Mastodon

Már csak kettőt kell aludni Felcsútig (Napikispest 2016.04.28.)

  • Hemingway @ NSO és Digisport (teljes videó) //
    • “Szombati ellenfelünk az egyik legjobb játékosállománnyal rendelkezik Magyarországon. A Ferencváros és a Videoton után a Puskás Akadémia kerete a legerősebb. Nagy meglepetés számomra a jelenlegi pozíciója.”
    • érdemes megfigyelni, hogy az Öreg a beszélgetésben következetesen Felcsútként hivatkozik az ellenfélre. Nice.
    • Kemenes nem marad, balhátvédet és irányítót szeretnénk igazolni.
  • nagyon fogynak a jegyek //
    • még csak ma kezdik árulni a Bozsikban a jegyeket, és ott tartunk, hogy a papíron 570 fős vendégbe már csak 74+9=83 jegy maradt!!!

Mi jöhet még? Csányi elismerte, hogy NAGYRÉSZT közpénzből működik a Felcsút!!!

Ez van most az MLSZ oldalán a szúrós szemmel néző Csányi portréja alatt:

Az MLSZ nemcsak szavakkal, hanem konkrét, állami forrásból származó támogatásokkal segíti az akadémiák munkáját. Tisztán kell látni, hogy többségében nem magánvagyonból, hanem állami pénzből indult meg az elmaradt magyar futball utánpótlás-nevelésének felzárkóztatása. (…) Aki a stratégia közös megvalósításában részt kíván vállalni, kaphatja a támogatást. Aki nem akar, az ne számítson a többletforrásra se. Egyébként a jövőben az MLSZ a többletforrások szétosztásánál fokozottabb mértékben veszi figyelembe az akadémiák szakmai munkáját, ami többek között abban is kifejeződik, hogy hány játékost sikerült nevelniük a hazai és nemzetközi élvonal számára.

Az előzmény annyi volt, hogy a felcsútiak egy kommünikében rágtak be Bernd Storckra, amiért az értetlenségét fejezte ki, hogy miért nem játszatják a válogatottnál is számításba vett Kocsis Gergőt.

Jujj, remek kis hetünk van. Ti is annyira várjátok már a szombatot, mint én? Még körcsikapcsi is lesz ám a tévében!

A fele már lement…

csut…a hétnek, én meg számolom vissza a napokat, ami igencsak furcsa nekem, mert utoljára szerintem az Anzsi elleni hazait vártam ennyire, előtte meg a két kupadöntőt (2009-ben igazából a visszavágót, mert a győri meccs előtt még kb 8:0-át vártam oda, azok után, hogy Sisa tréner Kecsón olyan arckifejezéssel közölte Babarral és velem, hogy “most mondjak le, srácok?“, mint amit én vágtam akkor mikor Détári 1993-ban a Fradiba igazolt), most viszont már minden reggel arra ébredek, hogy szombat van-e már. “A fele már lement…” bővebben

Már csak hármat kell aludni Felcsútig (Napikispest 2016.04.27.)

  • licenc // annyi már biztos, hogy mi jövőre is az NB I-ben indulunk.
    • a pályán már hetekkel ezelőtt bennmaradtunk, és most
    • az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága is megadta az NB I-es és az UEFA-licencet (via honvedfc.hu)
    • megjegyzem, egy kis odafigyeléssel, ez a keret jövőre simán ott lehet a nemzetközi kupás helyeken.
    • egyelőre öt klub kapott licencet saját közlése szerint: Debrecen, Diósgyőr, Honvéd, Gyirmót és Mezőkövesd (via nso) (nemzetközit csak a Loki és a Kispest)
  • MTK // egészen elképesztő közlemény a szurkolóiktól. Sajnáljuk őket, mert nyilvánvalóan a rendszer áldozatai.
    • az előzmények gondolom ismertek, de azért elmondom: az MTK a meccset Újvárosba akarta vinni, ám ebbe a Vasas nem egyezett bele, így az MLSZ döntött Újváros mellett. Ugye mindkettőnek fontos, hogy saját pályáján játsszon, mert fontos célokért küzdenek: EL/kiesés elkerülése.
    • bónusz: mindkét csapat szurkolóinak kötelező a szurkolói kártya!!!
    • bónusz2: Torghellét hat meccsre meszelte el a fegyelmi bizottság.

Jó sok kérdés jött a felcsúti jegyekről, így inkább segítünk

A mérkőzésre ingyenes a belépés, viszont a beléptetőrendszer miatt mindenképp szükséged lesz 0 forintos jegyre! Zsugához háromféle módon juthatsz hozzá:

  1. online elővételben // ha van szurkolói kártyád, akkor az interneten is vásárolhatsz, majd kinyomtathatod a jegyed. Erről bővebben itt írtunk.
  2. a Bozsikban // csütörtökön 17 és 19, pénteken 16 és 19 és szombaton 10 és 12 óra között nyitva lesznek a Bozsik pénztárai. Itt vagy szurkolói kártyával, vagy egyéb azonosításra lehetőséget biztosító arcképes igazolvánnyal a szokásos módon igényelhetsz belépőt. (via honvedfc.hu)
  3. a meccsnapon Felcsúton // a vendégpénztárak természetesen nyitva lesznek (egyelőre nem közöltek ezzel ellentétes információt), így a Bozsikhoz hasonló módszer itt is elérhető lesz.

“Jó sok kérdés jött a felcsúti jegyekről, így inkább segítünk” bővebben

Fontos információk a szombati meccsre!

meccsjegy_felcsut

  • jegyelővétel // a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.
    • a meccsre a jegy ingyenesamit előre meg lehet váltani online!!!
    • fontos, hogy az online vásárlás csak a szurkolói kártyával, vagy MLSZ-es futballkártyával rendelkezők számára elérhető.
    • a szurkolói kártyához tartozó PIN-kódod (ezt kérni fogja), amennyiben nem változtattad meg korábban, akkor a születési hónapod és napod négy számjegyen. Nekem például május 4., a nemzetközi Star Wars nap, tehát 0504.
    • vendégszektorok // a 3I és a 3H
    • mindenkit kérünk, hogy csak akkor foglaljon magának jegyet, ha valóban el is jön, nehogy a végén a kispestiek kiszoruljanak a vendégből. Illetve, de:
  • a kispesti szurkolók // facebookos eseménye a meccsre. Csatlakozz és gyere, töltsük meg legalább a vendéget, de az sem baj, ha az egész stadiont! Ilyen úgysem lesz még egyszer.