Hétvégi kiruccanások: a tulaj a pápánál, a csapat a Pápánál

Rózsafüzért szorongató Supka mester, a római katolikus egyházfővel parolázó Hemingway úr – ilyen, és ehhez hasonló képek ugorhatnak be egy pápai túra előtt. Most azonban úgy tűnik, nem kell imádkoznunk, ezek nélkül is meglehet a bakonyi siker.

Hogy miért vagyunk ilyen rendkívül magabiztosak? Csupán azért, mert végre egy olyan városkába látogatnak aranylábú (és -fejű) legényeink, ahonnan eddig mindössze egyszer kellett szopóroller-konvojban hazautaznunk. Akkor, vagyis a feljutásunkat követő idény tavaszán a jónevű, és a szezon végén gólkirályi címet szerző Tomás Medved tizigóljával gyűrtek le minket a sárga-feketék, és egyúttal biztosították részvételüket a 2005-2006-os Arany Ászok Ligában (ájj, egy jó Arany Ászok Liga – csettinthet a mezei drukker). Azóta egy Vadócz-búcsúztatással megbolondított 2-2 és a jó emlékű tavaly tavaszi 3-0 díszíti a Veszprém megyeiek elleni statisztikánkat.

A múlt heti korrekt játékkal kiharcolt siker után nem kell ijedten lekaksizni a sportszárat, nyugodtan fogadkozhatunk a játékosok helyett is: pontért, pontokért merészkedünk a Dunántúli-középhegység szirtjei közé. Ha pedig elérjük a kitűzött célt, akkor egy fontos lépést tehetünk a legrosszabb álmainkban is csak gyenge poénként megjelenő NB II-es szereplés megelőzése végett.

Úgy tűnik, hogy velünk ellentétben a vezetőség nem csak verbálisan noszogatja spílereinket, hanem gyakorlati lépéseket is tesz a siker érdekében. A múlt heti diadal után Supka mester egy szentolvasót morzsolgatva nyilatkozott munkatársunknak (a riporterek gyöngyének – a szerk.) a győzelem receptjéről, tulajdonosunk pedig meg sem állt a pápa vatikáni rezidenciájáig.

Reméljük, hogy a szentatya (égi segedelemmel) ezúttal leszabályozza a minket az utóbbi időben gyakran gólokkal büntető régi jó (?) ismerősünket, Bárányos Zsoltot, valamint az ellenfél csatárainak önbizalmára és szurkolóinak vezetőire is veszélyes Szűcs Lajost.

Aki teheti, kerekedjen fel, hiszen Pápa nem csak a foci miatt lehet kedves túracélpont. Amellett, hogy belvárosa gyönyörű, a stadion melletti termálfürdő medencéiben is megmártózhatunk, vagy akár kipihenhetjük a hosszú győzelem nélküli széria fáradalmait.

Október óta először üríthettük boldogan

Van okunk örülni.

Az a helyzet, hogy nagyjából akkor nyertünk utoljára (még tavaly októberben), amikor a most elpáholt Haladás először. Azóta eltelt tíz forduló, ahol kezdtünk megbarátozni előbb a döntetlenekkel, majd szépen-lassan a sorozatos vereségekkel is. A Hali közben felpörgött, sorra húzta be meccseit, míg végül elénk nem került a tabellán. Egészen szombatig.

Tavaly májusban, amikor legutóbb itt jártak vihar tombolt, vízszintesen fújt az eső, Morales mester szinte a fakót zavarta ki a pályára, akik ettől nem jöttek zavarba, és hoztak egy zavarbaejtő gólnélküli eldöntetlent. És, hogy milyen a fátum, idén is remek labdarúgóidő fogadta a csapatokat, a Széll Kálmán-tervből gyorsan megvalósult az eleje, amolyan schmittpálos helyesírással.

A meccset egyébként, és hosszú idő óta először, az állóról, a régi eredményjelző helyéről néztem végig. Amikor legutóbb a stadion ezen oldalán jártam, Bulgáriából érkeztem, leváért próbáltam jegyet venni, kéthetes csomagokkal felpolcolva járultam a szekuriti színe elé – motozásra. Leányálom. Ráadásul az addig semmit sem mutató Varga Zoli-féle ETO-t fogadtuk, és szaladtunk bele egy csúnya 1-6-os pofonba.

És akkor ismét a kanyarban, és ismét fura viszonyok közepette. Ezúttal egy közösségi oldalon (tumblr) szerveztünk ökumenikus szurkolósdit, szombathelyi, diósgyőri, kecskeméti és fradista vendégnézők részvételével. A Török Peti óta szeretett, Fehér Csaba óta kétkedve fogadott, és Babos Ádám bedobása miatt kicsit megsajnált vasiak önálló drapival jelentkeztek, némileg meghekkelve a Bohócligát, beemelve a szélesebb köztudatba a web világában csak trollfaceként emlegetett grafikai megoldást.

