Bravúrpont a listavezető otthonából. DVSC-Kispest beszámoló.

Ahogy már beharangozónkban jeleztük: keretes szerkezetbe foglalta a hosszú hétvégével egybekötött nagyerdei vizit az idei Honvédos utazó-évünket – és abban is bíztunk, hogy számszakilag is igaz lesz ez, azaz (legalább) egy döntetlennel térhetünk haza a cívis katlanból. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy mindez így is történt, és egy küzdelmes, fogcsikorgatós meccsen elértük, hogy a szezonban az első klubként pontot szerezzünk az igazi oroszlánbarlangnak számító Oláh Gábor utcában.

Már a találkozóra megérkezve és átküzdve magunkat a rendőrkordonok során, látszott, hogy szépen özönlik a nép a sporttelepre. Az akkreditáció perceit követően a fotóskollega a pálya széle felé vette az irányt, mi pedig a sajtópáholy irányába igyekeztünk, ahol helyet foglalva az is kiderült: ha telt ház nem is, de combos nézősereg várja a forduló rangadóját. Köröttünk a főlelátón decens cívisek sora köszöntötte lelkes tapssal az övét, a szürkületben markáns őszi lombszíneket produkáló fák a szembeoldalon pedig olyan hatást keltettek, mintha valami ódon olajfestmény adná a tájképi keretet a sporttelepnek. Valljuk meg, azért van egy hangulata ezeknek a nagyerdei focifiesztáknak – főleg ha Kispestünk nem alárendelt szerepért jelentkezik be, s ponttal-pontokkal távozunk, hogy a supkai credó-t idézzem.

Hát, alárendelt szerepnek a közvetlen startnál nem sok nyomát láttuk. Már a 2. percben tetszetős támadást vezettünk, Danilo indította Abasst, a szélvész szenegáli beadását követő kis kavarodás végén pedig Hajdú Norbi lőhetett tisztán – fölémellé. Kár volt ezért, főleg a következmények tükrében.

Ugyanis 6-8 perc elteltével a Loki átvette az irányítást, gyors akciók sorát víve végig a térfelünkön – csak az indiszponált Coulibalynak köszönhettük, hogy nem húzott el a DVSC. Szakály és Bódi is alázták a védelmünk, mint csúcsformás Gyárfás Tamás egykoron a bohócligereket, érett sajnos a debreceni gól. S ami érik az előbb-utóbb be is teljesül. Szokásos védelmi rövidzárlat, Lovrics, Debrő mit csináltok, s Szakály már belsőzi is a vezető Lokigólt. Jajj.

Ezen időszakában a meccsnek a pontatlan passzok, bosszantó ostobaságok és herélt megoldások sora jellemezte csapatunkat, s bizony bennünk is felrémlett: csak nehogy diósgyőri méret alapján készüljön ránk az újabb Loki-zakó. Szerencsére azonban a hajdúsági szabómesterek bealudtak, mint Garami Józsi bá a meccsek 20. perce tájékán a Hungária körúti kispadon, így a félidő már nem hozott újabb szodomizációt. A lelátón közben a találkozó elején még nyájas cívisek kezdtek szolidan megposszanni: mindezt az is jelezte, hogy Sanyika folyamatos szidalmazása mellett a hozzánk legközelebbi ülőszektorból a másik fő konklúzió az a borízű megjegyzés volt: “Kassai, de kurva nagydarab vagy”.

A második játékrész előtt az volt a kérdés: tud- e valami olyannal előállni Supka, ami kiveri a játékosok fejéből az érthetetlen védelmi zavarokat előidéző hitetlen, önbizalomhiányos megoldásokat – kiemelten védőszekciónk, illetve a Marshal-Abass-Gege-Hajdú sor tekintetében. Hát, úgy nézett ki igen: valamelyest stabilabban kezdtük a második félidőt. Az igazi változást azonban az jelentette, amit már fordulók óta tudunk, hogy végre, évek óta először van egy NB1-es szinten magasan kiemelkedő hasznosságú ikonunk. Sanyi az első félidőben is nagyot küzdött, ám ekkor még kevés kézzelfogható eredménnyel. Viszont ahogy a 2. félidő elején megtámadta majd szerelte Simac-ot, a kapuig gyalogolt és önzetlenül Danilóhoz tálalt, miközben a megszégyenült szerb hentes úgy vadászta le őt, mint egy fénykorát élő Molnár Monyó aktuális áldozatát, s mindez Sanyinak meg se kottyant, már ugrott is fel fogadni az őt ünneplő társakat. Igen, a gól Sándorunk érdeme volt, sokadszor is bebizonyosodott tehát, mennyit nyertünk ezzel a sokak által már leírt, fröcsögő rádióhuszárok által kritizált kispesti sráccal. Ma például 1 pontot.

A hátralevő időben még megúsztunk egy tizit, ami mint kiderült, jó ítélet volt Kassai részéről, így a már fél órája a meccseleji “Szevasz Attila” köszöntések szeretett alanyából permanens anyázás objektumává váló Supka Attila mellett Kassai játékvezető is feliratkozott a cívis feketelistára. A hangulat forrott, a játéktér szintúgy, a túlpörgő Lovrics és Hajdú Norbi kapcsán már a piros laptól féltünk nagy erőkkel, mikor Ivant lekapta edzőnk a pályáról. Norbi maradt, noha ekkor mi a sajtószekcióban már vagy 15 perce behoztuk volna helyére druszáját, Némethet, ám Supka inkább eredményt tartott, Akassou és Hidi érkeztek, a gutaütés előszele pedig több cívis homloka köré, mikor a bíró hármas sípszava végre véget vetett a rangadónak. Vége, kész, megvan az egy pont.

