Mastodon

Talán még nem késő eldönteni, hogy kijössz holnap a Bozsik utolsó tétmeccsére

Csendben, minden felhajtás nélkül búcsúzik egy legenda.

Talán az egyetlen nagyobb stadion az országban, ahol soha nem rendeztek válogatott meccset. Valahogy így alakult, talán nem is baj. 

Igazából semmi közlekedése, az M5-ösről még csak valahogy, ha lenne az irányból egy nagyobb parkoló sétatávon belül, de nincs. A 42-es villamos legalább már nem egykocsis, pár éve hannoveriek járnak a vonalán, nem sűrűn, de járnak. Amúgy meg marad a lábbusz, a parkolóvadászat a környéken (nyugi, mostanában két utcán belül is van bőven), és az értelmetlenség, mert mi értelme kimenni akár fél órával korábban is, ha még egy kocsma sincs, ami elé ki lehetne állni beszélgetni?

Búcsúzik a Bozsik.

“Talán még nem késő eldönteni, hogy kijössz holnap a Bozsik utolsó tétmeccsére” bővebben

Ha egy kicsit nem figyelünk oda, máris akkorát menetelünk Európában, hogy véletlen átlépünk a Bozsik búcsúmeccsén

A versenykiírás szerint az OTP Bank Liga harmadik fordulójában augusztus 5-én a Paksot fogadja a Honvéd, erre a mérkőzésre azonban egyelőre nem árusít jegyeket a klub, mivel az Európa-liga-mérkőzések miatt bizonytalanná vált a meccs időpontja. Az UEFA tájékoztatása szerint amennyiben a Budapest Honvéd továbbjut, illetve az orosz Ufa és a szlovén Domzale párharcából az utóbbi gárda kerül ki győztesen, továbbá a szintén szlovén Olimpija Ljubljana is bejut a harmadik selejtezőkörbe, akkor a Domzale–Honvéd mérkőzésre augusztus 9. csütörtök helyett augusztus 7-én kedden kerül sor. Ebben az esetben elmarad a Paks elleni bajnoki, mivel az augusztus 2-án és 7-én esedékes Európa-liga-találkozók közé nem fér be egy harmadik mérkőzés, hiszen az egyes meccsek között 72 órának kell eltelnie. (via honvedfc.hu)

Szeretem az UEFÁ-t.

“Ha egy kicsit nem figyelünk oda, máris akkorát menetelünk Európában, hogy véletlen átlépünk a Bozsik búcsúmeccsén” bővebben

Bajnoki rajttal indítjuk a Bozsik búcsúztatását

Bp. Honvéd – Haladás @ Bozsik, 20:15, v: Berke || tv: m4sport.hu

Ennyi volt barátaim a nyári szünet, ennyit az unalmas strandolós napokról, a légkondis apartmanokról, a tengeri herkentyűkről, a szép tájakról, a bikinis lányokról – végre kezdődik az NB I!

Nyugalom, itt is lesznek finom kaják, hiszen megyünk majd Szombathelyre, útközben ott a bábolnai Meki; légkondi lesz a kocsikban; szép tájak az isten háta mögötti Kisvárdán (a spanyol királyi család is a megyébe jár vadászni!); és ízléstől függően, Tállai András mindenese, Bocsi Anna elhozza a Nőt, sőt, magát a Finom Nőiességet is a ligába.

Nincs hát mitől félni, merüljünk el újra a valódi élvezetekben, a Világ Legjobb Bajnoksága csak ránk vár.

“Bajnoki rajttal indítjuk a Bozsik búcsúztatását” bővebben

Napikispest 2018.05.29.

  • minden eladó? // a nap topikja Kispesten egyértelműen a Hemingway eladja, a Pharos megveszi pletyka volt. Az NSO megkérdezte mindkét felet, akik természetesen mindent cáfolnak.
  • Lanzafame // a Reggeli Startban járt. Egyelőre még nincs beágyazható videó, de a DigiSport oldalán már elérhető.
    • ami mindenkit érdekel // nem mondta ki azt, hogy marad, de azt se, hogy menne.
  • Hemivlog // (hajtás után videó)
    • “a futballkultúra nagyjából meghalt Magyarországon”
  • közbeszerzés // holnap május 30., a pályázatok beadásának határideje.
  • költözés // az NSO is úgy tudja, hogy a következő szezonnak még a Bozsikban futunk neki. Ami azért vicces, mert az új jegyrendszerben a családi és az álló kategória árban összevonódott, vagyis az eddigi korzósok, ha családi bérletet váltanak ki, akkor a Bozsikban vajon melyik szektorokat használhatják? Nem egyszerű az élet.

