Mastodon

Napikispest 2020.10.12.

  • Felcsút // lett időpontja az első fordulóból elhalasztott meccsnek: november 4., szerda, 15:30!
    • innen pedig // idézném a Felcsút honlapján megjelent tájékoztatást: “A Magyar Labdarúgó Szövetség jóváhagyta a Budapest Honvéd elleni, az OTP Bank Liga 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésünk új időpontját, a kispesti piros-feketékkel a két klub megegyezése alapján november 4-én, 15.30-kor a Pancho Arénában ütközik meg Hornyák Zsolt legénysége.” (kiemelés: tőlem)
    • amit megerősített // a Honvéd is: “Hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség kijelölte a 2020-as OTP Bank Liga-meccs napi- és óraendjét, most pedig a két klub megegyezése alapján a halasztott mérkőzés időpontja is biztossá vált: november 4-én, szerdán 15:30 órától kezdődik (…)” (kiemelés: tőlem)
  • akadémisták a válogatottban // először fordult elő, hogy a válogatottban egyszerre három kispesti akadémista legyen a pályán: a 45. és a 76. perc között Botka, Gazdag és Holender.
    • sőt! // ha hozzávesszük Szalai Ádámot is, mint (részben) Kispest-nevelést, akkor a 62. és 76. percek között négyen is az utánpótlásunkból kerültek ki.
    • ráadásul // Gulácsi, Bese (U15-ig FTC), Hangya és Schäfer az MTK, Lang és Kalmár a Győr akadémiájáról érkezett, vagyis talán először volt elmondható a szerb-magyaron, hogy a válogatott már jórészt akadémiai nevelésű játékosokból állt. (Véletlenül Könyvest is beírtam a poszt egy korábbi állapotában az MTK-hoz, azonban ő természetesen nem MTK-nevelés, csak fiatalon került a klubhoz.)
    • extra // Marco Rossit is mi szabadítottuk rá a magyar focira.
    • az MFA-nevelések // válogatott meccseinek listáját itt találjátok.

Napikispest 2020.10.09.

  • Moutari // legalább egy napikispestben említést kell érdemeljen: a szaúdi Al Ain csapatához igazolt. Átigazolási díjért! (Pénzért!) (via honvedfc.hu)
  • évfordulók //
    • Martti Kuusela // ma 75 éves.
    • Varga Kacsa // ma 66 éves.
    • Kocsis Lajos // 20 éve ment el.
“Napikispest 2020.10.09.” bővebben

Napikispest 2020.10.02.

  • ismét változó szabályok // újra ötöt lehet cserélni bajnokin, és az eddig megszokott 18 helyett 23 játékost lehet nevezni a meccskeretbe.
    • továbbá // lett az MLSZ-nek egészségvédelmi protokollja is, de annak elolvasását csak azoknak ajánlom, akik rajongói a mindenféle szabályzatoknak.
  • mindenféle párhuzamosok //
    • péntek 16 és 19 óra között lehet jegyet venni a Hungária körút Sport utcai (vendég) pénztárában a vasárnapi ZTE-Honvéd meccsre. (via honvedfc.hu)
    • péntek 17 és 20 óra között lehet jegyet venni a Hungária körút Sport utcai (vendég) pénztárában a 20 órakor kezdődő MTK-Budafok meccsre. (via mtkbudapest.hu)
    • vagyis // 17 és 19 óra között a vendégpénztárban együtt ácsoroghatnak sorba a Budafok- és a Kispest-drukkerek.
    • csodálatos.

Napikispest 2020.09.22.

  • Megyeri // és a Roma már nyilván lepörgött, mármint, hogy állítólag megvennék. Az újdonság csak annyi, hogy Megyeri inastáján is megjelent sztoriban az NSO cikkének képe, vagyis lehet benne valami.
  • Magyar kupa sorsolás // október 10-én 19:15-kor. (via MLSZ)
    • bezzeg // azt nem tudjuk, hogy az Újpest után mikor játszunk legközelebb. Valamikor október 3. környékén utazunk Zalaegerszegre, de hogy pontosan mikor, azt már nem. Alig tíz nappal a meccs előtt. Pedig annyira, de annyira ígérték a kiszámíthatóságot és a szurkolóbarátságot.

Napikispest 2020.09.08.

  • spori // az NSO kitette, hogy görög bíró viszi majd a Malmö elleni meccsünket. Az értesülés pontos, az UEFA oldalán tényleg Anastasios Papapetrou neve szerepel. És ha már ide kattintottunk, fussuk át a keretünket, amiben természetesen semmiféle meglepetést nem találunk, viszont néhány névvel több, mint a Turku előtti volt (új: aláhúzott, saját nevelés: félkövér, távozott: áthúzva):
    • kapusok // Nagy Sanyi, Horváth, Megyeri, Tujvel
    • védők // Mezghrani, Uzoma, Kálnoki-Kis, Batik, Tamás, Kamber, Lovric, Aliji, Baráth, Buna, Szabó Alex
    • középpályások // Gazdag, Hidi, Zsótér, Szendrei, Kesztyűs, Bocskay, Nagy Geri
    • támadók // Lanzafame, Ugrai, Cipf, Traoré, Gale, Moutari, László, Tóth-Gábor
    • vagyis // Balogh Norbi még nincs, Lanzafame pedig még van. Egyébként többen sérültek, sérülésből jönnek vissza, formán kívüliek, vagy csak félre lettek állítva, szóval nem lesz egyszerű. (Nyugi, a meccs jövő csütörtök, addig még van szombaton egy Diósgyőr.)
    • csillag, csillag // természertesen van magyarázat: a keret ugyanaz, mint a Turku elleni, sőt, pont az, hiszen még benne van Lanzafame. Viszont akkor nem tette fel az UEFA csak az ún. A-keretet, míg most a B (vagyis a fiatalok) is szerepelnek.
  • InStat vs MLSZ // valaki tudja, hogy miért frissülnek ilyen lassan az InStat adatai az MLSZ meccscenterében? A harmadik forduló, vagyis az augusztus 28. és 30. közötti meccsek például még mindig nincsenek fent, és a korábbiakra is iszonyatosan sok időt kellett várni. Az előző szezonban legkésőbb kedd délelőttig kint volt minden. (Na, majd utánakérdezek a dolognak, hátha.)
“Napikispest 2020.09.08.” bővebben

Napikispest 2020.09.07.

  • elhunyt // a Honvéddal bajnok és kupagyőztes (1988/89-ben duplázott), a Váccal és az MTK-val pedig magyar bajnok Füle Antal. (via NSO)
  • az elmúlt napok vitájához // ajánlott olvasmány Moldova Györgytől A búvárharang c. novella (in: Bal oroszlán, 1992). Pár perc az életedből, de talán megéri.

Napikispest 2020.09.02.

  • sorsolás // az MLSZ közölte a negyedik és az ötödik forduló pontos sorsolását:
    • 04. // Diósgyőr – Honvéd, 2020.09.12. 17:00
    • 05. // Honvéd – Újpest, 2020.09.27. 18:00
  • üvegzseb // frissült a közösségi adományokkal elszámoló oldal az augusztusi adatokkal. Bazz, tényleg 358 forint egy euró???