Mastodon

Tisztelet a hősöknek – II. – A szolidaritás

Az MTK már egy nappal korábban elérte célját, a felcsúti Puskás Akadémia elleni 2-1-es hazai győzelemmel ugyanis biztosította bent maradását az NB I-ben. Pedig Torghelle Sándor öltözködés közben(!) megsérült, így nem játszhatott.

A meccs egyik legfurcsább epizódja mégis az volt, amikor a hazai klubvezetők a biztonságiakkal üzenték meg a szurkolóknak, hogy ne „bántsák” a felcsútiakat. A kék-fehér keménymag azt énekelte ugyanis, hogy „Nem a tiétek, nem a tiétek, a Puskás név az nem a tiétek!”.

A nóta valószínűleg a díszpáholyban helyet foglaló felcsútiaknál verte ki a biztosítékot.

via Vasárnapi Hírek

“Tisztelet a hősöknek – II. – A szolidaritás” bővebben

Tisztelet a hősöknek – I. A szurkolók

Kisebb sorozattal készülünk a mai napra, amelynek csak egy fejezete a 7/7-et hozó csapatunk történelmi rekordja. Az első rész a szurkolókról és a családbarát körülményekről fog szólni.

Gyor-Honved_14_Babar_0021
fotó: 1909foto.taccs.hu

Kezdjük azzal, hogy a családbarát jelző csak a hazaiaknak szól, vendégben családot úgy néz ki sehol és senki nem akar látni. Vagy lehet, máshol igen, Győrben biztosan nem.

“Tisztelet a hősöknek – I. A szurkolók” bővebben

Kibeszélő Győrre

Azt most még nem tudom, hogy lesz-e külön poszt a győri meccs elé, de az biztos, hogy ezt kiteszem, és akkor alatta lehet lamentálni olyan témákon, mint:

  • Ki kezd a kapuban? Szabi, Szemerédi, Czuczi?
  • Lovric és Ignja játszik vajon? Három meccs lehet hátra a kispesti pályafutásukból, szóval Kovács János, Navarro vagy Bobál Dávid lassan adja magát.
  • Nagy Geri kezdő lesz? Múlt héten valami kisebb betegsége miatt maradt ki. Kapacina?
  • Zsivány? Padon?
  • Bobál Geri újra kezdő középcsatárban? Összejön végre az első gól?
  • Prosser, Holender, Vernes?
  • Lőrinczy legalább a padra odafér? Daru? Sundas?
  • Job és Daud közül kezd bárki?
  • Kik lesznek a padon? Botka, Csábi, Mensah kap néhány percet?
  • Már a jövő csapatát építjük, vagy valami átmeneti katyvaszt látunk majd?

Szóval ilyesmik.

“Kibeszélő Győrre” bővebben

Történelmi mérkőzés következhet, kedves barátaim

1941_a_gamma_es_a_kispest_csapata
A Gamma és a Kispest csapatai 1941-ben (fotó: huszadikszazad.hu)

1916 óta, vagyis egy idény kihagyással csaknem száz éve szereplünk a magyar (és egy ideig a világ-) futball élvonalában, de ilyet még dédapáink sem láthattak: sorozatban hét bajnoki vereség lehet a következő megdöntött klubrekordunk. Mondjuk, inkább ne legyen.

“Történelmi mérkőzés következhet, kedves barátaim” bővebben

Ezen beszartok, bár valószínűleg nem lesz belőle semmi

Az eredeti forrás sajnos azóta törölte, de annyi nagyjából biztos, hogy Gattuso olasz és Budapesten van. “Ezen beszartok, bár valószínűleg nem lesz belőle semmi” bővebben

A Hemingway-korszak hét főbűne

mégmielőtt

Vannak posztok, amelyek egyszerűen kikívánkoznak az emberből. Ez is egy olyan lesz.

Vannak posztok, amelyeket könnyű félreérteni, és hogy ezt elkerüljük, szeretném előre leszögezni, egyáltalán nem célom a Hemingway-éra általános érvényű pocskondiázása. Egyszerűen az van, hogy elfogadom, végre van egy felelős tulajdonos a klub háta mögött, ami alapvetően egy jó dolog, miközben itt vagyok én (mi), a szurkoló, akinek előfordulhat, hogy nem tetszenek bizonyos dolgok.

“A Hemingway-korszak hét főbűne” bővebben

Az érdektelenség mocsara…

sajna csak a képen vagyunk fölényben...
sajna csak a képen vagyunk fölényben…

…az, amibe süllyedtünk erre a szezonvégre. Mind a lelátón, mind a pályán. Patetikusan hangzik, de ettől még igaz. És most már nem csak a tavalyi áprilissal-májussal való összevetésben haloványka az idei tavasz-zárás, hanem hosszú évekre visszamenőleg is nehezen találunk hasonlót. A sisai első félév végén legalább a kupadöntő miatt lehetett izgulni a hasonlóan demoralizáló vereségek sora mellett – de idén már mindenki csak az utolsó fordulót várja. Nem jó ez így. “Az érdektelenség mocsara…” bővebben

Új fejezet akkor, mikor még az előző se lett lezárva…

Kép1…van ilyen? Nálunk van. A hétkezdetkor Rossi besokallt / elege lett a körülményekből vagy épp hebrencskedett / vereségektől tartva lelépett a süllyedő hajóról, mindenki válassza ki a neki tetsző forgatókönyvet.

Egy biztos. Ma koradélután új fejezet indul a mi kis Honvéd-történetünkben, s hogy ez milyen lesz, azt egyelőre senki se tudja teljes biztonsággal állítani, max sejtéseink vannak. “Új fejezet akkor, mikor még az előző se lett lezárva…” bővebben