Debrecenből elhozni egy pontot, onnan, ahonnan ez idén még senkinek sem sikerült, megsüvegelendő teljesítmény. Második félidei ámokfutásunk a debreceni sérülések fényében már kevésbé, a tizin viszont hiába őrjöngött az öltözőfolyosón a Kondás Eli bá’, azt kár számonkérni Kassain – hisz nincs mit számonkérni.

Supka elédgedett volt a pontszerzéssel, de nem maradéktalanul: a Botis-visszafejesről éppencsak lemaradó Torghellére, vagy Hajdú korai ziccerére gondolva neki kicsit “félig üres” volt ez a mai pohár. Debrő viszont vidáman összegzett – a pontszerzés bravúr-oldalát hangsúlyozva. A csapat tehát vidáman indult haza és így tettünk mi is, miután előhalásztuk hanta szerzőtársat is a stadionkörnyéki krimók egyikének hívó öleléséből. A sötét sztrádán hazafele csapatva pedig elégedett érzés járta át bensőnket: keretes szerkezetet kértünk a sorstól, és megkaptuk. Minden téren. Már csak azt sajnálom, hogy egy főtt kukoricát nem vertem be a meccs után, mint tettem azt tavasszal. Most viszont, végre itthon ülve, a volán mellől kiszállva bontok egy jó Delerium Tremens-t a csapat egészségére. Sok ilyen keretű évet még magunknak!

* * *

A mai beszámolót Öcsémnek ajánlom, akivel az események összjátéka eredményeképp együtt kötöttünk ki a sajtópáholyban, s aki, akárhogy is nézzük, még mindig a kedvenc meccspartnerem evör.

Fotók: Lovi (1909foto.hu)
    

Sanyi és bandája. DVSC-Kispest osztályozókönyv.

Egy klasszisteljesítmény és számos brusztoló harcos – ez kellett ahhoz, hogy bosszantó hibáink ellenére az első csapat legyünk, aki pontot hoz el a Hajdúságból idén. Ki szerez Debrecenben vendégként pontot? CSAK A KISPEST! Osztályozunk, tehát vagyunk.

SÁNTA: Az első félidőben néhány távoli lövést vagy beadást lehúzott/fogott, a gólról -mely az egyetlen veszélyes debreceni kapuralövés volt- nem tehetett. A második 45 percben 2-3 kisebb védése és egy páncélmellényes labdakiejtése mellett volt egy extrabravúrja is. Igazi jó kis cserekapusunk lehet hosszabb távon. 6.

LOVRICS: Bántóan lassú és nehézkes volt a meccs nagy részében, Szakály vagy Couly sokszor úgy szívatták szegényt mint formában lévő Nyilasi a III. félidő riportereit. Az első játékrész végére kezdett felpörögni teljesítményileg – a második félidőben sajna agyilag is, így mielőtt kiszórták volna, sárgáját követően cserélte Supka. Épp időben. 4.5. Cseréje, Akassou a testidegen jobbhátvédposzton kissé úgy mozgott, mint elefánt a porcelánboltban – de legalább tipikus jean-baptiste-i önsorsrontását most mellőzte. 5.
BOTIS
: Nem a megszokott biztosságát hozta belül az első félidőben, és tőle egy átlagteljesítmény egy Loki ellen nem elég. Szerencsére erre maga is rájött és a második félidőre jelentősen feljavult, hősiesen védekezett, Sanyinak majdnem-gólpasszt fejelt. Ezért komáljuk az öreget. 6.
DEBRECENI: Több jó fejes mutatta jelenlétét a középpályán, ha előrébbvhúzódott 1-1 debreceni felívelést lefülelni, viszont középütt-hátul ma sem volt a csúcson. A meccs végére feljavult, de a gólban is benne volt. 5.
NOVÁK: Extrák nélkül hozta magát, az első 20 percben nehezebben belelendülve, majd a második félidőre egész okés teljesítményt prezentálva. Nem menne ez az elejétől is, Alex? 5.

