Az első szó jogán utoljára – hanta búcsúzik Supinnyótól

Az NSO információi szerint Supka Attila Pécsre igazolt.

Ajjaj. Ez volt az első gondolatom, amikor először megláttalak néhány éve Csepelen a pálya szélén. Új tulaj, lesz majd szép stadion, akadémia a fiataloknak, ütőképes csapat, és edző. Erre kineveztek téged. Hogy lesz itt újabb aranykor, érmek tömkelege, teltházas meccsek?

A békéscsabai korszakodban kifejezetten nem kedveltelek, ha finoman akarok fogalmazni. Egy exkispesti, aki benntartja a Csabát, miközben – története során először – kiejti a Honvédot. Nyilván nem volt szándékod, te győzni akartál, és másokat megelőzni, mindegy kit. Én persze tudtalak hibáztatni, de tudod, így működik egy szurkoló lelke.

Debrecenben bajnok lettél, horvát nagymenőket aláztatok, én pedig értetlenkedtem, hogy ez vajon ugyanaz a Supka? Miért téged nézett ki a Loki, mit láttak benned? Aztán hoztad az eredményeket.

És hiába az itthon bőven parádés pedigréd, amikor megláttalak Csepelen a pálya szélén, mégis csak egy ajjaj jött ki belőlem. Fene tudja már miért, de nem vártam sokat tőled.

Gyenge volt az ősz, nem láttam mitől vagy több Dolcettinél, akit a relatív eredménytelensége ellenére valamiért mindannyian kedveltünk. Télen igazoltál, igazoltatok, majd jött egy olyan év, amire akkor már másfél évtizede nem volt példa Kispesten. A naptári évben az MTK mögött másodiknak futottunk be! Elképesztő.

Dobáltunk a Megyerin. Magasra, nagyon magasra. Címet nyertél nekünk!

Közben nyáron valamit nagyon összeraktál, és a következő bajnokság első körében hosszasan vezettük a tabellát. Mit vezettük, úgy tűnt, tizenháromról tizennégyre léphetünk végre, bennünk van az arany. Újra az volt Kispest-szurkolónak lenni, mint volt a nyolcvanas években, a kilencvenes elején, hogy csak az általam megéltekig menjek vissza. Nem simán egy csodálatos és semmihez sem fogható érzés, hanem olyan, amikor nem csak a magunk vállát verdessük, és mondogatjuk a jól betanult mantrát (néha magunk sem hiszünk benne, de), nagycsapat, igazi nagycsapat vagyunk, az eredmények ekkor minket igazoltak. És közben eltűnt az a jellegzetes fülbevaló is.

Tatabánya.

Tavaszra megfordult minden. Te álltál a kispad mellett, széttártad a karod, a sorozatos egygólos vereségekkel nem tudtál mit kezdeni. Kezdtek helyetted mások. Akkoriban azt hittük, minden a te hibád, mára úgy hisszük, az a széttárt kar mást jelentett. Csendben voltál, pedig tudtál valamit?

Nem vártad meg az év végét, mentél, és bevallom, nem fájt nagyon és érted a szívem.

Mielőtt visszatértél volna, volt itt egy máléPölő, aki hiába menetelt az Intertoto-kupában, a bajnokságra összeomlott a csapata. Volt itt egy Sisa tréner, a világ talán legszerethetőbb embereinek egyike, de a csapat vele sem működött. Ahogy nálad és akkor, úgy náluk is lassan fel-feltesszünk magunknak a kérdést: valóban az ő hibájukból? Morales bemondta a terített betlit, lecserélte szinte a teljes csapatot, hozta a saját embereit – és az eredményeket. Foci ugyan nem volt, legfeljebb pontok egy olyan gárdától, amelyiket nagyon nem szerettünk nézni.

Tavaly januártól újra te következtél. Elsőre egy szokásos ajjaj (már csak reflexből is) azért ismét elhagyta a számat, de annyit addigra már tudtunk, talán te vagy az egyetlen, aki képes (viszonylag) normálisan összedolgozni a tulajjal. Ha más nem, ez érdemszerű dolog manapság Kispesten.

Ahogy jöttek a meccsek, látszott, te itt bizony akarsz valamit. Szinte nem volt cserepadod, mégis volt valami játéka a Honvédodnak, és tizenegynéhány játékossal csináltál egy korrekt tavaszt, miközben az utolsó fordulók környékén már lehetett hallani, ősszel itt több lesz, jobb lesz, játékosok fognak érkezni.

És akkor az ősz, a második olyan őszöd, amikor – és csak akkor, csak veled – eredményeket tudott felmutatni a legújabbkori történelmét megélő Honvéd. Néhány éve még a csapatot ajnároztuk, most viszont te lettél a valaki, aki miatt működni véltük a rendszert. Kinőtted magad, és a mindig kritikus kispesti közönség végleg elfogadott, elfogadta, hogy nekünk az nagy dolog, ha egy Supka Attila ül a kispadunkon.

Lehet, az elmúlt hónapokban kaptál hideget-meleget, tudd be a szurkolók lelkének, de tudd azt is, a többség mindvégig kitartott melletted. Ahogy te is, mi is tudtuk, az eredményesség fenntartásához nem elég darabra meglenni, ha egy melegvérű organizmusnak kitépik a gerincét, az nem lesz több, mint egy vízzel teli lufi, tartás nélkül, a legkisebb ellenállás felé elfolyva. Mégsem adtad fel, csináltad tovább, és mi láttuk rajtad, baromira elment a kedved az egésztől, sőt, úgy gondoltuk, elvették a kedved az egésztől. Téged itt ünnepelni, de legalább megbecsülni kéne, azért kellene dolgozni, hogy aládtegyenek egy olyan csapatot, amivel lépésenkét tudsz majd előrehaladni. Helyette azonban mit kaptál? Egy határait feszegető költségvetést, lyukak tömködését a játékoseladásokból, esetlegességet, és egy halom játékost, akit vélhetően sosem kértél. Ígértek neked koncepciót? Ha igen, megszívattak. Sajnáljuk. (Ha itt most továbbmennék, talán az lenne a következő gondolat, hogy te voltál az, akiben a tulaj és a klubmodell működésének minden hibájára, nyűgére, általunk képzelt hülyeségére a magunk válaszát megtaláltuk, aki a mi emberünk volt az elemekkel szemben, és aki úgyanúgy kevés lesz egyszer, mint mi.)

