Újabb négyes a batyuban – leléptük a maláj sihedereket

Remek edzőpartnert sikerült kiszemelnie Attila mesternek és stábjának a maláj U21-es (más források szerint U23-as) válogatott személyében. A délkelet-ázsiai banda nem fingatta meg jobban a fiúkat, mint egy pikánsan fűszerezett sóletkonzerv Budovinszky Krisztiánt a diósgyőri vendégöltöző árnyékszékén, arra azonban tökéletes volt a tegnapi csörte, hogy a hétköznapi edzésnél valamivel pörgősebb feladat elé állítsa a keret azon tagjait, akik a hármas győzelmi széria okán állandó kispadmelegítőkké degradálódtak. A 4-1-re végződő meccs képes összefoglalója a hajtás után vizslatható.

Kezdőnk. Ezúttal leginkább 4-1-4-1-re hajazó (ha a végeredményt nézzük, kifejezetten stílszerű) hadrendben küldte pályára a fiúkat a mester, a két „egyest” szűrőposzton Hori, elől pedig Délczeg Geri jelentette. Bekerült az első forduló után kegyvesztetté vált jobb bekk Kostolani, a középső középpályára Zelenka és Gege, a kapuba Sánta.

A bajnoki kezdő tekintélyes része ezúttal kispadon nyújtózva kezdett, később azonban mindannyian szerepet kaptak.

Gyorsan megszületett az első: a védők közül kilépő Délczeget egy sárgáért cserébe elsodorta a képen látható vendégkapus, a büntetőt Ivancsics higgadtan a jobb alsóba helyezte. A cerberus csak nézte…

Délczeg a büntető kiharcolása után is nagyon élt. Cselei, fejesei igen veszélyesek voltak, ezúttal mindig megjátszható volt. Egyértelmű, hogy nagyon jót tett neki a zalai gólszerzés.

A másik legaktívabb spíler Hajdú Norbi volt, aki a védekezés mellett rengeteg előretöréssel vétette észre magát. A második gólt beadása után szerencsétlenkedte össze a vendégvédelem. Úgy tűnik, megpróbálja kezelni a nem túl rózsás csapaton belüli helyzetét, igen jó benyomást téve ezzel mindannyiunkra.

A harmadik gól. A saját oldalán előresomfordáló Kostolani beadását Zelenka gyönyörűen lekezelte, majd senkitől sem zavartatva gyönyörűen emelt a kapus fölött a hosszú sarokba, begyűjtvén „a meccs leghidegvérűbb gyilkosa” címet.

Akadémista-mustra: A képen látható Nagy Armand a jobb oldali középpályás posztján végigjátszott (beívelése után született a negyedik – Danilo által bólintott – gólunk), Baráth Botond pedig középhátvédként kapott kilencven percet. A meccs bő kétharmadát a pályán töltő Czár Ricsi ezúttal Hajdú mögött kapott lehetőséget, elképzelhető, hogy a későbbiekben Novák cseréjének szánja Supka.

A második félidőben szép lassan becserélődtek a kezdőspílerek. Danilo, Lovric és Németh a félidőben, Tchami, Novák, a képen látható Abass és a horvát hátvéd sérülése miatt beálló Botis a 64. percben, míg Akassou húsz perccel a lefújás előtt érkezett.

A lecseréltek így nyugodtan sztorizgathattak a kapu mögött ügyködő Tóth Ivánnal.

A nézőszámot tekintve nem volt sikertörténet ez a frendli, de reméljük, a Fradi ellen sikerül legalább ötezer embert a szentélybe csalogatni.

Gyerekkor újratöltve

Tegnap olvastam az 1909.hu fórumon egy érdekes hozzászólást. Az egyik drukker írja, hogy “gyerekkora óta nem várt ennyire Honvéd-Fradit” mint most. Ott is reagáltam a felvetésre, és most e rövid kis felvezetőposzt is erről mereng: régen volt már valóban velem is, hogy napok óta (gyakorlatilag a pillanattól kezdve, hogy felálltam a Zete lelátóján Andó-Szabó sípszava után) a hétvégi meccsen járjon az agyam, az unalmas irodaértekezlet alatt, a reggeli tea mellett, a metrón, miközben a napi melóval kapcsolatos papírok olvasására próbálnám rászorítani magam, de még a hétfő esti focin is…

 

