Mellékesen az új mezszállítónkról

A múlt héten már volt téma, hogy tavasztól valószínűleg az olasz Givova látja el mezekkel a csapatot, és hogy ez alapból nem gond, mert a végső megoldás akár lehet szép is, csak el kellene találni pontosan a rendelést. A gyártó sajnos nem könnyíti meg a dolgokat, hiszen online is elérhető katalógusában az egyes kitekről (mez+nadrág) csak fantáziarajzok vannak fent, ráadásul a 2008-as alapítás óta még nem volt lehetőségük túlzottan ellepni a piacot, így képekből is csak keveset találni a már jelenleg is futó dresszeikről.

Mindezek ellenére azért belebotlottunk néhány piros-fekete-(fehér) színekkel operáló kombinációba, amiből látszik, tudnak, ha akarnak, sőt!

Rögtön egy gyönyörű darab a cég Seattle-i bemutatójáról. Fehér alapszín, a hasi oldalon a válltól indulva a derékig piros-fekete csíkozás, az ujjvégeken és a gallérokon szintén. Hasonló megoldás itthon sem ismeretlen. Az MTK (Nike) évek óta hagyományosan fehér vagy kék alapon átellenes színű átlós csíkozású mezben játszik, és a közelmúltban a Haladás (Legea) is bepróbálkozott a meghonosításával.

Az elmúlt bő évtizedben dominánsan piros-fekete függőleges csíkozású mezekkel próbálkoztunk, amelyek között sokszor csak a piros pirossága (vöröse), illetve a csíkok darabszáma volt eltérés. A kétezres évek eleji keresztcsíkos, a centenáriumi kettős osztatú, valamint annak utódja, a bordó-piros szintén kettős osztatú inkább csak a kivételt jelentette. Ha valóban frissíteni szeretnénk, egy ilyen választásra vélhetően igen sok szurkoló tudna támogatólag rábólintani.

A Givova fő vadászterülete természetesen Olaszország, ahol a világon is komoly szurkolótáborral rendelkező nagyokon kívül, szinte mindenki hazai márkában játszik. A jelenleg másodosztályú Reggina így remek példázat számunkra, lévén szinté piros-fekete alapszínekkel operálnak.

A bal oldali képen egy egyszerű fekete alapra piros V-nyakat varázsoltak, valamint az egészet megbolondították egy, a jobboldalon függőlegesen futó piros-fehér csíkkal. Közel parádés megoldás. Itthon a Győrnek van fekete meze, a Puma szállította darabot második számú szerelésnek használják, pedig talán annál azért többet érdemelne.

A jobb oldalon egy piros-fekete keresztcsíkosat látni, a szépnek mondhatónál talán valamivel vastagabb csíkokkal. A színhatárok fűszerezése egy-egy vékony vonalkával azonban ötletes, kár, hogy az egészet elcseszi a vállrész kialakítása, és a fekete kifolyása okozta diszharmónia a bal kar fölé.

Három példát láttunk tehát arra, hogy a Givova igazából tud szép dresszeket gyártani, így csak remélni tudjuk, hogy az unalomig ismert, bár rajongva szeretett függőleges csíkozású piros-fekete mellé sikerül valami igazán szemet gyönyörködtető, és az eddigiektől eltérően formabontóan vállalható darabot is lehalásznunk a kínálatukból. Az pedig legyen külön kérdés, hogy a piros milyen piros, esetleg vörös árnyalatot vesz föl a tavaszra?

A vörös árnyalatai a wikipediáról.

Amúgy: A holt heraldika korában különféle jelentéstartalmakat igyekeztek a vöröshöz kapcsolni. A színek között ezt tartották a legtöbbre. (A vörös jelentése a címertanban.)

disHarmony – egy nem nekünk kínos ügy végére

Harmony Ikande, az ex-milánói középpályás nyáron, az átigazolási szezon utolsó napján került Kispestre két társával, Marshallal és Diabyval egyetemben. Bemutatkozó mérkőzésén, egy Vasas elleni idényközi felkészülésin/barátságoson biztatóan mozgott, gólt lőtt, elhittük, tőle sokat várhatunk. Fiatal, tehetséges, belső középpályás. A bajnokságban kétszer, a kupában egyszer játszott, rossz nem volt, sőt, az Újpestet verő csapatba jól szállt be, ráadásul majdnem gólt is lőtt.

Decemberben aztán jött a hír, az időközben a második csapathoz száműzött játékossal a klub szerződést bont, az indoklás pedig: mentális (mentalitási?) problémák. Az igazi szépségek viszont ezután vették kezdetüket.

Január közepén Harmony frissíti Facebookos adatlapját, ahol munkahelyként a Bp. Honvédot jelöli meg, miközben lenyilatkozza: remekül érzi magát Budapesten, játszik, gólokat lő.

Néhány nappal később azonban az ügy gyökeres fordulatot vesz, és az időközben az izraeli Beitar Jeruzsálemhez igazoló Harmony már azzal vádolja egy helyi lapban a Honvédot, hogy a klubbal kötött szerződésére ráhamisították a nevét, ráadásul az ígért 6500 euró helyett csak 1500-at fizettek neki, valamint tartozunk feléje további cirka 20000 euróval. Súlyos vádak ezek.

Olyan súlyosak, hogy tegnap tulajdonosunk is megszólalt az ügyben, és külön blogbejegyzést szentelt korábbi játékosunknak, amelyben kifejti, formaruha (itt: mellény) nélküli szociopatának tartja, és kispesti időszakában így is viszonyult hozzá. Magyarán beteg embernek, aki valójában nem rossz, hazug, esetleg megvetendő figura, hanem beteg, mentálisan sérült, vagyis úgy is kell kezelni, mint a hasonló beteg embereket. Természetesen a 6500 eurós fizetési igényt cáfolja, a posztban elismert bruttó 340.000 forint pedig valóban közelebb áll a szerződésben is rögzített 1500 euróhoz. (A játékos kispesti hónapjainak, valamint szerződtetésének – tulajdonosi szemszögből nézett – története elolvasható Hemingway úrnak a pepsifoci.hu oldaldalon megjelent blogbejegyzésében.)

A bejegyzés időzítése nyilván nem volt véletlen, az egy nappal korábban felhozott vádakra reagált, és bár én úgy érzem egyfelől a klub érdekeinek figyelembevételével összhangban és helyesen történt, másrészt feleslegesen is, hiszen Harmony korábbi megnyilvánulásai akár napon belül is képesek voltak saját maguknak ellentmondani, hitelességükben egy pillanatra sem hihetett a témát legalább érintőlegesen követő szurkoló. Egy Bp. Honvéd, és egy Bp. Honvédnak az elmúlt években mutatott arculata nem engedheti meg, hogy ilyen légbőlkapott és láthatóan hamis vádakra reagáljon! Való igaz, fontos tisztába tenni a dolgokat, és valóban történtek a külső szemlélő számára szokatlan és egyben megmagyarázhatatlannak tűnő dolgok a klubnál, mégis hiszem, annyira nem lehet még Hemibá legelvakultabb ellendrukkere sem együgyű, hogy mindezeket elhiggye.

És akkor a végjáték. A mai napon a Bp. Honvéd sajtóosztálya egy közleményt adott ki, amelyhez egy angol nyelvű levél (és annak magyar fordítása) volt csatolva, és amelyben Harmony, valamint Moshe Har Adir nevű managere a következőket nyilatkozza:

NYILATKOZAT

Alulírott, Harmony Ikande, és Moshe Har Adir, mint az ügynöke, az alábbinyilatkozatot tesszük a Budapest Honvéd FC-nek.

1.) A Budapest Honvéd FC és képviselői soha nem ajánlottak Harmony Ikande-nak más fizetést, mint havi 340 000 forint, melyet meg is kapott.

2.) A Budapest Honvéd FC-nek semmilyen tartozása nincs Harmony Ikandefelé.

3.) A Harmony Ikande és Budapest Honvéd FC között létrejött szerződésensenki sem hamisította meg Harmony Ikande aláírását. A játékos tanúk jelenlétében írta alá a szerződést Budapesten. A Budapest Honvéd FCminden szerződés szerinti kötelezettségét teljesítette.

