Az én Kispest-Honvéd sztorim X. – 1999-2000.

Mielőtt folytatnánk a Fradiverő videókkal terhelt beharangozó-sorozatunkat, egy régi törelsztésként egy másik szériánkkal is továbbhaladunk! 10. epizódunkhoz érkezve speciális szériánkban, melynek célja kedvenc csapatunk elmúlt 20 évének fókuszba helyezése, ezúttal 1999-2000-re, az ezredfordulós szezonra, Komora búcsújára, Reszeli Soós idényére tekintünk vissza. Elköszönünk Imre bától, végigkísérjük Reszelő hónapjait a kispadon, ámulunk a nyári erősítéseken – majd a téli amortizálódáson, de legfőképp azon, hogy a Horváth-Faragó támadókettős milyen szorgalommal termeli tavasszal a gólokat. Váczi Zoli, Wukó, sperhaknis Faresz, bombázóvá nemesülő Medgyesi, szárnybontogató Szabó Tibi a hajtás után. Videókért ismét köszönet az 1909.hu-n összegyűjtött anyagokért, melyekből bőven szemezgettem.

1999 nyarának elején –meg kell valljam férfiasan- a KHFC kissé háttérbe szorult az életemben. Az érettségi, majd a felvételi(k) körüli stresszidőszak, majd az ezeket követő kiengedés, az egyetemi létre való felkészülés lefoglalta gondolataim, és a ’99 tavaszi nihilközeli teljesítményünk bizony kicsit az „elég most a csapatból” hozzáállás felé lökdösött. Nos, ez az állapot nem tartott sokáig – amint elkezdtek szállingózni a csapat szándékolt erősítéseiről a hírek, az agyam hátsó traktusaiban sejlő „kell nekem ez a Honvéd-dolog?” kérdés másodpercek alatt enyészett el az éterben…

Az előző szezont ugye azzal zártuk, hogy Gálhidi menni fog. Említettem már, hogy nem gondolkoztam szuicid megoldásokon a hír hallatán, hisz jórészt Gálhidi mesterhez kötöttem az addigi legunalmasabb szezonom kínszenvedéseit. Ám az már akkor gyanús volt, hogy Gálhidi vajh’ miért csak egy ilyen fostos keretre kapott esélyt, míg most, hogy kiderül az új edző személye, egyből belevágunk a brutkóbb erősítési vonalba? Merthogy az új edző személye is kiderült: ismét Imre bá’, a szélsőséges megítélésű klubigazgatók vállalta fel az edzői feladatokat, a klubdirektori széket is megtartva, de egyben a kispadra katapultálva magát. A hírt a szurkolótábor vegyes érzelmekkel fogadta – én is. A ’80as években már meglévő drukkerek jellemzően jó szívvel emlékeztek vissza az akkoriban bajnoki aranyakat raklappal szállító Komorára, és üdvözölték a hírt – míg mások, a fiatalabb generáció számára Imre apó továbbra is az Illés-Pisont fémjelezte nagycsapat szétkergetőjeként fungált kvázi Antikrisztus szerepkörben. Én is jórészt hozzá kötöttem az 1995 utáni szégyenteljes lejtőreállást, azt viszont be kellett ismernem: amikor a kiesésveszélyes 1997-es őszön leült a padra, szépen benntartott minket és tavaszra erősített is a kereten – igen sztahanovista módon! Ez utóbbi verzióban most is bíztam, főként, hogy elkezdtek szállingózni az első átigazolási hírek.

A keretbeli változások volumene már-már egy elposszantabb Hemingway-érás takarítást idézett. A tavalyi keretből távozott a ’kécskei mag jelenősebb része, így Holló és Sipos, az utóbbi évek során általam megkedvelt balhátéd, Farkas András, a tavaszi borzalmak felelősei közül Török, Kane, Schultz vagy a jobb sorsra érdemes Zováth (őt Kabáttal az akkoriban ritka értelmesen igazoló Vasas vitte el), a kiegészítő arcok közül Némethy, Cipf és Müller, no és az utóbbi 2 év kezdőcsatárainak egyike, Csertői Reli. Akárhogy is nézzük, a kiemelkedő potenciált magában hordozó, és a ’99-es tavaszon már szép dolgokat mutató Kabát Petin kívül nagy veszteség azért nem nagyon tűnik fel e veretes névsorban… Az érkezők köre annál izgalmasabban hangzott! Komora nem szarral gurigázott és ha már bevállalta a kispadot, úgy döntött, kissé felturbózza az együttes masszivitását. Első igazolásaink között a BVSC-től áthozott védekezőközéppályást, Füzi Krisztiánt, az ügyvéd és BVSC-, Fradi, MTK majd UTE játékos Ákos (tehát hantai terminológiával élve a fociprosti Grand Slam kevés tulajdonosainak egyike) bátyját, akit akkoriban tévedésből a „kisFüzi”nek hittem. Ez már egy „nem rossz” vételnek számított, de a java még hátra volt. Érkezett ugyanis a Fradival anno szárnyaló, majd sérüléséig Újpesten is szép őszt futó Wukovics, aki hozzánk 1, a III. ker.TVE-nél eltöltött felhozó idényt követően csekkolt be – végre egy épkézláb csatár Borgi mellé! Őt követte a Haliból egy régi kedvencem az NB1-ben a Nagykanizsában bemutatkozó, de hamar Szombathelyre költöző erdélyi Fehér J. Csaba – kissé már túl a zeniten, de neki így is nagyon örültem, kedveltem a szélvészgyors szélső(csatár) játékát. A menetrendszerinti anyagi gikszerbe kerülő Diósgyőrből egyből egy triót hoztunk el: a DVTK utóbbi 2 évének egyik alapemberét, a középen és támadóban egyaránt bevethető Domokos Bélát, illetve a romániai magyar söprögetőt, Téger Istvánt. Mindkettő jó vételnek tűnt, de a legjobban Szabó Tibornak örültem, aki már DVSC-játékosként is szép szabadrúgásgólt heggesztett a Fradinak, a DVTK-hoz kerülve pedig a Tornyis 1998-as csodaősz fővezére volt a borsodi középpályán. Ha Warzycha és Bari óta irányítóért sírtam, most végre úgy festett hogy meghallgattatnak a sirámaim. Így is lett, de ne szaladjunk előre! Ugyanis a szerzemények még bővültek. Pár nappal ezután az esti, poszt-tévéhíradós TS külön hírben számolt be egy igazolásunkról – ilyenre Eszenyi 1995-ös érkezte óta nem volt példa! Megszereztük ugyanis Váczi Zoltánt, a Vasastól távozó klasszis és botrányhős irányítót-csatárt.  A ’80as évek focijának egy napjainkba szakadt reliktuma. A botrányhős cselgép.  Váczi…basszus.-  Erre már akkor is csak ennyit tudtam kinyögni. Maga az inkriminált TS riportocska amúgy epic darabja a Bohócliga ezredfordulós időszakának: Váczi egy Dunaparti stégen, a lába mellett félig lévő sörösüveggel, szájsarkában lazán csüggő blázzal krákogta bele a kamerába a horgászbotját hanyagul tartva, hogy megegyezett a Kispest-Honvéddal és egy évre aláírt. Hát Imre bácsi ezt is elintézte… 2 és fél év szünet után visszatért a csapathoz Piroska Attila – ezt nem akartam elhinni, azt hittem sose látjuk többé a baia mare-i törpöt! Neki nagyon örültem és reménykedtem benne: visszatér az őt megillető jogos helyre, a kezdőcsapat bal oldalára. Az már csak hab volt a tortán, hogy a rajt előtt 1-2 nappal az MTK-tól kikölcsönöztük a Haladás korábbi csékáját, a bajnok kék-fehérekhez a holland Willem II csapatától hazatérő Szekér Istvánt, az egyik (ha nem A) legjobb akkori elősöprögetőjét az NB1-nek. Kezdett úgy kinézni: ká erős csapatunk lesz az idényre – nyár eleji fásultságom a múlté lett, izgatottan rakosgattam össze fejben egyedül és a haverokkal az optimális kezdőt és arról álmodtam hogy a szűk esztendők után vére visszamászunk a dobogóra. Új szezon, új élet, ehhez új mez is dukált, egy izgalmasan kinéző vörös-fekete keresztcsíkos Umbro, legalábbis a csapatfotózáskor ezt viseltük (a bajnokságban nem sokáig). A csapatképen, melyre még Bánföldi Zozi is felkúszott, de akkor ott még ez a tény sem zavart!

