Mastodon

Napikispest 2017.01.09.

  • a csapat ma megkezdi a felkészülést,
  • az Öreg pedig a tévés szerepléseit. A Reggeli Startban a következőkről beszélt:
    • a cél maradt a nemzetközi szereplés elérése.
    • az utánpótlásközpontnál is elkezdődik az építkezés (vagyis még nem kezdődött el).
    • egyelőre nem biztos, hogy ősszel elkezdődik a stadion építése, így még az albérletről sem tudunk semmit. FONTOS, hogy nem csak budapesti lehetőségekről van szó, mert fontos a bérleti díj mértéke.
    • “a magyar élvonalbeli játékvezetés színvonala nagyon magas” (Szabót, Kassait, Solymosit, Vad II-t külön kiemelte, valamint támogatná a Fradi ötletét, hogy egy-két bíróról klubok le tudjanak iratkozni.)
    • két játékos távozik, és valószínűleg két játékos jön, ami még a héten eldől minden valószínűség szerint. Gyengülni nem fogunk, tehát tippelni ér! (Mellékmondatban elhangzik, hogy a két játékost “eladjuk”.)
    • Lanzafame kb. érinthetetlen, ahhoz nagyon komoly ajánlatnak kéne jönnie.
    • Kemenes nem jön vissza, az akadémiáról viszont jönnek fel néhányan. Schön Szabolcs a Honvéd részéről mehet az Ajaxba, a szerződés itthoni részről már alá van írva.
    • külföldi edzőtábort nem tervezünk, kivéve ha borzalmasan hideg lesz (a hőmérséklet jelenleg Budapesten: -9 celsius, az elkövetkező egy-két hétben pedig úgy néz ki tartósan fagypont körül alakul. Mondjuk tél van.).
    • abban egyetértünk, hogy a tavasz első három-négy meccse után eldől, hogy mennyi esélyünk van a komolyabb eredményekre év végén.
  • az egyik távozó úgy néz ki meg is van: Botka @ Fradi

“Napikispest 2017.01.09.” bővebben

Napikispest 2017.01.03.

  • Tegnap volt 79 éve, hogy mai helyére költözött a Bozsik (akkor még Kispest-pálya). Ha minden igaz, akkor idén majd jól lebontják, de legalább a helyen nem változik, csak az égtájakhoz mért szöge.
  • Bár mindenhol azt írják, hogy Botka marad, a ckozep.hu fradista blog azonban valamiért mégis úgy tudja, hogy mégsem. Csaknemmár.
  • Statisztika // akartunk mi is, de aztán lusták voltunk, szóval nem lesz olyan InStatos posztunk, amiben a többi klubhoz mérjük a Kispestet. Szerencsére a Lokiblog megcsinálta, igaz magukra, de a táblákban ott vagyunk mi is. Itt lehet szemezgetni, lesz néhány érdekesség.

BUÉK + pár helykitöltő életérzésbonbon RW-től

Elérkeztünk 2016 utolsó és 2017 első napjához, Boldog Új Évet kívánunk minden olvasónknak, magunknak pedig összességében egy penetránsan vörös-fekete évet, olyat, amire 365 nap múlva visszatekintve elégedetten mondhatjuk, hogy 2017 KISPESTI ÉV volt. Hogy ez miben áll, azt rátok bízom.

Búcsúzóul ezekben az ünnepi (és az engem évvégeken mindig elkapó elmélkedő) hangulatban következzen 3 rövid kis RW-karcolat egy wekerlei Kispest drukker sztenderd téli szünetéről. “BUÉK + pár helykitöltő életérzésbonbon RW-től” bővebben

Ezt el sem hisszük: ajánlatot kértek a Bozsikra!!!

KÖZ-BE-SZER-ZÉS!!!

Pontosabban erre:

II. szakasz: Tárgy
II.1) A beszerzés mennyisége
II.1.1) Elnevezés: Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztés.

Itt. (Az EU közbeszerzési portálján.)

