Négy kispesti az U21-es válogatott keretében

4-4 játékost delegál a Kispest, a Haladás és az MTK.

Honved-Gyor13_Babar_0011
Nagy Geri végre feltűnt Róth Antalnak is (fotó: 1909foto.hu)
  • Vernes
  • Vécsei
  • Baráth
  • és újfiúként Nagy Geri

Amúgy jövő héten két Eb-selejtezőt játszanak: 14-én ötkor a Bozsikban Albánia ellen, és 18-án Grazban Ausztriával.

via taccs/pill

Bronzinterjúk #1: Baráth Boti.

A szombati éremátadást követően az öröm percei következtek a csapattagok számára, mi pedig ezeket a pillanatokat használtuk ki egy-egy villáminterjú erejéig. A srácok lelkesen álltak a mikrofon elé, és ebbéli ténykedésünk első darabját egy Baráth Boti interjú képében kapjátok meg.

Botinak nagy idénye volt az idei debüt-szezonja, érthetően vidám is volt a szigorú védőifjonc a beszélgetés során, sőt, a bronzünnepben szórakozottá váló riporter egyetlen megfáradt kérdésére is rögvest vigyorogva lecsapott, így tudhattuk meg, hogy itt bizony senki nem alszik szombat este, egyedül pláne.

Baráth Botond @ Haladás – Bp. Honvéd 1-1 [2013.06.01.] by Veghhanta on Mixcloud

fotó: honvedfc.hu

Ellaposodás esete forog fenn

Háhá, fiatalok, sikerült nekünk is egy igazán remek NS/NSO-kompatibilis címet adnunk mai posztunknak, lévén magára a kontentre csak egy félelmetesen, és még a szintünkhöz képest is szánalmas szóviccel ejtettünk utalást. A lapokról lesz szó, sárgáról, pirosról vegyesen, mert úgy gyűjtögetjük őket, mintha Baráth Botiék még mindig Lutra albumokkal ücsörögnének az öltözőben és cserélgetnének: van két sárgám a Rákóczi ellen, tud valaki adni érte egy paksi pirosat? Sajna lesz olyan, akinek lassacskán betelik az első füzet.

22 forduló után 66 sárgánál és 5 pirosnál tartunk, vagyis meccsenként a három lap fix. Ez még egy ilyen bő keretnél is sok, mert a keret igazából rettentő szűköske. Szeretjük elfogadni Hemibá és Rossi lemmáját, miszerint a nagycsapat és az NB II-es gárda kerete egy és ugyanaz, sőt, U19-ből is fel lehet akár kerülni, de azért tudjuk, ez nem ennyire egyszerű, vannak lépcsőfokok, amiket egyszerűen végig kell ugrálni. Ezt nevezzük csapatba építésnek. A lényeg, hogy van kit, volna is hova, de a folyamat lassú, így az NB I talán legbővebb kerete egyben a legszűkebb is, ha nem akarunk felelőtlenül dobálózni a fiatalokkal.

Hogy az egész még szebb legyen a 22 meccsünkre összesen 23 meccsnyi eltiltás is jutott, amiből Baráth Boti egymaga nyolcat tudhat a bizonyítványa magatartás rovatában. Elképesztő. A srác a Diósgyőr ellen mutatkozott be kényszerű csereként, a Videoton óta számít stabil kezdőnek, tehát a 20 lehetséges meccséből nyolcat a lelátón kellett töltenie. (Megjegyzem, a helyzet még ennél is súlyosabb nála: az első hosszabb eltiltása alatt játszhatott a fakóban, ahol azonnal ki is szórták a Mezőkövesd ellen.) Lelki szemeink előtt látjuk a Molnár Zoliba bújt Joey Bartont, ahogy csettint a nyelvével, és elismerően jegyzi meg, a 40%-os eltiltási arányt még ő is trófeaként tűzné ki a törött sípcsontvédőkkel és lilára fojtogatott bírónyakakkal telepakolt falára.

Elnézve a többi eltiltottat, azt találjuk, Kemenes Szabi 4 meccs, Tandia és Diarra 3-3, Ignja, Lovric, Hidi, Zivanovic és Vécsei 1-1. Hogy is néz ki a stabil(nak mondható) kezdőnk eleje? Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Baráth – xxxx, Hidi, Vécsei – összesen 19 meccsnyi eltiltás. Ez sok, iszonyatosan sok, ennyit nem feltétlen visel el a keretünk. Lehet mondani, hogy Tandia és Kemenes pofára kapott ennyit, hogy védekező posztokon összejöhet az öt sárga a bajnokság kétharmadára, de ettől a helyzet még súlyos marad.

És a leányzó fekvése még ennyire sem egyszerű. Délczeg négy sárgánál tart, Diaby, Tandia, Ikenne-King pedig háromnál, vagyis könnyen előfordulhat, hogy a hátra lévő nyolc meccsbe be-becsúszik némelyiknek egy eltiltás, ahogy Botinak is beficcent Kaposvárott az a bizonyos ötödik, amivel végre lenullázta a lapjait, csak épp a visszatérése pillanatában, a Fradi előtt. Remek.

Nézzük a kemény számokat. A jelenleg is a kerethez tartozó játékosok a következő ütemben kapják a sárgákat:

  • Alcibiade 2, jelenleg kettőnél tart, ha így folytatja, hat forduló múlva pontozódik ki (a jelölés a továbbiakban: 2 / 2 / 6)
  • Lanzafame 2,5 / 2 / 7
  • Tandia 2,7 / 3 / 5
  • Baráth 2,8 / 0 / 9
  • Moga 3 / 1 / 12
  • Martínez 3 / 1 / 12
  • Zivanovic 3,2 / 0 / 15
  • Ikenne-King 3,3 / 3 / 7
  • Vécsei 3,4 / 0 / 13
  • Hidi 3,4 / 0 / 13
  • Ignjatovic 3,5 / 1 / 14
  • Lovric 3,6 / 0 / 17
  • Diaby 4,7 / 3 / 9
  • Délczeg 5 / 4 / 5
  • Marshal 6 / 2 / 18
  • Diarra 6 / 2 / 18
  • Tchami 7 / 1 / 28
  • Vernes 9 / 2 / 27
  • Ivancsics 9,5 / 2 / 28

Félkövérrel kiemeltük azokat, akiknél várható, hogy még az idén összejön az eltiltáshoz szükséges ötös. Hoppáka, vegyük észre, nagyjából a kezdőnk fele. És akkor még nem számoltunk azzal, hogy négy fordulónként becsúszik egy-egy piroska is.

Tudom, ezt nem lehet így számolni, de elnézve az adatsorokat, azt kell mondjam, simán, nagyonis, hogy a fenébe ne! A sárga az olyan, hogy van valamiféle üteme, ami egyszerűen következik a csapat játékából, felállásából, a játékrendszerből, a játékos mentalitásából, és abból az egyszerű tényből, mennyire számít fegyelmezettnek, mennyire képes a posztján ellátni a feladatát komolyabb faultok nélkül.