Közben a felkészülést azért egy kisebb botrány megzavarta. Kisebb? Nem is olyan kicsi. 1 évvel voltunk legutolsó irányítónk, Bárányos eladása után, a csapat a hangzatos igazolásokkal szépen készült az idényre, a szurkerek bizakodtak, Imre bá pörgött, Váczi Zoli is valószínűleg böcsülettel ismerkedett edzések után az AdyPub-bal…mikor Pintér Dezső menedzserpápa kiborította fekáliás ágytálat, a Bohócliga fehér abroszára, egyenesen rá. A sztori máig zavaros, a lényeg valahol annyi: két szerződés is köttetett 1998 súlyos nyarán a Bari-transzferben, más összeg szerepelt a belga klub által a magyar félnek való kifizetést igazoló papiroson, más a Komora által kezelt kispesti iratszekrényben. + erre jött még a jó Pintér Dezső, aki rendesen óbégatott, hogy őt, meg ügyfelét, Barit –de főleg őt- megrövidítették, tehát neki is járna valamennyi (noha X összeget már el is tett állítólag- legalábbis totál megbízható és az ügyben pártatlan a KHFC vezetőség állítása szerint). A sztori hamar az NS és a Sport+ címlapján találta magát és érkezett is a menetrendszerinti behívó a Napkeltébe Pintér és Komora urak számára, arra a dologra amitől minden ’90-es évekbeli bohócliger potentát és játékoslegenda úgy félt, mint ördög a tömjénfüsttől: az esedékes Gyárfás-beszélgetésre. A riport annak rendje és módja szerint lezajlott, leírhatatlan eredménnyel. A két öreg harcos ott próbálta bemártani a másikat ahol csak lehetett, Gyárfás kérdései iszonyatosan ültek, az ember meg a bokájára piszkított a konstanst rángó- és röhögőgörcs közepette… Az említett Napkelte-show (és az ezt követő még 2 Gyárfásos beszélgetés, 1 Pintér Dezsővel, 1 a Pintér-Bari kombóval) a magyarfoci-ügyek és kapcsolódó riportanyagaik TOP5-jének legfényesebb csillagai közé tartoznak. Le sem kísérlem írni őket mert lehetetlen visszaadni, viszont innen is esedezem bárkihez akinek esetleg videón megvan az inkriminált riport hogy küldje meg nekem vagy tegye közkinccsé. Valaki úgy fogalmazott egy netes fórumon: ha még 2 percig tart a riport, a rendőrség viszi el a stúdióból a Komora-Pintér kettőst…e megállapítás híven tükrözi a helyzetet. A két rutinróka a végére annyira belekavarodott már a saját maga mentegetésébe, hogy egymásnak ellentmondó vádaskodásaik az aktuális ügyön is messze túlmutató umbuldákat tártak fel…  Végül rendőrségi ügy csak konszolidáltan lett a dologból, Komorát viszont visszahívták a klubigazgatói székből, Benkő klubelnök is látványosan kihátrált mögüle, maradt a kispad és egy jó idény reménye. Ez utóbbi elvárásának Komora is hangot ad a Dorog elleni MK meccs előtt, közölve azt is, hogy bár „Borgulya, Dubecz sztenderd sérültek” azért a tavalyinál lényegesen erősebb keret lényegesen jobb szereplést is kell leszállítson!

Az idénykezdésre ezúttal otthon került sor, a leamortizálódás jeleit már erőteljesen mutató Bozsikban. Az Északi Kanyar előtti füves rész pl. egy elhanyagolt legelőre emlékeztetett némi pitypang-szuficittel, a hatodikos bioszkönyvem „Nedves rétek élővilága” c. fejezetéhez csatolt fotográfiát juttatva eszembe. Öcsémmel mindenesetre optimizmussal felvértezve ballagtunk keresztül a sorompós átjárón, hiszen régen látott színvonalú nevek csorogtak be az öltözőnkbe a nyári szünetben – legalábbis magyar szinten! Az ellenfél, a mindig szimpatikus Hali ráadásul optimális kezdő ellenfélnek ígérkezett, veretes neveit (Vidóczi, Bonchis, Balogh Csaba) is elvesztve, s hogy gond van, azt mutatta az is, hogy e korábbi alapemberek közül az utóbbi kettő az ősi ellenfél Zetéhez igazolt át (Tornyi hívására). A zöld-fehérek padjára a z örök szimpatikus vesztes Vincze Géza ült le, és emlékszem, a vendégeink reménytelen helyzetét az is mutatta: a korzón alattunk 3 Halis orca üldögélt, akik az NS aznap kijött színes mellékletéből próbálták beazonosítani jelentősen megfiatalított kezdőcsapatuk tagjait, pl. egy jó Seper Ákost. Nos, a meccsen 2 új igazolás remek debütjét láthattuk. Előbb Füzi Krisz rajzolt egy szép lapos lövést Kurucsai (?) hálójába, majd a második játékrészben egy remek beadást a sztárigazolás, Váczi Zoli egy helyben állva fejelt a jobb alsóba, őrjöngést váltva ki a Kanyartól a tribünig. Akkor még nem sejtettük, hogy mérsékelten délczeg kispesti pályafutásának egyetlen találatát láttuk. Nyitó felállásunk: Vezér – Plókai, Téger, Medgyesi – Fehér, Szekér, Füzi, Váczi, Domokos (Hercegfalvi) – Wukovics (Szekeres J.), Borgulya (Szabó T.). Nem néz ki rosszul, igaz?

A folytatás kevésbé volt szívderítő. Sima gyufa a Vasas ellen a Fáyban, hiába támogatta szép számú vendégszurker csapatunkat, majd kínos 0:0 otthon a Gázszer ellen – bántóan elképzeléstelen játékkal. A Zete ellen is sima vereség Zalában – ráadásul az idegenbeli meccseinken alig támadtunk, Váczi volt feltolva csatárnak Borgi mellé, így nem volt aki irányítson, a remek Szabó Tibit jegeli Komora (bár legalább Pirit elkezdte betenni). Ekkor már Imre bá edző meglátásait is kezdtem kétségbe vonni – amikor robbant a bomba. Komorát visszahívták a kispadról is, azaz kvázi menesztették a klubtól, a rendőrségi ügyekre hivatkozva (szegény Imre bá valamikor ekkortájt nyilatkozta hogy „Akhileusz kardja lebeg a fejünk felett” egy másik kiszólásában pedig bájosan „kanasztajárásnak” titulálta a Canossa-járást…. Bár a magyar foci kifogyhatatlan a nyilatkozó-művészekből, ezek azért hiányoznak). Benkő pedig a válogatott meccsek miatti szünetet kihasználva új edzőt ültetett a kispadra, az exgyőri Reszeli Soós István személyében.

Véget ért hát a Komora-korszak Kispesten. Az öreget –a drukkerek túlnyomó részével egyetemben- nagyon nem csíptem akkor, de már az 1996-97-es részben is írtam – másképp látok ma már dolgokat. Nyilván voltak panamák – hol nem- de alapvetően egy számára már idegen közegben megpróbálta fenntartani a klubot, és csupán egyszer érintett meg minket komolyabban a kiesés szele- azt pedig igazi várkapitányként lehárította. Nyertünk vele egy kupát, igaz, utána annak lehetőségeivel nem éltünk a továbblépést tekintve se igazolásilag, se csapatépítésileg. Szponzorkeresési harcában sok léhűtőt hozott Kispestre (Krémer vagy a tiszakécskei arc jó példák) de kényszerhelyzetben volt… Azért ha már Komora, akkor inkább a ’80-as évek aranykorára emlékszünk vissza szívesebben. Edzőként pedig 1999 őszén már nem tudott megújulni, jogosnak éreztem a váltást.

Reszeli Soós. A kispad új vezére. Az új tréner minket megelőzően Győrben csördített össze egy remek kis csapatot, az exviharsarki öreg rókákra (Szarvas, Fodor Tibor, Csatók, Mracskó, Zahorán) és saját nevelésű fiatalokra (Fehér Miki – RIP, Ferenczi, Korsós Gy., Lakos) építve, két szép idényt húzva le a RÁBA-parton. Akkoriban Reszelit bizony még a szépreményű fiatalabb edzői korosztály tagjai közé sorolták Tornyival együtt [Kispesten mindkettő szenesre kozmál majd, ha nem is annyira szakmailag, mint emberileg, de ne szaladjunk előre!], nem csoda, ha örömmel fogadtam érkezésének hírét. És szerintem sokan, ha kezüket a szívükre teszik, ugyanígy voltak ezzel a szurkolótáborban, meg merem kockáztatni, csak ma már nem divat erre emlékezni. Reszeli mester egyik első ténykedése győri mintára 3 ifi felrántása volt az első kerethez, mi pedig ízlelgettük Németh Norbert, Torghelle Sándor és Kozarek András nevét. Ők ebben a sorrendben egyenként válnak 1-1 kisebb korszak vezéregyéniségeivé majd Kispesten, de addig még eltelik másfél, három, illetve négy év…

Reszeli jött, látott….és elsőre győzött is – nem is kicsit! Az ellenfél a Vác csapata volt, a manapság a paksi kispadot rogyasztó Kis Carlo vezetésével. Kis Karcsi az egyik kedvenc edzőm itthon emberileg, igazi lelkes arc, itt a Vác benntartásában is hitt a salgótarjáni sikeres évei után…ám hamar elhajtották szegényt Pest megyéből. Itt azért még próbált állni a vártán, ám az utóbbi hetekben szenvedő csapatunknak minden összejött. Az addig gólcsöndben szenvedő Wukó duplázott, Vezér büntetőt fogott, és a WADA által a tribünről már távcsövezett Hercegfalvi is betalált mielőtt a gyógykenőcse vagy mi a frász miatt az MLSZ egy éves doppingszabira küldte. Reszeli modordíjas nyilatkozata („remek belépő…remek antré”) a meccs után Bohócliga klasszikus, mi pedig reménnyel telve sétáltunk haza, villamost se várva, győztes meccs után minek is az afféle úri huncutság… Felállásunk az idény legjobban sikerült meccsén: Vezér – Plókai, Téger, Medgyesi – Dubecz, Bánföldi (Fehér), Szekér, Szabó T., Piroska (Lóczi) – Wukovics, Borgulya (Hercegfalvi). Most még Bánföldi sem zavart a kezdőben…

Maga az örömmámor talmi ragyogásnak bizonyult csupán. A következő héten Illésék úgy vertek négyszer a seggünkre a Hungárián, hogy kövér gázzal indult haza a csapatbuszunk a stadion parkolójából. Egyszer 5:1, egyszer 0:4. Hullámvasúton ültünk… Érdekes meccs volt az ősszel a Medgyesi onemanshow-val jellemezhető, Dunaferr elleni derbi. A vasgyáriak feljutása óta a dunapentelei vasmű árnyékában jellemzően szopola volt a jussunk, ám otthon szoros meccseket vívtunk a leendő bajnokcsapattal – ez az év sem volt kivétel. A találkozó negatív és pozitív hőse Megyó volt egyszemélyben, hisz nyitó öngólját követően előbb egyenlített, majd 1:2 után ismét, nem is akárhogy! Utóbbi gól előtt már Szabó Tibi szabadrúgása sem volt kismiska, ám ahogy a kipattanóra a hátvédünk rádőlt, már ugrottunk fel a korzón, mert éreztük, hogy ez utat fog találni… Rabóczki mester hiába is repült a löket után. Hatalmas gól volt, az egyik legnagyobb, amit itt láttam Kispesten, tényleg csak Csehi Tibi 1991-es idényzárós góljához, Budovinszky egynémely löketéhez vagy Taki Újpest elleni 2005-ös szabadrúgásához tudom mérni. A találkozó után így érthetően jó hangulatban mentem föl a Budai hegyekbe, éjszakába nyúló szalonnasütésre az exgimis arcokkal egy ilyen informális osztálytalira, s a fradista exosztálytársak ostoba élcelődéseit is higgadtan tudtam visszaverni egy ilyen „góllal a tarsolyban”.