HAJDÚ: Az első játékrészben mindkét veszélyes lövésünk  hozzá köthető, Öcsém a performanszára az “inkább ugat, nem harap” jelzőt aggatta. Igaza volt. A második félidőben túlpörögte magát, ebből majdnem nagy baj lett. Valahogy nem találja a régi önmagát, ez a “gyenge megoldások váltakoznak önbizalomhiánnyal majd bepörgéssel” program kevéssé díjazandó. Szívem szerint cseréltem volna. 4.5.
MARSHAL: Tisztábban játszik, mint Akassou, de félénkebben és lassabban is egyúttal. Most a Debrecen megállításához egy mocskosabb gazemberre lett volna szükség a szűrőposzton. Hanta is végig fumigálta őt hazafele a kocsiban, s hazaérve a meccset TV-n követő Apu adta elő a “MitkeresezaMarshalakezdőben” c. számát. Szerintem ennyire nem vészes, de tény: sokszor mozog légüres térben és nagyon kéne neki még plusz önbizalom. 5.
IVANCSICS: A Paks elleni teljesítményéhez képest és az irányítóposzthoz szükséges pluszokat tekintve ma csalódás volt az első félidőben: teljesítménye szürke volt, mint a hályog Flavio Pim szemén Szentes Lázár szerint a 2002 májusi Kispest-Haladáson. A második játékrész második felére elkészült az erejével. Ez ma nem a szezon teljesítménye volt tőle. 5.
ABASS: Gyorsasága ma is kamatozhatott volna, ha van egy kis esze, ám tudjuk, hogy ez utóbbiból nem rendelkezik komoly készletekkel. A 16-os környékére érve olyan hatékonyságot mutatott, mint Szűcs Lajos az Alves fejesek hatástalanításában egy 6 évvel ezelőtti Bozsik-beli délelőttön. Végre tanítsák már meg beadni… 5. Cseréje, Hidi, taktikai (védekezéserősítő) csereként a számára megadatott kis időben megint málébb verzióját tolta, pedig sokszor tényleg 1-1 kis hajszál hiányozna nála az árnyék átlépéséhez (-).

TORGHELLE: Az első félidőben nagyott küzdött, sokat faragták is szegényt. Sajnos ebben a periódusban becsúszott 1-2 hajmeresztőbb megoldás, a 20. perc táján pl. a kapura emelés helyetti próbálkozása Horváth Ferenc liechtenstein elleni, legendás “jó lövés…. bedobás” megoldását idézte. A második félidőben azonban mindent feledtetett. Gólunk 99%-ban az ő érdeme, amit ott tett, a megalkuvás-nemismeréstől kezdve az önzetlenségig, azt tanítani kéne az NB1-ben mindenhol és a válogatott keretünknek! Ennyi! A végére elgurult a gyógyszer, persze, jött egy fölös sárga, de az hogy minden meccsen lefoglal 2 védőt, hogy végighajtja-küzdi a 90 perceket, hogy kikészíti a védőket és hogy találkozónként 1 gól vagy gólpassz benne van, ez megfizethetetlen. Ha tényleg megy télen, óriási veszteség. 6.5.  Cseréje, Délczeg Gergő kocoghatott egyet, hogy ne fázzon (-).
DANILO: Alacsony hatásfokkal pörögtek a brászil cselei az első játékrészben; fetrengéseiből annál többet láthatott az őt színész névvel gyakran illető hőzöngő cívis publikum. A második félidőre is ezt hozta, kevesebb fetrengéssel, és egy Sanya által kikapart gesztenye kapuba heggesztésével. Pontot érő gólja 6-ost ér, de az összjátékot illetően még lenne mit tanulni.

Fotók: lovi (1909foto.hu).

Keretes szerkezet. DVSC-Kispest beharangozó.

Az idei év első nagyobb, komolyabb túrája Debrecenbe vitt minket, s minő véletlen, az a koratavaszi nap ugyanúgy egy hosszú hétvégébe esett bele, mint a mostani. A különbség mégsem elhanyagolható. Akkor 2 vereség után, a kiesés rémétől sem függetlenítve magunkat utaztunk a cívisvárosba, míg ezúttal az első helyen álló DVSC-hez úgy indulunk vizitálni, hogy 3. helyen vagyunk. Igen, 13 forduló után. Hittük volna? Nem nagyon. De evés közben jön meg az étvágy!

Tavasszal, azon az első igazán jó időt hozó szombaton nem mi voltunk az esélyesek, s a 2:2 bizony kisebb pozitív meglepetéssel ért fel. Nos, az esélyek ma sem a mi oldalunkon állnak: a Loki veretlen idén, otthon száz százalékos teljesítménnyel, max idegenben botlanak néha, ha a döntetlen nagy botlásnak tekinthető. Mi remekül kezdtük idegenben az évadot, 4-eseket alázva be a Hali és a Zete kapujába, de aztán Pápa és Kecskemét már fájó emlék lett, Siófokon és Kaposvárott pedig a Lokihoz hasonlóan ikszelgettünk. Mi jön ma?

Sérült a játékmesterünk, Zelenka, kidőlt a bravúrkapusunk, Kemi, van kulcsjátékosunk formán kívül (Németh Norbi) és egy szertelen szűrőnk (Akassou). Van viszont önmagát megtalálni tűnő Ivancsicsunk és mindenekelőtt egy nyugatról importált válogatott szintű csatárunk – aki tud is gólt lőni: Sanyi. E téren is vegyesek hát az előjelek. (Hogy a Kondás által megdícsért Danilo-ról ne is beszéljünk).

Nem vár ránk könnyű meccs a mai rangadón, igazából a józan ész helyett olyan kapaszkodókat kereshet a reménykedő Kispestdrukker, hogy “a Loki veretlensége sem tarthat örökké“, vagy ha a bennünk lakozó Mészöly Kálmánhoz fordulunk, akkor “Kispest, az nem lehet bazmeg hogy egy idegenbeli rangadón egyszer ne játszd ki magad“. Esetleg “Egy derbin bármi megtörténhet.” És így tovább…

Most reggel 8 óra van. 4 óra múlva indulás. Rangadót játszunk ma. Az adrenalin azért lassanként elkezdi nyaldosni a belsőm. Szóval cívisek: jövünk!

