Mastodon

Az első ígéretekhez képest legalább négy évet csúszik az új Bozsik

Hogyan lesz 2015 végéből – már most legalább – 2019 eleje?

Október végén bontani kezdik a Fáy utcai Vasas stadiont, hogy nagyjából másfél év múlva egy teljesen új, bár egyelőre terveken még nem létező valami épüljön a helyére. Határozott, pontos dátum, jöhetnek a munkagépek.

Ezzel szemben az új Bozsik helyzete nem ilyen egyszerű. Először 2013 őszén dobták be, hogy mi is kapunk stadiont, viszont talán egyetlen olyan perc sem volt az elmúlt három évben, amikor komolyan vehetően állította volna valaki: ekkor és ekkor dózer, utána építkezünk.

Egy lehetetlen küldetés keretében megpróbáltuk összegyűjteni mindenféle sajtóhírekből, és a klub saját kommunikációjából, hogy mikor épp milyen céldátummal adják majd át az új Bozsikot.

“Az első ígéretekhez képest legalább négy évet csúszik az új Bozsik” bővebben

Stadionmizéria, nem értem, stadionépítés, nem értem, de tényleg nem :(

Elértem a határaimat, feladom a józan ésszel folytatott harcomat, és megadom magam Abszurdisztánnak.

Október 10-én robbant a hír, hogy október 29-én búcsúzik az Illovszky stadion, és 2018 tavaszára egy új létesítmény épül a helyébe, bár

  • terveket még nem láttunk,
  • volt róla szó, hogy ott is épül majd valami, de még céldátumig sem jutottak,
  • erre most 19 napja maradt hátra,
  • de tervek, meg úgy általában forintok a finanszírozásra még mindig nem léteznek.

Ezzel szemben az új Bozsik stadion és a Dél-pesti utánpótlásközpont (ez lenne az akadémiánk) tervei évek óta készen, a terület elméletileg lefoglalva, a források elkülönítve, az átadás meg most szeptemberre lett volna, és még csak nem is az első tervek szerint, hanem valamelyik módosított alapján.

Nem értem. Tényleg nem.

Tesszük fel a(z ál)naív kérdést: gondoltad volna, hogy

az átláthatóság biztosítása érdekében nem tudhatjuk ezentúl majd, hogy ki TAÓ-zik a Felcsútnak, Fradinak, Kispestnek, és úgy általában bárkinek?

Soha többet nem tudhatjuk, hogy ki TAO-zik a Felcsútnak – 444

Update (2016.10.11.) // Már meg is szavazták. A showt persze kegyetlenül elvitték a szocik, akik nem tudták mire nyomnak mit, mert ugye a parlamentben jelenleg nem a szuverenitásunk egy részét átvállaló önálló egzisztenciák szavaznak egyéni jóérzésük szerint, hanem az ún. frakciók a frakciófegyelem mentén. T.A.P.S.

Két edzőmeccset játszottunk teljes hírzárlattal

Nem sok információ csordogált ki, nem is értjük miért:

  • október 1.(?) // Honvéd – Mezőkövesd 1-0 (gól: Baráth)
  • október 8. // Honvéd – ZTE 4-1 (a ZTE a Facebook-oldalán csak a saját csapatukról közöl részleteket, például azt, hogy a góljukat Bobál lőtte)

Futballházi esték 3.

templom_ter4Adott egy rendezvénysorozat, ami igazából élőben jó, szavakban visszaadni nem nagyon lehet, és nem is érdemes.

Miért írunk róla akkor mégis minden egyes alkalommal? Nem is tudom…

Talán azért, hogy legyen róla emlék, mert ezek az esték is fontos részei a mi szurkerségünknek. Igen, azt hiszem ezért! “Futballházi esték 3.” bővebben

Sorsoltak a Magyar Kupában: RKSK

[11:24] Elméletileg 11-től tart a sorsolás, de egyelőre sehol semmi az MLSZ oldalán. Amúgy NB I-es csapatként kiemeltek vagyunk, tehát mindenképp idegenbe megyünk majd egy alsóbb osztályú ellenfélhez. A meccsnap október 26., szerda.

[11:27] Közben a Honvéd honlapja kitette: RKSK, vagyis maradunk Pesten. Bakker. De legalább ellenfélként láthatjuk Bárányos Zsoltot, és mellékesen Szűcs Lajos a kapusedzőjük. A meccs 13:30-kor kezdődik a Rojik sporttelepén.

Napikispest 2016.09.27.

  • Papablog // KIAKADT BERKE SPORTTÁRSRA! (via nb1.hu) Benne ilyen finom részletekkel:
    • “Juhász tevékenységét Gazdag Dani bokája, Koszta Márk egyik foga, és Djordje Kamber háta bánja.”
    • “nem adott meg egy kétségen kívüli szándékos kezezésért járó büntetőt a Videoton ellen”
    • “megengedte a Videoton vezető gólja előtt, hogy Juhász Roland leüsse védőjét, mielőtt a kapuba fejelt”
    • és a legerősebb: “a rendkívül jó játékosállománnyal rendelkező Videoton nem kíván ilyen mértékű játékvezetői segítséget”
    • Bár azt is elismeri, hogy nem egyértelmű, hogy egy, vagy három pontot buktunk, ha buktunk egyáltalán. A lényeg, hogy nem csak rajtunk és az ellenfélen múlt a mérkőzés kimenetele.

Napikispest 2016.09.26.

  • akkor még egyszer a hétvégi játékvezetésről //
    • a Nemzeti Sport remek érzékkel kiemeli, hogy Gyöngyike helyesen ítélte meg Lanzafame gólját, amiről mi is jelztük, hogy erősen necces.
    • a tizenegyesekről és a kiállításgyanús szituációkról sem itt, sem a videós összefoglalóban nincs szó. Bár egy kezezést legalább benne hagytak.
  • Botka Endi // egyelőre nincs a válogatottnál a hétvégi mentőzése miatt.