Nos egy ilyen jól sikerült péntek után nem meglepő, hogy egy hét múlva a Nyíregy simán levert minket hazai pályájukon, amely meccs Váczi Zoli kispesti hattyúdala is volt. A találkozót követően valamin összebalhéztak bajszos szakvezetőnkkel, aki kitette a keretből. Újabb “gyönyörű” pályafutás Kispesten. Megindult a Komora által összerakott keret erodálódása, ami majd télen éri el csúcspontját.

Utolsó őszi győzelmünkre a félidényben otthon került sor, a DVTK ellen, Hungler fejese és az arca alapján a Securitate-ben first class verőember pozícióra is esélyes Danut Frunza öngóljával húzzuk be a meccset. Aznap az egyetemi első terepgyakorlatomon voltam, kabazitra (ritka ásvány) vadásztunk a dunaparti Csódi-hegyen egy teleextasy-zott ásványtantanár vezetésével, aki arra tette fel az életét, hogy bevezesse a kalapáccsal való sziklabasztatás örömeibe az egyetemi gólyákat. Csodás nap volt. Emiatt kissé lefáradva és két véraláfutásos körömmel ért a meccs, amin el is aludtam. Azért ha valaki beközli akkor, hogy ez volt az uccsó 3 pont 3 hónapra előre, valószínűleg kardomba dőlök. Az év elején még éremről álmodoztam, ez most nagyon veszni látszott, viszont az elmúlt évek töketlen Kispestkedéséből kezdett nagyon elegem lenni…Én nem egy sztenderd 12. helyezett csapatra vagyok kíváncsi – háborogtam.  

Sajnos az ősz vége a „leszállóág” fogalom klasszikus példájaként szerepelhetne bármely futball-lexikonban vagy bohócliger almanachban. Bár az UTE elleni presztízsmeccset legalább ikszre kihozzuk otthon, november végén a harmatos Kanizsa ellen csak egy lábszagú 0:0-ra futja (borzalmasan tré idő volt, köd, és ultragáz teljesítmény részünkről talán 1 Borgi helyzettel azt’ slussz. Az egyetemen volt egy kanizsai csoporttársam, kissé alkoholista zseni, vele futottam össze a korzón, nem volt szomjas, itt ünnepelte, hogy egy megajánlott 3-massal átment vizsga nélkül mikroökonómiából. 3 nappal később én is így jártam, de ekkor még síkideg voltam a közgáz réme miatt. A meccs sem segített).

Reszeli mester exei ellen már az 1 pont sincs meg, 3-mal távoznak a Bozsikból, majd a kiesés elől menekülő Siófok is lenyom minket, gyalázatosan gyenge kerettel. E meccsre azért emlékszem, mert hétközi volt, idegenben, csak összefoglalót láttam róla és narancs mezben nyomultunk. De hiába volt nálunk egy Wukó, egy Borghese, egy a csapathoz hozzászürkülő Piri, egy Szekér, kikaptunk, 200 őrjöngő Siófoki rezidens előtt. Szégyen. Ahogy a következő forduló iksze is, amikor a már majdnem megszűnt Szeged ellen sem sikerül idegenből 3 pontot hozni, nálunk egy abszolút vállalható kezdő, náluk meg Nagylaki Kálmán ámokfutása eredményeként egy 3 hónapja nem fizetett csapat.

[Apropó emlékszünk még a derék Nagylaki Kálmánra? „Lokálpatriótát keresek a padra” nyilatkozta szeptember elején Strausz László seggberúgása után, majd önmaga ült le oda 1 v. 2 meccs erejéig. Képesítése annyi volt a focihoz, mint nekem területfejlesztő geográfusként – de ez nem izgatott különösebben senkit. Hogy Nagylakit ki követte… talán Linka József vagy idősb Bozai Gyula? Emlékszik valaki? De a jugó elnök is megérte a pénzét, akit szintén Nagylaki hozott, az meg magával 6 használhatatlan ám játszatandó délszláv csodát, +2 tehetséget, ők (Oláh és Nagypál) később Prukikávé értő kezei alatt lettek kaposparti idolok). Szeged OFF, pár hétre rá szegények meg is szűntek, helyettük a Pécs ugrott be az NBII-ből…hihetetlen sztorik].

Mi meg közben a Fradit vártuk utolsó fordulóbeli ellenfélnek.

Hát reménykedni nem nagyon volt miben a találkozó előtt, erre, meglepetésre 0:1-ről még fordítottunk! Nagyot játszott a csapat, nem szépen, de hajtva, sőt 1-2 formás támadás is kicsúszott a vörös-fekete ágyúcsövön… két gólunk szépségdíjas volt, előbb Ploki csatolta fel a heggesztőhemüt, aztán a kis Pinyő is a léc alá suvasztott egy gránátot, az akkoriban már Sztanko Poklepovicsra és kosáredzéseire idvezülő Fradi pedig megzavarodni látszott. Sajna nem sokáig, jött a Honvéd-faktor és a meccs végére a fordítás, pedig itt tényleg járt volna nekünk a pont az öcsém szavaival élve „kegyetlenül ergya” időjárásban. Szépen küzdő seregünk: Vezér – Plókai, Hungler, Szekeres J. – Fehér (Domokos), Pintér, Szekér, Téger, Lóczi, Szabó T. – Wukovics. Tóth Misi duplázása azért fájt. Nem kicsit.

Miután egy héttel ezelőtt az UTE meg kialázott minket az MK-ból, így nem túl édeskés szájízzel vonulhattunk a téli pihenőre, én magam a „megint egy eltékozolt idény” kezdetű, az elmúlt évek során sajnos unalomig megismert monológot mantrázhattam első vizsgaidőszakomra készülve.

A téli szünet aztán meghozta a földindulást a keretben. A már korábban kiakolbólított Váczi nagy fájdalmunkra aláírt a Fradihoz, ennyi lett a júliusban még az évtized igazolásának szánt történetből. Őt követte a távozás terén az edzővel összekülönböző Gabala és Borgulya, de lelépett Wukovics is és Domokos sem kért többet a Kispestből fél évnél. Szekér az MTK-hoz libbent vissza, hogy onnan továbbálljon máshová – akkoriban az MTK kisebbfajta kölcsönzőcégként működött, emlékszünk. Ha ezekhez a veszteségekhez hozzávesszük, hogy Hercegfalvit meg partvonalon kívülre tette az MLSZ, hát a keret komoly gyengülésével vethettünk számot. Reszeli nem esett kétségbe, gőzerővel kezdte keresni a dobogó helyett megjelölt új cél, a bennmaradás elérését elérni képes harcosokat az NB1 berkeiben – elkezdődött hát a bemigrálás is a Bozsik kapuján. Visszatért pl. Farkas András, az örök tartalékbalhátvéd, honnan máshonnan, mint az ESMTK-tól. Szekér helyére elősöprögetőnek az újabb izraeli kitérőt követően hazatérő Csábi Józsit szánta Reszelő, bár hátvédünk már nem volt a régi, őt mindig, minden körülmények között szívesen láttuk. Az expécsi, illetve hajdan az ős90-esekben még Vidis, Varga Zoli alatt a Fradiban is megforduló Lőrinc Antal védekezőközép- és söprögető pozícióban is használható arcként érkezett, Váczit pedig a Nyírségből elcsábított Szabó Attilával terveztük helyettesíteni – ez utóbbi megoldás azért legalább annyira karcos volt, mint a szépemlékű ’98-as mezreklám energiaitalunk, a Mystery íze („Michael Jackson is ezt issza!”). Szintén Pécsről  hoztuk az exGázszeres Szekeres Zsoltot, a se íze se bűze játékos alig-alig jut majd szóhoz tavasszal – ezzel nem vesztünk sokat. A Borgi, Domokos, Hfalvi, Wuko együttes kiesésével-távozásával arcvonalát vesztő, brutálisan meggyengülő csatársorunkba is elkélt a pótlás – ezt két kiesőjelöltből oldottuk meg. A Kanizsa, illetve a Szeged LC házi gólkirályai, Horváth Gyula és Faragó István érkeztek hát, Faresz kvázi haza, hisz a Szeged, a Vasas és a Győr előtt bizony nálunk mutatkozott be az élvonalban, még Verebes alatt, 1992-ben, így ő bajnokcsapat-tag. Most nehezebb időszak várt rá Kispesten, viszont szemben a korábbi évekkel, ezúttal régi vágya teljesült: tuti kezdőcsatárnak hoztuk…Hát a keret, mint látjuk, kicserélődött, 1994-95 és 1997-98 után a harmadik durván Janus-arcú szezonunk körvonalazódott.

A tavasz az egy évvel korábbit idézte nézhetőségben, különbséget csak az izgalomfaktor jelentett, mert kb. május közepéig telezrityózott gatyával leste szurkolótáborunk a tabellát, hogy vajon kizúgunk-e vagy maradunk NB1-esek. Reszeli alapstratégiát dolgozott ki, melynek lényege a következő volt: az eszetlenül bő, a magyar foci által már akkor sem elbírható 18-ra rúgó első ligás mezőny verhető 6-7 tagját le kell gyalázni, a velünk egy szintűekkel lesz ami lesz, az erősebbektől meg zakózhatunk. A csapat ezt becsülettel tartotta is, egy-két kisiklással. Fontos volt a jó indítás, a Hali ellen idegenben győzelemmel startoltunk, a szoros 2:1 mindkét találatát Horváth jegyezte. (Érdekesség: az egyik fotós kollegával beszélgettem az ősszel, ő emlékezett úgy vissza e tavaszra: a Horváth-Faresz duó érdekes munkamegosztásban dolgozott – idegenben az exkanizsai gólgép, itthon pedig az osonó futású Faragó verte a gólokat, fordított szereposztásra elvétve került csak sor. Kicsit böngészve a statisztikákat ez tényleg így volt.). A jó rajtot a Vasas elleni hazai, menetrend szerinti bokafogás követte (0:4), hogy aztán Pécsről és Vácról is elhozzuk a 3-3- pontot, a tavaszi szokásjog szerinti Horváth Gyula találatokkal (közben a Zetét is vertük itthon, gól – ha kell még mondani- Faragó).