Kivételes helyzet valljuk meg. Kivételes, de jó. Kicsit visszaröpít a gyerekkorba, amikor még tényleg teljes szívvel hitt az ember a magyarfociban, amikor nemcsak kijárt, de lelke mélyéig megrögzötten hitte hogy tényleg a KHFC a világ legjobb csapata, hogy az Illés meg a Pisont ha egy nyugati klubba kerülne akkor világsztárok lennének, hogy nem ciki az ellenőrzőkönyvre alkoholos filccel rávésni a Csábi-Cseh-Csepregi-Csehi névsort, amikor magától értetődő volt hogy az Ápiszban kapható Hamburger SV és Stuttgart gombfocicsapatok portréira vaskos fekete bajszokat pingálva faragunk Beiersdorferból meg Buchwaldból Plókai Attist és Marozsán Janit… amikor egy Warzycha bombagól vagy Hamar gurítás után felhívtuk telefonon az általános sulis vagy gimis zöld osztálytársakat… és amikor a Fradi-Honvéd és Honvéd-Fradi tényleg az ÉV MECCSEI voltak. Nem hagyományok miatt, nem tradíciók miatt hanem mert MI döntöttük el velük a bajnoki cím és az ezüst sorsát, évről évre.

Aztán jött itt egy késő-kilencvenes évek, meg a kora kétezresek... a Fradi maradt nagycsapat, mi megjártuk a poklot, igaz az oda vezető út (amellett, hogy jószándék helyett Krémerekkel és Bánföldikkel, tiszakécskei és békéscsabai csomagokkal volt kikövezve) még szenvedősebb volt… az ember kiégett. Sokan lemorzsolódtak a Kispest-táborból, mások meg maradtak, de a maradók is megkeseredtek az évek alatt. Megkeseredtek, írom de közben nem lehet elfelejteni hogy ennek ellenére mégis mindenki hisz közülünk a lelke mélyén a “lesz még hajnal”-ban, és úgy várja az 1-2-3 hónapos, esetleg féléves (2007 tavasz de messze vagy) jobb szakaszokat mint a fénykorát elő Mátyus Jani egy sípcsontvédő nélküli szabad vádlit!

Most nagy esély van rá, hogy megint ilyen szakaszba lépjünk.Na nem a bajnokságért megyünk a Fradival de végre nem mi megyünk a predesztinálható  latex búslakodóban ki a pályára. Remek formában a csapat, és a Fradi ugyan jön, de régen látott krízisben a zöld-fehérek. Edző kikezdve, kapusgondok, iszonyat forma… nagyon nekünk áll a zászló.

Nekünk áll és ez nem feltétlen optimális. Csak saját focitörténelmemre visszatekintve se szeri se száma az olyan szituknak amikor esélyesként várunk valakit és úgy járunk mint a kiskopasz a Benny Hill show-ból: beretvahabbal nagy erőkkel bekent tar koponyánkon csattognak a decens tenyeresek! Győzött már itt a nyeretlen Vasas 2001 őszén, ahogy a múltkor is írtuk az angyalföldiek elleni beharangban és hogy ne menjünk messzebb a szombati ellenfelünknél, asszem sokan emlékeznek a “kardlapos” kupadöntőre 1994 nyaráról: azon a tavaszon Davidoviccsal szárnyaltunk, a Fradi kezdett befáradni Nyíllal. Az áltisi hetedik osztályban tornaórára várva beszélgettem egyik (mára a klub fotósává avanzsált) osztálytársammal, és még én a híresen pesszimista is egyetértettem vele: az Üllői úti odavágón már eldől a Kupa sorsa. A javunkra. Nos eldőlt. Nem a javunkra…

Úgyhogy a Fradival mindig, mindenkor vigyázni kell, plusz Kispest-faktor, plusz Supka se a behúzott rangadóiról híres nálunk, és máris meleg a palacsinta hétvégére. És bár iszonyatosan akarom a győzelmet, ráadásul egy a zöldeket ízzé-porrá zúzó győzelmet, a majdani eredménytől függetlenül már  most nyertem valamit (és nyertünk, írhatom így is mert biztos vagyok benne hogy sokan érzünk így): a legalább nyomokban visszatérő gyerekkort, az izgalmas lelkesedést, ami legalább szombatig kitart.

A többi a csapaton múlik. Ha tudunk élni az eséllyel, akkor nem csak ezt a reménykedő hetet kapjuk tőlük ajándékba hanem egy jó őszre is van kilátás. Srácok, éljünk az eséllyel, hadd kérjem ezt!

Fotók: magyarfutball.hu a címeralapért, snoozebuttongeneration.com a kiskopterért.

Supka Attila: “Lassan kedzünk megtanulni győzni”.

Vezetőedzőnkkel szerencsésre a zalai meccs után is nagyrészt pozitív dolgokról beszélgethettünk: Supka Attila szerint a társaság lassanként kezdi felépíteni önmagát és beletanul a győzelem “technikájába”. Szó esett a gólszerzők személyéről és persze a Fradiról is. Edzőinterjú.

 

 

 

 

 

 

Fotó: honvedfc.hu

Csokispopcorn és örömjáték. Zete-Kispest beszámoló.

