Mastodon

Most akkor igazam van, vagy igazam van?

A beharangozóban még arról írtam, hogy mennyire, de mennyire szerencsétlenek vagyunk, erre jött egy meccs, amikor minden történt ahogy, miközben okosabbak egyáltalán nem lettünk. Illetve mégis, de arra majd valahol a végén térünk ki.

Pölöskey ugyebár betalált – fejesből. Négyen lesen voltak, ő pont nem, Zsivány és Alcibiade beragadt, ha lehet ilyet mondani, közöttük robbant be, és oldotta meg vállalható mozdulattal azt, amit egy csatártól elvár a csapatutasítás. Megmondtam előre, hogy még ő is képes lehet gólt szerezni ellenünk? Ugye?

Coulibaly, Sidibe nem, kisegítette őket Ignja egy zavaróan szerencsétlen mozdulattal az ötösön belül. Ilyet mondjuk nem csinál tisztességes belsővédő, hanem helyette kinéz magának egy üres szektort a lelátón, és odabikázza valahogy. Nem jött össze, de azért duricázásról sem beszélhetünk.

Nekünk kipattant Lanza lövése, pont Nagy Geri elé, aki köszönte szépen és belőtte első gólját az NB I-ben. Hatalmas az öröm, nagy érteke ő a csapatnak, kellett már egy ideje ez a gól. Hosszú hónapokig sérült volt, és mire visszatért, a játékrendszerünkből szinte eltűnt a posztja, újra magára kellett találnia. Egy három középpályásos rendszerben képesek vagyunk félteni a törékeny termetét. Nincs miért, alakulás van részéről.

Aztán Lanza kiharcolta a büntetőt is. A sportlap szöveges tudósításával ellentétben (Farkas Ádám – Apróbb hibáktól eltekintve sokáig magabiztosan vezette a mérkőzést. A kiállítás és a tizenegyes jogos volt, […]) nekünk vannak kétségeink. Kontakt nyilván volt, de nem több, mint két kapaszkodó között a tömött hetes buszon. Ettől még nem kell rámenni az Aranykoszorús Dombi Tibor-emlékplakett horpasztó Inzaghikkal szegélyezett középkeresztjére. Megadták, a spori lelke rajta, Martínez pedig bevágta.

Mondjuk a rúgás előtti közjáték legalább érdekes volt.Lanza vállalta volna, mi pedig rettegtünk a lelátón egészen addig, amíg Martínez oda nem állt, hogy a rettegés egy más szintre lépjen – ismerve az elmúlt években tapasztalt hatékonyságunkat e téren. Lanza láthatóan rossz néven vette a dolgokat, oda sem nézett amikor Leandro – bakker, milyen mozdulattal, milyen erősséggel és hova? – elvégezte. 2-2, ez minimum benne volt a meccsben.

Ahogy akár a 3-2 is, és ismét Lanza. Kapufa a 90. percben, oltári pech, de ha úgy nézzük, akkor az öngóllal együtt nagyjából kiteszik a megadott tizenegyest. Legyen döntetlen, Fortuna kisasszony, ebben kiegyezhetünk? Legközelebb majd törleszthetsz.

Vagy inkább mégsem? Lehetett volna több, mondjuk két ponttal? A második félidőben volt olyan negyedóra, amikor a Nagy Geri, Holender, Vécsei középpálya volt fent nálunk, középcsatárban Bobállal. A kispesti jövő a kispesti jelenben. És hiába egy ezerszer bizonyított Cica, Mészáros, Coulibaly, Máté Péter, Korhut, Ramos a túloldalon, minimum egyenrangúak voltunk a tavaly még veretlenül bajnok Lokival. Alig néhány NB I-es meccsel a hátuk mögött, többen bőven húsz alatt, mindannyiuk legnagyobb épülésére. Szeretem őket, és lehet szeretni ezt a csapatot.

… és akkor ki kellett mennem a mosdóba, és megláttam a Szuribával beszélgető Supka Attilát. Ajjaj! Ha Szuribá a régi Szuribá, akkor Supka lehet az új Szuribá, aki ha valami van, vagy éppen nincs, akkor bármikor beugorhat. Hogy aztán újra felejtősek legyenek a mostanság megismert akadémisták? Még mit nem! Attila szeretünk, neked köszönhetjük az elmúlt évek legnagyobb sikereit, de ez már nem a te csapatod, ezzel félő, te nem tudnál mit kezdeni. Bármikor szívesen látunk, a Honvéd történelmének része vagy, örülünk, hogy te is ugyanott érzed otthon magad, ahol mi, és reméljük, sűrűn látunk majd barátilag (ahogy most is bárkivel leálltál néhány kedélyes szót váltani), de ezúttal nem a csapat élén.