4.) A botrányos információk, melyek izraeli lapokban jelentek meg a Budapest Honvéd FC-vel kapcsolatban, teljesen alaptalanok, melyért ezúton is elnézést kérünk.

5.) Úgy gondoljuk, hogy a Budapest Honvéd FC egy kiváló klub, magaserkölcsi normákkal, és nagyon sajnáljuk, hogy bármilyen közünk volt aklubbal kapcsolatos hamis információk terjesztéséhez.

Izrael, 2012. január 26.

Vagyis a játékos elismeri, valóban havi 1500 eurós fizetésért szerződött a Honvédba, tartozásunk nincs felé, a szerződését ő látta el kézjegyével. Az igazán érdekes azonban a negyedik pont: itt Harmony és managere elnézést kér az alaptalan vádakért, tehát – paraszti ésszel következtetve – nem cáfolják, hogy azok a játékos szájából hangzottak el. Köszönjük.

A klubnak küldött dokumentum eredetije amúgy itt látható:

Ikande Statement

Részünkről ezzel az ügyet lezártnak tekintjük.

Próbázók: harmadik eresztés a Ruzomberokok ellen

Kicsit megcsúsztunk a szerdai meccsek rövid zanzájával, valamit a pályára lépő próbázók kritikájával, de mentségünkre szóljon, menet közben eligazolt házigólkirályunk, Danilo, kihoztunk egy posztot a lehetséges tavaszi mezekről, és ma hajnalban nem csupán az ötórási élesítéssel, hanem az egyetlen nem NB1-es idényünk bemutatásával mélypontjához érkezett RobW retrospektív sorozata is. Most pedig hiánypótlás.

Ahogy az már megszokott nálunk, kellemes napsütés, néha csípős szél, dupla meccs, műfüves pálya, nézők. Supka mester ismét kettéosztotta csapatát: mindkét alkalmi alakulatba jutott fiatal, próbázó és az elmúlt években már bevált játékos.

Az első meccs: Bp. Honvéd – Ruzomberok 3-2

Bp. Honvéd: Tóth I. (Kemenes 81’) – Moga, Natanale, Bjelkanovic, Szala – Faggyas (Nagy K. 46’), Deák, Ivancsics, Miskovicz – Hadzic, Danilo (Baráth 46’)

Amikor megláttuk a pályára lépők névsorát, tudtuk, még mindig keressük a nemrég beharangozott középhátvédet, aki majd gyorsít a védekezésünkön. A brazil Natanalét (aki korábban Nathan néven is előfordult nálunk) láthattuk már szombaton is, igaz, akkor az ellenfél gyengesége miatt nem sokat tapasztaltunk meg belőle. Most azonban kiderült, hogy azon túl, hogy az ősszel szinte sosem játszó, így semmit sem mutató Bjelkanovic bőven lefocizta, még a nyelvismeretével, így a játékban való értelmes részvételével is gondok lesznek. Jellemző példa volt, amikor a támadója előtt kíséri vissza a kapunk felé a labdát, miközben Gege ordít neki: goalkeeper, goalkeeper (magyarul: Iván, add neki haza), ő mégis kiügyetlenkedi valahogy az oldalvonalon túlra. Ivánunk ezután jelzi Gegének, mindegy, hagyja, ő már próbálta több nyelven is, egyiket sem érti. Középhátvédben ez nem jó, a meccs után nem is marasztaltuk.

Faggyas Milánt, a jobbszélsőt szintén múlt hét óta nézegetjük, vele elméletileg tegnap (csütörtökön) tárgyaltak is, vagyis Supka mester lát benne valamit. Deák Márton Sopronból érkezett, magas, középső középpályás, semmi extrát nem mutatott, igaz nem is volt gyengébb a többieknél. Miskovicz Rogernek pedig ígérjük, ha legközelebb is játszik, utánajárunk. A korábbi bosnyák válogatott Hadzic azon kívül, hogy egyedüliként gondolkodott sípcsontvédő nélküli otufitben a meccsen, és távolról nagyon hasonlított Füzi Krisztiánra, nem volt rossz. Jól kavargatta, tetszetős passzai voltak, látszott, képzett spíler (bár ezt legutóbb Dináról is elmondtuk), így nem véletlen, hogy marad még egy kicsit, és szombaton is játszani fog.

Emir Hadzic, a 27 éves boszniai állampolgárságú csatár legutóbb a nemrég fizetésképtelenné vált Celik Zenicában játszott, de korábban megfordult a görög Panetolikos, valamint a horvát NK Istra csapataiban is. 2007-ben kétszer szerepelt a boszniai válogatottban.

Támadóként a fellelhető gólmutatói nem vészesek, otthon 40-50% között rugdossa, külföldi csapataiban (sokszor csak csereként) a meccsek 20%-án eredményes. Legutóbbi félszezonjában, ősszel 14 meccsen négyet gurított, és mellette kiosztott további öt gólpasszt is.

A találkozón sok érdekes amúgy nem történt, de amit mindenképp érdemes megemlítenünk, hogy a menet közben a svájci FC Sionba szerződött Danilo meglőtte utolsó gólját kispestiként (védője szorításában betört a tizenhatoson belülre, majd elgurította a kapus mellett a hosszúba), és hogy Gege egy fantasztikus labdáját épp Hadzic nyomta be a hálóra. Utóbbiról szerencsére videó is van:

A második meccs: Bp. Honvéd – Ruzomberok 3-2

Bp. Honvéd: Kemenes – Lovric, Botis, Trninic, Hajdú (Tchami 53’) – Pandza (Nagy K. 46’), Hidi, Németh, Tchami (Tisza 33’) – Délczeg, Burgar

A háromkor kezdődő második mérkőzésre valamivel veretesebb kerettel álltunk fel, bár próbázó ekkorra is maradt. Pandzáról annyit, hogy még arra sem fogjuk venni a fáradtságot, hogy legalább nyomokban utánajárjunk az előtörténetének, de minek is, ha a legnagyobb kritikát maga Supka mester fogalmazta meg róla azzal, hogy már az első félidő közepén lekapta a pályáról, és inkább visszaküldte az előző meccsen is játszó fiatal Nagy Krisztiánt. Alkalmi társa, a csatár Burgar se volt jobb nála, a pálya körül állók szörnyülködése és a fotós kollega epés megjegyzése (negyed óra után kellett volna lehívni a pályáról, kimosatni vele a mezét, kezébe nyomnyi egy villamosjegyet és elköszönni tőle) ellenére is csak azért maradt végig a pályán, mert már nem igazán volt több cserénk a kettéosztott keretben. Megjegyzem amit ő nyújtott, azt bármelyikünk hozta volna, elnézve az oldalvonal mellé kirugdosott labdák visszaadásainak legelképesztőbb módozatait, benne a jó Hemibá egy sípcsontos labdaátvételével, bár szóljon mentségére, bakancsban volt az öreg. (Reméljük, hogy az csak adminisztrációs hiba, hogy a klubhonlap nem köszönt el tőle is. Mármint nem Hemibá, hanem Burgar.)

Aleksandar Trninic, a szerb középhátvéd-jelölt viszont megér egy kis klikkelgetést, mert Botis tanár úr társaságában is úgy tűnt, jól mozgott. (Supka mester is így látta, és egyelőre marasztalja a szombati meccsekig.)

24 éves, 1.90 magas. Tavaly nyáron igazolt el hazájából, az élvonalbeli FK Cukaricki Stankom csapatától a szlovák másodosztályú Zemplin Mihalovcéhoz. Ha a transfermarkt.de oldal adatainak lehet hinni, akkor stabil kezdőnek csak a szlovákoknál számított, korábban legfeljebb aktuális egyesülete meccseinek talán a harmadán lépett pályára, sokszor csak csereként.

Középhátvédről általában ritkaság, róla mégis találtunk egy echte házalóvideó-szagú felvételt a youtubeon. A sebesség ugyan nem ölt elképesztő méreteket, néhány szép mentést azonban így is látni véltünk felfedezni rajta, hogy így kifacsarjam remekszép anyanyelvünket.


Adminisztrációs rész

A felkészülési meccseink összeállításai elérhetők itt, a próbajátékosok névsora pedig itt, sőt, galériánk is van:

Az én Kispest-Honvéd sztorim XIV. – NB1B, első rész.