Ajjaj de ezúttal teljesen más ajjaj. Én megtanultam tisztelni, kedvelni Supka Attilát az elmúlt másfél évben! Így ez az ajjaj most a bánat hangja, mert félő, újabb ajjajok jönnek, de azok már nem a te gondjaid lesznek. (Nehogy félreértés legyen, nem Winston Smith-i értelemben vettem észre magamon, hogy szeretem Supka Attilát, hanem olyan érvek mentén, amik egy szurkolónak fontosak igazán.)

Lettél valaki a szememben – és talán mondhatom: a szemünkben. Olykor ha vidékre követtük a csapatot egy-egy idgenbeli meccsre, a kocsiban te voltál az egyik, akit rendszeresen parodizáltunk, és ha valakit parodizálnak, az tényleg valaki. Volt, hogy lenémítottam a tévét, miközben nyilatkoztál, mondtam magamban a mondataidat, majd másnap láttam ugyanazt leírva. Bármi változott a csapat környékén, általában előre bemondtuk szinte a teljes várható kezdődet, mert felfedezni véltünk benned valami szándékot. És akkor még Horét is behoztad mindig a nyolcvanadik perc környékén. A vajszínű öltönytől (szigorúan mellénnyel) fokozatosan eltolódtál a farmer-zakó irányába, és bár hülyeség, de mi ezt is figyeltük, mert érdekeltél minket.

Nekem hiányozni fogsz, mert nekem te lettél a legutóbbi évek kispesti mestere. További sok sikert, és várunk vissza!

Ajjaj.

(Természetesen Supka Attila távozásával fogunk még foglalkozni, ez a poszt csak veghhanta és a hirtelenség okán született meg.)

Percről-percre a negyedik helyért

Sajnos úgy alakult, az elmúlt évek legfontosabb Honvéd-meccsére nem sikerült lejutnunk. Sőt, a tévé – érdekes módon – nem a negyedik helyre legesélyesebb csapat meccsét adja, hanem a Paks-Fradit, vagyis legfeljebb csak a híradásokból értesülhetünk a pécsi eseményekről.

Folyamatosan frissülő posztunkban percről-percre próbáljuk majd követni a négy számunkra érdekes meccset, valamint a történések függvényében a minitabellánkat.

14:30 Itt a kezdőnk: Kemenes – Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic – Marshal, Hidi – Tchami, Németh, Ivancsics – Délczeg Padon: Sánta, Hajdú, Bozovic, Horváth, Faggyas (forrás: MLSZ adatbank)

15:00 Kezdéskor: 4. Honvéd 43p, 5. Kecskemét 42p, 6. Paks 42p, 7. Diósgyőr 40p. A negyedik helyhezéshez kapcsolódó számolgatás ebben a posztban elolvasható.

15:01 Máris vezetünk! Tchami góljával Pécs-Honvéd 0-1. Az állás: 4. Honvéd 46p, 5. Kecskemét 43p, 6. Paks 43p, 7. Diósgyőr 41p.

15:03 Diósgyőr-Vasas 1-0 Az állás: 4. Honvéd 46p, 5. Diósgyőr 43p, 6. Kecskemét 43p, 7. Paks 43p.

15:10 Paks-FTC 1-0 Az állás: 4. Honvéd 46p, 5. Paks 45p, 6. Diósgyőr 43p, 7. Kecskemét 43p.

15:12 Egyenlített a Pécs. Pécs-Honvéd 1-1 Az állás: 4. Paks 45p, 5. Honvéd 44p, 6. Diósgyőr 43, 7. Kecskemét 43p.

15:17 Diósgyőr-Vasas 2-0.

15:19 Egyenlített a Fradi is. Paks-FTC 1-1. Az állás: 4. Honvéd 44p, 5. Diósgyőr 43p, 6. Kecskemét 43p, 7. Paks 43p.

15:19 Diósgyőr-Vasas 2-1

15:20 Vezet a Fradi! Paks-FTC 1-2. Az állás: 4. Honvéd 44p, 5. Diósgyőr 43p, 6. Kecskemét 43p, 7. Paks 42p.

15:23 Fordított a Pécs. Pécs-Honvéd 2-1 Az állás: 4. Diósgyőr 43p, 5-6. Kecsekemét 43p. 5-6. Honvéd 43p, 7. Paks 42p. Jelenleg a Kecskeméttel minden mutatónk azonos.

15:27 Diósgyőr-Vasas 3-1

15:35 Egyenlített a Paks. Paks-FTC 2-2 Az állás: 4. Diósgyőr 43p, 5-6. Kecsekemét 43p. 5-6. Honvéd 43p, 7. Paks 43p. A Paksnak 11 győzelme, a Diósgyőrnek 13, nekünk és a Kecsónak 12 van és ez rangsorol.

15:36 Már vezet a Paks. Paks-FTC 3-2 Az állás: 4. Paks 45p, 5. Diósgyőr 43p, 6-7. Kecskemét 43p, 6-7. Honvéd 43p.

15:38 Diósgyőr-Vasas 3-2

Pécsett már félidő van. A szöveges tudósítások szerint nekünk van több helyzetünk, jó lenne, ha kihasználnánk őket.

Félidő Pakson is, ahol Oláh két percen belül két helyzetével kiejthette volna a játékból a hazaiakat.

15:45 Vezet és emberelőnyben a Kecsekemét. Siófok-Kecskemét 0-1 Az állás: 4. Kecskemét 45p, 5. Paks 45p, 6. Diósgyőr 43p, 7. Honvéd 43p.