A gondos szervezésnek, a válogatott társaságnak, valamint a pályán elért eredménynek köszönhetően az elmúlt hónapok egyik legszebb meccsélményével gazdagodtam/tunk, amely közben nem kicsit esett jól a kötelező kellék: a sör. Egyébként ránézve a promóció állására, ezzel mások is így lehettek, mert sikerült leinnunk a múltkor még előttünk álló Zetét. Remek, ahogy a következő cél is – a Kecskemét, akikhez majd április 26-án (kedden!), Csernobil 25. évfordulóján látogatunk le.

De előtte még szombaton a Pápa.

Lovric: “Csapatként működtünk, egymásért küzdve”

A szombati találkozó hősével, Ivan Lovric védőnkkel a meccs lefújását követően beszélgettünk el – az eredményt e kis villáminterjúban szemrevételezhetitek. A szimpatikus és visszafogott horvát fiú láthatóan boldog volt a győzelem miatt és bizakodva tekint a tavasz folytatása felé. Reméljük optimizmusa nem kincstári – mindenesetre a teljesítményével eddig elégedettek lehetünk mi, szurkolók. Bár minden igazolásunk így sülne el.

 

+ Ivan, először is gratulálunk a duplázáshoz és a sikerhez!  Hogy “érezted” a mérkőzést a pályán?

– Köszönöm a gratulációt. Most nagyon boldog vagyok. Az elmúlt hetekben keményen dolgoztunk, nemcsak én, az egész csapat természetesen (mosolyog). Ennek most végre meglett az eredménye is. Nagyon örülök, hogy végre három ponttal gazdagodtunk. Remélem, a mai teljesítményünket csak megfejeljük a jövőben.

+ Jó volt látni a találkozó során az eksztatikus gólörömötöket a találatokat követően. A meccs kiemelt fontosságát ezek szerint átéreztétek…

– Bizony, létfontosságú mérkőzés volt ez számunkra. Nagyon nagy szükségünk volt a 3 pontra, amit el is értünk végül. Az egész csapat nagyon megküzdött ezért a sikerért a pályán és tényleg CSAPATKÉNT működtünk, egymásért küzdve. Mint egy család. Szóval ez a csapatjáték 3 pontja volt, mondhatjuk így is.

+ Amiben te különösen fontos szerepet vállaltál 2 góloddal. Eddigi pályafutásod során előfordult már, hogy kétszer is beköszöntél egy mérkőzésen?

– Nem, még soha nem dupláztam. Első ligás mérkőzésen legalábbis ez volt az első alkalom.

+ Hogy látod a közeljövőt a csapat szempontjából? Meglehetősen veszélyes pozícióban állunk a tabellán, hogy jöhetünk ki ebből a tavasz végére?

– Optimista vagyok. Ma jól játszottunk, s ha minimálisan is, de elléptünk a vetélytársainktól. Reméljük sikerül elérni a célunkat és bennmaradunk az első osztályban, illetve….helyesbítenék: BENN FOGUNK MARADNI AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN. ha így játszunk, mint ahogy ma tettük, az eredmények is jönni fognak. Én bizakodom!

 

Fotó: honvedfc.hu.

Végre nemcsak dorgálunk – Kispest-Hali osztályozókönyv

A tavasszal első ízben végre kellemes kötelességünknek teszünk eleget a megszokott osztályzókönyvünk elővezetésével, hiszen amellett, hogy győzelemnek örülhettünk szombaton, ezúttal tényleg akadtak megsüvegelendő teljesítmények. Továbbra is tartom, hogy nem lett minden rózsaszín varázsütésre, korántsem. Viszont jól esik egy kicsit fújni, örülni és dicsérni is. Hát lássuk.

 

 

KEMENES: Ritkán került olyan szituba hogy védenie kelljen, még a meccs Hali mezőnyfölénnyel jellemezhető szakaszaiban sem. Azonban mind az első, mind a második játékrészben volt 1-1 döntő bravúrja, ami nagyon kellett az eredmény tartásához. Ha pedig a ‘jó kapusnak szerencséje van’ axiómát vesszük alapul, a Hali első félidős felső kapufája Kemenes kapusi minőségéről állít ki bizonyítványt :). Ma jár a 6.

