Mastodon

Kárpótlás a tavalyi Loki-szenvedésekért

Bp. Honvéd – Debrecen 3-0

Mégpedig elég délczeg kárpótlás, összegezhetem a tegnap mérlegét. A 2017-18-as szezonban 3 bajnokin és 2 kupameccsen (összesen ötször) toltuk a DVSC ellen, majdnem mindannyiszor uralva a meccset, hogy aztán pöcs meghökkentő gólokkal elássuk magunkat vagy a hajdúsági földbe, vagy a Bozsik altalajába. Pont ezért tartottam a tegnaptól, de ezúttal a “minden szezon valami mást hoz” tétel érvényesült, a szokásos önsorsrontó periódusunkban pedig, mondjuk ki, mázlink is volt, így sima siker lett a vége.

Yeah.

“Kárpótlás a tavalyi Loki-szenvedésekért” bővebben

A korzó és a korzósság védelmében

Bp. Honvéd – Debrecen @ Hungária körút, 17h

Elsőre talán meglepett a időzítése, majd ahogy elgondolkodtam a miérten, rájöttem, teljesen jogos, hogy az első Hungárián eltöltött meccsünket követően szükségszerűen fel kellett vetődjön, és topikká alakulnia a – mondjuk így – mocskos szájú szurkolók kérdéskörnek.

Vagyis a korzó.

Mármint a hirtelen atomjaira hulló, az új stadionban egyelőre a saját hangját kereső korzó.

“A korzó és a korzósság védelmében” bővebben

Csúszott pár évet, de tudtuk, hogy el fog jönni ez a nap

Nagy Geri!

Rossi mister keretet hirdetett a finnek és a görögök ellen, és ami a legfontosabb, hogy Nagy Geri benne van, Dzsudzsák pedig nincs! (via MLSZ)

Kispesti kötődésű játékosok: Botka, Eppel és Geri a keretben, Gróf és Vécsei pedig a tartalékok között. Alakul ez, mister, Baráth Boti és Gazdi felkészül, Vadi pedig lassan gyúrhat az ötvenedikre.

“Csúszott pár évet, de tudtuk, hogy el fog jönni ez a nap” bővebben

Innen szeretnék felállva tapsikolni annak a kedves vidista ismerősömnek, aki keresztes hadjáratot indított ellenem a Facebookon

(Itt válaszolnák neki, ha már a másik felületen nem tudok. Gondolom úgyis olvassa.)

Az még rendben, hogy a Facebook rostáján fennakad a “jugoszláv köcsögválogatott”, és a blog csatolt oldaláról egy figyelmeztetéssel együtt lekapják, tényleg, a franc se akarta annyira megsérteni szegény jugoszlávokat, hogy összemossam őket a Videotonnal.

Ahhoz azonban minden tiszteletem, hogy az egyébként nem publikus Facebook-falamat valaki, aki nyilván az ismerősöm, képes volt végigpörgetni, és bejelenteni egy ki tudja mikori, talán több hónapos/éves bejegyzést, amit nyilván egy Videoton – Honvéd után írtam ki, de hogy pontosan mikor, arra már a fene se emlékszik. Annyi biztos, hogy nem a most szombati meccset követően.

A feljelentés repült, lett belőle gyűlöletbeszéd (bár nem teljesen értem melyik részéből), engem meg kitiltottak átmenetileg a Facebookról. Utóbbit amúgy pont leszarom, gyakorlatilag amúgy sem használtam, viszont a Messengert kénytelen vagyok, mert az emberek egy jelentős része valamiért azon keresztül szeret kommunikálni.

Szóval, kedves névtelen feljelentő vidista barátom, köszönöm, hogy ilyen ügyesen kib*sztál velem államalapításunk ünnepén, ami nem mellesleg nevem napja is egyben.