Lefújták a félidőt Diósgyőrben és Siófokon is.

16:00 Mi már elkezdtük. Németh helyett Faggyas jött be.

16:01 Paks-FTC 4-2

16:04 Egyenlítettünk! Gege büntetőjével: Pécs-Honvéd 2-2 Az állás: 4. Kecskemét 45p, 5. Paks 45p, 6. Honvéd 44p, 7. Diósgyőr 43p.

16:05 Újra vezet a Pécs. Pécs-Honvéd 3-2 Az állás: 4. Kecskemét 45p, 5. Paks 45p, 6. Diósgyőr 43p, 7. Honvéd 43p.

16:07 Beszarás, ilyen nincs! Délczeg fejesével újra egyenlítettünk: Pécs-Honvéd 3-3 Az állás: 4. Kecskemét 45p, 5. Paks 45p, 6. Honvéd 44p, 7. Diósgyőr 43p.

16:10 Hidi helyett Hajdú.

16:16 Vezetünk! Faggyas góljával: Pécs-Honvéd 3-4. Az állás: 4. Honvéd 46p, 5. Kecskemét 45p, 6. Paks 45p, 7. Diósgyőr 43p.

Soha nem fájt még ennyire, hogy nem vagyunk ott egy meccsen.

16:23 Siófok-Kecskemét 0-2

16:24 Utolsó cserénk: Vidovic helyett Horváth.

A virtuális negyedik helyen kezdjük el az utolsó negyedórát.

16:35 Még tíz perc.

16:45 VÉGE! Negyedikek lettünk!

  • Pécs-Honvéd 3-4
  • Paks-FTC 4-2
  • Diósgyőr-Vasas 3-2
  • Siófok-Kecskemét 0-2

A végeredmény: 4. Honvéd 46p, 5. Kecskemét 45p, 6. Paks 45p, 7. Diósgyőr 43p.

Vissza a helyünkre!

Vannak az elmúlt hetek, mint egy történelmileg exlex állapot. Volt előtte valami, van most valami, csak közte volt más, amit jobb nem feszegetni micsoda. Hónapokról beszélünk, ahol az elején eredményesek voltunk, majd a végére megtaláltunk valamit, amit a játékunknak lehet nevezni. És közben mindvégig honvédosok voltunk.

Honvédosnak lenni nem egyszerű. Egy nagycsapathoz tartozunk, évszázados gyökerű elvárásaink vannak, közepesen sötét közelmúlttal. Remek őszök, halovány tavaszok hagyományosan. Stabilitás, nyugalom, majd pénztelenség, széthúzás, rohadás, hogy aztán újra stabilitás és nyugalom legyen. Csak épp az eredményesség került el közben minket. Mégis vagyunk néhányan, és láthattuk, a hazai, Győr elleni kupadöntőn újra meg tudtuk tölteni a sokat látott Bozsikot. Voltunk, vagyunk, leszünk, egy olyan kincs őrzői, aminek a világon csak nagyon kevesen. Mi vagyunk a Kispest, a Honvéd.

Tudunk hamar feladni, tudunk nagyon szereteni, nehezen fogadjuk el a kívülről érkezetteket, örök és sosem múló szerelemmel tekintünk a legendáinkra. Ez mind mi vagyunk. Összetett létforma, egyszere kispesti és egyszerre honvédos.

Hogy miért volt fontos az iménti bevezető? Utolsó fordulójához érkezett a bajnokság, és még mindig esélyesek vagyunk az igen előkelő negyedik helyre. Honvédossággal kezdtünk, a hajtás után számokkal folytatjuk, és közben próbáljuk megérteni az elmúlt évünket.


Egy, azaz egy meccsbe kell sűrűsödjön az egész idényünk. Csodálatos őszt mentük, csodálatos meccseket játszottunk, újra útra keltünk, áztunk Szombathelyen, barnultunk Egerszegen, fagytunk szarrá Győrben, de megérte. A csapat kiszolgált minket, a fiúk játszottak, az eredmények pedig jöttek. Újra felemelt fejjel járhattunk, büszke honvédosokként éltük a napjainkat. És akkor jött egy tél, mentek sokan, majd következett a szomorú tavasz, de az esély még mindig megvan, a negyedik hely elérhető, és hisszük, össze is jön.

Tizenhét. Szinte nagykorú az utolsó negyedik helyezésünk. Akkoriban Illés Béla, Hamar Pilu, Pisont, Vincze, Orosz, Negrau szaladgált a Bozsikban, pofonért járt ide az olasz bajnok Sampdoria, a Manchester United csak egy évszádadonként egyszer előforduló Roy Keane-duplával tudott nyerni, csaptuk a holland helyezett Twentét, ráadásul hazai pályán csak a legritkább esetben szenvedtünk vereséget magyar csapattól. Talán néhányan még emlékeztek, a korabeli Nemzeti Sportban a fordulót felvezető cikkek mellett egy kis dobozban vezették, hogy melyik csapat mióta veretlen otthon. Nem volt ritka nálunk a két év sem. Tizenhét nehéz, megaláztatásokkal teli év végére tehetnénk most pontot. A magyar bajnokságok történetének negyedik legeredményesebb klubcsapata vagyunk, sokkoló a majd’ két eredménytelen évtized.

A sorsunk a kezünkben, ahhoz a Pécshez látogatunk, amelyik az elmúlt hat fordulóban rendre kikapott, sőt, március közepe óta képtelen nyerni. Három rúgott góljára tizennégyet kapott közben, vagyis közel sem az a veszélyes ellenfél, amelyik a nyitány után sorra húzta be a meccseit, és még októberben is arról beszéltünk, vajon a Debrecen és a Győr mellett a Munkás Mecsek lesz a bajnokság harmadik esélyese.

