Mastodon

A nap, amikor nem vagyok hajlandó siránkozni

Tegnap tehát megannyi, hol patetikus, hol pátosszal telített felvezetés után (az elmúlt hetek kb. összes posztjában erről elmélkedtünk vagy sírtunk) végleg véget ért a hosszúra nyúlt »bajnoki év«, most már hivatalosan is. (A szemfülesebb olvasók mindezt a blogfejlécben is észrevehették, hisz KW tavalyi, ünepi kreációja helyett most újat rendelt arculatfelelősünktől a jó Hanta úr). Ilyenkor jó magyar (és RW, de kb veghhantá-t is írhatnék, a blogtárs elmúlt egy évbeni korzóskorlátos öntemetése miatt) szokás szerint most valami brutális síróposztnak kéne jönnie – aki ilyet vár, térjen vissza holnap, én most inkább méltó búcsút veszek a legszebb kispesti évemtől, alapvetően vidáman. “A nap, amikor nem vagyok hajlandó siránkozni” bővebben

Látványosan kerülni Európát

Bp. Honvéd – FTC 1-1

Van egy elméletem. A lényege, hogy sem a Paks, sem a Debrecen nem akar kijutni az Európa-ligába. Nem klubként, egyénenként. Az Újpest talán, de ugye nekik van még egy kupadöntő is. És akkor vagyunk mi, ahol a tulajdonos állandóan azt hajtogatja, hogy a cél az európai kupaszereplés.

A játékosok nyilván rühellik, kezdhetik korábban a felkészülést, hogy valami isten háta mögötti ország, még a régi Fáynál is ócskább stadionjában, negyven fokos hőségben játszanak, majd egy-két ilyen megpróbáltatás után kiessenek. Eleve rövidke a nyári szünet, alig két-három hét, tényleg a francnak kell Európa.

Mondom, ez csak egy elmélet. Kicsit olyan, mintha a harmadik helyre még esélyes csapatok összezárnának, és tolnának minket, az egyedüli akarókat feljebb. Szeretnek veszélyesen élni, hiszen ha a Fradi, Videoton, Vasas hármasából nulla ponttal jövünk ki, az ugyanúgy nem meglepetés a magyar bajnokságban, mint a kilenc.

“Látványosan kerülni Európát” bővebben

Kispesten minden generációnak csak egy olyan páros jut, mint az Eppel-Lanzafame

Nekünk ők az elsők.

Az általában hurrápesszimista* RW tegnap tolt egy mondatot a debreceni posztba, ami elgondolkodtatott:

Marci is érdekes srác. Idén messze nincs a tavalyi formában, sokszor mintha fejben nem lenne itt – és így is vert eddig 12-t a tavalyi 16 után. Évekig nem lesz még egy ilyen ékünk.

(* a hurrápeszimista ebben az értelmezésben: tényleg mindig a legrosszabbra készül, aztán már attól boldog, ha nem jött be a tippje, és mindezt a legnagyobb fokú tudatossággal teszi.)

Évekig – ez a kulcsszó a mondatban. Azt nem tudom, hogy mi lesz jövőre, vagy utána, vagy akár a jövő héten, viszont azt tudhatom, hogy mi történt tavaly, tavalyelőtt, vagy még korábban. Tényleg, mikor volt utoljára Eppelünk?

“Kispesten minden generációnak csak egy olyan páros jut, mint az Eppel-Lanzafame” bővebben

Azt hiszem, tavasszal eddig ez volt a legjobb

Mezőkövesd – Bp. Honvéd 1-2

…és persze mondhatjuk, hogy nem volt magasan a bázisszint ehhez a megállapításomhoz, amivel nem is nagyon tudnék vitatkozni. Ettől persze a magam értékítéletében az állítás igaz, és emiatt nem is nagyon bánkódnék. Végre győztünk, végre  voltak gólhelyzetek, végre voltak momentumok. Meg izgalom a végén. Ez kell a jó (jobb) meccsekhez, nem?

“Azt hiszem, tavasszal eddig ez volt a legjobb” bővebben

Ismét tökéletes meccset ment a Köcsögválogatott

Ahogy az várható volt, az utóbbi évek Videoton elleni meccseihez hasonlóan a tegnapi sem múlhatott el a Köcsögség Minden Szépségének és Formájának bemutatása nélkül. A köcsögség, ami edzőtől, csapattól, stadiontól, időjárástól, helyezéstől és bírótól független, de ami valahogy mindig benne van mostanában a Videotonban, és amit nagyon könnyen elsajátítanak a frissen érkező játékosok is.

A csúcspont egyértelműen Lazovic fetrengése volt a bajnoki döntőn. Akkor  annyira sikerült túltolni az arroganciát, hogy a jelenet komoly nemzetközi karriert futott be a videómegosztókon.

