Budapest tetején. Kispest-Újpest beszámoló.

Nyolc, illetve kilenc forduló alatt 1-1 győzelemig jutó Fradi és UTE, elképzeléstelenül szenvedő Vasas…és kisebb döccenőkkel, de menetelő Honvéd. Mikor volt ilyen legutóbb? Harmatos Fradi – királyi Kispest kombó tán a ’80-as évek Vinczegézás/Komorás-Bicskeis korszakában; amikor pedig én elkezdtem nézni az NB1-et, akkor az Újpest-Vasas-MTK hármas tanyázott rendre a 8.-12. helyek környékén, melyekre mi a tabella éléről néztünk vissza. Úgy fest, legalább e mostani szűk félidény erejéig ezek az érzések visszatérnek.

Noha tegnap hiányzott az eddigi Budapest-killer, a Fradit és Vasast is elintéző Németh Norbi, jött 11-esgyáros kisiparosunk, Danilo, és reguláris büntetője mellett vert egy extatikus dugót is. Mi meg röhögünk Budapestre a Gellérthegy tetejéről…

Nem voltak pedig jók az előjelek. Akassou eltiltva, Alexisz sérült, Délczeg is kidőlt. Abass bordája és így játéka is kérdéses volt, Zelenka legutóbb Pápán fájlalt hátat. A lilák megnyerték első idei meccsüket a múlt héten egy ‘nem-is-rossz’ Pécs ellen. Mi lesz itt? Hát mi lett volna – kérdezné végletekig optimista Hanta kollegám vagy a szintén mindig eltökélt Lovi fotós. Ők a meccs előtt is Kispest-sikert vártak, Hanta egy laza mozdulattal betéve a blázt a szájába a találkozó előtt még a végeredményt is megjósolta: 2-0 ide. Menjenek a francba…én itt izgulok egész héten ezek az optimista jóskirályok meg infarktus nélkül tolják a tutitippet. Elképesztő.

Szóval maga a meccs már nem hozott különösebb izgalmakat. Meccsizgalom persze volt, ami mindig is van, de az egész 90 percet nézve rég nyertünk már ilyen megérdemelten, ilyen kérdés nélküli módon a lilák ellen. Dettó, mint az idei Fradiverés, vagy még annál is magabiztosabban. Nem, nem is a magabiztos a jó szó. Nem volt a csapatunk nagyképű, vagy elbizakodott, inkább csak mentek előre, tették a dolgukat és igen, volt a középpályánkon egy a ’80-asokból, kora ’90-esekből ittmaradt reliktum, egy vörösesszőke kis méregzsák, aki a sok zsörtölődés mellett úgy kente a lasztikat a többieknek, hogy bizony a lelátó népe többször ugorhatott fel elismerő taps közepette ültő helyéből.

Nem, nem úgy volt sima ez a meccs, hogy cicáztunk volna az ellenféllel. Supkára elég volt ránézni a meccs közben, ahogy többször is elhagyva a kijelölt zónáját toporzékolt a pálya szélén, üvöltözve a csapattal. Mégsem lett baj, Szpisljak mester is csak őszintén gratulálhatott a végén. Nyert a csapat amelyik szebben játszott, amelyik veszélyesebben játszott és amelyik vert 2 gólt. Nagyon nem kell ragozni.

Bár az öröm az írásomból is kiérződik, azért még nincs itt a Kánaán. Stabilizálni kell a szereplésünket: a hazai biztos győzelmek akkor érnek igazán sokat hosszabb távon, ha elmaradnak a kecsói és pápai kisiklások. A rangadókat eddig gyönyörűen hoztuk idén, ott van a közönség is a csapat mellett, nem lehet elégszer mondani mennyit számít ez. De most nem szabad megállni, elkényelmesedni, a 2007 őszvégi hibába esni. Egyre inkább érik a dolog, hogy jó idényünk lehet idén, lassan az egyharmadán túl vagyunk és eddig tartjuk átlagban a jó formát. De messze még a vége, ha kérhetem, ne hozzuk elő a tipikus kispesti besülést, próbáljuk meg a végéig kipörgetni a lendkereket. Eddig nem nagyon foglalkoztak velünk, tegnap láttam, már Danilo nagyinterjú is készült az NS-nek (gondolom befér majd a keddi kiadásba kiskeretesként egy “Csizmadia Csaba, a szakács: “Én a szarvasgombára esküszöm“, illetve “Az ész a fontos, nem a haj – személyes hangvételű portré Rósa Dénesről” 2 oldalasak mellé. Kezdődik lassan körülöttünk is a hype. Nem elszállni!

