És tényleg “Budapest” Honvéd

Egy kép, ami tényleg többet mond ezer szónál, de azért néhányat tényleg megér:

  • három meccsünkből kettőt megnyertünk, miközben a többi fővárosi csapat kilencből egyet sem;
  • csak ebbe a kapuba három gólt rúgtunk, miközben a másik három fővárosi csapatnál a három egyben az összesen;
  • háromszor annyi pontunk van, mint a Fradinak, Dózsának és a Vasasnak – együtt;
  • másfélszer több gólt lőttünk, mint a város többi része, Kabátostul, Honmástul, Abdistul.

Ugye, el tudnánk nézegetni valami hasonlót a negyedik, ötödik, harmincadik forduló után is?

0+0 = 4:0

Honvéd-Vasas 4-0. Ha csak ennyit írnék, úgy tűnne, minden rendben van, pedig nem, nagyon nem. A kép csalóka, az eredmény valós bár hamis. Örülünk persze, nagy a siker, simán hoztuk a derbit, de az út odáig, szóval az volt legalább rögös. A hajtás után részletek, és egy kis kitekintés.

~ Az odaút ~

Régi heppem, hogy mindenféle fociszerető ismerőseimnek megmutassam a Bozsikot, lássák, milyen kimenni élőben egy mérkőzésre. Ott majd lesznek barátok, nevetés, folyik a sör, előtte-utána környező kiskocsmák, ott ugyanúgy barátok, nevetés, és közben látjuk, ahogy a Videoton simán kikap Kaposvárott. Van ennél jobb szombati program egy férfiember számára?

Pedig nem indult valami fényesen. Két részletben találkozunk. Mi a Határ úton, a Vasasblog lelkes kis csapata pedig a stadionnál, hogy némi egyeztetés után, félúton egyesüljünk, és a kisboltban vett sörökkel alapozzunk a meccsre. Ahogy azt kell.

A volt strandnál szállunk le (ahol az a remek kis fagyizó van a frissen épült lakópark aljában) a villamosról, és azonnal döbbenet ül az arcunkra. A sarkon egy erősen beszámíthatatlan állapotú férfi fojtogat egy arra sétáló hölgyet, miközben a rend éber őrei autójukkal egyszerűen csak befordulnak a sarkon, mintha mi sem történne. Szerencsére nem csak a mi igazságérzetünket bántja a látvány, hanem egy középkorú úrét is, akivel hármasban sikerül valahogy lefejtenünk a támadót az áldozatáról. A hölgy remeg, és férfiasabb alakú barátom társául szegődve, velünk jön egészen a kisboltig, miközben látjuk, támadója követi őt távolról.

Szerencsétlen egyszerűen nem fogta fel, hogy mit cselekszik. Három sarokra egy erősen biztosított mérkőzést játszanak, minden tele rendőrrel, és ő mégis követ minket, és a hölgyet. Kísérőmből felcsap az ősi igazságérzet, és bár belül mélyen egyetértek vele, ha kérdi, mégis nemmel felelek neki, mikor felveti: talán oda kéne menni, és megcsapni a figurát.

Nem lehet. Rutinos meccsrejáró vagyok, tudom, ez inkább a Honvédra vetne rossz fényt, holott semmi, de tényleg semmi köze egyetlen szurkolónak sem az egészhez. Itt egyszerű állampolgárok vagyunk, és igen, nem tetszik nekünk a szituáció.

A stadion elé érve kísérőm végül dönt, és jól dönt. Az első rendőrautót leinti, hogy elmagyarázza neki, aki idefelé tart, az nagyon-nagyon kész van, és tán neki is az lenne a legjobb, ha nem jutna el az Arénáig, ahol a veszély iránya megfordulna, és belőle lenne könnyű célpont. A rendőrök megértik a helyzetet, bezsuppolják hátra, majd elhajtanak vele.

Érdekes, ám a történet szempontjából mellékes jelenség, hogy ebbéli cselekedetünk után megállít minket néhány hazai drukker, akik Vasas-szurkernak néznek minket, hiszen a közelükbe érve azonnal rendőrét kiáltottunk. Nehezen értik meg a szituációt, de amikor igen, akkor mi is érezzük, jobb ez így delikvensünknek, egy hátsó ülésen. (A hírünk közben gyorsan terjed, a korzó elé érve már azt kérdik tőlünk, mi volt az a balhé kint?)

Sajnálom, hogy az először Kispestre látogató barátaimnak ezt kellett látniuk, de megnyugtatnak, ennek semmi, de semmi köze a kerülethez, ez egyszerűen a világon mindenhol botrány. És tényleg.

~ A társaságunk ~

Kétféle drukker van. Az egyik nézni szeret(ne), a másik látni. Elmagyarázom. Én nézni szeretek, élvezni a hangulatot, oldalba bökni valakit, mondani neki valamit, társasági életet élni, miközben szurkolok, szorítok, együtt élek a csapatommal, és ha látom, Abass megiramodik oldalt, akkor én követem a korzón. Aki viszont látja a meccset, az el van foglalva. Folyton csak fürkészi a teljesítményeket, magában osztályoz, méricskél, és valami teljesen mást keres. Én az esszenciát, ő az esztétikát.

Négyen vagyunk. Ketten a Vasasblogtól, valamint én és a barátom. A Vasasblog egyik fele szurker, ő nézi, élvezi, néha hozzá sem lehet szólni, négyszer is magába roskad, de tud röhögni magán és azon a helyzeten, amiben éppen van. A Vasasblog másik fele látja a meccset, sőt egyenesen meglátásai vannak. Objektíven osztályoz, ami nekünk hülyebíró, az neki jogos ítélet, esetleg hibásan befújt valami; ami nekünk aztakurva (Abass, ötödik perc, oldalháló), azt ő megmagyarázza. Nem kell, köszi, de azért jó, hogy itt vagy.