 

Bedobtunk egyet a színes-szagos grafikonjainkból, hogy szemléltessük a lapok megoszlásának szerkezetét, kik sokat, kik kevesebbet, ahogy a téglalapok méretarányosan ábrázolják. Boti csak úgy kiugrik a második lapból (az eltiltva szöveg előtti karikára bökve jön elő), de a Kemenes-Tandia-Diarra-tengely se lehet magára büszke, vagy lehet, de akkor meg a fegyelmi bizottság nem.

Komolyabb célunk nem volt a poszttal, csak szerettük volna felhívni a figyelmet egy nem éppen elenyésző tényre az idényünkkel kapcsolatban, vagyis, hogy: nagyon kellene figyelni ezekre a lapokra! Különösen a feleslegesekre, a butákra, valamint az értelmetlenekre. Most nem számoltam ki mennyit kellett emberhátrányban játszanunk az idény során (bajnokságban, kupában ugyebár összesen kilenc pirosat gyűjtöttünk be), de az egész biztos, hogy valahol a 200 perc környékén érdemes keresnünk az értéket.

Sok.

Triviák mentén

Vannak ilyen meccsek, csak épp minek? Már a második percben elkenődik a szánk, hogy az utolsó húsz percben infarktusok sorozatát hordjuk ki lábon. Ha nem áll mellettem Viktor barátom, és Boti kiállítása után nem mondja, van nála egy kis házitörköly, akkor Tandiáig tuti nem húzom ki viszonylagos nyugalomban.

Utána viszont elszabadult minden. Elsőre sárgát mondunk, ismétlik, akkor már pirosat, de mindegy, mert a spori sárgát adott, vagyis Tandia a barom. Vernest lebírkózzák, Délczeg bevágja, egyenlítünk kettős hátrányban (bezzeg a Rákóczinak kettős előnyben sem tudtuk gólt lőni), ugrálok a kocsmában, szarok én mindenkire, csak húzzuk ki még tíz percig.

Nem sikerült.

A hajtás után triviákban a dolgokról.

1. Szögletből nem kapunk gólt

Van nekünk egy olyan skillünk, hogy általában magas a védelmünk, vagy van benne egy Smiljanichoz, Botishoz hasonló intelligensebb valaki, így aztán szögletből közvetlenül a legritkább esetben (értsd: sokévente) kapunk fejesgólt. A helyzetet megkönnyíti, hogy az NB I-ben csak minden sokadik esetben érkezik be jól és jó helyre szöglet, amire majd valaki ütempontosan felugrik, berobban. A második percben tehát nyugodtak lehettünk, a szöglet ellenünk nem helyzet, bár a régi lemma szerint fél gól.

Jeff Silva azonban rendesen kibabrált velünk. Meg sem próbálták fejre ívelni, meg sem próbáltak semmit, viszont sarkalt a kisöreg egy hatalmas gólt. Szabi a félidőben nyilatkozta, hogy a megbeszéltek szerint a hosszú az övé, vagyis szépen átkente az egészet (ha jól láttam) az elmélázó Gegére.

Egy belefér, van még 88 percünk legalább egyenlíteni. Az viszont már nem, hogy a végén egy újabb szögletből, és újból lábbal, ezúttal a hosszú előtt kapjunk gólt. Rendben, akkor már kettős emberhátrányban voltunk, de akkor sem kell ketten érkezni az ötösön belülre, miközben Szabi a hosszút védi. Hogy is van ez?

2. Baráth Boti buta

Ez meg mi volt, ráadásul idén már másodszor? Eddig tudtuk védeni Botit, hogy Okoronkwo (Pécs) rántotta lefelé magával , és a rúgása csak egy továbbvitt mozdulat volt, de ez a szabályos gyertyába állás, ami itt hasontalpalást jelent Elek oldalán – szóval ez nagyon nem fér bele. Igen, ismét úgy kezdődött a helyzet, hogy Boti ellen faultoltak egy legalább sárgásat, és igen, ismét kijött az a tapasztalatlanság, hogy Boti még fiatal, hévből cselekszik, azonnal bosszút áll. Nem szabad. A legutóbbi három meccset ért, ez legalább ugyannnyit fog.

Egy dologra azonban mindenképp érdemes lenne odafigyelni. Boti nemrég múlt húsz, jó lenne, ha nem úgy indulna egy ígéretes karrier, hogy az első félév után mindenki beskatulyázza Molnár Monyóval, Nagy Sándorral, vagy csak szimplán egy tetszőlegesen gyűlölt favágóval azonos kategóriába.

3. Ignja, vagy az edzői stáb fair is buta

Fordulók óta úgy álltunk, hogy Ignjának, Baráthnak négy-négy sárgája van. Azt mondjuk pont lehetett volna, hogy egy ártatlan kezezés a Haladás elleni utolsó percben, és kihagyni a Siófokot, vagy időt húzni Győrben, és nem játszani az Eger ellen. Az viszont már nettó hülyeség, hogy egy Siófok és Diósgyőr elleni meccsekre négy sárgával indulnak neki, majd beszedik az eltiltás jelentőt, és kiesik a Videoton elleni idénynyitó.

Számoljunk. Ignja öt sárga, Baráth és Tandia piros miatt fog hiányozni, Debreceni pedig egyéb okokból, ha nem rendeződik addig a helyzete. Hemibá szerint télen hoznánk egy új balhátvédet, tehát Vidó, esetleg Novák ugyanúgy nem lesz. Maradt tehát Moga, Lovric, Vidó vagy Novák, továbbá a fakóból Remes, Gengeliczki, és végszükségnek egy Bjelkanovic. Egyszerűnek tűnik.

Mellékesen Baráthnak, Délczegnek és Hidinek is 4-4 sárgája van, ők jövőre hamar ki fognak pontozódni egy-egy meccsre.

4. Tandia, te még Botinál is hülyébb vagy!

Hajlok rá, hogy a Csirszki elleni belépő még csak szabálytalan sem volt, mégis elképesztően buta dolog, ahogy Tandia kiszóratta magát. Ilyen helyzetekben el kell fogadni a sárgát, még akkor is, ha valóban labdát talált, érzi, hogy nem volt semmi. Hisztizni, ámokfutni viszont pont nem kell, kötekedni pedig végképp, hogy a vége egy újabb sárga legyen, ami piros. Sőt, ismerve a hazai közeget, a nemlétező faultot is meg fogják indokolni, hogy legyen belőle legalább három meccsnyi eltiltás. (A hírek szerint Csirszkinél törés van, innen is jobbulást kívánnánk neki.) (Update: már túl is van a műtéten, sajnos legalább három hónapot kell kihagynia.)