A csapattól pedig csak annyit kérünk: foglaljuk keretbe az idei évet, és első nagyobb túránkhoz hasonlóan a későőszi négynapos hétvége is egy tisztes nagyerdei eredményről legyen emlékezetes!

Fotó: earth-photography.com.

Cikkajánló: Sör nélkül élvezni Torghelléék játékát

Lehet-e alkohol, szotyi és zsíros kenyér nélkül jól éreznünk magunkat egy október végi, NB I.-es meccsen? Mihez fogunk kezdeni a három alapkellék nélkül? Kénytelenek leszünk nézni, mi történik a pályán? Azért nem ilyen súlyos a helyzet, a Honvéd-Diósgyőr bajnoki kellemes szórakozás. A pálya széléről csodálhatjuk a fiúk technikáját, a hátunk mögött pedig az ország legjobb tábora, a diósgyőri üvölt fáradhatatlanul.

A cikk teljes szövege elolvasható itt.

A negyedik derbi is kipipálva – Kispest-DVTK beszámoló

Péntek, 13. forduló. Akár a futballozó fekete macskák nemzeti ünnepe is lehetett volna a hét utolsó napja, de szerencsére jelesebb esemény, a Bohócliga bronzcsatája foglalta le agykapacitásunk jelentős részét a hét legutolsó munkanapján. A Sport TV sajátos műsorrendjének köszönhető, rendkívül furcsa időpont végül a vendégek számára tartogatott legalább akkora balszerencsét, mint Bognár Gyurinak a Sopron belvárosában található kaszinók félkarú rablói, mi pedig újabb derbit nyerve nagy lépést tettünk az őszi harmadik hely felé vezető poros dűlőúton. Beszámoló a hajtás után.

Bizonyos szempontból a tegnapi meccset az ősz győzelmeként értékelhetjük. Igaz, hogy a legfontosabb presztízsmeccseket – a Fradi, Újpest, Vidi elleni derbiket – már lehoztuk, ez alkalommal mégis közvetlen, az ország legnagyobb szurkesztáborával rendelkező riválist sikerült legyakni, ráadásul Amazonas-menti gólkirályjelöltünket, elefántos szűrőnket és sörhasú irányítónkat nélkülözve.

Pedig ez a csörte indult a legrosszabbul az összes közül, amelyen pályára léptünk ebben a szezonban. Csak a Paks tudott ellenünkfórt kibrusztolni eddig (no meg az SZTK, de az más kávéház), azonban ők sem ennyire hamar. Még el sem fogytak az első sörök és zsíros deszkák, még fel sem vette cipőtalpunk mintáját a pálya menti tégladarabos salak (ilyet is csak a mi szentélyünkben láttunk eddig), máris ment az ellen, és milyen buta góllal! Az már természetes, hogy átütőerő nélküli támadásainkkal kezdődő meccseink körülbelül tíz-tizenöt perc után visszaeséssel, vendéghelyzetekkel, szentségeléssel folytatódnak, de ekkora védelmi hiba azért nem volt megszokott eddig (leszámítva persze a két héttel ezelőtti 2-3-at). A vendégek egyik latin futballmestere mindenesetre szétcincálta a hálónk közepét három védőnk asszisztja mellett, így jöhetett az eredmény utáni hosszútávfutásunk újabb felvonása.

Szerencsére azonban a vendégtalálat valóban felpaprikázta fiainkat, bő öt perc után pedig Gege rendkívül okos, fejjel való kiugratása után a villámléptű Torghelle ismét bemutatta csatártársainak, hogy is kell lesipuskás módjára a hosszú alsóba ágyúzni. Nekünk volt több helyzetünk a gólt követő húsz percben is, azonban hol Abass adott be fertelmes módon, hol lesen állították meg a meccset egyébként túlpörgő Délt, hol pedig Torghi próbált sakkmatt-helyzetet kialakítani, azonban szögletre mentettek a vendégbekkek.

Meglepően jól nyúlt bele a meccsbe Supi mester, rácáfolva múlt heti kritikaáradatunkra. Sikerült a balszélt megerősíteni a szünet után Hajdú becserélésével, és most valahogy a Délczeg helyett beálló Szekut sem küldtük volna egyből a vendégszurkolókat istápoló biztonságiak közé, pedig neve egyértelműen erre predesztinálná, nem pedig a (szigorúan kettesszámú) támadóposzt betöltésére. Nem volt sok dolga a cerberusoknak a második félidőben, köszönhetően a rossz napot kihalászó diósgyőri csatárok lövéseinek gyengesége és a mi zsugáink céltalansága miatt. Aztán eljött a nyolcvanadik perc: a szokásos Hajdú-beadás megint rossz lett volna, ha Budovinszky barátunk (akinél egyébként elképesztő, hogy egy több százezres városban nincs alkalmasabb futball-csapatkapitány) nem szúr közbe fejjel, és küldi a zsugát Abbas elé, aki egy cirka öt másodperces levétel után csizmaszárral bár, de valahogy betalált a klubház felöli hálóba, remekül kipúpozva azt.

A rendhagyó, vezetőedzők általi spontán DVD-s meccselemzéssel tarkított sajtótáj (ilyet is csak a Bohócligában élhet át az ember) után boldogan hagyhattuk el a klubházat. Abban a tudatban sétálhattunk el a vendégcsapat „agresszív állat” elnökének szlovák HUNOR rendszámú Porschéje mellet, hogy péntek este ismét dobogós helyen vertük le a sátrunkat. Reméljük, hogy nem válik ritkássá a magaslati levegő, és sokáig szívhatjuk azt.