Őrültekháza délelőtt a melóhelyen, monitor előtt szétfolyó szemek kettőig, majd haza, kocsi fel, szállítandó drukkerek fel, flúgos futam Zaláig, elnézett autópályatáblák, útszakasz-felbontások, majd egy hihetetlen meccs, végül hévízi csárdalátogatás és éjjel kettőkor a wekerlei ágyba beesés. Őrült nap volt? Igen. Rommáfáradtam? Igen. Megérte? IGEN!

A messzi célpont ellenére valahogy kedvelek Zete meccsre menni. A stadion vállalható belülről, ha az egyik hosszanti oldal “albán nemzeti stadion az ’50-es évekből” feeling felett jótékonyan szemet hunyunk. Kívülről nagyon magyaros az összkép, a homokgátakba befúrt ferde játékoskijáróval és társaival, de annyi baj legyen. A miliő elképesztő: a Bozsikot megszégyenítő létszámban sorjáznak a lelátón s a büfé-sorok közt fazonvilágbajnokságok potens indulói, a szünetben a szalámisszendó mellé csokis popcornt és fahéjas, kókuszos kürtőskalácsot kínálnak a büfések. A csokoládés pattogatott kukker illata ráadásul olyan decensen lepi be stadion légterét mint a Pini korszak végén a nihil a hátsó földes edzőpályánkat. Beleül az orrodba, és együtt a Zete fura hangulatú indulójával valahogy egy más világba transzportál. Tegnap azonban nemcsak a popcorn-szag tett így…

…hanem saját csapatunk is! Az első fél órát leszámítva, mikor is a várt forgatókönyv érvényesült (fogcsikorgatva nyomuló, ám alacsony hatékonyságú Zete, stricten védekező Kispest), a meccs nagy részében, a fordulópont Délczeg-gól után olyan simázást tolt le a csapatunk amire nem emlékszem a 2007 tavaszi Bozsik-avató Vác elleni gála óta. Kontra kontra után, fantáziadús megoldások, főként Zelenka bajtárs beérkezése után. És bár ott volt elkínzott kispesti lelkünk mélyén az örök para, hogy a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát, itt nem bosszult senki, a Zete igazából egy szabadrúgást tudott felmutatni a halványuló csanki repertoárból, azt pedig Kemenes remek vetődéssel hárította.

Szárnyalt a Honvédunk mert szárnyalni hagyták, a Zete pont azt tette ami ellen fogadkozott, hagyta futni Abasst és Tchamit, se Némethre, majd cseréjére, Zelenkára nem állítottak bulldogot, elöl pedig hiába Meyé, hiába Turkovs, az ineffektivitás fájdalmas volt – persze nem nekünk.

Remekül szállt be a játékba Hajdú, remekül szállt be Hidi (annak ellenére hogy kissé légüres posztra küldte be Supka), aktivitása tényleg örömteli volt. Az olvasók lassan rámgyújtják a blogot, de nem bírom megállni a leközlését: mennyire örülök Zelenka visszatértének, beálltával ismét 5-6 olyan bokaindítással ajándékozott meg minket (meg a hálátlan támadóinkat) amit öröm nézni. Rámennek hárman, a cseh felnéz, és valahogy kiválasztja megfutó 4 emberünk közül azt az egyet aki a legjobb ütemben kapja majd a lasztit és basszus, meg is kapja. Így persze hogy azt is elnézzük a redhead sörnagykövetnek, ha tíz méteren húszat ver rá bármelyik egerszegi védő.

A második félidő tehát gálát hozott, örvendjünk. Ám most nem szabad elszállni, túlértékelni, félremagyarázni. Ahogy a csapatról, vagy Supkáról a Győr ellenit követő keresztvízleszedés is korai volt úgy most a hozsanna is az lenne. Szétszedtünk egy Vasast és egy Zetét, az NB1 talán két legrosszabb formában levő együttesét. A győzelmet nem kell magyarázni, nem is teszem, de óva intek mindenkit attól hogy most már csak gálákat várjunk. Tény, valamit nagyon elkaptunk fonálügyileg, és ez az önbizalmunknak csak jót tesz. Viszont a kemény ellenfelek most jönnek, figyeljünk tehát, koncentráljunk. Supka esetében is kérdéses, van- e variációs ötlete. Idén is nyomjuk az alapjátékunkat, az megy, de ha jön egy ellenfél ami bekavar e téren, lesz e alternatíva a taktikai repertoárban?