Se nem hátulról, se nem nyújtott lábbal, csak a labdára pont.

5. Nem volt tizenegyes

Ezen nincs mit nagyon magyarázni. Fogta egymást Vernes és Gohér, Ricsi esni akart, sikerült, Vadkettő pedig befújta. Ez legyen a legnagyobb gondunk.

6. A harmadik gól ellenben valószínűleg les volt

Szimpatikus, hogy kettős hátrányban is mentünk előre, nem adtuk fel a meccset, de nem is lett volna értelme, ez a Diósgyőr nem volt jobb nálunk, ugyanúgy voltak helyzeteink, ugyanúgy ad-hoc volt a játékunk, akár be is találhattunk volna. Aztán az emberhátrány mellé jött egy gólhátrány is (10 percet, 10 hosszú és kibaszott percet kellett volna valahogy kibírni), de mi továbbra sem adtuk fel (aktívabban támadtunk emberhátrányban, mint egyenlőnél), jött is egy kiugratás, hogy eldőljön.

A megállított kép alapján úgy néz ki, hogy talán les volt, viszont 93. perc, ergo édesmindegy.

7. A nagy szerencsénkben voltunk szerencsétlenek

Ha az első félidő közepén Vadkettő befújja a Diósgyőr jogos tizijét Ignja kezezésénél, és mondjuk berúgják, akkor lehet, nincs miről beszélni. Így viszont sikerült egy mérhetetlenül szerencsétlen meccset játszanunk, ahol mellékesen már az első félidőben két sérülést is benyaltunk. Abass szerencsétlenül ütközött, Nagy Gerinek pedig a válla fájt a kommentátor szerint, ott nem tudjuk mi történhetett.

Délczeg kapufát lő kiszorítva; Vécsei egy centerezést kotor kapura, csak épp pont az előtte álló, és a labdáról pont lecsúszó Faggyast találja el, Gege(!) fejese alig megy el a kapu mellett. Ezzel szemben volt egy Rudolf egy-az-egy; egy szöglet utáni lecsúszó és Góhér a tömegből, vagyis igazából úgy vertek minket, ahogy pont nem vártuk: vagy lesprintelték a liga egyik leggyorsabb csapatát, vagy szögletből mattolták az ebbéli makulátlanságára mindig adó védelmünket, miközben mi elkövettünk minden elkövehető buta hibát, amit most majd jól a fiatalságunkra fogunk.

Ez volt.

Könnyed őszi gólzápor. Kispest-Kaposvár beszámoló.

Félgőzzel, és egy átaludt, buta hibákkal tarkított utolsó negyed órával is biztosan vertük a mumus Kaposvárt, akik ellen mindig, de mindig unalmas, szörnyű meccseket nyomunk itthon. Nos, nagy játék ma se volt, ellenben 5 remekbe szabott gól, egy Ivancsics kapufa és 3 beszivolált leventegól – azok igen. Igazi flúgos futam (lassított felvételben), amiből most jól jöttünk ki, így jó pár Kispest-drukkernek lesz fényesebb a vasárnapi napsütés. Benyomás-dús szubjektivizmus a hajtás után.

 

Itt van az ősz. A maga hamisíthatatlan valójában, sárguló falevelekkel, megkopó Ady Endre úttal, halovány napfénnyel és világosszürke fellegekkel a Bozsik fölött – szóval egészében és teljesen. Régen utáltam az őszöket, sulikezdést jelentett, vagy egyetemi zárthelyiket, a nyári szabadság végét. Manapság, a meló miatt tök mindegy az évszak (na jó, tél ne legyen), a meccsre járás viszont tavasszal és ősszel a legjobb – se agyrohasztó kánikula, se a farmert a vádlira fagyasztó, prosztataaszaló jeges szél. Csak kellemes fociidő. Na ilyen meteorolo-gondolatok szálltak meg ma délelőtt a Labdabiztos blogos srácokkal a Testvériség-Internationale BLASZ II-es rangadó előtt ‘palotán (igen, agyhalott bohócligerek vagyunk, de egy jó hideg pilsenivel és remek társasággal ez is vállalható program),  majd onnan átjőve a Bozsikba, a sorompókon átsétálva. Ősz, jó hangulat, jó futballidő – minden király, csak ne a Kaposvár ellen tolnánk, akik ellen hagyományosan 0-0 közeli szenvedések a jussunk, itthon is, és hát a stadion kapuján begrasszálva elég a ránk váró Hanta arcára néznem, hogy grimasza ugyanezen gondolatoknak a fejében való feltolulásáról tájékoztassanak. Egy szóval: nehéz lesz.

A melegítő játékosokon végigpásztázva meglepve tapasztaljuk: Hidi, Diarra és Muflon is kezd. 3 szűrő? Mister Rossi, mi lesz ez? Egy Kaposvár ellen? A kijáróban megjelenik közben Pruki is, zöld ing reloaded, a zalai kitérő után ismét a fűszín az officiális outfit, hiába, örök körforgás, mint az évszakoknál…

A kapuban örömmel üdvözöljük a kezdő sípszót követően Kemit. Végre vége a leventególoknak…! (Most már tudjuk: ez balga vakhit volt…) Hiányoljuk továbbá Vécseit, Fagyit, Hanta persze nyugtat: úgyis jönnek csereként a 60. percben, jaja, én is tudom, de kezdőként is már látnám őket, inkább mint Drissa Diarra barátunkat, no de hamarost kiderül, hogy Rossi keze oly szerencsésen variál a kezdő tizenegy összetételén, mint amilyen hatékony volt Dániel Ló büntetőlövés terén: nagyon.

A kezdeti percek előzetes félelmeinket igazolják, 0-0-ra álló borzadály a meccs, helyzetek nélkül, teljesen a második Supka-éra hazai Rákóczista szenvelgései jönnek elő az emlékbugyrokból. Aztán Diaby megrázza magát, elfut, hopp, megint remekül ad be, mint a DVTK ellen, de most nem Dél érkezik, hanem Diarra, mit csinál ez, összeesik… hogy ér bele a labdába…de HOPP, ott a GÓL! Kegyetlenül ergya mozdulat volt, de a szerencseistennő fogja Drissa kollega kezét, itt az első gól, nagyon kellett! És nincs vége! Diaby nem áll le, most a másik oldalról ad be, lemaradunk a labdáról, a kipattanót Muflon verné rá, de belegabalyodik, lábad-ide-nem-oda show, táncórák idősebbeknek és haladóknak, Hrabal ha látná, tetszene neki ez a show, írna róla egy fejezetet is a Gyöngéd Barbárokba, vagy a Vita Nuovába, no nem a lövés, mert maga Hrabal is focizott, hanem a muris szerencsétlenkedés. Muris, mondom, mert szerencsére jön a búfelejtő: Baráth Boti remek beívelését az egyedül elöl maradó Mufi (mit keres centerbe’?!) felhőugrás után fejeli le a földre, majd onnan a léc alá vágódik a zsuga. Mufi…! Hanta, Marshalunk legnagyobb régi kritikusa, himnuszokat zeng mögöttem Mfon Johnsonról, és mivel a srácot csípjük blogilag en global, hát nagy az öröm. 2-3 percet kapunk a lehiggadásra, ekkor egy újabb beívelés, Dél robban rá, és 3:0. Mi van itt? Nem a Kapos az ellenfél? Hihetetlen, végre egyszer beverjük amiket kell…