Mert az van, hogy én bizony férfiasan bevallom, szeretem Rossit, mert azt teszi, amit elvárok ennek a Honvédnak az edzőjétől. Sokszor nem értek vele egyet, de ahogy pörgeti, rotálja a játékosokat, ahogy nyomatja az akadémistákat, ahogy senkivel sem kivételezik, ahogy megél egy mérkőzést, és az egész így együtt, ez kell nekem, ez kell most – ennyi év után – a kis lelkemnek. Őszintén lesz*rom az eredményességet, a tabellát, majd jövőre visszatérünk rá, most más feladataink vannak.

Ne szépítsük, mert mindenki látja, inkább mondjuk ki nyíltan: vannak dolgok, ahol megérett, vagy érésközelien zöld a váltás.

  1. Ezerszer leírtuk, és tartjuk, Gege volt néhány éve az, akiről elhittem, tudnék érte lelkesedni akár éveken át, és akiben az egyik legnagyobbat kellett csalódnom. Az MTK ellen, ahogy hatvan métert sprintelt, majd utolsó emberként szerelt, az valamit megcsillantott a régi szép időkből, de ez 2013-ban kevés. Ha nincs a pályán, a csapat is más, gyorsabb, talán pontosabb is, igaz, kevesebb a remek utolsó passz, de azok is megjönnek majd, ha nem kell mindig egy embert keresnünk minden labdával. Lanza, Vécsei ugyanúgy alkalmas lehet erre, néha (vagy annál valamivel többször) nekik is ugyanúgy lehetnek rossz meccseik, és bár az olasz lép a nyáron, Báló velünk marad, felépíthető, benne ugyanúgy megvan minden, amit keresünk 2007 óta. Ha pedig nem, jön majd Lőriznczy, vagy valaki, akinek még a nevét sem tudjuk, de az akadémia futószalagja majd úgyis felküldi a nagycsapat közelébe.
  2. Lovric bármennyire is szerelem, el kell felejteni lassan, hogy szent tehénként kezeljük a védelemben. Ivan már rég nem az, ami volt az érkezése utáni első félévben (sorra fejelte a gólokat), vagy az azt követő évben (tanári védőmunka). Lomha, a labdái hosszúak, és többségében feleslegesek előre. Egyszerűen vannak nála jobbak, vagy ha még nem is egyértelműen jobbak, de mindenképp nagyobb potenciált képviselők. Ennek a félévnek rá kell mennie, hogy megtaláljuk az utódját, aki mögött/mellett Ivan lesz a mindig bevethető tapasztalat.
  3. Hidi kiharcolta, hogy tőlem megkapja az újabb néhány hónapot a bizonyításra. Soha senkinek nem tudtam ennyiszer odaadni, de az utóbbi hetek alapján Patriknak mindenképp kijár. Remélem ez most már tényleg az utolsó lesz, és vagy beáll erre a pályára, vagy hagyjuk, váljunk el békében, érdemei elismerése mellett. Szurkolok. (Vajon ahhoz, hogy Hidit újra felfedezzük magunknak mennyit tett hozzá az utóbbi időben erősen harmatos Marshal Mufi?)
  4. Délczeg. A magyar Giroud. Egyszerűen érthetetlen, hogy hogyan lőhet tíz gól körül egy bajnokságban, ha mindig csak a szögletzászló körül látjuk cselezgetni. Vadkutya, a remek Útwenger-blogger az ilyen játékosokra használja a mezőnycsatár szót, ami valljuk be, iszonyatosan találó. Dél szerel a saját ötösünkön, harcol a középpályán, kibrusztol bármit, csak épp a kapu felé indul el ritkán. Tavaly Szuribá is elbeszélgetett vele, mert látszik benne valami, amit akár ki is lehetne hozni, csak épp mennyi időt szeretnénk még erre rászánni, különösen úgy, hogy a seggében ott egy Bobál, egy Vernes, de akár egy Erdélyi, Daru Bence, vagy a Kazincbarcikán lébecoló- és lehet, örök ígéret maradó – Vólent? És akkor még Holenderről, Nagy Mihály Krisztiánról nem is beszéltünk, de ők inkább a széleken érzik jól magukat.
  5. Tchami, Csáminnyó, az albángyilkos futógép. Kameruni válogatott lett a Honvéd padjáról, vagyis ha akarjuk, nézhetjük úgy is, ennyire erősek vagyunk, de az igazság sajnos valahol máshol lesz, ha egyáltalán megtaláljuk valaha. Egyszerűen az van, más időket élünk, ma már kevés az Abassal duóban fémjelezte futószárnyuk, hogy mennek meszes módjára, majd esnek (tizenegyes), vagy lőnek, beadnak, de elképesztően rossz hatásfokkal, viszont kellően sokszor ahhoz, hogy helyzet legyen némelyikből. Mostanában inkább játékunk van, vagy valami ahhoz hasonló, a széleken inkább látunk szívesen egy alkotni tudó Lanzafamét, Holendert, Vernest, (vagy NMK-t, ha visszahozzuk nyáron) akik ugyan sebességben egy teljesen más szintet jelentenek, ellenben játéktudásukkal bőven ellensúlyozzák a fennálló deficitet. Tchamikám, valamit nagyon gyorsan villantani kellene, különben jöhet – az addigra már annyira fájdalmasnak sem nevezhető – nyári búcsú.
  6. Utolsónak hagytam direkt Zivanovicot, akit a legnehezebb megítélni az egész eresztésből. Ősszel a Videoton, a Paks ellen parádézott, gólokat lőtt, a szokásos hajtása eredményességgel, jó játékkal párosult, azóta viszont keresi a helyét. Igaz, a helyzete sem könnyű. Nyáron, Siófokon még a támadósor szélén kezdett, majd hátraszorult a középpályára, hogy idény végére bal-, most pedig jobbhátvédben alkosson valami piramidálisan felejthetőt. Ha van a játékrendszerünknek igazán vesztese, akkor az mindenképp Zsivány kell legyen. Egyszerűen ugyanaz van vele, csak negatív irányból, mint Nagy Gerivel: nincs igazán a pályán olyan poszt, amit ő játszani tudna, ahol a leghasznosabb lenne,miközben bárhova máshova állítva szenved, rossz.