Most azonban mégis az örömé legyen a terep. Nálunk is az volt, hazafele folyt a harcsapaprikás, a halászlé és a sör. Jövő hétvégén is el tudnék képzelni egy hasonló gasztroünnepet, miközben a Fradi elleni rangadó képeit nézem vissza, csapzott Pruknerrel, kisimult arcú Supkával, örjöngő szurkolókkal, miután Danilo két tizenegyesével, és Németh valamint Délczeg góljaival 4:0-ra vertük a zöldeket. Normális esetben itt szólnék rá magamra: ébredj, kezed a bilibe lóg, most azonban engedjük meg magunknak e gondolatkísérletet és az elbizakodottság-visszafogás induljon holnaptól. Ma még örüljünk, ránk fér az elmúlt évek után… 

Fotók:Lovi.

Kontrázásból jeles! – Zete-Kispest osztályozókönyv

Nehéz túrára indultunk tegnap, nyomtunk egy nehéz fél órát (blogunk kis küldöttsége pedig egy nehéz lefeleutat, mert Sávoly fele sikerült elkavarni, így egy Kis-Balaton extratour miatt 10 percet késtünk a kezdésről), majd pedig úgy lefociztuk a pályáról az atomjaira hulló Zetét, hogy nem hittem el: tényleg a Kispestet látom a pályán. A második félidőben bizony aláztunk, és ezt nyugodtan ki lehet mondani, akkor is, ha tudjuk, helyén kell kezelni a dolgokat: ez a Zete nagyon-nagyon mélyen van most, nálunk pedig több támadás is jelezte: ha nem ilyen nagylelkű ellenfél ellen nyomnánk, a bosszantó hibáink miatt fizetnünk kéne. Tegnap nem kellett, és ez fiesztát hozott. Osztályzatok jönnek a hajtás után!

KEMENES: Hasonló feladat várt rá az indiszponált Zete ellen, mint egy hete: figyelni, unatkozni, majd néha villanni. Mindezt megtette, szabadrúgás-hárítása például klasszik robinzonád volt. Nyugalma a védelemre is átragadt, Szabi barátunk nagy nyereségünk lesz hosszabb távon… 7.

LOVRICS: Hála az égnek szar formáját ellőtte tavaly május végén és a felkészülési időszakban. Már múlt héten is jó vot, tegnap meg tanári. Hátul nem tudták átjátszani, előretörései meg zseniálisak voltak, laza alányesése utáni felsőkapufája ha bemegy, Vlaszák valószínűleg kiül a szögletzászlóhoz egy rózsafüzérrel; a meccsvégi, Hidi-gól előtti visszacsel-lövés kombója is gólt ért volna. Nincs miről beszélni: kedveljük a mi horvát óriásunkat. 7.

DEBRECENI: Debreceni Andris mostanság olyan átlagos, nem találok jobb szót. Amíg nyomott a Zete, sajna akadt egy-két bizonytalansága, még jó hogy ott volt mögötte Sorin papa. Jó lenne megtaláni a régi formát, bár tény, nagy bajt azért nem csinált. 5.

BOTIS: Szidták a körülöttünk ülő ‘egerszegiek, mint a bokrot, hisz 2 éve elhagyta őket – mi meg pont ezért kedveljük. Pontosítok: a megalkuvás nélküli védőjátékáért. Nem egy expresszvonat már az öreg, de még vesztett helyzeteben is, pl. amikor az első játékrészben a Zetés támadó megesernyőztette, akkor sem adja fel, ezúttal is mentett valahogy. Nagyon kell nekünk középre. Nemhogy idén, jövőre is… 6.

NOVÁK: Aleksziszünket én magam csereként játszattam volna, ha a szezonkezdet előtt kérdeznek. Supi máshogy döntött és igaza lett! Novák egyre jobb, hátul pl. tegnap csak egy hibájára emlékszem, azon kívül olyan szabályos szigorral takarított mint Moreno Torricelli a kedvenc ’96-os Juvémban… Voltak remek előretörései, középpályás labdaszerzései is, a kontrákban is hasznos volt. Kezdőposztja megkérdőjelezhetetlen. 7.

TCHAMI: Gyenge első félidőt nyomott a mély talajon a mi helyiérdekű Yannick-unk, sok elcsúszással, ostoba passzal. A második félidőre megrázta magát, majd’ minden kontránkban benne volt, míg le nem cserélték. Átlagolva a 2 teljesítményt ez most 5.5. Cseréje, Hidi egyre magabiztosabbnak tűnik, bár a posztot amire Supka beküldte nem igazán vágtam (pótszűrő Akkassou mellé?). Végre passzai nagyrészt jó helyre szálltak, a végén pedig a lelkileg nagyon fontos heggesztést is jól vitelezte ki. Megérjük hogy Patrikunkból focista válik! Örülünk. 5.5.

