Mastodon

MFA @ NB II. 22-26. forduló

Kispesti nevelésű játékosok a másodosztályban.

Nyártól átalakul az utánpótlásban nevelt játékosok utáni premizálás. Azt most hagyjuk, hogy számunkra jól, vagy nem jól alakul a rendszer, a véleményalkotáshoz a jelenleginél azért valamivel többet kéne tudnunk olyan apróságokról, hogy milyen forrásból származó pénzekre melyik csapatok lesznek majd jogosultak, mert ugye ezt az egyáltalán nem részletkérdést egyelőre homályban tartja az MLSZ.

Mi sem foglalkoznánk most vele, azonban arra azért kíváncsiak voltunk, hogy az NB II-ben hány olyan játékos van, aki részben vagy egészben nekünk tejelne, amennyiben már most aktív lenne a rendszer: ha jól számoltuk, akkor 37 egykori akadémistánk, valamint (Torghellével) öt saját nevelésű játékosunk szerepel jelenleg a másodosztályban. Gyorsan átfutottuk mit mutattak idén.

  1. MTK // Gengeliczki Gergő (24) stabil kezdő a fölényesen feljutásra álló MTK-ban. Legutóbb gólt lőtt a Budaörsnek.
  2. Kisvárda // Soós Dávid (19) februárban került Kisvádára. A csapat első három meccsén kétszer odafért a kispadra.
  3. Békéscsaba
  4. Győr // A Paksról télen kölcsönadott Daru Bence (23) négy meccsen egy gólnál tart, Erdélyi László (24) pedig két padozásnál. Amúgy Győrben van Debreceni Andris (28) is és stabil kezdő.
  5. Nyíregyháza // Gréczi Gábor (24) ősszel padozott, tavasszal azonban mindhárom meccsen végig játszott.
  6. Gyirmót // Czár Richárd (25) három meccs, két pad. Szilvási Péter (23) három meccs, három kezdő. Villám bajnok három meccs, három kezdő.
  7. Vác // Major Máté (20) egyszer kezdett, kétszer pedig csereként állt be.
  8. Budaörs
  9. Cegléd // Ágoston Donát (19) télen érkezett Zalaegerszegről, és mindkét tavaszi meccsen a padon ült.
  10. Kazincbarcika // Constantinescut (21) mindhárom meccsre nevezték, egyszer beállt csereként. Palmes (21) háromból háromszor kezdett. Varga Márkó (20) télen az NB III-as Füzesgyarmathoz került kölcsönbe.
  11. Szolnok // Gazsi Tamás (23) tavaszra bekerült a kapuba: három per három. Pantovic (24) is mindig kezdett, nála érdekesség, hogy egyelőre nulla gólos a szezonban. Farkas Aurél (24) dettó három/három.
  12. Soroksár // Csillag Dárius (23) egyszer beállt csereként, kétszer a padon maradt. Kundrák Norbert (18) télen került át kölcsönbe a Fraditól, azóta kétszer nevezték, kétszer kezdett, egy gólt lőtt.
  13. ZTE // A télen Csákváron keresztül Paksról kikölcsönzött Jelena (20) három meccsen háromszor állt be csereként, és legutóbb a Békéscsabát a góljával verték. Szemerédi Norbert (24) ahogy az egész idényben, tavasszal is padozik. Vernes Richárd (26) kétszer kezdett, egyszer csereként állt be, egy gólt lőtt.
  14. Dorog // Bora György (22) háromból három, fix kezdő egész évben. A tél egy részében nálunk készülő Göblyös Dániel (21) kétszer odafért a padra, pályára nem lépett. Kovács Dániel (21) kétszer kezdett, egyszer becserélték. Dorogon Vajda Dániel (19) és Zima nagyjából felváltva véd: tavasszal Vajda egy meccset kapott. Szellák Sándor (21) egyszer beállt, kétszer a padon ült. Kamarás György (20, egy évet töltött csak nálunk az U19-ben) télen a Balmazújvároshoz igazolt, ahol csereként bemutatkozhatott az NB I-ben. Ja, és itt van Kitl Miklós (20) is három kezdéssel.
  15. Csákvár // Bobál Geri (22) télen került Csákvárra, azóta három meccsen egyszer kezdett, kétszer beállt és a Zetének gólt lőtt. Gajda Márkó (18) és Major Barnabás (21) egyszer sem került be a meccskeretbe.
  16. Siófok // Kozma Richárd (23) és Tamaskó Ádám (20) nem volt keretben. Vólent Roland (25) télen érkezett Balmazújvárosból, azóta egyszer beállt, kétszer pedig a padon ragadt. Balázs bajnok télen jött a Zetétől, azóta állandó csere. Futó Zsombor (26) az egész idényben egyetlen kupameccsen ült a padon, pont ellenünk, február 21-én. Pendl Alex (21) miután egész ősszel nem játszott, télen az RKSK-hoz szerződött. Hopp, és itt játszik Lázár Zsolt (32), illetve, egyszer végig, egyszer beáll, egyszer padozik.
  17. Budafok // Ihrig-Farkas Sebestyén (24) négy meccsből háromszor kezdett. A tavalyi bajnokcsapatunk keretéből Somogyi Csaba a Budafok kezdőkapusa, Vasiljevic pedig a télen távozott.
  18. Mosonmagyaróvár // Kapacina Valér (24) háromból háromszor kezdett. Karacs Péter (23) idén még a padra sem fért oda. Lőrinczy Attila (23) kétszer kezdett, egyszer pedig csereként állt be.
  19. Szeged 2011 // Farkas Márk (25) és Gergényi Bence (20) háromból háromszor kezdett. A télen kölcsönbe érkező Rózsahegyi Dominik (20) egyszer sem volt a keretben. Érdekesség, hogy Zivanovic most tért vissza Magyarországra, hétvégén már csereként pályára is lépett.
  20. Sopron // Sopronban csak exeink vannak, akadémistáink nem: Kunsági (27) télen került át Győrből, mindkét meccsen kezdett; Fazakas (28) a keretben sem volt.

// megjegyzés: félkövérrel a kölcsönben szereplő játékosok. Kamarást nem tudom hova számoljam, a 37-ben például nem szerepel. Az NB II. tavaszi szezonjából papíron öt forduló ment le, a csapatok azonban kettő-négy meccset játszottak csak.

Ha valakit kihagytunk volna, nyugodtan jelezzétek, és javítjuk a posztot.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||