Mastodon

Ha lősz három gólt, akkor nagyon valószínű, hogy három pont lesz a jutalmad

Bp. Honvéd – Debrecen 3-1 // osztályozókönyv

Majdnem nehézzé tettük magunknak, pedig

  • visszaálltunk 3-5-2-re, ahol a két szélre inkább támadóbb felfogású játékosok kerültek (King, Kukoc), miközben a középpályára inkább védekezőbbek, előre pedig Ugrai, és mögötte visszavonva Gazdag. Vagyis inkább volt valami 3-5-1-1, vagy 3-2-3-1 a felállás, de ez igazából mindegy.
  • Lanzafame, Moutari, George pihen, Tujvel nem, Batik, Kukoc, Aliji és Niba egy félidőt kap, Lovric és Kamber viszont egy teljes meccset. Gazdagot csak a végén cseréljük le.
  • rátartalékolunk a szerdára.
  • miközben nem úgy tűnt, hogy a 0-0 lenne a célunk, sokkal inkább a találni egy gólt, és semmiképp se kapni.
  • először merem azt mondani, hogy Pisonték jól cseréltek és nekem tetszően meccseltek.
  • 2020-ban a második akciógólunkat szerezte Szendrei. Az előzőt még Lanzafame lőtte Kaposváron, nagyjából 533 meccsperccel ezelőtt.
“Ha lősz három gólt, akkor nagyon valószínű, hogy három pont lesz a jutalmad” bővebben

Ma azért meccselünk, hogy a végén ne kelljen matekoznunk. Illetve azért is.

Bp. Honvéd – DVSC @ Hungária krt. 18:55

Szinte napra pontosan öt éve fordult elő utoljára, hogy a Kispest és a kiesés egy mondatban szerepeltek. 2015. május 30-án otthon fogadtuk a már szétesett és csontutolsó Pápát, miközben a Dunaújváros Paksra utazott, a Haladás pedig a Felcsútot fogadta. Ha kikapunk és az Újváros, valamint a Haladás is nyer, akkor pontazonosság, és a több győzelmükkel ők maradnak bent.

22. perc, 0-0-nál kiállítják az egyik belsővédőnket, a remek tavaszt futó Elezt. Valahogy mégis nyugodtak vagyunk, pedig szörnyű év van mögöttünk. A 27. percben vezet a Haladás. A második félidő elején Ignja góljával megszerezzük a vezetést, Pakson továbbra is 0-0. A 63. percben Könyves, a 69-ben Youla lő gólt. Bennmaradtunk.

Bár az utolsó forduló a kiesésről szót, igazából senkit sem érdekelt. Tavasszal az MLSZ kizárta a bajnokság harmadát, és erőszakkal tizenkettőre csökkentette a csapatok számát.

“Ma azért meccselünk, hogy a végén ne kelljen matekoznunk. Illetve azért is.” bővebben

Koronanapló 10. nap + Honvéd FC Kft. éves beszámoló

Durván megugró bérköltségek, negatív saját tőke, Lanzafame szabadrúgása.

Jodidka hívta fel a figyelmünket rá, hogy elérhető a Honvéd FC Kft. 2019-es éves beszámolója, és milyen jó lenne, ha összevetnénk a korábbi évek adataival. A dolog azért is különösen érdekes, mert tavaly áprilisban volt egy tulajdonosváltás a cégnél, és ez az első olyan beszámoló, ami már részben (egész pontosan kétharmad részben) az új tulajdonosi kör működéséhez köthető.

Grafikonok következnek.

“Koronanapló 10. nap + Honvéd FC Kft. éves beszámoló” bővebben

Annyira kicentizett a játékunk, hogy egyetlen hiba sem fér bele // plusz osztályozókönyv

Debrecen – Bp. Honvéd 1-1

Érthetetlen, hogy voltunk képtelenek megnyerni ezt a meccset. Vagy képesek nem megnyerni. A Loki konkrétan semmit sem mutatott az első hatvan-hetven percben, igaz, mi se mostuk fel velük a padlót, mégis, érezni lehetett melyik csapatban van inkább benne a gól.

  • persze, ha Kambernak végre szerencséje lenne – kapufa
  • persze, ha Moutari egyszer az életben, vagy kétszer – kapusba, mellé
  • persze, ha Kosicky nem véd akkorákat – védett
  • persze, ha Kassai befújja a közppályán Varga Aliji elleni faultját – nem fújta, lett is belőle helyezkedési hiba és egy kapott gól

és persze kontrapersze, ha Kassai befújja Kamber ütközését a tizenhatosunkon belül, akkor az összes persze csak akkor ért valamit, ha két persze bejött belőle, és vezetünk kettővel, mert pár perccel a vége előtt tiziből gólt kapni nem feltétlen egészséges az álmoskönyvek szerint.

“Annyira kicentizett a játékunk, hogy egyetlen hiba sem fér bele // plusz osztályozókönyv” bővebben

Debrecen nagyjából arról fog szólni, mint Negrau fejese. Csak most menjen be, ha kérhetném!