SADJO: Ugyan kényszerből, de végre a balhátvéd poszton kezdett és nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyivel hatékonyabb így, rombolásban, mint támadószélsőként szerencsétlenkedve. Biztosan állt a lábán, a Hali a veszélyesebb előretöréseit kevésbé az ő oldalán vezette. 5.5.
DEBRECENI: Néha akadtak kisebb bizonytalanságai, az első félidőben pl. egyszer nagyon csúnyán otthagyta egy Halista a térfelünk oldalvonalánál (nem is értettem mit szpartakiádozik itt a jó Debrő), de alapvetően jó védőmunkát hozott, sokat dolgozva. 5.
BOTIS: Cséká-szalaggal és kevés sallanggal hozta a kötelezőt. Jól takarított hátul, és védelmünk -viszonylagos- stabilitásában neki is kulcsszerepe volt. 5.5.
LOVRIC: Szokásos nagy küzdését és előrekalandozásait 1 szép fejes- és egy kegyetlenül bevágott góllal koronázta meg. 7-est szántam neki, ám a Hali gól előti hibája majdnem sokba került, így marad a 6-os. De az 6++. Ennek ellenére, azaz ezzel együtt is a csapat eddigi legjobbja tavasszal, összességében.  

HORVÁTH ADRIÁN: Nem ismertem rá Adri barátunkra. A megszokott rombolás mellett ezúttal végre többször is értelmesen passzolt, még előre is. Ha így folytatja, egy vállalható szűrőnkké is válhat az évek során. Ha így folytatja. Ez ma 5.5, jobb volt mint Akassu egséz tavasszal…
HIDI: Lassan, lassan, de fejlődik. Igaz, ehhez nagyító kell, hogy észrevegyük, de ma már nem 10-ből 1, hanem 10-ből 3 alkalommal választ jó megoldást. Úgy látszik, tényleg a folyamatos játéklehetőség kell neki. A bátortalansága, vagy némelykori lassú gondolkozása még mindig szembetűnő, de az is, hogy lenne benne kraft. Én szurkolok neki. 5.

MOREIRA: Hajt, küzd meg minden, és győztes meccs után nem szvesen szapul az ember, de a vak is látja, hogy állandóan elnyomják, vagy ő cselezi el magát a combjáig érő fűben. Mindenki jobban járna, ha visszatérne a Futsal pályák világába. 4.5. Cseréje, Nagy Gergő nem zavart már sok vizet a rendelkezésére álló szűk negyedórácskában ().
IVANCSICS: Na végre. Az utóbbi idők megzuhant kedvű teljesítményével kezdett, aztán a meccsen foyamatában bemasszívodó csapattal együtt pörgött fel egyre jobban. Gólja nagyon kellett már neki, s ennek annyira megörült hogy utána Zelenkának olyan labdát adott ami anno Szabó Tibinek vagy (a most a lelátón ülő) Pisont Pistának is dicséretére vált volna. A meccsen magán több jó passzal is észrevétette magát, az összjátékokból sem vonódva ki. Ez most bizony 6.
ZELENKA: Iszonyat lassú szegény, és emiatt sokszor veszít labdát, de ha nem…akkor bizony a legszebb megoldásokra képes a keretből. Nem lehet nem észrevenni a fineszt a passzaiban, a labdafedezésében. Miért is nem a 4 évvel ezelőtti Zelenkát sikerült megszerezni, akkor mára 6-7 ziccerünkkel több lenne a raktárban. Persze a kérdés költői. Nagyon sajnáltam a kimaradt ziccerét, mert lelkileg is jót tett volna neki a találat. Kis súlyfelesleget is érzékelek, ezt valahogy kezelni kéne, mert ebben az arcban van potenciál. Akár egy ilyen “zömében-sétálós-de-forintos-labdákat-kenek” arculatot is “kinevelhetnénk” belőle jövőre amúgy Galaschek jelleggel. 5. Cseréje, a horvát Labudovic bemutatkozhatott 2 perc és egy felfutás erejéig ().

BRIGHT: Nagyot harcolt elől, de ez az “egy ék nyomul odafenn, szélmalomharcát vívva” játék valahogy nem az igazi. Ha az első félidőben jobban koncentrál, meglett volna kispesti góldebütje, erre azonban még várnunk kell. Lekapását már korábban megléptem volna, hiszen látványosan fáradt meg. 5. Cseréje, Vólent biztatóan kezdett, ám azt nem értem, hogy a kapust vagy a védőket miért nem támadja le. Úgy mozgott némelykor, mint egy veterán bohócligger, akinek egy 16 éves NB1-es pályafutás minden nyűge a lábában van, nem pedig egy ifjú, sikeréhes és vért ivó titánként. Kicsit több alázat és pörgés kéne. ()

Na, megvan az első siker, de nem leülni a babérokra, hanem nyomni tovább, a szurkolók visszaédesgetéséhez ez még csak első és csöppnyi lépés volt. De fontos lépés.

Fotó: Babar.