Budapest tehát recseg-ropog idén NB1-es eresztékeit tekintve, csak egy fogaskerék működik szépen, csöndben, olajozottan. Egy kis vörös-fekete színkombinációban forgó fogaskerék a rozsdásodó angyalföldi, a rosszul illesztett lila-fehér és az újabban pont egy exkispesti importalkatrésszel megerősíteni próbált IX. kerületi mellett. De már nem ezek árnyékában -hanem most épp ezek fölött…

Fotó: babar – 1909foto.hu és panadea.com.

Lilaverés cseh-brazil koprodukcióban. Kispest-Újpest osztályozókönyv.

Rég vártunk erre. Újpestet fogadunk és nincs kétség a győzelem megérdemeltsége kapcsán. Szemernyi kétség se. Magabiztos játékkal, a liláknál jóval több helyzettel, és néhány nívódíjas akcióval vertünk Újpestet ezen a szeptemberi szombaton. Így az osztályzatoknál is elengedjük magunkat. Lássuk…

KEMENES: Szabi már az 5. percben meghálálta a sztenderd meccseleji kemeneszabi-kemenesszabi kórust égy remek vetődéssel, majd a második félidőben is fogott ziccert, igaz az inkább az indiszponált Kabát Warriornak volt köszönhető, aki úgy rúgta kapusunkba a bőrt, hogy annál minden más megoldás (értsd:gól) ésszerűbb lett volna. Persze ez nem von le semmit Kemi érdemeiből, aki valóban úgy hasít felfele a Honvédos népszerűségi listán teljesítménye miatt, mint kedvenc zenekara anno a ’80-as évek thrashmetal színterén. 6.5.

LOVRICS: Nagy küzdőnket megint széjjelfaragták, de magabiztossága ettől nem csorbult. Ismerjük már erényeit, hibáit, így nem lepett meg senkit sem megalkuvás nélküli mostani pörformansza sem: ha nem a földön  cseszteti őt egy villámember, akkor nyeri a párharcait. Ma nyerte. 6.
DEBRECENI:
Debrő az utóbbi hetekben magabiztos, mint Paulo Sousa vereségek utáni nyilatkozatai. Az Újpest ellen is feljegyezhettünk több kisebb és egy óriási mentést. Így tovább. 6.
BOTIS:
Volt 2-3 hajmeresztése, amiért járna az ejnye-bejnye mellett a pontlevonás is az osztályzatból, ám ezeket olyan szerelésekkel ellensúlyozta, amiktől az egyszeri liger-drukker is megnyalja a tíz ujját. Az Újpest-győzésbe beleposszanó Faterom még Dr Botisnak is kinevezte a meccs végén, de hanta bloggertárs megállapítása után [“dr Botis- ez úgy hangzik mint valami ortopédiai márka”] inkább nem feszegettük tovább a témát. 6.
HAJDÚ:
Jól játszott hátul és néhány támadás mélységi beindításában is szerepet vállalt. Ha így folytatja, Nováknak nem is lesz könnyű visszaküzdenie magát. Ez most a régi Hajdúnorbi volt! 6.

