Mastodon

Mi lett veled Ideasport, egyáltalán kik vagytok?

Posztunkban annak próbálunk utánamenni, hogy ki is ez az Ideasport, és mit csináltak eddig Kispesten?

Április 22-én sajtótájékoztatón jelentette be a Honvéd, hogy 2016 júniusáig érvényes megállapodást kötött az Ideasport nevű olasz céggel. A megállapodás lényege, hogy innentől kezdve az olaszok értékesítik a klub marketingfelületeit, cserébe évi három alkalommal fix összeget fizetnek.

Posztunkban annak próbálunk utánamenni, hogy ki is ez az Ideasport, és mit csináltak eddig Kispesten?

“Mi lett veled Ideasport, egyáltalán kik vagytok?” bővebben

Egy napja azon hüledezem, hogy Mancika hatvan percen át középcsatárt játszott, és

bár már ez önmagában van annyira abszurd, mint Széles Gábor félelme a gravitáció kikapcsolásától, de még azt is meg kell jegyeznem, volt két szép mozdulata.

puska_sajat_seggbe

Persze ettől még az egész jelenség elképesztő. Tényleg hihetetlen volt. Ott álltunk, és két harmadon át (hatvan perc) néztük. Vakuljak meg ha még egyszer, de komolyan. Sőt, kérek mindenkit, ha még egyszer ilyen lesz, lőjjön hasba, szenvedjek sokáig és fájdalmasan, de haljak meg valahogy, a bíróság úgyis felmenti, elég csak annyit mondani: “Mancika”.

“Egy napja azon hüledezem, hogy Mancika hatvan percen át középcsatárt játszott, és” bővebben

Alter rajtok

thinkSzombaton ismét indul a szezon és beindul a csakblog-verkli is, beharangokkal, értékelésekkel nagyüzemben, szóval lesz majd pörgés, mint Szmicsó bácsiék karibi egyenlegein a Supkahalánték-megőszítő 2008-as tavaszon. Mi már készen állunk, látjátok: Hanta közvéleményt kutat és igényt mér fel, Viktor és Lovi tisztogatják a lencséiket a fotóapparátokon, RW posztokon zongorázott végig, Viercho mester pedig vagy végleg elkezdi leépíteni renoméját, vagy hoz egy Aldói csodát, meglátjuk. Azt tehát tudjuk mi van most. Ezen nagyon nem is lehet már mit matekozni. Kínunkban így gondolatkísérletezünk, milyen igazoláspolitikát látnánk, ha nem VW ülne a padon, ha nem Cordella lenne direktor, hanem a korábbi csillagállások virítanának a Bozsik fölött? Akkor most hogy néznénk a szezon elé? “Alter rajtok” bővebben

Olvasói igényfelmérés a 2014/15-ös szezonra

Az van srácok, lányok, hogy hamarosan kezdődik a következő szezon, mi pedig még csak nem is gondolkodtunk azon, hogy mi legyen az eddig bevált rituálék mellett.

Mármint nyilván lesznek posztok, amik a fő produktummal, a meccsekkel foglalkoznak, meg írunk majd továbbra is olyat, amiben a véleményünk van, netán reagálunk hírekre, de ez a dolog mókuskerék része. Azonban mondjuk azt, hogy legyen egy ilyen igényfelmérés, hogy ti mit szeretnétek, és akkor meglátjuk, mi hozható abból össze.

“Olvasói igényfelmérés a 2014/15-ös szezonra” bővebben

Próbálok tippelni egy kezdőt szombatra

madarakVierchowod mester egész pontosan 29 játékost próbált ki a négy felkészülési meccs során hosszabb-rövidebb időre, viszont arra kínosan figyelt, hogy támpontot ne nagyon nyújtson az egyszeri szurkolónak, ha az mondjuk arra lenne kíváncsi, hogy mégis milyen csapattal futunk ki a Dunaújváros elleni szezonrajtra.

“Próbálok tippelni egy kezdőt szombatra” bővebben

Vb-klub az Europarkban

Kispest-drukkerek visznek sörözős vb-klubot az Europarkban. Meccsek, játékok, finom és zsírgőzös ételek. Programajánló.

Jó, tudjuk, hogy végre elkezdtük a felkészülési meccseket, tehát beköszöntött végre a Nagybetűs Futball időszaka, de azért még megy valami világbajnokság-féle a távol Brazíliában, ami lehet, hogy többeket érdekel.

Aztán az is van, hogy ott is játszanak meccseket, amit szintén lehet nézni, ráadásul már igencsak a végefelé járnak, tehát könnyen lehet, hogy még mindenféle izgalmakat is tartogatnak számunkra.

Így aztán adja magát, és ha nincs jobb dolgod, akkor el lehet menni közösségileg nézni, hozzá sört inni (ajánlott irodalom: Fenyő Miklós), akár Kispesten is, az Europark előtti térre. Fontos megjegyezni, hogy a hivatkozott helyszínt honvédosok üzemeltetik, tehát a tavalyi bérletet ne tessék otthon hagyni, mert kedvezményt ér.

“Vb-klub az Europarkban” bővebben

És ahhoz mit szóltok, hogy az MTK nálunk játszik a következő évben?

Sőt, lehet, még az azt követőben is, mivel két évig tervezik építeni az új Hungária körúti katlant.

Sőt, lehet, még az azt követőben is, mivel két évig tervezik építeni az új Hungária körúti katlant.

“És ahhoz mit szóltok, hogy az MTK nálunk játszik a következő évben?” bővebben