Debrecen – Bp. Honvéd @ Debrecen, 17h

Szokásos péntek, szokásos törzshely, ezúttal laptop helyett tablet, a zene most mindegy, betettem egy Ligetit, onnan nem fogok nagyon szöveget idézni. A sör talán érdekes, de inkább nem, viszont felsorolom a mai szortimentet, amin tervezek végigmenni: Drink the Christmas Tree (fenyős pale ale a Fehér nyúltól), Stróman (New Englad IPA az UGAR-tól), Beet Bloot (sós-savanyú, céklás gose a HopToptól), és a végén valami kilépő.

“Debrecen nagyjából arról fog szólni, mint Negrau fejese. Csak most menjen be, ha kérhetném!” bővebben

Ismétlőjelbe tehetjük a múlt heti beszámolóposzt címét

Mélyül a gödör és csúszós a fala | Bp. Honvéd – Debrecen 2-3

Na, ma este jön az első most-vagy-soha meccsünk!– mantráztam előbb egész nap magamnak, majd késődélután pedig az egy hét igazolt távollét után végre visszatérő Öcsémnek a pálya fele menet. Mindehhez persze kötelező RW-nyavalygással hozzátettem: most még bizakodok, aztán hazafele majd sírni fogok. Hogy is van Hanta örökbecsű idézete Verebes Mágustól? „Egyszerűen nem tudok tévedni ebben a rohadt futballban”? Hát, rohadjak meg, én sem.

“Ismétlőjelbe tehetjük a múlt heti beszámolóposzt címét” bővebben

Napikispest 2019.08.14.

meccsidőpont // jövő héten nem vasárnap, hanem szombaton hattól fogadjuk a Debrecent, mert, ugye, a Fradi átesett az EL-be, és az EL csütörtökön játszik, tehát a bajnokságban átkerültek vasárnapra, és mivel mindkét csapat meccsét tévésnek jelölték ki, így mi átkerülünk a szombati idősávba, a Fradi meg a vasárnapiba. Így mennek ezek.

Batik // egy meccset kapott, kihagyja a Kisvárdát. (sebaj, a régi hetes újra a pályán lesz.) (jó, annyira nem sebaj, hiszen mint azt tudjuk, Craiován Batik megérkezett Kispestre!)

“Napikispest 2019.08.14.” bővebben

Túlnyomóan felhős, borongós időben vezette: Karakó

Bp. Honvéd – Debrecen @ Hungária, 17h

Bazz, arra keltem, hogy kikapunk. Valószínűleg benne lehetett az álmomban, mert valami ahhoz hasonló nagyon érzésem van, mint amikor benne van valami az álmodban, és még az első kávé után is azon rugózol, miközben üveges tekintettel meredsz ki az ablakon, valóság volt, vagy tényleg csak álom?

Mondjuk az is igaz, azt a vereséget, ami akkor jön, amikor nagyon, de nagyon kéne a győzelem, talán azt a vereségtípust ismerjük a legjobban. Mint ha Mohács, Muhi és Irapuato egy háromszöget alkotna, aminek a közepén ott van a #tipikuskispest.

A néha nagyot győzés, azonban többnyire az elbukás, mint osztályrész tesz minket Igazi Kispestiekké.

“Túlnyomóan felhős, borongós időben vezette: Karakó” bővebben

Hól a ,Kispest ? 6oödik helyre vagyunk C.S.A.K! jok ,enyi van a Csapatban!

Debrecen – Bp. Honvéd 2-0

Kellemetlen másfél óra volt. Állni fenn a karzaton, hogy úgy tűnjön az a százplusz emberke, mint akik vannak a hatalmas vendégszektorban, és nézni, ahogy másik pár százra bemondják a kétezret. Ennyien maradtak decemberre, akik még kíváncsiak, vagy kötelességüknek érzik a helyszínen megnézni, ahogy két csapat vergődik, és nyer az, amelyik szerencsésebb.

“Hól a ,Kispest ? 6oödik helyre vagyunk C.S.A.K! jok ,enyi van a Csapatban!” bővebben

Akinek nincsen ünnepe, annak hétköznapja sincsen

A debreceni beharangozóhoz a következőket voltunk lusták kitalálni: cím és tartalom.

Péntek este egészen véletlenül elkeveredtem egy kiállítás megnyitójára. Vagyis nem egészen, és inkább már az első mondatot felejtsük el, és kezdjük elölről a történetet, hiszen nem volt túl precíz a megfogalmazás. A megnyitó helyszínére még véletlenül sem csak úgy odamentem, ahogy az ember odamenni szokott valahova, hátha lesz egy jó kis darkos buli, hozzá a falakon néznivaló fotók, mert az egyrészt nem érdekel túlzottan, másrészt amúgy a törzshelyemről beszélünk, ahol minap szóltak, hogy fogyóban a csapra szerelt Inside IPA, utána Hangover lesz Armandótól, tehát spuri van, a korábban felrakott hordók még éretlenek voltak, talán majd most.

Nem kellett csalódnom.

“Akinek nincsen ünnepe, annak hétköznapja sincsen” bővebben