Mastodon

Én most nem csak a fonalat veszítettem el, hanem valószínűleg átcsúsztam egy alternatív valóságba, és ott bámulok ki hülyén a fejemből

hemingway-cordellaA Budapest Honvéd FC a mai nappal közös megegyezéssel szerződést bontott Fabio Cordella nemzetközi igazgatóval. További munkájához sok sikert kívánunk!

– írja a honvedfc.hu, minden különösebb részletezést elhagyva.

Próbáljuk meg visszafejteni a dolgokat. Kedden Csábi és Hemingway elbeszélget az igazolásokról, ahol Csábi kifejti, nagyon rossz irányba mennek a dolgok. Ezt tudjuk, mert megerősítették.

Valószínűleg a beszélgetés után, vagy alatt, de mindenképp a környékén az Öregben megfogalmazódik a gondlat, hogy edzőt kéne váltani. Mit tesz ekkor? Megkeresi Cordellát, és bár VW-t visszahozni botorság lenne, kiegyeznek egy Rossiban. (Közben ne felejtsük, két játékosa – Alcibiade és #mancini10 – a télen a Haladáshoz igazolt.)

Szombaton Csábi megy, Rossi jön.

Vasárnap Csábi nyilatkozik a Nemzeti Sportnak, és megemlíti, szerinte Cordella és a nemzetközi igazgatóskodása (jelentsen ez bármit – vh.) rossz irányba tereli a klubot. A nézőpontjából vizsgálva a dolgokat, lehet benne valami, elvégre ő dolgozott vele együtt az elmúlt hónapokban, neki ajánlott játékosokat a télen.

Néhány órával később kint a válasz Cordellától, és benne az elhíresült mondat: Csábi jó ember, de rossz edző. Elismeri, Rossit ő hozta vissza a csapathoz, valamint, hogy még mindig tárgyal Miccolival. Tehát még a Honvéd nemzetközi igazgatója, vagy mifene.

Hétfőn délelőtt bejelentünk kilenc játékost, kivétel nélkül légiósokat, közöttük olyanokat is, akiket Cordella hozott.

Ezután elszabadul a pokol a magyar interneteken. Eleinte csak a gyorsreagálású erők jelennek meg, és formálnak véleményt. RW kínjában a humor védbástyái mögé menekül, én Hemingwayt idézek. Az origo frappáns címmel pusztít: Kilenc gazdasági bevándorlót igazolt a Honvéd, a 444 nemkülönben. Még az index a legkimértebb.

Mára viszont totálissá válik a letámadás. A sportgéza írása szembesíti Hemingwayt és a gazdasági bevándorlókról írt jegyzetét a kispesti igazoláspolitikával, a Nemzeti Sport printszámának hasábjain Murányi András főszerkesztő-helyettes ír majdnem sportújsgáírás-történelemet azzal, hogy bár körülírja, de nem mondja ki a bálásnéger szót, a rangado.hu pedig pont velem készít interjút, hogy miként lehet ezt az egészet szurkolóként megélni. Még korábbi edzőnk, Supka is hallatja szavát, felidézve, hogy az ő korszakában hogyan ment a játékosigazolósdi.

Közben Csábi Szombathy Pál vendége a Digisport Reggeli Start c. műsorában, ahol megerősíti a korábbi feltételezéseket, hogy neki valószínűleg a Cordella-féle igazolási modell miatt kellett távoznia.

És amikor azt hinnénk már nem lehet újabb kurfli a dologban, akkor robban a hír: a klub szerződést bont Cordellával. (További pályafutásához bla-bla, mondjuk ez a szöveg nem járt szombaton Csábinak, csak szólunk.) RW készen van, feladja, okos ember, nem bírja a végtelenségig. /// Egymásra posztolunk napok óta, sebaj.

Aki él és mozog most rajtunk röhög.

Foglaljuk össze. Kedden összeveszik a tulajdonos és az edző a nemzetközi igazgató játékosain, majd megy az edző, a nemzetközi igazgató hoz helyette újat. Aztán bejelentik az új igazolásokat, köztük a nemzetközi igazgató játékosait, majd megválunk a nemzetközi igazgatótól. Ki érti ezt? Számoljuk csak össze a napokat: alig egy hétről beszélünk összesen.

Azért konteóink még lehetnek. Pont Cordella nyilatkozta (vagy róla nyilatkozták), hogy ő úgy nemzetközi igazgató Kispesten, hogy ezért a klubtól pénzt nem kap. Vagyis neki megérte más miatt, mert kitartott mellettünk éveken át. Gondolom nem alturizmusból csinálta.

Tehát az, hogy formailag szerződést bontottunk, igazából mit jelent? Egy nem fizetett klubalkalmazottól megváltunk, aki ettől még a háttérből bármit ugyanúgy megtehet. Komolyan elhisszük, hogy az általa hozott játékosokkal ebben a pillanatban megszakít minden kapcsolatot?

Eszeveszett kapkodásba kezdett a klub. Ami az elmúlt napokban leíródott, kimondódott vele kapcsolatban a sajtóban, azt valahogy le kellett reagálni. Előbb ugyebár a nagy gond, hogy kit hozzanak Csábi helyére – ez lett a körünkben elfogadott és népszerű Rossi, aztán Cordellával is kell valamit kezdeni, mert erősen bentragadt a senki földjén. Szerződést bontunk vele, hátha ez betömi a jónép száját.

Nincsenek azonban biztosítékaink, mert nem is lehetnek. Egy hiteles klubvezetés mellett seggünket a földhöz verve vonulnánk végig az Andrássy úton, tűzijátékot eregetve és önfeledten, de az elmúlt napok, hetek, hónapok, sőt, talán évek hazugságspirálja után marad a kételkedés.

Ez a klubvezetés eljátszotta a hitelét. Olyan szinten tette mindezt, hogy innen el sem tudom képzelni mennyi idő, és milyen munka lenne visszajönni.

Sajnos az van, legyen bármilyen kívánalmainknak is megfelelő egy hír, már nem tudunk hinni benne. És ez a mi nagy szégyenünk.

(nem megmondtam reggel, hogy tessék bekészíteni a popcornt?)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||