AKASSOU: Szűrt: csípett, rúgott, harapott, szabályosan. Az első játékrészben még seggberúgott néhány lasztit, azonban a második félidőre az atomjaira hulló Csank csapat középpályásait akár 10m-es hátrányból indulva is tanárian szerelgette, és mivel mindig rögtön továbbpaszolt a 3-4 méterre álló társakhoz, így előrefele se láttunk tőle brutálgyenge megoldásokat. 6.

NÉMETH NORBERT: Haloványabb volt, de 1-2 ügyes passzt azért hozott, a legszebb akciónk végi durrantása pedig gólt ért volna. Cseréje érett, de a fradi ellen is kezdőként számítanék rá. 5. Cseréje, Zelenka mester megérkezett, 5 perc alatt bemelegedett, majd 7 perc után egy sprintben el is fáradt. Ám miután realizálta hogy futással nem megy semmire, elkezdte szórni a nyugdíj előtt álló Hagi-t idéző hajszálpontos indításait, amelyek eltékozlásához csak Daniloék butasága kellett. Epic jelenet volt, mikor egyedül törhetett kapura, persze utolérték, 10 m-es hátrányból, erre megállt és 2 ember szorításában és olyan zsugát kent Nováknak, hogy a nadrágomba pössentettem. A lassú zseni. Miatta érdemes meccsre járni. Ennyi…6.

ABASS: Böcsülettel nyargalta be kedvenc posztjának, a jobbszélnek a folyosóját, és abassi szinten kevés passzt szórt el. Előretörő szólója, mely a gólt eredményezte, egyszerű receptet mutat: ezúttal szerencsére nem 100%-os ziccerbe került, amit mindig elront, hanem lehetetlen pozícióba – gól is lett a vége, no de milyen szenvtelen. Dieng, Dieng, ha tudsz te ilyet is… 6.

DÉLCZEG: Borzalmasan szimpatikus játéka, önzetlensége, jó labdatartása, állandó megjátszhatósága eddig is népszerűségre predesztinálta, de egy csatárt a góljai minősítenek. Ma lehetőséget kapott egy tiszta helyzetre, amit remek fejessel hálált meg. Nagy kár, hogy Danilo helyett nem ő kerül többször helyzetbe. A gól nagyon kellett m ár neki, remélem ez plusz gátakat szakít át! Az pedig, hogy csatár létére hol a 16-osunknál, hol szűrőposzton mentett, no comment. Kalapemelés. 7. Cseréje, Hajdú Norbi úgy fest a lelki megzuhanás után “hallgatott múlt heti tanácsunkra” és felvette azt a bizonyos kesztyűt. A kontrákban (1-2 kisebb pontatlanságát most elfeledve) remekül hasznosult passzképes szélsőjátéka, és a kedv is látszott rajta. Ez igen. 5.5.

DANILO: A rejtély. A koordinálatlan lábmozgás ajatollája. Az egy emberre jutó összeesés/meccs statisztikák királya. És vezeti a góllövőlistát, csak tizenegyesekből… hihetetlen. A játékos akit nem lehet objektíven osztályozni. Jelenség. Hanta már imádja, mert annyira borzalmas. Én nem tudom. Labdát jól tart meg, de az elpazarolt Németh és Zelenka passzok… viszont gólpassz-ívelése Délczegnek… ez most legyen 6.

Fotók: Lovi.

Nehéz túra előtt. Zete-Kispest beharang.

Bár messze még a naptári ősz, az időjárás az utóbbi hetekben igencsak a szeptemberi-októberi időszakot idézte. Otthonos klíma-terep ez mai ellenfelünk, a Zete erdőjáró vezetőedzőjének, reméljük azonban, mindez nem jelenti azt, hogy a sörétessel ül le a kispadra a derék Csank, kezében a vörös-fekete alakulatra kiadott vadászengedélyét lengetve, s elkeseredettségében vadkanok helyett ezúttal  szamurájfrizurás Botisokra, vagy vörös prémes rókák helyett a mi cseh “redhead”-ünkre emelné a mordályt. Beharang a hajtás után.

 

 

Zalaegerszeg. Messze van. Sokat kell vezetni odáig. Ritka a sikerélmény, emlékeim közt kutatva egy csoffadt moralesi kibekkelt öngólos siker és egy Szuri bá féle 2005 tavaszi huszárvágás képe ugrik csak be. Különben rendszeresített rollerre ültetés a jussunk, 1-2 kicsúszott döntetlen mellett. A 2003 koranyári megaláztatásról, a másodosztály vermébe taszíttatásról nem is beszélve. Supkának sem lehetnek jó emlékei ‘Zegről. Még edzőnk volt, amikor egy 3:2-es és 2:1-es vereséget hozott össze két egymást követő tavaszon, a második esetben szegény kb. az önlepippantás gondolatával is foglalkozhatott a raklapnyi helyzetet szakmányban kihagyó Abraham-Abass duó gólvonalközeli hajmeresztései okán. Abi már nincs, Abass még van. Helyzetkihagyás is. Később edzőként is megfordult Zalában a derék Atti mester, de inkább latex álarcba’, semmint megdicsőülve távozott. Van oka tehát az elszámolásra. Főleg, hogy hozzánk visszatérve tavaly megint 2:1-es vereséget hozott számára a tavaszi zalai szél és a szűkszavú vadász. Szóval nem ígér általában tuti sikert egy délnyugat-magyarországi túra…