Sanyi bebaszta! Ritka revelatív élmény volt az a 92. perc otthon a Pécs ellen. Egész meccsen nyomtunk, szinte egykapuztunk, majd Bajzát betalált, mi pedig szaladhattunk az eredmény után. Közel voltunk ahhoz, hogy elkönyveljük a vereséget, elfogadjuk, a Kispest-faktor élt, él és élni fog, amíg a Föld kerek, vagy amíg nem koronázunk Pisont után egy újabb királyt. És akkor jött Sanyi és bebaszta. Szó szerint. Németh Norbi lőtt minden mindegy alapon, Dibuszról kipattant és Sanyi bebaszta. Karok a levegőben, pontot szereztünk, és hirtelen nem érdekelt senkit, bizony itt kettőt leadtunk. Az a meccs Sanyiról szólt, és rólunk, akik bebizonyítottuk magunknak is, tudunk ünnepelni, tudunk boldogak lenni.

Kemenes – Lovric, Kostolani, Botis, Novák – Horváth – Abass, Németh, Zelenka, Hajdú – Délczeg. Ezzel a csapattal kezdtük a bajnokságot 314 napja. Vereség a Győrtől, de a játék bíztató, szinte lefociztuk a későbbi bajnokesélyest. Bosszúsan, de mégis nyugodtan indulhattunk haza, ez a játék bőven elég lesz a biztos középmezőnyhöz. Rendben, a jó Mareket (Kostolani) azonnal indexre tettük, de a többiekben láttuk a perspektívát. Zelenka tanári labdákat osztogatott, Németh Norbi hazatért, Délczeg jó lesz majd, Abass gyorsabb, mint valaha, és akkor még ott van a hamarosan bevetethő Danilo, Tchami, Debreceni, Akassou, valamint Gege. Szinte minden posztra két jó, de legalább erős közepes játékos a keretben, gyorsak vagyunk, az erőnlétünk parádés, szétfutunk mindenkit, csak legyen hozzá valaki, aki majd bevágdossa a helyzeteket.

Tizenegy, és nem tizenegyes, habár nem kicsit a büntetőkről is szólt a fenti 314 nap. Most azonban azokról szólnánk, akik kifutnak a pályára, hogy elverjék nekünk a Pécset. A téli szünet játékoscseréi után mostanra kezd kialakulni újra valami, egy olyan csapat, amelyik ha nem is eredményes, de legalább a meccsek nagy részében futballra emlékeztető dolgokat művel. Supinho mester hatalmas értéke, hogy a szükségből képes erényt kovácsolni, még ha ez mostanság nem is párosul olyan eredményességgel, mint a tavalyi tavasz, és az akkor nagyjából tizenhárm fős keret. Ceolin idehozatala csalódás lett, Hadzic állandóan sérült, Bozsó Bozsovic, a csatársor nem hozza gólokat, a középpálya nem tartja meg a labdákat, de mégis, valami alakulni látszik. Gege hátrébb került egy sorral, ha elkapja a fonalat, az egész bajnokság legjobb labdáit pakolja oda a társak elé hatvanról; Vécsei berobbant a csapatba, olyan passzai vannak az ellenfél harmincasán belül, amiket talán Zelenkától sem vártunk volna el ősszel. Hore beérett, szinte bármilyen poszton képes valamit nyújtani, de úgy, hogy lecserélésekor felállva tapsolja a közönség. Németh Norbi újra játszogat; Vidovic, a jó Markó védekezésben ugyan hibára hajlamos, de közben sarkal, kapufát lő, pazarul centerezik; méltó társa Czár, a fiatal balszélső, akiben benne van, hogy hatalmas kedvenc legyen Kispesten. Délczeg néha megrázza magát, ha jó mecse van tarthatatlan, csak kár, hogy ritkán, de talán most. Szabitól jönnek újra a bravúrok, ami el is kél mostanság, hiszen Botis és Debi is többet bakizgat a kelleténél. Lovric hozza az éves átlagát, sajnos gyengus, de botorság lenne erre a meccsre váltani a posztján.

Kemenes – Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic/Hajdú – Horváth, Ivancsics – Tchami, Vécsei Németh, Hajdú/Vidovic – Délczeg. Nagyjából ezt a kezdőt várjuk, vagyis ettől a kezdőtől várjuk, hogy még egyszer, utoljára odategye magát, bebizonyítsa, sokkal, de sokkal több van benne, mint amennyi kijött tavasszal. Lehet, Supka épp a következő csapata ellen készíti fel őket, lehet, ez lesz az utolsó alkalma, hogy végleg eldöntött kérdéssé tegye, a fülbevalós, susinacis, vidéki plázabutikos kinézetű csabai edzőből messze-messze kinőtte magát, és az egyik legjobb, legeredményesebb szakember a bajnokságban. Valószínűleg a csapat sem marad együtt, ha valakinek rezeg a léc, kap még egy esélyt, hátha felfigyel rá egy másik csapat, vagy marad számára az NB II, és valami középcsapat.

Srácok, gurítsatok nekünk egy fantasztikus négyest! Vagy elég csak egyet, eggyel többet, mint a Pécs. Ünnepelni akarunk, ünnepelni veletek, ünnepelni titeket, ünnepelni magunkat. Ahogy eddig, még egyszer tegyetek meg mindent, ha másért nem, a saját önbecsülésetekért, hogy képesek vagytok arra, amit senki sem hitt volna rólatok, amit mi ősszel elhittünk rólatok, amit összefociztak nekünk az egymást keresztbeverő ellenfelek. Akarjuk együtt ezt a negyedik helyet!

Srácok, igen, volt, hogy a földbe döngöltünk titeket itt a blogon, igen, volt, hogy talán méltatlanul bántottunk, de ne feledjétek, ősszel olyan magasra tettétek a lécet, és olyan hosszan tartottátok abban a magasságban, hogy mára elvárás lett veletek szemben. Mi hiszünk bennetek, mindenkinek vannak értékei, dobjátok újra össze, hozzatok ki belőle valami igazán jót.

