Mastodon

Konkrétan és szerintem csak az első tizi volt tizenegyes és Böde gólja pedig leshelyzet, de nem feltétlen szabálytalan

Egyet aludva a tegnapi meccsre, valamint többször végigpörgetve az összefoglalót, azt kell mondjam, hogy

  • Godoy és Cukic között semmi kontakt nem fedezhető fel, ahogy a bokakoccantás sem. Persze az is lehet, hogy csak a felvétel minősége gyenge, és mégis volt valami.
  • Alcibiade mindent csinált Bödével, csak épp nem rántotta le.

Mindkettőt befújta a spori, mindkettőt berúgták, vagyis 1-1, mehetünk tovább. Hibának hiba, de számszakilag nem ezen múlt a vége. Inkább vizsgáljuk meg Böde gólját.

47. perc: Lamah ad be szögletet jobbról, Mateos Baráth mellett az ötös sarkáról lefejeli a hosszúra, ahol érkezik Böde és bepaskolja néhány lépésről. Ez a narratíva, viszont a helyzet nem ennyire egyszerű.

Böde Dániel gólja a Budapest Honvéd - Ferencvárosi TC mérkőzésen(720p_H.264-AAC).mp4_snapshot_00.25_[2014.11.08_13.56.44]
Mateos fejesének pillanata

Amikor Mateos lefejeli a labdát Böde egyértelműen nincs lesen. Godoy nem figyel rá, Ignja már láthatóan elengedte, vagyis zavartalanul mehet az üres területre várni a labdát.

Ellenben ott áll – ha jól látom – Lauth Kemenes előtt, és felmerül a kérdés, hogy takarja-e a kapus szabad kilátását a labda felé? Mert bizony Lauth lesen van. Az, hogy szabálytalan is egyben, az már nem egyértelmű. (A lesszabályról itt olvashatsz bővebben.)

bode_golja
A szituáció sematikus ábrája

A kimerevített képen jól látható, hogy Kemenes, Lauth és Mateos egy közös egyenesen helyezkedik el, vagyis Lauth, már csak a párhuzamos szelők tétele és a középpontos hasonlóság miatt is lesz egy terület, amit kitakar Szabi elől. Magyarul: eléáll. (Ábránkon a sötétzöld rész Szabi látószögét próbálja jelzi.)

Fábián sporttárs, valamint segítői ezt a szituációt úgy ítélték meg, hogy Kemenest nem zavarta Lauth a mozgásában (ez igaz), és nem zavarta a kilátásban sem, vagyis a kapus tisztán láthatta, hogy mi történik előtte, függetlenül a leshelyzetben álló játékostól.

stan_es_panNem akarok állást foglalni, csak hangosan gondolkodom. Ha a szobám öt méter hosszú, és én álok az egyik végében, középen áll még egy ember, majd a túloldali falnál megint valaki, akkor az egymáshoz közeli emberek két, két és fél méterenként követik egymást, vagyis nagyon közel vannak, szinte a másik komfortzónáján belül. Mivel egyvonalban vagyunk, a másik falnál álló testéből csak annyit látok, amennyivel szélesebb, és amennyivel magasabb a közöttünk lévőnél, beleszámítva a távolságot, a perspektívát, valamint a fentebb említett két tétel következményeit. Ha Pan áll előttem, akkor Stan egy részét látom, ha Stan áll előttem, akkor viszont csak Stant látom.

Vajon Szabi mit láthatott Lauthtól? Mateos felment fejelni, Szabi és Lauth hasonló magasságú, tehát a feje fölött igen, elláthatott. Viszont Lauth átlagos testalkatú, aki mögött ha ott áll két méternyire és egyvonalban Mateos, akkor a földön álló játékost Szabi nem láthatta.

Fogalmam sincs mit mond erre a szabály, és igazából véleményem sincs, vagy ha van, akkor azt mondanám, hogy inkább nem les. Legyen játék.

Mert nem ezen múlt a meccs.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||