Mastodon

Nyomokban vállalható – és ez most elég jó

Tegnap eléggé alacsony elvárásokkal mentem ki a csodálatos márciusi decemberben a Bozsikba: csak legyen meg a három pont, a nézőtéren ne a semmire nem jó, ordenáré edző- és csapatgyalázás uralkodjon, és lássak valamit a tavalyi varázslatos csapatszellemből, egymásért küzdésből – legalább nyomokban. Az olyan úri huncutságok, mint a játék szépsége, gólarány-javítás, meseszép gólok – most teljesen hidegen hagytak. Ha ebből a kívánságkosaramból indulunk ki, a tegnap estével elégedett lehetek. “Nyomokban vállalható – és ez most elég jó” bővebben

Napikispest 2018.02.06.

  • Banó-Szabó // még januárban csinált vele hosszabb interjút a Kecskemét LC oldala, csak akkor elfelejtettük kitenni. Vigyázat, erősen cukiságpozitív kontent!
  • játékoskeringő // Gergényi és Rózsahegyi fél évre a Szeged 2011 csapatához került kölcsönbe. (via honvedfc.hu)
  • MLSZ fegyelmi bizottság // rég hallottunk felőlük, mert olyan ügyesen sikerült elrejteni a szövetség megújult honlapján az elérésüket, hogy ezt a január 30-án keltezett hírt is csak ma bökte ki a csakfoci: “A FEB Supka Attila vezetőedzőt (Honvéd), mert a Szeged 2011 Kft. sportszervezettel megkötött határozott idejű munkaszerződésében vállalt kötelezettségének nem tett eleget, 500.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.” 
  • “nem is keresnek annyit” // szokatlan anyaggal jelentkezett az MLSZ honlapja, amelyből kiderül, hogy
    • stabilizálódott a klubok helyzete, ezért nem mennek csődbe év közben; #hurrá
    • a magyar futball több pénzért értékesít játékost, mint amennyiért vesz (pedig a legutóbbi idényben kilenc játékos igazolt 300 ezer eurónál is több pénzért Magyarországra!), valamint az egyéb bevételek növekedése is meghaladja a futballistabérek növekedését, vagyis a klubok többet költhetnek más célokra; #valóban?
    • a nézőszám stagnál, de legalább nem csökken*; #ezissiker
    • nem nettó 1,3 milliót, hanem nettó 1 millió alatt keresnek átlagban a futballisták; #fontospontosítani

“Napikispest 2018.02.06.” bővebben

Egyéni hibák, önbizalomhiány, bíró sporttárs, lassan nem marad kire kenni kedves Erik, hogy képtelen vagy megbirkózni a feladattal

Debrecen – Bp. Honvéd 1-0

Az első félidőben elkövettünk egy nagyon nagy hibát, amiért megfizettünk, mert a kontrából betalált az ellenfél.

Banó-Szabó passzolná ki a szélre Holendernek a Debrecen térfelén, a labda azonban nagyon átlátszó, kilépnek rá, indulnak belőle, gyorsan ki a szélre, Takács beviszi a tizenhatoson belülre, csel még nincs, de Deák már elcsúszik, Takács visszahúzza, majd ellövi a hosszúba. Egy a Lokinak – és egy mondat Erik szájába.

“Egyéni hibák, önbizalomhiány, bíró sporttárs, lassan nem marad kire kenni kedves Erik, hogy képtelen vagy megbirkózni a feladattal” bővebben

Valahol elszámoltam? // megoldva

Azt írja a klubhonlap, hogy Krisu a bemelegítés közben/után sérült meg, ezért kezdett helyette elsőbálozóként Banó-Szabó, és ezért neveztünk eggyel kevesebb játékost a kispadra. Viszont azt is írják, hogy Banó-Szabó a harmincötödik akadémistánk, aki bemutatkozott az NB I-ben.

Segítsetek, mert nekem csak harmincnégy van meg. Vajon kit hagyhattam ki? (A klubhonlap nyilván csak azokat számolja, akik a Honvédban debütáltak.)

Update // megoldva. Palmes maradt ki véletlenül. Köszi.

Úgy elszoktam ettől, hogy meg vagyok zavarodva: vereségről kell posztolnom!

Előrebocsátom, mielőtt mindenki a pokolba kívánna, hogy kevés dolgot utálok jobban, mint engem ért kudarc után a kincstári optimizmust hallgatni – így gyanítom olvasóink sem arra kíváncsiak, hogy a „nem történt semmi baj”, „ez még belefér”, „jobb ma egy pofon, mint holnap egy méretes zakó”, „időben jött az ébresztő” jellegű lózungokat szórjam a szombat éjszakában. Erről nem is lesz szó, ígérem, de az is biztos: a legmélyebb depresszióm sem vett még erőt rajtam. És ahogy látom, a publikumon sem, hisz decens, 20 perces pacsizás búcsúztatta a vert sereget. Mi lett volna itt, ha még győzünk is? “Úgy elszoktam ettől, hogy meg vagyok zavarodva: vereségről kell posztolnom!” bővebben