Eztán feketeleves, MTK itthon, Dunaferr idegenben ültet minket az SZ-rollerre. A kék-fehérek elleni hazain Reszeli népszerűsége már omladozott, a korzó egyik jellegzetes hangú agresszora, aki 1 éve Nicsenkónak adott orosz nyelvleckét, most Reszelőt találta meg. Történt ugyanis hogy az NS beharangozójában bajszos mesterünk azt találta mondani: az MTK és a Kispest játékosállománya közt jelenleg nem 2, nem 4 hanem 10 gólnyi a difi. Nos ezek után az MTK 2. találata után érkezett is az eltéveszthetetlen hang a korzóról: „Számolsz már Reszelő? Számológépen számolod a gólókat, Reszelőőőő?”. Maga a meccs katasztrofálisan egyoldalú volt, tényleg nem mertünk még bajuszt se rángatni a kékeken. A Vezér-Szekeres J., Lőrinc, Pintér Z. (Fehér J.Cs.)-Dubecz, Szabó A. (Füzi K.), Téger, Medgyesi, Szabó T.-Faragó (Szekeres Zs.), Horváth Gy. összeállítású csapatunk végül lesimázva kulloghatott le a gyepről. Utáltam ekkoriban az MTK elleni meccseket, konstans alázás volt a jussunk.

A bajnoki címre hajtó két csapat tehát helyre tett minket, s ettől annyira megtorpantunk, hogy otthon a Nyírség is nagy falatnak bizonyult (0:1, Faresz valszeg elaludt). Diósgyőrben aztán javítunk, majd a Debrecent is verjük itthon (házi lopakodónk itt már figyelt, 1:0). Emlékezetes meccse volt a tavasznak a Szőnyi úton megrendezett UTE-Kispest, aminek egy kisebb K1-szpartakiád lett a vége, miután a lefújást követően a pályára özönlő, ellentétes identitású szurkolók megütköztek. Maga a meccs nem hozott ennyi izgalmat (0:0).

Ez volt az a pont, ahol az egy évvel korábbiakhoz hasonlóan megint megfáradtam – közben kiderült hogy bennmaradunk, így a kényszerű izgalmi faktora is alábbhagyott a meccseknek… A vizsgaidőszak is max fokozatra pörgött, és hát egyszerűen a kiábrándító vegetálásunk megint túlcsordította a tűrőképességem határait feszegető türelmességem, az utolsó 5 fordulót így csak hírekből követtem. Ma, ha visszatekintek, 4 ennyire kedvlohasztó idényt tudok felidézni szurkolói pályafutásom során, amikor a tavasz végére egyszerűen elég lett: 1998-99, 1999-2000, 2002-2003 és 2004-2005. Ezek közül az első kettő egymást követte, azt hiszem drukkerségem itt volt a legnagyobb veszélyben. Persze mondanom sem kell, hogy a 2000-res nyarat már megint minden reggel az újságárusnál kezdtem, edzőmeccs-eredmények és igazolások után kutatva…megfáradás az néha van, de menekvés nincs, ha egyszer már körülfolyta agyadat és szívedet a vörös-fekete mezőben álló két aranyszínű oroszlán. Patetikus, de igaz.

Amire még emlékszem a szezon végéről, az a Nagykanizsáról elhozott 3 pont, stílszerűen Horváth Gyula góljával, a Fradi elleni Üllői úti 1:0-s vereség egy atomnyomi meccsen, illetve az idényzárás, ahol pont excsapata, a Győr rondította el Reszeli kispesti búcsúját – akkor már a szurkolókkal is összekülönböző edző is csak a 3-mas sípszót várta szerintem. Ahogy mi, szurkolók is az egész bajnokság tekintetében.

Az idény alapcsapata, kb.:

ŐSZ: Vezér- Plókai, Téger, Megyesi -Szekér- Váczi (Szabó T.), Füzi K. (Fehér J.Cs.), Domokos (Piroska)- Borgulya, Wukovics.

TAVASZ: Vezér- Szekeres J. (Plókai), Téger (Lőrincz), Medgyesi-Csábi- Szabó T., Dubecz, Szabó A. (Füzi K.), Piroska- Horváth Gy., Faragó.

Kapusposzton kerettag volt még Tóth József és Tóth Zoltán, a védelemben Farkas András és Szekeres János tavasszal, Hungler inább ősszel kapott lehetőséget. Középpályán Bánföldi néha még be-beszivárgott a kezdőbe, Pintér, Lóczi és Németh Norbi is kapott néha esélyt a bizonyításra, mint ahogy Szekeres Zsolt is. A csatároknál eltiltásáig úgy festett Hercegfalvi lassan kezdővé is válhat, Torghelle viszont még csak be-bemutatkozott.
A két félidény alapcsapatai jelenősen eltérnek: az őszi, ha nincsenek problémák, edző-játékos konfliktusok és biztosabb az anyagi háttér, dobogóra talán, de első 5-be simán jó kellett volna, hogy legyen. A tavaszi alakulat már egy tipikus biztonsági csapat, kiesőjelöltek ászait összeszedő, így bennmaradni még épp jó gyenge középgárda. Érdekes ugyanakkor hogy a jóval reménytelibbnek tűnő Borgulya-Wukó kettős milyen besült volt az ősszel, s a tavaszra esélyt kapó vadiúj duó, Horváth Gyula és a jellegzetes „lopni osonok a kertek alatt” antimozgása ellenére is gólerős Faragó elévülhetetlen érdemeket szereztek a bennmaradásunkban. Ha kiemelkedő teljesítményekre vadászunk, azokat is főleg tavasszal találunk: Horváthon és Faragón kívül Vezér egyenletes teljesítménye (bár a bravúrok száma ekkor már csökkent) és Szabó Tibi olykor reményteljes játéka említhető meg – bár a kis irányító is inkább csak jelezte a benne rejlő potenciált, ami a maga teljességében majd a következő idényben szakad ki belőle. Dubecz, ha játszott, hozta az évek alatt megismert erős NB1-es középjátékosi átlagát, a nyári új fiúk közül tán pont a legkisebb név, Füzi Krisztián volt a legmegbízhatóbb. Pintér Zoli az örök kiegészítő szerepből 1-1 meccsen (pl. Fradi itthon) már kezdett kitörni, Téger és Lőrincz védőmunkája se volt rossz (utóbbi 3 játékos Szabó Tibihez hasonlóan majd 1 év múlva robbant igazán). Németh Norbin látszott, hogy tehetséges, Lóczin és Bánföldin pedig, hogy menthetetlenek. De az egész idény, így a teljesítmények is inkább az átmenetiségről szóltak, nagy kérdés volt, lesz e tréner, aki a potenciálokat kihozza, aki az itt lévő majd’ 30 játékosból kiválasztja azokat, akik egy új csapat alapjai lehetnek? Erre a válaszra még 1-2 hónapot várnunk kellett.

Az ősz nagy problémája volt, hogy a kétesélyes forgatókönyvből a rosszabb megoldás valósult meg: főként zeniten túli vagy már levitézlőben lévő játékosokat igazolva ezek ahelyett, hogy éltek volna az utolsó lehetőséggel, betliztek, vagy már megfáradtak, vagy a szakmai stábbal nem találták a hangot: a Komora-Reszeli csere sem segített sokat az összeérésben. Tavaszra az összeszedett hátrány miatt már pozícionáltuk magunkat a kiesés elleni harcra, s ekkor Reszeli végül is megtette, amit lehetett- bennmaradtunk. Szerintem azért nem végzett rossz munkát itt – bár úgy tűnik pont nálunk szakadt el nála valami, mert a sikeres győri évek megismétlése helyett mind diósgyőri, mind második győri ténykedése alkalmával is inkább máglyára sem mint piedesztálra kívánták emelni őt az adott klub szimpatizánsai.

Eltelt hát egy újabb év, a csapatnak a történelméből, nekem meg az egyetemből. Nem voltam jókedvű 2000 júniusában, hisz nálunk pénzügyi csőd közeledtéről szóltak a hírek, semmi sem utalt arra, hogy még egyszer valaha visszatérnek általános iskolás időszakom kispesti aranyévei. A folyamatos küszködés a túlélésért kezdte felemészteni a kitartásom, és tudom, sok ezer Kispest-szurkoló érzett hasonlóan ezekben az években. Nehéz volt szeretni a fél évente változó keretű csapatot, ahol minden szezonban más és más gyökértelen szerencsevadászok tűntek fel a vezetőségben és a pályán egyaránt. A játékosanyagunk egyre amortizálódott, a fiatal tehetségek (ekkor a legfrissebb példa Balaskó volt, de említhetjük Kabátot, Kovács Bélát, stb., akik máshol értek be igazán az itteni szárnybontogatást követően) sorra elhagytak minket… és ekkor még bizony nem is voltunka lejtő alján. Mindenesetre a következő idény majd valamelyest old e Honvéd-depressziómon, ugyanis egy hihetetlen, már-már hollywoodi „Menekülés a győzelembe” sztorit produkálunk rövidesen – de ezt már a következő epizód meséli el!

(Amire 1-2-3 hetet majd várni kell mert összecsapóban ismét fejem felett a munkahelyi hullámok).

Gyorshír: A Vidit kaptuk a kupában!