TCHAMI: Gyors, ügyesen cselez, de a passzok idején, az összjátéknál erősen befigyel a szertelenségi faktor. Mindennek ellenére szélvész-sebessége most is fontos összetevője volt 3 pontunknak. 5.
HIDI:
Szűrés volt a feladata, azaz Aka-pótlás, de számomra érthetetlenül megint a gyámoltalan és lassan gondolkodó verzióját nyújtotta a Hidi műsoroknak. Év eleji bíztató formájához képest engem legalábbis szemöldökráncolásra késztet pápai és mostani produkciója, úgy vélem több van benne. 4.5.
HORVÁTH ADRIÁN: Adrink a tavaszi jobb pillanatait idézte, vérre éhes kullancsként tapadva az ellenfélre – sőt, meglepő módon egész szép passzokat is kivitelezett az összjáték terén. Lecseréléséig kihajtotta magát, mint egy csúcsidős Di Livio a kedvenc ’95-’96-os Juvémból. Nice job. 6. Cseréje, Ikande, aki már azzal kuriózum, hogy a Milanból igazoltuk – most tegyük a kezünket a szívünkre: ki hitte hogy ez a mondat valaha elhangzik az igazoláspolitikánk kapcsán :) – higanymozgásával is színt hozott a meccsbe, ha löketénél Balajcza nem mutat be bravúrt, akkor pedig legendás debütről is beszélünk. Nem tűnt rossznak így elsőre. 5.5.
ABASS:
bordabántalmaiból úgy-ahogy felépülve 20 perc után ki is hagyta menetrendszerinti ziccerét, igaz itt szorongatták rendesen. Gyorsasága és cselei ma nagyon kellettek, többször úgy futotta szét a derék újpesti ifjakat hogy öröm volt nézni! 6. Cseréje, Kostolani ezúttal a középpályán tündökölhetett és legalább nagy bajt nem csinált. 4.5.

ZELENKA: Man of the match. Pápán kárhoztattam a fékezett habzásért, hát most fényesre nyalhatom a bronz söralátéteit: 5-6 zseniális zsuga (köztük háttal fejesgólpassz Daninak), mindegyiknek szeme volt, hol Danilót, hol Abasst dobva ziccerbe, hol a saját 16-osunkon alázott szerte újpesti támadókat néhány húzással a felszabadító passza előtt, hol pedig az ellen büntetőterületén belül adott leheletfinom asszisztot a társaknak. Meccsvégi interjúnkban pedig közölte, hogy nem elégedett magával. A sárgalapjánál ahogy intett a bírónak, hogy “tudom, spori, elkéstem“, hát meg kell zabálni. FAZON, FAZON, és sokadszor is FAZON, plusz FAZONSZABÁSZ, akiért érdemes kijárnom a meccseinkre. 8.5.

DANILO: Cirillo barátunk az első félidőben hozta amit szokott: jó lefordulások, gyorsaság, a végén pedig oktalan megoldások. A második 45 percre lehiggadt, beverte a szokásos tizijét, majd csodák csodájára a Zeli által eléfejelt ziccerlabdával a kapuig rongyolt és Balajcza hálójába tekerte a zsugát, mint egy beamfetaminozott George Weah. Riszpektes akció volt. Kijárt neki a vastaps a cseréjekor: most nem lehetett belekötni a játékába. 7. Cseréje, Ivancsics kocoghatott egy jót a hűs szeptemberi alkonyban (-).

Mit mond a táblázat? – Kispest-Újpest beharangozó.

Bár kár a babonában bízni, az egyszeri szurker mégis sokszor fordul ezen eszközökhöz kínjában 1-1 rangadó előtt. Én is így teszek most – a Fradi ellen bevált a táblázatos-összehasonlítgatós felvezetés, legyen hát most is így. Igaz, most nem kezdőcsapat-tagok, inkább egyéb szempontok mentén gyaloglunk végig sajátjaink és az ellen különböző adottságain, jellegzetességein, azt firtatva, vajh’ kinek a javára billenhet az esélymérleg nyelve.

 

 

 

Lássuk hát a részleteket.

Hát ennyi. A szubjektív matek a lilákat hozta ki győztesnek, ami nem is baj. Ha én tudományosan Kispest-sikert tippelek az 10-ből egyszer jön be, s ezt a Fradi ellen már ellőttem idén.

 

És még valami. Nézzük csak meg, véletlen mennyi is jött ki nekünk összpontszámnak. 42. Aki olvasta a Galaxis útikalauz stopposoknak c. remekművet Douglas Adams tollából, tudja, hogy a Világmindenség titkát megfejteni hivatott,  “Mi az élet értelme?” kérdésre a szigorú gigaszámítógép által kidobott válasz pontosan egyezik ezzel a számmal. Ráadásul melyik villamos visz ki minket a Szentélyhez?

Na ugye. Nem kell ide több magyarázat…

Rajczi kép: flickr.com.

Honvédos, nem fradista – a mi Döménk!

