Mastodon

Egy pillanat, amit hirtelen nem tudok hovatenni

Nyári igazolásunk, a sokáig sérült Mamadou Diakite iramodik meg a Haladás elleni hazai Ligakupa-meccs első félidejének közepén, hogy aztán senkitől sem zavartatva essen össze.

Az orvosi stáb berohan, gyorsdiagnosztizál, majd Lajtaváry Buda kiszól a padhoz: “Marco!“, miközben kezeivel a csere egyezményes jelét pörgeti. Rossi fogja az infót, amit egy egyszerű vállrándítás kíséretében veszi tudomásul, szinte egykedvűen, és int Nagy Gerinek, készüljön. Mintha nem is érdekelné az egész. (Miután a meccset végigdühöngi, végigpörgi a pad mellett, úgy gondoljuk, a mozdulat egyértelműen Diakite sérülésének szólt.)

Diakite – emlékeink szerint – eleve sérülten érkezett Kispestre még június közepén, és bemutatkozására egészen a múlt heti Cegléd elleni NB II-es meccsig kellett várnunk. Az alapvetően fiatalokból álló csapatban rajta kívül további két visszatérő jelentette a tapasztalatot. Novák szintén hosszú sérülés után, Abass pedig vietnámi kölcsönből hazatérve játszott újra. Diakité akkor amúgy gólt lőtt, majd félidőben lecserélték, és ugyanúgy Nagy Geri váltotta, ahogy most a Hali ellen. (Úgy látszik a Diakite-Nagy csere normális lesz a szűrő posztjára, hiszen a szerdai 3-3-as odavágón is ugyanezt a kombót játszotta meg Rossi mester.)

Vagyis Diakite eddig játszott 45+63+27=135 percet, azaz másfél meccset június közepe óta, és újra megsérült. Nyáron úgy gondoltuk, a friss igazolások közül talán ő lesz az egyetlen egyik értékelhető, egész vállalhatónak tűnt az előélete. Azóta vártuk, hogy felépüljön. és mire végre összejött, gondoltuk megnézzük, hátha. Erre újra megsérül, amit Rossi egy egyszerű vállrándítás kíséretében vett tudomásul. Kérdés, csak mi látunk bele egy ilyen jelentéktelennek is minősíthető pillanatba rémeket, vagy újfent kifogtunk egy Palásthyt?

~o~

Amúgy a meccset (mármint a Haladás elleni Ligakupát) rettentő unalmas pillanatok kíséretében 2-0-ra nyertük. Faggyas szabija, amit Rózsa tizenhatoson kívüli kezezése – és kiállítása – miatt kaptunk, szóval az parádés löket volt a felső léc alá, nagyjából a kapu közepe környékén.

A második félidő sokáig még az elsőnél is eseménytelenebb volt. A 78. percben kis szópárbaj alakult ki Korolovszky és Abass között, amiből ugyan nem lett tettlegesség, hogy a néző is szórakozhasson kicsit, amiért a bíró egy-egy sárgát is kiosztott. A végén aztán Abassinnyó harcolt meg egy labdáért a tizenhatos és az alapvonal találkozásánál, a beadását pedig Délczeg csúsztatta a kapuba. Ezzel kétszer fél percet fociztunk a meccsen, és teljesen jogosan vertük a nullát összehozó Haladást.

A Ligakupa egy ajándék.

fotók: babar @ 1909foto.hu (további képek a meccsről)