20 éve aláztunk BL-döntőst. Kispest-Samp évforduló.

Emlékezni jó, hisz az ember visszarévedve a múltba, felidézve a szép momentumokat az adott téma kapcsán, amin épp gondolatai járnak, merít egy kis boldogságot… jó is ez. Emlékezni kell, hisz az emlékek, a történések jelölik ki a pontos, masszív vázát, tudati keretét az adott közösségnek – a közösen megélt nagy pillanataink összekovácsolnak minket. Mi is szeretünk itt a blogon emlékezni, és nagyon úgy fest, hogy Ti is szerettek, olvasók, kommentelők, hisz az idei tavasz kezdetéig elég jó visszhanggal futott retrospektív sorozatunk is a kilencvenes évek idényeiről – amely sorozatot egyébként a téli szünetben folytatjuk is. Szóval ha emlékeket kavarunk fel, főként ha jókat, dőlnek a kommentárok, megindul a kollektív szempárásodás – jó dolog ez, na. Csak legyen mire emlékezni!

Nos, most van. Október 23. ünnepi mivoltát nem kell ecsetelnem. Ám a Honvéd-drukkerek szívének és agyának 1-1 kis darabja az ’56-os események mellett másra is emlékszik e napon, ha fejből, rögvest nem is, de az annalesekben utánaolvasva azért homlokára csapva: bizony, ezen a napon kaptuk el ’91 őszén a 7 hónap múlva már BL-döntőt nyomó Sampdoria Genová-t. 20 éve már.

Kispest-Samp. A Twente elleni idegenbeli gálát nem számítva a legutolsó nagy európai sikerünk – amire sokan kapták fel a fejüket a sportlapokat böngésző futballrajongók közül kontinens-szerte!

1991. október 24.-én, csütörtök reggel a reggeli croissant mellett Párizsban elismerően köhintettek, a kávé mellett Milánóban vigyorogva, Genovában bosszankodva hümmögtek, a bratwurst-szafttól csöpögő ujjakkal fogott Süddeutsche Zeitungot lapotzgatva szemöldökök szaladtak fel Münchenben vagy épp meglepett füttyentések harsantak tortillát majszolva egy madridi büfében.

A sztárokkal teletűzdelt olasz bajnokot ugyanis az akkor már leszállóágban lévő magyar futball bajnoka, az immár 4 hónapja Kispest-Honvéd néven létező, Budapest tizenkilencedik kerületének reprezentánsa leverte. Na nem mint vak a poharat, de nagy csatában, két szerencsés góllal kiküzdve. Kibrusztolva, azaz mai analógiával mondhatni, egy nagy Torghellézést bemutatva. S micsoda furcsa játéka ez az időnek: lehetséges, hogy Sanyink épp labdát szedett azon a meccsen, vagy legalábbis a lelátón üldögélt még kis süvölvényként.

Az a bizonyos legendás pillanat: a labda már túljutott Vierchowod-on és Pagliucán irányítónk jóvoltából, s míg Vitray üvölti, hogy “Pisooooont Pistaaaaaaa”, a legnagyobb király fut is ünnepelni a korzó felé… (forrás: youtube.com)

Magáról a meccsről a retro-sorozatunkban már meghatottan elmélkedtünk, itt most elég annyit visszaidézni: hideg, zord időt hozott a munkaszüneti nap, az előjelek mindennek voltak nevezhetőek, csak kedvezőnek nem, hisz a Vác leoktatott minket a megelőző szombaton 4:2-re itthon, meg is variálta Mezey dokk a védelmet – ami be is jött. A csapat óriásit harcolt, felnőtt a feladathoz, és a kissé haloványabb olaszok nem viselték el, hogy kulcsembereik gyengébb napot fogtak ki. A magáról a győzelmének lehetőségét végre elhívő Honvéd (sajna nem volt ez annyira jellemző ránk akkoriban, hiába volt hazai szinten baromi erős keretünk, az Üllőin, vagy nemzetközi ellenfél ellen sokszor zrityóztunk a vörös rövidnacikba), és a két, véres, beszakadó körömig ható kikapart góllal végül meg is nyerte a meccset. A meccset, ami igazi drámákat is hozott: Tarlósi kiállítása (ahogy eldugta a labdát kézzel a 16-oson kívül, az máig epic jelenet), Ádi Negrau vészkapussága, ami már-már KisKárolyi CZUKKságfaktort idézett, ahogy a koszlott, FIAT-hirdetéses kapusmezben parádézott felejthetetlen este, na.

Legalábbis nekünk. A média már akkor agyonhallgatta mindezt, elintézve a meccset egy hegyiiváni “ezzel elszálltak a kispesti esélyek” verdikttel, míg mindenki ódákat zengett a Fradi hősies brémai 3:2-es vereségéről, ami jó alap a továbbjutáshoz. Nos, a zöldek itthon oly egyértelműséggel zuhantak ki egy nézhetetlen meccsen, mint a Szolnok tavaly az első osztályból, mi pedig, ha Ádi fejesére 1 nanomásodperccel később indul repülőútra Pagliuca, akkor BL indulást lövünk. Így csak Pari lőtt, ő is csupán öngólt, az álom pedig véget ért.

