Kavarogtak a gondolataim rendesen a kocsiban hazafele, s most, hogy kivételesen nem én vezettem, volt is alkalma azoknak a gondolatoknak kavarogni. Valljuk meg: nem jöttünk ki jól ebből a hétből, egyelőre pünkösdi volt a listavezetőségünk, és csúnyán megszórt minket a Videoton – mégsem egészen gyászos a hangulatom, pont a Fradi meccs után leírtak miatt. De egyvalami azért nagyon elszomorít. Mindjárt mondom is, hogy mi.
Kezdjük azzal: a végén megint tapsot kapott a csapat (zsinórban a második vereségére, nem semmi), és megint csak jogosan. Megint nem játszottunk jól, pont, mint szerdán, és mégsem (most sem) érdemeltünk volna vereséget, mert az ellenfél sem szárnyalt. A Videoton a meccs némely szakaszaiban azért jobban fölénk nőtt, mint a Fradi, ám pont a piros lapunk előtti 5 percben éreztem azt, hogy ha így kaparunk tovább, meglesz a fordulópont. Hát, meg is lett, csak ellenkező előjellel, mint vártam.
Ez a Videoton jelenleg a legjobb keretű csapat itthon, ez tény. Volt beharang alatti komment tegnap, hogy hova rinyálok, ez nem egy világverő Fehérvár – nos, nem világverő, de a Bohócban mindenkit ütnek játékerőben. Ehhez képest a meccs jelentős részében kihoztuk kvázi parira a meccset, amire én, ha nem is bontok pezsgőt, de azért elismerően bólintok. Más kérdés, hogy a döntő (és fájó) fordulatokkor pont ott volt bennünk az a figyelmetlenségfaktor, ami a Vidiből hiányzott:
- az első gól benézésekor Gróf szokásos lecövekelésével, a védelem önmaga elváltásával ;
- Lovrics sajnos tök jogos első sárgájára beszedett második /hasonlóképp jogosnak tűnő – de még visszanézem/ kártyájával, amivel szinte el is dőlt elvben a meccs;
- végül a bekapott tizivel, amivel gyakorlatilag is elment a hajó.
És ezeket most nem bírtuk el. Mert hiába álltunk föl a félidővégi gólból a második 45 perc első szakaszára, hiába kezdtünk flúgos futamot nyomatva támadni a piros lap után, már késő volt, a Videoton játszhatta (a normál esetben nekünk kedves) kontrajátékot, és onnantól már tükörsima volt a kimenet.
És mégis, ugyanazt mondom, mint a Fradi után, sőt most még jobban, mint ott: a csapat még ezek után is ment előre, nem adta fel, és az utóbbi x év oly sok nihilista produkciója után ez már egy apró részsiker.
Már ameddig kitart ez az attitűd.
Most következne a bevezető sorokban említett elszomorító dolog.
Nem vagyok óriási híve az összeesküvés elméleteknek, a Kispestre 20 éve utazó gonosz bírók sztorijának, a “minket mindig felülről akarnak tönkretenni” hardcore sztoriknak (khm… inkább nem nagyon, mert azért vannak sajnos olyan jelek, amiket csak a vak nem lát, de az is tény, hogy ezeket valahogy sose akkor érezzük, ha szárnyalunk, inkább ha rossz periódust taposunk és épp belefulladunk a depóba). Ezen felül élőben néztem a meccset, ahol visszajátszás ugye fasorban sincs. Andó Szabó mindenesetre kapott rendesen az asszisztenseivel együtt a vendégszektortól. No nézzük, jogosan-e.
Az első félidőben úgy tűnt, a kárunkra többet téved a mezőnybeli szabálytalanságoknál, vagyis fogalmazzunk inkább úgy: nem annyira az egyenlő mérce híve. De mondom, ebben még simán benne van a szurkeri elfogultságom- csak az érzéseimet (meg a többi 500 szektortársamét) vetem most monitorra. Nem tudom.
A második félidő már bajosabb. Lanza kiugrás közbeni lerántása még sárgát sem ért a sporinál, Nego Gazdag-levadászása játékmegállítást sem. 1 percre ezekre Lovricsnál szívbaj nélkül villan (az egyébként jogos) lap, ahogy újabb 5 perc múlva odaát a tizi-ítélet. Következő támadásnál a védő és a labda közé ugró Lanzát két kézzel lökő Videoton-hátvéd még intést se kap, nemhogy mi büntetőt. Ezek a kis momentumok így együtt pont annyira elegek, hogy kicsit megtolják az egyik csapatot, kicsit visszavessék a másikat, mint egy kiélezett kézilabdameccsen… Rossi is elég rendesen mondta a magáét (a szokásos Marco-agyfaszon túl is) AndóSzabónak a meccs végén, már ProSecco (a.k.a. Cosimo Ignuscio) pályaedzőnek kellett lefognia és elvinnie onnan, a kép árnyalásához ez sem elhanyagolandó momentum.
És itt akkor be is fejezem, mert nem akarom ebbe az irányba elvinni a posztot, ugyanis nem a bíró miatt kaptunk ki. Hanem mert a Videoton egy (vagy inkább fél) góllal ma jobb volt.
Akkor miért szomorkodok?
Amiatt, hogy ez a Videoton (meg a Fradi) egy normális bajnokságban minden rásegítéstől mentesen verne egy nála valamivel gyengébb keretű riválist. (Vagy nem, mert remek csapatjátékkal a kisebb különbségek eltüntethetők. De erre ezek szerint itthon a két állami liebling ellen senki, értsd: SENKI nem fog esélyt kapni.) De akkor mégis miért kell a finom terelgetés? Merthogy a tudd-hogy-értsd hátbaveregetést ma mi is megkaptuk. Álmodozhattok, kispestiek, itt nagy célokról, egy hétig vezethettétek a bajnoki tabellát, de azért véssétek az eszetekbe, hogy a gyereknapnak hamarosan vége, hagyjátok a nagyokat szépen játszani maguk között, a lapokat nem nektek osztottuk le, menjetek szépen haza, oszoljunk, nincs itt semmi látnivaló.
Nos, ezek a gondolatok cikáztak a fejemben hazafele a kocsiban, sőt már a stadionból kifele, miközben a ‘csútra lassan leszálló alkonyban még a hátam mögül felhangzott egy-két elkeseredett “Min-den-ki stró-man, Fel-csú-ton min-den-ki stró-man“, és ez bár egy halovány mosolyt azért még az orcámra csalt, az a mosoly hamar keserűbe hajlott.
Mennyi értelme van ennek az egésznek még? – sóhajt az ember…
…hogy aztán jövő héten zsörtölődve, morogva, de úgyis ott álljunk majd megint a korzón.Ettől függetlenül felfele azért csöndben üzenem: szégyelljétek magatokat.
———————————————————-
Tetszett: az egész csapat ment rendesen, de sok hibával. Kiemelhető talán Zsótér, esetleg Lanza, King.