Tegnap befejeződtek a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek párharcai, és mivel jövő hét közepén már jön a következő kör, az MLSZ-ben gyorsan sorsoltak: ránk a Videotont vár.  A kupa a mi sorozatunk, és bár jobban örültünk volna egy szokásos Kecskemétnek, talán így sem lesz gond. Ősszel mindenesetre Danilo két góljával simáztunk Fehérvárott.

A további sorsolás, lehet szemezgetni az elődöntőben lehetséges ellenfeleket:

– Bp. Honvéd – Videoton
– MTK – ZTE
– Kaposvár – Újpest
– Kecskemét – Siófok

Hétvégi felvezetés, Fradiverő videóval – 1. rész

Ha a hóhelyzet és az MLSZ is úgy akarja, vasárnap fél hatkor otthon fogadjuk a Fradit. A meccs kiemelt jellegére való tekintettel (mégis két ekkora múlt találkozik egymással), összeszedtük néhány korábbi párharc videóját, a ráhangolódás kedvéért, hogy mindenki érezze, a kispesti Sárkánybarlangban Fradit eszünk reggelire, ebédre és uzsonnára is. Gólokkal.

Mai darabunk egy kis kuriózum, amire teljesen véletlen bukkantunk a különböző megosztókat böngészgetve. 88 nyarán kedves szurkertársunk – egy akkoriban valószínűleg erősen ritkaságszámba menő – kézikamerával rögzítette az arra a bajnokságra kirendelt Fradiverést. Szokványos látkép, teltház, Kovács Kálmi pedig gólt lő (az elsőt).

Abban az időben mi a korzóról is látható jegenyék környékén, a lőrinci Benedek Elek utcában laktunk, és mi sem volt természetesebb, mint, hogy minden hétvégén, nagyfaterral és faterral nekivágtunk a néhány perces sétának, kicaplattunk a stadionba, megnéztük a fakó második félidejét a hátsó füvesen, majd elfoglaltuk megszokott helyünket a tribün közepén, ott, ahová a klub által kiadott, és a régi játékosoknak alanyi jogon járó bérletek szóltak. (Nagyfater kergette még valamikor a háború előtt az amatőrcsapatunkban önfeledten a pettyest.)

Bevallom, erre a meccsre egyáltalán nem emlékszem, alig múltam nyolc éves, de az akkori körítés, a hangulat mindmáig megmaradt. Hömpölygő embertömeg a Hengersor utcában, háromkocsis 42-es villamos az Adyn (kiegészítő pótjáratokkal!), kivezényelt kiskatonák a korzó bal oldalán, sokszor kétezer néző a tarcsi találkozóin. Nyolcvanas évek. Jó lenne viszontlátni, mind játékosanyagban, mind eredményekben, mind pedig nézőszámban.

Érdekesség, hogy nagyjából huszonöt éve a hóhelyzet még nem volt ennyire meghatározója az NB1 versenynaptárának,  a bajnokság valamikor augusztus közepén kezdődött, és nem július elején, mint azt tervezik mostanában. Ezt a derbit a második fordulóban játszották, augusztus 19-én, és 2-0-ra hozta Bicskei Bertalan következő csapata:

Disztl P. – Sallai, Disztl L., Csuhay, Cseh – Lippai (Romanek a 72.), Fitos, Fodor, Sass – Dajka (Sikesdi a 77.), Kovács K.

gólszerzők: Kovács Kálmi, Lippai

Az év végén természetesen be is húztuk a bajnokságot, sorrendben a tizenegyediket, valamint negyedszer is kupát nyertünk, és mindmáig ez volt a második, és egyben utolsó duplázós idényünk.

——————–

Játsszunk egy kicsit. Amennyiben neked is van egy kedvenc Fradiverésed, akkor írd meg nyugodtan, majd postázd a verebesmagus@gmail.com címre, és mi kitesszük ide. Ha van hozzá videó, akkor úgy, ha nincs, akkor meg anélkül, a lényeg, hogy éreztessük, a zöldek itt csak ünnepnapokon nyernek, és március 6. egyáltalán nem az.

Supka: “A második kapott gól után már futottunk az eredmény után”

 

A meccsvégi sajtótájékoztató zárása után Supka vezetőedző válaszolt kérdéseinkre. A lefújást követően a játékosait a szurkolókhoz a biztatást megköszönni kiküldő szakvezető a jövő heti találkozó kapcsán is kiemelte, hogy a drukkerek plusz erőt jelenthetnek majd a csapat mögött a  zöldek ellen. Úgy legyen.

 

MTK-Kispest : Osztályzókönyv

Két nappal vagyunk a tavaszi nyitányunk után, ami kicsit olyan lett mint vártuk, kicsit meg másmilyen – de sokkal több okosságot mint amit hanta írt a szombati meccsről, nem  tudok virítani. Ellenben, hogy tartsuk az őszi hagyományt, gyorsan fussunk végig a szombati teljesítményeken, most, hogy már kettőt alhattam az eseményekre. Osztályozókönyv a hajtás után.

TÓTH IVÁN Általános meglepetésre ő kezdett a kapuba várt Kemenes Szabi helyett, Supka indokolt is később. Iván az Iván, hozta most is böcsülettel a kispesti Rampulla/Chimenti szerepkörét, kijönni szögletre/beadásra még mindig nem nagyon tud, volt 1 nagy mentése a második félidőben… Egy jó Kemenest azért visszavárunk. 5.

SERGIU MOGA Az első akadémiás kezdőemberünk, aki a sérült Baráth (visszatekintve meg az NB1 szinten kiemelkedő Taki) helyébe kellett beugorjon, s nem is vallott szégyent a rendelkezésére álló csonka félidőben. Brusztolt és nem is hibázott sokat – személyes tragédiája, hogy nem e jelenetekre emlékszünk majd az antréjából. Mikor letámogatták és a hozzátartozójával együtt sírtak a kerítésnél, az elég megrázó kép volt, le is maradtam emiatt a MöTöKá egyenlítő találatáról. 5. Cseréje, Horváth Adrián most sem győzött meg arról hogy mi a veretes lópikuláért vonszoltuk fel anno Kozármislenyből a Bozsikba (4).

DEBRECENI Lassan-lassan kezdi visszanyerni régi formáját, bár az első (és talán a 3.) gólnál azért hajmeresztett is. Nyilván számít neki a bizalom, ha ez jön Supkánál, akkor még javulhat. 5

LOVRICS Az új igazolások közül már a felkészülés alatt is tetszett, most is meggyőző volt. Régen volt már ilyen, valljuk meg. Sallangmentes barbár a szó legnemesebb értelmében, végre egy gólem aki nem mozgáskultúra nélküli. És nekünk most úgy kell egy hosszabb távon is biztos, fizikailag okés liberó, mint egy falat kenyér. 6.

HAJDÚ Én már régóta megcserélném őt és Sadjót, egyszerűen a legéletképesebb szélsőjátékosunk, tud cselezni, van benne kraft, pazarlás hátul tartani. Egyszerűen hasznosabb lenne elöl- most is az ellenfél 16-osa körüli momentumok kerekítik fel osztályzatát. 5.5

AKASSOU A Bohócliga legjobb védekezőközépei között tartom számon, igaz nagy hiányossága hogy támadásban 0, lőni meg nem tud. Tegnapelőtt ráadásul elég harmatos volt labdaszerzésben/megtartásban is. Lesz azért ez még jobb de tőle ez kevés. 4.

IVANCSICS Jóval többet vártam tőle, bár az is igaz: ő a szélen az igazi. Látványosan nem tudott megbirkózni a karmesteri poszttal, az első 20 perc vállalható teljesítménye után nagyon visszaesett, cseréje jogos volt. 4 Cseréje, Nagy Gergő nem kapott annyi időt hogy osztályozhassuk, noha mozgása ismét ígéretes volt. ()

MOREIRA Nem tudom… Hajt, néha vannak jó cselei/elfutásai, de egyszerűen fizikailag borzalmasan gyenge, még az MTK-s kákabelű gyerkőcök is állandóan földbe préselték a mélynövésű kis brászilerót. Nem igaz, hogy nincs alternatívája. 4.5

SADJO Balhátvédbe vigyük már vissza, könyörgöm. Látványosan antitámadó játékos, nem tudta ellátni kevés attakunk során a jó elfutás-beadás vagy ügyes passzjáték szerű feladatait. Pedig igazi posztján értéke lenne a keretnek! 4

DANILO Edzőmeccsen megy a Rooney-zás, tétmeccsen meg sírhatunk a botladozásán. Néha vannak meglepően jó pillanatai, képzettnek tűnik, hogy utána elessen a saját lábában vagy a fűben. Mindenesetre a moralesi támadóállományból hosszabb távon talán az egyetlen használható arculat, ha fejlődne még. Fejlődne? 4

BRIGHT Darabossága már-már Pala vagy Zsolesz-díjas, de mégis látnék benne valamit. Hogy ez a vakhit-optimizmus kombó, vagy tényleg mocorog valami a kiwi-srácban, az majd elválik. Tegnapelőtt egy életerős lövése volt meg néhány értelmes labdatartás az egyik oldalán a mérlegnek;  támadáslelassítások sora a másikon. Danilo helyett mondjuk én őt hagytam volna fenn. 4.5 Cseréje, Rouani beérkezését követően 2 percig meglepett, mert agilis volt és tartotta a labdát, hogy utána szép fokozatosan átmenjen a szokásos Karim-showba. Ő se lesz már labdaművész az tuti. ()

Vasárnap jön a Fradi. Kemény erőpróba lesz.

Ezt elMaTeKoztuk

Hirtelen nem is tudom, e poszt címe fájóbb, vagy a mai buta vereségünk. Mert ez igencsak buta vereség volt. Ugyan helyzet nélkül, de mégis megszereztük azt a vezetést, amelyet a szünet előtti percben simán leadtunk egy benézett szöglettel. A második félidő az MTK-é volt, de csak annyiban, amennyit a mezőnyfölény elcsépelt fogalma jelent, mert a meccsben egyáltalán nem volt benne még egy gól. Kettő meg pláne.

A tovább után kicsit részletesebben.