…és a legszebb az, hogy nem játszunk igazán jól. Helyzeteink esetlegesen alakulnak ki, egyéni ügyeskedésekből, mezőnyben félgőzös oktalankodás, még jó, hogy a somogyiak szokásos Bozsik-beli nyomasekeskedésüket hozzák, szegények. Már épp átállnánk lesajnálóba (kispesti drukkersovinizmus, így szeretlek), amikor Rákóczi szöglet ívelődik be jobbról, Kemenes gondolatban még a tribünön, mint az elmúlt hetekben, Debi, Ignja lelkesen nézik a Bicskei Focislui “szögletből fejes gól, 1. lecke” előadást, by Zámbó, a mélynövésű védő. Rondítjuk a zárást? Nem! A jó 10 perce mesteri kapufát ívelő Ivancsics kap középen forintos labdát, hovatovább grundpasszt Drissa Diarrától (aki a mai Zsivanoviccsá nemesedik ezáltal), és köszöni szépen, a kiszolgáltatott Hajduch mellett a kapu üres oldalába helyez. Well done, Kispest, dadogó játékkal 4:1-es félidő, köszönjük, ezzel bármikor kiegyeznénk.

A szünetben megy a tippverseny a korzón, mi lesz a vége? Az egyik idősebb szurkerlegenda 9:1-et vizionál, de ő a saját bevallása szerint ma fájdalomcsillapítókkal élt, tudjuk ezt be ennek. A 9 Hanta szerint brutál túlzás. Ő 8:1-et vár. (Nem normális. Imádom. -hogy egy klasszikust idézzek.) Öcsém, az “Örök Visszafogott” csak +2-3 találatot vár és gólarányjavítást. Én meg JÁTÉKOT.

A második 45 perc aztán sajna elmarad a felspannolt igények kielégítését hivatott szinttől. Az elején Muflon heggeszt még egy rendeset, de a kapufa mellé száll a marshalli löket, aztán hosszú percekig nyugodt locspocs a pályán. E percekben a sérült Diarrát váltó Vécsei agilitása, Diaby trükkjei és Baráth Boti már megszokottan intelligens védekezése csupán azok az akcesszóriák, amelyek elismerő vigyorra húzzák a szánkat. Aztán jön egy 16-os környéki kavarodás, egy kivágott labda, ami pont Bálint elé esik, ő már dől el, dől rá, még nem is esik le az a labda, de Vécsei tartásán már látni, hogy ha ezt eltalálja, akkor…. És eltalálja! Ordenáré nagy gól vágódik Hajduch portájának bal oldalába, ugrálunk a korlátnál, Bálint az egekben, látszik a gólörömén, rég járt már ez neki, és a sors a tavaszi 11-es kihagyás után pont a Kaposvár ellen adja meg neki az elégtételt. Ölelkeznek Baráthtal, jó nézni. Jön Vernes is közben csereként, már 3+2 nevelés a pályán, Vécsei, Boti, Vernes+Hidi, Debi, na valami ilyesmi Honvédot szeretnénk, ez lehet szerethető csapat, nem az Egervári-féle liptákosított, priskinesített haknigárda. Egekben járunk mi is.

És innen szép a józanodás. Az utolsó 20 percet ugyanis a csapat köszöni szépen, de végigalussza, elég volt mára a kispesti virtusból, így exünk, Haruna és még egy somogyi betyár is beköszön, a szurkerkollegák már kezdenek izgulni, én most nem, csodálom is, de valahogy érzem, hogy a 3 pont már zsebben, de azért a szájíz nem makulátlan a végén, ezért kár, Rossi is variál, Fagyit megint padon hagyja, Odia jön, aki jól száll be, aztán besül, ennyit Milán is hozott volna, de nem, leülünk, flegmázunk, alszunk, itt kivégzés kellett volna, gólarány-javítás, de ehelyett megint csak mutatunk valami amatőrizmust a végén, persze nem haragszik az ember a srácokra, inkább sajnáljuk, hogy nem kerek a torta tökéletesen, hanem megfolyt a marcipánbevonat a tetején, de azért persze így is finom volt, max cukrászversenyre nem nevezünk vele, na.

Arra nem. De ha holnap reggel felkelünk, én például a Hungárián végigcsapatva a Kós tér felé egy jó reggeli péksütiért, azért már a szájíz is jobb lesz és lesz egy jó vasárnapunk. És ez se kevés.

Fotók: Babar (1909foto.hu)

Ha a játék nem is, a szív ott volt. FTC-Kispest értékelő.

Kicsit a tavalyi osztályozókönyv rovatunk nyomdokain, mégis más köntösben próbáljuk most értékelni a tegnapi teljesítményt egyénileg és csapatilag – hogy ez a formula marad- e a jövőben is vagy csupán egyszeri kísérletről van szó, azt majd az idő eldönti. Hajtás után jönnek a verdiktek.

“Ha a játék nem is, a szív ott volt. FTC-Kispest értékelő.” bővebben

Egy kerek nap krónikája. FTC-Kispest beszámoló.

Vannak napok, amikor semmi sem jön össze és vannak, amikor minden klappol, minden összeáll, minden fogaskerék úgy kapcsolódik egymásba, mint egy időben a Csank-Vass edzőpáros a Bohóc kispadjain. A tegnap szerencsére ilyen nap volt Honvéd téren, a meccs fel- és levezetésében, és legfőképpen magában a 90 percben. Egy nap, amiről jó beszámolót írni, illetve mindezt majd évek múltán visszaolvasni: ja, amikor a Fradit ütöttük 2012-ben, jaja, jó kis kaland volt. De hogy is történt mindez?

“Egy kerek nap krónikája. FTC-Kispest beszámoló.” bővebben

Agyonnyert meccsből bravúros pontmentés. Kispest-Paks beszámoló.

Ahhoz képest, hogy tegnap előtti beharangozónkban még a győzelem kötelezőségének problematikáját pedzegettük, és egy nehezen feltörhető paksi retesszel számoltunk kevésgólos meccsen, hát, a vasárnap este végül képében és fordulataiban egy egész más találkozót hozott. Egész más találkozót, igen, és mégis, a végeredmény pontosan az a megjósolt nyögvenyelős győzelemelmaradás lett – no de addig nem egészen szokványos út vezetett.