A Lovric napja eljött már

Sokadik sorsfordító jelentőségű meccsünkre került sor szombat este Kispesten ezen a tavaszon. A táblázaton 2 ponttal előttünk nyomuló Hali érkezett a Bozsikba, nyilván nem feltartott kézzel, mi pedig abban az egyben bízhattunk: annyira ellenünk szól minden (biztató Hali forma, sok sérült nálunk, meccset eldönteni képes harcosok sora a szombathelyi istállóban, béka segge alatti hangulat Kispesten, multilevel-konfliktusok csapatunk környékén), hogy egyszer már pontosan ezért kell, hogy elsüljön a vörös-fekete ágyú. Na ez most elsült. Háromszor.

Az alaphang-megadással ezúttal nem volt gond: híresen pesszimista fateromtól elválva a meccs előtt (ő ugye korzó, jómagam a fotósrészlegbe) az  „Öreg” egy laza háromgólos hazai sikert tippelt – csóváltam is a fejem, mi van, megártott neki a Zete elleni meccsünk 3-szori visszanézése a sport1-en? Hogy a jókedv-faktor is ki legyen elégítve, arról a kivonulásra váró játékosok körül nyüzsgő ifjú ifista legénykék gondoskodtak: sorra köszöntötték a kezdőcsapatunk tagjait az én 1992 körüli lelkesedésemet idézve („Szia Gegeeeee”, „Szia Debrőőő”), Sadjo-t egyszerűen leakassou-zva, amit a műfelháborodást színlelő kameruni védő- és b-win ajatolla bősz barackokkal jutalmazott széles mosoly kíséretében. Remélem, a jó hangulat kitart a meccsen is- ráncoltam ekkor a szemöldököm, de szerencsére úgy alakult: nem kellett izgulni.

Na azért az elején igen. Az első játékrész első 30 perce egyértelműen az elmúlt fordulók kínszenvedésére emlékeztető produkciót hozott: Halmosi a kapufát kínálta meg, és Kemensnek egy nagy védésére is szüksége volt rövidesen. Karcos indulás, karcos, nem kicsit. Mi pedig csak kínlódunk a középpályán…. Mi lesz itt?

A félidő végén aztán előbb egy szoftosabb helyzetféleség, majd egy szabadrúgás következett, mely mögé Zelenka állt oda. Gondolatban gól esetére itt már felajánlottam a derék csehnek egy grátisz korsó Nezny Barbar-t a frissen nyílt Puskin utcai Hrabal sörözőben, s úgy látszik a telepátia működött: Lukas barátunk korszakos beívelését Lovric bólintotta a hálóba. A horvát hátvéd ezzel egyértelműen “a tél igazolása” cím büszke birtokosává avanzsált a szememben: rendre megbízható játékát most másodszor fejelte meg góllal. Csak nehogy olyan legyen a folytatás, mint az MTK elleni tavaszi nyitányon… A gól láthatóan nagy örömet váltott ki a játékosainkból és M.József stadionszpíker is különösen bepörgött, bokszközvetítéseket idéző kikiáltó onemanshow-val ünnepelte a jeles eseményt. Hiába, utoljára a Győrnek lőttünk itthon bajnokin gólt, vezetni is akkor vezettünk valaki ellen utolsó alkalommal, az meg nem most volt – hanem 2010 őszének végén.

Percekkel később Zeli duplázott beívelés tekintetében, és kisebb kavarodást követően Bright lőtt fölé alig pá méterről. Ezt egy Kenő szabadrúgás követte, ami fölészállt, így végre a „már megint a 44. percben kapunk gólt” produkciónk nélkül abszolváltunk egy félidőt. A bakit tehát elkerültük. Nem úgy az új ledfal, illetve a friss reklámtáblasor. A tribünnel szembeni oldal jobb esetben meglehetősen sajátos nyelvezetben elővezetett hirdetés-szövegeket, rosszabb esetben kialvó-kihúnyó fényújságot produkáló szenvedése, illetve az eredményjelző „Hajrá Kispest” szövege, mely csillagos kivitelezésében gyerekkorom házi gombfoci-bajnokságainak garázsbuher-fényújságját idézte, mikor a számítógép-monitorra írtuk ki a lehető legósdibb word-verzióban az aktuális meccs eredményét a haverokkal, egyetlen ismert designelemként a „*” karakter számolatlan kiírását alkalmazva. Hát, nem hittem volna, hogy ezt a megoldást a Bozsik új ledfalán látom viszont. Szóval van még mit csiszolni a technikán, pl. a gólszerzők nevének szövegdobozba vésését nem biztos, hogy a közönség szeme láttára kéne lemenedzselni. Persze lényeg az új, designosabb eredményjelző, de az apróságokra is figyeljünk, az ördög a részletekben lakozik.

