Öreg élőben Facebookozik!” bővebben

Kispesti Szurkolói Kérdőív // 2017

Köszönjük, hogy válaszaiddal segíted a munkánkat!

Lassan vége a bajnoki címet hozó 2017-es évnek, az évnek, amikor beleszagolhattunk kicsit a sikeresség levegőjébe, amikor újra győztesnek érezhettük magunkat. Sokan megfordultunk idén a Honvéd meccsein, sokan megvallották idén a kispestiségüket, így arra gondoltunk, jó lenne, ha kicsit megismernénk titeket.

Ebből lett egy kérdőív.

“Kispesti Szurkolói Kérdőív // 2017” bővebben

Egy dunaszerdahelyi képviselő ajándékkönyvet küldött Hemingwaynek karácsonyra

Reméljük az Öreg tényleg csak elszólta magát nagy lendületében.

George F. Hemingway tegnap járt a Reggeli Startban, azóta a fél sportinternet a mondatain pörög. Egyrészt beszélt arról, hogy hogyan váltak el Rossival, amire Rossi több felületen is válaszolt, másrészt sikerült egy olyan szerencsétlen mondatot is kimondania, amely a mai magyar rögvalóságban sokaknál verte ki a biztosítékot:

Elment egy szlovák faluba edzőnek. A jó isten áldja meg, isten vele, csak a pénzért, semmi másért. Nem is Dunaszerdahelyen lakik, hanem Pozsonyban. Miért nem lakik Dunaszerdahelyen? Ha olyan izgalmas hely, akkor ott lakna.

Jajj.

“Egy dunaszerdahelyi képviselő ajándékkönyvet küldött Hemingwaynek karácsonyra” bővebben

Megjelent a Piros-fekete krónika első része

Tegnap este végre megérkezett a KLTE történelmi kiadványsorozatának első része a nyomdából: a Piros-fekete krónika I. 

A KLTE elnöke szerint egyszerűen:

Lélegzetelállítóan szép és hiánypótló munkáról van szó, mely méltó a klubhoz és méltó a KLTE-hez is! Ilyen részletes, a klub történelmét bemutató mű még nem született.

“Megjelent a Piros-fekete krónika első része” bővebben

Hemingway egy figurás nyakkendőben jelentette be, hogy Supka harmadszor

Nem vártunk hétfőig. Vasárnap délutánra kiderült, hogy Supka lemondott Szegeden, este pedig Hemingway kimondta a nevét az M4 Sport Góóól! 2 című műsorában, és ami a legmenőbb, hogy

Mark de Vries marad!

Supka 2019. június 30-ig írt alá. A felkészülést január 9-én kezdjük, kíváncsian várjuk.

“Hemingway egy figurás nyakkendőben jelentette be, hogy Supka harmadszor” bővebben

Ha minden igaz, akkor Vécsei az első akadémistánk, aki valódi tétmeccsen is gólt lőtt, igaz már tét nélkül

Az Európa Liga utolsó csoportkörében, ha jól számolom, akkor egy minden-mindegy meccsen lőtt gól Báló az FSCB-nek, leánykori nevén a Steauának. Parádés találat, nincs vita, egy valódi Vécsei. Csapata a Lugano végül 9 ponttal harmadik lett a csoportjában és kiesett.

A nagy kérdés azonban az, hogy a magyar akadémiai képzésből kikerültek közül vajon ki lőtt utoljára gólt ezen a szinten? Tehát nemzetközi csapatban, nemzetközi meccsen, mondjuk csoportkörben, vagy egyenes kieséses szakaszban? Németh Némó csak EL playoffban, Koman nem akadémista, Sallainak még nincs gólja. Van már egypár akadémia, kifutott néhány évfolyam, szaladgálhat a világban alsó hangon is 5-600 magyar akadémiai nevelés. Nem létezik, hogy ez volt az első gólja bármelyiküknek őszi tétmecsen.

Segítsetek!

(A videót köszi kuzsol10-nek.)