 

A meccs felvezetése amolyan átlagos magyar bajnokiként indult számunkra, a jobb hangulatú fajtából: meccstársaságunk majd egésze tiszteletét tette a meccsen, így a 90 perc előtti lekezelések száma is nagyobb volt a szokottnál (maga az össz-nézőszám inkább átlagos volt, alsó hangon, szóval örvendezésem inkább perszonál jellegű). A jó alaphang tehát adott volt, Hanta szokásos reális tippjei egyikével laza 4:3-mat várt (a meccs végeredményét és alakulását ismerve lehet, hogy a blogon is megénekelt albán túra során a delphoi jósdáig is lemerészkedett a kollega?), Babar persze nem tippel, sose szokott, de most ő sem borúlátó, én KisKárolyt hiányolom a pad mellől, Tomi barátunk Faggyasban bízik mint mindig, Fater pedig előadja a nálam is pesszimistább átlagszövegét, hogy ez a Paks ez nagyon veszélyes (neki az óvári MOTIM is az lenne egy MK-meccsen). A nyitány emelkedettségét fokozta Faragó Lajos köszöntése, ehhez fogható tapsorkán rég volt a Bozsikban, még kis könnycsepp is majdnem megjelent a szememben, szinte. Faternak nem csak szinte, gyanítom. Neki nagy kedvence colt az Öreg, élőben is látta védeni… Boldog Születésnapot, Lajos bácsi!

Az első félidőt egész jó kezdővel indítjuk. Vécsei ismét a kezdőben! Nagy kedvencünk a srác, örülünk hosszú idő utáni első kezdetésének. Rossi végre jobb belátásra tért…? Debivel, Baráthtal és Czuczi Marcival együtt 4 saját nevelés a kezdőben, ilyen utoljára a Dolcettis ősz Takáccsal, Kováccsal, Lázárral, Zanával, Csobánkival, Mészáros Atesszal fűszerezett időszakában volt, ráadásul a mostani srácok igazi, évek óta Kispesten edződő arcok. Mégis jön a szerethető csapat idén?

Csak Kiss Tamás ne lenne. A mélynövésű atomic striker tavasz után most is beköszön egy “felhőfejessel” – ez mi volt? Ignja és Debi se volt középen a helyzet magaslatán, sőt, azt is megjegyezzük magunk között, csöndben, hogy a fiatal cerberus is mozdulhatott volna bátrabban a beívelésre, az ötösön belül legyen már úr. Nehéz lesz a meccs.

A csapat azonban nem pánikol. Lassan átvesszük az irányítást. Vécseit baloldalra helyezi Rossi, ezért kár, innen nem jön annyi Bálint-passz, bár becsületesen dolgozik a srác, és ha a szokottnál nagyobb hibaszázalékkal is, de megint úgy játszik, hogy lassan elfelejtem a cseh kedvencem egy évvel ezelőttről. Én megcserélném őket Gegével; Ivancsics balról is nyomhatná hosszú indításait, míg Bálint középről dobhatná akcióba Délt és Diabyt. Rossi másként látja sajna. De nem csak Bálint ügyeskedik. Az általam sokszor kritizált Ivancsics ma jobbik lábával kelt föl, ülnek az indításai, aktív, így kell ezt… Hátul Ignja felébred és elkezdi remek tisztázásait, Debrő is hozza a jobb formát, Baráth Boti…tanári amiket művel, nem előreb.szkodja a labdákat, hanem hátulról megjátsza a többieket, és a szerelései…! 4-4-2-ben nyomjuk amúgy, és jó ez a felállás. Boti aztán indítja Diabyt, a nyurga Souleymane nagy nehezen beéri a lasztit, Dubeczesen megáll, felnéz, és nem Dubeczesen ível egy Bicskei focisuli beadást Zsivanovics fejére, a nem épp égimeszelő szerb pedig bólint. 1-1! Mikor edzőmeccsen láttam a srácot, húztam a szám. Siófoki debütjén sírtam. A Diók ellen már hümmögtem, elégedetten, a Vidi ellen csettintettem, most meg…Bravó! Csak ez a “Sztojakovics ajánlott” sztori ne lenne.

És nincs vége. Szabadrúgások. Gege előbb fölé, majd gyönyörűen a kapufára ível. Uraljuk a meccset, a Paks sehol sincs. Egyszer jutnak el a kapunkig a félidő vége felé, Simon kavargat, lő, elég gyengusz lövés, Czuczi rajta…mi ez? Gól. Döbbenet a lelátón. A véleményes első után újabb levente gól, ez már sajna egyértelmű kapushiba. A “legendásan toleráns” korzóról rögvest mennek a bekiabálások hol a pályára, hol Hemy úr felé, miért kellett Sántát elengedni, miért nincs normális cserekapus. Nem irigylem Czuczi Marcit. 5 perc múlva még kevésbé. A Tóth Iván fodrászának számát elkérő Sipeki, aki decens mosómedvét növesztett a fejbúbjára, osonkodik a középpályán, ő nagy lövő, de most egy lapos kis közepes-gyenge svungot ereszt meg, Marci vetődik, jól van ez megvan. Nem, nincs meg! Púposodik a háló. BASSZUS. A lelátón forradalom, kapusunk belebikáz a labdába, szegény, teljesen szétesett. Elment a meccs. Elment a meccs? Jó eséllyel igen. És ez csak az egyik baj. A szezont deklaráltan Kemire építjük, mögötte Czuczival (és Ivánnal elvileg, bár ma Szemerédi ült a padon). Czuczi felépítéséről szólna tehát az évad, erre ő szegény az első meccsén leépíti magát. Ez bizony egy egész pályafutás romba döntése lehet rögvest a start mezőn – aggódik mellettünk egy pocakos öreg korzó-czukk, és aggodalmát én is osztom. Félidő vége, füttyszó, Szemerédi melegíteni indul. Én meg azért szorítok hogy ne cseréljünk, mert ez a meccs már szinte mindegy, és azzal tényleg kinyírnánk Marci önbizalmát.