A második játékrészben szerencsére az első félidő végi teljesítménnyel folytattuk: a Hali kezdő 30 perces mezőnyfölénye elenyészett, biztosan tartottuk a vezetést. Az elmúlt hetek fékezettebb habzású teljesítményei után ez több, mint üdvös fejleményként csapódott le bennem, s amikor a játékrész közepén Ivancsics újabb szöglethez készült, nem minden alap nélkül jósoltam be egy újabb Lovric gólt. Nos, Nostradamus-i teljesítményem előtt kalapot emelhetünk: Ivan a szögletből érkező lepattanót verte a léc alá védhetetlenül. A csapat második gólörömét rendezhette le tehát a szombati koraestén, és jó volt látni az extázisban egymásra ugráló csapattagokat – szinte hallható volt a lelkekről legördülő kőrengeteg robaja, ha költői fordulattal karok élni…

Halmosi percekkel később még ránk ijesztett: az est hőse, Lovric csúszott el a 16-osunk előtt, a Hull Cityből haza migráló (mondhatni: a szigetországi fociból kiHULLó… – bocsánat) szombathelyi ikon pedig köszönte szépen és Kemenes kapujába zúdította a szépítést. Mielőtt azonban a para úrrá lett volna a játékosokon és rajtunk, nézőkön, szabadrúgáshoz jutottunk a Hali büntetőzóna és a partvonal közt. Ivancsics állt a labda mögé, én pedig még egy jóskísérletet téve ezt érintés nélkül verd rá Gege” javaslatot mormoltam el – nyilván inkább csak magamnak, de ezen az estén a kispesti éter, úgy látszik, kiemelkedő szorgalommal közvetítette a gondolathullámaimat spílereink agya felé, ugyanis Gellértünk tényleg érintés nélkül küldte a bogyót a szombathelyiek kapujának távolabbi sarkába. Extázis, játékosok egymás nyakában, 10 perccel a lefújás előtt 3:1, itt már semmiféle Honvédos Murphy-törvény nem szólhat közbe…

Gege ráadásul annyira felpörgött a góltól hogy 4 percre rá koronás forintos labdát kent Zelenkának. Én már első félidei felajánlásom megfejelésén gondolkoztam egy Cerna Hora-i mézes sör bedobásával a vörösesszőke irányító lelkesedését tovább tüzelendő, és bizony a futósebességével általában a Komjáti Malac meccsértékelő nyilatkozatainak ütemét idéző, rendesen belassult bohémiai karmester meglepő módon el is jutott a 16-os vonaláig, mielőtt beérettetett volna védője által. Sajna gyönyörű lövése azonban ha épphogy is, de kimaradt – a kapufa csattant. Nagy kár, ő is megérdemelne már egy bajnoki gólt.

A lefújás tehát fellélegzést hozott, meglett a 3 pont. Iszonyat fontos győzelmet szereztünk, és nyilván nem kell hurráhangulatilag átesni a ló túlsó oldalára, azért most egy elismerő biccentés kijár a csapatnak. Végre voltak kiemelkedő teljesítmények (Lovric, Gege, Zelenka, Adri…bár ezt meg kell néznem még egyszer: tényleg én írtam ezt le?). Nem játszottunk zseniálisan, nem tűntek el egyszerre az eddigi gondok, de kicsit fellélegezhet a csapat (kicsit, hangsúlyozom!). A siker talán felszabadít bizonyos gátakat, a csapategységnek pedig biztos nem tesz rosszat a 3 ízben is ordítva együtt ünnepelt találat. Végre nem csak a hajtásért dicsérhetjük tehát a csapatot, hanem mindehhez eredményesség is társult – bár intő jel a jövőre nézve, hogy „csak” pontrúgásból találtunk be, és a támadásaink még mindig akadozgatnak (keményebben fogalmazva: támadójáték alig van). Pápán is minimum döntetlen (inkább győzelem) kéne ha azt akarjuk hogy a mai siker ténylegesen hozzáadott értékkel bírjon. Szóval két lábbal a földön maradi és úgy menni tovább… hosszú még az út, és rögös is!

Fotók: Babar.

A meccs napja: Szombat, hejj! _ Kispest-Haladás beharangozó

Az elmúlt hetek történései miatt RobWarzycha bloggerünket heveny Honvédmegfáradás szindrómával szállították be a wekerlei Csepregi András szanatóriumba, ahol Mecseki doki értő kezei alatt igyekszik felépülni. A munkahelyéről elszállított RW asztalán egy alábbi poszt-skiccet találtunk, melyet leközlünk.