Az előzetes várakozásokkal ellentétben kimaradt a csapatból a friss igazolás Zelenka és Fieber, valamint Kemenes, helyettük Bright, Moreira és Tóth Iván kezdett. Érdekesség, hogy Hajdú játszott balbunkóban, Sadjo a balszélen, és harmadik ballábasunk, Ivancsics pedig az egyik szűrőként Akassou mellett, beáldozva ezzel Horváth Adriánt, és a középpályás labdaszerzést.

Ha végiggondoljuk, Supka húzásai nem tűntek hülyeségnek, hiszen az MTK remekgyors, rövidpasszos, labdatartásra épülő játékát ellensúlyozandó nem baj, ha sebességben nem maradunk alul, ráadásul a foltokban helyezkedő játékosok egymással csereszabatosnak bizonyulnak.

Hiába minden, az már az első percektől látható volt, hogy a baloldalunk hiába áll jó nevekből, valahogy nem működött úgy, ahogy kellene. Hajdú védekezésben többször is lemaradt az emberéről, és csak Sadjo visszalépéseinek köszönhetően nem kerültünk ilyenkor nagyobb gondba. Sadjo viszont támadásban képtelen volt megtartani, és ami rosszabb, jól megjátszani a nála lévő labdákat. Talán nem lett volna utolsó taktikai húzás a két játékos megcserélése a második félidőre.

Taki eligazolása után sokan féltünk attól, hogy lyukasak leszünk a jobboldalon, és nem csak védekezésben, hanem szélsőjátékra, felfutásokra nézve is. A kis Moga sérüléséig jól mozgott, az ő oldalán jóval kevesebb helyzetet alakított ki az MTK, mint a másikon, mégsem nyugodhatunk meg. Danilo egyszerűen súlytalan szélsőben (egyáltalán a pályán), a valahogy minden edzőnél visszakapaszkodó More pedig hiába segített ki, ez nagyon kevés lesz a tavaszra. És akkor a fekete leves sűrűje még hátra is van.

Alapvetően kedveljük Horváth Adriánt, mert bár nem egy Pisont, de még csak nem is egy Dubecz Jani, legalább hajt, küzd, odaszúr-odarúg, teszi amit tud. Amíg szűrőt játszik nincs nagy gond, Akával együtt egész vállalható párost alkotnak itthon, de amint a hiányposztunknak számító jobbhátvédbe kellett bejönnie szükségből, azonnal kiderült, hogy egy rettenet képzetlen futballistáról van szó. A fizikuma rendben, bírja a terhelést, eredeti posztján képes megszerezni egy labdát (vagy legalább nem engedni megjátszani azt), a megszerzett labdát visszapasszolni a védelemnek – és ennyi. Amint kicsit több kellett volna, látványosan felsült a számára idegen szerepkörben. Megforgatták, legyorsulták, kijátszották, ráadásul szórványos felfutásai alkalmával képtelennek bizonyult értelmesen bekapcsolódni a támadójátékunkba.

A Debreceni-Lovrics belsővédelemről külön érdemes beszélni, mert szinte minden gólban benne voltak. Az elsőt még Lovrics szerzi nekünk, de sajnos a szöglet utáni egyenlítésnél már Debrecenit (és Brightot) veri meg Sütő. A második hazai gólnál Ivancsics és Lovrics között megy el a lapos beadás, amit Urbán húz kapura, a harmadiknál pedig újra Debreceni, és a felette elszálló labdából kilépő Eppel, bár itt csúnyán lemaradt a támadóról az embere. Nagyon hiányzott Botis nyugalma és rutinja.

Hosszan szóltunk a védelemről, és tennénk ugyanígy a huszáros kispesti rohamokkal, finom cselekkel, pengés megoldásokkal fűszerezett támadójátékunkról, de sajnos nem tudunk, hiszen alig-alig akadt felépített akciónk. A középpályát szinte nem használtuk, alkalmi jelleget öltő akcióink jórészt a védelem tengelyéből előrevágott labdákból indultak, amit vagy Sajdo, vagy Danilo próbált bejátszani Bright és Moreira irányába. Az egész annyira sablonos és átlátszó volt, hogy az emtékások vagy könnyűszerrel hatástalanították, vagy mi szúrtuk el a következő passzban.

Rounai behozatala és Danilo előrébb tolása a második félidő közepén hozott valami kis felpörgést, de azt is bizonyította, hogy More nem jobbszélső, és a Gege nem csak szűrőben, de irányítóban is legfeljebb szükségmegoldás lehet. Hiába tudjuk magunkénak talán az egész NB1 legerősebb baloldalát, ha nem kapnak középről elég támogatást, nem tudunk oldalt váltani, és nincs egy igazi centerünk. Alig negyed óra kellet, és erre Rouani is rájött, és onnantól gyakrabban tűnt fel a vonal mellett kisegíteni, hogy aztán megpróbálja saját maga helyére bejátszani a labdákat. Ha a védelemből egy Botis, úgy a támadósorból egy jó Herceg nagyon hiányzott ma.

” class=”mceItem mce-blossom-special mce-blossom-object” src=”http://blgz.nemvaltozik.hu/i/s.png”>

Összefoglalva: nem voltunk jók az MTK ellen, a simán hozható döntetlen helyett benyeltünk egy olyan vereséget, ami most még talán belefér ettől a csapattól, mert, hogy ilyen felállásban többször nem fogunk játszani, az hótzicher. Nem elég, hogy télen kicserélődött a csapat gerince, még szükségmegoldások, hiányzók, és egy sérülés miatti csere is nehezítette a dolgunkat. A játékunk ugyan gyenge volt, de a hajtást és az akarást nem lehet megkérdőjelezni. Hosszú út lesz, amíg ez a keret is megtalálja a számára legalkalmasabb játékrendszert, úgy, mint tett azt Morales alatt.

MTK – Bp. Honvéd 3-1 (1-1)
gól: Sütő, Urbán, Eppel ill., Lovrics

(A képek babvik galériájából lettek átemelve.)

” class=”mceItem mce-blossom-special mce-blossom-object” src=”http://blgz.nemvaltozik.hu/i/s.png”>

Télies nyitány holnap a Hungárián: MTK-Kispest beharangozó

Rendhagyó beharangozónkban különböző aspektusokon keresztül vizsgáljuk a szombati esélyeket, arra keresve a választ: vajon dicsőségesen tér –e vissza Supka a kispesti padra, esetleg egy bíztató döntetlennel alapozunk a jövő heti, Arch Enemy elleni derbire (reszkess, vérfarkas) vagy a megszokott kék-fehér tockos érkezik a tarkónkra az egyik leglátogatottabb magyar stadionban (bár mostanában ezzel élcelődni pont nekünk nincs okunk sajnos)? Dimenziónkénti polemizálás a tovább után!

Az alábbiakban 5 szempontcsokorba gyűjtöttük a prókat és kontrákat, górcső alá véve az esélyeket. Haladjunk hát szempontról szempontra.

1) Változások a keretekben:
Az ellenfélnél nem volt nagy mozgás – ezúttal sem. Jött Újpestről Frank – gondolom vele is csodát tesz Garami – vagy nem. Hrepka Ádi is menetrendszerűen visszaszivárgott a kertek alatt az anyaklubjához. Őt sokan leírták már, nálunk is megfordult és a vélemény róla erősen megoszlik a kispesti lelátókon. Énnekem nem volt itt vele bajom és ma is elviselném a keretben – főként góljait, mert azok bizony hiányoznak. Kiindulva abból hogy exeink mindig aláznak minket, tőle is tartok. Nálunk szokásosan nagy mozgás volt, a moralesi, csak a talján szisztémájában (vagy ott sem) hasznosítható  egydimenziós arcokat (Cuerda, Sztokics, Lacalle + a nem rossz Coira) elküldtük, távozott két bohócliger rutinróka (Németh – kár érte, Zsolesz – szevasz), illetve egy nagyobb érvágásként Taki. Na érte kár. Nagy kár. Az érkezők viszont szerintem évek óta nem hordoztak magukban ennyi potenciált (Bright, Zelenka, Lovrics, Gege) – kérdés, ez a potenciál kijön- e belőlük vagy tipice kispesti sztori lesz a vége? A fiatalok is megjöttek – itt az a bizonytalan faktor, hogy vajh’ mennyi szerepet kapnak tavasszal (gyanítom, még nem túl sokat. De hátha). Ezek alapján én azt mondom, igazolások terén itt a pont, csak érjünk össze…

2) Közelmúlt – ha a statisztikák beszélni tudnának…
Volt itt minden kérem szépen. Még a döntetlen a leggyakoribb. Én ezzel most is kiegyeznék, és ha az MTK kicsit tompább, mint várom – akkor meg is lehet!

  • 2009-2010: MTK-Kispest 2:1 (Molnár,Lencse, ill. Hajdú)
  • 2008-2009: MTK-Kispest 1:1 (Pál, ill. Hercegfalvi)
  • 2007-2008: MTK-Kispest 1:2 (Bori, ill. Abraham, Abass)
  • 2006-2007: MTK-Kispest 2:2 (Kanta (2), ill. László, Hercegfalvi)
  • 2005-2006: MTK-Kispest 0:0 (-)

Ez így ikszet sugall. Kár hogy Hfalvi sérült, ő előszeretettel köszönget be itt.

3) Felkészülés – milyen uborkaszezonon vagyunk túl?
Csapatunk vállalható, 8-1-2-es mérleggel zárta a tréningmeccsek sorát, bár a hozsannázás előtt azért hagyjuk meg, sok másodosztályú vagy első ligás, de kiesőjelölt ellenlábas volt a partnerek közt, mégha többnyire a Kárpát-medencei szomszédságból jöttek is a csapatok. Az MTK  masszív felkészülést tolt bizony, figyelemreméltó eredményekkel, akad olyan gárda, akivel mi szenvedtünk, az MTK csikócsapata viszont 8-at hintett nekik. Ez alapján az MTK jó formában lévőnek tűnik, mi pedig nem rossznak. Legyen döntetlen.