Most már nincs tulajdonos, nincs folyton kritikus szurkolótábor, nincs semmi az égvilágon, csak ti. Csináljátok azt, amit tudtok, és akkor nagy baj nem lehet.

Legfeljebb egy negyedik hely.

Csak nekünk van jogunk hátrafelé nézelődni

Kapcsolódva délelőtti posztunkhoz, legeneráltunk egy olyan tabellát, ami a tavaszi meccsekből van számítva. Mármint azokból a tavasziakból, amiket valóban tavasszal, a téli szünetre jellemző játékoskeringő utáni bajnoki szakaszban rendeztek.

A helyzet cseppet sem rózsás, de azért találtunk kapaszkodót. Naptárilag vizsgálva, a tizenkettedik helyünk – bár illeszkedik az elmúlt évek trendjébe – csalódás. Szerencsénkre azonban a Pécs csontutolsó, még a két lúzerbagázst, a Zetét és a Vasast is képes volt alulmúlni. Vagyis a negyedik helyre hajtók közül mi játszunk egyedül egy papíron nálunk (is) gyengébb csapattal.

A Vasas és a Diósgyőr között nincs nagy távolság – helyben, merthogy pontszámban azért egy majdnem duplát találunk. A Fradi Paksra megy, mindkettő középcsapat tavasszal, ahogy a Kecskemét is, aki viszont a surranópályán tavaszi ötödikké nemesedett Siófokhoz látogat. Vagyis nyer a Dió, iksz lehet a Paks, és talán kikap a Kecsó, azaz nekünk elég az egy pont. Vagy nem.

Ha hozzuk a kötelezőt, akkor megvan a negyedik hely.

Valaki mindenképp negyedik lesz

Szám bácsiIlyen is régen nem volt. Illetve olyan volt, amikor számolgatni kényszerültünk egy-egy bajnokság végéhez közeledve, de akkor az úgy szólt, hogy mennyi és hány pont kell még a bennmaradáshoz. Helyezésről, pláne nemzetközi kupás helyről mifelénk régen nincs szó, korábban meg nem számolgattunk, mert csak az volt a kérdés, hogy hány pontot verünk a másodikra.

A helyzet új, de megbírkózunk vele. 1995 után újra élcsapatnak számítanánk, ha valaki ránéz a tabellára, és mondjuk a szeme nem járja végig a teljes sort, hogy kiderüljön, az élcsapat ebben az értelmezésben nem más, mint a legszerencsésebb középcsapat.

Fontos ez a negyedik hely egyáltalán? Igen! Egy klubnak, különösen egy Kispestnek nem lehet soha más a célja, mint a dobogóért harcolni, vagy legalább annyi csapatot megelőzni, amennyit csak tud.

Megérdemelnénk a negyedik helyet? Igen! A bajnoki rendszerű tornáknak az a lényege, hogy a résztvevők gyűjtögetik sorra a pontokat, majd év végén ezeket a pontokat összeadják, és akinek több van, az nyert. Ebből következik, hogy ha legalább annyi, vagy több pontot gyűjtöttünk, mint más csapatok, akkor érdemeink elismerése mellett valahányadikak leszünk. Például negyedikek.

De az utolsó négy fordulóban csak egy döntetlenünk van, háromszor kikaptunk. És? Előtte meg 25 fordulóból behúztunk 12-őt, döntetlenre adtunk hatot, vagyis csak hétszer kaptunk ki. Ráadásul ezekre a fordulókra (bajnoki hajrá) a többi közvetlen vetélytárs sem lehet büszke, ha ez számítana bármit is. A Paks ötöt kapott Szombathelyen, a Kecsó kikapott Pápán, a Diósgyőr pedig a sírból hoza vissza a sanszát épp ellenünk.

Szóval számolhatunk nyugodtan.

Negyedik a Honvéd, amennyiben:

győz. Mivel egy pont előnyünk van a többiekkel szemben, igy ez nem is lehet kérdéses. Mind közül a legtisztább helyzet, messzemenőkig szurkolóbarát, nem kell figyelni a más pályákat, meccs helyett a livescore oldalait frissítgetni mobilon.

döntetlenezik, és

  • a Kecskemét is legfeljebb döntetlent játszik Siófokon, valamint a Paks otthon a Fradi ellen.
  • A Diósgyőr ebben az esetben mindegy.

kikap, és

  • a Paks legfeljebb döntetlent játszik a Fradival, a Kecskemét és a Diósgyőr pedig nem nyer.
  • Ha a Kecskemét egy pontot szerez, akkor ugyanannyi győztes meccse lesz, tehát a gólkülönbség számítana. Jelenleg mi +7-en állunk, a Kecsó +8-on, ami csökkenni fog kettővel, mert egy fegyelmi határozat értelmében a Fradi elleni 2-1-es vereségét 3-0-ra módosították. Mivel jelen verzióban a Honvéd kikapott,a +7 legalább +6-ra csökken, ami megegyezik a Kecskemét mutatójával. (Ha kettővel, vagy többel kapunk ki Pécsett, akkor nincs miről beszélni, a Kecskemét pontszerzése esetén.)
  • Amennyiben a Honvéd és a Kecskemét is +6-os gólkülönbségen ragad, akkor a több lőtt gól fog számítani (ha jól tudjuk), vagyis nekünk úgy kell kikapnunk eggyel, hogy az legalább 4-3-as végeredményt jelentsen, valamint többet lőve, ha Siófokon nem 0-0 a döntetlen.
  • Az egymás elleni eredmények a Kecskemétnek kedveznek, és gondoljuk ez fog dönteni, ha minden mutatónk megegyezik.
  • Ha kikapunk, és a Diósgyőr nyer otthon a Vasas ellen, akkor azonos pontszám mellett, de több győzelemmel mindenképp megelőz minket.

