Mastodon

Az ugye megvan, hogy két KIEMELT KATEGÓRIÁJÚ mérkőzés következik egymás után?

Igen, az NB II-ben.

Igen, az egyik hétfő este nyolckor, a másik nagy valószínűséggel vasárnap négykor.

Igen, az utóbbi külön megalázó, mert annyira KIEMELT KATEGÓRIÁJÚ, hogy még csak nem is villanyfényes.

Igen, a Haladás és a Győr, és nem a Fradi, Újpest, miazmás ellen.

“Az ugye megvan, hogy két KIEMELT KATEGÓRIÁJÚ mérkőzés következik egymás után?” bővebben

Lesz majd poszt az ankétról, de

egész biztos nem tőlem, mert nem voltam ott. Konkrétan azért, mert semmilyen szinten nem érdekelt. Miután végiggondoltam, hogy Budó örökbecsű „megb*sszuk őket” mondatát leszámítva, valamint Mendelényi ormótlan surmóságát Lacival szemben, amire kellemetlenül rákontráztak többen a közönségből, történt bármi valóban érdekes dolog valaha egy ankéton? Nem – válaszoltam határozottan magamnak. Nyilván

  • az aktuális témák fognak pörögni: bírók, durvaság, Felcsút, óvni kéne, kártérítést kérni, és a többi elképesztő badarság. Még azon sem lepődnék meg, ha évtizedek óta meccsre járó emberek tennének fel ebbe a témakörbe sorolható kérdéseket. Mintha láttak volna már hasonlót korábban.
  • kit igazolunk, lesz még igazolás? A kérdések, amikre ankéttól és klubtól függetlenül mindenhol ugyanaz a válasz: Szeretnénk, lehetőségek, kivárunk, vannak páran talonban, ha mégis azonnal kéne valaki, bla, bla, bla.
  • aztán jönnek az emberek, akik három-öt perc hosszan tesznek fel egy kérdésnek látszó valamit, onnan kezdve, hogy együtt ultizott Tichyékkel, látta hajjal Bodonyi Bélát, majd pár további felesleges kurfli után, amikor leül, mindenki bambán néz: mégis mit kérdezhetett?
  • stb.
“Lesz majd poszt az ankétról, de” bővebben

Craiova negyedik születésnapján előbújt a külügyminiszterből a Honvéd-szurkoló

A Facebookon jelentkezett be egy képpel a valódi szurkolókról:

“Craiova negyedik születésnapján előbújt a külügyminiszterből a Honvéd-szurkoló” bővebben

Azért csak kéne beszélni a zártkapus edzőmeccsekről pár szót

Hosszú és általános célú véleményposzt következik.

Mielőtt bármibe belekezdenénk, definiáljuk az edzőmeccs fogalmát:

edzőmeccs: ahol két csapat játszik egymással felkészülési jelleggel, és a klubok publikálják, hogy mikor és hol, melyik csapatok mérkőznek meg egymással.

nem edzőmeccs: ahol két csapat játszik egymással felkészülési jelleggel, és a klubok nem publikálják, hogy mikor és hol, melyik csapatok mérkőznek meg egymással.

Egyetlen szó, de fontos különbség, ugyanis az elsőről tudnak a szurkolók, a másodikról nem. Az első, mivel be van jelentve, bekerül a klub almanachjába, mint mérkőzés, a másik, mivel nincs bejelentve, nem több egy edzésnél, amin ott van egy másik csapat is, és ahogy a többi edzés, úgy ez sem kerül be semmilyen történelemkönyvbe.

Posztunkban csak az első esetről, az edzőmeccsekről lesz szó.

“Azért csak kéne beszélni a zártkapus edzőmeccsekről pár szót” bővebben

A lakossági internet, az önálló gondolkodók és a nevezéktan összefüggő kérdései egyetlen csapongó és személyes hangvételű posztban, de legalább jó hosszan

Egyáltalán nem szerkesztőségi véleményt tartalmazó írás következik.

Tényleg le kell menni az idióták szintjére? Tényleg mindössze ennyi szellemi tőkével bír a lakossági internet kispesti szelete? Tényleg ekkora népbetegség nálunk a fu-fu-funkcionális analfabetizmus? Figyelj, mert besz*rsz. Én sem hittem el elsőre:

Tényleg képesek azon vitatkozni egyes emberek, hogy egy amúgy sok szurkoló által folyamatosan napirenden tartott kérdés, vagyis a Kispest szó visszakerülése a klub nevébe, az egyben a Honvéd kikerülését jelentené, tehát az megszűnne Honvéd lenni.

Mégis, ezek az emberek mit gondoltak? Hogy a javasolt név a Budapest Kispest, vagy a Kispest-Budapest lenne? Honvéd nélkül. Hosszasan érvelnek a Honvéd mellett, miközben egy szimpla Budapest-Kispest cseréről lenne szó.

“A lakossági internet, az önálló gondolkodók és a nevezéktan összefüggő kérdései egyetlen csapongó és személyes hangvételű posztban, de legalább jó hosszan” bővebben

Tedd le a tollat! Tedd le a tollat! Tedd le a tollat!

Csillag Péter találkozása a szurkolói valósággal.