“Ezt el sem hisszük: ajánlatot kértek a Bozsikra!!!” bővebben

Na, jó, most durrant el kicsit az agyam így karácsony előtt

PINTÉR ATTILA!

Az gondolom megvan, hogy Pinyő lett a Felcsút edzője. Nyilatkozott is a felcsútiak honlapjának:

“A Puskás név és Öcsi bácsi múltja is kötelez. Tisztában vagyok vele, hogy mit akarnak elérni Felcsúton. Szeretem a kihívásokat, a nagy feladatokat, így nem is volt kérdéses, hogy három évre elvállaljam a megbízást. Nagyon bízom benne, hogy meg fogjuk valósítani célkitűzésünket, ami nem lehet más, mint a feljutás.” (via pfla.hu)

Én meg a falat kaparom.

“Na, jó, most durrant el kicsit az agyam így karácsony előtt” bővebben

Az megvan, hogy ma 90 éve nyertük az első kupánkat?

Ennyike.

(Ki akartam már rakni reggel, de azóta csak a karacsonyi hajtás, a favásárlás, ajándékok, hasonlók.)

(Pont emiatt tartalom sincs benne, de vagytok annyira ügyesek, hogy ha nem tudnátok mar így is róla eleget, akkor is meg fogjátok találni az interneteken.)

Keressük együtt a szavakat

Szóljon aki megtalálta!!!

“A Honvédot én építettem fel” – másfél éve távozott, most learatná a babérokat

Fabio Cordella 2011 és 2015 között négy éven át dolgozott a Honvédnál, a klubot nemzetközi igazgatóként segítette, többek között neki is feladata volt, hogy a kispestiek keretét azokban az években megerősítsék. Az olasz szakember 2015 tavaszán távozott, ezt akkor az egyesület egy rövid közleményben tudatta.

Napikispest 2016.12.17.

TAO és mindenféle listák a mai eresztésben.

TAO // 300 millió azért hozzánk is beesett erre az idényre. Vajon ha a tízszereséből gazdálkodnánk és olyan alapokkal, mint a Felcsút, akkor hányszoros bajnokok lennénk? (zárójelbe: (egy kerti tavat mink is elfogadnánk az új Bozsik előtt, elég romi-romantikus lenne) :zárójel vége)

Mindenféle évvégi listák //

  • őszi álomcsapat az InStat számai alapján @ rangado.hu
  • játékosok értékváltozása a transfermarkt alapján @ rangado.hu
  • az NSO osztályzatai alapján Lanzafame az ősz játékosa @ NSO
  • az NSO féléves álomcsapata Lanzával és Kamberrel @ NSO
  • keresetek, bundaveszély, szerződések nemzetközi összehasonlításban @ csakfoci
  • fegyelmi büntetések összesítve @ csakfoci (a témát hamarosan mi is előkapjuk)
  • Rossi ült legtöbbet külföldiként NB I-es padon @ csakfoci

Remek ősz pipálva; felkészül a nyugodt tél, a higgadt tavasz és a …. nyár hármasa!

Elég nagyot fordult velünk a világ hónapok alatt, a langyos lábvíz-állagú kiégettségből jött hirtelen a semmiből (nem egészen a semmiből persze, volt itt azért egy jó egy-másfél éves építkezés, sőt a gerinc még régebb óta pallérozódik, de a Cordé évek kisiklását nem számítanám hozzá a jelen szárnyalás szerves előletébe) váltott csodába a mostani őszi szezon, aminek a végén olyan magasan vagyunk, hogy szédülök, ha lenézek. Az a baj, hogyha felpillantok, mégjobban… inkább be is hunyom a szemem.

Szezonértékelés következik, de a szolgalelkű eseményleltár helyett inkább csapongó gondolatokkal, aminek a végére szinte azon korba repülök vissza, amikor a címkép slágere büntetett a rádiókból. “Remek ősz pipálva; felkészül a nyugodt tél, a higgadt tavasz és a …. nyár hármasa!” bővebben