Mastodon

Létezik egy Kocsis Dominik-Jonsson tengely a számok világában, ami nem biztos, hogy elsőre mindenkinek tetszeni fog

Tegnap, az őszi játékperceket elemző posztunkban tettünk egy olyan erős kijelentést, hogy inkább a saját nevelésűek játsszanak, mint az új igazolások.

Ma finomítunk rajta, merthogy a számokat nem csupán egyféleképpen, hanem tetszés szerint lehet csavargatni, ezért könnyen előfordulhat, hogy aki az egyik elemzésben pozitív szereplőnek tűnt, az egy másikban már nem feltétlen lesz az.

Például Kocsis Dominik, aki az ősszel pályára lépő öt saját nevelés egyike (Szabó Alex, Kerezsi, Keresztes, Bocskay), és aki egy olyan számot produkált, ami számomra nem kicsit meglepő. A másik név Jonsson lesz, és nála talán még Kocsisnál is nagyobbat néztem.

Előre szólok: az ember szeme néha csal.

“Létezik egy Kocsis Dominik-Jonsson tengely a számok világában, ami nem biztos, hogy elsőre mindenkinek tetszeni fog” bővebben

Játékpercek, igazolások, akadémia (bontás)

Természetesen egy ilyen hangzatos és figyelemfelkeltő, valódi kattintásvadász cím mögött mi mást is találhatnánk, mint két grafikont, csupasz számokat, és az ezzel együtt járó mérhetetlen unalmat.

Nyugalom, nem fogunk csalódást okozni, azonban a fejezetek végén egy csipet szaftos demagógiát azért megpróbálunk belecsempészni a kontentba.

“Játékpercek, igazolások, akadémia (bontás)” bővebben

Pár igazán remek igazolás, és irtózatos mennyiségű baklövés eddig a Metalcom-éra mérlege

Minap feltettük a nagy kérdést:

hogyan ítélitek meg a Metalcom-éra igazolásait?

Az összes 47 igazolásból 43-ra lehetett szavazni, köztük az idén nyáron szerződtetett játékosokra is, akiket természetesen nem veszünk egy kalap alá a többiekkel.

Gyorselemzés következik.

“Pár igazán remek igazolás, és irtózatos mennyiségű baklövés eddig a Metalcom-éra mérlege” bővebben

Nem azt játsszák a fiúk, amire ígéretet kaptunk

Bp. Honvéd – Malmö elemzés

Kettő egyre nyert a Szentlőrinc (NB II) a BKV (NB III) ellen az imént délután. Nem volt igazán jó, vagy emlékezetes meccs, hiába láttuk kint Kardost, Borit, de legalább Magyar kupa, és Budapesten. Pedig egy egész jó nap kikerekedhetett volna belőle, ha a szövetségben kicsit szurkolóbarátibb népek lézengenének. Gázgyár, Óbuda, BVSC (van világítás!), Sport utca, négy meccs, négy különböző időpont, három is az egyes villamos vonalán, vagyis tökéletes. De persze nem, mindet egyszerre kellett kezdeni.

Félidőben jött a mail, Kristóf elkészült, Malmö. A levélben mellékelt file (vajon hívnak valakit File Editnek?), ki kéne tenni, be kéne szerkeszteni (kezemben a nem is tudom hányadik sör). Basszus. Meccs után nyilván iszunk még egyet, majd haza, vacsora, fagyi is van a fagyasztóban, kicsit meg fogok csúszni. És így.

Viszont. A Tiszaújvárosra beidőzítek egy kibeszélőt, ha már úgyis tévés, szóval ne ezt a posztot tessék szét- és agyonkommentelni a közvetítés alatt, hanem itt tessék szembesülni a saját mondandókkal, amit négyszáz plusz hozzászólásban sikerült összehozni a meccs alatt/óta. Vagy ha nem vagy hozzászólós, akkor érdeklődve olvasni a posztot. (Nekem harmadszor is újra kell, mert kemény a micimackófejem hozzá. De legalább ragad rám végre valami értelmes.)

“Nem azt játsszák a fiúk, amire ígéretet kaptunk” bővebben

A letámadásból már látszott valami, a támadásból viszont alig – elemzés

Honvéd – Turku meccselemzés

Tudom, hogy este Kisvárda, és annyi mindenről lehetne beszélni úgyismint a kapcsán, azonban most valami egészen más következik.

Zoli – nevezzük így egy kedves olvasónkat – megkeresett pár hete, és miután lefutottuk a kötelező köröket (nagyon kösz a blogot, köszi az olvasást, stb.), előállt a farbával: mi az akadálya annak, hogy legyenek mélyenszántóbb elemzések is az oldalon? Őszintén elmondtam neki, hogy egyrészt az én (vh), másrészt a kollega (RW) érdeklődése, valamint, hogy az oldal inkább egy egoblog, mintsem egy klasszikus rajongói és/vagy szakmai oldal.

Zoli – őszinte meglepetésemre – nem adta fel. Felvetette, hogy bevállalja az utánajárást a témának, szerzőket hajt fel, egyeztet, intéz – és finanszíroz. Magyarul olyan kontentot vásárol nektek, amilyet nem sűrűn lehet olvasni a Kispesttel kapcsolatosan az interweben. Ez akkora kibaszott menőségnek hangzott, hogy képtelen voltam nemet mondani rá. Lássuk, mi sül ki belőle.

Az első anyag, amit majd alább, a hajtás után olvashattok nem más, mint Bakos Kristófnak (twitter), a Büntető.com szerzőjének elemzése a csütörtöki Honvéd – Turku meccsről. Sok szöveg, képek, volt vele meló rendesen. (Kemény szakma lehet az, ahol Honvéd-Turkukat nézetnek az emberrel. Adózzunk hát mély tiszteletünkkel és figyelmünkkel.)

“A letámadásból már látszott valami, a támadásból viszont alig – elemzés” bővebben