Esküszöm, érdeklődve olvasnék egy olyan tanulmányt, amiben azt vizsgálják, hogy a publicisztika műfaja mikor szakad el végleg a valóságtól, és lett belőle a sosem létezett ethoszokhoz szóló sekélyes ódák világa.

Például itt van Csillag Péter NSO-n megjelent anyaga, amibe sokszori nekifutásra is beletört a bicskám. Először az értelmezésébe, aztán a végigolvasásába is. Elképesztő blődliségek sorjáznak benne már az elején, valamint süt róla a téma nem ismerete, miközben a képalkotás során előszeretettel él a túlzás eszközével.

Egyébként ha jól értem, akkor a mezlevetetés szurkolói oldalán értetlenkedik, illetve tartja azt elfogadhatatlannak.

“Tedd le a tollat! Tedd le a tollat! Tedd le a tollat!” bővebben

Ilyen ország márpedig nincs vol. k*rvasok

Soha nem volt ilyen drága az ingyenebéd.

Azt írja az összes, izé, nevezzük jobb híján felületnek, hogy a szemét RTL-nek hála, a magyar emberek fogják fizetni a Bajnokok Ligája-meccsek jogdíját! Az izék közül is az egyik legizébb még ennél is tovább megy, idézem a címsorát:

Így fizetteti meg a magyar emberekkel az RTL Klub a Bajnokok Ligájára elszórt milliárdokat

az, bzmg, Origo, mi más lenne?
“Ilyen ország márpedig nincs vol. k*rvasok” bővebben

A legfontosabb nem lett kimondva egyedül, hogy: egyértelmű célunk az azonnali visszajutás

Kun Gergely hosszan nyilatkozott a klubhonlapnak, mi pedig még hosszabban darabjaira szedtük.

Kellett hozzá két és fél nap, mire a kiesés után érdemben megszólalt valaki a klubtól. Azt nem vártuk, hogy Bozó tulajdonos álljon ki a nép elé, ahogy eddig sem tette, cserébe a másik tulajdonosnak, Mendelényinek egy szavát sem hittük volna. Emlékezhetünk, tavaly, három évvel a klub átvétele után a komplett szakmai bukást a Hemingway-éra nyakába próbálta varrni. Akkora elmúltnyolcévezést tolt, hogy a Bozsikban is hallani lehetett a Rogán-féle propagandaminisztériumból kihallatszó elismerő csettintést.

Igazából Kun Gergelyre (lassan elhagynám a Kunkettőt) voltunk kíváncsiak. Nagyjából az egyetlen figura, akinek a szavára talán érdemes figyelni most Kispesten. Ha valaki nem ismerné: Kun Gergely a klub ügyvezetője, magyarán a tulajdonosok őt bízták meg azzal, hogy gondozza, fejlessze a befektetésüket. Magyar valóságra lefordítva: Állambácsi tavaly valamikor elzárhatta a pénzcsapot, tehát a tulajdonosoknak zsebből kéne beletenni a klubkasszába a hiányzó pénzt. Ezt nyilván nem akarják, tehát jött egy ember, aki rendbe teszi annyira a gazdálkodást, hogy a kipótolandó pénz a lehető kevesebb legyen.

“A legfontosabb nem lett kimondva egyedül, hogy: egyértelmű célunk az azonnali visszajutás” bővebben

Az utolsó ítélet

A bajnokság összes 2970 percéből eltelt 2963, és még mindig nem dőlt el, hogy a Vasas mellett ki lesz a másik kieső. Szolnoki ebben a pillanatban ért kézzel a labdához. A VAR-kocsiból megállították a meccset, Iványi nagyon nézte, Vad II. csak hallgatta, majd anélkül, hogy a saját szemével utánajárt volna volna, továbbot intett.

Értem, hogy nem ezen a meccsen estünk ki, viszont ezen a meccsen bentmaradhattunk volna.

Ha úgy áll a helyzet akár a Honvédnál, akár a Videotonnál, hogy egy bajnokság utolsó hét percében komolyan számít egy bírói ítélet, akkor ennél a két klubnál valamit nagyon elb*sztak. Nem kicsit, hanem nagyon. Két olyan klubnál, amit az elmúlt években Állambácsi rendesen kitömött pénzzel, és még attól sem riadt vissza, hogy a biztonság kedvérét erős hátszéllel is megtolja őket.

“Az utolsó ítélet” bővebben

Kezdem elveszíteni a kapcsolatom az új magyar futball alternatív valóságával

Vagy lehet, én vagyok az alternatív valóság?

Pár éve még elképzelhetetlen volt, hogy egy magát Kispest-szurkolónak tartó ember magára vegyen bármit, amit a Szöllősi-féle Puskas.com cég gyártott, forgalmaz, amihez egyáltalán köze van.

Egyszerűen mert egy kispesti nem legitimálhatja semmilyen formában azt a történést, hogy néhány gátlástalan alak egyszerűen einstandolja az itthon kizárólag a Kispesthez (és a Honvédhoz) köthető Puskást. Nemhogy magán viselje, és boldogan tapsikoljon benne az Új Magyar Futball egyik plázájában. (Hálásak vagyunk, miniszterelnök úr!)

“Kezdem elveszíteni a kapcsolatom az új magyar futball alternatív valóságával” bővebben