4) Taktika – bír-e markáns arculattal a csapat játéka?
Az MTK-nál Garami Zsozé bá évek óta keni a jól bevált és sokszor ügyesen váltogatott taktikát az ifjú titánoknak, nálunk edzőváltás volt, így a Morales féle betonvédekezést valszeg váltja valami – de mi? Az edzőmeccseink erre nem adtak eddig határozott választ – én a Szalai féle akadémiker 4-2-3-1 és a régi Supkajáték valami fura hibridjét vélem felfedezni, de amíg ez kiforr, az még jó esetben is pár hét…. A pont az MTK-nál.

5) Személyes múlt – szubjektum betöltve
Maga a Hungária körúti stadion vegyes emlékek sorát idézi elő bennem. Első itteni kiruccanásomkor Gálhidi 1998/99-es kispesti ténykedésekor kaptunk egy Lendvai Miklós-koponya simaságú hármast, Supkával viszont nyertünk 2007 bíztató őszén, 5 pontra hagyva el riválisainkat (sőt, kispadunkon Supi mester még veretlen a Hungárián, hisz 2006-ban egy decens 2:2-t produkáltunk itt, harmatos, Bartyikok és Sándorok súlyosbította kerettel). Kaptunk itt ki ugyanakkor fáradtan Sisával a török kaland után, de végigszenvedtem már unalmas döntetlent is a Garami-Pölő „ki alszik el előbb a kispadon” párbaj során. Na és 1999. június 3.-án, megint meg kell említsem, a lelátón toltam a barázdabillegetést a Master of Puppets-re és társaira a ’tallica tolmácsolásában életem első óriáskoncertjén, ami miatt az MTK pálya azért mindig kedves szeglet marad a kognitív térképemen. Szóval az emlékek vegyesek, ezek nem adnak sok támpontot a szombatra. Ez valahogy iksz.

* * *

Összegezve 1 kategóriát nyertek a kékek, egyet mi, a többi döntetlenszagú. Utóbbi eredményt, mondjuk egy élvezetes 2:2 formájában már most aláírnám. Ám ha a wekerlei barátaimmal tervezett poszt-meccs sörözésen a 3:2-es győzelmünkről hőzöngenénk tirádákat szombat este, nem sírnék be nyilván. Sőt egy esetleges győztes gól esetén prognosztizálok egy vállalhatatlan győzelmi tánc pörformanszot babarv kollégával duettben a kapu mögött.

Kezdőcsapatról egyelőre csak találgatni lehet, én most jó NS hagyományokhoz méltóan betippelem a holnapi startoló 11-et, de erre azért ne vegyetek mérget, mégha igen esélyes is e felállás – hisz RW tervez Supka végez.

Az én Kispest-Honvéd sztorim KÜLÖNKIADÁS. WORST OF ’90s

Az eddig 9 részt megért retrospektív sorozatunk az 1998-99-es idény bemutatását követően szusszant egyet, „BEST OF” különkiadásunkkal tartva némi pihenőt. Most e pauza második, befejező fele következik, melynek keretében a citromdíjasokat vesszük sorra – azokat a harcosokat, akik inkább fájdalmas, semmint fennkölt emlékeket égettek bele a meccsre járó közeg tudatába. A hajtás után tehát Worst of 1990-2000, ismertebb arcokkal és olyan játékosokkal egyaránt, akik neve hallatán még a hardcore kispesterek némelyike is csak annyit kérdezne: „hogy mondta?”.

Elöljáróban annyit meg kell jegyeznünk: azért a „worst of” team összerakása a jelzett 10 éves periódusban korántsem volt könnyű feladat… még a „best of” tizenegy összerakásánál is nehezebb – hiába, akkoriban még volt kikre büszkének enni. 1999 után jóval esélyesebb 11+ egy cseresornyi borzalmat összevadászni a mindenkori kereteinkből. De hát bizony a ’90-es évek jó része a Kispest-Honvéd FC-t élcsapati pozícióban érte, 1995-ig konstans bajnokesélyesként, 1997-ig stabil felső-középcsapatként regnáltunk, ami pl. simán behúz egy Magyar Kupát. A mélyrepülés felgyorsulása 1997 utánra datálható, a most összeállított alakulatban is főként e korból érkeznek az aspiránsok. Lássuk hát a citromdíjas 11-et, amelyet, szemben a múltkori álomcsapattal, bizony nem szívesen néznénk naphosszat.

Fekete Róbert: Szó mi szó, kapust volt a legnehezebb találni a gáz-csapatba 1990 és 2000 között – azon egyszerű oknál fogva, hogy ezekben az idényekben rendre masszív, hogy azt ne mondjam korszakos portásaink voltak (Petry, Vezér, Brockhauser), akik mögött a cseresorban is míves, megbízható, bármikor bevethető bravúrkapusok (Tarlósi, Rott) húzódtak meg, sőt az extrovertált Horváth Deskével sem jártunk vészesen rosszul. Jelöltünk végül azért lett Fekete, a Kabáról vett cerberus, mert egyrészt az igazolása Vezér és Rott mellé-mögé a kupagyőztes csapat egyetlen nyári megerősítő-igazolásaként inkább nevetséges és maximálisan felesleges volt, semmint szükséges. Másrészt 1 éves ittlétét követő távozását követően egy 2000 környéki bajnokin olyan alattomosan rúgta achillesen a bíró háta mögött az egyik csatárunkat (Fareszt vagy Sasut, már nem emlékszem pontosan), hogy azért jár a faszkorbács.

Schultz László: Stadler, Tiszakécske voltak a korábbi állomásai Kispest előtti pályafutásának, s e nem túl acélos csapatnévsor remek indikátora annak, hogy a derék hátvéd bizony nem az NB1 elő legendáinak sorát gyarapítja (bár szimplán a csapatok nem predesztinálnak – a stadleri hátsó sorban vele együtt izmosodó Vincze Csocsó pl. egész sikeres /MK-arannyal futtatott/ karriert futott be nyuggerévei előtt a Bozsikban). Schultz fél évet töltött nálunk, Gálhidi unalomtavasza alatt, 1999-ben, hol védőt, hol középpályást játszva és tevékenyen közreműködve középső csapattestünk kínosan nézhetetlenné süllyesztésében. Szegénynek később az élete sem alakult fényesen – a Sport Plusz beszámolója szerint Dolcetti első idényében a pályaedző és Schultz-barát Borgulya javaslatára ugyanis épp azért játszottunk hírverő meccset a baracskai fegyencekkel, mert utóbbiak sorait erősítette az exhátvédünk egy csúnya gázolási sztori eredményeként –ha jól emlékszem a cikkre.

Csikós Lajos: A névcsászár Betka MÁV DAC gárdájától 1995 tavaszára érkező söprögetőt Bánfi dublőrének szemelte ki klubunk – igazolása az akkori transzferidény egyik szenzációja volt. Abban a januárban a hazai foci-szcénában nagy eséllyel egy ember látott benne fantáziát, mint kispesti liberó – pech, hogy ez a személy pont Kozma Mihály, a kispadunk akkori ura volt. Kozma rendszeresen játszatta is a hátvédet, hol kezdetve, hol csereként – a korzón a közönség meg csak meresztette a szemét, hogy ezt most mér’? Török Peti érkeztével Csikós is búcsúzott a kezdőtől, nyáron meg a kerettől, mely jelentősen gyengülve sem tartott igényt további szolgálataira. Megértjük.

Nagy László: A békéscsabai Krémer-kontingens egyik tagjaként érkezett 1997 nyarán a Bozsikba, hogy az NB1 3. fordulóját követő keretszűkítés lezajlása után már máshol nézhessen munka után. A Gázszer ellen félidőben a csapatot ott is hagyó Karcsi bá elvileg söprögetőként számított volna a szőke viharsarki gyerekre, ám az akkor már erőteljesen lassuló Hahn helyett sem jelentett alternatívát. Azért jegyezzük meg azt is: túl sok lehetőséget nem kapott, és ha a nálunk jegelt Krémer-bébik közül Balog Zsolt vagy Balogh Zoltán eseteire gondolunk még az is lehet, hogy nagyobb türelemmel stabil és megbízható bohócliger érett volna belőle is. De hogy végül a posztjára inkább Csábi Józsit hoztuk haza a következő átigazolási szezonban, hát abszolút nem sajnáltam.

Cipf Zoltán: Ki más nyargalhatná be a citromdíjas tizenegy bal oldalát, mint egy jó Cipf Zoli? A balszeles középpályást (exklubjában néha csatárt) Kabáról szerváltuk be 1997 januárjában, Bicskei alatt. Akkoriban, lévén az eset Fekete Róbert transzfere után volt fél évvel, csapatunk minden valószínűség szerint a Budapesti Csokoládégyár és a Magyar Édesipari Vállalat mellett a Kabai Cukor Rt. harmadik legnagyobb hazai felvásárlója lehetett, olyan gyakorisággal hoztuk át a meglepő igazolásokat az alföldi cukorcity-ből. Cipf úgy-ahogy végigjátszotta a ’97-es tavaszt, majd az azt követő, vészterhes őszt is, ám kispesti pályafutása legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor szegény lábát törte Tóth András hentes-kisiparos Fáy utcai maszek mészárszékén – hordágyon hagyta el szegény a játékteret. Kevéssé volt karizmatikus játékosunk, hol Némethy (ez azért mindent elmond) hol Calin szorította ki őt a kezdőből. Majd’ egyéves kihagyás után a Fradi elleni idegenbeli Borgi-gólos sikerünkkor tért vissza és ez volt egyben kispesti búcsúja is.