Nézzük a realitásokat. A Diósgyőr nyilván nyer a harmatos Vasas ellen, tehát minimum egy pontot el kell hoznunk Pécsről. Ha ez megvan, hatodiknál rosszabbak már nem lehetünk. A Paks-Fradi bármi lehet, de vendégsikerre nem szívesen játszanánk józanul, tehát totós nyelven legyen 1X, azaz nekünk három, illetve egy pont kéne az üdvösséghez és a reménybeli kazahsztáni túrához. A Siófok otthon bárkire veszélyes lehet, a döntetlen pedig minimum benne van. A Kecsó hektikus, bárkitől ki tud kapni, ahogy bárkit képes lehet elverni.

A lényeg, hogy iszonyat valószínűtlennek tűnik egy egyszerre nem nyerő Kecskemét és Paks (a Diósgyőr miatt mindenképp kell a pont Pécsett), vagyis csak a győzelem jó nekünk, ha komolyan gondoljuk a negyedik helyet.


Szombaton tehát lehet szurkolni a helyszínen (nem lesz tévéközvetítés!):

  • 15h Pécs – Honvéd
  • 15h Paks – Fradi
  • 15h Siófok – Kecskemét
  • 15h Diósgyőr – Vasas

tabella

Vajon kiket utoljára otthon?

Valaki biztosan búcsúzni fog, a kérdés inkább az, minket ez a várható tényszerűség mennyire vág majd földhöz? Ki lesz az, akiért sírni fogunk, ki az akiért nem, és ki az, akiről majd utólag fedezzük fel, mekkora értékünk is volt. Valamint Bozsó.

Hazai idényzáró következik, hogy még egyszer együtt lássuk őket, sőt, a taps is kijár, hiszen az elmúlt másfél évtized legjobb bajnoki helyezése lóg a levegőben.

Behari a Balaton mellől.

Szép az idő, a víz még hüsi, Sorin pedig Botis tanár úr. BL-döntő Földváron, én mégis az öreg szamuráj miatt izgulok. Harmadik csapata vagyunk Magyarországon, eddig mindenhol három évet játszott, és nálunk most ért el ehhez a határhoz. Pedzegeti már egy ideje, hogy menne haza, most lehet, tényleg megteszi. Vagy elküldi Hemibá. Mindkettő benne van a pakliban, a lényeg, hogy a maradása necces. Hogy a posztjával, valamint a Kemenes – Botis – Debi – Gege – Délczeg fémjelezte kvázitengelyünkkel mi lesz, az most nem tartozik jelen behari témájához. Szóval ő az egyik vélhetően búcsúzó.

A másik talán Lovric. Ez ugyebár máris egy keményebb szint. Ivan messze-messze a tavalyi formájától, talán az sem túlzás ha azt mondjuk, egy igen gyenge éven van túl. Kispesten pedig az a szokás, hogy az ilyen évek után jön a kötelező viszlát. Remélem csak rémeket vizionálunk a klubház folyosóira, ezért róla jó lenne valami biztosat hallani. Ha másért nem, ő tudna pótolni egy esetlegesen távozó Botist.

Harmadik tippünk Délczeg, a szerethető csatár, akinek a leigazolása szinte terített betli. Három gól iszonyat kevés nagyjából húsz meccs alatt, a kaputól való permanens elfordulásai pedig ezen is túlmutatnak. Délnek nagyon kéne valamicske önbizalom, amit a Bozsikban talán sosem szerezhet meg. Esetleg máshol.

Ott van aztán a cséká, Hajdú érdekes helyzete. Szélen nem játszatjuk, balbunkóban viszont előtte van Vidó és Novák is. Ha jól emlékszem, Norbi egri, az Eger pedig feljutásra áll, hogy ősszel megkezdhesse a húszévente gyakorolt villámlátogatását az élvonalban. Vajon egy hazatérés szóba jöhet, ha Kispesten senki sem garantálja számára a kezdőt?

És akkor a lényeg: ki lesz az aki a kezdőket garantálja? Supimesteren néha azt érezni, töke tele az egésszel, nyűg már neki ez a klubmodell. Szerintünk a Honvédot szereti, a szurkolók mára elfogadták, az eredményeket csak ő hozta itt az elmúlt években, és mégis. Csak épp a tulaj. Nincs sportigazgató továbbra sem, nem egyértelmű Szalai Laci szerepe a hierarchiában, nem látni Supi kihez fordulhat, ha nem Don Emilióhoz. Ne szépítsük: Supit kőkeményen kifingatták Kispesten!

Sosem hittem volna, hogy a legendás nullegyes tavasz után én valaha Supka-pártivá nemesülök, és most mégis büszkén teszem mindezt. Hallani róla is csúnyákat, látjuk a hibáit is, szó se róla, de valahogy mégis működött a rendszere. Hatalmas kár lenne érte.

És akkor néhány szó a resztliről is. A Hore, Hidi, Akassou, Marshal Mufi négyesből utóbbi kettő tuti megy, előbbiek viszont teljesen súlytalanok. Tchamira tippünk sincs, nála kérdéses, hogy Supkán kívül ki játszatná egyáltalán? (Kicsit hangos a tévé, nagyon nyom a Bayern, négysajtos a pizza, a sör meg maci.)  Bozsónál reméljük nem élünk az opciónkkal, és visszaküldésével gyengítünk egy nemkicsit a jövőre potenciális vetélytárs Siófokon. Hadzic sötét ló, de ha Palásthy anno megkapta a sanszot a folyamatos sérülései mellett, akkor talán neki is megadjuk.

Az utolsó nagy kérdés egy hármas a stabil alapcsapatból. Ha Sánta nem véd, marad? Remek kapus, vétek padoztatni, de nálunk ugyebár ott van Kemenes Szabi. Akinek az idei nyár egy remek kilépési pont lehet valami jobb csapat felé. Ahogy Debinek is, és hallani bizony kósza hireket a Lokiról. Ezért a hármasért nem kicsit tudna fájni a szívünk, hiszen egyrészt talán nálunk véd az NB1 legerősebb kapuspárosa, másrészt pedig láthattuk télen, hogy három meghatározó játékos bebukása mivel jár(hat).

