A meccs első ötödében úgy festett, legszebb álmaink válnak valóra, aztán egy másik szokásos kispesti forgatókönyv érvényesült, a végén bő nyállal végrehajtott bírószidalmazással súlyosbítva, ezt nevezem trademarkos hétvégének. Aki összeesküvés-elméletekre és Iványi gyalázására számít, az most ne olvasson tovább, én másfelől közelítek.
Bár iszonyatosan fáradtan autóztam le Mezőkövesdre az előző napi, szakmai kirándulás álnéven lebonyolított csapatépítés éjszakázásának következményeit nyögve (s ez meg is látszhatott rajtam, hisz a vendégszektorba becsorogva, a többieket üdvözölve az Ultras Trógers egy jeles tagja rám pillantva rögvest egy „Mi az, Te végigsírtad lefele az egész utat?” felütéssel fogadott), mégsem mondhatom, hogy az utóbbi idők Honvéd-megfáradása sújtott volna, vagy, hogy nem lett volna kedvem a meccshez. Ellenkezőleg, minden fizikai nyűgöm ellenére elég nagy kedvvel indultam le a matyó túrára, és nem az Újpest elleni edzőmeccs miatti, sokakra felragadt csalóka optimizmus miatt. Dehogy, egyszerűen csak jót tett ez a két hetes szünet és visszajött a kedv, kíváncsi voltam Lanzára, hogy mennyire lassult be, Balázsra, hogy élesben is éles-e, meg arra, hogy a (maga szerint) taktikai géniusz Rossi, mára mit szül, hisz végre nem kell (lehet) azzal takaróznia, hogy „Jajj, de szűk a keret”.
A találkozó a büfés feltankolásokat és a vendégszektorbeli elhelyezkedéseket követően az Ábelmade molinó felhegesztésével folytatódott egy kerítésközeli lépcsőkorlátra, kielégítve azt a loctitiánus követelményt, hogy bárhol, bármilyen stadionban csakis korzókorlát(szerű) készségre kerüljön fel a drapi. Emiatt (a keresés eredményét képező lépcsőkorlát helye okán) kissé el is kellett különülni a hangadó magtól, de hogy nem estünk ki mégsem teljesen a látószögből, azt a 20. perc környéki, a hangosbeszélős kápó úr szájából elhangzó ukáz bizonyította „Hát vezetünk, szurkoljon mindenki, ********* meg!!! Jobb oldal is, bal oldal is, közép is, és ott a CSAKBLOG IS!!!!!” Hihi.
Ezzel a mondattal némileg spoilereztem is: vezettünk, valóban! Ráadásul az altatós első 10 perc után a második perc-dekádot sikerült meg is pörgetni, csúcspontján egy olyan jelenettel, amiről kb. minden Kispest-drukker ábrándozott a héten. Lanza egy szép átvételt követően fölnézett, megállt, majd úgy löbbölt Hidi elé, mint 5 éve egy RW által sokat hozsannázott cseh elődje itt Kispesten szokta volt, Patya pedig köszönte szépen a zsugát, és méltón, emeléssel fejezte be az akciót, szépségdíjas gól volt! Ekkor úgy festett, az optimista megérzéseink válnak be, vagyis Lanza érkezése megpörgeti hangulatilag a csapatot, és előjön az a plusz a keretileg érdemben is kissé feldúsult gárdából, ami benne ragadt eleddig, a ’kövesd pedig lassan belesüllyed a kiesés elleni harcba.
Folytatom a spoilerezést: nem így lett.
Igazából az első 20-25 percet követően én kissé fonalat vesztettem, pedig végig néztem a történéseket, árgus szemmel. Ennek a fonálvesztésemnek az oka pedig a csapat fonalvesztése lett, ilyet viszont nem először látok-látunk. Vezetünk, kézben a meccs (nem zsákban a pontok, nem ezt mondom, de a meccs valóban kézben, ergó mi irányítunk), kéne egy újabb gól és van is rá esély, ám kihagyunk 1-2 helyzetet, a csapat pedig visszaáll, egy önaltató üzemmódba. Tényleg érdekelne, hogy ez egy ösztönös, rossz beidegződés, vagy a tar talján defenzív fetisizmusa hozza mindezt, komolyan, jó kérdés, nem tudom eldönteni. De az ok a tegnap kapcsán sajnos nem oszt, nem szoroz, lényeg, hogy visszavettünk, a tanácstalan ’kövesd pedig egy kósza beadásból és védelmi hibánkból egyenlített (klasszik), hogy a félidő végéig ne is változzon az eredmény.