Hollywood-i sztorit ígértem, amerikai sportfilmeket idéző fordulatokkal – ezt most meg is kapjátok. Csakhogy ezt a forgatókönyvet az élet írta, a sporttörténelem, ha szabad így fogalmaznom, így értékét mindez még inkább növeli, hisz nem egy ostoba, ujjból szopott fikción révedezünk csupán. Formabontó megoldással, ezúttal 2 részre bontva jelenítjük meg az adott szezont, jelesül 2003-04 idényét, a Kispest NB1-B-s, szerencsére kérészéletűnek minősülő száműzetését az első osztályból. A mai etap őszünket, az összeomlástól a gyors csapat- és klub-összekalapáláson át a Vasas elleni rangadósikerig és a biztos lábú novemberi zárásig tekinti át, mely szerzőnk számára egyfajta időutazást is jelentett egy szép emlékű BHSE korszakba, tartsatok hát velünk és emlékezzünk újfent!

Hol is hagytuk abba legutóbb…? Szóval a vizsgaidőszak és ezzel az egyetemi negyedév véget ért – én azonban úgy éreztem, valami sokkal mélyebb és fontosabb dolog ért véget a magyar fociban – és még inkább bennem. Az, hogy kiestünk, mi a Kispest, az egyik legfontosabb magyar klub, amelyet a legtöbben ismernek a hazai csapatok közül külföldön, ami gyerekkorom egyeduralkodója volt a honi pontvadászatban, szóval, hogy ez a csapat kiesett, felfoghatatlan volt. Ha valaki olyan ember olvasná e sorokat aki csak távolról -vagy még úgy se- figyeli a futballt és az érte rajongó emberkéket, nyilván nem értené e pátoszt, amivel írok a témáról, se a kétségbeesés fokát, mely akkor megszállt. Nyilván. De nyilván nem is ilyen arcok olvassák e blogot, úgyhogy léphetünk is tovább.

Na továbblépni, azt viszont én nem tudtam azon a nyáron. Teltek a hetek a szünetből, mentünk erre-arra az egyetemi barátokkal, és mindenki élte a boldog alma mater-éveket, leszámítva a zombiként vánszorgó szerzőnket. Aki, ha egy vörös-feketére mázolt kerítést látott a Balaton mellett, mély depresszióba zuhant; aki az Őrség-túra során egy vasi falu buszállomásán ökölbe szorult kézzel nézte az NBII-t épp megnyerő Haladás feljutását éltető kis falfirkát (valaki most jön fel, más épp most esik le, ugye), és aki dafkéból csakazértis tüntetőleg hordta azt a bizonyos Wilkinson mezhirdetéses fölsőt… Letargiámat nem egyszerűen a kiesés önmagában is borzalmas ténye okozta, hanem a Kispest felől szállingózó bizonytalan hírek: volt szó csődről, ifikkel való NB2-es indulásról és megszűnésről is. Egyik nap erről, másik nap arról, harmadik nap mindháromról egyszerre, negyedik nap már a sporttérképről való végleges eltűnésről is. Én meg ilyenkor csak néztem azt a csodás kis hímzett címert a szívem fölött, és legszívesebben töröltettem volna az agyamból minden Kispesthez kapcsolódó emléket és gondolatot, csak hogy múljon a fájdalom. De az csak nem múlt. Végül arra jutottam, ha tényleg megszűnünk, befejeztem, marad a külföldi foci, majd távszorítok a Juvénak és a Bayernnek, ami ugyan a Kispesterség bokájáig nem ér fel, egyik sem, de legalább unaloműzőnek jók lesznek, szódával elmennek. De hogy más magyar csapatra átnyergeljek, vagy más stadionban járkáljak ki, hiába biztatott erre egy-két naiv ismerős vagy távoli rokon (a szűk család meg sem kísérelte, ők tudták, hogy a Kispest nálam egy és örök, ráadásul tesóm és Apám ugyanúgy szomorkodtak belül, ha nem is olyan szélsőséges jeleket mutatva, mint a családi elsőszülött) – nos mindez szóba sem jöhetett.

Így történt, hogy a nagy busongásban bizony zseniálisan belefeledkeztem a Kispest- és önsajnálatba (jó adag volt ugyanis bennem az utóbbiból is : mi lesz vajon velem a Honvéd nélkül? Mit  kezdek a szabadidőmmel? Mit kezdek a rajongásommal?), olyannyira, hogy 3-4 hétig a sportsajtó böngészését is hanyagoltam. Minek is… Hogy olvassam a csapat nekrológját, a megszűntünkről hírt adó glosszát és a kapcsolódó menetrend szerinti klasszik Sinkovics-vezércikket? Nem, köszönöm. Történt hát, hogy egy csoporttársnőnk invitálására társaságunk Balatonlellére mert torzulni úgy 4 napra, ahonnan egy fasza nyári vírus (39 fokosan a 39 fokban nem egy idilli állapot) 1 nappal idő előtt hazakergetett. Agóniám mérséklendő egy mentes víz mellé egy Népsportot is szerváltam a vonatútra, hogy valami elterelje figyelmemet lüktető halántékomról, s valahogy egyből az 5. oldalon nyitottam ki a sajtóterméket. Ahol bizony 2 oldalas terjedelemben az abban az évben 1 csoportos NB1B keretei voltak felsorolva. (Ezt is megértük, hogy nem a színes-szagos NB1-es adatbank-kiadványban, hanem egy mezei lapszám 5. oldalán kell keresnem fotómentes keretfelsorolásunkat…). Magunkat a Bp.Vasas mellett találtam meg (Bp. Vasas? Ezek meg kik? A Vasas fél éve szűnt meg, télen, Csábi Józsi volt az uccsó vezetőedző…de ezek tényleg az igazi Vasas! Fáy utca, piros-kék… Na kik vannak ott? Igazoltak is rendesen, a mindenit: Schultz Levente, exeink, mint Füzi Krisztián vagy Plókai Atis (!!), Posza kapus, a győri Weitner, Keresztúri András, Tamási Zsolt edző Győrből no meg visszatért Tóth András csékának…úgy látom, ők a bajnokság egyik fő esélyesei… ki van még itt? Kaposvár, Pápa, áhh, outsiderek. Hm, Diósgyőr! Benne Piroska Attilával? Na ne! Nyíregyháza? Veszélyes… REAC, BKV…Vecsés… Hévíz, Bodajk, micsoda nevek… Szépen azon vettem észre magam: a “nemérdekelamagyarfocitöbbé” állapotból kezdek átlendülni a bajnokság csapatainak lemeózásába, vizslatom a lehetséges riválisokat, a lázam közben teljesen lement, na jó nem teljesen, de ez már inkább csak hőemelkedés, a torkom is jobb, a másik láz viszont, a foci- előtagú viszont emelkedik bennem, direkt a végére hagyom a saját keretünket, a szívem már a torkomban dobog, na mi kikkel próbálkozunk? És itt jött a következő meglepetés!

Először is a közel egy hónapja megszűnt Kispest-Honvéd FC helyett új néven nyomultunk tovább sportjogutódként (e frappáns definíció egy olyan formulát takar, mely az NB1B-s indulást átruházta az új klub-entitásra, a KHFC-s adósságokat és kötelezettségeket viszont nem – vagyis nem egészen, mint évek múlva látjuk majd…). Budapest Honvéd – rövidítve BpHonvéd. Azaz majdhogynem a régi, 1991-ben elhagyott nevünk jött vissza, sokakkal ellentétben ezt máig remek húzásnak tartom – ennél kb. a Kispesti Honvéd lett volna jobb, csak gondolom az túl közel állt volna az előző névhez és ha épp adósságot akarunk ledobni, az a megoldás az álmoskönyvek szerint nem sok jót ígér. Másodszor, a kispadunkon Gálhidi György neve tűnt fel. Szóval szegény Durci áldozatául esett a revelációszerű megújhodásnak, noha szerintem nem végzett rossz munkát április-május során. Gálhidi… a szurkolók szeretik, én kevésbé voltam vele kibékülve: nevéről addig az időpontig a legunalmasabb, legnézhetetlenebb játékot hozó szezonunk ugrott be. Az viszont szimpatikus volt, hogy ilyen nehéz helyzetben egyáltalán jön, beköszönő nyilatkozata pedig azt sugallta: neki még jelent valamit a Honvéd név, és tényleg kihívásként és megtisztelő feladatként néz a feljuttatásunkra. Ám legyen, én is megadom az esélyt a mesternek – döntöttem. (Kegyes arc voltam mindig is.)  Harmadszor: a játékoskeret.

