Mastodon

A kommunikációvezérelt Honvéd nagy problémája: ne azért játszassunk valakit, mert különben a szurkolók utálnának, hanem azért, mert baromira kellenek a pontok

Osztályozókönyvek vs Újpest, Kisvárda.

Sajnos van egy nagyon rossz szokás Kispesten, mégpedig a fiatalokkal takarózás. A jelenség nem új, emlékezhetünk, Supka 2019-ben telerakta a botladozó csapatát fiatalokkal a kupában odavissza a Tiszakécske ellen, majd a széttárta a kezét: velük sem megy. A fakótól a nagycsapathoz beugró Pisont valóban hitt a srácokban, azonban jött Horváth Feri, és vele egészen más szintre került a mellőzés.

Kezdődött ott, hogy kilenc évet(!) és 293 bajnokit(!) követően nála játszottunk először végig meccset akadémiai nevelésű játékos nélkül, majd amikor összegeztük a fiatalperceit, akkor saját nevelésként szinte csak az akadémia előtti időkből származó Hidit találtuk. Aztán ahogy nem jöttek az eredmények, és egyre kínosabb lett, hogy még mindig nem rúgták ki a haverok, akkor egy MTK elleni hazain, a 89. percben, 2-0-ás vezetésünknél behozta Szűcsöt (aki rögtön elment a szélen) és Kerezsit (aki beadta, és Lukic belőtte). Nagyjából ennyi lett volna Feri története a fiatalokkal, ha

“A kommunikációvezérelt Honvéd nagy problémája: ne azért játszassunk valakit, mert különben a szurkolók utálnának, hanem azért, mert baromira kellenek a pontok” bővebben

Egy ilyen vereség után legalább a saját nevelésűeket megtiszteltük

A Fradi ellen gyakorlatilag semmiféle ellenállást nem tanúsítottunk. Amíg lehetett nullán tartottuk őket, majd ahogy megkaptuk az első gólt, tudtuk, vége, mert egyszerűen alkalmatlanok vagyunk csapatként küzdve változtatni a helyzetünkön. Gyakorlatilag az egyetlen esélyünk, ha mi szerezzük meg a vezetést, és azt valahogy sikerül megtartani, vagy legalább egy pontra menteni.

Nincs tehát semmi meglepetés abban, hogy az osztályozókönyv pontszámai (az egész csapat együtt kaphat 6 pontot) annyira szétszóródtak, hogy 1,3 ponttal is be lehetett húzni a fordulót:

  1. Szabó Alex 1,3 (ezzel megdőlt Kocsis és Tamás 1,39-es idei negatív rekordja)
  2. Eördögh 1,15
  3. Gomis 0,74

Viszont ha már valaki behúzta, az a védelemben mínusz egyig fent lévő, majd magát az Újpest ellen kisárgázó Szabó Alex, valamint a jobbszélről a szintén csalódást nem okozó Eördögh.

“Egy ilyen vereség után legalább a saját nevelésűeket megtiszteltük” bővebben

Kétezerhuszonhárom április tizedékén este huszonegy óra tizenháromkor egy ember a második helyen Plakushchenkóra szavazott

Rögzítsük a Nagyon Fontos Történelmi Pillanatokat.

Egyébként azt is kiemelhettük volna, hogy a Vasas ellen az első NB I-es meccsét játszó saját nevelésű Eördögh kényelmesen behúzta a fordulót, azonban az Újpesten debütáló, és a fordulót nyerő Benczenleitner óta tudjuk, hogy a Plakushchenkóra szavazó ember ritkább, mint a remek meccsel startoló fiatal.

Sokáig gondolkodtunk adattisztítás közben, hogy mit csináljunk ezzel a szavazattal? Alapvetően amiből nagyon, de nagyon kevés van, esetünkben 1 század alatti értékről beszélünk, ott felmerülhet, hogy nem sikerült megérteni a kérdést, esetleg félrenyomott az illető. (Mitrovicra 3, Samperiora 5 ember szavazott, a többiekre legalább harmincan. Igazából mindhármukat ki kellett volna venni tisztításkor, azonban kivételesen meghagytuk őket, és a szerencsére* bíztuk a sorsukat.) (* Hagyományosan nem minden válasz kerül be nálunk a végső elszámolásba, hanem véletlenszerűen, általában az összes válasz 75-90 százaléka, függően attól, hogy mit dob a randomgenerátor.)

Összevont osztályozókönyv a Paks 1-2 és a Vasas 0-1 elleni meccsekről.

“Kétezerhuszonhárom április tizedékén este huszonegy óra tizenháromkor egy ember a második helyen Plakushchenkóra szavazott” bővebben

Keresztes, kicsit mint Détári 85-ben Ausztria ellen

Vasas – Honvéd 0-1

Tegnap többen is kérdezték a meccs után: erről mit lehet írni?