Ki kellene mondani, elköteleztük magunkat hosszútávon egy játékrendszer mellett, ami pedig a 4-3-3 egy helyi adaptációja, és innentől ehhez igazolni játékosokat, posztokra, szerepekre nevelni, tartós fazont adni a Honvédnak. Legyünk újra egy határozott stílus a bajnokságban, és aki ehhez patent, az jöjjön, maradjon, aki viszont nem, arra semmi szükségünk. Csak azért, hogy többen legyünk, felesleges a keretben tartani alkalmatlan, de máshol jó teljesítményre képes játékosokat.

Rossi elindult egy úton, amihez egyelőre ragaszkodik, nem tántorítja el egy-egy sikertelen mérkőzés, mert hisz magában, és hisz az általa elképzeltekben. Új csapatot kezdett építeni, keresi az adott posztokra legmegfelelőbb játékosokat, miközben szem előtt tartja, hogy hamarosan ezeket a posztokat saját nevelésűekkel is fel lehet tölteni, az eredményesség fenntartása, sőt, talán fokozása mellett.

Ez jó.

A Loki ellen ebből láthattunk egy gyönyörű keresztmetszetet. Láttuk magunkat újra Gege nélkül, hazai eresztés középpályával, láttuk Délczeget a kezdeti kapura veszélyes játék után besülni, láttuk Zsiványt szenvedni, láttuk Lovricot csúnyán átlagosnak, Tchamit kevésnek, miközben Nagy Geri – ha el is tűnt negyedórákra – hozta az elvártat, Holender, Bobál jól szált be, Vécsei közepes játékkal se rosszabb bárkinél a magyar mezőnyben a saját posztján, Hidi pedig a fene tudja, de szeretnénk szeretni.

A rossz, vagy átlagos tempóban pörgő Debrecen szintjén már ott vagyunk, és bőven vannak további tartalékaink. Unom már, de ezredszer is idekaparom, a jövő a miénk kell legyen, mert nem lehet másként. Már rég nem reménykedünk a fiataljainkban, már láttuk őket kiélezett szituációkban, és nem buktak el. A10, 20, 30 csereként kapott percek meghozták az eredményüket, szépen, csendben, de fokozatosan kezdik átvenni a hatalmat.

Nem voltam tehát bánatos a 2-2 után. Lehetett volna benne több, igen, de akár kevesebb is. Most legyen elég ennyi, inkább örülök a minden egyébnek, és remélem Rossi megkapja a lehetőséget, hogy nyáron újra átszabhassa a csapatot, szabad(abb) kezet kapva, lássuk, mit hoz ki belőle jövőre.

Egy-két éven belül ott lehetünk. És ahogy egy MTK képes volt a gazdag csapatok között bajnokságot, kupát nyerni, úgy talán nekünk is összejön valami (leesik némi maradék az előre felosztott asztalról). Önerőből, kispesti játékosokkal, saját stílust játszva, újra markáns Kispestként, újra ott, ahová tartoznunk kell: az élmezőnyben.

Kösz, Loki, újfent megerősítettél a hitemben.

fotó: babar @ 1909foto.hu

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||