Mastodon

Napikispest 2018.03.29.

  • bíróküldés // szombaton Debrecenben Erdős József fújja majd a Diósgyőr elleni meccsünket. A banda további tagjai Berettyán Péter és Horváth Róbert taccsbírók, Solymosi Péter és Pintér Csaba az alapvonalon, valamint Szalai Dániel tarcsiban. (hmm, Pintért végül nem meszelték el a Fradi-Felcsút miatt?)
    • Erdőst amúgy szercsizhetjük, mert az utolsó hat közös meccsünkből ötöt megnyertünk. A maradék egy a Vasas elleni tavaly tavaszi zakó, amikor Lanza kihagyja a tizit.
    • Idén az első (Haladás, otthon, 2-0) és hatodik fordulóban (Mezőkövesd, idegenben, 2-1) fújt nekünk.
    • Az első meccsét amúgy 2005 szeptemberében vezette nekünk (Kaposvár-Honvéd 0-0), majd évekig semmi, és a következőt csak 2013. május 4-én (Honvéd-Pápa 2-0).
    • Összesített mérlegünk Erdőssel // 7 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség, 20-12-es gólkülönbség. (#todo magamnak: írni a magyarfutall.hu-nak, hogy Erdős szerepel egy meccsnél, amit Solymosi vezetett.) (update: done)
  • Hemiblog // a legutóbbi bejegyzését nem kommentálnám, mert azon kívül, hogy a Digisporthoz költözik a blogja, csak annyi benne a lényeges információ, hogy tovább csúszik az akadémia (nyárra), és reménykedik az új stadionban (2019 végére!), mert egyéb döntés még nem született az ügyben. (l. hajtás után)
    • ugyanígy feleslegesnek tartom kommentálni az eddig használt felületen a költözés hírére megjelent posztot is, mivel abban egyrészt súlyos ellentmondások vannak (valamiféle rosszul értelmezett sajtószabadság melletti kiállás, de Hemingway csak akkor jelenthet meg újabban, ha átírja a posztjait, kihagy belőle részeket, majd a nyüszítés, hogy miután ebbe nem ment bele, elköltözik máshova, ahol megjelenhet változtatás nélkül), másrészt olyan, minden forrást nélkülöző lebegtetések, mint a régen ismert toposz, hogy Hemingway árulja a klubot.
    • mellékesen Hemingway mindig fog találni magának felületet, legrosszabb esetben (sajnos tényleg van ilyen lehetőség) a klubhonlapon, annál azért valamivel kevésbé rosszabb esetben akár itt is, ha mindenképp publikálni szeretne. (És akkor az egyéb közéleti lapokat és helyeket nem is soroltuk, ahol rendre jelentkezik az írásaival.)

“Napikispest 2018.03.29.” bővebben

Napikispest 2018.03.27.

Roberto Bordin, Massimo Carreca és Marco Rossi átveszi az “Arany Kispad” díjat (Firenze, március 26., fotó: figc.it)
  • Grande Marco // az olasz szövetség díjazta a külföldön dolgozó és bajnok olasz edzőket, ahol Marco mellett olyan nevek is díjat kaptak, mint Carlo Ancelotti (Bayern), Antonio Conte (Chelsea), Massimo Carrera (Szpartak Moszkva) és Roberto Bordin (Sheriff Tiraspol). (via figc.it)

Napikispest 2018.03.23.

  • meccsnap // 14 órától felkészülésit játszunk otthon az AS Trencin csapatával. A meccsre a bérletek érvényesek, amúgy a beugró 1000 forint.
  • fegyelmi bizottság // ismét nem kaptunk büntetést.
    • Egy meccs híján 23 forduló ment le az idei szezonból és az összesített számláló 22 millió 300 ezer forintnál tart. Tavaly egész évben szórtak ki összesen 25 millió 250 ezret. (Az egy meccsre vetített 127.525 forintnyi büntetés idén 162.773 forintra emelkedett, ami 27,6%-os növekedést jelent.)
  • produktivitási (volt U20-as) pénzek // 24.hu írttegnap a a klubok pontszámairól, ma a csakfoci a játékosokéról. A posztokat egyelőre tessék fenntartásokkal olvasni, mert sehol sem nyilatkozott még senki arról, hogy az új, produktivitáson alapuló pénzosztás forrásait honnan teremtik elő.
    • Ugye itt az lesz a gond, hogy a proficsapatok által megtermelt pénzek (szerencsejáték, jogdíjak, etc), amiket az MLSZ magához vont, most hirtelen olyan egyesületek irányába is megnyílnak (az elfogadott szolidaritási mértéken túl), amelyek alapvetően nem vesznek részt a megtermelésükben. (Az átigazolt/lerabolt játékosok után egyébként is kapnak térítést az új kluboktól.) Furcsa ez nekem egyelőre.
    • Ja, és az is kérdés, hogy a saját NB III-as csapatunk után is kapunk majd pénzt? Nyilván kell, szóval akik megszüntették a fakójukat, azok most elgondolkodhatnak azon, hogy mégiscsak kéne.
  • sorsolás // megvan az utolsó nyolc forduló menetrendje:
    • 24 // 03.31. 17:00 Diósgyőr-Honvéd @ Debrecen
    • 25 // 04.07. 17:00 Honvéd-Balmazújváros
    • 21 // 04.11. 18:00 Honvéd-Videoton
    • 26 // 04.14. 17:00 Felcsút-Honvéd @ M4 Sport
    • 27 // 04.21. 17:00 Honvéd-Újpest @ M4 Sport
    • 28 // 04.28. 17:00 Mezőkövesd-Honvéd
    • 29 // 05.05. 17:00 Honvéd-Debrecen @ M4 Sport
    • 30 // 05.12. 17:00 Paks-Honvéd
    • 31 // 05.19. 19:30 Honvéd-FTC @ M4 Sport
    • 32 // 05.27. 17:00 Videoton-Honvéd @ Felcsút (még nincs tévé)
    • 33 // 06.02. 19:00 Honvéd-Vasas (még nincs tévé)