A barátom újfiú. Alapjában véve nem rossz gyerek, motorral jön ugyan, de hamar ráérez, ha egy kör sör négy sör, akkor abból mindenki fizet egyet. Amúgy neki van csapata, egy olasz élcsapat, a futballgyilkosok hazájából. Néha megnézi őket otthon (értsd: Olaszországban), de kötődése csak plátói, a kultúrkörből vélhetően kimarad. Neki a futball így nem lehet több, mint esztétikum, és mint ilyen, a Honvéd-Vasasosn is valami hasonlót keres. Aránytévesztés, de majd belejön, ha még néhányszor kilátogat egy-egy itthoni derbire.

Két, két és fél sör. Ennyit iszik meg egy egészséges felnőtt magyar férfi egyhuzamban, úgy, hogy közben nem kell kimennie a mosdóba. (Tapasztalat: utána minden következőnél igen.) Amikor fogyasztási grafikonunk átlépi ezt a líneát, váltott műszakokban indulunk el az eredményjelző oldalán lévő mosdó felé. Ha valaki visszatér, rám néz, és elismerően bólint. Tiszta mosdót még egyikük sem látott magyar stadionban. Dagad a mellem piszkosul, jelzem nekik, felénk ez a normális, ahogy a szemetet is a kihelyezett szemetesekbe dobjuk, ami szintén nem alapfelszerelése az itthoni létesítményeknek. Takaros, csinos, ékszerdoboz és hasonló szavakkal jellemzik a körülményeket, majd meg kell állapítaniuk, a gyep legalább hozza az épített környezet minőségi fokát. Az egyetlen kifogás, hogy öt évvel a felújítás után talán ráférne a lelátóra egy tisztasági festés, de ez legyen a legnagyobb szégyenünk.

~ A meccsről ~

Itt most annak a résznek kellene következnie, amelyben elmagyarázom, hogy helyzetek és kapura lövés nélkül hogyan lehet 4-0-ra megnyerni egy meccset. Fogalmam sincs, pedig épp egy ilyen láthattunk a Vasas ellen. Az egyetlen nagyobb ziccerünket Abass már az első percekben kihagyja, hogy nem sokkal később, és minden előzmény nélkül megpattanjon egy szöglet szerencsétlen Kulcsár fején, így szerezvén meg a vezetést. Utána következett harminc perc, amiről egyetlen emlék maradt meg, szegény Délczeg sérülése. A félidő előtt Németh Norbi ereszt el egy kipattanót lövés néven, hogy az valahogy bekússzon a kapu bal alsó sarkába. Kettő ide.

A második félidő újabb sérüléssel kezdődik, szegény Vernes marad lent. Érdekesség, hogy fél éven belül ő a második (harmadik) akadémistánk, aki alig fél óra játék után szenved súlyosabb sérülést. Emlékezhetünk, a tavaszi idénynyitón Moga nem húzta ki félidőig, miközben az azon a poszton kezdőnek szánt Baráth addigra már beszedett valami nyavalyát egy felkészülésin.

Semmi sem történik. De úgy semmi, hogy van idő kipróbálni minden kényelmesnek hihető pozíciót a korzó mögötti korlátra támaszkodva. 180 körüli magasságnál kényelmes, efölött az alsó keresztrúd már pont alacsony, a feltett láb megfeszül, kényelmetlen. Közben Lovrics megindul, Tchamit fel-, Danilo pedig bevágja. Most fáj nagyon az a Győr ellen kihagyott büntető. Ugyan nincs ha, de ha lenne ha, akkor ha az megvan, talán három forduló után mi állhatnánk egy kicsit a tabella élén. Miközben ezen, és a szokatlanul sok (3 meccsen 4) nekünk befújt büntető felett lamentálunk, Németh Norbi feliratkozik a duplázóink listájára, vélhetően azért, mert az ő is cikinek érezte, hogy az eddigi egyetlent Danilonak hívják. Egészséges versenyszellem.

~ Zanza ~

Mondanám, hogy nyertünk 4-0-ra (ez igaz), hogy jók vagyunk, de nem merem. Ezt a Vasast kiütni egyre inkább látszik, nem érdem, hanem állapot. Az a játék, amivel mi mindezt véghezvittük, minden volt csak futball nem. (Közben elindulunk kifelé a stadionból, előbb a megállóban lévő kocsmába, hogy lássuk, szopatják a Vidit, majd zárás után tovább, egészen az Ady presszóig, ahol megtudjuk, Puskás Ferencet tisztelik egy Tichy Lajos faliképen. Szólunk, ilyen közel a Bozsikhoz érdemes változtatni ezen az állásponton.) Ennyire hiányozna egy Zelenka?

Jó lenne végre egy olyan meccs, ami megnyugtat minket. Ahol nem fél órát játszunk jól (Győr), ahol nem irreálisak a körülmények (Haladás), ahol van ellenfél a pályán (Vasas), mert így csak eredmény van (ami jó), de tudás nincs. Igen, kapd fel a fejed Kedves Olvasó, valóban ellentmondok saját magamnak, amikor a nézni vs. látni részre gondolunk vissza, de mit tegyek? Ilyen a szurkolói lét. Hazudhatunk magunknak, hogy az eredmény másodlagos, a futballjáték sokkal, de sokkal több annál, és aztán mégis, addig fossuk a szót, amíg kibukik a lényeg: minden mindegy, csak nyerjen a Kispest!


fotó: babar

Németh Norbert: “most kezd összeérni a csapat”

A nyáron hazatért régi kedvenc, Németh Norbi két góllal jelezte a Vasasnak, hogy kár volt lemondani róla, nekünk pedig azt: azért nem csináltunk vele rossz vásárt… A szimpatikus középpályás a két találat ellenére messze nem elégedett magával, önkritikus nyilatkozata sok hazai labdarúgónak lehet példa. Én pedig bízok benne: még sok hasonló hangulatú beszélgetés készülhet majd Norbival, ahogy ő mondta, most már nem csak gólok, de társainak kiosztott gólpasszok után is!

 

 

Fotó: honvedfc.hu.

Sziporkázás nélkül is sima siker. Kispest-Vasas osztályozókönyv.

Beharangozónkban annyit kértünk a csapattól: éljünk az eséllyel, gyerekek. Nos, ez megtörtént. Régen látott különbséggel vertük a Vasast, így a most következő érdemjegyeknél is felfele kerekített az össztanári értekezlet. Osztályozókönyv a hajtás után.