Ez volt tán a legkellemesebb Überraschung. Ahhoz képest, hogy én klubmegszűnésről olvasgattam 1 hónapja, és ificsapattal számoltam legjobb esetben, ha ha egyáltalán túlélnénk… Hát itt egy egész fasza kis keret kezdett körvonalazódni! Mondjuk a mag egyik felét az előző, vészterhes szezonban már próbálgatott saját nevelések jelentették: Mészáros, Kardos, Kaszás, Vadócz, Takács Zoli, Kozarek, illetve az utolsó meccsen bevetett, “az új Détáriként” beharangozott Csobánki. Szükség is volt rájuk, ugyanis a vonatkozó új szabály szerint az NB1B-ben -ha jól emlékszem- minden csapatban szerepeltetni kellett a pályán egyszerre 2 vagy 3, 21 év alatti spílert. No és kik adnák az új gerincet e szépreményű ifjak mellé? Hát, nem sokan maradtak a kiesőcsapatból. Molnár Levi kapus mellett Hunglert fedezhettem fel az előző évi gárdából, valamint a csatársorban Borgulyát és a bundaeltiltását töltő Hamar Pilut. A zsoldossereg lelécelt. Így távozott Hrutka, aki ha anyacsapatából, a Fradiból kölcsönszerződött a pályafutása során más fővárosi alakulathoz, azokat rendre kiejtette -MTK: 1994, Vasas 2002, mi: 2003.-; Zombori, Mracskó, Filó és Erős Károly kövér gázzal szeleltek el a Bozsikból és értelemszerűen nem tartottunk igényt az megújulás során az Erős Gábor, Fedor Ottó, Simon Jani, Balogh Pál kaliberű csodákra sem. A már-már őskövületünkké avanzsáló Dubecz is pattant a másodosztály elől, a feljutó Halihoz, Torghellét az MTK vette meg tőlünk, Hercegfalvi, kokszdrámájából kimosdatva-kistafírozva szintén katapultált a Bozsikból, meg sem állva Fehérvárig. A derék Bárányos kijelentette: ő nem megy másodosztályba, ne is haragudjunk – hogy fél év múlva a szintén nem BL-indulásért küzdő rivális, a Vasas hívását fogadja el. Volt tehát is több nagy veszteség is, de összességében nyár egyfajta megtisztulást is hozott.

Megtisztulást, mert az újonnan érkezők bizony sikeréhes és motivált arcok voltak, egytől egyig. A védelembe a korábbi Vác, Diósgyőr és Fradi védelmek oszlopos és X-lábú rutinos tagját, Vámosi Csabát; az extatabányai csatárnyűvőt, Hornyák “Hentes” Vendelt és egy számomra ismeretlen, Budovinszky nevű arcot igazoltunk, aki a BVSC mellett korábban megfordult a finn és a horvát bajnokságokban is, Gálhidi pedig azt jósolta a honlapunkon, hogy az idény meglepetése lehet. Szintén e csapatrészbe érkezett a Fradinál létszámfelettivé minősülő és nyugdíjaztatni szándékozott Keller, aki azonban érzett még magában némi erőt az aktív focihoz és az akkoriban Pini által maga mellé vett, erős zöld kötelékekkel bíró Gál László klubigazgató közbenjárására a Kispest mellett döntött. A gyűlölt ősellenség Keller-Killer, erre kíváncsi leszek, morfondíroztam, bár az, hogy ő is érkezik segíteni Fradistaként, a Kispestnek, már eleve szimpatikus volt. Hát még az itteni játéka mennyire az lesz – de erről majd később. Középpályán a régi NS-adatbankok masszív NB2-es nevei közül tűnt fel néhány. Bábik Tibor pl. az Éger-Babati-Zele féle Paksban riogatta anno a másodosztály népét, de KisKarlo Vácában is megfordult az első ligában még a ’90-esek végén. Dobos Attilára először azt hittem, hogy a Loki által kinevelt félhosszú-hajú arculatról van szó, aki Bernáth-tal, Fridával és a kisebbik Madar tesóval együtt került fel a Loki A-csapatához ’95-’96 táján és ‘csabán is megfordult – de itt tévedtem, ez a Dobos egy diósgyőri illetőségű skac volt. És a lényeg: egy jó Vén Gabi. A Fradival bajnok, előtte Vácott stabil bohócliger középpályás, aki irányítóban és bal szélen is okés volt, a legnagyobb névnek tűnt az újak közül. Ez igen, ezzel már lehet kezdeni valamit – véltem. Jovan Drobnjak, a montenegrói csatár a kieső Dunaferrben szenvedett végig egy fél évet, de Gálhidinek tetszett, és magával hozta őt a vasgyáriaktól. Jó döntés volt, NB2-es szinten a csatárként és egy sorral hátrébb is alkalmazható játékos rutinja sokat ért. Csatársorban Borgulya és Kozarek mellett Csobánki és egy saját fiatal, Kovács Krisztián neve sorakozott, + egy Horváth Péter. Na itt még egyszer elolvastam a nevet, hogy jól látok-e. Ez a 2 éve még a Fradival bajnok Horváth Péter lenne, Tóth Misi akkori csatártársa? Mert maga a név elég gyakori az országunkban és a fociban is… aztán az adatait, első osztályú meccseinek és góljainak számát megnézve megnyugodtam. Ő az!

Mire leszálltam a vonatról, s Fater besegített a kocsiba, bár iszonyat gyenge voltam, a gyógyulás már megindult bennem, s a csodaszer ismét a vörös-fekete medicina volt. Hazaérve aztán megint szarabbul lettem sajna, így az aznap esti Kispest-Diósgyőr nyitány élőbeni megtekintését rögvest ki is kellett hagynom, helyette a honlapon követtem az eseményeket, és olvastam utána az elmúlt hét történéseinek, azaz a retro-mánia jegyében készült új Diadora mezeink bemutatásáról, új címerünkről, a szurkolói ankétról, Gálhidi fogadtatásáról, illetve az akkor még a hivatalos website részeként működő szurkolói fórumon a drukkervéleményekről szóló cikkeket és hozzászólásokat. Estére, miután az 5:1-es sima hazai sikerünkről (ami az egyik riválisnak számító DVTK ellen minden volt, csak kis teljesítmény nem) a magamban már temetett Honvéd és ezzel együtt a már addiktólgiai estnek minősülő mániám is újjáéledt bennem, mint a legendák főnixmadara, és nyomtattam is ki nagy bőszen az őszi szezon menetrendjét, elhatározva: egy hazairól sem hiányozhatok… Azért álljon itt a DVTK-t legyőzők névsora, ha nem is lehettem kinn a meccsen akkor is, hisz remek rajtjuk csodás alaphangot adott egy nagy menetlésnek: Molnár L.-Hornyák, Vámosi, Budovinszky, Keller-Bábik, Vadócz (Szekeres), Vén, Drobnjak (Csobánki)-Kozarek, Borgulya (Dobos).


A bajnokság 2. fordulójában valami pályacserés balhé miatt ismét otthon játszottunk, a Kaposvár látogatott hozzánk, s jelentkezett be egy jó megbúbolásra. Ők nem kaptak 5-öt mint a DVTK, megúszták 3-mal, góljainkon a duplázó Vén Gabi és a Diósgyőr ellenit követően újfent betaláló, Borgulya kezdőtársává előlépő Kozarek osztoztak. Stabil 3.000-es nézőszámunk marad a 3. hétre is, amikor a Szolnokot fogadjuk. Faterral és Öccsel ott ülünk a lelátón, és értetlenkedek, hogy miért ezt a Budovinszkyt harangozta be ennyire Gálhidi. Elképesztő a fordulékonysága, mint a 48-as csuklós busznak Wekerle szűk utcáin, és hát rendre csak előrebakkantja a labdát. Apu is fejet csóvál: “Aj-jajj.“. A közönség meg a nevét kiáltozza, főként, mikor szabadrúgáshoz jutunk. Na még csak az kell, hogy ez a szögletes mozgású fazon pörkölje rá, mondanám, de odáig (se) jutok el, hogy “Na…“, mikor a valami hihetetlen erővel megsuvasztott labda már a szolnoki kapus mögött pihen a hálóban. Basszus…-nyögöm ki, majd a második félidőben már nem lázadok, amikor Budó ismét szabihoz teszi le a labdát, s miután másodszor is a hálóba bikáz 22-ről, már felállva tapsolok. Maga a meccs gyenge játékot hozott tőlünk, de a két ágyúlövés miatt megérte kimenni. A remek rajt minta elkényelmesítené a csapatot. Hétközi MK fordulóban az NBIII-mas Soroksárt csak idegölő tizicsatában verjük, majd a hétvégén soványka döntetlenre futja Pápán. Jön is a para bennem, csak otthon nem lesz elég hozni a meccseket, kell az idegenbeli siker is. Öröm az ürömben, hogy sérülését a múltnak átadó, az idény startjakor maródi Horváth Péter először kezdő és be is talál!