Hogy nem ennyire rózsás a helyzet, az a slusszpoén, mégpedig a sérüléséből felépülve sem játszó Németh Norbi, aki köré/mellé talán fel lehetne skiccelni a követkehző Honvéd tengelyét. Nála a helyzet annyiban speciális, hogy megérzésünk szerint Supi leírta őt, tehát ha az egyikük marad, akkor a másik nem.

Kemény lesz? Igen, de addig itt van még a hozzánk veretlensége tudatában érkező Debrecen megregulázása, illetve annak kísérlete. Az sem kisebb, de simán teljesíthető feladat.

A Kecsó ikszelt, a többiek velünk párhuzamosan, vagy előttünk kezdenek. Kezünk a sorsunkban, ha egyet nyerünk, kurva nagy pechvogelt kéne kilepkehálózni a madárállományból. Miért pont ne a Loki ellen? Az elmúlt fordulókban ugyan elhagytuk a pontokat, hogy végül izgulhassunk kicsit, miközben a játékunk jórész megvolt, a Dió ellen pedig már fociztunk is. Na, – merthogy nem olyan vészesen szar ez a csapat, csak valahogy nem jött ki belőle a saját tudása. Akár most is beleszaladhatna valaki abba a folyamatosan élezgetett késbe, hogy kijöjjön belőle egy jófajta hurkavacsora. (Hmm, nyamm-nyamm.)

Kezdőt nem tippelünk, legfeljebb Vécseit szeretnénk, ha igazán jól játszana, gólt lőne, mert ennek a tavasznak éppen ő a legkomolyabb hozadéka. Mondjuk ki: többen beleszerettünk, hisz végülis a saját kutyánk kölke, egy legalábbvadócz és egy talánpisont, vagy talán még több, egy Vécsei.

Búcsúzunk tehát idénre a Bozsiktól, és búcsúzunk néhány játékostól is, de nem akarunk búcsúzni az álmainktól. A negyedik helytől.

Szánalmas naphoz szánalmas meccs jár

Hosszú, zsúfolt és fura hétvégén vagyok túl, melyet megkoronázott csapatunk tegnap esti “hogyan veszítsük el a negyedik helyet” roadshow-jának ezúttal diósgyőri állomása. Amikor tegnap reggel felkeltem, úgy festett a helyzet: szarul vagyok, a hangom féli elment, van egy csomó munkahelyi meló, amit meg kéne csinálnom, de meccs is jó lenne persze, menni kéne, meg hát hívott egy régi jóbarát is, aki most épp miskolci lakosként Diósgyőrött tolja a létet kis családjával, de máig szívesen emlékszik az évi 1 Bozsik-beli látogatásaira még az egyetemi éveinkből. Ő nem Honvédos ugyan, de élvezi a meccshangulatot, és a Kispesttel miattam valahogy szimpatizál, hát most helyi lakosként már a Dióssal is, szóval hívott, hogy menjek le Miskolcra, aludjak is ott, meccseljünk együtt, s a találkozó után afféle derék sörsznobokként meglátogatjuk hazai kézműves sörfőzés egyik fellegvár-szerűségét, a Gyertyánost egy jó tökmagos seritalért, aztán házipálesz, vacsora, majd reggel haza. De akkor mikor melózok? Ekkor jött a remek ötlet: szakítva az autós hagyománnyal, legyen ez egy retro út, megyek vonattal, 2 óra az út le és reggel haza, laptopon melózás oda és vissza, és reggel úgy eshetek be a kollégák elé, hogy minden kész, aminek kész kell lenni. Közben a csapat behúzza a 3 vagy az 1 pontot, és valamelyest feledjük az elmúlt hetek gázos dolgait. (Valamelyest…). Jó forgatókönyv, nem?

Természetesen k….ra nem így történt.

Tudtomon kívül az egész tervem már szombat délután dugába dőlt, mikor Bag környékén egy tehervonat fogta magát, és kisiklott, de nem ám egyszerűen, hanem leamortizálva a fél sínpályát. Lezárások persze, terelések persze, ám vonatszakos barátom vasárnap délelőtt telefonon értesített, így rászámolva a 2 órás vonatútra +60 percet, még mindig jó lehetek egy fél 3-mas rajttal a Keletiből. Jegyvásárlásnál a péntárosnő is biztosított: 1, max másfél óra a késés: azaz  fél 5 helyett fél 6-6 fele lenn vagyok. Tamás ki elém az állomásra, autóval a stadionig, ott alázzuk a DVTK-t (vagy jó, oké, szerzünk megalázkodva 1 pontot, most már azt se bánom), majd töksör és fieszta. Király.

Ez király, igen, így leírva, ám a MÁV-féle forgalomszervezés már kevésbé. A Szolnok határában fekvő Újszászig terelődött el ugyanis utunk, majd onnan vissza Hatvanig, egy masszívan 1 vágányos pályán, ahol kb. minden menetrend szerinti és azon kívüli hajtányt el kellett engedni, mint szembeforgalmat. No e szakaszon akkora ferspétungot szedtünk össze, hogy este 7-re döcögtünk be a Tiszai pu-ra, én a magam részéről síkidegen, elfüstölt gyomorral meg idegrendszerrel, de legalább a meló kész lett. Volt rá időm…

Tamással megtalálkozás, kocsiba be, zúzás a stadionig, pont lefújják a félidőt, nagy hörgés odabenn, de nem vidám, oké, ezek szerint még jól állunk. Akkor be kéne menni. na igen… csakhogy Diósgyőrben az első félidő végére a pénztárak már zártak, jegy, á, az már nincs árusítva, a szeku nagyon szigorú, nem engedhet be, mer’ kamerázzák őt fentről. Ez MI?! Régen a félidőben bárhova bemehettél, jobb helyeken ingyen is, hát úgy látszik ez a korszak véget ért, de hogy még jegyet se adjanak ki, pedig itt nincs még szurkerkártyás szenvedés mint a zöldeknél. Óriási. Aztán a sajtóreferensünk szervál egy tiszteletjegyet, én bejutok, a jóbarát nem, mert neki már nem jut – én persze bemehetnék mint klubsajtós, ha a diósi rendezők vagy a mi oldalunkról a regisztrációért felelős arcok nem kavarták volna el a belépési listát. Marad a tiszteletjegy, szegény Tamásnak meg egy közeli akácfa, de engem bíztat hogy csak menjek, legalább legyen beszámoló a meccs egyik koszlott félidejéről, pedig ezek után kb kedvem nincs az egészhez. (Azért persze van.)