Szóval az van hogy a Zete elleni beharangban már elsírtam mindenkinek: eluralkodóban rajtam a nihil. Ezen az attitűdön a jelen hét eseményei sem dobtak. Supka a szurkolókra, a Kanyar Supkára, a játékosokra és (konstans) Hemyre, Hemy szintén a szitkozódókra rágott be, Holé Sándor Kolarics Andreára, a kalapos pályamunkás a fűcsomókra és a pálya alatt lakó (saját bevallásuk szerint ESMTK szimpatizáns) vakondcsaládra orrolt meg, szóval mindenki fúj mindenkire, s ebben a nagy össznépi haragszomrádban közben a csapat kezd nagyon cudar pozícióba kerülni a tabellán. Lelkesítő beharangozó már múlt héten sem ment, indifferens akkor még igen, most már az sem, így Hegyi Iván nyomdokán csupán néhány gyalázatos szófordulattal futunk végig az esélyeken.

Mindenképp HALADÁS a keret összetételét tekintve, hogy egy új horvát védő csatlakozott a bandériumhoz. Hogy némileg játékon kívülinek tetszik az arc, arra már rá sem rántunk, tán a nyári felkészülési időszakra már a topon lesz. Viccet félretéve, nő a variációs lehetőségek száma, de optimizmusunk nem szökell az egekbe egyelőre. Lehet jobban járnánk, ha a 2008 őszi trinyós ebnek adnánk szerelést, + fél éves szerződést, a szekut legalábbis ügyesen cselezte ki anno.

Csapatunk közben lassan de biztosan HALAD, ÁSítozó lelátóink előtt a veszélyes zóna felé. Reméljük gyorsan észbekap a keret és aktuális ellenfelünket végre legyőzi, mert nagyon kell a 3 pont.

HA  LADÁS konvojok sokasága érkezne Szombathelyről, max akkor lenne nagyobb a Hali tábor ezen a szombat délutánon. Mindenesetre így sem szabad megijednünk az ellenfél hangerejétől. Reméljük, játékosaink is átérzik a találkozó fontosságát, és a várhatóan nem elsöprő hangulatú hazai pálya hátrányát kiküszöbölve besöpörjök amit be kell.

Bár a paprikaTV-n a hétvégén a süllő elkészítését taglaló HAL-ADÁS várható szombat délután, ez még horgászni vágyó drukkertársainkat se tartsa otthon! Minden kispesterre szükség lesz a hétvégén.

Az elmúlt évek eredményeit tekintve a Hali visszajutása óta Kispesten egy 0:1 és egy 0:0 termett nekünk – nem túl acélos mutató. Nyilván az lenne az igazi HALADÁS ha most a 0 majd az 1 pontot követően végre hármat szereznénk.

A szombathelyi szurkerekkel szimpatizáló, amúgy gyermekkora óta HVSE-fan khrisna-tanító, HALA-DAS is felkereste blogunkat, kifejezve jókívánságait szeretett csapata felé.

Németül tanulók pedig tudhatják, hogy a HAL A “DAS” névelő helyett a “der”-rel fut. Tudom, ez már a vég…

Igen is. Abbahagytam. Szombat, 17.30. Gyertek, mert kell a biztatás… ”

 

Leskamera a Bozsikban?

Maruzsi System

A képen a Maruzsi System játékvezetői döntést segítő rendszerének egyik eszköze látható a vendégszektor mögötti kandaláberre szerelve.

Azt lehet tudni, hogy hosszútávon (és velem ellentétben) a FIFA nem zárkózna el a videóbíró intézményének bevezetésétől, de az eddig tesztelt megoldások egyikére sem tudták rámondani, hogy gyorsan, és teljes bizonyossággal állapítja meg a gól, a partobás vagy netán a leshelyzet bekövetkeztét. A sajtótudósítások szerint a magyar fejlesztésű Maruzsi Sysetem az egyik legígéretesebb próbálkozás, így talán nem meglepő, ha az adatgyűjtéshez, a rendszer teszteléséhez partnereket keres a fejlesztő.

Mivel a Honvéd részéről kiadott hírt nem találtunk a témával kapcsolatban, és a képre is egy közösségi portálon bukkantunk, a közeljövőben szeretnénk felvenni az egyesülettel a kapcsolatot, hogy megtudjuk, mi áll a dolog hátterében. Nem ez lenne az első, a mérkőzéseket számítógéppel analizáló és követő rendszer a Bozsikban. Talán néhányan még emlékeznek a megboldogult om5 honlapra, ahol a svéd-magyar közös programban készült TRACAB rendszer (a ProZone vetélytársa lett volna) adatait lehetett nyomon követni a meccsek alatt. (A tavaly tavaszi Honvéd-Győr statisztikái.)

Amint újabb információnk lesz a telepített eszközökről, jelentkezünk.