Rossi is így érzi, nem váltunk. Sajna a játék képe sem – az uccsó 10 perc szenvedése folyik tovább. Megfogott minket a két ostoba gól, ne tagadjuk. Noha addig atomék a pályán sem voltak. Negyed óra telik el, meddők vagyunk. Rossi cserél közben, Vécsei lejön (miért…?) és Vernes be. Talán a kiszámíthatatlan megoldásaival Ricsi…? Nem tudom. Nos én nem tudom de ő igen! Előbb egy beívelés jön jobbról, s hogy Pokorni is égjen Czuczi mellett, ezúttal a Kiss Tamáshoz hasonlóan nem éppen Ibrahimovic-i magassági adatokkal bíró Vernes fejel, gólt! 2-3! Csodás öt perc kezdődik. Fagyi is veszélyeztet, nyomunk, majd egy olyan támadás, ami az idei eddigi csúcsunk: remek indítást kap Vernes, két lépés után a védők közé tálal, Dél ká üresen, ez les… nem les??? Nem fújják be, Dél megáll, majd berúgja Pokorni mellett! 3-3! Extázis a lelátón. Solymosi ivószünetet fúj, amit sajnálok, ha ez az 5 perc még tart vagy 3 minutumon át, fordítunk is…

Sajnos sejtéseim beigazolódnak, és a hátralevő 20 percet már eggyel alacsonyabb fokozatban pörögjük végig, igaz a Paksénál ez is 3 fordulatszámmal magasabb. A csereként érkező Fagyi remekül pörög, Gege még egyszer feltámad és csodás csel-beadás kombó után rajzolja a középcsatárunk fejére a zsugát, Dél nagyot hajt bár fárad, Vernes fickándozik, igaz a végére kissé leül, de gól, gólpassz… A zárásra megkapjuk Csámikánkat is a sérülése után, eleinte tétova a villámléptű skac, de egy befele csel után azért durrant egy egészségeset, ha Dél odaér rá, 4-3. Így marad a hármas sípszó és az egy pont.

Konklúzió: agyonnyert meccset, ahol a helyzetek aránya kb. 15:5 volt ide, adtunk döntetlenre, de úgy, hogy mégis mi hoztuk vissza az egy pontot magunknak, így a szájíz azért nem kell teljesen savanyú legyen. A meccs megmutatta, hogy az első 3 zsinórban behúzott meccs azért nem jelent bajnokesélyes csapatot, megint csak a Dolcetti érára utalnék vissza: a jó rajt ott is sokat számított, hosszabb távon azonban kijönnek a keret hiányosságai – tegnap délután pl. a kapuskérdésben. Ugyanakkor rengeteg a pozitívum is: mély vízbe dobott és csodásan helytálló (az a szóló a második félidő közepén…) Baráth Boti, magára találó Vernes, van egy Vécseink, kispadról már jól szállt be Nagy Krisztián… Van egy jó igazolás középhátvéd, mellette az idén jól kezdő Debrő. Esetleg egy Danilósodó Diaby. Dél megtalálni látszik a góllövő cipőt (vagy legalábbis a fűzőjét). Rossi pedig kialakítani látszik egy felismerhető játékot, egy nézhető játékot, és Moraleshez képest az, hogy előnyben-hátrányban a 60. perc táján szinte mindig 3 támadót cserél be, az riszpektes egy dolog.

Jövő héten Fradi, az Üllőin. Döme alatt úgy remeg a pad, mint alattam az MTK-pálya lelátója a ’99-es Metallica koncerten a Sad but True alatt, nagy ajándék lenne a sorstól ha mi rúghatnánk ki alóla – de ez minden lesz, csak nem könnyű.

[BRÉKING: a kisgösserek ismét előkerülhetnek az Ady pub bárpultjára, mi viszont nem buktatunk egykori nagy kedvencet, ugyanis ’80as évekbeli ikonunk kiszállt az Üllői útról mint a Szikraszemű az emlékezetes Ghymes számban. Kár.]

Rossi sajttájas szavaiból úgy vettem ki, Czucziban bízunk továbbra is, ami lutri: nagy beégést is hozhat, igaz, az is benne van, hogy a srác, érezve a bizalmat, egy ilyen rajt után most olyat művel az Üllőin, hogy csak… Hanta mindenesetre tart tőle, hogy a zőldek úgy intézik, a B-közép előtt kezdjen Marcink és akkor pokoli első félidő vár rá. Meglátjuk. Egy biztos. Kapusposzt ide vagy oda, borzalmasan nehéz lesz a fogcsikorgató Fradi, a sebzett sas elleni derbi, de az elmúlt hetek miatt nem egy fogatlan orszlán megy majd a zöld-fehér arénába. No nem is egy alfahím, nem mondom, de a sörényét már növeszteni kezdő, fiatal és sikerre éhes oroszlán.

És ez sokat érhet.

Fotó: Lovi és Babar – 1909foto.hu.

Győztél értünk, csodálatos Kispest

– Hanta, a három ponttal együtt a múzeumot is hazahoztátok? – tette fel kedves barátom a kérdést rögtön a meccs utáni pillanatokban a Facebook-falamon keresztül. A kedves barátom amúgy műkedvelő honvédos, vagyis kedvel engem, ezért kedveli a hóbortomat is, hogy én honvédos vagyok. (Amúgy Arsenal-rajongó, ami azért külön vicces, mert az ő Diabyjuk pont ugyanazon a napon sérült le hosszú időre, amikor a miénk is, tavaly a Paks ellen, Torhelle visszatérése napján. Máskülönben az Arsenal egyenlő ágyú, vagyis szinte Honvéd, és még a bajnoki címeink száma is ugyanannyi, bár lehet, mi idén előzni fogunk.)

Egy Videoton elleni derbi mostanában valahogy mindig más, valahogy több, mint egy vidéki középcsapat ellen szokott volt, mondjuk ha a Tatabányáról, vagy a Békéscsabáról beszélünk. A Vidi most jó, nemrég bajnok volt, talán övé a legjobb keret a bajnokságban, mindenféle csatolmányai szabadon garázdálkodnak Puskás nevével, ráadásul a táborok sem igazán kedvelik egymást. Szóval rangadó, méghozzá fontos rangadó nekünk ez évről-évre. Amit most megnyertünk.

A beharangozót még úgy kezdtem, nincs olyan, hogy könnyű és nehéz Videoton, hanem csak Videoton van. Paulo Sousa tényleg csapatban gondolkodik, sőt, két csapatban, hiszen határozott célja, hogy az ‘A’ és ‘B’ címkével illethető sorok közel azonos játékerőt képviseljenek. Ne feledjük, az utóbbi időben begyűjtöttek az NB I-ből mindenkit, akit érdemes volt (Torghelle, Peric, Lencse, Haraszti, Kovács István, Szekeres), miközben külföldről is igazoltak, a magyar átlagnál jobbnak tűnő spílereket (Oliveira, Stopira, Neto, Vinicius). Jó keretük van, na.

Négy nappal a Gent elleni győzelem után, egy teljesen felforgatott kezdővel álltak ki ellenünk, de nyugodtak nem lehettünk így sem. A Vidinek van stílusa, van valami, amit játszani akar, és ehhez vannak játékosai is. Aztán teltek a percek, és kiderült: nekünk is. Rossi mester megszervezte amit meg kellett, összerakott egy védelmet, elétolt egy középpályát, és felküldött csatárokat is. Per definitionem ugyebár így néz ki egy csapat posztok szerint, és nálunk ez most működött. (Igen, tudom, van olyan is, hogy kapus, de Szabinak nem volt dolga egész meccsen, az egyetlen védenivalót majd a végén, Lovric tolja ki szögletre.)