A Kecsó jön, otthon, javítani kell a pápai csorbát, nézőszámunk feljebb kúszik 500 fővel (vége a nyaralásnak?). Ezúttal Kozarek él nagyon, dupláz a srác, úgy fest, végre elkapja a fonalat: látszik, élvezi a bizalmat. A második találata amúgy remek akció végén születik, ezt még ínyenceknek is ajánlanám – kár, hogy nincs youtube-on. A 3. gólunkat Drobnjak brusztolja be, 3:0 a vége.

Ismét hétközi meccs, most Tatabányán, hát ott sose könnyű, most sem az, valami fura piros mezben toljuk és fekete nadrágban, és az utolsó percekig 0:0 a meccs, hogy a kisDobos végül beverje a 3 pontot érő találatot! Nagyon kellett! Ezt a meccset két hazai követi zsínórban-megint a sorsolási szeszély. (De mi lesz itt tavasszal?! Mennyit kell nyomni majd távol a Bozsiktól??) Előbb a a Vác hajol meg – 5:0, Bábik csodaszép gólt lőtt, illetve a végén Vén Csobánkinak centerez forintosat, amit az ifjú cserejátékos 15-ről ver a léc alá. Szintén emlékezetes momentum, amint a 26. perc táján szabadrúgáshoz jutott a Vác, az epic nevű Bari Jenő állítgatta a zsugát, kapura lövési céllal, míg sorfalunk szedett-vedetten téblábolt. Ekkor érkezett egy aggódó öregbácsi-hang a korzóról az éterbe: “vigyázzatok, gyerekek, rafkós cigány“. Nem egy píszí megjegyzés, de akkor ütött. Egy héttel később a Hévíz húzza fel a váciak által mosatlanul a sarokban hagyott latex álarcokat, ezúttal is 5 a vége, Vén dupláz, Borgi és Horváth is betalálnak. A legemlékezetesebb dugó viszont a 60.-70. perc táján jött. Kb. a kispadunknál kaptunk szabadrúgást, az oldalvonal mellett. Budó érkezett persze (ekkoriban már rendszeresen skandálta a nevét a nép, bármilyen pontrúgásnál), de miután lerakta a labdát (mondom, majdnem a partvonalon, az alapvonaltól úgy 35-40 méterre), nem beadáshoz készülődött, hanem elkezdett kihátrálni a kerítéshez. Ez meg mit akar? -néztünk egymásra Öcsémmel, kapura rúgni?? Légvonalban a célpont van vagy 45 méterre, ha nem több. Budó barátunk azonban úgy tett, mint egy egyszeri mérnök. Kiszámolta fejben a legrövidebb röppályát (azaz a labda és a rövid pipa közti távot), átlőhetőnek ítélte, úgyis csak 2 fős sorfal állt be elé (ki az az állat, aki innen kapura lő? – vélhette a hévízi csapat)… és hátvédünk nekifutott, a labda pedig basszus, egyenesen, kanyar nélkül heggesztődött fel a rövid ficakba, bizony, a rövid pipába, tényleg! Én konkrétan seggre ültem a korzón a látványtól, persze hangrobbanás, Fater meg elindult még egy házisörért, sűrűn csóválva a fejét. Atya-gatya… Ezen a meccsen történt, hogy a szünetben lementem sört hozni a kis kompániánknak (ezért már a 43. perc  táján el kellett indulnom, hogy az 55. tájára visszaérjek, akkora sor kígyózott mindig a házisör-csap előtt), s mögöttem egy Axl Rose-hasonmásra figyeltem fel, aki épp azt ecseteli 3 drukkernek, hogy milyen gáz kintről nézni a többieket (játékosokat, mármint). Hát ez a Hamar! Jó lenne őt valóban a kezdőben látni… -néztem rá kedélyesen. Akkor viszont már lehervadt a mosoly az arcomról, mikor előttem sorra kerülve kicsapoltatott vagy 8 korsót magának és barátainak/üzletfeleinek. Végre én is sorra kerültem, az öreg csapos elkínzottan nézett rám, hogy “miteccik?“, hát 4 korsó, erre a koma fújtatott egyet, egy láthatatlan “BZMG” gondolatbuborékkal a feje felett, majd csapolni kezdett a decensen beszarni készülő sörcsapra feszülve. A nemes ital kb 1 milliliter-per-szekundummal “ömlött” ki a szerkezetből, az öreg homloka ezt (és a mögöttem kanyargó, még vagy 20 emberes sort) látva gyöngyözött, de nem csak a homlok, ekkor vettem észre hogy az orrán a Kretén magazin perverz tata figuráját idéző peckes giganto-csepp is hintázik. Na basszus, az kéne még ebbe a “csodás” házisörbe… Közben a csap végleg beállt, de az öreg nem esett kétségbe és a pult alól előkapott 3 db 2l-es pillepalackot, amiben jó, állott, meleg ser lapult, és ezzel töltötte fel a kb. félig álló 4 korsómat (az utánam következőknél így is jobban jártam: ők már egészében az elfekvő készletből kaptak). Ha drága Holé Sándor látta volna ezeket az állapotokat, azt hiszem lángszóróval megy rá az akkori büférészlegre (de az is lehet, hogy átveszi a vén csapos ötletét…).

5-6 forduló telhetett el a bajnokságból, mikor a Duna TV egy sportmagazinjában sikerült elkapnom egy beszélgetést, ahol kisKnézy vagy Kelemen Zsolt vendége az NB1B két toronymagas esélyesének, a Vasasnak és a Honvédnak a vezetőedzői, Tamási Zsolt és Gálhidi Gyuri voltak. A diskurzus témája nyilván az NB1B-s idény és a kilátások voltak, az új igazolások beépülésének folyamata, illetve az edzők esélylesése is szóba került. Tamási elmondta: a klubvezetés részéről az elvárás felé idén egy masszív csapat kialakítása és kb. dobogó, és egy év múlva a biztos feljutás bajnokként, de ha ez már az első idényben is sikerül, nyilván az sem tragédia. Örül, hogy ilyen vezetéssel dolgozhat együtt, és hogy van ideje építkezni; a kispadon is méltó, rutinos cserék ülnek, úgy érzi, a játékosok partnerek és jó szezont vár, stb. Ehhez képest Gálhidi jóval gondterheltebbnek tűnt. Elmondta, neki nincs választási lehetősége: idén vagy feljutunk, vagy mennie kell. Az igazolások az utolsó héten estek be, akkor állt össze sebtében a keret, csak a kezdőcsapatba tudtunk játékosokat hozni, a padon ifik ülnek. Persze nem akar panaszkodni, a fiatalok tehetségesek, és ő örül, hogy egy ilyen múltú klubnál kap esélyt-bármeddig is tartson is a periódus. Nos, nekem Gálhidi itt kezdett el szimpatikus lenni emberi oldalról is, de kissé szívszorító volt látni a különbséget: nyugodt készülés és bő keret az egyik oldalon, eredménykényszer és épphogy kilevő kezdő a másikon (=nálunk). Az más kérdés, hogy mi az egy kezdőnyi játékos igazolásával 2-szer olyan jól húztunk bele a játékospiaci kalapba, mint a kissé koncepciótlan Vasas, s mindez szerencsére az egész szezonra igaz lesz…!