Egy vallomással kezdem: nekem az igazi Honvéd-mez mindig a Skála logós 10-es marad a 80-as évekből. Szeretem a mai Détárit is, aki a sportmédia állandó hőbörgője, de nem szeretem azt a Lajost, aki immár másodszor szegődött ugyanahhoz a zöld klubhoz. Pedig volt idő, amikor éppen Döme jelentett húshegynyi veszedelmet a Fradi kapujára.

Így lőtt Döme a Fradi ellen (forrás: Örülünk, Vincent!)

Nincs okom kételkedni Détári szavában, de első Fradihoz igazolása örömére ostorral mért csapást honvédos arcomra a puszta hercege (a csárdás királya).  Azt mondta, hogy gyerekkora óta Fradi-drukker. És lám, ezt is meg tudom bocsátani neki, de arra azért nem vetemednék, hogy akár miatta egy kicsit is szorítsak a Fradiért.

Inkább gondolok nedves szemekkel 1985 húsvétjára, amikor egy kettős rangadón az orrom előtt vert kettőt az FTC-re a Népstadionban. A pontos napra nem emlékszem, de húsvét volt az tuti. Először is bevillan, ahogy nagyi fortyog: „hogy lehet nagyszombaton meccsre menni”, de szerintem, ha létezik a menny, akkor Krisztus is meccset néz onnan húsvétkor. A rigmusra is emlékszem a stadionból, melyet egy évre rá a magyar-brazilra alkalmaztak az alanyi költőként működő szurkolók. Itt a húsvét, itt a nyúl: Honvéd-Fradi három-null!

Itt a húsvét, itt a nyúl…

Az akkori Vincze Géza-féle Fradit minősíti, hogy a gránitkemény hátvéd, Jancsika Karcsika volt a legveszélyesebb emberük, ám erre válaszként a mi beállósunk Garaba (később a vasutasok aranya) vert egy gólt. Na, kinek a passzából? (Vincze Géza az 1984-es ifi európa-bajnokokra építette volna csapatát, csak az ifik legjobbját, Kovács Kálmánt felejtette el leigazolni. KK nálunk játszott és Dömével szemben ő sosem mondta, hogy gyerekkora óta fradista.)

Csak a felvezető meccs (Vasas-Dózsa 2-2) második félidejére értünk ki. A nagypapát vártuk volna meg a metró kijáratnál, de nem jött. Mobilról még nem hallottunk akkoriban, úgyhogy nem tudott ránk csörögni az öreg. Nyolc éves kölyökként aztán fasza volt ordas dumákat és a fradi táborból rigmusokat hallgatni a lelátón, melyeket eszetlen nagy királyként idézgethettem a suliban hétfőn („csik-csik-csik-úttörőcsik” vagy „lila majmok, mit akartok”, persze „Honvéd-drukker segge kukker, abba néz a Fradi-drukker).

„Azért ez a Törő nemcsak a kocsmában érzi jól magát” – jegyezte meg mögöttünk egy őszes tag. Igen, én még láttam Törőt is, de véletlenül sem miatta mentünk ki két tesómmal meg jó apámmal a stadionba. Mi a Dömét akartuk, s hamar eljött a 40 méteres keresztzsugák, a kivétel nélkül veszélyes szabik és szögletek, a dömés cselek és a pontos-erős lövések ideje is. Az elején támadgatott a Fradi, de ahogy egy Népstadionbeli lakos jelezte, nem volt átütőerő a játékukban.

Hol a pipa?

Bezzeg a miénkben! Elég, ha azt mondom, nem volt túlzás a három-kopasz sem, sőt. De a lelátón is zajlott az élet. A fölső karéjból láttuk, ahogy alattunk a Honvéd táborba a piros-fehér zászlók közé keveredett néhány lila is: bosszút állni az úttörőcsikezésért (képzelnénk ma Újpest-fant a kispesti ultrák között, nemcsak a zászlaja, de a feje is lila lenne hamarosan az ütlegeléstől). A Fradi táborból rá is kérdeztek a Dózsa-zászlókra, mire a tagok hirtelen elejtették azokat, majd röhögve üvöltötték vissza a fradistáknak: ”Szivattyú, szivattyú”.

Nem volt nálam boldogabb kölyök a meccs után. Lelkendezve faggattam a fatert, hogy a Döme jobb, mint az Öcsi? Apa nem akart a lelkembe gázolni, elnéző mosollyal mondta a bölcset: „más a kettő”. Én viszont már a Honvéd következő évi BEK menetelésre készültem és a válogatott részéről mexikói világbajnoki címet haluztam.