Lehet, most szentségtörő leszek, de ezen a meccsen Ignjatovic volt a legjobbunk, Baráth a legkellemesebb meglepetésünk, és Lovric csak a hősünk. Elképesztő melót végzett Ignja, de tényleg. Torghelle, ahogy tavasszal is, ráhelyezkedett Debire, úgy gondolván, majd őt meg tudja verni. Néha sikerült is neki, de azzal nem számolt, hogy Ignja még mindig ott van, és nem csak ott van, kegyetlenül takarítani is fog a kapunk előtt. Félelmetes munkát végzett a szerb középhátvéd, félelmeteset. Talán ehhez fogható teljesítményt nem is láttunk még a legújabbkori Hemingway-érában Kispesten. Szinte hiba nélkül oldotta meg a feladatát.

Baráth Boti dettó. Az első félidőben még kicsit megszeppentnek tűnt, és volt, hogy tisztán állva, a túloldali lelátóra bikázott egy labdát, de ahogy lehiggadt, úgy lett egyértelmű, ezen az estén keresztbe szopatja majd a kis futógép Walter Leet. Megtette. Nálam mindketten legalább nyolcast, de inkább kilencest kapnának. (Érdemes kicsit visszatérni a korábban leírtakra, és elgondolkodni azon, hogy nálunk két (három) védő volt a meccs hőse, miközben a Videoton kvázi ‘B’ sora ellen játszottunk.)

És akkor Lovric. Bevallom töredelmesen, ilyet még nem láttam életemben. Iván úgy tűnt, megsérült a vége előtt néhány perccel, a partvonalnál egészen sokáig ápolták. Akik látták már Ivánt futballozni, tudhatják, soha, de tényleg soha nem szimulál, ha őt ápolni kell, akkor az minimum kulcscsonttörés, de lehet akár áttételes vakbél is. Stramm srác és szeret focizni, akar és tud a végletekig hajtani.

És ennek a stramm srácnak kellett a végén beállnia a kapuba, a 92. percben egy addigra agyonnyertnek tűnő meccsen, hogy megfogja a Gentnek három gólt lövő, a helyzeteit kegyetlenül kihasználó Nikolics büntetőjét. Megcsinálta, mit megcsinálta, parádés robinzonáddal tolta ki a jobb-középre helyezett szögletet az alapvonalon túlra. Talán Kemenesnek sem sikerült volna, hiszen ő mégis egy kapus, akinek van tudása és rutinja, aki ilyenkor tudja mit kell tenni, és akit át akarnak verni az ítéletvégrehajtók. Lovricot nem sikerült. Saját bevallása szerint csak erre tud vetődni, mást nem is tud a kapusok művészetéről, de most ennyi is elég volt.

Gondoljunk bele. A 91. percben fújta be Szabó “Kettő” spori a tizenegyest, volt még hátra négy perc az öt perces hosszabbításból, vagyis ha bevarrják, még mindig lett volna három percük fordítani, és – gondolom – meg is oldották volna. De nem, mert csodát láttunk. Olyan dolgot, ami egy szurkoló életében egyszer van, megismételhetetlen, örökké emlékezetes, amit majd az unokáinknak is el fogunk mesélni, ami néhány hónap múlva hasonló szintre nemesedik, mint – a szintén vészkapuskodó – Ádi Negrau fejese, amit ha Pagliuca nem tol ki hihetetlen mozdulattal, akkor … (nem Ronald Koeman, hanem Plókás lövi a BEK-döntő mindent eldöntő gólját Rómában.) Egy újabb mondattal, egy újabb történettel lettünk gazdagabbak, mi a Honvéd, ahol mondatból, történetből azért nem kevés összejött a 103 éves történelmünk során.

Persze ne feledjük, ezt a meccset nem csak kivédekeztük, hanem – és sőt! – végig is támadtuk egyszerre. Helyzetünk, kapura lövésünk szinte csak nekünk volt. Délczeg elképesztő labdát tálalt Zivanovic elé, aki megverte a valamiért odakeveredett Walter Leet, majd okosan a jobb alsóba helyezett. Nyolcvan perccel a vége előtt.

Lehetett volna megremegnünk, hogy majd úgyis fordít a Videoton, de nem, inkább rámentek a mű- és valódi esésre a tizenhatosunkon belül, miközben mi gyorsan kontráztunk, akár Délczeg, akár Diaby, akár Faggyas, netán Vernes is szerezhetett volna újabb gólt. (Külön szépség, hogy a támadásokat nemhogy feladtuk volna a végéhez közeledve, hanem ezzel ellentétben, inkább ráerősítettünk, és a védekező felfogású Diarra helyett behoztuk Vécseit, majd Faggyast és Vernest is.) Lovric védése után pedig majdnem megismétlődött a Fazekas-Lékai-affér, amit Izland ellen láthattunk kéziseinktől az olimpián, vagyis a büntető védéséből indított ellentámadás – góllal. Sajnos Fagyi kihagyta, de akkor már ünnepeltünk, szinte mindegy volt minden.

Rég volt olyan érzésem, hogy egy/ezt a meccset vétek lett volna kihagyni. (Jó, jó, minden meccset vétek kihagyni, ahol a Honvéd játszik, de ezt különösen az lett volna.) Azért az utolsó öt percért minden szenvedést el lehet viselni, mert ez az öt perc jelent nekünk mindent. Összesűrítve az egész lényünk, ahogy izgulunk, ahogy szurkolunk, ahogy akarjuk a sikereinket, ahogy szeretjük a klubunkat, csapatunkat, ahogy az viszonozza, hogy robbanhassunk, hogy az öklök az égbe csapjanak, hogy zúgjon a “Csak a Kispest!”, hogy érezzük, összetartozunk.

Köszönöm, srácok, ez most nagyon kellett.

Videoton – Bp. Honvéd 0-1 (0-1)
Bp. Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Debreceni, Baráth – Marshal, Diarra (Vécsei) – Délczeg, Ivancsics (Faggyas), Zivanovic – Diaby (Vernes)
gól: Zivanovic

fotó: babar & Lovir @ 1909foto.hu

Állítások mentén – Honvéd – Diósgyőr 2-1

Ezért a meccsért megérte feladni a nyaralást, és a kora délutáni hőségriadó idején vonatra pattanni, állni Fehérvár előtt a nyílt pályán egy órát (gondosan mindennemű levegő nélkül, Spock ilyenkor már valószínűséget számolna rég a létfenntartó rendszerre), hazarohanni, lezuhanyozni, majd ki a stadionba. Tetszett amit láttam. Nem volt tökéletes mérkőzés, de minden megvolt benne, ami feltétele az élvezetes jelzőnek. Rövid beszámoló, erős állítások mentén.