Szegeden ezt követően ujjgyakorlat a sikerünk, mint ahogy a Dabas ellen is azt várnánk otthon. Pedig a meccs miatt egy családi banzájt hagytunk ott, szokott hármasunk, ám a remek, verőfényes őszi délutánon roppant trén játszunk, Drobnjak ugyan beküzd egyet, de a piros-fehérek egalizálnak. Egy nyugdíjas korzólakó szomorúan összegzett a meccs végén: “Eddig minden meccsük villanyfényes volt. A napfény zavarhatta meg a gyerekeket. Mi a dosztért nem lehetett ma is este játszani…?” Hát, a napfény igencsak megzavarhatta a gyerekeket, ugyanis Bodajki kirándulásunk is rázósra sikeredik. Az akkoriban az MTK akadémiájának futtatótelepeként funkcionáló kis bányászvárosi klub Kantáékkal, Németh Krisztiánékkal, Tusoriékkal és gyors, ötletes, dinamikus játékéval bizony borsot tör a két 5:0-ába belepöffeszkedő fiaink orra alá, 0:1, vereség a vége. Na ez nagyon nem jött jól az ősz rangadója előtt.

Bizony, az ŐSZ RANGADÓJA, jön a Vasas Kispestre. Ekkorra már a két klub kezdett elszakadni az üldözőktől, mi valamivel a Vasas előtt álltunk, az angyalföldieknek becsúszott ugyanis 1-2 meglepő pofon, nekünk viszont 2 ostoba döntetlen mellett a bodajki volt az egyetlen gyufánk csupán! A mérkőzés péntekje előtti napokat Zalában töltöttem, az utolsó egyetemi évünk egyik záró, nagy, több napos, kulcsosházas buliján, sőt, azt azt követő héten is Zalában volt jelenésem, egy több napos kistérségi interjúkörön-felmérésen-terepbejáráson. Hasonló cipőben járó csoporttársaim így egy egész hetet töltöttek délnyugati végeinken, csak egyetlen egy arc volt az évfolyamból, aki péntek hajnali 4kor felkelt, hogy a kis faluból negyed 5kor, az év során először leszakadó hóban fagyoskodva buszra szálljon, Nagykanizsáig nyomuljon, majd onnan vonattal Pestre, átszállásos várakozásokkal, hogy délután 3-ra hazaérjen, átöltözködjön, és induljon ki a hasonlóan őrült családtagokkal együtt a meccsre, majd másnap vissza Zalába… igen, ez én voltam, és máig örülök, hogy végigzúztam magam a szörnyen kora téli Dunántúlon!

Pedig maga a meccsre menetel “remekül” kezdődött. A Határ úton egy csodásan üres 42-esre szálltunk fel Öcsémékkel, csodálkoztunk is, hogy egyrészt, végre 3 kocsis szerelvényt állított be a BKV, ilyen évek óta nem volt; másrészt hogy ez meg milyen üres. No miért volt üres? Mert 1 perc múlva megjelent a metrókijáratban 20 rohamrendőr, sorfaluk közepette meg jó 2 és fél kocsinyi Vasas-ultra rohant fel a villamosra, és indultunk is. A Bozsikig csöndben lapító hármasunk a Vasas-függők majd’ minden dalát megtanulhatta kívülről, révén 3 rigmust ismételt az Armada, de azt n+1 alkalommal. A leszállás megváltás volt… Kinn a stadionban pedig évek óta nem tapasztalt focihangulat (talán a 2001 tavaszi, Dunaferr elleni 3:4 alkalmával ajzott fel utoljára ennyire a lelátói feelin’). 5500 néző, szoftosan tömött Vasas-szektor, nálunk combos korzó és tribün (ezúttal mi is ott) + tele a kanyar. Meg sajna a nadrág is a csapatnál! Az első félidő a Vasasé. 2 kapufát rúgnak, nálunk csak egy kvázi-helyzet. Kozarek itt játssza ki magát a kezdőből végleg: az utóbbi hetek szürke játékát fejelve meg egy értékelhetetlen csatárperformansszal. Horváth Péter küzd, de nem kap labdát. A második félidőben valamelyest javulunk, a Vasas meg fárad. Lesz tán valami pozitívum az idényben először látott, távolról a Gösseres Diadoránkra hajazó piros-fekete mezünkön túl is? Igen! Negyed óra van hátra, mikor Vén centerezésére a Horváthot épp az imént váltó Borgulya valahogy becsúszva odaér és elpöcköli a kifutó Posza mellett a bőrt! GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Hangrobbanás, a tribün alá beszorul a hang, de szoruljon is, adrenalinbombaként hat ilyenkor az őrjöngő kanyar mellé felzárkózó fedett lelátó! Egy pillanatra a taxist látom a korzón, mintha crowdsurf-ölne, de biztos csak haluzok. Na még 10 perc. Védekezni, mint az állat! Kozarek lejön, Mészit küldi be Gálhidi. Csak a bűn lassú Borghese marad elöl, na most ne kapjunk gólt, mert akkor már nem fogunk tudni újat lőni…! Vadi remekül szűr középen, kimagaslik az NB2-es mezőnyből… már hangos visszaszámlálás megy…még egy Vasas helyzet, de Molnár Levi a helyén van…Vége!!! Újabb 3 pontot rakunk rá a Vasasra, így van, gyerekek! Hazafele Öcsém a másnapi olaszországi kórusversenyre indulásra készülődés helyett Borgulyát dicsőíti, Fater a nagy küzdést, és persze megjósolja, hogy ez a Vasas úgy megelőz minket a szezon végére, hogy arról kódulunk, én meg csak szállok, 1 méterrel a Föld felett.

Ekkorra már magamnak is be mertem vallani: nem is bánom a másodosztályt. Nyári kriptahangulatom a múltba veszett: ez a szezon, a hazai nagy ellenfélgyalázásokkal, a Vasassal való gyilkos versenyfutással, az őszi rangadó megnyerésével és a rajt óta tartó folyamatos vezetéssel szinte az 1990-91-es érzéseket hozta elő belőlem, csak persze kissé sárgább, kissé savanyúbb kiadásban. De ahogy a magyar narancs is Pelikáné és az országé, ez az idény is a MIÉNK volt, és ennek az örömét nagyon nem vehette el senki. A csapat gerince szépen összeállt, Budovinszky Budóvá nemesült, Vámosival együtt pedig “az Ikertonyokká”. Vén Gabit Fater a kis Mendietaként aposztrofálta, az 1-2 éve szidott és leöregezett Burgonya a másodosztály inerciarendszerében alapcsatárrá lett megint, Horváth Peti lett a 2003-mas Gregor Józsi, aki nem szép, de gavallér gólokat lő, sokat. Vadócz pedig a homemade Sikesdi, a szerethető saját nevelés, aki remek dolgokat csinált ifjonc létére. Jöjjön hát az őszi hajrá, ide nekünk az oroszlánt is, ebben a hangulatban!