Egyik se jött össze, bár a Honvéd a végső győztes Steauát itthon még verte Bodonyi góljával a BEK-ben, aztán jött a bukaresti 4-1 és két év múltán Döme is kiröppent Frankfurtba. Azóta jöhetett Pista, a legnagyobb király, a kutyabőrös séróbáró, Illés Béci, vagy Torghelle Sanyi, nekem csak Döméék maradtak az igazi Honvéd.

Albert 70!

A mai napon ünnepli 70. születésnapját a magyar futball egyetlen aranylabdása, a  válogatottban 75 mérkőzésén 31 gólt szerző ferencvárosi legenda.

Klubjával négyszeres magyar bajnok, egyszeres VVK-győztes, valamint egyszeres Magyar Kupa-győztes. Világbajnoki ötödik, hatodik, EB bronzérmes, negyedik, olimpián harmadik, vébé (társ)gólkirály, világválogatott, háromszoros magyar gólkirály.

Egy apró líbiai kitérő és egy MTI-nél való újságíróskodás kivételével, 1952 óta áll a Ferencváros szolgálatában, eleinte játékosként, majd vezetőként, végül szakmai tanácsadóként.

Az Üllői úti FTC-pálya 2008 óta viseli az Albert-stadion nevet.

A blog szerzői, valamint olvasói nevében szeretnénk boldog születésnapot kívánni a nemes ellenfélnek!

Egy félidő jó, egy félidő elégtelen. Pápa-Kispest osztályozókönyv.

Kecskemét re-loaded. Alapvetően halovány teljesítmények egy kábé jó első félidő utáni rémámot követően. Rémálom? Nem is jó szó. Inkább se íze se bűze szenvedés. Az Újpest ellen jóval több kell ennél, bízzunk benne, hogy jókor jött a pofon.

KEMENES: Szabinak az első féidőben nem igazán volt védenivalója, a másodikban pedig ami veszélyes helyzete volt azt beverte a Pápa. Nem ő tehetett a kapott gólokról, de ma bravúrt sem hozott. Nehéz kérdés hogy mit kapjon, végül az 5-ös a megoldás.

LOVRICS: Ronda lekönyöklése (köszönjük, Ferenczi Fair Play Pista) után vérét adta a csapatért fizikai értelemben. Sajna az ütés és az ennek nyomán az orcájára felkerülő, rosszabb Walt Disney rajzfilmek bajuszkötőit idéző kötés is visszavethette teljesítményét, ma kevés volt tőle a lovricsi extra, földön pedig könnyen verik meg sajnos. De hát nem is ezért szeretjük. 4.5.
BOTIS: Jó helyezkedés és megbízható játék hátul, s ha dugója kicsit jobban sarokra megy az első félidőben, Szűcs valszeg azonnali nyugdíjkérelmet nyújt be a pápai városi jegyzőnek a Bright tavalyi bombája utáni második megaláztatás miatt. A második félidei öngólt igencsak sajnáljuk, nagyon rosszkor jött. Ezért vonok le csupán egy kalkulust. 5.
DEBRECENI:
Az első félidőben nem volt vele gond, a másodikban a csapattal együtt ő is eltűnt a pályáról mint az önkontroll Puhl Sándorból a III. félidő széria beindulásával. Máig nem értem mi volt itt. 4.5.
HAJDÚ:
Cérnahangú balosunk régóta akarja bizonyítani hogy helye van a kezdőben, és tegnap már összességében közelített a basic-Hajdú pörformanszhoz. Remekbeszabott szabigólja után nagy gát szakadt át benne szemmel láthatólag: az első félidő hátralevő részében a csapatjátékban is hasznosan közreműködött. A második félidőben a csapattal együtt játszotta el a Metallica ‘Fade to Black’-jét. Kár. 5.