KEMENES: 0-t akartam adni eredetileg, hisz az enervált Vasas alig késztette játékba avatkozásra. A kulcsszó azonban itt az alig: az a néhány lövés, egy szabadrúgás és 1-2 veszélyesnek tűnő beadás esetében mindig a helyén volt. Így kijár az éberségi 6-os.

LOVRICS: Öcsémmel beszélgettünk a meccs alatt a korzókorlátnál a Vasas középpályáját megtöltő sok “…ics” kapcsán arról: a hazai NB1-be ömlő délszláv áradatból milyen nehéz 1-1 értelmes arcot kifogni. Nálunk is az utóbbi 10 évben max Szmiljanics említhető itt (játéktudás alapján, hangsúlyozom)… és a derék Lovrics. Horvát hátvédünk tavasszal nagyot játszott, majd májusra elfáradt, a felkészülési meccseken és az Orosháza elleni osztályozón katasztrófa volt, s a Győr ellen sem remekelt. Aztán Sz’helyen visszakerült a számára elvileg idegen jobb oldalra, és ott is, majd tegnap is remekül hozta le a meccset. Nem nagyon tudták átjátszani, előre is tört a második félidőben többször is, tizit harcolt ki… Well done, Ivan. 6.
DEBRECENI:
Debrő a padon kezdte az idényt, ám az első fordulós Kosztolányi-show miatt átalakított védelembe visszakerülve ismét kezdőcsapattag. Szombathelyen és most is volt kezdésként 1-2 hajmeresztő fordulása, ami a legendás Budó-Vámosi birodalmi lépegető kettőst idézte, ám utána megrázta magát és több jó ütemű közbelépéssel és -fejeléssel mentett ha kellett. Ez így már okés. 5.5.
BOTIS:
Az Öreg megint hozta lélek- és védőtársnyugtató pörformanszát hátul. valamint az “ott vagyok, hol lennem kell” jellegű előadását. Ebben pedig általában (és ha az ellenfél olyan fékezett habzású, mint most a szegény angyalföldiek) nincs hiba, bőven szólt is a taps a lelátóról a meccs végén, nem kis részben az idén csékává előlépő betonhomlokú hátvédünknek. 6.
NOVÁK:
Hajdú virtuózabb balhátvédjátékra képes, Novák más iskolát képvisel, ő a strict védekezésre tesz fel mindent, így kevesebbszer is hibázik, mint a kiszorított ex-csapatkapitány. Ezúttal a Vasas jobbszárnya sínylette meg az alexiszi szigort, Novák kollegának ezért pedig postafordultával jár a 5.5. Ráadásul (igaz már lefújt szituáció utáni) felsőléce és múlt heti gólja mutatja: nem tüzel rosszul messziről.

TCHAMI: Gege, Németh és Hajdú a keretben, erre Tchami lesz a stabil kezdő. Ki hitte volna? Nos, a csöppnyi Hervére azonban eddig nem lehet panasz: gyors, jól cselez, és adja a gólpasszokat. Szombathelyen még “csak” pontrúgából, tegnap már élesben is. Összjátékba bevonható, gyors, és az “afrikai szertelenség” is relatíve ritkán kapja el, így hajmeresztő beadások, elpasszolások kevéssé borzolják részéről a kedélyünket. 5.5.
AKASSOU:
A szűrésével tegnap sem volt gond, ám előrefele annyit ér a derék Jean Baptiste, mint Philip Tarlue homemade  útlevele azon a bizonyos 1999-es reptéri passport-csekkoláson. Tudománya megáll a folyamatos hátrapasszokban, egyszer tolt csak ki Lovricsnak egy meglepő ütempasszt, de ezen maga is elcsodálkozott. Hátrafele biztosabb mint Hore, de ez az előrepassz-impotencia elgondolkodtató. 5.
NÉMETH NORBERT: Nem játszott tegnap sem csúcsformában
, ezt dicsérő szavaink ellenére ő maga is elismerte blogunknak adott interjújában. Két góllt azért így is vállalt, így azt mondom: soha rosszabbat! Mi lesz, ha még jó formába is kerül… Viccet félretéve, van még hova felpörögni, pl. a Győr elleni első félidőben sokkal jobban mozgatta  a csapatot Zelenka bá mögül, ám most a cseh hiányában kissé tompább volt a fantáziafaktorunk. Én azonban optimista vagyok, és inkább annak örülök: ha Zeli sérült, Norbi középre vezérlésével van alternatíva, főleg ha visszajön a kellő meccsszám Norbi lábába, mert valljuk meg, jobb őt, a passzait és főként azt nézni, hogy ő képes gólt lőni, mint ha egy újabb szűrő szöttyögne a helyén. 6.
ABASS:
Klasszik Abass első félidőt tolt, zakatolva, futóbolondozva, cselezve, és természetesen egy kvázi ziccert elszúrva. Gólt gondolom akkor várjuk tőle, mikor Kabát Petit az MTA rendes tagjává választják, tetoválás-elmélet szakterületen. A második félidőben fejfájás miatt cserét kért, hát, Abass mércével mérve is volt már jobb meccse. 5. Cseréje, Hidi inkább védekezésből próbált jeleskedni, ám Akassou fennléte miatt szerintem vállalkozhatott volna többet is előrefele. Mondjuk az ütközéseknél végre bátrabb volt. 5.

DÉLCZEG: Durva lekönyökléséig hozta a Délczegi credó-t: labdatartás, önzetlen passzok, összjátékba bevonhatóság. Nagyon kéne neki is egy gól, megérdemelné már. 5.5. Cseréje, Vernes Richárd előbb az MFA-játékrendszerben idegen második számú ékként, majd Abass megfáradása után jobbszelesként próbálkozott míg le nem sérült. Igazi akadémiker debütöt mutatott be, “látszik hogy nem ügyetlen” jellegű mozgással, ám még bátortalanul. Reméljük, ez még csak a kezdet, és jobbulást! 5. A csere cseréje, Hajdú Norbi futott egyet-kettőt a baloldali középpálya-csatornán, de valljuk meg, sokat most nem tudott hozzátenni a játékhoz. Remélem, nem pszichés hullámvölgy, kár lenne érte. Vedd fel a kesztűt, Norbi! 5.
DANILO:
3 meccs után három gólnál jár, remek csatárteljesítmény! – mondanánk, igaz, ebből mindhárom tizi volt. Persze ha azt nézzük, hogy a gólyalábú brazil saját bevallása szerint eddigi csapataiban nem “penalty-man-ként” volt ismert, akkor a biztos ítéletvégrehajtás is megsüvegelendő. Helyzetbekerülésben és összjátékban, passzokban továbbra is érzek hiányosságokat, kíváncsi leszek fejlődik-e tovább, vagy fél-egy éven belül ő is felkerül a Bozsikból kisepert légiósok raklapjára. 5.5. 