Oroszlánt nem, ellenben Nyíregy Szparit kaptunk, azt se kellett volna. A jó Jovan Drobnjak góljával szünetben eggyel megyünk, aztán a nyírségi Medgyesi (ha jól írom a nevét) azt hiszem dupláz, de egy tizit mindenesetre biztos ver, meg szerintem egy szabit is, 2:1 oda. Megint egy idegenbeli vereség, ráadásul rangadón. Ezért vertük le kínlódva a Vasast? Fáradunk, na. Megint 3 hazai jön zsinórban (előre félek a tavasztól… lesz egyáltalán hazaink akkor?), az idő és a játék egyre sz*rabb, de menni kell, ott kell lenni biztatni a csapatot. A REAC ellen családi színházat mondok le, Drobnjak első félidős góljára most végre nem jön válasz, Silhavy, cseh csereportásunk jól helyettesíti a sérült Molnár Levit. A BKV meccsre Balassagyarmatról esek haza újabb egyetemi terepmunkáról, két kezdőcsatárunk osztozik a 2 gólon, gyomornedveim pedig a ‘gyarmaton beszűrt Aranyfácánon és a Bozsik kriminális házisörén. A védelmünk katasztrofálisnak tetsző hibákat vét, ám a BKV két, egyedül a kapusunkra vezetett csatárziccerből sem tud betalálni. Másodosztály, köszönjük a színvonalad. A Dunaferr [Lengyel “Asszonyverő” Fecsó vezetőedzővel, aki néha még maga is beáll, asszem itt is becserélte magát a végén], próbál még a tavaszinál is jobban meggyengült keretével ellenállni. Drobnjak megint érkezik, valami fonalat nagyon elkapott a montenegrói bikanyak a szezon végén, jár is a riszpekt ennyi év távlatából! A meccs második félideje nézhetetlen, kínomban már a Lengyelt gyalázó 10/1-es sutkákon is mosolygok. A közben albán TSZ-juhakoli állapotok felé közelítő mellékhelyiségben már alig lehet meglenni, különösen az ilyen fagyos időben, hiszen mire kiolvad belőlem a vizelet, az orromba belefagy a felejthetetlen illatkombináció, amit még 1 hét Douglas üzletbeni vegetálás sem feledtetne. Kegyetlen állapotok. Aztán hármas sípszó, szezon over – legalábbis itthon. Gyarmaton van még egy zárófellépésünk, itt 1:1 a vége, Bábik a gólszerzőnk, Gálhidi dicséri a csapatokat, hogy az embertelen sártengerben is lehozták a meccset, míg az akkor épp a nógrádi NB1B-seknél czukkoskodó Kis Károly a masszív Honvéd elleni 1:1-ért magasztalja a sajátjait. Az NS meg közli: “a mérkőzés záróakkordjaként a vendégszurkolók beszakították a pálya kerítését“. Minden jó, ha jó a vége.

Az ősz alapcsapata:
Molnár L.- Hornyák (Bábik), Budovinszky, Vámosi, Keller – Dobos, Vadócz, Drobnjak, Vén – Borgulya (Kozarek), Horváth P.
Pályára lépett még kapusposzton a megbízhatónak tűnő, de semmi extra cseh Silhavy, a védelemben középen ritkán Hungler Gábor és Szekeres Jani, jobboldalt Mészáros Attila, baloldalt pedig Takács Zoltán. Középpályán Bábik kezdte az idényt jobboldalt, hogy Hornyák kegyvesztésével jobbhátvédbe menjen hátra; Kaszás Endre pedig szezonkezdéskor volt jellemzően csere. Padunk főként e poszton volt vészesen szűk, ide mindenképp igazolni kell majd tavaszra! Csatársorban a jelzett alapkezdő-kettősön és az idényt még kezdőként indító, de az eséllyel kevéssé élő és cseresorba visszasüllyedő Kozareken túl csak Csobánki jelentett alternatívát, így a téren is bízhattunk az igazolásokban.

Amilyen szörnyen indult, olyan szépen zárult ez a 2003-mas ősz. Az egyetem utolsó előtti féléve nálunk, geográfusoknál a legszivatósabb: vagy 180 oldalnyi, nem netről levadászható, link copypaste, hanem súlyos, utánajárós, akár hetes terepmunkákat is igénylő beadandók összeheggesztése, 10 vizsga, 2 brutálszigorlat (az egyik 5, a másik 8 félév anyagából), és közben folyamatosan ott lebeg az ember felett a bizonytalanság, hogy fél év és vége, jön a nagybetűs élet, lehet melót keresni, és e téren tanáraink és a felettünk végzők tapasztalatai nem sok jóval kecsegtettek. Ebben a zűrzavaros időszakban tűnt úgy, hogy a szenvedély, a “több, mint hobbi” Kispest kiesik alólam, de nem, nem így történt, új névvel és új külcsínnel, új arcokkal a keretben, de a régi helyen folytatódott a Kispest-történet, az Én Kispest-Honvéd-Sztorim, és ráadásul annyi szenvedős év után végre egy (ha ehhez egy osztályt kellett is esni, de) sikeresnek tűnő szezonnal. Első helyen fordultunk tehát rá a téli felkészülésre, első helyen karácsonyozhattunk, és pl. amikor Faterral mentünk fát venni 23.-án, hát jó volt elautózni a Bozsik előtt, hogy most nem az utóbbi évek reménytelensége, hanem egy helyre kis csapat szelleme lebeg a bejárat felirata és a centerpálya felett. Nehéz volt ugyan megszokni, hogy az NS-ben ezentúl a 8. oldaltól hátrafele kellett keresni magunkat és többnyire csak az összeállításokat közölte le a lap, meg most már Gálhiditől is a legendás “egy bővített mondatos NBII-es edzőnyilatkozatok” fértek csak be, nem voltak rólunk cikkek és TV-s sporthírek (bár a Vasas-meccset közvetítették…), de a lényeg az kinn volt a sorompón túl, a mi alakulgató kis csapatunk, amelyik vezette, magabiztosan vezette az utóbbi 20 év legerősebb második vonalát, így a thrillernek induló év erőteljesen happy end-es dráma felé kezdett átalakulni.

Happy end…addig azonban még sok minden kellett történjen.
Sőt, a január hozott olyan fordulatokat is, amik nem ebbe az irányba visznek majd, így érdemes velünk maradnotok, izgalmas események sora jön majd a “MI4:Kispest Comeback” című filmünk második felvonásában is. (Nem mintha olvasóink nem tudnák a sztori végét, de hadd játsszon kicsit a derék szerző a szavakkal, ha már olyannyira szeret hatásvadász lenni).

 

Dresszdilemma: itt a második menet fél éven belül

Magunk sem hittük volna: mindösszesen fél év múlt el legutóbbi vadonatúj mezeinket bemutató, vagy legalábbis az ügyben találgatásokba bocsátkozó, utóbb – racionálisan gondolkodva – felelőtlennek ítélhető, de átlagdrukkerre oly jellemző, hasraütésszerű tippelést sem mellőző és szavaztató posztunk óta, most ismét feltárul blogunk mezes aktája, hogy újabb irat kerüljön az eddigi opusok mellé.

Nyáron még nagy örömmel tudósítottunk a Nike őszi szezonra szánt vadonatúj csíkos és fehér dresszeiről, azonban az amcsi kompánia szezonkezdeti szállítási késlekedése valószínűleg rányomta a bélyegét a klubbal való, addig kétségtelenül virágzó együttműködésre. A végletekig felháborodott Hemi úr emiatt dönthetett úgy, hogy a Harmony-Diaby-Marshal triumvirátust a klubhoz irányító talján Porsche-tulaj menedzserre, az azóta nemzetközi igazgatónkká avanzsált (és Lovi kollégánk által konzekvensen zsíros hajúként aposztrofált) Fabio Cordellára hallgatva ezúttal egy csizmaországi céggel köt kontraktust.

Így jött képbe a tavalyi év végén először a Legea, később pedig a végső befutó Givova, amely egyébként a Rákóczit már szponzorálta a 2009-2010-es szezonban. Nem mondható túlzottan nagymúltúnak a salernói vállalat, hiszen mindössze négy éve, 2008-ban alapították, ehhez képest viszont már több olasz első- (Chievo, Catania) és másodosztályú (Modena, Salernitana, Avellino) klub mellett a máltai válogatott, illetve a szerb olimpiai csapat technikai szponzorának mondhatja magát. Összességében nem egy Kappa vagy Lotto – riposztozna lemondó tekintettel a fenti tényeket hallván a pöffeszkedő Hólé Sándor, majd jókorát harapna egy maradék kakaós csigába.

Nézzük tehát a tényeket: az utóbbi időszak Nike-s hagyományaihoz képest változás, hogy a klub ezúttal nem kettő- (egy hagyományosan piros-fekete csíkos, illetve egy fehér), hanem mindjárt háromféle garnitúrát választott a kínálatból, ami magyar viszonylatban luxusnak számít, főleg annak a tükrében, hogy az őszi bajnokikat egy színben sikerült végigtolni.

Az elsőszámú mezünk nem sokban tér el az eddigiektől: a legnagyobb változásnak talán a különös gallér számít. Imádkozunk, hogy ez ne legyen olyan iszonyatosan szűk, mint legutóbbi talján szállítónk, a Macron esetében, azt ugyanis csak egy varrónő utólagos segítségével lehetett hordhatóvá tenni. Megemlítendő még, hogy a Nike pirosával szemben ezt a darabot – a vállon futó csík miatt – inkább a fekete dominálja, a hátán pedig nincs egyszínű felület a mezszámok és nevek számára. Szerencsénkre Danilo egykori szlovák klubja, a Spartak Trnava pontosan ezt a modellt használja, így számos akciókép is fellelhető róla. Ezek bizonyítják, hogy vállalható mezről van szó.