De nem az emlékek – azok a szívünkben tovább élnek. Köszönjük, Kispest, hogy ilyeneket adsz nekünk – ha mégoly ritkán is.

1991. október 23. BEK , 2. forduló
Kispest-Honvéd FC – UC Sampdoria 2-1 (0-0)
Bozsik-stadion, 13000 néző. Játékvezető: Uilenberg (holland)
Gólszerző: Pisont, Cservenkai, ill. Cerezo
Kiállítva: Tarlósi

KHFC: Tarlósi – Szabados, Csábi, Bérczy – Marozsán (Cservenkai), Pisont, Kovács E., Urbányi (Halmai), Csehi T. – Negrau, Vincze
Vezetőedző: dr. Mezey György.
SAMP: Pagliuca – Pari, Lanna, Vierchowod -Mannini, Buso (Lombardo), Cerezo, Orlando, Katanec (Invernizzi)- Mancini, Vialli.
Vezetőedző: Vujadin Boskov.

Dió-törők. Kispest-Diósgyőr osztályozókönyv.

Idén -nem utolsó sorban helyezésünk miatt- sok rangadót játszunk. Ősszel úgy alakult, hogy ezeket rendre itthon vívtuk meg. És nyertük meg – tegyük hozzá! Ha nem lennének a bosszantó döntetlenek és vereségek a középcsapatok ellen, a tabella csodásan festene – no de így se csúnya. Osztályozókönyvünk következik az újabb behúzott derbi után.

KEMENES: Szabinak észveszejtően sok dolga nem volt – az inkább kontrákra építő Diósgyőr olyan rengetegszer nem jutott el a kapunkig. Amikor mégis, akkor volt hogy butaságot csinált kapusunk (középre öklözött szabadrúgás), és volt, hogy nagyot védett (Luque löqeténél). Magabiztosnak magabiztosnak tűnt ezúttal is, de a két előbb említett irányzat eredője most 5.5, szóval kedvenc zenekarai egyikének analógiájára mondhatjuk: olyan volt ma mint a ‘tallica új , Lou Reeddel kooperáló albuma – volt már jobb is.

HORVÁTH ADRIÁN: Egy hibáját fedeztem fel egész meccsen, ezt leszámítva a tavalyi katasztrofikus jobbhátvéd-mutatványaihoz képest nagyot játszott. Két Mátyus-díjas szerelést is bemutatott (értsd: míg az ellen továbbfut, nála, a szerelő játékosnál marad a zsuga), a vége felé pedig egészen a saját tizenhatosáig űzte-hajtotta az egyik vendégtámadót. 6.5.
DEBRECENI:
A gólnál Lovriccsal együtt besültek, mint napjainkra idősb Mészöly egykori török kapcsolatai, de a második félidőben volt 1-2 nagy mentése. Ez így összesen 5.
LOVRICS:
Dettó mint Debrő. Ezen a posztján nem kell annyit nyargalnia, mint a szélen, ez jól is esik neki, viszont földön továbbra is verhető. 5.
NOVÁK:
A meccs első 2/3-ában nem nagyon dicsértem: úgy tűnt, a sérülése óta nem igazán találja magát. Aztán Abass gólja környékén valami elpattant és előjött az idényeleji Alexisz, nagy becsúszások, jó ütemű megfékezések, köszönjük, ez már jobban tetszett. 5.5.

TCHAMI: Egy jó elfutás, de inkább inaktív foszforeszkálás jellemezte őt az első játékrészben – eltűnt mint a Taurus-pálya a KHFC könyveléséből anno a kora kilencvenesekben. Lekapása jogos volt. 4. Cseréje, Hajdú Norbi szokás szerint az agyát is szétpörögte, szerencsére ezúttal egy fokkal kevésbé önpusztító módon, mint általában, aminek gólpassz lett a vége. 5.5.
MARSHAL:
Fegyelmezettnek fegyelmezett volt ma is, de nekem valahogy nem elég kemény (jó értelemben véve) és határozott ott, a szűróposzton… Kissé olyan mint a BKV Előre a mindenkori NB2-ben: elvan. 4.5.
IVANCSICS
: Sokat kárhoztattam már Gegét irányítóposzton, ma este viszont ebbéli minőségében az eddigi legjobbját hozta Kispesten. Egy-két meglepően jó ütempasszal örvendeztetett meg minket, be a védelem mögé, ahogy kell. A végére megfáradt, de ha ezt a formát tartaná… 6.
ABASS: Nagyot játszott, jó elfutásokkal és tipikus utolsó passzrontásokkal, de amikor kellett, akkor végre beverte, pedig nagy tétekben fogadtam volna a labdalevétele után hogy mellé-, vagy a kapusba durrant – de nem! A vastaps kijárt neki…6. Cseréje, Hidi átmozgatta merev izmait, és 1-2 odalépésénél végre láttam némi vért abban a pucában (-).