Ivanics László: Valljuk be, e citromdíjas 11-be azért művészet bekerülni az utolsó bajnokcsapatunkból, ahol a keret 99%-a klasszis, vagy legalábbis meghatározó arca volt korának – egy-két kivétellel. Na Ivanics ilyen volt. Verebes-bébiként nyilván a Mágus kérésére hoztuk át a Hungária körútról 1992 nyarán, ám mentora kérészéletű kispesti regnálása után Kuusela érkeztével nagyon helyesen kimaradozott a kezdőből. Már leigazolása is erősen a „minek” kategóriába tartozott, kezdőbeli erőltetése hol Duró, hol Pisont, hol Hamar helyett pedig több mint véleményes szitu volt. Se íze-se bűze játékát így nem élvezhettük sokáig, hamarost elvitte a Rába ETO, ahol ismét együtt dolgozhatott a Magician-nel (aki ’94 tavaszán még a válogatottba is benyomta kapitánykodása alatt), sőt törvényszerűleg vert is nekünk 1 gólt az első vagy a második Győr-Kispestjén…

Bánföldi Zoltán: A citromcsapat irányítójának megtisztelő posztjáért nagy versenyt futott nálam a volt Békéscsaba-irányító Major Lászlóval, a Krémer-bébik egyik legveretesebbjével, ám végül pontozással egyértelműen Bánföldié lett a poszt – aki 1 éven át „vezényli” a lehető legnézhetetlenebb KHFC középső sorát, annak kijár a kezdőcsapatbeli hely e válogatásunkban. Bánföldi a Vácban futott be, majd Tiszakécskére került, hozzánk is a ’kécskei transzport részeként érkezett Tóth Józsiékkal. Hanta őt is felsorolta a klasszik irányítók közt a legendás kilencveneseket feldolgozó egyik hőseposzában, ami a lista többi tagját elnézve felér egy kisebb fajta Istenkáromlással. Nálunk egy évet kapott majd távozott – én meg fellélegeztem. A Vasas elleni labdát seggberúgó mutatványáról már megemlékeztünk visszaemlékező sorozatunkban

Lóczi Róbert: Saját nevelésről vagy jót vagy semmit – tartja a fáma, de a se nem túl gyors, se nem túl technikás, ámde mocskosul darabos jobbszélsőnkről nehéz az első kategóriába tartozó emlékekkel előjönnöm. A szőke, mokány srác combban Robi Carlost idézte, nyilván a hasonlóság azonban itt ki is merül. Ő is az 1995-97 között felhozott ifi-kör tagjaként került a felnőttkerethez, és inkább az MK-győzelmet követő idényben kapott szerepet a csapatban, Bicskei favorizálta eleinte de aztán kikopott a kezdőből. Az 1997-es vész-őszön is gyakran láthattuk, illetve Gálhidi egész idényében is be-bekerülgetett. 1-1 biztatóbb meccstől eltekintve jobbára véleményes beadásai maradtak meg inkább bennem, így mikor eltűnt Kispestről, nem vágtam eret a csuklómon. Mostanság a Zirc csapatának honlapján találkoztam a fehérgalléros fotójával.

Mansour Kane: Gázcsapatunk csatársorának fekete gyöngyszeme az 1999-es tavaszon erősítette csapatunkat, s ahogy már a visszatekintő sorozatban is utaltam rá, jobbára csak a sérója maradt meg bennem belőle. 4 sorstársával együtt tesztelte őt tunéziai túránk után Gálhidi, ezen időszak nagyszerű sajtóterméke az egyik fővárosi edzőmeccsünkről beszámoló NS cikk, „Ahmed a traktoron” címmel, amely valami Traktor nevű egyesület edzőpályáján lejátszott tréningmeccsről és az Ahmed nevű próbaszerecsenről értekezett. Nos Ahmed és két társa nem, Kane viszont nálunk maradt és ezzel biztosította, hogy tavasszal se változzon a kispesti afro kontingens 1 fős létszáma annak ellenére, hogy a derék Tarlue-t lesittelték holmi útlevél-trükközés miatt a VPOP éles szemű emberei (részletek a retrospektív epizódban szintén). Ha emlékezetem nem csal, a jó Mansour 0 góllal zárta ittlétét, Gálhidi is inkább Törököt vagy Kabátot nyomta helyette Borgi mellé a csatársorba. 1999 nyarán távozott Kispestről.

Török László:
Akit Balla Mihály helyett igazoltunk le” – ha egy csatárról ez a mondat jut eszébe a kollektív kispesti szurkolóseregnek, az, valljuk meg, nem sok jót jelent. Török a feljutó majd 1 évet az első osztályban lehúzó Tiszakécske prominens csatára volt az említett Balla mellett, ám míg az előző gólerős volt, addig utóbbiról ez már karcosan állítható. Kispesti ténykedése 1 majdnem-gólban nyilvánul meg, amit a kapu torkából sikerült eliminálnia, mint ahogy önmagát is a keretből szűk fél év után. Azt hittük már sose hallunk felőle, ám 1 éve visszatért a „B” csapat edzőjének, ám e posztján még annyit sem kapott mint játékosként – alig 2 hónap után utilapu lett a sorsa.

Csőke Gergely: A Füzesabony csapatától hoztuk át még Bicskei idényének a vége felé, a Vidi elleni idényzárón még pályára is lépett 1997 késő tavaszán. A Krémer-csapat már fontos csatárként számolt vele ám az ad hoc döntések időszakában kb. 1 tétmeccs után elköszöntünk tőle 1997 augusztusában. Távozása nem rengette meg alapjaiban a keretet, pedig akkoriban igencsak csatárdeficitesek voltunk elöl. Ez az élmény valószínűleg a hórihorgas csatárt is meggyőzte arról, hogy az igazi sportélményeket egy más ágazatban keresse így teniszezőnek állt, ahol ha nem is lett a hazai Davis kupa válogatott megkerülhetetlen tagja vagy egy új Sávolt Attila, azért legalább Szávay Ágit (stílszerűen) beszerválta magának.

* * *

És akkor nézzük a szakmai stábot, akik e keretet valószínűleg bajnoki címre vezetnék – verbálisan mindenképp.

Klubmenedzser:
Krémer Károly- Ki lehetne más, mint az Agnelli klán (saját elmondása szerint) hazai helytartója, a félidei csapatelhagyások örök ajatollája, a Krémer-bébik névadója, Karcsi bá’? A szoftos hazai játékoskarriert Belgiumban (a liga legdrágább játékosa címet is birtokolva egy ideig) valamint Észak-Amerikában töltött légiósévekkel megfejelő kispadpápa megannyi emlékezetes sztorival szolgált itt eltöltött 2 hónapja során, erről bővebben már regéltünk – most nem ismétlem magam.

Pályaedző:
Haász Sándor – Kispesterré szocializálódásom első félévében, 1990 tavaszán ő volt a vezetőedző, neki köszönhetem azt hogy akkoriban nekem evidens volt a következő alapvetés: Honvéd = görcsös szenvedés + arctalan játék. Mikor a következő évben jött Mezey és behúztuk a (majdnem) rajt-cél győzelmet, olyan volt, mintha a pokolból a mennybe katapultáltak volna.

Szaktanácsadó:
Verebes József – A fradisták egykori „Didi”-je, a kispadi öltözékek divatdiktátora, a nyugati autómárkák nagy barátja, saját bevallása szerint a modern európai támadófoci feltalálója. Minden további szócséplés helyett ajánlom az öreg bármely hosszabb interjúját (legutóbb: az origo.hu-n) vagy a ’92-’93-mas szezont megidéző emlékezésünket (kommentekkel együtt, főleg Hantáét!) ahol az első hónapokban maga a Magician ült a padunkon, szállítva az emlékeinkben máig élő kedves történeteket.

* * *

Hát ez a csapat lenne a “méltó” ellenpólusa a múltkori míves válogatásnak. Most, hogy ezzel pontot tettünk e szakaszra, készülhetünk lélekben a következő, 1999-2000-res szezonra, Komorával, Reszelivel, Faragóval, Horváth Gyulával – hamarosan jelentkezünk ezen epizóddal a következő hetekben. Holnap pedig MTK-Kispest beharangozó, szombaton pedig kezdődik a “tavasz”….

Na most meg egy mínusz

 

Múlt héten szétlelkendeztük magunkat (valljuk meg, egy jó adag megelőlegezett optimizmussal, de hát szüksége van már a csalfa reményre is a szegény kispesti drukkerszívnek) a cseh tálentum, Lukas Zelenka idehozatalán, jómagam is osztottam-szoroztam, fejben taktikáztam és boldogan állapítottam meg hogy irányítóposztra lesz 2 alternatíva is (Zeli és a jó Flávio Beck), szóval jól alakult a hét. Eddig.

Ugyanis ma azért jött a hétvégén már pedzegetett hír beigazolódása: Flavio szerződtetése valóban elakadt két csador között valahol a zord iráni hegyekben, és esély nincs a fél éven belüli elintéződésére az ügynek – itt a FIFA is tehetetlen, ha az arabus exegyesület morcos ajatollaként védi a klubházban a két Korán-lap közé becsúsztatott játékengedélyt. Ez van.

Így a múlt héten vázolt taktikai repertoárunk is javításra szorulhat, egyelőre annyit mondok: minden Flavio pozícióba helyetesítsünk be egy Zelenkát, és kész is vagyunk. Az már árnyalja a képet, hogy sejtésem szerint a cseh srác fizikai állapota nem biztos hogy a topon van, Flavióéról meg élőben is meggyőződtem hogy nincs, így a két “félember” szépen kiegészíthette volna egymást. Lukas pótlékának most itt van vészmegoldásként Ivancsics Gege…hát meglátjuk. Továbbra is tartom hogy ő szélen az igazi.

Supka múltkori interjújában pedzegette hogy szereznénk még valakit a brazil gyerek helyére, kíváncsi leszek hogy ebből lesz e valami. Mindenesetre összegezve az elmúlt egy hét történéseit, jobban örülök mintha a bohémiai harcos játékengedélyével lettek volna gondok. Minden további polemizálás pedig csak szájtépés- a hétvégén a kék-fehérek, jövő vasárnap pedig a Fradi ellen úgyis látjuk a saját szemünkkel hogy hogy szuperál az új középpálya és hogy Danilo élőben is vállal-e Rooney showt, vagy hogy Lukasunk a BL-selejtező után a a másik BL-ben, a BohócLigában is bünteti e a IX. kerületieket.

Még 3 nap és rajt!