Továbbgördülve megállapíthatjuk, hogy a vezetőség által berendelt fehér alapszínű készlet nem a hagyományosan unalmas és emiatt kevésbé kultivált Nike-fajta. Egy arany elemekkel díszített fehér felső-fekete gatya kombóról van szó, amely igen bátor választás, főleg, hogy csupán próbababás fotót találni róla, melynek konzekvenciája annyi lehet, hogy kis modellen nem áll jól a kb. XXL-es, tehát majdnem Zelenka-mértékű sörfogyasztást feltételező szerkó.

A tartalék tartalékaként beharangozott utolsó mezcsoda egy egészen meglepő és egyben rendkívül unalmas tiszta sárga alkotás fekete mintával. Alapszínként a kilencvenesek közepi Diadora-korszak óta teljesen eltűnt a Bozsik környékéről a citromszín, most azonban még egy esélyt kap, de csak abban az esetben, ha az első két garnitúra mosásban van, vagy a szurkolók letépik azokat spílereinkről az Üllői úti Horváth Adrián-mesterhármas ünneplése közepette.

Ennyit tudunk tehát jelenleg, azonban a kérdéssel foglalkozó marketingosztály egyik napról a másikra képes megváltoztatni mezpreferenciáit, így lehetséges, hogy az idei kollekció teljesen más darabjai kerülnek végül a tavasz kezdetén a szertárba. További gondokat okozhat a cuccok ajándékboltban való értékesítése, hiszen úgy tűnik, az olasz kollégák még akkor sem lennének hajlandók nadrág nélkül küldeni mezeket, ha a klub a redkívül tehetséges Szuri Bá’-CorLEOne Oroszlán-duót felajánlaná dizájnernek a következő néhány idényre. Ennek következtében jelentős árnövekedésre kell számítani a Nike-termékekhez képest, a vásárló pedig hiába kér gatyesz nélküli felsőt olcsóbban, ilyen nem fog létezni, de legalább lesz miben nekiállni a nyári hónapok szombat délelőtti fűnyírásainak.

Próbajátékosok @ 2012 tél

  1. Francis Doe: időközben Malajziába igazolt. (cikkünk)
  2. William Jebor: meg sem jelent. (cikkünk)
  3. Jami Puustinen: egy edzés után elfáradt, majd hazament. (cikkünk)
  4. Stefan Pötzl: két edzés után úgy döntött, máshol folytatja. (cikkünk)
  5. Mihai Dina: Tököl ellen gól, gólpassz. (cikkünk, Tököl elleni meccs, nem marasztaljuk)
  6. Faggyas Milán:
    • Tököl ellen végig a pályán. (cikkünk, Tököl elleni meccs)
    • Ruzomberok ellen egy félidőt a pályán.
    • Dunaszerdahely ellen végig a pályán, gólt lőtt.
    • Haladás elleni első meccsen egy félidőt játszott. Átigazolásáról továbbra sincs hír.
    • Zlate Moravce ellen egy félidőt játszott. A szerződtetéséről továbbra sincs hír. (2012.02.13.)
    • 2012.02.14.: 3 és fél évre aláírt. (honvedfc.hu)
  7. Natanael “Nathan” Costa: Középhátvéd. 
    • Tököl ellen végig a pályán. (cikkünk)
    • Ruzomberok ellen végig a pályán, gólt lőtt. Nem marasztaljuk. (cikkünk)
  8. Miskovicz Roger:
    • Tököl ellen csereként állt be, gólt lőtt.
    • Az első Ruzomberok elleni meccsen játszott. (cikkünk)
    • A Pécs ellen egy félidőt játszott.
    • A Tiszafüred ellen csereként szerepelt.
  9. Aleksandar Trninic: Középhátvéd. 
    • A második Ruzomberok elleni mérkőzésen végig a pályán. Győr ellen újra megnézi Supka mester. (cikkünk)
    • Győr ellen végig a pályán, gólt lőtt. Supka szerződtetné.
    • Távozott. (honvedfc.hu)
  10. Dalibor Pandza: Jobbszélső. A második Ruzomberok elleni mérkőzésen egy félidőt kapott. Nem marasztaljuk. (cikkünk) (honvedfc.hu)
  11. Dejan Burgar: Csatár. 
    • A második Ruzomberok elleni meccsen végig a pályán. (cikkünk)
    • A Pécs ellen egy félidőt játszott.
    • Távozott. (honvedfc.hu)
  12. Emir Hadzic: Csatár. 
    • Az első Ruzomberok elleni meccsen végig a pályán, gólt lőtt. Győr ellen újra megnézi Supka mester. (cikkünk)
    • Győr ellen végig a pályán, gólt lőtt. Supka megtartaná.
    • 2012.01.30.: 3 és fél évre aláírt. (honvedfc.hu)
  13. Deák Márton:
    • A soproni középpályás végig a pályán volt a Ruzomberok ellen első mérkőzésen. Győr ellen újra megnézi Supka mester. (cikkünk)
    • Pécs ellen végig a pályán.
    • BKV ellen végig a pályán.
  14. Navarrete: Középhátvéd. 
    • A Pécs ellen egy félidőt kapott.
    • A BKV ellen egy félidőt kapott, miközben a Nemzeti Sport szerint addigra már fél évre kölcsönvettük.
    • A Haladás elleni első meccset végigjátszotta, és továbbra sem egyértelmű, hogy átigazoltuk-e, vagy sem.
    • 2012.02.14.: fél évre kölcsönvettük. (honvedfc.hu)
  15. Mathias Porcari:
    • Jobbszélső, a Pécs ellen egy félidőt kapott.
    • 2012.02.12.: 1 évre aláírt (kölcsönbe). (honvedfc.hu)
  16. Aziz: Kuvaiti csatár. 
    • A BKV ellen egy félidőt támadóként, egy félidőt jobbszélsőként játszott. Nem marad. (nso.hu)
    • [Ennek ellenére] a Dunaszerdahely ellen egy félidőt játszott.
  17. Aleksei Alekseev: Lett csatár. 
    • A BKV elleni meccsen végig a pályán volt. Nem marad. (nso.hu)
    • [Ennek ellenére] a Dunaszerdahely ellen egy félidőt játszott.
  18. Zubavicius Vygantas: Lett balhátvéd. 
    • A Dunaszerdahely ellen mérkőzésen végig a pályán volt.
    • A Haladás elleni első meccsen egy félidőt kapott. Supka nem kívánja átigazolni.
  19. Marko Vidovic: montenegrói balhátvéd.
    • A Haladás elleni második meccsen végig a pályán volt, Supka még egyszer megnézné.
    • A Zlate Moravce ellen egy félidőt játszott, Supka megtartaná.
    • Hiába szerette volna marasztalni a mester, nem sikerült megegyezni a játékossal. (nso.hu)
    • Talán mégis? (2012.02.18.)
    • 2012.02.20.: 3 és fél évre aláírt. (honvedfc.hu)
  20. Bogdan Apostu: román csatár.
    • A Haladás elleni második meccsen végig a pályán volt, gólt lőtt, Supka még egyszer megnézné.
    • Zlate Moravce ellen már nem játszott, nem tudtunk megegyezni vele. (2012.02.12., Nemzeti Sport)
  21. Joel: Nigériai Kameruni Libériai csatár.
    • A Zlate Moravce ellen játszott, Supka tovább tesztelné. (Vajon ez a Joel már “Sunnyboy”?)
    • A Tiszafüred ellen játszott, Supka nem volt elájulva tőle.
  22. Juhász György: Baloldali védő Békéscsabáról.
    • A Tatabányai meccs után rendezett egymás ellenin tesztelték.
  23. Rasztovits Dávid: Középpályásként is bevethető támadó.
    • Nem egyértelmű, hogy róla van szó, de a Tiszafüred ellen játszott egy félidőt. (A klubhonlapon nincs információ a mérkőzésen szerepelt cserejátékosokról.)
  24. A rejtélyes csatár, akivel már megegyeztünk, de csak hétfőn (02.20.) derül ki, hogy jön-e végül.

+1: Joel “Sunnyboy” Toé: ???