DÉLCZEG: Gergő ment előre, hajtott, küzdött, fogcsikorgatva…és itt most a csikorgáson van sajna a hangsúly mert csikorog-nyikorog az a gépezet. Nem jöttek be a megmozdulásai, nem nagyon került helyzetbe, egyszer még lesről is mellélőtt… kellene neki a bizalom, és még inkább a gól. 4.5. Cseréje, Szekulics meglepő módon ezúttal pörgött, mint Lipcsei Betta ha kamerát lát, gyorsnak is tűnt ezúttal, ha mindig így szállna be / játszana, nem toloncoltatnám haza Montenegróba a télen talán én sem. 5.5.
TORGHELLE:
Sanyika csípett, rúgott, harapott, brusztolt, élből lefoglalva két embert, majd amikor kapott egy kvázi ziccerpasszt, azt behegesztette mint tetóválómester a sárkánymotívumot az egyszeri fancy bohócliger hátára. Ezért hoztuk haza és ezért sajnálnám ha már télen menne is tovább. A második félidőre kissé eltűnt, de amit kellett azt hozta. 6.

Szóval újabb rangadó behúzva, talán elindulunk kifele a hullámvölgyből….? Itt az ideje. No és nem sámli meccsel folytatjuk jövő héten ugyebár…

Fotó: 1909foto.hu (Lovi/Babar).

Nem érdekel más, csak a finom sör – Honvéd vs. Diósgyőr beharangozó

Kezdjük a lényeggel, magával a bárhogy olvasható statisztikával: a Diósgyőr két éve nem nyert idegenben, ami még a Videoton vonatkozó mutatójánál is rosszabb. Természetesen a Diósgyőr az elmúlt évet egy teljesen más ligában töltötte, mint mondjuk mi, így a statisztika relevanciája máris kérdéses. Főleg úgy, ha tudjuk, előtte – részben – Tornyi Barnával próbálkoztak valamit karistolni. (Velünk ellentétben Miskolcon képesek ugyanabba pocsolyába kétszer, sőt háromszor is belelépni, de persze ez is túlzás picit, mert Tornyi Barna minden Diósgyőrnek csak egyszer volt edzője, és gondosan sosem ugyanannak.) Jó lenne, ha nem épp most törne meg ez a széria, amikor …

… a két csapat némileg teljesen váratlanul – a harmadik helyért meccsel egymással! Sőt, továbbmegyek: e két csapat, ha így folytatja, a bajnokság végén is ott lehet a tabella első harmadában. Egyrészt, mert sűrű a mezőny. Másrészt, mert kiderült, tényleg vannak csapatok, amelyeknél jobbak. Harmadrészt, mert nem két forduló után írjuk le ezt a mondatot, hanem vészesen közel az őszi idény végéhez.

Jó kis péntek estére van kilátás

Mutatókban valahogy így néz ki az, amire az iménti elvárást alapoztuk:

  • 6-6 győzelem, vagyis a csapatok az eddigi meccseik felét megnyerték,
  • 2, illetve 3 döntetlen, vagyis menni, vagy meghalni;
  • 23, illetve 20 lőtt gól, vagyis átlagban 1,92 és 1,67;
  • mi mindössze egyszer, a Diósgyőr kétszer játszott olyan meccset, amin nem lőtt gólt;
  • mi eddig hatszor (a meccseink felén), a Diósgyőr háromszor nem is kapott.

Ami mellettünk szól

Tehát: öt idegenbeli mérkőzéséből a Diósgyőr egyet sem tudott megnyerni. Részsikere, hogy hármat döntetlenre adott, és összesen három gólt tudott lőni, miközben kapott egy baráti tízest. Otthon valóban félelmetesek, de Miskolcon túl akárhogy próbálkoznak, valahogy nem megy nekik. Legutóbbi túrájukon például Debrecenben adott rájuk a Kondás-féle divatárú egy méretesebb zakót (5-0), előtte pedig Pakson ikszeltek (1-1).

Hazai pályán mondjuk mi sem vagyunk az a kimondott Barcelona, de azért hozzuk, amit hozni kell, és néha-néha becsúszik egy Győr, vagy Paks. (Bár utóbbi ellen egy félidőt emberhátrányban játszottunk, és még így is majdnem összejöhetett volna nemhogy a döntetlen, hanem kis mázlival a győzelem is.)

Ami ellenünk szól

A távolról sem veretes sorozatunk, amit az utóbbi meccseken produkáltunk. Lassan egy hónapja, hogy hazai pályán csaptuk a Dózsát, azóta egy kínszenvedés 0-0 Siófokon, egy vereség otthon, és egy csúnyán leadott meccs Kaposváron. Tisztességes iparosmunka, rendben, de mindig hiányzott valami kis plussz, hogy győzelem legyen belőlük.

A házi gólkirályok versenye. Góljaink csaknem felét gurító Danilo öt sárgája miatt hiányozni fog, ráadásul mögötte hatalmas a szakadék. A háromgólos Németh Norbi mostanság nem játszik, vagy nem teljes meccseket; a kétgólos Hajdú rendszerint csere; a többiek pedig megmaradtak egynél. Kérdés, ha nincs Danilo, ki lövi a gólokat? (Sanyikában azért még bízhatunk!)

A túloldalon szorosabb a mezőny, és még azzal is vernek minket, hogy harcra kész az összes. Seydi ötnél, Luque négynél, és Budovinszky is négynél tart, Tisza pedig legutóbb a Pécs ellen egy duplával indította második diósgyőri terminusának gólokra vonatkozó részét.