Most mégsem olyan reménytelen a helyzet! Zete: 3 meccs, 3 koki a mérleg, s bíz dúsulnak a ráncok a bozontos csanki szemöldökök fölött. A Zete blogja már-már a Fővadász távozását rebesgeti, ami megjegyzem, nagy ostobaság lenne a zalai vezetők részéről, másrészt kissé korainak tűnik, ugyanakkor nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél (vagy a Vasas esetében a Bárányos-passzát, épp ma olvastam hogy kopasz exünk már Komjáti Malackát fúrja. Bohócliga, így szeretlek). Szóval kényszerhelyzetben a Zete, csak győzelem elfogadható… ismerős a szitu? Egy hete a Vasas járt hasonló cipőben a Bozsikban, s a vakítóan fehér dorkójában parádézó Komjátit tovább terelgettük az összeomlás felé, fékezett habzású 4:0-ás győzelmünkkel. Szóval ami akkor összejött miért ne jönne össze most is? Valljuk meg, Bohóc szinten nagyon nem vagyunk rossz formában!

Összeállításról elmélkedhetünk, de fölösleges, a döntő szó úgyis Supkáé. Jómagam szívesen látnám újfent a kezdőben Zelit, persze Némethtel együtt, akár valami hasonló kombinációban (Németh Norbival az egy ék mögött, kissé defenzívebben ám gyors embereink miatt gólveszélyesen):

…persze erre nincs garancia. Lényeg, és örvendetes, hogy végre úgy fest: vannak cseréink, vannak variációs lehetőségeink, nem egy szál Vólenttel tudunk válaszolni arra, ha az ellen akadoztatja gépezetünket.

Mindettől függetlenül én tartok a zalai úttól, persze remélem a fiúk a múltra fittyet hányva meglepnek engem is… ha viszont csak döntetlen sikerál, ne adj’ Isten szoros vereség, most kivételesen akkor sem dőlök a kardba hisz jövő héten fontosabb feladat vár ránk, ott kell igazán győzni. Bár ilyet igaz Kispester nem ír le, át is nyomom apróbetűsre az eltévelyedést, szóval Zala megye, jövünk, határidős munkákat kettőig letolom, utána haza, kocsi, fotóskollega és Hanta felszedve aztán zúzzunk.

Pályafotó: stadiumguide.com.

És tényleg “Budapest” Honvéd

Egy kép, ami tényleg többet mond ezer szónál, de azért néhányat tényleg megér:

  • három meccsünkből kettőt megnyertünk, miközben a többi fővárosi csapat kilencből egyet sem;
  • csak ebbe a kapuba három gólt rúgtunk, miközben a másik három fővárosi csapatnál a három egyben az összesen;
  • háromszor annyi pontunk van, mint a Fradinak, Dózsának és a Vasasnak – együtt;
  • másfélszer több gólt lőttünk, mint a város többi része, Kabátostul, Honmástul, Abdistul.

Ugye, el tudnánk nézegetni valami hasonlót a negyedik, ötödik, harmincadik forduló után is?

0+0 = 4:0

Honvéd-Vasas 4-0. Ha csak ennyit írnék, úgy tűnne, minden rendben van, pedig nem, nagyon nem. A kép csalóka, az eredmény valós bár hamis. Örülünk persze, nagy a siker, simán hoztuk a derbit, de az út odáig, szóval az volt legalább rögös. A hajtás után részletek, és egy kis kitekintés.

~ Az odaút ~

Régi heppem, hogy mindenféle fociszerető ismerőseimnek megmutassam a Bozsikot, lássák, milyen kimenni élőben egy mérkőzésre. Ott majd lesznek barátok, nevetés, folyik a sör, előtte-utána környező kiskocsmák, ott ugyanúgy barátok, nevetés, és közben látjuk, ahogy a Videoton simán kikap Kaposvárott. Van ennél jobb szombati program egy férfiember számára?

Pedig nem indult valami fényesen. Két részletben találkozunk. Mi a Határ úton, a Vasasblog lelkes kis csapata pedig a stadionnál, hogy némi egyeztetés után, félúton egyesüljünk, és a kisboltban vett sörökkel alapozzunk a meccsre. Ahogy azt kell.