Annál inkább a másodikban. Nyilván az öltözőben maradtak a fejek, hogy a hazaiak gyorsan fordíthassanak is (2:1, ismét klasszikus Kispest), Rossi, dupla cserével frissítene, örömteli, hogy a padról most olyanok szállhatnak be, mint Eppel Marci vagy a brusztos és ügyes Zsótér, később meg Filip, és akkor most nem is vetettük be Vaszkét, ergo lett mélysége a keretnek, yeah. De hiába a cserék, elöl meg vagyunk átkozva, Eppel hiába próbálkozik dicséretesen és Lanza hiába cselez 1-2 meglepőt, nincs meg az áttörés, olasz házikedvencünk pedig egyelőre úgy fest, még a felpörgés időszakát éli, nem volt véletlen az elmúlt szezonok fékezett habzása nála, már a bohócból sem olyan könnyű ezzel varázsolnia. 1-2 mozdulatán persze megint látszik a zsenialitás, így én bizakodom, de kissé félek is egy „túl van már a csúcson” forgatókönyvtől. Ami viszont biztosnak tetszik: a 3 évvel ezelőtti ereje teljében pörgő Lanza helyett a mai már egy Zelenka 2.0 kiadás lehet inkább, kevesebb futással, ellenben óriási passzokkal, megoldásokkal, ebben még bízhatunk.
A másik emlékezetes faktora a második félidőnek még a játékvezetés lett, a vendégszektor rég látott elposszanást mutatott be, sárga, és piros lapokat, szabálytalanság be- és be nem fújásokat, továbbá és legfőképp elmaradt tiziket kérve számon Iványin és az előttünk álldogáló asszisztens czukkinán (aki amúgy már az első félidőben és a szünetben is, még semmit nem téve is annyit kapott, hogy még gyakorló korzósként is leégett a fél szemöldököm) . Bizonytalan vagyok az ügyben. Az első tizi-kívánságunkat még „vissza kell nézzem”, hogy magyaredzőzzek egyet, ott takarásban volt a szitu nekem (megjegyzem: így jó eséllyel a leányzónak is). A másodikat, a harckocsizó sapkás Fótyiknál viszont csúnyán benézte. Az büntető volt. Iványi láthatatlan részrehajlása a szokásos volt, ezen már nem lepődök, de sajnos túlnyomórészt nem meccsdöntő szitukban (mínusz a tizi(k)), hanem mezőnybeli szabálytalanságoknál. Így tegyük a kezünket a szívünkre: persze bírózhatunk , de inkább lőjük be a helyzeteinket, akkor nem ez a vége. Ne az ő tizijeire várjunk, hanem magunknak kaparjuk ki a gesztenyét. A piros lap is sajnos teljesen jogos volt Patriknak.
Sajnos a meccsvégi székfeltépkedés és sörbeöntözés a pályára újfent tök fölösleges momentumok voltak, bár érthető a szurkolói düh is, a verbális támadás bőven elég ilyenkor szerintem, azt pedig kapott a szerencsétlen csaj rendesen, néha már-már olyan mélységekbe lemenve egy-két mocskolódó részéről, hogy szinte megsajnáltam, a (két?) elmaradt tizink ellenére is, komolyan.
Szóval nyilván bemenekülhetünk ebbe a Kispest ellen szőtt globális összeesküvésbe, ami amúgy sok ponton meg is áll a lábán, de a mezei bajnokikon minden vereségünkkor, rossz bírói ítéletkor ezt látni bele a dolgokba kissé öncsaló. Nem tűnik fel senkinek, hogy mindig az ún. „szar időszakainkban” lesznek ótvarok a bíráskodások is? Amikor Supka legutóbbi sikeresebb őszén, 2011-ben menetelt a csapat, akkor se szeretett minket jobban az MLSZ, mégis kaptuk a tiziket. Miért? Mert volt egy működő taktikánk? Lehet. De ez a „Nem mi vagyunk szarok, minket direkt üldöznek” magyarázat önbecsapás. És szegény Eppel is ezért lő fölé, Lanza utolsó húzása is ezért rossz, Hidi ezért lő fölé-mellé?
Nagy kár a tegnapért, mert kezünkben volt a meccs, és azt a bizonyos fonalat nem Iványiék vették ki a kezünkből, mi dobtuk el… ők csak nem tették meg azt a szívességet, hogy visszaadják nekünk, inkább ráléptek, akkor pedig már hiába hajolgattunk érte. Szóval siránkozás helyett inkább kapjuk össze magunkat, Rossi gondolja át a felállásait a sokat emlegetett hétközi vacsora utáni gondolkodásain, Lanzát edzzék föl rendesen, az MTK ellen pedig majd, ha netán vezetünk, lőjünk még egyet, ne hátul pöcsöljünk.
És akkor jöhet akármilyen Iványi, senkit sem fog érdekelni.
Tetszett: a buta második sárgáig Patrik, Gazdag, Koszta, nyomokban Lanza, cserében Eppel és Zsótér (kár a múltjáért :) ).