Aki(k)re érdemes figyelnünk

Budó. Nyilván vele kell kezdeni. Egyetlen és a rémálmainkban még néha előjövő másodosztályú idényünkben “Ikertornyok” néven futott a Budovinszky-Vámosi belsővédő-párosunk. Két lóbaszó nagy állat, akit ha meglátott egy szegény dabasi csatár, inkább kiszaladt a korlátnál hagyott biciklijéhez és menten hazatekert anyukához. Pedig Budó karrierje nem indult nálunk egyszerűen. Osztrák sokadligából jött, darabos mozgásával igen messze állt a bábiki könnyedségtől, nyakát behúzva loholt vissza a túltérfélen elvégzett szögletektől. És akkor egyszer nagyon bebaszta vagy negyvenről, később technikásan tizenhétről, hogy azóta a posztplókai-i korszak fogalmává váljék az ütemes: Budovinszky, Budovinszky, néha már akkor is, amikor Kemenes Szabi készül elvégezni egy kapukirúgást.

Szóval a lényeg, Budótól nem árt rettegni, mert őt ismerjük. Luque és Gallardo állítólag jó, vagy legalább a sportsajtó jókat ír róla, Tisza válogatott is volt (piha, Torghellinho többször, bi-bi-bíííí), Lippai beérett, satöbbi, etécé. (Természetesen az iménti mélyen összetett és zárójellel szabdalt mondat nem tükrözi a teljes igazságot, mert azért tudjuk, hogy ezek jó kis spílerek, de vagyunk annyira hazai pályán, hogy ne velük kelljen már foglalkozni, úgy, hogy jelenleg egyáltalán nincs bennük semmi izgalmas, vagy érdekes.)

Továbbá ismerjük még korábbi csékánkat, a kisDobost. Mostanság csak csere Diósgyőrben, de ha pályára lép (és miután megtapsoltuk illendően) veszélyes lehet, mert ő meg minket ismer és a közeg inspiratív, akár még húzhat is valami számunkra váratlant.

A várható kezdőcsapatok.
(Mindkét összeállítást lentről-felfelé kell olvasni, Seydi ezúttal támadót játszik majd.)

A diósgyőri összeállítást az Amíg élek én… blogról nyúltuk, köszönet érte. Őket kezeljük is valamennyire fixnek, a sajátjainkkal van a több gond. Idény elején úgy fújtuk a Kemenes, Lovric, Botis, Debreceni kezdetű mondókát, mint bármelyik kocadrukker a Grosics, Lóránt, Lantost. Azóta változtak cseppet a dolgok. Középről kikerült Zelenka és Németh Norbi, eltiltását tölti stabilan Akassou, támadóban Danilo, és visszajött Sanyika, miközben szépen-fokozatosan át, majd visszaálltunk az egy, illetve kétcsatáros játékra.

Mondhatnánk, hogy Supka mester keveri, de nem mondjuk, mert tudjuk, és néha értetlenül állunk, amikor Maros Józsi két jóízű “Hajrá, Honvéd! Csak a Kispest!” rikkantás között bemondja: “90-es számmal, Johnson“. Akkora felhorkanás, hogy orrokon fröcsög ki a sörhab, többekhez kifut a lelátóra a gyúró és a csapatorvos, mert félő, a vérnyomásuk annyi, amennyi. Mester, tessék a józan belátására hallgatni, és megnyerni nekünk a meccseket, és ha ehhez az kell, hogy néhányan ne játsszanak, akkor ne játsszanak!

Amit szeretné(n)k

Gyorslista, de a lényeget úgysem felejtem: 1. időben kiérni; 2. megvenni az első sört; 3. nekidőlni a kedvenc korlátszakaszomnak; 4. Sanyika megszerzi a vezetést; 5. ezúttal nem állunk vissza; 6. valaki növeli az előnyt; 7. kikérem a következő sört, mert hiába lesz mocskosul hideg, teával nem lehet focit nézni; 8. kicsit megnyugszunk, mert játszik a csapat, játszik a csapat; 9. még egy gól, megnyugtató az előny; 10. bánatos diósgyőri vendégdrukkerek, néhány fricskázó odamondás és hasonlók. +1. még egy sör az ünneplésre, utána még néhány a haverokkal.

köszöntem a figyelmet

ui.: elképesztő, sikerült úgy beharangozni, hogy egyetlen Eddás, vagy színesfémes utalás, esetleg Edda átköltés színesfémre, vagy bármi hasonló lenne benne

ja, mégsem.


Frissítés [09:14]: A klubhonlapon közben megjelent Supka-interjú szerint Johnson ismét kezdeni fog Akassou pótlására (“fegyelmezetten játszott! A védekező munkát jól megoldotta, a támadásokba is besegített” – sic!); Botis játéka a mérkőzés előtt dől el, vagyis ismét lehet egy Hore jobb-bekben, Lovric centerhalfban; Zelenka és Diaby sérült. (Zelenkánál egy utalást olvasni valamiféle műtétjére, ami kicsit mást jelent, mint amit mostanság halottunk a mester és tanítványának viszonyáról.)

Büntető az, amit a bíró megad, és támadófoci az, aminek a végén vagy gólt lősz, vagy felrúgnak

Ilyenkor fáj egy kicsit, hogy holnap nem játszhat sem Danilo, sem Akassou, akik az elmúlt időben berúgták a büntetőiket.

(forrás: iusedtofuckpeoplelikeyouinprison)