TCHAMI: Gyors  és lendületből remekül cselez a csöppnyi Csámi Krisztián (ahogy Supka aposztrofálta a sajtótájon)  de a passzok, az összjáték… ott jön a tipice afrikai hamari oktalanság. Mindenesetre én még pályán hagytam volna mert gyorsaságban szemmel láthatóan alázta a pápai doom-os védelmet, egy véletlen jó beadása meg lehetett volna. 4.5. Cseréje, Ivancsics Gege fájdalmasan formán kívül van. Az a 22-es csapdája, hogy Gellért lelkizős arc, kell neki a bizalom hosszabb távon, amit viszont ilyen teljesítménnyel nehezen kap majd meg. Vicious circle… 4.
HIDI:
Akassout kellett volna pótolnia, ez nem nagyon sikerült az idén amúgy szép fejlődést mutató ifjúnak. Kezdésként olyan volt, mint én a hétfői focikon: mindig pont egy kicsi hiányzott a tökéletes szerelésekhez – de az épp annyira, hogy abból indul az ellen. A félidő végére felpörgött, majd a másodikban, mint az egész csapat…folytassam? 4.
ZELENKA:
Nem találta az ívet az elején, első hozzá méltó passzára a 42. percig kellett várni – igaz, akkor egyből kettő is érkezett a cseh varázskalapból. A második félidei halványodásban hátsérülés is “segítette” őt. Fájó szívvel írom le, de nem ez volt élete meccse. 4.5. Cseréje, Horváth Adri bejött, csípett, rúgott, harapott és eladott egy-két labdát. 4.
NÉMETH: Ma inkább ő vitte a kermesteri pálcát de pontatlanabbak voltak a passzai a Vidi elleni alakításánál. Viszont szóban remekül irányította a csapatot az első félidőben, igazi vezér volt a pályán, régi hiánycikk nálnk az ilyen… összjátékban pedig igen is hasznos volt labdatartása-osztogatása. A második negyvenöt perce dettó, mint a csapaté. 5. Cseréje, Szekulics ugyan csak 10 percet kapott de ez a kis idő, valamint a múlt heti NB2-es meccs a REAC ellen engem meggyőzött arról, hogy Montenegróban a helye. ().

DÉLCZEG: Indiszponált volt a passzoknál, mint Mészöly Kálmán egy kvízjátékban, de hajtással ma sem volt gond. Sajna, a támadójátékot ma inkább lassította, az előre-asszisztok ezúttal nem jól sültek el. 4.
DANILO:
Három nagy helyzet, ebből egy óriási. Rendszeresen jól fordult le emberéről, gyors, és jól kezel labdát… viszont a helyzetkihasználása lassan Abraham és Abass díjas. A 16-oson belüli passzjátékkal is voltak gondok most Pápán. Volt már jobb meccse is. 4.5.

Fotó: 1909foto.hu.

Kiátkozás a pápai audencián

Bármennyire is bíztatónak ígérkezett a szombati pápai túra (vonzó kisváros, szép tájképi keret -szolgáltatja: a Bakony-, jó formában lévő csapat nálunk, pechszériás Pápa amott), a vége az lett, mint Kecskeméten. A második félidőben széjjelfociztak minket. Hiába jobb a csapatunk most, mint tavasszal, hiába játszottunk élvezetesen az első félidőben, hiába jöttünk most sokkal jobb előjelekkel Pápára, igazolódott a Honvéd-axióma: ha nekünk áll a zászló valamennyire, akkor valószínűleg Francis Ford Szoppola rendezi az esti filmet.

Kissé túloztam, valljuk meg. Azért azok az előjelek nem is voltak olyan húdekedvezőek. Akassou eltiltva, Novák sérült – azaz a védekezőjátékunk két fontos eleme kellett cserélésre kerüljön, ez pedig a jól támadó Pápa ellen, amely nem csak harap de Mar i(c)s, bizony nem egy életbiztosítás. Hasonlóképp nem örülhettünk annak sem, hogy Supka tábornok és szárnysegédje, Don Emilio a pad helyett a messzi lelátóról kellett irányítsa a gárdát. ÉS MÉGIS: vereségünknek nem ezek a gyanús jelek lettek az okai. Magunkat vertük meg…

Az első félidőben ha nem is ‘egerszegi második félidő, vagy Vidi elleni második játékrész jelleggel, de azért vállalhatóan jól toltuk, a Pápa meg olyan halvány volt, hogy decens Véberi posszanás nézett ki a végére. Helyzete nem volt a sárga feketéknek! Nem úgy nekünk. Danilo de helyzeteltékozlos Cirillo de tizenegyesbőltudokcsakbetaláninho Oliveira 2 igen nagy és egy abszolút ziccert fejelt/pöckölt/emelt mellé, aztán ugye volt egy csodás Botis kapás-rádőlés egy szögletünk után, amit a derék Kukás tolt ki a pipából, benyújtva ezzel pályázatát a Marcali-medence Pagliucá-ja címre. Egy gólunkat Hajdú Norbi szerezte aki viszont csodás pontossággal tekert a megszokott HáNorbi távtól messzebbről a pápai cerberus hálójába. Ihletett pillanat volt.