Beérek, meghúzom magam a főlelátó sarkában, 2 sorral a szotyolázó Faggyas fölött, a diósi tömeg közepén. Az eredményjelző 1:1-et mutat, na nem rossz, eddig 1 Honvédmeccsről késtem csak le életemben, 2007 őszén a DVSC ellen, ott 0:1-ről fordítottunk 3:1-re, lehet, megint szerencsét hoz ez az elcseszett beengedési mizéria? Hát nem.

Félidő indul, Tisza kilép, lő, megpattan, gól. Ezt követően diósi fölény, majd fölállunk, és jön az, amit ti a TV-ben, vagy a vendégszektorban, vagy épp Hanta linkelt videóján láthattatok: a tegnapi második szívrohamos időszakom. Vécsei, Németh Norbi, Gege, Hidi, lőtt itt mindenki, volt egy rakat helyzet, a másik oldalon igazából egy nagyon nagy, amikor a (számomra meglepően) Miskolcon igazán népszerűnek bizonyuló Seydi lőtt közelről és Kemenes bravúrozott egy hatalmasat. De nem, nincs egyenlítés, nincs katarzis a végén, ez nem az ősz, amikor Sanyi a végén bebassza a 93. percben, nem az ősz, amikor Abass csizmaszárral is beveri, ez a kérlelhetetlen, keserű, balfaszkodós tavaszunk, amikor a hosszú idő után végre lehetőséget kapó Németh Norbi elé kerül a bőr, de ő mellégurít… Hol az a tökmagos sör basszus?

A lefújás előtt már népünnepély bontakozik ki a vasgyári katlanban, “Aki nem ugrál az kispesti, hejj, hejj“, ugrál a kemény mag, ugrál a szembeszektor, és végül ugrál az egész tribün, nyugdíjas és diák, DVTK sálas családanya és DVTK-söröket felszolgáló kishosztesz, csak egy szürke dzsekis és most már szürke arcú szerencsétlen ül a lelátó sarkában egyedül, aki már arra sem figyel, hogy ezért valaki mindjárt fejbesomja, hogy hé, te nem ugrálsz, hát kispesti vagy? És ha megkérdezi, hát, igen, kispesti vagyok, de azt hiszem senkinek sem jut eszébe egy mondatot sem pazarolni rám, mert látják hogy elég büntetés ez az idei focitavasz nekem és minden Kispesternek.

Meccs lefújva, a rutinos öreg csókák szókavalkádjában (“Sanyikám, szedd magad, a villamosra nem férünk fel” “Jóska bá hol van?” “A WC-n, tudod már nem megy neki gyorsan” “Miskolc az Isten” “Csak beindult ez a Tisza gyerek” “ÁléálénemérdekelmáscsakaDiósgyőr” stb) húzok kifele a stadionból, mivel nem lettünk regisztrálva így sajtótáj sincs, de most nem is bánom, Tamás kinn vár, meséli, 2 lelátószelet közt pont belátta a pályát, csak a gólt nem, de azt most már  megérti, miért sírok annyit a Honvéd helyzetkihasználásáról. Sanyarú végszó, irány a Gyertyános.

Ahol a kocsmárosnő épp zár. Tökmagos sör? Á, gyerekek, már bezártam, bekapcsoltam a riasztórendszert, ti ide nem könyörögtök vissza. Hm. Mi jön még?

Hát ami még jött, az viszont már nem volt annyira rossz. A kolozsvári konfról hazaérkező Tamás ugyanis párjával, a szintén remek arc Julival és a csöppnyi Luca lánnyal vendégül látnak egy kiadós vacsorára, amit hasonlóan kiadós transzszilván sörszortiment-fogyasztás követ, barna és fehér Ursus-ok, Timisoaranák és marosvásárhelyi cuccok sorjáznak az asztalon az ágyas szilva mellett (amitől meg veszettül másnapos vagyok). És valahogy ez a hűvös este a diósgyőri vár tövében, ezzel a békés kis családi idillel, ezekkel a barátaimmal akikkel mindig jó eltölteni bármennyi időt, szóval ez valahogy mégis értelmet adott az egész napi szenvedéssorozatnak.

Ami viszont kevésbé boldogítja olvasóinkat, hiszen ez nem egy RobWarzycha élete blog, hanem a Kispestünk blogja. Ott meg most minden van a fókuszban csak az idill nem. Eddigi életemben rám is igaz volt a Hornbys alaptétel: ha kezd megfáradni az alaphangulat, a KLUB, a CSAPAT mindig ott van és segít. Tegnap ez fordítva történt: a recens kispestnihilizmus újabb, ezúttal diósgyőri megtestesülése után pont a személyes barátság és élmények jelentették a kapaszkodót – ami egyfelől tök jó, de a Honvédosság nézőpontjából inkább annak az indikátora: megintcsak szürke hónapokat élünk át és attól félek azok elé is nézünk.

Lassan pedig követelek Hantától egy lélek-helyrebillentő optimizmusfröccs-posztot, mert a tegnapi nap után az most nem tőlem fog jönni.

Címkép: hvg.hu