 Fotók: Babar.

 

Esély, amellyel élni kell: Kispest-Vasas beharang

A bajnokság harmadik fordulójában a Vasas csapatát fogadjuk az idei megcsappant számű fővárosi tradicionál-rangadók egyikén. A Vasast, amely elleni meccsen a jelen erőviszonyok és bajnoki szituáció mellett bizony esélyesek vagyunk. Fura kimondani ezt, ízlelgetni kell a mondatot: bizony a 2007-es (sajna úgy fest kivételes) ősz óta nem jellemző ránk az esélyesség terhe, főleg a Bozsikban. Most igen, és ezzel jó lenne élni is. Esélylesés a hajtás után.

Igen, esélyesként, erre több okot is láthatunk, még én is, aki pedig nem az optimista Honvédosok táborát gyarapítom. Nézzük sorjába a (remélhetőleg nem) kincstári pozitivizmus pilléreit:

Ellenfelünk 2 vereséggel indított a szezonban, s míg a debreceni zakót még lehet magyarázni (arányát kevésbé), addig az újonc Pécs elleni otthoni szopola már inkább ciki kategória. A Vasas deklaráltan az erős középcsapati létet tűzte ki idénycélul, dettó mint mi. Ehhez több kell. No mi se szárnyaltunk a Győr elleni vereség nagy részében, de az ottani első 30 perc és a szombathelyi teljesítmény azért összességében jobb formát mutat nálunk, vagy legalábbis azt jelzi: mi legalább már megmutattuk hogy tud bennünk kraft is lenni (“…ejj de szép magyarosan fogalmaztál fiam…”– érkezik a koki Grétsy tanár úr felől). Ez a piros-kékeknél egyelőre hiánycikk.

Igazolások terén ha csak az érkezettek listáit nézzük, elsőre a Vasasé lehet a meggyőzőbb. Bárányos és a kis kamikaze itthon kurrens áruk, a múlt héten beeső FarkasBalázs – Simek – Dajics tengely meg anno a Vidiben szépen muzsikált. Azonban mielőtt irigykednénk, nézzük meg azt is: mi idén strictül posztra igazoltunk, a Vasas hozott egy csapatnyi új arcot, ám hogy ezek mikor érnek csapattá, az nagy kérdés. Hogy nem rögtön szombaton, az tuti. Hacsak nem kezdjük el voluntarista csapatfelzárkóztató akcióinkat, mint pl. 2001 őszén, az akkor hihetetlenül topa, még szinte nyeretlen Vasas ellen, itthon… ugye emlékszünk…

Lélektan. Szombathelyi vendéggyőzelem nálunk, két vereség a Fáy utcaiak tarsolyában. A nagyobb eredménykényszer ezúttal mindenhol van, csak nem Kispesten. Idegeskedni itt a Vasasnak kell. Ott türelmetlenek a szurkerek, ott ideg a Komjáti Malac a padon, a Híd-emberek a vezérkarban. Mondjuk szurkolói törelmetlenkedésért nálunk sem kell sosem a szomszédba menni, de talán ha most csapat s drukker egymásra talál, továbbra is állítom: inkább a Vasasnál lehet a zabszem abban a bizonyos nyílásban.

Ha nálunk lehet valami gond, az a szokásos Kispest-faktor, azaz az esélyesként elbukott meccsek átka, vagy a Supka által beharangozott játékoslélektani zűrök spílereink egyikénél-másikénál akik nehezen dolgozzák fel (?) a versenyszitut. Nos reméljük, ez az áldatlan és, valljuk meg, profi játékosoknál erősen véleményes kifogás hamar feledésbe merül, és holnap már a régi Gegét és Hajdút láthatjuk a pályán, ha lehetőséget kapnak. Meg én egy-két Zelenka-passzra is várok de ezt már úgyis mindenki kivülről fújja.

Pikantéria is lesz: nálunk Németh Norbi játszik exei ellen, igaz ex-exei színeiben, szóval duplán izgis a palacsinta tölteléke. Bárányosról pedig akkor már ne is beszéljünk: a Dallas-szereplők filmbeli életét megszégyenítő pályafordulatokban gazdag bohócliger karriert felmutató Bari esetében már nem is palacsintáról, de somlói galuskával töltött fagylaltkehelyről beszélhetünk e téren.

A lényeg: szombat, 17.30, Bozsik: jön a Vasas. Nagyon rég nyertünk már ellenük, itthon. Legutóbb 2005 tavaszán, az előtt 2003 őszén. Rég volt. Kell valami új pozitív élmény!

Az utolsó taps, amit senki sem hallhatott

Esik.
Esőben indulok otthonról.
Pont az a fajta idő van odakint, amit pokrócba burkolózva, legfeljebb az ablakon át szoktunk nézni, miközben régmúlt dolgokról beszélgetünk.

Szomorú a kötelesség. A régmúlt hirtelen megelevenedik, a pokrócot sötét ruhára cseréljük, hogy nekivágjunk az esőnek, mert búcsúzni megyünk, egy olyan búcsúra, amiből csak egy van. A végsőre.

Bicskei Bertalant, az embert, a családapát, az edzőt, a barátot kísérjük utolsó útjára. Az embert, aki nem tudott egyszerűen közömbös lenni senki számára, mert mindenki szerette, tisztelte. Az embert, akinek a megjelenése, a léte sohasem ment eseményszámba, az embert, akiről megszoktuk, hogy van, hogy velünk van.