A volt strandnál szállunk le (ahol az a remek kis fagyizó van a frissen épült lakópark aljában) a villamosról, és azonnal döbbenet ül az arcunkra. A sarkon egy erősen beszámíthatatlan állapotú férfi fojtogat egy arra sétáló hölgyet, miközben a rend éber őrei autójukkal egyszerűen csak befordulnak a sarkon, mintha mi sem történne. Szerencsére nem csak a mi igazságérzetünket bántja a látvány, hanem egy középkorú úrét is, akivel hármasban sikerül valahogy lefejtenünk a támadót az áldozatáról. A hölgy remeg, és férfiasabb alakú barátom társául szegődve, velünk jön egészen a kisboltig, miközben látjuk, támadója követi őt távolról.

Szerencsétlen egyszerűen nem fogta fel, hogy mit cselekszik. Három sarokra egy erősen biztosított mérkőzést játszanak, minden tele rendőrrel, és ő mégis követ minket, és a hölgyet. Kísérőmből felcsap az ősi igazságérzet, és bár belül mélyen egyetértek vele, ha kérdi, mégis nemmel felelek neki, mikor felveti: talán oda kéne menni, és megcsapni a figurát.

Nem lehet. Rutinos meccsrejáró vagyok, tudom, ez inkább a Honvédra vetne rossz fényt, holott semmi, de tényleg semmi köze egyetlen szurkolónak sem az egészhez. Itt egyszerű állampolgárok vagyunk, és igen, nem tetszik nekünk a szituáció.

A stadion elé érve kísérőm végül dönt, és jól dönt. Az első rendőrautót leinti, hogy elmagyarázza neki, aki idefelé tart, az nagyon-nagyon kész van, és tán neki is az lenne a legjobb, ha nem jutna el az Arénáig, ahol a veszély iránya megfordulna, és belőle lenne könnyű célpont. A rendőrök megértik a helyzetet, bezsuppolják hátra, majd elhajtanak vele.

Érdekes, ám a történet szempontjából mellékes jelenség, hogy ebbéli cselekedetünk után megállít minket néhány hazai drukker, akik Vasas-szurkernak néznek minket, hiszen a közelükbe érve azonnal rendőrét kiáltottunk. Nehezen értik meg a szituációt, de amikor igen, akkor mi is érezzük, jobb ez így delikvensünknek, egy hátsó ülésen. (A hírünk közben gyorsan terjed, a korzó elé érve már azt kérdik tőlünk, mi volt az a balhé kint?)

Sajnálom, hogy az először Kispestre látogató barátaimnak ezt kellett látniuk, de megnyugtatnak, ennek semmi, de semmi köze a kerülethez, ez egyszerűen a világon mindenhol botrány. És tényleg.

~ A társaságunk ~

Kétféle drukker van. Az egyik nézni szeret(ne), a másik látni. Elmagyarázom. Én nézni szeretek, élvezni a hangulatot, oldalba bökni valakit, mondani neki valamit, társasági életet élni, miközben szurkolok, szorítok, együtt élek a csapatommal, és ha látom, Abass megiramodik oldalt, akkor én követem a korzón. Aki viszont látja a meccset, az el van foglalva. Folyton csak fürkészi a teljesítményeket, magában osztályoz, méricskél, és valami teljesen mást keres. Én az esszenciát, ő az esztétikát.

Négyen vagyunk. Ketten a Vasasblogtól, valamint én és a barátom. A Vasasblog egyik fele szurker, ő nézi, élvezi, néha hozzá sem lehet szólni, négyszer is magába roskad, de tud röhögni magán és azon a helyzeten, amiben éppen van. A Vasasblog másik fele látja a meccset, sőt egyenesen meglátásai vannak. Objektíven osztályoz, ami nekünk hülyebíró, az neki jogos ítélet, esetleg hibásan befújt valami; ami nekünk aztakurva (Abass, ötödik perc, oldalháló), azt ő megmagyarázza. Nem kell, köszi, de azért jó, hogy itt vagy.

A barátom újfiú. Alapjában véve nem rossz gyerek, motorral jön ugyan, de hamar ráérez, ha egy kör sör négy sör, akkor abból mindenki fizet egyet. Amúgy neki van csapata, egy olasz élcsapat, a futballgyilkosok hazájából. Néha megnézi őket otthon (értsd: Olaszországban), de kötődése csak plátói, a kultúrkörből vélhetően kimarad. Neki a futball így nem lehet több, mint esztétikum, és mint ilyen, a Honvéd-Vasasosn is valami hasonlót keres. Aránytévesztés, de majd belejön, ha még néhányszor kilátogat egy-egy itthoni derbire.