Amikor nem válik szét a csapetért és a csapat miatt

Kezdjük egy kis információval: a múlt héten elindult a Borsodi játéka, amivel egyrészt sört lehet inni és forintokkal támogatni kedvenc klubunkat, másrészt sört lehet inni és ajándékot nyerni hozzá. Mivel az oldalt kiskorúak is olvashatják, ezért szeretnénk egy jól irányzott huszárvágással kifogni a szelet a panaszlevél írásra mindig kihegyezett tollal készülők hálójából: két hónapon belül még azok is nagykorúak lesznek, akik a Honvéd utolsó bajnoki címe után születtek. Erre mondják mifelénk, hogy aztakurva.

Ha csak a szikár tényeket nézzük, fontos volt az iménti állításunk, hiszen úgy áll a helyzet, hogy ha pályán ki is kaptunk Egerszegen, ősszel a Kecskeméttől, vagy az idénnyitón a Vasastól, azért zöld asztalnál illenék őket elverni. Minden torokra szükség van! – tehetnénk hozzá, ismét két részre választva a témát. Ugyebár a hazai nézőszámunk és a hozzá tartozó szurkolás mostanság egy szerda déli MTK-meccs hangulatával ér fel, másrészt az emberi test a folyadékbevitelre a száj-gége-torok-gyomor sorrendet definiálta számunkra.

Jelenleg a 8. helyen állunk az élvonalbeli csapatok sörivóversenyében (tehát több pozícióval előzzük a nagycsapatot), alig lemaradva az imént említett Zetétől. Palackra fordítva ez nem különbség, ám a becsületünkre nézve akár még csorba is lehet. Nehogymár egy lokális kötődésű vidéki bagázs elpicsázzon minket sörben, miközben nekünk országos kiterjedésű rajongótáborunk van. (Az meg külön para, hogy a Vasas fényévekkel előttünk jár.)

Persze még nincs veszve semmi, a bajnokságból hátra van kilenc forduló, és ha a csapatért nem is, egyre inkább úgy tűnik, a csapat miatt lesz egy-két átsörözött esténk a tavasszal.

Amikor nem válik szét a csapatért és a csapat miatt

Kezdjük egy kis információval: a múlt héten elindult a Borsodi játéka, amivel egyrészt sört lehet inni és forintokkal támogatni kedvenc klubunkat, másrészt sört lehet inni és ajándékot nyerni hozzá. Mivel az oldalt kiskorúak is olvashatják, ezért szeretnénk egy jól irányzott huszárvágással kifogni a szelet a panaszlevél írásra mindig kihegyezett tollal készülők hálójából: két hónapon belül még azok is nagykorúak lesznek, akik a Honvéd utolsó bajnoki címe után születtek. Erre mondják mifelénk, hogy aztakurva.

Ha csak a szikár tényeket nézzük, fontos volt az iménti állításunk, hiszen úgy áll a helyzet, hogy ha pályán ki is kaptunk Egerszegen, ősszel a Kecskeméttől, vagy az idénnyitón a Vasastól, azért zöld asztalnál illenék őket elverni. Minden torokra szükség van! – tehetnénk hozzá, ismét két részre választva a témát. Ugyebár a hazai nézőszámunk és a hozzá tartozó szurkolás mostanság egy szerda déli MTK-meccs hangulatával ér fel, másrészt az emberi test a folyadékbevitelre a száj-gége-torok-gyomor sorrendet definiálta számunkra.

Jelenleg az előkelő 8. helyen állunk az élvonalbeli csapatok sörivóversenyében (tehát több pozícióval előzzük a nagycsapatot), alig lemaradva az imént említett Zetétől. Palackra fordítva mindez nem különbség, ám a becsületünkre nézve akár még egy közepesebb csorba is lehet. Nehogymár egy lokális kötődésű vidéki bagázs elpicsázzon minket sörben, miközben nekünk országos kiterjedésű rajongótáborunk van. (Az meg külön para, hogy a Vasas fényévekkel előttünk jár.)

Persze még nincs veszve semmi, a bajnokságból hátra van kilenc forduló, és ha a csapatért nem is, egyre inkább úgy tűnik, a csapat miatt lesz egy-két átsörözött esténk a tavasszal.

Halálos tavasz?

ZTE-Honvéd 2-1.

A hétvégén sokadszor bebizonyosodott, hogy a csapat súlyos mélyponton van. Hiába volt kitűnő a felkészülési statisztikánk, hiába éreztük úgy, hogy jól igazoltunk, hiába várták az eddig szkeptikusabb szurkereink is lelkesen a beharangozott akadémiás debütánsokat, valahogy mostanára minden a visszájára fordult.