Nagyon fog hiányozni.

~o~

Itt ülök egy gép előtt, nézem a monitort, kezem a klaviatúrán, agyamban mondatok cikáznak: hogyan köszönjek el tőled, Bercibá? Kisiskolás voltam, amikor bajnokot csináltál mindannyiunk közös szerelméből, a Honvédból. Emlékszem, emlékeztetnek rá, milyen boldogan rohangáltam a korzó előtt, ünnepeltem azt, amit talán még fel sem foghattam. Eszembe jut Bécs, amikor másodszor vetted át a magyar válogatottat, és egy felejthetetlen mérkőzéssel egycsapásra emberek tízezreit állítottad újra a futballunk mellé. És eszembe jut még annyi minden, pedig én nem is láthattalak védeni, nem szurkolhattam a moszkvai csapatodnak, nem voltam soha játékosod, és talán Pistabá, a Fabulon edzője sem a te módszereid mentén szoktatott minket a játék feltétlen szeretetére.

És most mégis, itt ülök egy gép előtt, nézem a monitort, kezem még mindig a klaviatúrán, és úgy érzem, el kell köszönnöm Tőled. A magam, a blog szerzőinek és olvasóinak nevében.

Nem tagadom, meg-megállok, könnyeimmel küzdök. Nem szabad, Te sem szeretnéd. Inkább egy képpel búcsúznék, egy képzeletbeli képpel, úgy, ahogy azt a pályán illik.

Lehunyom a szemem, és látlak. Ott állsz a Bozsik-stadion kezdőkörében, kissé csapzottan, látszik rajtad a teljesítmény. Mi körülötted a lelátón, és ahogy felnézel ránk, felemelkedünk a székünkről, pillanatnyi csönd, majd valaki elkezd tapsolni. Majd még valaki, és még valaki, később egész szektorok, hogy végül a teljes stadion ott álljon, és percekig ütemesen. Közben Te lassú léptekkel elindulsz lefelé a felezővonal mentén, karodat felemelve integetsz felénk, mígnem eltűnsz valahol a játékoskijáró falai mögött. A stadionnyi ember még mindig ott áll és tapsol, de Te mindezt már csak bent hallod, bent az öltözőben.

Köszönünk mindent, Bercibá!

A lábunk előtt hever Budapest – Haladás-Kispest „beszámoló” és „osztályzókönyv”

Kivételesen nagy horderejű sikert arattunk a dalos szurkolótáboráról, valamint őszinte az rockzenét kultiváló, copfos műsorközlőjéről híres szombathelyi stadionban. Nemcsak a néhány ezer fős kispesti törzsközönség aludhatott nyugodtan a szombat esti másfél órás netes élőközvetítés-frissítgetés után. Ferencvárosi testvéreink a levegőbe öklöztek, újpesti cimboráink képzeletben meglapogatták a hátunkat, angyalföldi barátaink elmorzsoltak egy csendes imát. 1 721 556 fővárosi lakos könnyebbült meg egy lágy szusszanással, ugyanis megszületett Budapest első bajnoki győzelme az OTP Bank Liga 2011-2012-es kiírásában, mégpedig miáltalunk.

Itt azonban le is zárhatjuk az örömteli hírek sorát, a valóságban a blog történetének egyik fekete hetét éljük: első alkalommal fordult elő, hogy egyik szerzőnk sem tudott ellátogatni a szeretett csapat aktuális bajnokijára, majd onnan hazaérkezvén megosztani gondolatait a kilencvenpercnyi diadalmenetről. Szégyen, tudjuk.

Pedig vétek volt kihagyni ezt a győztes meccset, hiszen rengeteg pozitív momentumra lettünk figyelmesek a különböző tudósításokat böngészve. Danilo felépülésével megtaláltatott a lehető leghidegvérűbb tizenegyeslövőnk, Novák személyében fiatal, szimpi gólszerzőt avattunk, valamint Lovric is jelezte, nemcsak tavasszal ácsingózott a legjobban fejelő hátvéd elismerésre. Rajtuk kívül Kemenes fantasztikus teljesítménye emelhető ki, egyre inkább igazat adunk azoknak, akik szerint, kapusunk eddigi legjobb idénye lehet a 2011-2012-es.

Ami a taktikai finomságokat illeti, érezhetően a szélsőkre fog épülni idei játékunk, Tchami és Abass gyorsasága aranyat érhet. Érdekes viszont, hogy Zelenka, Ivancsics és Hajdú nélkül értünk el sikert (előbbi kettő az utazó keretben sem szerepelt), az ő kezdőből való kihagyásuk néhány hónapja még elképzelhetetlen volt.

Osztályzókönyv:

Osztályzataink megállapításánál az nb1.hu, a haladásfc.nyugat.hu és a Nemzeti Sport értékelését vettük figyelembe. Átlagoltunk, majd kerekítettünk.

Kemenes: 7

Lovric: 6,5
Debreceni: 6
Botis: 5,5
Novák: 6,5

Abass: 6
Akassou: 5,5
Németh N.: 5 (Horváth A.: 5,5-2=3,5)
Tschami: 6

Danilo: 7,5 (Hidi: 0)
Délczeg: 4,5 (Sekulic: 5)

Ivánbá hétfői cikkére várva… – Haladás-Kispest beharangozó

A magyar sportújságírásban kissé jobban elmélyedők számára alaptétel, hogy a Népszabi sportrovatának megkerülhetetlen hatású zsurnalisztája, a tulajunk által átlag egyhavonta csípőből rommá-sírásózott Hegyi Iván maestro nagy barátja a cikkcímekben geg címén elkövetett pofonfa-rázásnak. A hazai gárdák közül így nem meglepően HI nagy kedvence a szombathelyi Haladás, amelynek neve félszezononként minimum egyszer ott figyel a legendás hétfő lapszámok sportoldalán. A “Szombathely: nincs Haladás“, “Ez ám a Haladás“, “Ez már Haladás“, “Biztos szombathelyi Haladás” és hasonló mutációk olyan tuti szereplői a hétvégi fordulóösszefoglaló-címeknek, mint a célfoci kifejezés Prukner meccsvégi nyilatkozataiban, a Benfica-szerződés emlegetése egy Verebes életút-intiben,  vagy egy egészséges Dottore-besértődés, ha aktuális csapatának ellenfele nem feltartott kézzel megy ki a Mezey bébik ellen. Esetünkben most abban reménykedhetünk: a fent felsoroltak közül az első címverziót tölti majd be Iván bá a szövegszerkesztőbe vasárnap este, annak folyományaként: a Szombathely a második forduló után is pont nélkül marad. Szeretjük amúgy a Halit, de mivel most az ellenfelüket Kispestnek hívják, tán ők is megértik e rosszkívánságunk mibenlétét… esélylatolgatás a hajtás után. 