Két, két és fél sör. Ennyit iszik meg egy egészséges felnőtt magyar férfi egyhuzamban, úgy, hogy közben nem kell kimennie a mosdóba. (Tapasztalat: utána minden következőnél igen.) Amikor fogyasztási grafikonunk átlépi ezt a líneát, váltott műszakokban indulunk el az eredményjelző oldalán lévő mosdó felé. Ha valaki visszatér, rám néz, és elismerően bólint. Tiszta mosdót még egyikük sem látott magyar stadionban. Dagad a mellem piszkosul, jelzem nekik, felénk ez a normális, ahogy a szemetet is a kihelyezett szemetesekbe dobjuk, ami szintén nem alapfelszerelése az itthoni létesítményeknek. Takaros, csinos, ékszerdoboz és hasonló szavakkal jellemzik a körülményeket, majd meg kell állapítaniuk, a gyep legalább hozza az épített környezet minőségi fokát. Az egyetlen kifogás, hogy öt évvel a felújítás után talán ráférne a lelátóra egy tisztasági festés, de ez legyen a legnagyobb szégyenünk.

~ A meccsről ~

Itt most annak a résznek kellene következnie, amelyben elmagyarázom, hogy helyzetek és kapura lövés nélkül hogyan lehet 4-0-ra megnyerni egy meccset. Fogalmam sincs, pedig épp egy ilyen láthattunk a Vasas ellen. Az egyetlen nagyobb ziccerünket Abass már az első percekben kihagyja, hogy nem sokkal később, és minden előzmény nélkül megpattanjon egy szöglet szerencsétlen Kulcsár fején, így szerezvén meg a vezetést. Utána következett harminc perc, amiről egyetlen emlék maradt meg, szegény Délczeg sérülése. A félidő előtt Németh Norbi ereszt el egy kipattanót lövés néven, hogy az valahogy bekússzon a kapu bal alsó sarkába. Kettő ide.

A második félidő újabb sérüléssel kezdődik, szegény Vernes marad lent. Érdekesség, hogy fél éven belül ő a második (harmadik) akadémistánk, aki alig fél óra játék után szenved súlyosabb sérülést. Emlékezhetünk, a tavaszi idénynyitón Moga nem húzta ki félidőig, miközben az azon a poszton kezdőnek szánt Baráth addigra már beszedett valami nyavalyát egy felkészülésin.

Semmi sem történik. De úgy semmi, hogy van idő kipróbálni minden kényelmesnek hihető pozíciót a korzó mögötti korlátra támaszkodva. 180 körüli magasságnál kényelmes, efölött az alsó keresztrúd már pont alacsony, a feltett láb megfeszül, kényelmetlen. Közben Lovrics megindul, Tchamit fel-, Danilo pedig bevágja. Most fáj nagyon az a Győr ellen kihagyott büntető. Ugyan nincs ha, de ha lenne ha, akkor ha az megvan, talán három forduló után mi állhatnánk egy kicsit a tabella élén. Miközben ezen, és a szokatlanul sok (3 meccsen 4) nekünk befújt büntető felett lamentálunk, Németh Norbi feliratkozik a duplázóink listájára, vélhetően azért, mert az ő is cikinek érezte, hogy az eddigi egyetlent Danilonak hívják. Egészséges versenyszellem.

~ Zanza ~

Mondanám, hogy nyertünk 4-0-ra (ez igaz), hogy jók vagyunk, de nem merem. Ezt a Vasast kiütni egyre inkább látszik, nem érdem, hanem állapot. Az a játék, amivel mi mindezt véghezvittük, minden volt csak futball nem. (Közben elindulunk kifelé a stadionból, előbb a megállóban lévő kocsmába, hogy lássuk, szopatják a Vidit, majd zárás után tovább, egészen az Ady presszóig, ahol megtudjuk, Puskás Ferencet tisztelik egy Tichy Lajos faliképen. Szólunk, ilyen közel a Bozsikhoz érdemes változtatni ezen az állásponton.) Ennyire hiányozna egy Zelenka?

Jó lenne végre egy olyan meccs, ami megnyugtat minket. Ahol nem fél órát játszunk jól (Győr), ahol nem irreálisak a körülmények (Haladás), ahol van ellenfél a pályán (Vasas), mert így csak eredmény van (ami jó), de tudás nincs. Igen, kapd fel a fejed Kedves Olvasó, valóban ellentmondok saját magamnak, amikor a nézni vs. látni részre gondolunk vissza, de mit tegyek? Ilyen a szurkolói lét. Hazudhatunk magunknak, hogy az eredmény másodlagos, a futballjáték sokkal, de sokkal több annál, és aztán mégis, addig fossuk a szót, amíg kibukik a lényeg: minden mindegy, csak nyerjen a Kispest!


fotó: babar