Mastodon

Mi a fenéket csináljak ma amúgy a kismillió kötelezettségem mellett?

sw7_droidBevásárlás, hozz virágföldet is, kösd be az új csillárt, de ne váltókapcsolósra, hanem mindegyik égjen, másik lakásban konyhabútort falra, internetet beállítani, közben főzz ebédet, de maradjon holnapra is, sok lesz a dolgunk. Ha a vesszőhibát nem vesszük figyelembe, akkor valami ilyesmi a szombatom, és azon belül is a kegyetlen délelőttöm. Mindezt irtózatos fejfájással kísérve, paradicsomlét szürcsölgetve valami zsírossal. Amúgy már simán 11 az óra, nem kicsit vagyok megcsúszva.

A többiek lassan indulnak Pécsre, nézem a rendszerben, nincs másik beharang, vagy bármi felvezető, szóval nekem kéne valamit összekaparni, de inkább hagyom, hogy elérjen a kétfős miniszerkesztőségek átka, a totális kapacitáshiány. Enni, lakni, blogolni/szurkolni kell, ahogy némileg józanodni is.

Speciel még azt sem tudom, hogy hol nézem egyáltalán a délutáni meccset, ha már nem Pécsett a stadionban. Lassan jöhet a körbekérdezés, ki az a cimbi, aki Pesten, és nézné, talán az sem baj, ha nem honvédos, csak értse a magyarfocit (egyeírva!).

/// ennyire le vagyok maradva, most volt két percem a második előzetesre. kurvajó, ahogy a végén benéz han solo, bár kicsit ősz, miközben csuwi haja még mindig tart, gondolom taftos. (a wookiepedia szerint a wookiek nagyjából 400 évig élnek)

Most esik le, hogy stornó az egész, nem is adja a tévé a meccsünket. Basszus. Évek óta az első bajnokink lesz, amit semmilyen módon sem láthatok. Lett egy szabad délutánom.

Szétestem, bocsi, ezek ilyen napok. Dumcsizzunk itt látatlanban Pécsről, mert az MLSZ legújabb hülyesége, hogy ha nincs tévés közvetítés, akkor majd többen járnak a meccsekre, visszatérnek a kártya meg miegymás miatt hőbörgők. Baromság.

És látom, az öreg is írt valamit. Majd útközben elolvasom.

Aztán lehet, kiszagolok az MTK-Győrre, hogy legalább valami meccsen legyek, vagy a Rácskertbe egy Arsenal-Readingre Útwengerékkel.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||