Napikispest 2018.03.22.

  • mikroévforduló // ma van négy éve annak, hogy Hidi Patrik a századik NB I-es meccsét játszotta a Kispestben. Repül az idő.
  • Gazdag Dani // este 8-tól játszik az U21-es válogatott Ciprus ellen a Hungárián. Gazdi mellett a tavalyi bajnokcsapatból Koszta és Zsótér is ott van a keretben.
  • produktivitási tábla // nyártól megszűnik az U20-as játékos egyedi dotálása az NB I-ben, és helyébe egy ún. produktivitási mutató lép. Az egyelőre homályos, hogy milyen forráselosztással, de majd csak lesz valahogy. A 24.hu publikált egy listát, amint az elmúlt három hét produktivitása szerepel, és ott, bár nagyon leszakadva az első MTK-tól, a Honvéd a második, vagyis az akadémia valóban termel. (Amúgy a produktivitási számítás már évek óta létezik, az MLSz dokumentumtárában elérhető, igaz, eddig nem arra használták, hogy a klubok saját bevételeit ennek mentén osszák vissza. Ezért is furcsa, hogy a listában nem csak az NB I-es csapatok szerepelnek, tehát kapnak majd pénzt az NB I-es csapatok által megtermeltből a többi ligák is? Fura lenne.)
    • frissítés // közben a táblázat egyszerűen eltűnt a hivatkozott cikkből. Egyébként a pontszámunk (27952) nagyjából duplája volt a velünk egy időben indult felcsútinak (14165), és bőven elmaradt a jóval korábban startolt MTK-tól (43545).
  • előre megmondták // a Semleges Térfél rakta ki az MLSZ 2014-es utánpótlásnevelési koncepcióját, amin többek között Kovács Ferenc, Szalai Laci és Dárdai Pál is dolgozott, majd tűnt el nyomtalanul, miután kinevezték Bernd Storckot minden élére. A legdurvább részt ki is emelném belőle (SWOT-analízis, veszélyek rubrika):

– Túlzott fejlesztés – növekvő ellentábor (pl.: Miért a labdarúgást fejlesztjük még inkább?)
– A források bővülésével nem fenntartható fejlődés indul meg.
– A strukturális fejlődést nem követi a szakmai fejlődés.
– A fejlesztés nem hoz gyors eredményeket, vagy az eredmények nem állnak arányban a befektetett forrásokkal.

És írták mindezt 2014 májusában. Hoppáka. Amúgy érdemes belenézni az anyagba, mert egészen összeszedett, és egyes elemei azóta meg is valósultak, viszont pont a lényegi elemek nem.

Napikispest 2018.03.21.

  • Tichy Lajos // ma lenne 83 éves.
  • Magyar kupa, visszavágó // április 3-án, kedden 17:30-kor játszunk Debrecenben. A meccset az M4 Sport közvetíti.
  • fegyelmi bizottság // ugyan semmit sem volt lehetősége tenni, mégis megbüntették a Honvédot a Videoton buszának megdobálása miatt. A feb ragaszkodik a 300.000 forintos büntetéshez.
  • új Bozsik // egy parlamenti képviselő megkérdezte Balog Zoltán emberminisztert és Seszták Miklós fejlesztési minisztert, vagyis a Nemzeti Stadionfejlesztési Programhoz kapcsolódó feladatokkal foglalkozó tárcák vezetőit, hogy “Mikor tervezi a kormányzat a Bozsik-Stadion felújítását, mekkora keretösszeget szán rá a kormányzat?” és hasonlók, mint például a linkeken elérhető, és sűrített magyarfutballt tartalmazó utolsó darabok. (Az most mellékes, hogy a képviselőnek sikerült helytelen módon leírnia a Bozsik stadion nevét, mondjuk az is igaz, a kötőjeles-kisbetűs alakról én is csak nemrég szoktam le.) A kapott válaszok:
    • Fónagy János államtitkár Seszták Miklós helyett: nem adott konkrét választ, hanem két rövid bekezdésben hablatyolt valamit az ország minden szegletében  fejlődő verseny-, szabadidő- és utánpótlássport-létesítmények és az egészséges életmód közötti kapcsolatról.
    • Rétvári Bence államtitkár Balog Zoltán helyett: nem adott konkrét választ, inkább általánosságban hablatyolt valamit arról, hogy a TAO-rendszer átlátható és egyébként sem adóforint, valamint zárásként a kérdező pártját szidta és elmúltnyolcévezett egy plusz bekezdésben.
    • Köszönjük.