Hogy őszinte legyek, egyelőre fogalmam sincs. Annyi biztos, hogy egy elképesztően alacsony színvonalú meccset játszottunk, ahol találtunk egy szerencsés gólt, és ezzel hoztuk a kötelezőt, a győzelmet.

Ha hirtelen kéne mondanom dolgokat, amik megmaradtak, akkor talán

  • az első bajnokiját játszó Eördögh zseniális mentése jutna eszembe, plusz ahogy Dúzs irányítja a támadót, szorítva a visszaérkező védő felé,
  • Holender keresztléce – köszönjük,
  • Keresztes egészen fantasztikus labdaátvétele, amivel a semmiből csinált lövőhelyzetet magának. Sajnos a lövés már gyenge volt, azonban egy védő lábáról pont Lukic elé pattant, aki
  • ilyen helyzetben ritkán szokott hibázni.
“Keresztes, kicsit mint Détári 85-ben Ausztria ellen” bővebben

Hetikispest 2022/09/23

  • Szalai Ádám // bejelentette visszavonulását a válogatottól, ami azért is érdekes, mert ő a Kispest régi típusú utánpótlásának talán utolsó, valóban ismert játékosa. Szalai egyébként 2003-ban az MLSZ hülye szabályozása miatt igazolt tőlünk Újpestre, ugyanis akkoriban, ha kiesett a felnőtt csapat, akkor rántotta magával az utánpótlást is. (A lenti fotó 2002-ben készült, és a klub által kiadott 2003-as naptárban található.)
“Hetikispest 2022/09/23” bővebben

Napikispest 2022/06/15

Tam Courts // (a skót edző) közelít Kispesthez. (via TheScottishSun.co.uk)

tíz fiatal is velünk kezdi a felkészülést // aztán majd meglátjuk mi lesz velük. (via honvedfc.hu)

  • Eördögh Andris, belső középpályás // tavaly az NB II-ben ötödik Siófok alapembere volt a középpályán. A Honvéd cikkével ellentétben neki még nincs NB I-es meccse a Honvédban, mindössze kétszer ült a padon, amikor a vírus átsöpört a kereten.
  • Szabó Alex, belsővédő // kiesett (18.) az NB II-ből a Szolnokkal, azonban az idényt végigjátszotta.
  • Bocskay Bertalan, belső középpályás // bemutatkozott nálunk az NB I-ben, majd tavaly a szerb középcsapat Topolyában játszott.
  • Horváth Milán, belsővédő // szintén a Siófokban szerepelt tavaly, plusz tavalyelőtt is.
  • László Dávid, szélső, csatár // az NB II-ben 14. Budafokon játszott tavaly.
  • Kocsis Dominik, szélső // az NB II-ben 3. Diósgyőrben játszott tavaly.
  • Benczenleitner Barna, szélsővédő, szélső // tavaly az NB III-as csapatunkban játszott eleinte szélsővédőt, majd az idény végén egy sorral előrébb. Az NB I-ben egyelőre a kispadig jutott.
  • Dúzs Gellért, kapus // papíron a harmadik számú kapus volt az idényben, és részmunkaidőben az NB III-as csapatban védett.
  • Keresztes Noel, belső középpályás // az NB III-as csapatban játszott tavaly és tavalyelőtt, pedig a kora alapján előbb az U17-be majd az U19-be is bőven befért volna. Van már pár perce az NB I-ben, ahol egyelőre ő a legfiatalabb akadémistánk, aki bemutatkozhatott.
  • Kerezsi Zalán, szélső // Zalánka, na. Immmmádom.
“Napikispest 2022/06/15” bővebben

Napikispest 2021.07.14.

  • Talys // megérkezett, bejelentették. Plusz egy balhátvéd egy évre kölcsönbe, utána opcióval. (via honvedfc.hu)
  • Siófok // lehet, csak nekem nem tűnt fel, és nem láttam egy pillanatra sem a főoldalon, pedig rá szoktam nézni a klub hivatalos honlapjára, hogy bejelentették
    • Cipf // Siófokra igazolt.
    • Eördögh és Horváth Milán // pedig egy évre kölcsönbe került ugyanoda.
“Napikispest 2021.07.14.” bővebben

Nyári játékoskeringő, 7-8. hét

06.19.-07.04.

Összerántva az elmúlt két hét történései és pletykái. A teljes nyár elérhető a szokott helyen, a keret alapadatait (szerződések, etc) pedig itt találod.

“Nyári játékoskeringő, 7-8. hét” bővebben

Két edzőmeccs

Ma //

Honvéd – Ajka 1-0 (1-0)

1. félidő: Szappanos – Sani, Batik, Bardea, Lovric – Nagy G. – Nagy D., Nono, Banó-Szabó, Balogh N. – Eppel 
2. félidő: Tujvel – Kovács N., Baráth, Klemenz, Tamás K. – Hidi – Bőle, Szendrei, Zsótér, Májer – Tóth-Gábor

gól: Nagy Geri

“Két edzőmeccs” bővebben