Mastodon

Figyelem, olyan kőkemény demagógiával szállunk bele páros lábbal a klubba, hogy már féltávnál elnézést kérünk és visszaszívjuk az egészet

Ilyen a minőségi, nívódíjas magyar blogolás.

A Bozsik Stadion nézőszáma dinamikus növekedésnek indult az utóbbi három szezonban, ami a csapat teljesítményének, a klub játékosokra és marketingre vonatkozó stratégiájának és a szurkolókkal való viszonya megreformálásának is köszönhető. A Budapest Honvéd FC egy tudatos építkezési folyamatot kezdett meg évekkel ezelőtt, amiből akkor még nem sokat láthattak a szurkolók, de a mai eredményesség alapjait már évekkel ezelőtt lefektette az egyesület egy komplex terv formájában, amelynek az egyik legfontosabb eleme utánpótlása fejlesztésre vonatkozott. (honvedfc.hu, 2017.10.02.)

Eltelt két és fél hónap, és lássuk, mi lett a dinamikus növekedésből, a komplex tervből, vagyis a szurkolókkal való viszony megreformálásásából. Igen, az: zártkapus meccsek sorozata.

“Figyelem, olyan kőkemény demagógiával szállunk bele páros lábbal a klubba, hogy már féltávnál elnézést kérünk és visszaszívjuk az egészet” bővebben

Téglajegy

“Néha jól jön egy kis szentimentalizmus,
egy szívhez szóló bús melódia”

Néhány napja rápörögtem kicsit a harmincas években épült stadionunk történetére, és azóta motoszkál valami a fejemben. Illetve több dolog is, egymással párhuzamosan. Az egyik egy dalszövegrészlet, ami valahogy úgy szól, hogy nem kértem én egyebet, csak egy szöget, Krisztus vérző tenyeréből. Na, a szöveg nem pontosan így van, hanem ha lehet népdalnál olyat mondani, hogy helyesen, akkor: nem loptunk mi csak egy szöget, Jézus vérző tenyeréből. 

Lényegi különbség, mert a másik motoszkáló dolog az lenne, hogy ha bontják, akkor szeretnék egy téglát eltenni emlékbe a tribününk falából. 

“Téglajegy” bővebben

Tudom, hogy Felcsút, de tegnap óta ezen jár az agyam

A Honvéd éves TAO-jából (218 millió) nem jönne ki másfél teakonyha Felcsúton. Szerintem írok a Teakonyha blognak, hogy ha kapna 155 milliót, akkor abból mit tudna kihozni (természetesen gépészettel!) egy 102 főt foglalkoztató és még legalább ennyi tanulót kiszolgáló akadémiának?

“Tudom, hogy Felcsút, de tegnap óta ezen jár az agyam” bővebben

Ezt a posztot nem ajánlom mindenkinek, csak saját felelősségre, mert magam sem tudom, hogy pontosan miről szól

Debrecen – Bp. Honvéd @ Debrecen, 15:30 TV: M4 Sport és m4sport.hu

Egy nagyon hosszú és boldog év utolsó idegenbeli túrája következik. Idén kétszer jártunk Felcsúton, Mezőkövesden, Sopronban, egyszer Balmazújvárosban, Beer-Shevában, Gyöngyösön, Pakson, Pécsett, Tatabányán és Telki után most Debrecenbe is harmadszor utazunk. Van bennünk tehát bőven kilométer. (Bakker, most nézem, hogy a törökországi edzőtáboron kívül egyedül egy telki edzőmeccset hagytam ki idegenben, sőt, ha jól számolom az egyetlen elérhető Honvéd-meccs, amit egyáltalán kihagytam 2017-ben. Ilyen se volt még.)

A zárójelhez tartozva: elfáradtam. Sok volt ennyi minden, és nem az utazások, a távolság, a társaság, hanem tényleg az egész úgy, ahogy van. Bajnoknak lenni egy alapvetően boldog, de fárasztó állapot. Kispesten meg pláne.

Megpróbálom elmondani miért.

“Ezt a posztot nem ajánlom mindenkinek, csak saját felelősségre, mert magam sem tudom, hogy pontosan miről szól” bővebben

Közben megtudtuk, hogy Luxemburgról is a kommunisták és az elmúltnyolcév tehetnek

http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/fajdalmas-szollosi-gyorgy-publicisztikaja-2602461

Ismét hatalmasat ment Szöllősi György az NS véleményrovatában. Szenvedett ugyan csaknem egy napot, mire megszülte a vezércikket, de azóta legalább tudjuk, hogy mindenről a kommunisták tehetnek – és természetesen az elmúltnyolcév.

“Közben megtudtuk, hogy Luxemburgról is a kommunisták és az elmúltnyolcév tehetnek” bővebben

Tényleg nem értem ezt az önfényezést, ha a klubmarketingről van szó

Mantrázzuk mi is: “A Honvéd stratégiája meghozta az eredményét.”