Napikispest 2018.03.16.

Bíróküldés, időjárás, meccspótlás

  • bíróküldés // Iványi fúj szombaton a Haladás ellen, illetve ha úgy alakul, akkor ő dönt arról, hogy egyáltalán lesz-e meccs.
    • legutóbb a szezonnyitó Fradit vitte nekünk, szóval lenne min túllépni;
    • partjelzők: ifj. Tóth Vencel és Albert István, az alapvonalakon pedig a nagy kedvenc Karakó Ferenc, valamint Kulcsár Katalin;
  • Videoton // április 11-én pótoljuk az elmaradt meccsünket.
  • időjárás // szombatra ítéletidőt mondanak. Remek.
  • válogatott // Leekens szűkített a keretén, maradt tőlünk Eppel, és a saját nevelésből Botka. (Gróf, Hidi és Vécsei akadt fenn a rostán.)

Napikispest 2018.03.12.

  • Eppel Marci // a Reggeli Starban járt, és mondott olyasmiket, hogy:
    • többet kell védekeznie az új 4-4-2-es játékrendszerben;
    • a következő tizit már ő rúgja;
    • “szakmai szempontból nem fogadtam el az olasz ajánlatot”;
    • ha igazolás, akkor a lengyel bajnokság egy megugorható cél lenne első lépésként külföldön;
    • már van fix menedzsere, kicsit nyugisabb a csapatkeresés, nem kell ezen rugóznia;
    • “egy olasz éttermet majd szívesen nyitnék a későbbiekben”.

“Napikispest 2018.03.12.” bővebben

Napikispest 2018.03.08.


(via mlsz.hu)

  • bíróküldés // Kassai vezeti a szombati Vasas-Honvédot.
  • fegyelmi bizottság // valami egészen nyakatekert és abszurd indoklással a feb 300 ezerre vágná le a klubot a Videoton buszának megdobálása miatt. A Honvéd nem nyugszik bele – írja a honlapunk.
    • magyarul a feb kimondta, hogy ha kimegyek bármelyik stadionhoz, és azt kívülről megdobálom, akkor azért a mérkőzés szervezője a felelős. taps.

“Napikispest 2018.03.08.” bővebben

Napikispest 2018.03.06.

  • Hemingway a Reggeli Startban // benne: (videó a hajtás után)
    • a jelenlegi tervezet szerint a fiatalszabály átalakítása – a klub jelenlegi tudása szerint – mintegy 200 millió mínusz  lenne per év. (Megjegyzem, ez a mi pénzünk, ahogy Hemingway is állítja, hiszen a klubok termelték meg, tehát létre kéne hozni egy ligát, amelyik a pénzek felett rendelkezik.)
    • “ha valami nem tetszik nekem, akkor beleütöm az orrom” – fejtetti ki a hobbiklubvezetői filozófiáját Hemingway. (Én valahogy így képzelem.)

  • Felcsút, rekord // hahaha, a Felcsút hétvégén tíz légióst dobott be a meccsbe, ami az NSO szerint magyar rekord. Emlékszem, néhány éve hogy kiakadtunk Vérhódra, amikor egy hétközi, felsőtárkányi kupameccsen, a harmadosztályú csapat ellen Kemenesen és Hidin kívül csak légióst nevezett, és így is csak 1-0-ra nyertünk, miközben nagyjából ugyanakkor, az akadémiai csapatunk egy sima négyest gurított ugyanott.
  • “Változtatni kell, ezért is tervezzük átalakítani az utánpótlásképzés támogatását, döntően arra építve, hogy ki nevel ki olyan játékosokat, akik akár a saját, akár más NB I.-es vagy NB II.-es klubban, külföldi bajnokságban, a válogatottban szerepelnek. Azoknak az utánpótlásműhelyeknek, amelyek nem képesek kinevelni ilyen játékosokat, fölösleges támogatást adni, minderről már a hetekben tárgyal az MLSZ.” – mondotta Csányi Sándor az ő szájával a Világgazdaságnak. Remek. Gondolom megint a csapatok pénzéből fogják megoldani, és nem a TAO hatékonyságát vizsgálják felül. Ezt meg én mondom a két kezemmel legépelve.

“Napikispest 2018.03.06.” bővebben

Napikispest 2018.03.05.

  • Nagy Geri // 2020 nyaráig hosszabbított! (via honvedfc.hu)
    • idén nyáron már csak Bobál Dávidnak és Kingnek jár le a szerződése, míg év végén Baráth Botinak és Eppelnek. (Banó-Szabó, Herjeczki, Kabangu és Tömösvári szerződésének dátumait nem ismerjük, a többit megnézhetitek itt.)

“Napikispest 2018.03.05.” bővebben