Mastodon

Osztályozókönyv β // eredmények @ Haladás, 3-2

Vadócz dupla.

Idény előtt szerettem volna megvitatni, hogy visszahozzuk egy régi hagyományunkat, a közösségi osztályozást, vagy hagyjuk a fenébe, mert megvoltunk nélküle? (Én speciel igen, mert nem vett el a hetemből plusz 1-2 órát.) Mindegy, elfelejtettem, nekiestünk vaktában.

Aztán azt is elfelejtettem, hogy ha már megvitatjuk a dolgokat, akkor milyen formája legyen az osztályozásnak? Maradjunk a klasszikus egytől-tízig, aztán majd Hanta elszarozik az adattisztítással, és kénye-kedve szerint addig csűri az eredményeket, amíg ki nem hozza minden fordulóban Skvorcot a legjobbnak? Vagy legyen egy merészen más forma, ahol semmi több dolgod nincs, mint eldönteni, hogy melyik, legfeljebb öt játékos tetszett a legjobban, és közöttük egy egyszerű sorrendet felállítva majd kijön valami.

Párhuzamos eredmények következnek.

Egyelőre úgy alakult, hogy egyáltalán nincs még döntés, vagyis fogalmam sincs, hogy hétfőn, a Kisvárda után mit rakok ki. Valószínűleg megkapjátok mindkettőt, aztán pár forduló után döntünk, hogy melyik maradjon.

1. egyszerű osztályozás

A következő válaszokat zártam ki (mondom, hasraütés!): ha a darabszám nem érte el a nyolcat; ha a válaszok szórása 0,5-nél kisebb, illetve 2,6-nál nagyobb volt; ha 5 hetesnél jobb érték szerepelt az adott osztályzatok között. A tisztítást követően a 370 beérkezett osztályzatból 233 maradt az adatbázisban.

A végeredmény //

  1. Vadócz // 7,56
  2. Danilo // 7,19
  3. Gazdag // 6,88
  4. Lukács // 6,77
  5. Kamber // 6,63

Supka // 7,21

2. TOP5

Ugye itt az volt a feladat, hogy a szerinted (legfeljebb) öt legjobb teljesítményt nyújtó kispesti játékost rendezd sorrendbe. Nyilván van vele adatvesztés, de kérdés, hogy mennyi? Lukács például alig 30 percet játszott, lőtt egy gólt, a teljesítményét lehet osztályozni, sőt, magasra is lehet osztályozni, azonban azt teljesen más állítani, hogy a teljes meccsre akkora hatással volt, hogy a top5-be beférjen (12-en játszottak legalább 30 percet a Hali ellen). Lukit végül az összes válasz valamivel kevesebb, mint fele említette.

A beérkezett válaszokból randomgenerátorral kiválasztottam százat, és a TOP5-nél csak ennek a száznak az eredményeit összegeztem. Az első helyezések 5, a második helyezések 4 pontot értek, és így tovább. Az összpontszámot végül osztottam százzal, így normalizálva az eredményeket, ha esetleg egy meccs után nem száz, hanem ötven, vagy kétszáz, vagy bárhány randomértéket választanánk ki.

Említések aránya egyes játékosoknál //

  • 90 plusz % // Vadócz
  • 80-89 % // Gazdag, Danilo
  • 50-59 % // Kamber
  • 40-49 % // Nagy G., Lukács
  • 30-39 % // Uzoma
  • 29 % alatt // Gróf, Heffler, Batik, Skvorc, Holender

A végeredmény //

  1. Vadócz // 4,1
  2. Gazdag // 2,62
  3. Danilo // 2,46
  4. Kamber // 1,39
  5. Lukács // 1,06

Vadi tehát az elméleti maximum 5-höz képest 4,1-es normalizált értéket ért el, ami valami egészen durva teljesítmény. Konkrétan a véletlenszerűen kiválasztott 100 válaszból 64 esetben őt láttátok a legjobbunknak (Danilo, Gazdag 10-10).

egyébként

Szóval skacettinyók, dönteni kéne majd, hogy melyik megoldást válasszuk. A hagyományosat, amivel sok munkám lenne, vagy a nem hagyományosat, ahogy a legtöbb dolgunk általában nem a hagyományos mintákat követi, ráadásul melóm is kevesebb van vele? Legyen mondjuk egy szavazás róla (de mivel az én időmről van szó, nem ígérek semmit):

címlapkép: négyen próbálják szerelni Grumicsot, Kamber biztosít – ez a valóság, azonban a legjobb kispesti posztjáért egyáltalán nem volt tülekedés (de jó szó ez, sűrűbben kéne használnom). fotó: fb/1909foto

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||