Remélem most nagy a boldogság. Tudom, még szokatlan, mert nem lehetett benne nagyon részed, de figyu, ott lesz valaki egy valódi, létező klub szurkolója, ha megtanul győzni is. Addig azonban marad a házmestertempó.

Az ország focijának büszkesége, a szimpatikus jugoszláv csapat hozta azt, amit elvártunk tőle: az igazán szimpatikus labdarúgást

Bp. Honvéd – Videoton 0-3

Danilo mellel átveszi, síp – kéz. A labda továbbkerül Gazdaghoz, érkezik a sárgás Vinicius, a többi mutatom:

25. perc, az állás 0-0, Juhász és Vinicius már húsz perce nem kapott lapot, Danilo nem kéz, nincs mit fújni, viszont ahogy Vinicius odamegy Gazdaghoz, az sípszó után is piros. Élből. Meg tizenegyes, mondjuk ahhoz viszont tényleg nem kellett volna fújni Danilonál, ami tényleg nem volt kéz. (Ilyenkor minek áll a maga hatalmas rutinjával a kapu mellett Solymosi Péter sokadik számú játékvezető?) Mutatom ezt is:

A kontránál Skvorc beragad, nincs les, a bepasszt ketten is benézik, Kovács gól, 0-1. Remek kezdés.

“Az ország focijának büszkesége, a szimpatikus jugoszláv csapat hozta azt, amit elvártunk tőle: az igazán szimpatikus labdarúgást” bővebben

Bemondták az interneten, hogy a Honvédnak a legmenőbb szurkolni mostanában!

Bp. Honvéd – Videoton @ Hungária körút, 19:30 | tv: M4 Sport és m4sport.hu

Furcsa meccs lesz a mai. Egyrészt ugye az előző két bajnok találkozik egymással, ami mondjuk pont nem jelent semmit, az viszont végképp semmit, de mégis beszédes, hogy amíg a Videoton megúszta Ibrahimovicot az utolsó percben, amikor a kapu előtt luftot rúgott, addig nekünk nem volt ilyen szerencsénk, és az orosz UFA ellen a legvégén kieső Alsógabonási Haladás (Progrés Niederkorn) belőtte, amit be kell. Ennyit fejlődött a luxemburgi futball. Ha átvánszorog rajtuk egy magyar csapat, akkor abból simán lehet akár csoportkör is.

Mindez persze csak játék a szavakkal, a kínkeservesen összehordott aránypárokkal, hogy kissé megnyugtassuk magunkat, jó, jó, szarok vagyunk, hiszen ez mégis a magyar futball, de azért annyira mégsem, mert Luxemburg sokat fejlődött. Ahogy mondjuk Ciprus is, meg minden olyan ország, ahol a földterület korábban is alkalmas volt a labdarúgásra, mert volt rajta százszor hatvan méter sík felület, ami bevethető fűvel, viszont valamiért mégsem űzték a sportágat. Aztán belekezdtek, és úgy hagytak állva minket, hogy azóta néha koszorú kerül a lábunk elé, mert pár közepesen rosszul tájékozódó nemzetközi küldöttség azt hiszi szobor vagyunk. Tudod, hathárom, oktattuk a világot.

“Bemondták az interneten, hogy a Honvédnak a legmenőbb szurkolni mostanában!” bővebben

Napikispest 2018.08.17.

  • N’Gog jött, Cipf átkerült a fakóhoz // legalábbis erre lehet következtetni a klubhonlapon lévő keretekből. Ugye jól emlékszünk, hogy Cipf eddig a nagycsapat oldalán szerepelt? Mondjuk fiatal, verseny is van, tavaly jött fel egyáltalán az U17-ből az U19-be, szóval nem baj, ha edződik kicsit a már felnőttek között az NB III-ban.

  • bíróküldés // egyelőre még nem tudni, ki fúj holnap a meccsünkön. Annyi biztos, hogy nem Berke, mert ő a mai Debrecen-MTK-t viszi. (via profispori)