“Ismét tökéletes meccset ment a Köcsögválogatott” bővebben

A meccs, amire Öcsém mondaná: “nem voltunk annyira kegyetlen szarok, amennyire lehetnénk”, aztán mégis 4-et gurított a Videoton, de annyira nem vagyok magam alatt

Azt hiszem, ezzel a címadással elnyertem ezen a héten a “Legjobb Fanta úr Epigon” két kézzel sodort cigivel díszített ezüst Aranyászok konzervdoboz díját, de elnézést mindenkitől, frappánsabbra most nem futotta. És bizony valahol a csapat is ezt dünnyögheti felénk: “Bocs, srácok, mindent megtettünk, de frappánsabbra most nem futotta“. Sajnos pontra sem. Mégis, ha megnézem ezt a meccset, meg a múlt szerdai, debreceni MK-t, most még értetlen düh sincs benne. Tényleg megpróbáltuk, tényleg pariban voltunk sokáig, tényleg ennyi van bennünk. Most.

Ja, és azt ér mondani, hogy Huszti Szabi is egy dölyfös kis gólyatöccsé nemesedett a fehérvári madárrezervátumban, az alattomos struccot megszégyenítő rúgásokat/lökéseket osztogató exválogatott haverja mellé? Ha nem ér, akkor is mondom. “A meccs, amire Öcsém mondaná: “nem voltunk annyira kegyetlen szarok, amennyire lehetnénk”, aztán mégis 4-et gurított a Videoton, de annyira nem vagyok magam alatt” bővebben

Megjött a tavasz – 3 hét késéssel

Végigszenvedett, végigbrusztolt meccs, kevés fantázia, görcsös akarás, egy adag szerencse (igaz, ez nagyrészt kiérdemelve), 1-2 kulcsemberi villanás, végül behúzott meccs.

Csodás futballidő, hol borongós, hol napsütéses, de alapvetően száraz április délután. Fű- (mármint gyep-), szotyola, zsírosdeszka- és hagymaillat a Bozsikban. Megjött a tavasz.

Ha ezt a két bekezdést 3 hete írhatom le, most már kiegyenesedett csapattal, vidáman készülünk az MK-elődöntőre és élvezzük az évszakot a maga teljességében. Kár, hogy mindkét aspektus késett jó 21 napot. “Megjött a tavasz – 3 hét késéssel” bővebben

Diósgyőr-Honvéd beszámoló pontokba szedve

Nincs kedvem mentegetőzni, de most ennyire futotta az időmből. Ahogy a debreceni túranap is leredukálódott a tervek egész napos cívis csapatásából egy “szűk másfél órás nézelődésre a városban + a meccs, végül szakadó esőben hazahajtás az M3-ason” kombóra, úgy a beszámoló is csak egy bulletpont-gyűjtemény lett végül. Ilyen időket élünk, na.

Most következhetne az, hogy “Mik voltak a szombat főbb tanulságai?”, de még ilyen tematika sem nagyon körvonalazódik bennem. Klasszikus középszürke tavaszunk van, ilyenkor kéne egy adag sírás a posztban, de ahhoz meg még mindig nincs kedvem. Én is bőszen baj-nok-csa-pat, baj-nok-csa-pat-oztam a lefújás után, mert jól esett, és mert továbbra sem lep meg a tavalyi ultra-sikeresség (most nem a Tábor, hanem a fokozat értelmében) utáni petyhüdtebb szezon. A csapat küzd, meg szenved, hát ez egy ilyen év.

“Diósgyőr-Honvéd beszámoló pontokba szedve” bővebben

Nyomokban vállalható – és ez most elég jó

Tegnap eléggé alacsony elvárásokkal mentem ki a csodálatos márciusi decemberben a Bozsikba: csak legyen meg a három pont, a nézőtéren ne a semmire nem jó, ordenáré edző- és csapatgyalázás uralkodjon, és lássak valamit a tavalyi varázslatos csapatszellemből, egymásért küzdésből – legalább nyomokban. Az olyan úri huncutságok, mint a játék szépsége, gólarány-javítás, meseszép gólok – most teljesen hidegen hagytak. Ha ebből a kívánságkosaramból indulunk ki, a tegnap estével elégedett lehetek. “Nyomokban vállalható – és ez most elég jó” bővebben

Napikispest 2018.02.27.

  • kilenc hónap // ma kilenc hónapos a bajnoki címünk. Vajon hány Botika, Danika, Dávidka, Donátka, Dusánka, Filipke, Gerike, Gyurika (vagy Dzsordzsóka!), Ivánka, Marcika, Márkócska és Patrik születik a napokban? (thx, Laci az észrevételt)
  • magyar aranylabda // az nb1.hu 1998 óta minden évben megkérdezi a sportszerkesztőségeket, és a szavazatok alapján mindenféle kategóriákban győzteseket hirdet:
    • magyar aranylabda // Nemanja Nikolic, Gulácsi Péter, Kádár Tamás
    • legjobb NB I-es játékos // Davide Lanzafeme, Danko Lazovic, Joseph Paintsil
    • legjobb magyar edző // Dárdai Pál, Herczeg András, Bódog Tamás
    • legjobb magyar kapus // Gulácsi Péter, Dibusz Dénes, Gróf Dávid
    • legjobb utánpótlás játékos // Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Kiss Tamás
    • legjobb magyarországi sportvezető // George F. Hemingway, Kovács Zoltán (Videoton), Haraszti Zsolt (Paks)
    • sajnos a kategóriák történetét sehol sem találtuk, így fogalmunk sincs kik nyerték korábban, hányadik kispesti címek ezek, és hasonlók.

Kövess minket Telegramon, és értesülj mindenről azonnal // @CsakaKispest

“Napikispest 2018.02.27.” bővebben