  • Hemiblog // több dolog kapcsán is megszólalt az Öreg a legújabb posztjában, és miközben nyilván igaza van, hogy az Üllőin történtek akár súlyos következményekkel is járhatnak a magyar futball megítélésére, addig talán, és ahogy láttam, mások is hasonlóképp, szóval addig kicsit talán túlzásnak érzem pár bekezdéssel lejjebb a következő részt:

Néha kritikát kapunk, hogy nem teszünk eleget a klub marketing tevékenységének megerősítése érdekében. Garantálom, hogy nincs még egy olyan klub Magyarországon, amely körülményeihez képest akkora erőfeszítést tesz ebbe az irányba, mint a Budapest Honvéd. De ezt az erőfeszítést is szeretnénk tovább fokozni.

“Tényleg nem értem ezt az önfényezést, ha a klubmarketingről van szó” bővebben

Kaptunk egy hatalmas pofont, de nem a mamához mentünk sírni, hanem megkérdeztük a kiosztójától: hogyan üthetnénk mi is nagyobbat?

Merjünk kicsik lenni.

Hogy ennek a kellemetlen, de rendkívül tanulságos napnak hozadéka is legyen, két dolgot azért megléptünk: meghívtuk az FK Krasznodar 2000-es csapatát a 2018-as augusztusi Honvéd-Penta Kupára, mert ott szeretünk mindig Európa legjobbjaival megmérkőzni. Őszinte lelkesedéssel fogadták el meghívásunkat. Ezen kívül abban is megállapodtunk velük, hogy a január 10. után következő pár hétre fogadják szakembereinket több hetes tanulmányútra. Fontosnak tartom, hogy a hozott anyagon, vagyis a kiválasztáson kívül mi az, amit még tehetünk a további fejlődés irányába. (via GFH)

A magyar futballvalóságtól egészen elrugaszkodott mondatokkal zárja Hemingway a krasznodari 8-0-ról szóló blogját. Hallott már valaki olyat itthon, hogy nem azért győztek le minket nagyon, mert több a pénzük, máshogy kaszálják a füvet, amúgy is hülyebíró és az egész élet egy nagy csalás?

“Kaptunk egy hatalmas pofont, de nem a mamához mentünk sírni, hanem megkérdeztük a kiosztójától: hogyan üthetnénk mi is nagyobbat?” bővebben

Amíg aludtunk kifordult sarkából a Föld, vagy ez mi a jó büdös franc akar lenni?

Valaki bezárta egy szobába és fegyverrel zsarolja a Nemzeti Sport szerkesztőségét?

Akácos út – Sinkovics Gábor publicisztikája – NSO

Tényleg, ez mi a fene Sinkovicstól? Ráfeküdni a közhangulatra, pont a Főnök lapjában, amit a Pénztáros visz és a Pogácsa főszerkeszt? Harminc év, egyébként kérlelhetetlen karakánságban, és kiérlelt véleményekkel kikövezett publikációs múlttal? A mindenki által pontosan ugyanúgy ismerten lekötelezett újságíró hirtelen a talpára állt? Mi történik itt, valaki érti?

“Amíg aludtunk kifordult sarkából a Föld, vagy ez mi a jó büdös franc akar lenni?” bővebben

Ha már nem tudtad honnan jöhet fény a magyar futballba, akkor megszólal a Nemzeti Sport

Mit kíván a magyar futball? Még több Vincze Andrást!

A kérlelhetetlen szakmaiság zászlóshajója, a magyar sport fölött orákulumként tündöklő Nemzeti Sport megint akkorát gurított, hogy a  sportkormányzat fülét-farkát behúzva újragondolja az egész életét.

Mészáros Lőrinc lapjában lendületből hülyét csinálni magunkból nem éppen komoly kihívás, de Vincze András 12 pontja egy mozdulattal tette talonba az eddig sem gyenge mezőnyt, és egészen új távlatokat villantott meg előttünk. Javaslom, tegyük el a cikket, lógassuk ki otthon a falra a NENYI mellé, mert bár nem az első és nem is az utolsó a kategóriájából, a vesztes selejtezősorozatok után, mint Sziget idején a punkok úgy bújnak elő a megmondóemberek, hogy végre megmondhassák, amit mindig is tudtak, de menet közben nem akarták összezavarni a fejeket. Vagy valami ilyesmi.

“Ha már nem tudtad honnan jöhet fény a magyar futballba, akkor megszólal a Nemzeti Sport” bővebben

Palpatine Pintér kalandjai a történelem hiányával

Megvan a Star Warsból a köztársaságot felváltó galaktikus birodalom? Alapvetően azt hinné az ember, hogy egy ilyen rendszernek kapcsiból szét kéne esnie magától, és érezthették ezt a forgatókönyvírók is, mert nagy gondot fordítottak arra, hogy elmagyarázzák, miért is nem teszi.

A legegyszerűbb, ám mégis elfogadható magyarázatot találták: mert az uralkodó egybetartja. Az uralkodó, a maga gonosszá lett jediszerű erejében. Meg a félelem, a rettegés, a legklasszikusabb érzelmek, hogy hiába vagytok többen, hiába hatalmas az erőtök, képtelenek lesztek közösen fellépni az egyetlen jól szervezett hatalmi góc ellen.

Hogy miért ez a felcsapás? Gondoltam belefér ide egy véleménycikk a felcsúti jelenségről, mert miért ne.

“Palpatine Pintér kalandjai a történelem hiányával” bővebben