“Napikispest 2018.05.29.” bővebben

Meddig alkalmas NB I-es meccsekre a Bozsik-stadion?

Ha szigorúan vesszük a szabályokat, akkor már most sem az, ha pedig kicsit lazábban, akkor még akár évekig jó lehet.

Az utóbbi hetekben-hónapokban terjedni kezdtek mindenféle forrásmegjelölés nélkül olyan információk, hogy a Bozsik-stadionból, ha épül az új, ha nem, mindenképp mennünk kell a 2017/18-as bajnokságot követően, mert a következőre már alkalmatlan lesz.

Tényleg?

“Meddig alkalmas NB I-es meccsekre a Bozsik-stadion?” bővebben

Újabb dátumot kapott a stadion

2019 vége az aktuális határidő!

„Az utánpótlás központ a tavaszi szezon folyamán elkészül, s ezután kezdjük az új stadion építését. Mindenre kidolgoztunk egy tervet, az MTK-val már aláírt szerződésünk van, hogy ott játszunk júliustól kezdve, amíg a mi stadionunk el nem készül” George F. Hemingway az M4 Sportnak

Később persze kicsit árnyalta a dolgot: “azon kívül, hogy mikor kezdődik, mindenre van terv”, ami nekem azt jelenti, hogy mi sem tudunk semmit, nincs közbeszerzés, nincs kormányhatározat a pénzről, nincs semmi, csak valami halvány ígéret, és egy sorminta, hogy máshol is épülnek stadionok. Hemingway egyébként bemondott egy 2019 végét, vagyis alig másfél év alatt épülne meg az új Bozsik.

“Újabb dátumot kapott a stadion” bővebben

A sorok közé rejtve ismerte el a Honvéd, hogy megint csúszik a stadion

HUMBUG!

A hétre ígért tájékoztatást Hemibá arról, hogy mit sikerült leegyeztetni az új stadion ügyében, mert ugye egyelőre se kormányhatározat a pénzről, se közbeszerzés, se semmi, miközben állítólag a Hungária körutat már hetekkel ezelőtt lemondtuk.

Nos, ez a tájékoztató eddig elmaradt, ellenben kikerült egy anyag a honlapra a következő címmel: Ajándékozz bérletet karácsonyra! Ha megkattintod, akkor a tavaszi bérletárakról és a pénztárak nyitvatartásáról olvashatsz benne – a bérletek pedig, tádádádádám: a Bozsikba szólnak. Vagyis tavasszal még biztos otthon játszunk.

“A sorok közé rejtve ismerte el a Honvéd, hogy megint csúszik a stadion” bővebben

Napikispest 2017.11.27.

  • jegyzet // Pietsch Tibi belógott a kispesti boszorkánykonyhába, és kifigyelte a sikertelenségünk titkos összetevőjét: a profit eljátszani akaró színtiszta amatőrséget. Erős mondatok és sűrű hárompontok (nyugi, mondat és nem meccsvégeken). (via NSO)
  • öt sárga // még mindig nem tiszta, hogy Lanzafame hány sárgánál tart. A hivatalos jegyzőkönyvben továbbra sem szerepel, hogy kapott volna a Kövesd ellen.

“Napikispest 2017.11.27.” bővebben

Napikispest 2017.11.20.

  • stadion // Hemingwayt kérdezte az NS, hogy tavasszal hol játszunk? Az Öreg ugyan külföldön van, de azért válaszolt:
    • “a Honvéd jövő héten kap tájékoztatást a stadionrekonstrukcióval kapcsolatban, ezt követően születhet döntés arról, hogy (…) hol játssza a hazai mérkőzéseit a mostani szezon tavaszi szakaszában.”
    • ha kommentálnom kéne, annyit mondanék, hogy a világ talán valaha volt leggyorsabb kormányhatározat + közbeszerzési folyamat + döntés + szerződés + engedélyeztetés + egyébségek kombója lenne, ha azért kellene már a tavasz elején a Hungáriára költöznünk, mert épül (vagy legalább bontás alatt áll) a Bozsik.

Napikispest 2017.11.17.

  • szezonzáró // a Honvéd meghirdette a Paks elleni őszi szezonzáró facebookos eseményét, ami önmagában még nem lenne hírérték, minden meccset meg szoktak hirdetni, azonban az már igen, hogy ebben egy szó sincs arról, hogy azon a meccsen búcsúzna a Bozsik. Úgy néz ki, itt egy újabb közvetett bizonyíték arra, hogy a tavaszt még otthon kezdjük.