Szombathelyre látogatunk tehát holnap este, és valljuk meg őszintén, az elmúlt évek (évtized?) alapján mindez nem sok jót ígér. Ugyan a Hali sose volt igaz mumusunk, mint mondjuk a Siófok és a ‘csaba a boldog korakilencvenesekben, vagy az UTE manapság, de azért olyan húdesok siker sem termett számunkra a Rohonci úton. Az utóbbi években pláne nem.

Érdekes, hogy 4-5 éve rendre elkerültük egymást: a Hali sokat volt lenn a másodosztály abisszikus mélységeiben, és pont akkor jutott vissza egy rövid időre, mikor mi szálltunk alá. Aztán amikor végre mindketten fenn voltunk, praktikusan 2008 ősztől, hát azóta 3 szombathelyi meccsből 1-et kínlódva elvesztettünk (Vólent debüt ellenére, Kenő-góllal, és az alkoholmentes Borsodi is tré volt a büfében) 2009 tavaszán, majd Sisa és Morales is lehoztak 1-1 döntetlent. Győzelem? Se közel, se távol.

Most sem lesz könnyű dolgunk. Bíztató 23 perces rajtunkat borzalmas, enervált, nyomott második félidő követte a Győr elleni debütön, ami nem sok jót ígér. Az se, hogy a Hali pedig bukott Pécsett. Nyilván hazai közönség előtt nem akarnak újabb vereséget, a Hali tábor pedig tud biztatni, hangulatot csinálni, hogy menjen a zöld-fehér szekér. Meg hogy nézne már ki, ha 1 héten belül két vörös-fekete alakulat is leverné a szombathelyi társulatot – kérdezgethetik maguktól Balassa Péter és Vidóczi József mai utódai. Szerintünk nyilván jól, ők valszeg nem akarnak piros-fekete rémálmokat.

Supka mester remémnyeink szerint rendet tett a fejekben, a számára negatív meglepetést okozó játékosok állítólag versenyhelyzet miatt boruló belső békéjét. Koncentrált játékkal, elhivatott hozzáállással lehet ugyanis keresnivalónk a nyugati végen: továbbra is vallom hogy erősödött a keretünk, a Halié viszont legalábbis stagnál, a véleményes piros miatt ráadásul vezéregyéniségüket, Halmosit is vesztő csapat eredménykényszer alatt játszik majd. Persze mi is, de a vendégnek valahol mindig kisebb a felelőssége, ebben bízhatunk. Supi helyében kissé szorosabbra fűzném a védelmet, és lehet erre a meccsre most legalább kezdésként visszanyúlnék a kétszűrős megoldáshoz, hogy majd a második félidőben álljunk át támadóbbra – ha addig kihúztuk a rajtnál várhatóan erős szombathelyi rohamokat. Zeli jöhetne pl. a második félidőre, s így kezdésnek lehetne egy ilyen gondolatkísérlet:

 

Nos, hogy ez lesz-e vagy sem, meglátjuk, a lényeg hogy játsszunk jól és szerezzünk ponto(ka)t. Jó alapozás nem ártana a Vasas elleni jövő heti kötelező győzelemig. 

…és akkor bízzunk benne, hogy a gegmester sportújságíró még a “Kispest – kis győzelem” alcímet is felheggeszti a hétfői fordulóösszefoglaló fejlécéhez… 

Címerek: magyarfutball.hu

Stadionkép:static.panoramio.com

Érettségi tétel lett vadonatúj indulónk!

Igen, jól látjátok, az új idényben új indulót avatunk, bár ezt a klub valamiért egyáltalán nem veri nagydobra. A tavalyi világbajnokság idején hódított Wavin Flag című slágeren alapuló nótát először a Katowice elleni meccs előtt mintegy fél órával hallhatta a tribünön pirosra sülő harminc drukker, majd az ETO elleni derbi előtt is felcsendült, de igazán akkor sem okozott nagy hype-ot. Most viszont elkerülhetetlen e fantasztikus szám meghallgatása, amely néhány magas beosztású tanerőnek olyannyira megtetszett, hogy – az eddigi indulóval együtt – érettségi-feladattá nemesítette azt. A hajtás után a 2050-es írásbeli irodalom-érettségi szövegalkotási komponensének egyik feladatát és annak mintamegoldását láthatjátok, majd meg is hallgathatjátok az igen míves dalt.

Magyar nyelvi és irodalom – emelt szint – 2050

Összehasonlító elemzés: A szurkoló motívumának középpontba állításával hasonlítsa össze Anonymus alábbi két költeményét! Elemzésében térjen ki az ultra-toposz megjelenítésének képi-stilisztikai megoldásaira is!

Honvéd induló (Bp. Honvéd, 2007) by veghhanta

Győz a csapatom! (Bp. Honvéd, 2011) by veghhanta

Anonymus: Hajrá Honvéd!

A Honvéd napja eljött már,
Csak a Kispest, Kispest, ő a sztár!
A nagy győzelem már csak ránk vár,
Hajrá Honvéd fellegvár!

Jön hozzánk az ellenfél,
Csak a győzelem lehet a cél!
Oroszlánbarlang van itt felénk,
Hajrá Honvéd, te vagy a miénk!

Nyerni kell, mert ez a cél,
Csapatunk kemény, mint az acél!
Szurkolóink szíve értünk ég,
Hajrá Honvéd, hajrá még!