Aztán jött a második játékrész. Fotós kollégáim egyike gondterhelten jelezte: “annyi helyzetet hagytunk ki, figyeljétek meg, kikapunk“. Igaza lett. (Csak az vigasztal, hogy a jövő hétre meg 1:0-s sikert tippel az UTE ellen. Tartsa meg jó tippelő szokását.) Szóval kijöttünk az öltözőből, a csapatunk sehol, a Pápa annál inkább, el is kezdték az óvatos nyomakodást, majd szépen 10-15 percenként verve 1-1 gólt megfordították a meccset. A találkozót, melynek első félidején nemhogy a pályán, de kábé a megyében nem voltak. Nem is fecsérlek további szót a mi második negyvenöt percünkre, katasztrófa volt. A cserék se jöttek be, a gyors de oktalan Tchami helyén a belassult és formán kívüli Gege nem hozott megváltást, majd amikor Zeli után Németh Norbi is lement az utolsó 10 percre hogy jöjjön Szekulics, végleg összeállt az impotenciamaximum a pályán – passzok nincsenek, szerencsétlenkedés az van. Fieszta lett a vége, a pápai közönség által sokszor megtalált Véber “bárpultbólintó” Gyurit ezúttal egy emberként éljenezték, élőképként lelátó-szélességű molinót utaztattak végig a főtribün mentén fejük felett a bepörgött pápai futballszurker-polgárok…

A sajtótájon Supka értetlenül állt a második játékrész előtt (“nem ezt kértem…”), sőt a nem volt szerencsénk-kérdésemre is annyit mondott, hogy ez nem szerencse kérdése. Fejlődünk :) [bővebben majd a honlapos riportban meghalljátok]. Véber maestrót mintha kicserélték volna a tavaszi vereségükhöz képest, szárnyalt, sziporkázott, tolta a klasszik Véber sutkákat, amiket így leírva nehéz visszaadni, de kábé kapcsiból gyalázgatta le a szakmai kérdésekkel próbálkozó pápai helyi médiumokat meg a Sportlap reprezentánsát, általános derültséget keltve az amúgy általános iskolai büfé-méretű sajtószobában. Az ilyenek miatt imádja a semleges bohócliga-fan (és Hanta) Vébert. Mindez szép, és bájos, csak nekem van kicsit Mezey Gyuri bá vagy Szentes Lassard feelingem: ha győz a csapatom imádok, szeretek mindenkit és reálisan értékelek, de ha kikapunk akkor ne merjen kérdést feltenni senki mert vagy sértődök vagy ordenárkodok. Hát mindegy, ez van, gondolom ha győzünk most teszek magasan Véberre, így azonban csak a szöttyögés marad meg a bizakodás az UTE ellen.

És abban hogy a derék fotóskollega tippje tényleg bejön jövő hétvégére.

Fotó: 1909foto.hu.

Ki melegíti a bakonyi kispadot? – Pápa-Kispest beharangozó

A minden bóhócligger lelkét végletekig megviselő, tizennégy napos böjt szombaton véget ér. Következik a pápai vendégjáték, amelyet az utóbbi időben rendre sikerrel abszolváltak aranylábú legényeink. Csak remélni tudjuk, hogy a sérülések és az eltiltások ellenére ez alkalommal sem marad el a hagyományos Veszprém megyei Kispest-matiné. Fantáziánkat ezúttal mesterünk padtól való egymeccses eltanácsolása ragadta meg, ezért megkíséreltük kitalálni, hogy vajon ki pótolhatja az eddig remekül dolgozó Supkát. Erről szóló képregényünket a tovább után találjátok, annyit elárulunk, hogy hosszú vajúdás után sikerült megtalálnunk a legkézenfekvőbb megoldást az égető problémára.