Ha Szerethető Sanyibá nem gondolkodik el Kemenesen, akkor nem érti a szakmáját. Szabi már Siófokon is villantott valamit abból a formából, ami miatt tavaly abszolúte kedvenc lett a kapunkban és a csapatból, hogy a Diósgyőr ellen olyan bravúrok sorozatát mutassa be, amire csak nagyon kevesen képesek (meccsről meccsre!) a magyar mezőnyben. Alig telt el három perc, máris tornáznia kellett, és néhány egyéb jellegű védés után, az utolsó pillanatokban úgy ütötte ki Abdou fejesét, hogy az végül maga lett a jól megérdemelt három pont.

Mert a Diósgyőrt csúnyán megvertük a széleken. A legutóbb megítélése szempontjából még erősen talonba tett Zivanovic indította a helyzeteink sorát egy jobboldali elfutással, majd pontos centerezéssel, hogy Délczeg Geri elsőre még naggyá tegye Ribánszkit, de amikor Diaby tette ugyanazt, ugyanott, arra az ellen kapusának már nem volt válasza. Szép támadásokat futtattunk, hol Vidovic, hol Zivanovic, hol Délczeg, hol pedig a visszalépegető Diaby okozott komoly zavart, tette be, vagy vissza a labdákat, és ha kis szerencsénk van, Gege lövése sem a lécen csattan.

A védelem széle ennek ellenére nálunk is némi javításra szorulna. Talán igaz az az állítás, hogy Novák Alekszisszel stabilabbak lennénk balbunkóban, de ennek fejében vélhetően visszaesne a támadójátékunk, amit viszont Vidovic old meg olykor parádés megoldásokkal fűszerezve. Emlékezhetünk, általános vélemény volt a lelátón, hogy a túlpörgött Markót a sárgája után le kell cserélni, mert különben kiszóratja magát. Erre mi volt a válasza? Labdaszerzés, hatalmas keresztlabda Diabynak, aki második szándékból meglőtte a második gólunkat. (Vidó ezután húzódásra panaszkodva cserét kért, Baráth Boti jött be a helyére.) A lényeg, hogy kettejük ötvözete lenne az igazi megoldás, de – és valljuk be – mindez olyan szintű játékost jelentene a poszton, amit a jelenlegi Honvéd nem engedhet meg magának. Egy nemzetközi szinten is közepesen vállalható balhátvédet.

A csapaton belüli, valamint az edzővel való kommunikáció látványosan döcögős. Volt egy jellemző momentum a meccsen. Még az első félidőben szöglethez jutottunk, és Lovric, ahogy azt tőle elvárjuk, el is indult felfelé, talán befejelni a szokásos gólját. Rossi mester erre ráparancsolt, hogy maradjon hátul, mire Iván karját széttárva értetlenkedett a kezdőkörben, majd hátrafordult Kemeneshez, aki – kívülről úgy tűnt – szintén nem értve a helyzetet, bőszen integetett neki: menjen előre fejelni. Ez meg mi volt? Lovricról tudjuk, minden, csak nem szélvészgyors, egy esetleges miskolci kontrát talán megoldana helyezkedésből, de ha futóversenyre kényszerítik, akkor nagyon kevés ellenfelét győzné le. Fejjel viszont legalább egy fejjel van a mezőny fölött, de minimum a felső tucathoz tartozik. Még egyszer mondjuk: érthetetlen jelenet volt, amit nem tudunk másnak betudni, mint valamiféle kommunikációs hibának.

Labdabiztosnak tűnünk, az elszórt labdákat képesek vagyunk visszaszerezni. Rossi mester úgy látszik esküszik arra a lemmára, hogy meccset csak a labda birtokában lehet nyerni. Azt már korábban is írtuk, hogy a hátsóbb régiókban, a saját térfelünkön meglepően üzembiztosan és pontosan pörgetjük a labdát, középen Mufi jól szűr, emberhez passzol, most pedig azt láthattuk, hogy már elől visszatámadunk, azonnal próbáljuk visszaszerezni a frissen elvesztett labdát. További nagy érdem, hogy a támadásokhoz viszonylag sokan zárkózunk fel, mindig van megjátszható ember. (És itt kell legalább időlegesen visszaszívnunk egy korábbi állításunkat, miszerint Gege sokkal többre lenne képes kissé visszább vonva. Vasárnap jól látható volt, hogy folyamatosan kerestük középen a labdákkal, majd amint leadta, azonnal indult be középen, vagy kisegíteni összekötőben valamelyik szélre, hátra hagyva a területet Muflonnak és Hidinek, hogy labdavesztés esetén ő is visszalépjen, kérje a labdát, kezdjük elölről az építkezést. Az egyetlen dolog amit így bebuktunk tartósan, azok a remek hosszú és pontos passzai, futtatva a gyors szélsőket, de amíg ilyen szinten és ilyen alternatívák mentén vagyunk képesek nélkülözni őket, addig nincs semmi gond. Riszpekt.)

Még mindig nem tudjuk mire lehetünk képesek. Most vasárnap Fehérvárra megyünk harmadik fordulót játszani, hogy ismét egy meccsel közelebb kerüljünk ahhoz a bizonyos ötödikhez, ami után már nyugodtabb szívvel mer tippelni az ember, akár egy félidényre előre. Kemenes Szabi formája biztató, Lovric egyelőre átlagos, Ignjatovic remek vételnek tűnik, Debiben még hatalmas tartalékok vannak, Vidovic továbbra is sok hibával védekezik, de eközben jól támad, Muflon Johnson a jobb napjait éli, Gege keresi (megtalálta?) a helyét, Délczeg több poszton is átlagos, tartalék benne is kell legyen még, Zivanovicnak vannak momentumai, megnéznénk még néhányszor, és végül Diaby, aki az egyik legkellemesebb meglepetés eddig, és róla el tudjuk hinni, még ennél is többre képes. Szóval nem tudunk semmit. A Siófok valamilyen, a Diósgyőr mondjuk jó lesz, vagyis bemondhatnánk magunknak egy középcsapat státuszt (6-8. hely), de azért inkább várjuk ki azt a bizonyos ötödik fordulót. Egy biztos, jelenleg mi vagyunk az egyetlen 100%-os csapat az NB I-ben! (És RobWarzycha is átszerkesztheti néhány mentális regiszterét: a Diósgyőr nem mumus!)

Bp. Honvéd – Diósgyőr 2-1 (1-1)
Bp. Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Debeceni, Vidovic (Baráth) – Hidi (Faggyas), Marshal – Zivanovic, Ivancsics, Délczeg – Diaby (Nagy Krisztián)
gól: Délczeg, Diaby ill., Luque
debütáns: Baráth Botond, Nagy Krisztián

fotó: lovi @ 1909foto.hu