Az MTK-pályán nem éreztük a tartást a fiúkban, a Fradi és a Loki ellen viszont egyre javult a performansz, azonban a súlyos MK-vereség és a hétéves elődöntős szériánk elillanása megtörte enyhén biztató fejlődési pályánkat. Az utóbbi két fordulóban csupán egy félidőnyi emészthető játékot produkált együttesünk, az eredményt pedig mindannyian tapasztalhatjuk. Ahelyett, hogy (amint azt a forduló előtt többször gondosan – a legkedvezőbb lehetőséget figyelembe véve – kiszámítottuk) nyolc pontra tanyáznánk a vörös vonal felett, csupán két egységre vagyunk a mocsár horizontjától.

Vezetőedzőnk nyilatkozatának nagy részét megint nem a meccs szakmai értékelése tette ki, hanem a szimpikkel kapcsolatos mérsékelten kínos kérdésekre kellett körmönfont, botránymentes válaszokat fabrikálnia Attilának. Az más kérdés, hogy már lassan mindenki kívülről fújja a meccsről meccsre ismételten megjelenő helyezkedési hibáinkat és egyéb nyűgjeinket („A gólnál rosszul osztottuk el az embereket, nem figyeltünk.” vagy „A héten ismét sérülések hátráltatták a munkát.”), azonban ciki, hogy ismét mi, drukkerek kerültünk előtérbe.

Kétségtelen, hogy klubunk jelen helyzetét nagyban meghatározza a drukker-tulajdonos viszony. Ennél egyetlen fontosabb kérdés van, mégpedig az, hogy éppen van-e pénz (mert ha az van, akkor béke is van, ahogy azt a fényes, de oly távoli 2007-es évben megállapíthattunk). Pénz jelenleg nincs.

Ez pedig azt jelenti, hogy a sikertelen klubműködés ördögi körében üdvözölhetjük magunkat. A tulajdonos a szurkolóra mutat, a szurkoló a játékosra, a játékos a tulajdonosra; és fordítva. A leglogikusabb, amit most tehetünk, az az, ha saját magunk, vagyis a szurkolók szemszögéből figyeljük az eseményeket.

„Hagyományokhoz méltó Kispestet!” – követelte az ultráink által kifeszített drapi, amelyet tulajdonosunk – szánalmas baklövést elkövetve – leszedetett a Szolnok elleni hazai bajnokin (tengerentúli barátunk lenne az utolsó, akire rábíznék egy demokratikus ország vezetését – jönne az államcsíny hamar). Lassan egyébként felmerül bennem a kérdés: jó-e, hogy a magyar focinak patinája, múltja van? Ha ugyanis nem lenne a fényes történelem, talán a mai, kevésbé ideális helyzetben is alázatosak, hűségesek tudnánk maradni a sportág képviselői iránt. (De ez már egy sokkal hosszabb cikk témája.)

Az üzenettel – véleményem szerint – az a probléma, hogy szellemiségét a mögötte álló figurák nem képviselik. Mert a hagyományokhoz méltó Kispesthez bizony a hagyományokhoz méltó, hűséges Kispest-tábor is hozzátartozna. Néhány éve talán egy szurkolói fórumon olvastam, hogy addig nem lesz a Bozsikban néző, amíg nem fogunk a bajnokságért, vagy a kiesés ellen küzdeni. Hát most épp az utóbbi zajlik, mégsem telik meg a szentélyünk, sőt az utóbbi években tapasztalható síri csendet a csapat módszeres verbális püfölése váltotta fel, az interneten pedig megjelentek a tulaj visszás pénzügyi döntéseit tárgyaló blogok, azt a hatást keltve mintha közpénzből gazdálkodna emberünk. Nem arról van szó, hogy egekig kellene magasztalni a spílereinket (és Hemit) a pocsék teljesítmények után, de azért át lehetne érezni a csapat helyzetének nehézségét, azt, hogy a következő nyolc fordulóban minden megszerzett pont aranyat érhet, ugyanakkor minden egyes bekapott góllal közelebb kerülünk a jövő évi szigetszentmiklósi, ajkai vagy kozármislenyi vendégjáték lehetőségéhez.

Egy ilyen vészes helyzetben nem várhatja egyikünk sem, hogy Hemi úr egy nap letérdel elé, könyörögni kezd a „klubbéke” helyreállításáért. Pont az öreg makacssága miatt lenne üdvös, ha mi, drukkerek engednénk, félretennénk a büszkeségünket, és a fiúk mellé állnánk, hiszen ilyen sanyarú helyzetben nem engedhető meg az a luxus, hogy a csapat és a tábor – a tulajdonos politikája miatt – széthúzzon, és végleg elszakadjon egymástól. Együtt talán sikerülne a bennmaradás elérése, vagy végső esetben a hagyományos „kispesterség” vagyis a csapat mellett való feltétel nélküli kiállás revíziója.