Szeptemberi vasárnap

A hétvégén végérvényesen bohócligerré váltam a szurkolói vonalon: nem volt elég a fekete triónk bemutatkozását végignéznem a tribün sarkából szombaton ebédidőben az otthoni csirkepaprikás előtt, de az NB2-eseinket is csekkoltam vasárnap a REAC pályán… öregszem, hülyülök, vagy nem tudom mi történik. Persze a legviccesebb az az, hogy az örökké morgómedve Fatert is kivittem, aki egészen addig csóválta a fejét hogy “ilyen hülyeségre rávenni őt, neki bőven elég az NB1“, míg le nem tolta az első korsó félmeleg Mister sört. Utána már a bajsza is lehullott a helyéről.

Szóval így megy ez. mennek az évek, a kezdeti gyerek- és tinédzserkori lelkesedés előbb alábbhagy, majd stagnálni kezd, végül 28-30 év körül mégis beáll egy újbóli magasabb szintre. Mint a szemüveges kollégáknak (és a hülyebírónak) a látása. Éles -> jó -> romló -> stagnál -> majd 50 év körül javulni kezd…

Forró vasárnap délután. Normális ember a családjával van ilyenkor, vagy a barátnőt cipeli kultúrprogramra, esetleg építi a családi fészket, vagy halad a házimunkával. A ‘liger az más. Azt elvitte a gyermekágyi fociláz. Az kiautózik / kibuszozik a Széchenyi térre és megnéz egy értékelhetetlen színvonalú meccset. És szurkol. És szívja a fogát mikor a kis 14-es srác összeesik labdaátvétel közben. Összeomlik mikor ránézésre egy futóműhibás Kamaz-fordulékonyságú arculatot küld pályára Szalai. És ugrik egyet a korlátnál amikor Vernes mellégurít.  Sóhajt mikor Ivancsicsot lefutják. Csettint Dinka nívódíjas ó-lábai láttán. És megtapsolja a csöppnyi puhos gyúrót amikor az úgy fut be (vagy inkább oson be) a sérült játékoshoz a pályára, mint ahogy KisKárolyt képzelem el a tromsöi stadion körül nyargalni a továbbjutásuk után. És mégjobban megtapsolja a darabos Kamaz-srácot aki elkezd hihetetlen jó labdákat osztani. (Persze nem egy Zelenka, ezt le kell írnom – RW cikk nincs Zeli nélkül).

Szeretek kijárni ‘Palotára. Itt van múltunk. Kedvenc NB1-es idényemben 4-et gurítottunk itt az akkor Bp Volán néven a Czabán Samu téri arénát  birtokló gárdának… Ott mindig sok gólt lövünk, hangulatos a pálya, bejön a környék. Ezt nem tudom objektív okokkal alátámasztani, emocionális indokok vannak itt a háttérben valljuk meg. Egy borús későőszi 2005-ös meccs, mely után 2 nappal Hegyi Iván “Szép kávéház, finom Dobos” pofonfarázással reagálta le mélynövésű középpályásunk szólógólját… a BGF egyik igen helyes hallgatója meg ezalatt megcsinálja helyettem  a házidolgozatom… egy tikkasztó későnyári nap, mikor 4:1-ről jön fel 4:3-ra a REAC, tőlünk betalál Budó, sőt tán Hercegfalvi is… 2007. a nagy őszi menetelés indulása, Bárányos, Abraham, Pomper a gól-hunyók…

Szóval áll az ember a korlátnál, a nap kezd a horizont felé közelíteni, a REAC pálya környéki kockaházak és templomok hosszabbodó árnyékában pedig pörög tovább a meccs. Supka még üdítőt venne mögöttem, nincs, elfogyott, Mister sör még van, az jó lesz-e? nem kösz… Horváth Adri, Koós Gabi grasszálnak a korzó-részen, Mátyus Jani Griff-reklámemberként dirigál fancy ruhájában, Komjáti Malac mélabútól sújtva folyik el a hátam megett, és a végén még a Fateron is látom hogy valahol ő is élvezi ezt a lelke mélyén, és már nem bánja hogy a fia visszarántotta őt a magyar foci nihiljébe.

Mert nihil, mert gyengusz, mert idegtépő. És mégis szeretjük.