Nincs megállás, győzni kell,
Nem jó most a döntetlen,
Hogy a három pont megszülessen,
Hogy a Honvéd bajnok legyen!

Hajrá Honvéd, Hajrá Honvéd…!

(Mexikóváros-Budapest repülőút, 2007)

Anonymus: Győz a csapatom!

Óóóoo, oooooóóóoo, Óóóoo, oooooóóóoo.

Hív egy álom, s benne játszom,
Tűz ég bennem minden meccsen,
Itt egy társam, itt mellettem,
Vörösben lépdel, és feketében.

Állok éppen harcra készen,
Oroszlánszív éltet engem,
Minden ember velünk érez,
Lobog a zászló magasan fent.

Szól, szól már a dob,
Hallják mindenhol a világon,
Szóljon hangosabban már a dob,
Hisz én a csapatomat imádom!

A Honvédban élek, vörös a vérem,
lelkem a pályán kiteszem érte.
Győz a csapatom!
Győz a csapatom!
Győz a csapatom!
Győz a csapatom!

(Budapest, 2011)

Az induló ereje – összehasonlító verselemzés

Egy egyszerűen csak Anonymus névvel illetett (minden valószínűség szerint) amerikai-magyar költő talán két legnagyobb horderejű költeményét összevetni igazán megtisztelő, az emelt szintű érettségi súlyának tökéletesen megfelelő feladat.

A két mű közül a „Hajrá Honvéd!” című keletkezett korábban (egészen pontosan 2007 első hónapjaiban, az új Bozsik Stadion felavatását megelőzően). A fellelhető információk szerint egy Yucatán-félszigeti birtokról épp Budapestre utazó költő valahol az Atlanti-óceán fölött haladva egy csokis párna és egy juharszirupos-tarjás szendvics elfogyasztása után szerkesztette a szöveget a harmincas évek Amerikájában méltán népszerű „Happy Days are Here Again!” című könnyűzenei kedvenc dallamához.

Az első strófában Anonymus az in medias res (magyarra fordítva: „a dolgok közepébe vágva”) eszközével él, vagyis terjedelmesebb bevezetést nem alkalmaz. Egyedül az első sor („A Honvéd napja eljött már”) tekinthető prológusnak, a magyar irodalomtörténet egyik legrövidebb ilyen darabjának. A versbeszélő igen nagy magabiztossággal áll a műben megjelenített labdarúgó-mérkőzés elébe, amely a második nagy gazdasági világválság (2008-2014) előtti nyugati szuperoptimizmus behatása lehet. Ezt csak fokozza olyan fajsúlyos, a csapat korabeli szereplését böngészve rendkívül túlzó kijelentésekkel, miszerint a Kispest a „sztár”, illetve a „győzelem már csak ránk vár”. A refrént („Hajrá Honvéd!”) is tartalmazó negyedik verssorban viszont a „fellegvár” kifejezéshez nyúl, amelyet a harmadik évezred első évtizedben a szakma jeles képviselői (pl.: Zombori Sándor, Mészöly Kálmán) szinte csak vidéki, kieséstől vagy megszűnéstől veszélyeztetett klubokra aggattak. Ez a momentum is mutatja, hogy a művész a versszak végre már tisztában van a Kispest valós erősségével, azonban kíméletlen harcot indítva megpróbálja munkásságával felvirágoztatni szeretett gárdáját, valamint fityiszt mutatni az akkoriban uralkodó I. (Pénzes) Pista MLSZ-elnöknek.

A második versszak során valamelyest csökken a tempó, ez a rész az alapvető körülmények és a közelmúlt megismerését szolgálja. Az első sor („Jön hozzánk az ellenfél”) nyitva hagy néhány, a korban valós gondot jelentő kulcskérdést. Vajon elég a vendégcsapat érkezése egy bajnoki megrendezéséhez? Biztos nem szól közbe az MLSZ-Sport TV-tandem? Netalántán csúszhat a csörte egy hétközi BL-selejtező miatt? Nem kapunk választ. Később a győzelemre, mint célkitűzésre hívja fel a nép figyelmét („Csak a győzelem lehet a cél!”), amely élő tanúbizonysága annak, hogy a védekezésre épülő, végtelenül fegyelmezett (diszciplind), de rendkívül unalmas „catenaccio”futballideológia egyes irányzatait csak Massimo Morales 2009-es szerződtetése, vagyis a 2007-es aranykor után tette magáévá. A felújított Bozsik Stadion egyik legfőbb kellékére, corLEOne-ra, a 180 centiméter magas oroszlánra is gondol („Oroszlánbarlang van itt felénk”), akivel kapcsolatban máig fennmaradt az a mendemonda, miszerint bizonyos időjárási körülmények között nagyobbra tudta nyitni a száját, mint Pintér Attila.

A harmadik szakasz elején ismét a győzelemre fókuszál, de bekeményít. Most már nemcsak „lehet” nyerni, hanem „nyerni kell” Ezzel egy kis nyomást is pakol az öltözőben az indulót rendszerint teljes hangerővel bömböltető, arra pogózó játékosokra. A következő sor teszi igazán kivételessé a művet, az acélra való utalás („Csapatunk kemény, mint az acél!”) valójában az egykori tulajdonos, Pierro Pini dunaújvárosi kalandjáról való bújtatott véleménynyilvánítás, egyben a régi idők, a múlt elleni küzdelmet szimbolizálja. Itt jönnek a képbe a drukkerek, akik a keletkezés előtt néhány évvel maguk akadályozták meg klub telephelyváltását. Anonymus a tulajdonos-ultra polgárháború (2007-2012) kezdete előtt a „Szurkolóink szíve értünk ég” verssorral kedveskedett nekik. A „Hajrá Honvéd, hajrá még!” fordulat jelenti a költemény tetőpontját, hiszen ekkor a vezérszurkoló helyébe képzeli magát (vagyis helyzetdali elemet alkalmaz), aki egy fokozattal magasabb szintű buzdításra utasítja a nagyérdeműt. (Ez egyébként a kor divatja szerint így hangzott: „Mindenki bassza fel a kezeit, ti, ott a hátsó sorokban is. Oké, hosszú taps, egy, kettő, három…”)

A csúcspont után a záró rész valamivel racionálisabb gondolkodásra ösztönöz. A „győzni kell” cél újabb megerősítését már természetesnek veszi az olvasó, a második sor azonban pontosít: nem jó az iksz sem. Ezzel ismét nyomást gyakorol a játékosokra, ami a huszadik század inkább rajongó, buzdító indulói után meglehetősen szokatlan, kissé embertelen szemléletet mutat. Előbújik a Anonymusban lakozó matematikus is („Hogy a három pont megszülessen, Hogy a Honvéd bajnok legyen!”). Megjelenhet lelki szemeink előtt a kép, amint egy, az nb1.hu oldalhasábjáról kinyomtatott tabella segítségével az eredmények legmegfelelőbb alakulását böngészve megállapítja, hogy a három pötty megszerzése esetén még marad esély a végső elsőségre.

Magvas gondolatait könnyedebb „hajráhonvédozással” zárja, a felgyülemlett gőzt kiengedi a nagy próbatételt jelentő meccs előtt.

A Győz a csapatom! keletkezéstörténetét sajnos egyetlen korabeli krónikás sem jegyezte le, azonban biztosra vehető, hogy a 2010-es dél-afrikai világbajnokság egy jelképes zenéjére illesztett költemény 2011 nyarán született, hiszen bemutatója egy edzőmérkőzésre, a Honvéd-Katowice derbire esett. Erre azonban senki nem figyelt, így a szurkolók valójában csak néhány héttel később, egy blogbejegyzés útján ismerhették meg a dalt.

Azt a dalt, amely azonnal egy feszültség-levezető ó-sorral indít, majd – a „Hajrá Honvéd!”-ban tapasztaltak után viszonylag váratlanul – egy álomnak titulálja a Kispestben való játékot (Hív egy álom, s benne játszom”). Megerősíti azt a vélekedést, miszerint az akkoriban kétszer is kupát nyerő, a mezőnyből morálisan is kiemelkedő Honvédban tényleg kiváltság volt labdarúgni. Egyben arra is fény derül, hogy ezúttal a játékos szemszögéből fogjuk követni a mérkőzések körüli felhajtás alakulását (vagyis ez esetben szerepdalról beszélünk), ami egyrészt meglepő az előző vershez képest, másrészt a magyar futball indulótörténetében páratlan. A második sor („Tűz ég bennem minden meccsen”), a régi idők naivitásával ábrázolja az átlagos, klubjáért meghalni képes Kispest-futballistát, elfelejtkezve a kort jellemző óriási játékosmozgásról, amely a sokadik generációs profi-időszak sajátossága. A következő sorok a futball csapatsportág-jellegét emelik ki, hiszen megjelenik a klubszíneket viselő társ, aki menetel, amivel bajtársi gellert is kap a strófa. Ez utóbbi tökéletesen érthető, hiszen az egyesület dicsőséges honvédelmi múltjára máig kitörő örömmel emlékszik vissza minden szimpatizáns.

Ez a tendencia a második versszakban is folytatódik, később a klub címerállata, az oroszlán kap főszerepet („Oroszlánszív éltet engem”), amelyet már a 2007-es művet böngészve is tapasztalhattunk. Az „oroszlánbarlang” és az „oroszlánszív” kifejezések erőt sugároznak, amitől mindkét induló egy csapásra karcossá, katonássá, honvédossá válik. A harmadik sor („Minden ember velünk érez”) egy figyelemreméltó képességet jelenít meg, a vendégszurkolók teljes kizárását. Sugalmazza, hogy az érett futballista egyszerűen nem vesz tudomást a stadionon belül található, őt visszahúzó erőkről. Az esetleges ökölcsapásra nem válaszol visszakézből, a huhogást ignorálja, sőt a repülő görögtüzek alá áll, ezzel is bizonyítva a világbéke iránti elkötelezettségét.

A következő sortól a magyar irodalomban egyedülálló „helyzetdal a szerepdalban” rész következik, vagyis a magát futballistaként megjelenítő költő ismét az ultrák közé helyezi megát. Összepárosítható a két mű „Hajrá még!” és „Szóljon hangosabban már a dob!” sora, mindkettő a hangerő maximalizálására tesz kísérletet. Megjelennek a szurkoláshoz elengedhetetlen, legális kellékek (az MLSZ által lepecsételt zászló, alacsony decibelszámmal zengeni képes dob), valamint rendkívüli küzdelem kezdődik a hangszerek megszólaltatásáért, de csak addig, ameddig a fülbemászó dallamok nem zavarják meg a lelátó hosszanti részén, a mindig példásan visszafogott buzdítást bemutató családi szektorban helyet foglaló nőket és gyermekeket.

A refrént jelentő utolsó szakasz megintcsak a futballista szemszögéből érzékelteti a pályán tapasztalt emóciókat. A közeli viszonyt jelzi a „Honvédban élek” kitétel. Hiszen minden klubért aggódó közel érzi magát a csapatához, de benne lenni igen kevesek kiváltsága, amelyet illik megbecsülni. A „Vörös a vérem” félsor amellett, hogy az egykori hivatalos fórum egyik hozzászólójának nickneve, az áldozatkészséget, az összetartozást kísérli meg erősíteni. A vér mellett a lélek is megjelenik („Lelkem a pályán kiteszem érte”), azonban ez egy szokványosabb, kevésbé naturalista jelkép, amely a mű érdemi gondolatainak lezárására tökéletesen megfelel.

A méltán népszerű két indulónak óriási jelentősége van a Budapest Honvéd klub történetét tekintve. Az ultrák és a tulajdonos 2012-es megbékélésében, a teljes és mindenki által kívánt kohézió visszaállásában elvitathatatlan szerep jutott e műveknek. Hatásukra vált olyan stabil, Európa-szerte csodált klubbá a kispesti, amely a 2049-2050-es idényben már a harmincadik magyar bajnoki címét, és ötödik Bajnokok Ligája-serlegét szerzi.

Korábbi indulóink:
Kalapács – Egy gól (Bp. Honvéd, 2003) by veghhanta
Kispest induló (Kispest-Honvéd, 1991 körül) by veghhanta